A Mount Everest tragikus áldozatai közül több is hátborzongató tájékozódási ponttá vált a hegymászóknak. Van rá magyarázat.
Friss hírek percről percre – 2026. október 15. 13:00 előtti hírek
2026. október 15. 13:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Magyarország a harmadik helyre került a 2036-os olimpia és paralimpia megrendezéséért érdeklődő országok között a Magyar Paralimpiai Bizottság munkatársainak összeállítása szerint.
Egyoldalúan, a saját értelmezése, feltételezései alapján közölt információkat a nyilvánossággal a volt főügyész Lajtár István szerint. A Fürchtöt képviselő Horváth Lóránt megtorlást emleget.
Brüsszelben megkezdődött az uniós állam- és kormányfők októberi csúcstalálkozója. A tagállami vezetők először az EU versenyképességével, majd a következő hétéves költségvetés tervezésével foglalkoznak. A nyilatkozatokból úgy tűnik, az EU büdzséjével kapcsolatos álláspontok meglehetősen távol vannak egymástól: a gazdag országok – akiket fukaroknak is szoktak nevezni – kisebb, a szegényebbek nagyobb közös kasszát szeretnének.
„A VOSZ feladata, hogy a vállalkozói tudást összegyűjtse, rendszerezze és láthatóvá tegye, mert a gazdaság tényleges állapotáról a statisztikák és a vállalkozások napi tapasztalatai együtt adnak igazán pontos képet.”
Európa legszebb karácsonyi vásárának választották a budapesti Advent Bazilikát egy rangos monacói díjátadón!
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság
Október végén jön!
Herceg Erika továbbjuttatta Helfy Alexát a Megasztár 2026-os évadában, mégpedig egy egészen rendhagyó és feszült szituáció keretein belül. Az X-Faktorban korábban versenyző énekesnő úgy kapott meghívást és automatikus továbbjutási lehetőséget, hogy nem is jelentkezett a műsorba, és produkciót sem mutatott be a színpadon, egyedül a húgát, Roxyt kísérte el. Alexa meghozta a döntést, elfogadta a lehetőséget, ami miatt rengeteg bántást kap. Erika megszólalt a kényes ügyben.
A szennyvízből kimutatott adatokból kiindulva az NNGYK azt jelentette be, hogy a fertőzésszámok emelkedése várható a következő időszakban.
A Külügyi Intézet vezérigazgató-helyettese szerint Oroszország nehéz helyzetbe került, tavasz óta naponta több embert veszítenek a háborúban, mint amennyit toborozni tudnak.
Sokan jöttek el ítélet reményében a Győri Ítélőtáblára, de a tanács október végére napolta a villanyszerelők gyilkosa ügyének lezárását. A főügyész szerint a vádlott tartozik még azzal a hozzátartozóknak, hogy elárulja, hol vannak az áldozatok földi maradványai.
A Manchester City norvég világsztárja, Erling Haaland lett a labdarúgó Bajnokok Ligája történtének legfiatalabb 60 gólos játékosa, miután betalált szerdán a vendég, címvédő Paris Saint-Germain elleni, 4-2-re elveszített alapszakasz-mérkőzésen.
Elon Musk szerint az amerikai kormányzat felelős a Starshield műholdas rendszer ukrajnai korlátozásáért.
Gyanús találkozók, köddé vált szakemberek, milliós adósságok és egy ikrényi horrortanyán eltüntetett családfők. A magyar kriminalisztika egyik legszövevényesebb gyilkossági ügye a végéhez közelít: hamarosan jogerős ítélet várható.
Visszakúszott az LMBTQ-lobbi.
Az indoklás szerint a korábban lemondott főügyész Fürcht nyilvános nyilatkozatai alkalmasak voltak a közvélemény megtévesztésére, és sértették az ügyész titoktartási kötelezettségét.
A miniszterelnök szerint hazugságokat terjesztenek a gyermekvédelmi törvényről.
