A Pénzcentrum 2026. október 13.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Friss hírek percről percre – 2026. október 13. 08:00 előtti hírek
2026. október 13. 08:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.
Kármán András pénzügyminiszter szerint közel egymillió idős ember él súlyos nélkülözésben Magyarországon, elsősorban a csökkenő nyugdíjkiadások és a kiugró élelmiszer-infláció miatt. Az ország ma a GDP kevesebb mint 6 százalékát fordítja öregségi nyugdíjakra, miközben az uniós átlag 9–10 százalék, és a 2010-es évek elején a magyar arány még a 7,5 százalékot is megközelítette. 2020 és 2025 között az általános árszint 50, az élelmiszerek ára pedig 82 százalékkal emelkedett, ami leginkább a jövedel
Jelentősen meghaladja az egészségügyi határértéket egy temus játék munkagép LED-fényforrásának sugárzása és intenzitása. Az eszköz akár maradandó retinasérülést is okozhat, ezért visszahívták.
Életének 94. évében meghalt Giorgio Bracardi olasz színész, humorista és zenész, akit a magyar nézők elsősorban a Bud Spencer főszereplésével készült Banános Joe című filmből ismerhetnek. A Dermesztő Rémületként emlegetett karakter megformálója 93 éves volt. Halálhírét hétfőn közölte a családja.
Bár az időjárás előrejelzésében még nem tudni, mikor lesz az első hó, az már biztos, hogy idén új hókotrókat vet be a Magyar Közút.
Az áldozatok többsége egy helyi bányában dolgozott.
A rövidebb nappalok és a hűvösebb esték jó alkalmat adnak arra, hogy átnézd a hálószobát. Néhány egyszerű változtatás segíthet, hogy könnyebben elaludj, ritkábban ébredj fel, és kipihentebben induljon a reggeled.
Keith Kellogg, az Egyesült Államok korábbi ukrajnai különmegbízottja egy interjúban fejtette ki a véleményét, ami az ukrán engedélyekről szól.
George Russell szerint a Szingapúri Nagydíjon elszenvedett balszerencsés bokszkiállása tökéletesen mintázza az idei teljes szezonját.
Elhunyt RJ Mitte, a Breaking Bad Walter White Jr.-ja. Az agyi bénulással élő színész a fogyatékossággal élők jogaiért is kiállt.
Somlai Bálint, a Raw cégcsoport vezetője hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést.
RJ Mitte mindössze 34 éves volt.
Közös nyilatkozatot adott ki a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ)
Megtalálták az X-Faktor eltűnt versenyzőjét: épségben előkerült Nagy Enikő! KKevin és a szülők tiszta vizet öntöttek a pohárba a drámai háttérről.
Ne várj november végéig!
Ennyit ér a magyar fizetőeszköz a bankközi devizapiacon.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Távol tartja a kártevőket, de más haszna is van az anyagnak egy kísérlet szerint.
Fontos cél, hogy legyenek átfogó és átgondolt egyeztetések az egyházakkal, mert ilyenek nem voltak az elmúlt 16 évben – hangsúlyozta a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Szemlélek Klub Állam és egyház kapcsolata a NER után című rendezvényén Budapesten.
Az egyik elsüllyedt.
Van az a pont egy kapcsolatban, amikor az ember rájön, hogy nem is azzal van a legtöbb dolga, amit ténylegesen meg kell csinálnia, hanem azzal, hogy fejben tartsa, mit kellene megcsinálni. Ezt nevezzük láthatatlan munkának – és minden statisztika egyértelműen azt mutatja, hogy ezt a munkát a családban döntő mértékben a nő végzi.
Egy váratlan találkozásból mindent elsöprő szerelem lehet. Három csillagjegy számára az év vége romantikus fordulatokat tartogathat.
Egyre több szülő háborodik fel amiatt, hogy a YouTube-ról ismert, gyors tempójú, túlingerelő videók a Netflix gyerekkínálatában is megjelennek. A szakértők szerint a streamingplatformok közötti verseny alapjaiban alakíthatja át a gyermekek médiafogyasztását – írja a The Guardian médipiaci szakoldala.
Igazi őszi idővel folytatódik a hét: kedden a reggeli köd feloszlása után többfelé kisüt a nap, a hőmérséklet pedig 13 és 18 fok között alakul.
