Elmondása szerint rövid vallomást tett.
Magyar Péter – 2026. október 7. 20:00 előtti hírek
Magyar Péter bejelentette, hogy a Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását, miután az Országgyűlés leszavazta a köztársasági elnök első jelöltjét. A parlament titkos szavazással dönt a kérdésben.
2026. október 7. 20:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Magyar Péter miniszterelnök szerda este arról számolt be Facebook-oldalán, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség kihallgatta a 2024. június 21-én történtek miatt.
A kormányfő nem ismerte el a terhére rótt bűncselekményt.
„Rövid vallomást tettem, nem ismertem el a terhemre rótt bűncselekményt” – közölte Magyar Péter a mobiltelefonügyről.
A miniszterelnök nem ismerte el a terhére rótt bűncselekményt.
Szerda este, előre egyeztetett időpontban kihallgatták Magyar Péter miniszterelnököt a Központi Nyomozó Főügyészségen a 2024. június 21-i mobiltelefonos incidens miatt - ezt a Tisza Párt elnöke közölte a Facebookon.
Magyar Péter mentelmi jogát a múlt héten függesztette fel az Országgyűlés.
A miniszterelnök azt írta Facebook-oldalán, hogy rövid vallomást tett.
Rövid vallomást tett
Ezt maga a kormányfő jelentette be Facebook-oldalán.
A magyar kormányfőt meghallgatta az ügyészség a telefonos ügyben. Magyar Péternek korábban megvonták a mentelmi jogát is, hogy „telefonlopás” ügyben őt is kikérdezhessék. Az ügyészség szerint a miniszterelnök érdemi védekezést terjesztett elő.
Az ügyészség szerda este hallgatta ki a miniszterelnököt.
Az Európai Parlament korábban nem függesztette fel a mentelmi jogát, most az Országgyűlés megtette.
Szerda este az ügyészség kihallgatta Magyar Péter miniszterelnököt, miután korábban kiadta a mentelmi jogát a parlament. The post Magyar Péter: Kihallgatott a Központi Nyomozó Főügyészség first appeared on 24.hu.
Magyar Péter szerint a szerdai kormányülésen a jövő évi költségvetésről, az országfásításról, a motoros rollerek szigorításáról és beruházásokról is szó lesz.
Újabb fontos lépés történt Ukrajna uniós csatlakozási folyamatában, miután Magyarország hozzájárult a második és harmadik tárgyalási klaszter továbblépéséhez.
A kormány már a 2027-es költségvetésről és több fontos beruházásról is tárgyal.
A mesterséges intelligencia segítségével kiszámoltuk, mennyi pénzt bukhatnak a sportolók az új adózási szabályokkal. Ha valaki jelenleg évente 200 millió forintot keres, havonta akár 3.8 millió forinttal is kevesebb maradhat a zsebében. A szerződés tartalmán sok múlik, s akár a klubok költségei is jelentősen nőhetnek.
A kormányfő elárulta, miről tárgyalnak az éjszakába nyúló ülésen szerdán.
Estébe nyúlik a kormányülés.
Bod Péter Ákos. Surányi György. Zsiday Viktor. A Budapest Economic Forum hagyományos záróakkordját a három neves közgazdász panelbeszélgetése jelenti. "Most jön a show." Ígérte a beszélgetés egyik résztvevője. És valóban. A szakértők idén sem rejtették véka alá a véleményüket. Az új kormány gazdaságpolitikájáról, az euró bevezetéséről és Magyarország növekedési kilátásairól is beszéltek.
Szép lassan adagolja az infókat a miniszterelnök, aki arról posztolt, mi mindenről tárgyalnak a mostani kormányülésen. A jövő évi büdzsé és az országfásítás ügyét is belengette.
Fontos ügyek
Ha az ukrán parlament hétfőn megszavazza a jogszabályt, Magyarország már másnap zöld utat adhat a következő két klaszter megnyitásának.
Magyar Péter miniszterelnök tájékoztatása szerint ismét estébe nyúló kormányülés zajlik, amelyen több, a következő időszak szempontjából fontos kérdésről is tárgyalnak.