Nagy hatótáv, komoly teljesítmény és lenyűgöző vezetési élmény, mindez egy villanyautótól. Ilyen az új iX3, amely Debrecenben készül, és a Neue...
Megműtötték a római Gemelli-klinikán XIV. Leó pápát, miután a szervezetében tüdőrákot, pontosabban tüdő-adenokarcinómát diagnosztizáltak. A Vatikán közlése szerint a mintegy másfél órás beavatkozás szövődménymentes és sikeres volt: a sebészek eltávolították az egyházfő jobb tüdejének alsó lebenyét, és vele együtt a korai stádiumban felfedezett daganatot is.
Efraín Juárez az ETO FC mexikói vezetőedzőjeként egy különleges kihívással néz szembe Magyarországon: nemcsak egy másik futballkultúrához kell alkalmazkodnia, hanem egy 19 különböző nemzetiségű játékosból álló öltözőben is meg kell találnia a közös hangot - árulta el egy hazájában megjelent interjúban.
A hétvégén karbantartási munkálatokat végeznek.
Az ősznek vannak ízei, amelyeket szinte lehetetlen nem szeretni: a fahéjas sütemény, a forró alma, a sütőtök, a gesztenye vagy éppen a karakteres karamell. De vajon mit árul el rólad az, hogy melyikért nyúlsz elsőként?
A Fekete-tenger nyugati partvidékét az utóbbi időben dróntámadások sorozata éri, és a közeli hajókról származó jelentések szerint a tartályhajót két drón találta el.
A játékvezető bántalmazása miatt 2034-ig eltiltották a megyei III. osztályú Rácalmás focistáját, Horváth Róbertet. A botrányos eset a múlt szombati, Tác-Csősz elleni bajnokin történt. A bírónak az orvosi leletek alapján a bordája is eltört. A játékos elmondása szerint roma származására tettek sértő megjegyzést.
Újabb fontos együttműködést jelentett be az Audi F1-es csapata: a német gyártó hivatalos lengéscsillapító-beszállítóként szerződtette a svéd Öhlinst. A két vállalat kapcsolata több mint két évtizedre nyúlik vissza, és korábban olyan sikerekhez járult hozzá, mint az Audi 13 összetett győzelme a Le Mans-i 24 órás versenyen.
Drámai, szívbemarkoló, szemkápráztató - garantált minőségi idő, böngésszen nyertes fotókat!
Ideje volna végre társadalmi szinten is abbahagyni az áldozatok megbélyegzését.
Rendkívül erős kereslet mutatkozott a magyar állampapírok iránt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mai aukcióján, ahol a hozamok is jelentősen csökkentek. A legnagyobb érdeklődés a 10 éves papírt övezte, amelyre több mint 181 milliárd forintnyi ajánlat érkezett, így az ÁKK a felkínált 20 milliárd helyett 90 milliárd forintnyit adott el. Az átlaghozam 5,36 százalék lett, ami 33 bázisponttal marad el a papír előző aukcióján mért szinttől. A 3 éves papírból a tervezett 15 milliárd helyett 23,5 mi
A Madách Színházat 22 éve irányító Szirtes Tamás az utóbbi időben éles bírálatok kereszttüzébe került, amikor kiderült, hogy a 2025-ös évre 123 158 000 forintot számolt el neki a színház. A teátrum igazgatója most tisztázta a hatalmas összeg hátterét, valamint beszélt a kultúráért felelős államtitkár által bevezetett új vizsgálatról, és reagált a színházi bántalmazási ügyekre is.
Mindössze néhány mozdulattal a légúti fertőzések 17, a hasmenéses betegségek 30 százaléka szintén megelőzhető lenne.
Nicole Kidman ismét bebizonyította, hogy nemcsak a vásznon, de a kifutón is stílusdiktátor. A színésznő a 2026-os párizsi divathéten, a Chanel bemutatóján debütált új, tökéletlenül is zseniális frufrujával, amely pillanatok alatt az őszi szezon legnagyobb frizuratrendjévé vált.