Más-más okok miatt, de mind a vizi, mind pedig a közúti üzemanyagszállítás is akadozik Ukrajna irányába.
Egyetlen rossz döntés.
Hallerné Nagy Anikó, a térség tiszás országgyűlési képviselője elhatárolódást vár a Fidesztől és a Mi Hazánktól.
Bosszantó, amikor a lakás egyik pontján gond nélkül működik az internet, a másik szobában viszont már alig töltődnek be az oldalak. Sokan ilyenkor azonnal új router vásárlásán gondolkodnak, pedig létezik egy egyszerű megoldás, amelyhez még csak pénzt sem kell költeni. Egy megfelelő Androidos telefon átmenetileg segíthet megnövelni a Wi-Fi hatótávolságát. Néhány fontos részletre azonban érdemes odafigyelni.
Alig, hogy felkerült a Netflixre, szinte azonnal a legnézettebb sorozatok közé került az Édentől keletre. John Steinbeck klasszikusa a képernyőn is magával ragadó: az 1900-as évek elején játszódik, két család egymásba fonódó történetét meséli el.
Szerinte ha így lenne, arról nagyon hamar tudnának.
A parlament Mentelmi Bizottsága Gurzó Mária tiszás és Toroczkai László mi hazánkos országgyűlési képviselő mentelmi jogának fenntartását javasolja. Ezt Sasi-Nagy Edit, a testület tiszás elnöke jelentette be.
Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem zárható ki, hogy Oroszország végül amerikai befektetőknek értékesíti a szerb NIS olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. A politikus úgy véli, hogy az orosz fél már több fontos kérdésben megállapodott Mollal, ugyanakkor az amerikai–orosz energetikai közeledés új lehetőségeket nyithat meg – számolt be a Blic. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol prof
Felsővezetéki hiba történt.
Súlyos sérülést szenvedett a Balaton partján Zsidró Tamás mesterfodrász, akihez a hétvégén szirénázó mentőt riasztottak a badacsonyi mólónál. A vizsgálatok gyorsan feltárták a baj mértékét, az eset körülményei és a felépülés várható szakaszai pedig négy fejezetben rajzolódnak ki tisztán.
Kedd reggel ennyit ér a magyar fizetőeszköz.
Mintegy 3,7 tonna kokaint foglalt le a helyi rendőrség egy motorcsónakban
Pedig érdeklődés volt szép számmal.
A „Biztonságot a nőknek!” elnevezésű kezdeményezés egy példátlan összefogás, amelyben 13 magyar női magazin és online szerkesztőség állt össze, hogy közösen sürgessék a kormánytól az isztambuli egyezmény haladéktalan ratifikálását. Az isztambuli egyezmény az Európa Tanács nemzetközi szerződése, amely a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzésére és leküzdésére jött létre. Bár Magyarország 2014-ben aláírta a megállapodást, a parlament 2020-ban elutasította a végleges csatlakozást. Gryllu
A Magyarország előtt megnyílt 5900 milliárd forintnyi uniós forrás jelentősen csökkentheti az államadósságot és a finanszírozási terheket, a gazdasági növekedést azonban csak mérsékelten élénkítheti a GKI szerint.
A Real Madrid szélsőjére legalább kétmérkőzéses eltiltás vár, miután Isidro Díaz de Mera játékvezető kiállította a Villarreal elleni mérkőzésen.
Varga Barnabás már hétfőn a csapattal edzett.
Az olasz Monte dei Paschi di Siena (MPS) igazgatósága hétfőn úgy foglalt állást, hogy az Intesa Sanpaolo megemelt felvásárlási ajánlata számos bizonytalanságnak teszi ki a pénzintézet befektetőit, miközben arra kényszeríti őket, hogy lemondjanak a bank vezetése által kidolgozott védelmi tervről - írja a Reuters. Úgy tűnik tehát, továbbra sem támogatják a magyar CIB Bank anyabankjának a közeledését.
Magyar egyetemen tanulhatott a Hamász egyik vezetőjének fia, aki 3 éve az október 7-i terrortámadás után Gázába ment harcolni, és tavaly halt meg. Ezt írta kutatásai alapján egy amerikai szakértő, akinek állításait fotók, videók, adatbázisok, és a terrorista egyik rokonának bejegyzései is alátámasztani látszanak.