Szerdán estébe nyúlóan ülésezik a kormány, a napirenden többek között a 2027-es költségvetés és a motoros rollerek közlekedésének szigorítása is szerepel – közölte Magyar Péter. The post Magyar Péter: A motoros rollerek szigorításáról és a 2027-es költségvetésről is tárgyal a kormány first appeared on 24.hu.
Sokakat érintő szigorítás került napirendre.
Számos gazdasági és politikai bejelentés érkezett egy nap leforgása alatt. A kormány szigorítaná az MNB ellenőrzését és felezné a tiszteletdíjakat, miközben a NAV öt évre visszamenőleg is átvilágíthatja a politikusokat. Visszatér a KATA kedvezőbb feltételekkel, a vállalkozók akár dupla akkora hitelt is felvehetnek. Magyar Péter módosítaná a vagyonadó-terveket, Vitézy Dávid pedig a Rákosrendező fejlesztésének részleteit ismertette, az NKA-pénzek elosztásában pedig jelentősen csökken a miniszteri
Még folynak a tárgyalások a kormánnyal a sztrádák üzemeltetéséről.
Nem igaz, hogy a magyarok lusták, és a termelékenységi lemaradás jelentős része munkaszervezési probléma – mondta Baja Sándor a Budapest Economic Forumon. Oszkó Péter szerint közben a költségvetés miatt nincs "nagyon-nagyon nagy izgulnivaló", a fiskális pályát várhatóan tartani fogja a kormány, ennél érdekesebb kérdés, hogyan engedi újra saját lábára állni a korábbi gazdaságpolitika által súlyosan eltorzított reálgazdaságot. A panelen az is elhangzott, hogy egyes magyar beszállítóknál már az is
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete szerint nem kell komoly átrendeződésre számítani a magyar futballban az ekho szabályainak jövő évi módosítása miatt. […] A Magyar Péter bejelentésére reagált a Hivatásos Labdarúgók Szervezete bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.
Rövid, de izgalmas válasz érkezett a Mészáros-Szíjj párostól a miniszterelnök szerda reggeli állítására a 35 éves autópálya-koncesszióról. The post Most akkor kinek van igaza? Magyar Péter szerint Mészárosék „készek megszüntetni”, Mészárosék szerint még csak „folynak az egyeztetések” a 23 billió forintos sztrádabizniszről appeared first on Forbes.hu.
Pökhendiséggel vádolja a miniszterelnököt.
Nagyon mást ír a cég a kormány és az MKIF között zajló tárgyalásokról, mint amit a miniszterelnök állít.
Magyar Péter szerint a cég kész kiszállni a 23 ezer milliárdos koncesszióból.
A kézilabdás topklubjaink életére is nagy hatással lehet a kormány döntése. A jövőben ugyanis a hivatásos sportolóknál is visszaállítják a korábbi határt az ekho kapcsán. A Veszprémi KKFT klubigazgatója, a korábbi világválogatott Éles József szerint megkezdődhet a sztárok elvonulása a kirakatcsapatainktól.
A plébános szerint a Tisza politikája nem egyeztethető össze az evangélium szellemiségével
Az átlag Tisza-szavazó, de az elszámoltatásért Magyar Péterékre voksoló állampolgár nemcsak Hankó Balázs vagy Seszták Miklós börtönbe vonulását szeretné látni – mondja az elemző.
Magyar Péter miniszterelnök bejelentette a kormány új adócsomagját, amely a vagyonadó részletei mellett alapjaiban alakítja át a kisadózó vállalkozások tételes adójának szabályait. A döntés azonnal vitát váltott ki a nyilvánosságban.
Úgy tűnik, Magyar Péteréken múlik, hogy nyilvánosságra hozzák-e a NER-milliárdosok érdekeltségébe tartozó irodanegyedek állami felvásárlásához kapcsolódó megtérülési számításokat – már ha egyáltalán készültek ilyenek az Orbán-kormány alatt. The post A NER 500 milliárdos irodamutyija: érdekes válasz érkezett a megtérülést firtató kérdésre appeared first on Forbes.hu.
A korábbi adócsökkentési ígéretei ellenére a duplájára emeli Magyar Péter a KATA havi adóját.
