A napirendi javaslat szerint az ülés 13 órakor megemlékezéssel kezdődik
Friss hírek percről percre – 2026. október 12. 09:00 előtti hírek
2026. október 12. 09:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
A fűtési szezon kezdete előtt érdemes alaposan átnézni a kályhát és a füstcsövet. A tömítések, a hamuzó és a csatlakozások állapota fontos biztonsági kérdés, a kémény ellenőrzését pedig szakemberre kell bízni.
A nő korábban sodrófával, fémszékkel is ütötte a fiút, máskor megalázta, de arra is volt példa, hogy forró víz alá dugta a kezét.
Információink szerint letartóztatták Hranek Dévidet, az RTL+ Premium Exek csatája című műsorának szereplőjét. A realityből ismert fiatal férfi múltja már korábban is sokakat foglalkoztatott, hiszen több évet töltött börtönben, most pedig hasonló, egyelőre hivatalosan nem megerősített hírek jelentek meg róla.
Botrányt okozó térképet tett közzé az X közösségi oldalon, majd „személyes okokra” hivatkozva távozott posztjáról.
A Financial Times értesülései szerint a kávéóriás az elmúlt hónapokban megvizsgálta a mexikói ételeket kínáló gyorsétteremlánc felvásárlásának lehetőségét. A tranzakció pedig új lehetőségeket nyitna a nemzetközi terjeszkedés előtt.
A főzés során keletkező gőz, az olaj és az ételmaradékok idővel ragacsos réteget képezhetnek a konyhaszekrények felületén. A lerakódások eltávolítása különösen nehézzé válhat, ha sokáig nem foglalkozunk velük. Egy egyszerű, otthon elkészíthető tisztítószer azonban segíthet a zsíros foltok fellazításában – ráadásul mindössze három összetevőre van szükség hozzá.
Egyiküknek adószáma sem volt, másikukét már törölték.
Max Verstappen rejtélyes motor- és rajtproblémák ellenére magabiztos győzelmet aratott a Szingapúri Nagydíjon Charles Leclerc előtt.
Újabb panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a Spar a kiskereskedelmi különadó miatt, álláspontja szerint a szabályozás hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú láncokat.
Ezt maga a politikus jelentette be.
Egymilliós a bírság egy meghekkelt AdBlue-rendszerért.
Az erdélyi szervezetek közül Böjte Csaba alapítványa kapta a legnagyobb összeget az NKA-tól. A ferences rendi szerzetes a Facebookon részletezte, mire ment el a 200 millió forint.
Egyre nehezebben tudják a szaúdi légvédelmi erők elhárítani a jemeni húszik támadásait, mivel fogytán vannak a Patriot légvédelmi rakétákból – tudta meg a Wall Street Journal bennfentes források alapján.
A sussexi hercegi pár először jelenik meg együtt hivatalos jellegű rendezvényen, amióta visszaköltöztek Nagy-Britanniába
Azért volt szükség új polgármestert választani a negyedik legnagyobb lengyel városban, mert az előzőt a város eladósodása és más helyi panaszok miatt, mindössze két év után leváltották.
Látványos, az eredeti modell stílusát többé-kevésbé hitelesen visszaadó tanulmányautó formájában mutatkozott be az újkori Citroën 2 CV. Két éven belül gyártani is fogják.
Az egykori független képviselő viszont éppen arról írt, hogy elkerülhetetlen lesz a feljelentés az ügyben.
Egy gyáli nő ellen emelt vádat a Dabasi Járási Ügyészség, miután kiderült, hogy az rendszeresen bántalmazta a nevelt fiát. A vád szerint a nő fizikai erőszakot alkalmazott a gyermekkel szemben, megalázta, illetve veszélyeztette a testi-lelki fejlődését. Az ügyben a Dabasi Járásbíróság hoz majd ítéletet.
Október 12-től Polyák Gábor vezeti a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot (NMHH). A szakembert Magyar Péter miniszterelnök javaslatára Baka András köztársasági elnök nevezte ki a hatóság élére. Polyák korábban már elnyerte a Médiatanács elnöki tisztségét is.
Mi az a Tetris-effektus? Mik a legértékesebb készségek? A mesterséges intelligencia rohamos terjedése jelentősen megváltoztatja a belépő szintű pozíciók feladatköreit és a fiatal tehetségekkel szemben támasztott vállalati elvárásokat. A HR Fest pódiumbeszélgetése azt járta körül, miként alakul át a juniorok munkaerőpiaci helyzete, és milyen új kihívásokkal kell szembenézniük a munkáltatóknak.