Az Anthropic kísérletei szerint már csak néhány hónapra lehetünk attól, hogy a kisméretű mesterségesintelligencia-modellek képesek legyenek önmagukat replikálni a kereskedelmi forgalomban kapható IoT-eszközökön, például az okoshűtőkön vagy az olcsó Android TV-boxokon.
„Cipőt a cipőboltból, autót a Merkurtól!” – ha ez mond neked valamit, ez a teszt neked készült!
A kínai autógyártó Szegeden készül beindítani első európai gyárának tömeggyártását, miközben Franciaországban és Spanyolországban is új üzemeket tervezhet.
Ó, azok a régi szép idők, amikor az Alapjogokértnek hazudott, szépen pödört bajusz magának adhatott milliós fizetése mellé még egy milliós fizetést.
Ahogy korábban már beszámoltunk róla, épségben előkerült Nagy Enikő, az X-Faktor 15 éves versenyzője, akit a hétvégi adás után eltűntként körözött a Makói Rendőrkapitányság. Az ügy és a műsorhoz kapcsolódó komoly online bántalmazási történet mellett Tóth Gabi sem tudott szó nélkül elmenni, s egy terjedelmes videóban mondta el a véleményét.
Meghalt a Breaking Bad sztárja, RJ Mitte mindössze 34 éves volt.
Három adatközpontot ért támadás négy nap alatt, a következmények pedig sokakat megleptek.
A Reuters két, az ügyet ismerő forrásból úgy értesült, hogy a Citigroup, az Egyesült Államok harmadik legnagyobb bankja igyekszik mielőbb lezárni a felügyeleti hatóságok által még 2020-ban előírt hiányosságok pótlását, hogy ezt követően teljes figyelmét a növekedésre fordíthassa.
Ebtolvajok lophatták el Sárkeresztúrról Denist, az ötéves francia buldogot. A gazdái legalábbis nem tudnak másra gyanakodni: hiába keresik immár három hónapja éjt nappallá téve a kedvencüket, azt mintha a föld nyelte volna el, még a térfigyelő kamerák sem segítettek a nyomára bukkanni.
Az Országgyűlés dönt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyetteséről, a gázolaj után visszaigényelhető adóról, valamint a köztársasági elnök által visszadobott egészségügyi törvényről is.
A vagyonosodási vizsgálatról szóló törvényjavaslat fontos előrelépés az elszámoltathatóság és a korrupció visszaszorítása felé, ugyanakkor több lényeges hiányosságot is tartalmaz – véli Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója.
Elszabaduló AI-rendszerekről, súlyos kiberbiztonsági fenyegetésekről beszélt.
Október 12-én Donald Trump amerikai elnök arról nyilatkozott az újságíróknak a Fehér Ház gyepén, hogy mik a háttérrészletek a vasárnap bejelentett tűzszüneti megállapodás körül – számolt be a Kyiv Independent.
Javította a magyar gazdaság növekedési kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely legfrissebb World Economic Outlook jelentésében idén 1,9, jövőre 2,1 százalékos GDP-bővülést vár. Az inflációs előrejelzést ennél is jelentősebben módosította a szervezet, hiszen az idei pénzromlás várható mértékét az áprilisi 3,8 százalékról 1,9 százalékra csökkentette. A munkanélküliség ugyanakkor a korábban vártnál magasabb lehet, idén 4,5 százalékos rátával számolnak. A globális gazdaság idén 3,1, jövőre 3
Erős Antónia most először engedett betekintést a családi fészkébe, ahol 15 esztendő után szánták rá magukat a nagyszabású feljításra-átalakításra.
Egyes betegségek, mint a Parkinson-kór befolyásolhatják testszagot. Ezt a köldökből és az orrból vett minták igazolták, bár ezeket a szagokat csak speciális műszerekkel lehet érzékelni. Ugyanakkor a módszer diagnosztikai célokra nem alkalmas.
A baleset körülményei tisztázatlanok.
Az amerikai elnök vasárnap jelentett be azonnali hatállyal energiaipari tűzszünetet Ukrajna és Oroszország között
A munkanélküliségre vonatkozó várakozások azonban romlottak.
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Előkerült a 15 éves Enikő, akit az idei X-Faktor után keresett a rendőrség eltűnt személyként.
4 csillagjegy elképesztő időszak előtt állhat.
Hat ukrán energetikai létesítményt ért orosz támadás pár órával Trump bejelentése után.