A kézilabdás topklubjaink életére is nagy hatással lehet a kormány döntése. A jövőben ugyanis a hivatásos sportolóknál is visszaállítják a korábbi határt az ekho kapcsán. A Veszprémi KKFT klubigazgatója, a korábbi világválogatott Éles József szerint megkezdődhet a sztárok elvonulása a kirakatcsapatainktól.
A kormányfő megjegyezte, hogy a plébános az elmúlt napokban már hallgat.
Egyelőre úgy tűnik, nincs vége az ügynek.
A Füge Feszt főszervezője, Vincze Péter az InfoRádióban elmondta: idén is a magyar gasztronómia krémje várja a látogatókat különleges ételekkel, jó borokkal. Zenei koncertekből és más kulturális programokból sem lesz hiány, ráadásul a Balaton is ilyenkor mutatja talán a legszebb arcát.
Vitézy Dávid minden korábbinál súlyosabb következményeket helyezett kilátásba.
A Szurkolók az Állatokért szervezet szerint elfogadhatatlan, hogy Kaprinyák Tibor ilyen pozíciót töltsön be.
Keményen válaszolt az ÁSZ elnökének Magyar Péter, miközben a 2027-es költségvetésről, a KATA átalakításáról és az új alkotmányról is beszélt az ATV Híradónak.
Kormányon belüli és egyéb ellentmondások, Magyar Péter pontatlan becslései és a magyar vállalkozások hátráltatásának árnya vetül a tervezetre.
A Terror Háza Múzeum volt főigazgatója szerint az anti-orbánizmus nem mond semmit az állam szerepéről, nem mond semmit Magyarország helyéről a világban.
Gyorsan változnak a dolgok – jegyezte meg ezzel kapcsolatban a miniszterelnök a Facebook-oldalán.
Magyar Péter egy éve még azt ígérte: az adócsökkentések kormánya lesz a Tisza.
Nagy bejelentés a kormányfőtől.
A jólétet és a gazdasági növekedést teljesen le kell választani az erőforrás-felhasználásról és a környezeti hatásokról, a körforgásos gazdaságra való átálláshoz pedig a kizárólagos újrahasznosítás helyett a nyersanyagigény rendszerszintű csökkentésére van szükség – többek között ez volt az egyik kiemelt üzenet a Circular Economy Hotspot Budapest konferencián. Az előadók között volt Janez Potočnik, az ENSZ Környezetvédelmi Program (UNEP) Nemzetközi Erőforrás Testületének (IRP) társelnöke, Peter
Császár Attila a Demokratának adott interjújában részletesen beszélt arról, hogy szerinte politikai okokból távolították el a közmédiából, ahogy 1994-ben is. A KDNP-frakció kommunikáció munkatársa szerint a Tisza-kormány hatalomra kerülése után ismét ugyanaz a politikai mintázat tért vissza, miközben Magyar Péterrel kapcsolatban sem rejtette véka alá a véleményét.
Meddig terhelhetők még a magyar bankok, és mit jelentene számukra az euróbevezetés? Erről beszélt az OTP vezérigazgatója.
Célozgat ugyan rá a miniszterelnök, mégsincs reális esélye egy előrehozott önkormányzati választásnak. És ennek nem is csak a várható jogállamisági aggályok sora az oka.
A miniszterelnök Facebook-bejegyzése szerint Mészáros Lőrinc és Szíjj László kész megszüntetni az MKIF-hez kötött autópálya-koncessziót.
Veszélybe kerülhet az állampapírok adómentessége.
Újabb fejleményt közölt Magyar Péter az autópálya-koncesszió ügyében, amelynek értéke a miniszterelnök szerdán reggeli bejegyzése szerint 23 ezer milliárd forint.
A miniszterelnök szerint néhány hete még arról volt szó, hogy a felek nem állnak el a gigaösszegű koncessziótól. Most azonban állítása szerint ez mégis megtörténhet.
Autópálya-koncesszió – Magyar Péter: a „Mészáros-Szíjj tandem” kész megszüntetni a 23 ezer milliárdos autópálya-koncessziót.