Csütörtökön és pénteken nem várható markáns hideg- vagy melegfront Magyarországon, így az időjárásra érzékenyek számára viszonylag nyugodt két nap ígérkezik.
Váratlan bejelentést tett Krug Emília: véget ér a Telexszel közös műsora. Azt ígérte, hamarosan bejelenti, hogyan tovább.
Bejelentette, hogy újraindítják a támadásokat – nem kellett sokáig várni az első találatra.
Miller Dávid új életet szeretne kezdeni, de csapás csapás után éri.
Annyira érdemes megjegyezni az időpontot.
A bérletnek több típusa van és két 12 éven aluli gyereknek ingyen utazást biztosít.
Az angol újságírók hiába várták, hogy Bradley Barcolával interjúzhassanak, miután meglőtte első góljait a Liverpoolban a LASK Linz elleni Bajnokok Ligája-meccsen. A francia szélső ugyan megjelent a sajtómunkások előtt, de közölte, hogy nem elég jó az angolja. A 125 millió euróért szerződtetett játékos az angol nyelv ismerete nélkül igazolt Liverpoolba.
Október 28-án és november 13-án sorra kerülő ülésén lesznek a meghallgatások.
Csütörtök reggel a román hadsereg radarjai drónokat észleltek a román–ukrán határ közelében.
Megvan a Magyar Posta új vezére.
Kapcsoltunk Brüsszelbe tudósítónkhoz, Bugnyár Zoltánhoz.
A következő hónapok időjárása döntő lehet ennél a tatai tónál.
Lajtár István szerint Fürcht súlyosan megsértette az ügyészség szervezeti érdekeit és jó hírnevét.
Mivel a villanyautók vevőköre korlátos, a Geely új családi autója konnektorról tölthető akkus hibrid lett, jókora elektromos hatótávval. Beültünk a Monjaróba.
A Leapmotor által biztosított hajtástechnológiát alkalmazza majd a Stellantis több elektromos kisautója, így a Citroën 2CV is. Gyártani pedig Olaszországban fogják.
A katasztrófavédelem közlése szerint robbanás volt egy, a kecskeméti Epreskert utcában lévő melléképületben.
Összesen 3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a sertéstartók - közölte Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Az ÉVOSZ, az FBN-H, a FÉSZ, a FIVOSZ, az IVSZ, a JVSZ, a MAPI, az MGYOSZ, az MKIK, az MSVK, az MSZÉSZ, az MVÜK, az OKSZ és a VOSZ közös nyilatkozatban fogalmazták meg vagyonadóval kapcsolatos kéréseiket.
Fehér csempék, krómozott műszerek és csörömpölés: Paul McCartney szerint ezek a képek és hangok maradtak meg benne a saját születéséről. A 84 éves Beatles-legenda ugyanakkor maga sem biztos abban, hogy valódi emléket őriz.
Az NVIDIA szerint a még nem működő játékok megoldások is kapnak majd frissítést.
A Honda hibridje érdekes megoldás: a hajtást alacsonyabb sebességeknél egy 184 lóerős villanymotor végzi, a kétliteres benzines négyhengeres csak nagyobb tempónál száll be a hajtásba, egyébként menet közben csak az 1,1 kWh-s akkumulátort tölti, amelyről a villanymotor megy. Így alaphelyzetben a hangjai és a működése nem nagyon hasonlít egy váltós autóéhoz. A sebességváltót szimuláló rendszer…
A diszpécser vezette az újraélesztést.
Csökkent a magyar vállalkozások üzleti hangulata, miközben a beruházási kedv továbbra is mélyponton van.
Két pártra szakadtak a nézők.
Két nap kórházi ápolás után saját felelősségére elhagyta az egyiptomi egészségügyi intézményt Sáfrány Emese. A légtornász az egyiptomi nyaralása során lett hirtelen nagyon rosszul, ám az orvosok a mai napig nem tudták pontosan megállapítani, mi okozta a súlyos tüneteket. Emese állapotának kisfia adott erőt, miatta döntött úgy, hogy kijön a kórházból.