Feszültság és kivártás volt jellemző hétfőn.
A Lanterns sztárja, Aaron Pierre a Rebel Ridge című akcióthrillerben nyújtott alakításával hódította meg a nézőket.
Andrea Stella és Zak Brown dühösen reagált Norris és Piastri szingapúri ütközésére, a nyilvánosság előtt mégis óvatosan fogalmaztak.
Mik a bántalmazó kapcsolat első jelei, és miért olyan nehéz kilépni? Nógrádi Noá nőjogi szakértő a kontrollról, áldozatvédelemről és az Isztambuli Egyezményről.
Túlterheltség miatt kell pihennie a Liverpool magyar játékosának.
Elszabadultak az indulatok a repülőn.
Jó irányba változott a magyar fizetőeszköz árfolyama.
A kellemetlen lábszag nem feltétlenül az elhanyagolt higiénia következménye. Előfordulhat, hogy valaki naponta többször is megmossa a lábát, mégis néhány óra elteltével újra jelentkezik a jellegzetes szag.
A kamion az M5-ös autópálya csomópontjában ütközött egy portáltáblának
Megválaszthatja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökhelyettesét kedden az Országgyűlés, amely újra elfogadhatja az államfő által visszaküldött, az egészségügyi kamarai tagságot ismét kötelezővé tévő törvényt. A parlament dönthet arról a törvénymódosításról is, amelynek alapján a kereskedelmi gázolaj esetén év végéig 25 forinttal magasabb összegű jövedéki adót lehet visszaigényelni, és szavazhat a médiatanács új tagjáról.
Nem hallgat el a Terror Háza Múzeum éléről szeptemberben felmentett korábbi főigazgató. Schmidt Mária egy terjedelmes Facebook-bejegyzésben reagált az őt ért politikai döntésekre, élesen bírálva a közösségi médiára épülő felületes politizálást.
Az üzemanyag-drágulás miatt literenként 25 forinttal növelhetik a kereskedelmi gázolaj után visszaigényelhető jövedéki adót az év végéig. Az Országgyűlés keddi napirendjén szerepel a vagyonvisszaszerzési hivatal három elnökhelyettesének megválasztása is.
A beruházásra már megvan az engedély, de csak egy baki miatt derült ki a Mol terve.
Egy héten belül két színházi bemutató, aztán október végén jön első mozifilmje, Az örökség. Tasnádi István az egyik legfoglalkoztatottabb író-rendező ma Magyarországon, és azt mondja, egy év biztosan kell, amíg eltakarítják a romokat a filmfinanszírozásban, és felállítják az új rendszert.
Már jelentkezhetnek a K&H STEM technológiai pályázatára azok a hallgatók, akik hazai, informatikai képzést nyújtó felsőoktatási intézmény alapképzésében tanulnak. A K&H kezdeményezésének célja, hogy elismerje azokat a hallgatókat, akik kiemelkedő szakmai javaslataikkal és dolgozataikkal hozzájárulnak új, innovatív banki megoldások létrejöttéhez.
Hősies futással mentette meg a sziklamászó életét egy amerikai mentőtiszt! Will Soper vért vitt a hegytetőre, miután a mászó súlyos gerincsérülést szenvedett.
A szervezet azt írta, fogynak a vészhelyzeti olajtartalékok, miközben az eladósodott kormányok egyre kevésbé tudják megvédeni a fogyasztókat az újabb áremelkedésektől.
Vannak városok, amelyeket ezer oldalról ismerünk, mégis képesek minden egyes alkalommal újra elvarázsolni. Prága pontosan ilyen.
A mai nap több csillagjegy számára is változásokat és váratlan helyzeteket tartogathat. A megszokott rutin felborulása elsőre bosszantónak tűnhet, de új lehetőségeket is teremthet. Érdemes rugalmasan kezelni a terveket, és nem elhamarkodottan reagálni az érzelmileg feszültebb pillanatokban. Nézzük, mit tartogatnak a csillagok a tizenkét jegy szülötteinek!
Az MBH Bank Nyrt. 2026. október 12-ei rendkívüli közgyűlésén felügyelőbizottsági tagnak választották Hamecz Istvánt és Fenyvesi Csabát – tette közzé a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett hitelintézet.
A sok réteg ellenére is lehet nőies és csinos egy szett.
A szomszédok szinte semmit sem tudtak róla.