A Barcelona hibátlan mérleggel száguld a La Ligában, a Manchester City pedig magabiztos győzelemmel erősítette meg vezető pozícióját a Premier League-ben.
Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.
Mutatjuk, mire lehet számítani.
Németországból érkezhet.
Erre készülhetnek az autósok.
Orbán Győző cégei legalább 400 ezer tonna követ adtak el vagy szállítottak a V-Híd beruházásaihoz.
ByeAlex nem hagyta magát és a szerelmét.
Az Amazon is a Mesterséges Intelligenciában hisz.
A szaúdi légiközlekedési hatóság szerint legalább egy ember meghalt, 11 megsebesült a rijádi repülőtér elleni vasárnapi húszi támadásban.
Hetven évvel az 1956-os forradalom és szabadságharc után ismét a történelemé lesz a főszerep a Corvin moziban.
Szicília nemcsak látványban és ízekben gazdag – az ott élők élethez való hozzáállása is maradandó nyomot hagy az emberben. Három szokást hoztam haza magammal, amelyeket azóta is igyekszem beépíteni a mindennapjaimba.
Hét év után lett újra vezetőedző...
Megérkezett a legfrissebb előrejelzés a következő időszakról.
Törökország Ausztráliához és Indonéziához csatlakozva szigorítja a gyermekek közösségimédia-hozzáférését.
A miniszterelnök hétfőn reagált a rendezvény hírére
A kormányfő korábban már beszélt a Tisza-kormány különadós terveiről, a SPAR ennek ellenére most a panasz mellett döntött. Mi történt? Újabb panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a SPAR a magyarországi élelmiszer-kiskereskedelmi különadó miatt, írja az MTI. A vállalat szerint a szabályzás hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás…
Łukasz Gibała független jelölt nyerte meg a krakkói időközi polgármester-választást, amelynek második fordulójában legyőzte Monika Piątkowskát, a fő lengyel kormánykoalíciós párt politikusát a hétfő hajnalban közzétett végeredmények szerint. Donald Tusk miniszterelnök számára nagy pofon a mostani eredmény egy évvel a parlamenti választások előtt.
Benkő Péter ismét megvillantotta kivételes rúgótechnikáját: a Csákvár 23 éves támadója a Kecskemét elleni bajnokin egy parádés, bal felső sarokba vágódó bombával szerzett vezetést csapatának. A találat a hétvége egyik legszebb gólja volt, és Benkő nem először kápráztatta el a szurkolókat hasonló megmozdulással.
A fekete szempillaspirál mindenki örök kedvence, az új szezonban azonban elérkezett az idő, hogy kipróbálj valami újat! A 2026/2027-es őszi/téli divathetek legfőbb üzenete szerint a smink már nem különül el az öltözékünktől, hanem a megjelenésünk szerves része. A vibráló, mégis elegáns tekintet és a harmonikus összkép titka a szemszínt és a ruhatárat egyaránt kiemelő tónusokban rejlik. Ehhez nyújtanak inspirációt a L’Oréal Panorama Chromatic új árnyalatai. Íme 3 őszi szett és a hozzájuk passzoló
A sikeres adósságkezelés kulcsa a költségvetés likviditásának biztosítása és a jelenleg kirívóan magas kamatterhek lefaragása.
Hankó Levente a hétvégi futóversenyen egy angol nyelvű felirattal ellátott felsőben állt rajthoz, miközben édesapja, a korábbi kulturális miniszter a ceglédi fogdán van letartóztatásban. A fiatalember kiállása a sportteljesítmény mellett komoly politikai figyelmet kapott.
Maya, a TV2 Házasság első látásra című műsorának 40 éves kávézótulajdonosa a hot! magazinnak adott interjújában nyíltan beszélt arról, miért döntött a gyermekvállalás elutasítása mellett, és mi vezetett a Lacival kötött televíziós házassága megromlásához.
Magyar Péter miniszterelnök vasárnap esti nyilvános bejegyzésében azzal vádolta meg Fürcht Pált, a Központi Nyomozó Főügyészség volt vezetőjét, hogy korábban politikai megrendelésre próbált ellene súlyosabb bűncselekményt kreálni az Ötkertben történt incidens után.