Alapjaiban alakítaná át működését a BMW, amely 2028-ra mesterséges intelligencia által koordinált vállalattá válna. A német autógyártó az MI segítségével milliárdos megtakarításokat remél, az átalakulás egyik első területe pedig a beszerzés. Itt már olyan digitális ügynököket tesztelnek és alkalmaznak, amelyek képesek összetett ellátási láncokat elemezni, kapacitáshiányokat azonosítani és költségcsökkentési lehetőségeket javasolni.
Jön a Filéző új évada, penge alapkezelők podcastja, Vida Kamilla beszélgetései, és rendszeres új tartalmak a Marie Claire, a Vezess, a Nők Lapja és a Refresher szerzőitől.
A lett miniszterelnök az uniós csúcsra érkezve beszélt Ukrajna támogatásának kérdéséről.
Nem beszélhetünk egy átfogó gyermekvédelmi reformról a kedden elfogadott gyermekvédelmi törvény esetében, ugyanakkor a törvénycsomag választ ad olyan sürgető problémákra, mint például a kórházi csecsemők ügye, vagy korrekciókat fogalmaz meg olyan korábbi szabályozásokkal kapcsolatban, amit mondjuk az Európai Bíróság az Európai Unió alapértékeivel és jogaival összeütközésben talált – értékelte a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Nagy-Balás Borbála, az UNICEF Magyarország gyermekjogi munkatár
Trump megerősítette, hogy maga a kivégzés jóváhagyásra került, ám bár az élő közvetítés tervét támogatja, a végleges döntés még várat magára
A 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták, kutatóink és egyetemeink pedig újra hozzáférhetnek a Horizont Európa lehetőségeihez - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
Alig fél év alatt mintegy 7 milliárd forintnyi bankszámlán tárolt pénzt próbáltak meg az Erste Bank ügyfeleitől ellopni az adathalász csalók 2026-ban. A pénzintézet közzétette a leginkább tipikus módszereket, és a megelőzés fontosságát hangsúlyozza.
Az idei költségvetésükből több mint félmilliárd forint hiányzik, a rendelkezésre álló pénzügyi tartalékok pedig várhatóan október végére kimerülnek.
Sokan legfeljebb a sóletből ismerik, pedig a gyöngyárpa, vagyis a gersli jóval többet érdemelne annál, hogy csak néhány hagyományos ételben kapjon helyet.
Láng Géza utódja Szakonyi András lett, aki korábban a General Electricnél is dolgozott.
Gyenge kezdés az európai értékpapírpiacokon.
Magyarország számára jelenleg nem elfogadható az uniós költségvetési javaslat - közölte Brüsszelben Magyar Péter.
Ruszkai Nóra, a Sanoma Media Budapest egykori vezérigazgató-helyettese is pályázik a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói posztjára, erősítette meg a Media1-nek, amely elsőként számolt be az indulásáról. A szakember a lap szerint a november 12-i határidőig nyújtja be pályázatát a Független Közmédia Testülethez.
A legfőbb ügyész jogkörében ideiglenesen eljáró legfőbbügyész-helyettes újabb fegyelmi eljárást is kezdeményezett Fürcht Pál ellen.
Szeptemberben hiába várták a rajongók!
A 2026 nyarán megszüntetett állami szervezet jogutódjaként az Igazságügyi Minisztérium kötött egyezséget lapunkkal.
Kitörési lehetőségeket mutatunk a megfelelési kényszerek dzsungeléből.
Az édesanya még nincs teljesen jól, de javult az állapota.
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2026. október 5–11. között "Focus on the road" „Figyelj az útra!” elnevezéssel hirdetett fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzést, amihez a magyar rendőrség is csatlakozott. A rendőrök fokozottan ellenőrizték Magyarországon a vezetés közbeni mobiltelefon-használatot és minden olyan tevékenységet, amely elvonja a járművezető figyelmét, ezáltal veszélyezteti a közlekedésbiztonságot. Idetartozik például menet közben bármilyen elektronikai
Megfigyelőkamerát rejtett el valaki egy ausztrál hadihajó női zuhanyzójában, az ügy miatt a haditengerészet elrendelte az összes hajón a mosdók és zuhanyzók általános ellenőrzését – közölte az ausztrál védelmi minisztérium csütörtökön.