Átfogó, szerkezeti reformra készül a kormányzat a magyar egészségügyben, mivel a rendszer hatékonysági és minőségi problémái kizárólag pluszforrások bevonásával nem orvosolhatók. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter és Tótth Árpád, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetője szerint a jövőben bevezetik az értékalapú finanszírozást, regionális szintre emelik az ellátásszervezést, és kiemelt hangsúlyt kap a betegutak tudatos menedzselése is. A legfontosabb jogi és szervezeti alapokat még az
Az országgyűlés alelnöke szerint Sopron ma is a hűség városa.
A Politicónak nyilatkozó uniós diplomaták szerint Trump döntését elsősorban a novemberi amerikai félidős választások magyarázzák.
Németország a harmadik helyre szorult, 2026-ban eddig a legtöbben, közel 99 ezren Franciaországban adtak be menedékkérelmet, Magyarországon mindössze 83 beadvány volt. Nemzetközi lapszemle.
Van, akinek az ősz hozza el az igazi ragyogást: öt csillagjegy, akik ebben az időszakban még vonzóbbá és ellenállhatatlanabbá válhatnak.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napon. Olvasd el, mi vár ránk a mai napon a bolygóállások szerint, majd keresd meg a saját és a szeretteid csillagjegyét, és kerülj képbe a lehetőségekkel
A paradicsom termésfejlődését és érését szabályozó DNS-metilációt speciális fehérjék értelmezik. Egy új kutatás ezen MBD fehérjék szerepét vizsgálja, ami a jövőbeni növénynemesítési stratégiák alapja lehet.
Figyelmetlenség vezetett durva balesethez az M1-es autópályán. A balesetben többen megsérültek, utána pedig estig tartott a mentés.
Képzelje el, hogy egyedül sétál, céltalanul, szabadon. Senki sem vár önre, és semmi sem hajtja előre. Egyszer csak négy különböző ösvény tárul ön elé, mindegyik más-más irányba vezet. Az első széles, világos és egyenes, a második egy árnyas erdőben kanyarog, a harmadik egy kőlépcsőn kapaszkodik fel egy domb tetejére, míg a negyedik a tengerpart mentén húzódik, követve a partvonalat. Melyiket választaná?
Kiderült, hogy a főváros egy kisebb közterületén rendezi a forradalomról való ünnepi megemlékezését az ellenzéki párt. Egy korábbi köztársasági elnök is beszédet mond majd.
Áttörés az ukrán parlamentben, emlékezés Anthony Bourdainre, pénzosztás a határon túl, üzenet az „Orbán-báboknak”. Itt a 444 napindító hírlevele.
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szeptember végén közzétett elemzésében arra szólította fel az Európai Bizottságot és az uniós tagállamokat, hogy utasítsák el a Tesla FSD (Supervised) nevű vezetéstámogató rendszerének két, a sebességválasztást érintő funkcióját. Az időzítés nem véletlen: október 6-án ülésezik a gépjárművekkel foglalkozó uniós műszaki bizottság, ahol tovább folynak az egyeztetések arról, hogy a rendszer holland ideiglenes jóváhagyása kiterjedhet-e az Európai Unió egé
Kétes eredetű, hamis márkajelzéssel ellátott androidos készülékekről derült ki, hogy azok már a boltok polcaira kerülésükkor vírussal fertőzöttek voltak.
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás?
Nico Hülkenberg a sprinten megszerzett 7. hely után a Szingapúri Nagydíjon nyolcadikként ért célba, így idei legeredményesebb versenyhétvégéjét zárta.
Többen azt feltételezték, hogy a lány a sok negatív komment miatt szökött meg, ám az édesanyja most határozottan cáfolta ezeket a találgatásokat.
A budapesti iroda fenntartása mellett milliárdok mentek befektetési alapokba is.
A Mészáros-birodalom újabb üzletága dőlhet be, 1,9 százalékos növekedést vár az IMF, újratárgyalta az országgyűlés az egészségügyi kamarai törvényt.
Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódhat az emelkedés. A magyar tőzsdén továbbra is elsősorban az OTP-re lesz érdemes figyelni, miután a hét elején folytatódott a bankrészvény felpattanása. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol prof
Több mint öt évtizeden át tartott Szacsvay László és imádott felesége, a fotóművész Csicsay Claudia szövetsége.