Nyilvános vita alakult ki Tóth Gabi fellépése körül, miután Molnár Áron tiltott kampányfinanszírozás gyanúját vetette fel egy debreceni családi nap kapcsán. Debrecen fideszes alpolgármestere, Széles Diána határozottan visszautasította a felvetéseket.
Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is m
Rendkívüli jelentőségű ókori leletegyüttesre bukkantak régészek Németország területén. A feltárás során előkerült, a római korból származó kincsek nemcsak az eszmei és anyagi értékük miatt számítanak ritkaságnak, hanem új fényt derítenek a Római Birodalom és a germán törzsek egykori határvidékének kereskedelmi és katonai kapcsolataira is.
A Google SynthID weboldalán lecsekkolható, hogy a neten talált képi tartalom, hanganyag mesterséges intelligencia terméke-e.
Lezárult a Farm VIP idei versenye, melynek végén Young G Béci vihette el a fődíjat. A nyertes elárulta, hogy bár sokat nem készült a realityre, úgy indult neki: ha már belevág, ne hiába tegye.
Az 59 éves Sophie Marceau még mindig egy sikkes nő, akinek megjelenését lépten-nyomon próbálják utánozni a nők.
A Spar újabb panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a magyar élelmiszer-kiskereskedelmi különadó miatt. A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem várható.
Korábban három katonával kevesebbet tüntettek fel hivatalos nyilvántartásában
A vagyonvisszaszerzési hivatal még azelőtt vette őrizetbe Seszták Miklóst, hogy a KDNP-s politikus mentelmi jogának felfüggesztéséről hivatalos értesítés érkezett volna. Hack Péter egyetemi tanár szerint ez felveti a jogsértés gyanúját.
A 24.hu értesülései szerint megsérthették Seszták Miklós mentelmi jogát, amikor a KDNP-s országgyűlési képviselőt még azelőtt vették őrizetbe, hogy a mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló határozat megjelent volna a Magyar Közlönyben.
A legtöbben tavasszal kezdik el a csigák elleni harcot, pedig az igazi kulcsmomentuma az ősz. Ekkor rakják le a csigák petéiket a talajba, így most kell cselekedni, ha jövőre kevesebb károkozóval szeretnéd felvenni a versenyt.
A miniszterelnök azt kifogásolta, hogy az ellenzéki tábor a forradalom hetvenedik évfordulóján „no war, no gender, no migration” jelszóval szervez vonulást.
A maga nemében igen emlékezetes pályafutás volt...
Az amerikai hadsereg három PERCH 2.0 típusú drónindító prototípust vásárolt, amellyel M1A2 Abrams harckocsikat szerelnének fel AeroVironment Switchblade 300 típusú öngyilkos drónok indításához. A rendszer lehetővé teszi, hogy a harckocsizók közvetlen rálátás nélkül is légi felderítést és precíziós csapásmérést hajtsanak végre - számolt be az Army Recognition.
A Vatikánvároshoz közel található Gemelli-klinikát a „harmadik Vatikánként” is emlegetik, itt található a speciálisan a katolikus egyházfőnek fenntartott kórterem. II. János Pál és Ferenc pápák súlyos egészségügyi problémáit is itt kezelték.
A rendezvényt az orbános pólókról ismertté vált Szilágyi Ákos alapítványa szervezi.
A Liverpool Szoboszlai Dominik nélkül, de Kerkez Milossal a kezdőben 3–0-ra kikapott a vendég és az utolsó 30 percben emberelőnyben…
Az áfonyás, málnás ízesítésű, fehér csokis bevonatú Kék Balaton lett a Balaton sütije, amelyet a hévízi Ensana Thermal Hotel cukrásza készített. Mindenmentes kategóriában a szintén hévízi Mozart Cukrászat Balatoni hab fantázianevű édessége végzett az élen.
Ugyan csak egy órával, de ügyvédje elmondása szerint Seszták Miklós már azelőtt őrizetben volt, hogy megjelent volna a Magyar Közlöny a mentelmi jogának kiadásáról.
Hosszú éveken át jó kapcsolatot ápolt Young G Béci és Simor Olivér, a Farm VIP forgatása azonban alaposan megváltoztatta a viszonyukat. Bár a műsorban még többször is támogatták egymást, azóta szinte teljesen megszakadt közöttük a kapcsolat.