Deák Bill Gyuláról, a magyar blues ikonikus alakjáról a halála után nemcsak a rajongók és zenésztársak emlékeztek meg, hanem mesterséges intelligenciával készült tartalmak is megjelentek az interneten. Ezek közül több is komoly felháborodást váltott ki, különösen a zenészhez közel állók körében. A Csillag Születik című műsorból ismert Juhász Marci, aki személyes kapcsolatban állt Gyulával, nyilvánosan is hangot adott elégedetlenségének, és méltatlannak nevezte, hogy ilyen módon próbálnak tisztel
Jelentős szakmai múlttal rendelkezik.
A napokban döntött róla a Fővárosi Törvényszék.
Több budapesti iskolát is bombafenyegetés ért az elmúlt 24 órában, az intézményeket ki kellett üríteni. A rendőrség most közleményben számolt be az eddigi intézkedésekről: valamennyi érintett épületet átvizsgálták, de robbanóanyagot vagy robbantásra alkalmas eszközt sehol sem találtak. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda terrorcselekmény előkészülete miatt indított nyomozást.
Utolsó nagy fejlesztési csomagjára készül a Ferrari Austinban, ami már a 2027-es autót is előrevetíti.
Friss adatok érkeztek a koronavírusról.
Lajtár István szerint a volt főügyész nyilvános megszólalásaival súlyosan sértette az ügyészség érdekeit és jó hírnevét. A döntésben azt is kifogásolják, hogy Fürcht az aranykonvojügyből származó nyomozati adatokat hozott nyilvánosságra.
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
A Magyar Posta új vezetője, Szakonyi András hosszú nemzetközi menedzseri karrier után veszi át az állami cég vezetését. Kapitány István hatékony átalakítást és a digitális szolgáltatások erősítését várja tőle.
Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A cs
A következő hónapokban elindul többek között a budai és pesti fonódó megépítése, a hármas metró meghosszabbítása, a Diákváros építése és a rákosrendezői beruházás is. Mindehhez sok türelem kell majd, sok lesz a vita és "sokan sokszor fogják szidni az anyukámat" – írta a főpolgármester.
A magyar küldöttség első érmét szerezte meg
Kapitány István is eredményes munkát kívánt az új vezetőnek
A PSG elleni BL-meccsen Enzo Fernández a földre lökte a lövőhelyzetet zavaró Sven Jablonskit, pedig akár ki is kerülhette volna.
A kormányfő odaszólt Orbán Viktornak is, aki szerinte mindenféle blődségeket beszél.
Őrizetbe vettek egy 34 éves nagykanizsai férfit: azzal gyanúsítják, hogy bántalmazta 62 éves édesapját, aki a sérüléseibe belehalt. A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi az este folyamán egy másik jelenlévőt is bántalmazott, aki zúzódásokat szenvedett.
Kulcsár Edina a februári hasplasztikája után egy újabb beavatkozást tervez. Az influenszer egy újévi fogadalmát teljesíti be, és a lábán lévő hajszálereket is kezelteti.
Egy 16 éves fiú szemüregéből kellett eltávolítani egy teljesen kifejlett szemfogat. A ritka orvosi anomália még a sokat látott szakértőket is megdöbbentette.
Az Egyesült Államok nyilvánosságra hozott egy videót, amely szerint történelme során először landol a haditengerészet F-35C vadászgépe egy Ford-osztályú repülőgép-hordozón – közölte az USNI News.
Andrej Babissal is készült közös fénykép.
Az amerikai elnök és a katolikus egyházfő még nem találkoztak személyesen, bár korábban írásban már egymásnak feszültek az iráni háború kapcsán. A gyors felépülést kívánók közé az alelnök is csatlakozott.