Az egyik legfélelmetesebb daganattípus, a glioblasztóma ellen is hatásosnak bizonyulhat a B3-vitamin.
További részleteket közöltek a Fidesz október 23-i megemlékezéséről, Áder János is részt vesz rajta.
A magyar közúthálózat megfelelő fenntartásához nemcsak pénzre, hanem korszerű, megbízható munkagépekre is szükség van
Ázsiában az esésé, Európában ezt követően pedig többnyire a további emelkedésé lehet a főszerep a tőzsdéken kedden. A magyar tőzsdén eközben továbbra is elsősorban az OTP-re lesz érdemes figyelni, miután a hét elején folytatódott a bankrészvény felpattanása. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma itthon az építőipar augusztusi teljesítményét ismerhetjük meg, amely az ágazat helyzetéről és a beruházási folyamatokról adhat friss képet. Az Egyesült Államokban az NFIB szeptemberi kisvállalati üzleti
Kovács Kati, aki a magyar könnyűzene egyik ikonikus alakja, két, zátonyra futott házasság után évtizedek óta boldog párkapcsolatban él jelenlegi társával, akit a nyilvánosság elől szinte teljesen elrejt. Bár a karrierje során mindent a szakmának rendelt alá, a magánéletében is megtalálta a harmóniát és a kiegyensúlyozottságot. Az énekesnő mindkét volt férjével baráti viszonyban maradt, és ma már derűvel tekint vissza a múltbéli nehézségekre.
A hatóság kéri, ha van ilyen a gyerekednek, azonnal vedd el tőle.
Az ukrán kormány évek óta súlyosan korlátozta a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati jogait, a mostani módosításokkal sincs semmilyen garancia arra, hogy a jövőben ne éljen hasonló korlátozó lépésekkel – írta a Fidesz EP-képviselője hétfőn Facebook-bejegyzésében. Dömötör Csaba arra reagált, hogy az ukrán parlament hétfőn elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást.
Több budapesti kerületben is hosszabb áramszünetekre kell készülni október 13–18. között. Az E.ON előre tervezett hálózati munkálatai miatt egyes háztartások akár 6–8 órára is elektromos áram nélkül maradhatnak. A kimaradások többek között a XVI., XVII., XV., III. és XII. kerületet érintik.
Leépítések, pénzügyi nehézségek, belső feszültségek és a digitális átállás körüli viták nehezítik a BBC működését. A brit közszolgálati médiaszolgáltató új hírigazgatója, Rachel Jupp rendkívül nehéz helyzetben veszi át a BBC News irányítását. A legnagyobb kérdés, miként lehet visszaállítani a hírszolgáltatás tekintélyét úgy, hogy közben a fiatalabb közönséget is sikerüljön elérni.
Rokkantsági ellátás emelése 2027: 10 százalékos növelés és 120 ezres minimum jöhet. Mutatjuk, kinek mennyi járhat januártól.
Mindenkit felismersz a brit királyi családból? Most kiderül!
A kormány számos változtatást tervez a nyugdíjaknál és más ellátásoknál – lesznek emelések, duplázások is.
A rendőrség nyomoz.
Október 6-án hivatalosan is lezárult a Paramount és a Warner Bros. Discovery felvásárlása, amellyel új szakasz kezdődött a két médiavállalat történetében.
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás?
Egyre több hír jelenik meg a magyar labdarúgóról.
Az amerikai elnök azt mondta, egy tervezett ázsiai útja során találkozhat az észak-koreai diktátorral.
Melléthei-Barna Márton ügyvéd, az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága, valamint a Törvényalkotási Bizottsága tiszás alelnöke lapunknak küldött írásában a közpénzek kicsatornázásának egyik eddig keveset emlegetett szeletét: az államot megkárosító szerződésekben szerepet vállaló ügyvédek, jogászok, tanácsadók felelősségét vizsgálja. „Az ügyvéd nem egyszerű »jogi szolgáltató«, akinek az a dolga, hogy az ügyfél által kigondolt célhoz minden körülmények között megtalálja a formailag
A klub történetének legnagyobb győzelme után furcsa döntés született
Elszabadultak az indulatok a TV2 népszerű valóságshow-jának legújabb epizódjában, amikor Livi és Renátó nyíltan felvállalva a kapcsolatukat, egymás kezét fogva érkeztek meg az utolsó közös vacsorára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjéne