Ezt Pósfai Gábor belügyminiszter jelentette be a Facebookon.
Belföldi hírek
A magyar közélet hírei a politikától és a kormányzati döntésektől a parlamenti vitákon át az önkormányzati ügyekig. Ide tartoznak a hazai bűnügyek, balesetek és közlekedési hírek is.
Mackenzie Michalski tragédiája a hazai és a nemzetközi közvéleményt egyaránt megrázta.
A momentumosoknak van jövője a politikában, de a Momentumnak pártként már nincs – erről is beszélt a politikus lapunknak adott interjújában.
Feledy Botond kirúgása, ügynökakták, NKA-ügy, a NER-t olajozó ügyvédek. Mi a közös bennük?
Csakhogy nemcsak a fideszes média szokott el az innovációtól, hanem a közönsége is attól, hogy nekik kelljen eltartani a kedvenc médiumukat vagy bármilyen más intézményüket.
Az egykori ügynökök nevének nyilvánosságra hozatala önmagában nem vezet a társadalom állambiztonsági múlttal való szembenézéséhez.
Az Állami Számvevőszék elnöke továbbra is elmozdítaná a hűtlen kezeléssel vádolt Biró Ferenc Pált az Integritás Hatóság éléről, ezért minden jogi lehetőséget kihasznál.
Kimondottan aggasztó eredményeket közölt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság az USB-töltőkről.
Ne is próbálj befolyásolni!
Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány – derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
Kiemelt cél a rendőrség állományának tehermentesítése, a tűzoltókat ismét tűzoltóknak fogják hívni.
Nógrádi György neve is szerepel a nyilvánosságra hozott állambiztonsági iratokban. A biztonságpolitikai szakértőt a dokumentumok szerint 1981-ben „Raguza” ügynöki fedőnéven vették hálózati nyilvántartásba. Nógrádi a Blikknek reagált az ügyre, és közölte, hogy korábban már minden felmerülő kérdésre válaszolt.
Az Európai Unió közös szabályozásának alapján felső határt szabnak a nagy összegű készpénzfizetéseket illetően.
Ne halogassuk tovább a téliesítést, ugyanis érkezik a fagy. Most már tényleg érdemes elzárni a kerti csapokat, behozni a muskátlikat és feltetetni a téli gumikat az autóra.
Hozzáférhetővé váltak a 6-os kartonok, mágnesszalagok és B-naplók iratanyagai. Elsöprő győzelmet arattak a demokraták a félidős választáson. Bizonyítékokat foglalt le a Nemzeti Nyomozó Iroda a Külügyminisztériumban a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy Ukrajna ismét támadja az orosz olajfinomítókat. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
Fagyos, ködös reggel és helyenként mínuszok várnak ránk, de napközben már a napsütés veszi át az uralmat.
Az Alkotmánybíróság szerint a bíróságoknak vizsgálniuk kell, hogy egy felirat a véleménynyilvánítás védett körébe tartozik-e, a Kúria ezt kizárta.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt tizennyolc év fegyházbüntetést szabott ki a Pécsi Törvényszék első fokon egy pécsi férfira, aki brutális módon végzett a volt élettársával januárban – közölte a bíróság az MTI-vel.
Azok is szavazhatnának levélben, akiknek van magyarországi lakcímük, változtatnának az aláírásgyűjtés szabályain is.
Az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján kutathatóvá váltak az egykori állambiztonsági hálózat nyilvántartásai a nyitottaktak.hu felületén. A bejelentés kapcsán Magyar Péter miniszterelnök óva intett a leegyszerűsítő megbélyegzéstől, rámutatva, hogy a nyilvántartó lapok puszta léte nem egyenlő a valós ügynöki tevékenységgel.
Az IFUA állami szerződései között közbeszerzés nélküli megbízások és olyan rendőrségi megállapodások is akadtak, amelyek miatt vizsgálat indult, és pénzt kellett visszafizetni.
Újra felbukkantak a nagyméretű Hyalomma kullancsok Magyarországon, ám a szakértők szerint a krími-kongói láz miatt kialakuló fertőzés esélye rendkívül alacsony, a pánikra pedig semmi ok.
A hajléktalan emberek politikai véleményéről és választási részvételéről Magyarországon alig áll rendelkezésre kutatás, pedig tízezres nagyságrendű társadalmi csoportról van szó. A 24.hu Csermely Brúnó készülő szakdolgozatból kiindulva, érintettek és szakértők segítségével körbejárta, mennyire követik a közéletet a fedél nélkül élők, szoktak-e szavazni, és mi alapján választanak pártot.
"Owono túlzott erőt alkalmazott, Teljes erőből ment bele az ütközésbe és a lendület miatt emelkedett meg a térde." - A rendőrség már nyomoz.
A következő három napban száraz, többnyire napos időre számíthatunk, de a hajnalok már télies hideget hozhatnak. A fagyzugos területeken -5 fok alatti értékek is előfordulhatnak.
Készítsük fel az autókat és a növényeket a fagyra, mert a Kárpátokon át sarkvidéki levegő érkezik hazánkba és éjszakára kékbe borítja a hőtérképeket.
„Elkezdték egymást felfalni a Tiszában” – írja közösségi oldalán Rétvári Bence KDNP-frakcióvezető.
A kapacitásproblémák miatt küldtünk közérdekű adatigénylést a tárcának.
A Hajdú-Bihar megyei rendőrség most közölte az esetről készült felvételt.
Ingyenes eszközöket biztosítanak, országszerte összesen 21 helyszínen várják az érdeklődőket.
Szita Károly neve is felbukkant a hivatalosan megnyitott állambiztonsági adatbázisban, ahol a nyilvántartó lapok tanúsága szerint éveken át titkos megbízottként tartotta számon a kádári kémelhárítás. Kaposvár fideszes polgármestere videóüzenetben utasította el a vádakat, miközben a szakmai elemzések a levéltári kartonok teljességét hangsúlyozzák.
Mindenkinek van választása a történelem legnehezebb pillanataiban is – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök szerda este Vácon, az 1956-os forradalom kivégzett mártírjára, Brusznyai Árpád tanárra emlékezve.
Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
Orbán Viktor állítólagos állambiztonsági érintettsége Németh Miklós állításai nyomán került újra a politikai viták középpontjába, miután a rendszerváltás előtti miniszterelnök azt állította, hogy egykor látott a politikustól származó katonai jelentéseket. A levéltári szakértők állásfoglalása és a kutatható források öt fejezetben tisztázzák az elhárítási nyilvántartás valódi működését.
Velünk élő ipar IV. Ez az időszak a magyar ipar kulturális szintlépésének története.A rendszerváltás
Bohóc emojival is üzent a tiszásoknak Schiffer.