Először csak néhány ezer forintnak megfelelő összeget kért kölcsön a kolléganője, mert állítólag nem maradt pénze fizetésig. Megsajnálta, és gondolkodás nélkül kisegítette, hiszen évek óta együtt dolgoztak, és jóban voltak. A kölcsönkérések azonban egyre gyakoribbá váltak, ő pedig időnként már a saját megtakarításaihoz nyúlt, hogy segíthessen.
Jose Mourinho nyilvánosan nem értett egyet Fede Valverdével a Real Madrid Roma elleni fordítását követően.
A kapus Yann Sommer ünneplés helyett komoly bejelentést tett a meccs után.
Mindössze egy egyszerű fehér pólóra és egy természetes mosolyra volt szüksége Demi Moore-nak ahhoz, hogy elakadjon tőle a rajongói – és a legkisebb lánya – lélegzete. A 63 éves színésznő smink nélkül, üde és ragyogó arccal pózolt az Instagramon közzétett szelfijén.
Megkezdődött Brüsszelben az Európai Tanács tagjainak ülése, napirendjén az energiaárak kérdése, az EU gazdasági versenyképességének javítása, az ukrajnai és a közel-keleti helyzet, az Oroszországnak tulajdonított hibrid támadások, az uniós bővítés, a következő hétéves pénzügyi keret, a biztonság és a védelem kérdése, valamint a migráció szerepel.
Valamikor Kr. e. 30 ezer körül néhány élelmesebb, paleolit kori farkas rájött, hogy érdemes közelebbi kapcsolatot is kialakítani az emberekkel: ez a döntés végül a mai kutyák kialakulásához vezetett. Röviden bemutatjuk, hogyan is háziasították saját magukat a farkasok.
Ukrajna három napig nem támadta ezeket a létesítményeket, de Oroszország nem tartotta magát az USA-val kötött egyezség feltételeihez.
A hazai vállalatok számára a folyamatosan változó gazdasági környezetben a gyors alkalmazkodóképesség és a rugalmasság vált a túlélés legfőbb zálogává. A magas költségvetési hiány és a szerény növekedési kilátások árnyékában a befektetői bizalom megőrzéséhez ráadásul elengedhetetlen az euróbevezetés lehetőségének napirenden tartása. A Portfolio Nyugat-magyarországi Economic Forum 2026 konferenciáján az elemzők és piaci szereplők úgy látják, hogy a cégeknek az energiaválság, a szélsőséges időjárá
Ma már elsősorban nem a bankkártyát, hanem magát az ügyfelet próbálják megtéveszteni.
Különleges estén van túl Tóth Balázs.
Szerelem, beteges féltékenység és egy hátborzongató legenda: Heródes és Mariamné története az ókor egyik legsötétebb királyi tragédiája.
Rékasi Károly a kulturális és bulvárvilág egyik megosztó személyisége, így teljesen érthető, ha valakinek nagyon, valakinek pedig egyáltalán nem szimpatikus. Karakteres, olykor nyers stílusa, valamint a magánéletét és karrierjét övező hullámvölgyek miatt a közvélemény régóta két táborra szakad. Ezúttal egy trágár megjegyzést kapott, amire rögtön reagált is a színész.
Kijev azzal vádolja Washingtont, hogy a műholdas internet korlátozásával és a hírszerzési adatok visszatartásával az orosz támadásokat segíti.
Ma még lehet nevezni, a nyertes pénzjutalmat is kap.
Ez a fogás tele van egészséges és tápláló zöldségekkel. Még a húsimádók is szeretni fogják.
Új rendszert tesztel a gyártó, hamarosan megjelenhet az európai nagyvárosokban.
A legkisebb Toyota is hibrid lett, ez pedig sokkal nagyobb változás, mint amilyennek hangzik.