Fred Vasseur határozottan visszautasította a Lewis Hamilton elrontott szingapúri stratégiájával kapcsolatos bírálatokat, hangsúlyozva, hogy a Ferrari kiállásra hívta versenyzőjét a virtuális biztonsági autós szakaszban.
A Fidesz elnöke hétfő este fontos kérdésekről beszél a Bayer Show-ban a HírTV-ben.
Elég volt egy pillanatnyi figyelmetlenség és egy rossz mozdulat ahhoz, hogy megtörténjen a baj.
Őszi barangolásra hívunk a Kőrösök vidékére.
Satya Nadella szerint a mesterségesintelligencia-rendszereket úgy kell kialakítani, hogy működésüket az ember bármikor ellenőrizhesse és megszakíthassa
Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak - írj a holtankoljak.
A Spar újabb panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a magyar élelmiszer-kiskereskedelmi különadó miatt. A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Molnár Áron és társai történelmet írtak, amikor az „Itt érzem magam otthon” című filmjük elnyerte a Méliès d’Or díjat, amelyet a fantasy, sci-fi, horror és rejtélyes műfajok legkiemelkedőbb alkotásainak ítélnek oda. Ez az első magyar film, amely megkapta ezt a rangos elismerést, amelyet gyakran a műfaji filmek Oscarjaként emlegetnek. A színész a hírt vasárnap este osztotta meg a közösségi oldalán, büszkén számolva be a nem mindennapi sikerről.
A pesti tőzsde két hét alatt a rekordhangulatból a tűzoltásig és vissza jutott. Az OTP sorsa most a 200 napos mozgóátlag visszahódításán múlik.
Igaz, az oroszok aligha tudnak sok dízelt a piacra vinni, tekintve, hogy az ukrán támadások miatt maguk is importálnak.
A ZalaZONE nemcsak egy tesztpálya, sokkal inkább egy komplett innovációs ökoszisztéma – a technológiai fejlesztéseket és az innovációt segítő oldalát a frankfurti Automechanika szakkiállításon és szakvásáron is bemutatta a ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója, Dr. Háry András. A szakember az előadása után az autopro.hu néhány kérdésére is válaszolt.
A hétfői élő fociközvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
Ma már egyre többen választják a szöveges üzenetküldést a telefonhívások helyett. A pszichológiai kutatások szerint ez a preferencia azonban nem feltétlenül jelent távolságtartást: bizonyos esetekben inkább a mondanivaló és az érzelmek átgondolásának igényét tükrözheti.
A cég közlése szerint már megszüntette az illetéktelen hozzáférést, kijavította a hibát, és további biztonsági intézkedéseket vezetett be. Mi történt? Jogosulatlan hozzáférést és adatletöltést észlelt egy belső ügyfélszolgálati rendszerében október 5-én (vagyis múlt hét hétfőn) a Kifli.hu, derül ki a cég ügyfeleinek kiküldött leveléből. A vállalat tájékoztatása szerint az incidens magyar ügyfelek adatait is érintheti:…
A Star Wars-ból ismerhető tatuini dupla naplemente nem is olyan elképzelhetetlen a szakértők szerint. Sőt, akár a Földtől pár fényévnyire is lehet ilyen bolygó.
A felperesek szerint a reklámkampány nem közérdekű tájékoztatásra szolgál, hanem a félidős választások előtt az elnököt népszerűsítő propaganda, ráadásul több tízmillió dollárnyi közpénzből finanszírozva.
Az orosz energetikai létesítmények elleni támadások beszüntetését „követeli” a Trump-kormány.
Azt mondta neki, mindegy hogyan, csak tűnjön el a sínekről.
Lesz ukrán-magyar csúcs, de marad az orosz kőolaj.
Ben Affleck rendezői újdonsága mindössze két nap alatt hódította meg a Netflix globális nézettségi listáját.
A zsírmáj hosszú ideig semmilyen feltűnő tünetet nem okoz, ezért előfordulhat, hogy valaki évekig nem is tud a betegségéről. Pedig a májban felhalmozódó zsír idővel gyulladáshoz, hegesedéshez, súlyosabb esetben májzsugorhoz is vezethet.
Jessica Biel még el sem kezdte forgatni legújabb filmjét, máris komoly botrány alakult ki körülötte.
Toto Wolff szerint az italkulacs okozhatta Kimi Antonelli szingapúri cockpit szivárgását a harmadik helyet hozó futamon.