A miniszterelnök szerint gyorsan változnak a dolgok, az MKIF egyelőre még nem szólal meg Magyar Péter posztja kapcsán. Mi történt? „A Mészáros-Szíjj tandem elfogadja a kormány döntését, és kész megszüntetni a 23 ezer milliárdos autópálya-koncessziót” – írta ki Magyar Péter szerda délelőtt Facebook-oldalára. Az autópálya-koncesszió tulajdonos Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. egyelőre nem reagált a […] The post Nagy fordulatról beszél Magyar Péter Mészárosék 23 ezer milliárdos autó
Magyar Péter: a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó üzleti kör kész megszüntetni a 23 ezer milliárd forint értékű autópálya-koncessziós szerződést
Egy huszárvágással oldják meg.
„Gyorsan változnak a dolgok” – így kezdte szerda reggeli Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki közölte, hogy a „Mészáros–Szíjj-tandem” hajlandó megszüntetni a 23 ezer milliárd forintos autópálya-koncessziót.
Novák Előd előterjesztését egyetlen más párt képviselője sem támogatta.
Három fontos adóügyi változásról döntött a kormány.
Magyar Péter miniszterelnök jelentette be szerda reggel
Számos gazdasági és politikai bejelentés érkezett egy nap leforgása alatt. A kormány szigorítaná az MNB ellenőrzését és felezné a tiszteletdíjakat, miközben a NAV öt évre visszamenőleg is átvilágíthatja a politikusokat. Visszatér a KATA kedvezőbb feltételekkel, a vállalkozók akár dupla akkora hitelt is felvehetnek. Magyar Péter módosítaná a vagyonadó-terveket, Vitézy Dávid pedig a Rákosrendező fejlesztésének részleteit ismertette, az NKA-pénzek elosztásában pedig jelentősen csökken a miniszteri
Magyar Péter a Facebook-oldalán posztolt arról, hogy az MKIF Zrt. hajlandónak mutatkozik a koncesszióból való kilépésre - csakhogy ezt a szinte a vállalat nevében tett kijelentését a cég nem erősítette meg, s egyelőre nem is támasztotta alá.
A miniszterelnök bejelentése szerint elfogadják a kormány döntését.
„Gyorsan változnak a dolgok” – közölte a miniszterelnök.
A miniszterelnök szerint gyorsan változnak a dolgok.
A Mészáros Lőrinc és Szíj László nevével fémjelzett konzorcium elfogadja a kormány döntését, és kész megszüntetni a 23 ezer milliárd forint értékű autópálya-koncessziós szerződést – számolt be a fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-bejegyzésében.
A miniszterelnök szerint gyorsan változnak a dolgok a Mészárosékkal folytatott tárgyalásokon.
A „Mészáros-Szíjj tandem" kész megszüntetni a 23 ezer milliárdos autópálya-koncessziót – jelentette be a miniszterelnök szerdán reggel a Facebook-oldalán.
A kormány szeptemberben jelentette be, hogy felbontják a több mint 20 ezer milliárdos koncessziót, valamint hogy az ügyben feljelentéseket is tesznek. The post Magyar Péter: elfogadja a „Mészáros-Szíjj tandem” a kormány döntését az autópálya-koncesszió felbontásáról first appeared on 24.hu.
Számos gazdasági és politikai bejelentés érkezett egy nap leforgása alatt. A kormány szigorítaná az MNB ellenőrzését és felezné a tiszteletdíjakat, miközben a NAV öt évre visszamenőleg is átvilágíthatja a politikusokat. Visszatér a KATA kedvezőbb feltételekkel, a vállalkozók akár dupla akkora hitelt is felvehetnek. Magyar Péter módosítaná a vagyonadó-terveket, Vitézy Dávid pedig a Rákosrendező fejlesztésének részleteit ismertette, az NKA-pénzek elosztásában pedig jelentősen csökken a miniszteri
Megszűnik a hivatásos sportolók kiemelt adókedvezménye, a jövőben rájuk is ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd, mint a művészekre, újságírókra és előadókra – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. 2027-től az eddigi 500 millió forintos kiemelt keret helyett a sportolók is csak évi 60 millió forintig adózhatnak az ekho kedvezményes szabályai szerint.