Észtországban 2026-ban már 20 százalék fölé emelkedett a fiatalok körében a munkanélküliségi ráta. De milyen akadályok miatt nem találnak a fiatal diplomás pályakezdők munkát? Ennek járt utána Tallinnban a Deutsche Welle.
Az AutoWallis új márkái egyelőre csak részben ellensúlyozzák a hagyományos márkák nagykereskedelmi visszaesését. A kiskereskedelmi újautó-eladás több mint 7 százalékkal nőtt az év első kilenc hónapjában, a használtautó-piacon viszont csökkentek az eladások.
Egy apró, hétköznapi reakció is megmutathatja, mennyire figyeltek egymásra, és milyen alapokon nyugszik a kapcsolatotok.
NNGYK: a szappanos, meleg vizes kézmosás az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb eszköz a fertőzések megakadályozására
A botrány a vadászat megítélésén kívül a frakció hatásköréről és a szabad képviselői mandátumról is szól.
Levélben fordultak a hatóságokhoz.
A rendőrség terrorcselekmény előkészülete miatt rendelt el nyomozást.
A mezőgazdaságra és a vízügyre szánt uniós források növelését sürgette Magyar Péter miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcsra érkezve.
Újabb megrázó részletek derültek ki a Gulácsi Péter és családja otthonában elkövetett fegyveres rablásról. A támadók állítólag mintegy 200 ezer…
Kérik, hogy a vizsgálatok idejére függesszék fel a Hankó Balázs által kinevezett igazgató, Zalán János munkáltatói jogköreit.
„A közpénzek elvonása nem csupán néhány döntéshozó magánügye, hanem összetett munkamegosztás eredménye” – állapítja meg lapunknak küldött írásában az Integritás Hatóság elnöke. Az egykor könyvvizsgáló Biró Ferenc Pál Melléthei-Barna Márton tiszás politikus minapi vitaindítójára válaszolva új közvagyon-gazdálkodási kultúrát sürget, mert szerinte „a bátorságot nem lehet intézményi garanciák helyett előírni. Olyan rendszer kell, amelyben a szakmailag indokolt »nemet« nem követi automatikusan egzisz
A mesterséges intelligencia egyre több olyan feladatnál jelenik meg, amelyet korábban teljes egészében emberek végeztek. Segíthet hosszú szövegek rendezésében, táblázatok áttekintésében, ötletek összegyűjtésében vagy egy első levélváltozat megírásában. A használata önmagában még nem jelent szakértelmet: a jó eredményhez világos utasításokra, ellenőrzésre és annak felismerésére is szükség van, mikor nem szabad a gépi javaslatra hagyatkozni.
Romákra, zsidókra, arabokra, feketékre tett diszkriminatív megjegyzéseket a Magyar Imre Kórház nőgyógyásza egy páciense jelenlétében. Az esetet kivizsgálták, az orvos ugyan nem emlékezett minden részletre, de nem vitatta, hogy a beszélgetés elhangzott.
Vasvári Vivien bakija az internet kedvencévé vált azóta.
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni.
Az AI mind több ponton épül be a vállalati folyamatokba, ezért egyre népszerűbb célpontja a kibertámadásoknak. De hol támadható, ha egyszer annyira okos?
Az ok: a világhírű ír szerző egy terroristának nyilvánított palesztinbarát szervezetet támogat.
Van mit tennie Magyarországnak az energia ügyében.
Szakonyi András lett a Magyar Posta vezérigazgatója – jelentette be Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter csütörtökön Facebook-oldalán.
Egyik német sztárcsapat sem járt sikerrel a héten Norvégiában.
Szakonyi András lett a Magyar Posta Zrt. új vezérigazgatója, akit Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter mutatott be. Az új vezető csaknem három évtizedes nemzetközi vállalati tapasztalattal rendelkezik, korábban többek között a GE-nél és a Ferrovialnál is dolgozott.
Igazi élősködőként élt egy 86 éves néni házában az a férfi, aki még két éve kéredzkedett be az ingatlanba, de egy fillért sem fizetett utána. Sőt nemhogy nem fizetett, de még óriási rezsitartozást is felhalmozott, most azonban sikerült kitenni a szűrét.