A Tesla átnevezi a „teljesen önvezető” autóját „rásegítő vezetésre” Európában, miközben szoftverengedélyeket próbál szerezni.
Hol vannak még olyan befektetési lehetőségek, amiket nem fedezett fel teljesen a piac? Október 21-én a Portfolio Investment Day-en erre is keressük a választ. Pletser Tamás, az OTP Alapkezelő senior portfóliómenedzsere és Molnár Péter, az Erste Investment nyersanyagpiaci specialistája mutatja meg, milyen lehetőségeket teremthetnek az energiapiacot felforgató folyamatok, és mik azok az energetikai és nyersanyagpiaci befektetések, amikben még komoly potenciál lehet. A konferencián Magyarország vez
Vannak magyar filmes mondatok, amelyek örökre bevésődtek az emlékezetünkbe. De vajon tudod, melyik klasszikusból származnak? Teszteld magad kvízünkkel!
Az elődeihez hasonlóan, a Vatikánvároshoz közeli római Gemelli-klinikán vetik alá orvosi beavatkozásnak XIV. Leó pápát. A Szentszék tájékoztatása szerint az operációra a jövő hét elején kerül sor, a 71 éves egyházfő pedig várhatóan szerda délután vonul be a kórházba, ahol előreláthatólag egy hétig lábadozik majd.
A Pinotepa Comunica hírportál tulajdonosát fegyveresek lőtték agyon Oaxaca államban
Kedden napos, szeles idő várható, szerdán a Dunántúlon kisebb eső lehet, hajnalban a fagyzugos helyeken gyenge fagy is előfordulhat.
A dollár a hét elején is másfél éves csúcsa közelében mozog, a befektetők figyelmét pedig a közel-keleti feszültségek és a szerdán érkező amerikai inflációs adat köti le. A jemeni húszik fokozták a szaúd-arábiai energetikai létesítmények elleni támadásaikat, a Brent ára mégis 103,3 dollárra csökkent, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette az ukrán–orosz energiaügyi tűzszünetet. A forint az euróval szemben 365 felett, a dollárral szemben 326 körül kezdte a hetet. A szerdai fogyasztóiár-i
Eldőlhet a vadászati ügybe keveredett Kaprinyák Tibor sorsa.
A Marca felmelegített egy tavaly januári esetet.
Szimbolikus helyen adott interjút a miniszterelnök.
A jogi képviselő lényegre törő bejegyzést tett közzé.
Nem egységes az álláspont.
Folyton megéhezel reggeli után? Ez a vércukorbarát reggeli segíthet abban, hogy tovább érezd magad jóllakottnak, és kiegyensúlyozottabban induljon a napod.
A tojás az egyik legnépszerűbb reggeli alapanyag, de nem ez az egyetlen lehetőség, ha fehérjedúsan szeretnénk indítani a napot. Több olyan élelmiszer is létezik, amely megfelelő adagban fogyasztva jelentős mennyiségű fehérjét biztosít, ráadásul a jóllakottság érzésének fenntartásában is segíthet.
Lesz ukrán-magyar csúcs, de marad az orosz kőolaj.
Az év végéig literenként 25 forintos jövedékiadó-kedvezménnyel segítik a fuvarozókat a megemelkedett üzemanyagköltségek miatt.
Öt forduló után két statisztikai mutatóban is ő vezeti a kapusok rangsorát.
A Spar vezetője szerint a különadó „abszurd és szándékos bosszantás”.
Dühösen reagált csapattársa döntésére.
Adatvédelmi incidens történt október elején a Kifli.hu-nál, a rendszert feltörő adathalászok telefonszámokhoz, korábbi rendelések tartalmához és lakcímekhez is hozzáférhettek.
A vietnámi húsgombóc, vagyis a bun cha otthon is könynen elkészíthető.
Ebben a hónapban a családi és pénzügyi ügyek közben döntéshelyzeteket hozhatnak, egy baráti segítség pedig egyszerre lehet mentőöv és teher. A hónap végén érdemes visszafogni a hirtelen reakciókat, mert egy rosszul kezelt közösségi ügy könnyen a hírnevünkbe kerülhet.
Volt egy pillanat, amikor mindenki sírt.
A testület október 6-án kezdte meg a még betöltetlen posztokra pályázók meghallgatását
A finn lapnak adott interjúban Magyar Péter a független igazságszolgáltatás és a társadalmi párbeszéd fontosságáról is beszélt.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A V-Híd és Orbán Győző cégei közötti szerződések miatt a rendőrség augusztusban hűtlen kezelés gyanújával nyomozást indított. Mi történt? Orbán Viktor volt kormányfő édesapja és a leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc rendszeresen üzleteltek az elmúlt hét évben: a Direkt36 kiderítette, hogy Orbán Győző cégei 3,8 milliárd forint értékben adtak el vagy szállítottak követ a Mészáros-féle V-Híd…
A Gerbeaud név hallatán a legtöbben azonnal a Vörösmarty téri patinás cukrászdára gondolnak, a zserbóra, a csokoládéra és a budapesti kávéházi élet aranykorára. De vajon hányan tudják, hogy a névadó, Gerbeaud Emil korának egyik legmodernebb gondolkodású üzletembere volt?
Minden korábbinál melegebbnek bizonyult szeptemberben a Csendes-óceán vize, ami a szupererős El Niño-jelenséggel együtt nem sok jót ígér a közeljövő időjárására nézve.
Újabb énekesnőnek kellett távoznia a Sztárban Sztárból, a nézői szavazatok alapján nem folytathatta tovább a versenyt.
Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
Hatalmas torlódás nehezíti a Budapest felé tartókat az M5-ös autópályán, az Ócsa térségében kiépített terelésnél. A jelenlegi adatok szerint a torlódás meghaladta a 10 km-t, és tovább növekszik a reggeli forgalom hatására. "Lehetőség szerint, válasszák az 5-ös főutat, és az Újhartyáni csomópontban, de legkésőbb az Örkényi csomópontban hagyják el az autópályát, és a fővárosig azon haladjanak tovább." – írta az Útinform. Két mikrobusz karambolozott az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán, a
Visszakerült az államhoz a Mathias Corvinus Collegium (MCC) győri székháza, amelynek nettó 3,2 milliárd forintos felújítása még az előző kormányzati ciklusban fejeződött be.
Az amerikai hadsereg három PERCH 2.0 típusú drónindító prototípust vásárolt, amellyel M1A2 Abrams harckocsikat szerelnének fel AeroVironment Switchblade 300 típusú öngyilkos drónok indításához. A rendszer lehetővé teszi, hogy a harckocsizók közvetlen rálátás nélkül is légi felderítést és precíziós csapásmérést hajtsanak végre - számolt be az Army Recognition.
Újabb panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a Spar a magyarországi kiskereskedelmi különadó miatt. Az osztrák élelmiszerlánc szerint a Tisza-kormány ugyan módosított a korábbi szabályozáson, a változtatás azonban a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem jelent megoldást. A vállalat úgy véli, a jelenlegi rendszer továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedőket.
Kriston Péter, vagyis Pepe, a Farm VIP hatodik évadának döntőjében alulmaradt Young G Bécivel szemben. A testépítő azonban nem csalódott, büszke arra, hogy kitartó munkával és küzdelemmel eljutott a fináléig, és felnőttként tudta kezelni a vereséget. A döntő napján egyszerre érzett izgatottságot és elégedettséget, hiszen hat hét kemény farmélet után már mindketten rendkívül fáradtak voltak, de ő mégis mindent beleadott.
A HírTV esti adásában a választás utáni helyzet lesz a téma.
Az énekesnő kezet rázhat Julia Robertscel.
Nem hiszel a szemednek, hogy éppen ő lepleződött le.
Max Verstappen két rajtelsőséggel és két győzelemmel uralta a 2026-os szingapúri sprintfutamos hétvégét, noha a rajtnál ismét problémák jelentkeztek, a verseny során pedig a rádiója sem működött megfelelően.
Újabb panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a Spar a magyar kiskereskedelmi különadó miatt. A vállalat szerint a szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú áruházláncokat. A Spar vezetője szerint az intézkedések célja az lehet, hogy kivonuljanak az országból.
A hétfő reggeli csúcsforgalomról érkeztek az Útinform hírei
A vállalatvezető szerint a szabályozás „abszurd és zaklató jellegű”.