Először nyílt lehetőség fél évre szóló támogatásra
Mi történik, ha egy óriási fekete lyuk kilökődik a galaxis közepéből? Magyar kutatók tíz évvel ezelőtti jóslata most új bizonyítékot kapott. Mutatjuk a részleteket! Olvasd tovább: https://hellomagyar.hu/2026/10/15/magyar-kutatok-fekete-lyukak-felfedezes/
Egy jobb állapotban lévő darab egyáltalán nem számít olcsónak, pedig a Swift pont erről szólt sokáig.
Parragh László szerint már az állami pályázat kiírásában rögzítve volt, hogy majd a Lounge-zsal kell szerződni.
Nekik fordulatot ígér a horoszkóp az anyagiak terén.
Hat volt igazságügyi minisztert nyilatkoztatna a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság.
Kíváncsiak voltunk, hogy milyen ügyeket és döntéseket tárgyalt a kormány május óta. Kikértük a kormányülések összefoglalóit, de a Miniszterelnökség egy korábbi fideszes törvénymódosításra hivatkozva elutasította a kérésünket. Húsz éve az Alkotmánybíróság mondta ki, hogy az állampolgároknak joguk van ahhoz, hogy megismerjék a kormányülésen elhangzottakat.
A 2023-ban indult kötelezettségszegési eljárásban a következő lépés az lenne, hogy megállapítsák a pénzbüntetés mértékét.
Kapitány István bejelentette a Magyar Posta új vezérigazgatóját: a GE-nél, az Iron Mountainnél és a Ferrovialnál is megfordult.
Új műsorformátumot vásárolt meg az RTL: az Anti survival show magyar változata, melyben a luxuséletért küzdenek a versenyzők, 2027-ben kerülhet képernyőre.
Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldás kedvezően befolyásolhatja a haszonállatok egészségét, valamint termelési mutatóit.
Megérkezett a HUAWEI WATCH D3
Sokan járnak át a déli szomszédunkhoz bevásárolni, hiszen egyes termékek ára kedvezőbb lehet.
Gyógyszerre ivott, majd brutalitással bántalmazta édesapját egy nagykanizsai férfi. A szörnyű családi tragédia során az idős áldozat belehalt sérüléseibe.
Kis híján le sem forgatták a Spartacus című film legfontosabb jelenetét. Kirk Douglas azonban tekintélyt parancsoló módon hozta tető alá.
A magyar szövetségnek viszont hálát adott a támogatásért.
Visszatér a sikeres kisautó-recepthez a DS új belépőmodellje.
Szép csendben egy fix 2,85%-os, piaci kamatozású lakáshitel indult útjára Magyarországon a héten. Elsőre bombasztikusan hangzik a hír, hiszen az Otthon Start Programon belül is a legjobbak közé tartozna egy ilyen hitel, a magyar állam pedig jóval magasabb költséggel, ez idő tájt 5,5% környéki kamattal vagy még drágábban tudja finanszírozni magát. Megnéztük tehát, mit kell teljesíteni a fix 2,85%-os piaci lakáshitelkamatért.
A Tisza Párt egyik fontos választási ígérete volt az iskolakezdési támogatás, aminek az első felét 400 ezer rászoruló család kapta meg. Elmentünk a miskolci Lyukóvölgybe, ahol rászoruló családok százai élnek, hogy megnézzük, mit jelentett számukra ez az összeg, mire fordították a pénzt. Szakértőkkel, karitatív szervezetek képviselőivel pedig arról beszélgettünk, vajon mire elég egy-egy extra juttatás átfogó szociálpolitikai koncepció nélkül. Szóba került az is, kell-e attól tartani, hogy feketep
Megtörtént, aminek nem kellett volna.
Vajtó Lajos nagyon büszke nevelt lányára, Horváth Csengére, ugyanakkor azt sem titkolja, hogy szerinte egészen más pályát kellett volna választania.