A Direkt36 birtokába került belső dokumentumok szerint Orbán Győző bányászati cégei az elmúlt hét évben legalább 400 ezer tonna követ adtak el vagy szállítottak a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő V-Híd Zrt. beruházásaihoz, a szerződések és kifizetések értéke megközelíti a 3,8 milliárd forintot. A kapcsolat nem merült ki az M1-es autópálya bővítéséhez szállított kőben: az Orbán család vállalkozásai számos vasúti fejlesztésben, hídépítésben és más állami beruházásban is beszállítók voltak. A doku
A mindig extravagáns Orbán Viktoros pólókat hordó Szilágyi Ákos vállalja a szervezést. A terv szerint a szimpatizánsok egy 1848 méter hosszú magyar zászlót visznek majd a felvonulásukon.
Stílusos 'kezdés'...
Horvátország több mint ezer szigettel büszkélkedhet, de van köztük egy különleges hely, amely egykor a királyi családok kedvenc menedéke volt.
Pozitív történések az elmúlt napokból.
Őszies időjárás várható a héten, ám még több helyen lehet napsütésre is számítani.
Új menet, régi jelszó.
Remekel a hamisításban az OpenAI mesterséges intelligenciája, a ChatGPT. Többek között egy neves amerikai hetilap karikatúráit is másolta, sőt még az ismert karikaturisták szignóját is „aláhamisította”.
A dízel és a benzin drágulása nem eltántorította az autóvásárlókat, hanem más hajtásláncok felé terelte őket: a hagyományos autók akár fordulópontot is jelölhető vereséget szenvedtek.
Az Itt érzem magam otthon című magyar alkotás nyerte el az idei Méliés d'Or európai filmdíjat, a műfaji filmek Oscarjaként emlegetett elismerést a spanyolországi Sitgesben.
Financial Times: Oroszország európai hadiipari vállalatok vezetői elleni merényleteket tervez.
Gryllus Dorka tőle szokatlan módon, szétszórtan viselkedett az RTL Reggeli hétfői adásában – vajon mi lehet az oka?
Először nyitotta meg a szívét a nyilvánosság előtt a 2021-ben elhunyt legendás színésznő, Törőcsik Mari unokája.
A napszak is számíthat.
Sokan úgy vélték, Orbán Viktor belökte a busz alá Hankó Balázst azon a videófelvételen, amelyen a korábbi miniszterelnök „megfejti” az NKA-ügyet. Eszerint a miniszter nem adott pénzt a „liberálisoknak”, és ha „a keresztény kormány keresztény kultuszminiszterét letartóztatják, az egy kulturális háborúnak az eredménye, nem pedig gazdasági visszaélésé”. Pedig bizonyos értelemben az üzenet még az NKA-ügynél is súlyosabb: benne van az elmúlt 16 év vezérfonala. Hatalmas erők dolgoztak azon, hogy az ab
A mindig extravagáns Orbán Viktoros pólókat hordó Szilágyi Ákos vállalja a szervezést. A terv szerint a szimpatizánsok egy 1848 méter hosszú magyar zászlót visznek majd a felvonulásukon.
Magyar Péter is gratulált a volt tévés műsorvezetőnek, és közben a Fidesznek is beszólt, pedig hivatalosan mindhárom jelölt függetlenként indult.
Immár hazánkban is kapható az Audi A6 emelt futóműves, terepes hangulatú allroad változata.
Teljesen természetes, ha néhány emelet megmászása után gyorsabban veszed a levegőt. Ha azonban a légszomj újonnan jelentkezik, szokatlanul erős, vagy más tünetekkel is társul, érdemes komolyan venni. A háttérben ugyanis nemcsak a gyengébb fizikai állóképesség, hanem szív- és tüdőbetegség is állhat.
Csak döntetlenre futott a Juve erejéből Cagliariban
Sokáig úgy tűnt, a Szingapúri Nagydíjon kettős dobogót ünnepelhet az olasz istálló.
A Spar újabb panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a magyar élelmiszer-kiskereskedelmi különadó miatt. A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Meghalt a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa.
Itt az eredmény.
Miért indítanánk bármilyen vállalkozást és tennénk magunkra ezzel hatalmas terhet, ha a siker legelső lépésénél olyan összegeket kell fizetnünk, amelyeknek még a töredéke sincs a bankszámlánkon? Birmacher Barnabás és társai cégét, a Bitrise-t maga Sam Altman válogatta be a világ egyik legfontosabb startupinkubátorába, globálisan gondolkoznak, de Budapestről építkeznek. Barnabást pár éve maga Kapitány István is…