Magyar Péter hétfőn mutatja be a törvényjavaslatot, amelynek egyszerre kellene fedezetet teremtenie az új vállalásokra, csökkentenie a hiányt és mérsékelnie az államadósságot.
Magyar Péter – 2026. október 17. 16:00 előtti hírek
Magyar Péter bejelentette, hogy a Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását, miután az Országgyűlés leszavazta a köztársasági elnök első jelöltjét. A parlament titkos szavazással dönt a kérdésben.
2026. október 17. 16:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Magyar Péter miniszterelnök Facebook-bejegyzésében bejelentette, hogy jövő hétfőn 13 órakor mutatja be a Parlamentben Magyarország 2027-es költségvetését, amely a kormányfő szerint az állami működési kiadások csökkentésére, a források átcsoportosítására, valamint nagyszabású uniós beruházásokra épül.
Hétfőn jön a költségvetés alapjainak bemutatása.
„A milliárdosoktól és a szennyező cégektől” csoportosítanak át forrásokat „az eddig magára hagyott milliókhoz” – ígéri a miniszterelnök.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is részt vett pénteki uniós csúcstalálkozón Brüsszelben, a magyar miniszterelnöktől pedig máris kért valamit. Magyar Péter pedig fenntartásokkal ugyan, de rábólintott.
A tervezett hazai vagyonadó a jelenlegi formájában leginkább a 3 milliárd forint körüli vagyonnal rendelkező kkv-kat működtető vállalkozókat terhelheti meg, miközben a legvagyonosabb réteg nemzetközi és családi struktúrákkal könnyedén elkerülheti a fizetést. A Blochamps Capital elemzése szerint a személyenkénti egymilliárdos adómentes küszöb drasztikusan megnöveli a NAV ellenőrzési és bürokratikus költségeit, ami az adóalap szűkülésével párhuzamosan a nettó állami bevételek folyamatos romlásához
A szállításban fordult segítségért az ukrán elnök négy országhoz.
Történelmi jelentőségűnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök a kárpátaljai magyarok jogairól kötött megállapodást, miután négyszemközt tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A kormányfő az RTL-nek adott interjújában jó kezdetnek nevezte a megállapodást, amely szerinte javíthatja a két ország kapcsolatát, ugyanakkor jelezte, hogy a következő hetekben figyelni fogják, teljesül-e a többi része is. Zelenszkij kérésére Magyar Péter azt mondta, nincs akadálya annak, hogy az ukrán kukoricát von
Már globális referencia a debreceni BMW.
A Tisza lelkes támogatója elszomorodott a miniszterelnök interjúján.
Kemény bírálattal illette Magyar Péter kormányfőt Hadházy Ákos. A korábbi független parlamenti képviselő a miniszterelnök brüsszeli nyilatkozatára reagált, amelyben a kormányfő méltatlannak nevezte az Európai Unió által Magyarországra kiszabott napi egymillió eurós bírságot.
A kárpátaljai magyar kisebbségről is egyeztettek.
Magyar szerint ha csak átmennek az országon a leplombált vonatok, akkor ennek nincsen akadálya.
Még az idei év végéig megszülethet a megállapodás a Magyarországra kiszabott napi egymillió eurós migrációs büntetésről – erről beszélt Magyar Péter a 444-nek adott szombaton megjelent interjújában.
A tervezettnél jóval hosszabb ideig tartott a legutóbbi brüsszeli uniós csúcstalálkozó, így Magyar Péter miniszterelnökkel a péntek esti, hazafelé tartó kereskedelmi repülőjáraton beszélgetett a tárgyalások eredményeiről az RTL. Az esemény egyik legfontosabb pillanata az a négyszemközti egyeztetés volt, amelyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel került sor. Bár fél évvel ezelőtt a magyar–ukrán kapcsolatok még mélyponton voltak, a két vezető most mindkét fél részéről mérföldkőként értékelte a me
Nem hagyják szó nélkül a törvénymódosítást.
A magyar miniszterelnök szerint Donald Trump azt csinál, amit akar.
„Szomorú interjú ez” – fogalmazott.
Hadházy Ákos Facebook-bejegyzésben bírálta Magyar Pétert, amiért a miniszterelnök szerint az ország a határvédelem miatt fizet napi egymillió eurós bírságot az EU-nak
Magyar Péter szerint Trump orosz dízelalkuja után Magyarország is joggal várhatja az orosz olajszankciók alóli mentesség meghosszabbítását.
Magyar Péter szavait kritizálta a volt képviselő.
Az egykori független parlamenti képviselő szerint azért fizetünk továbbra is súlyos büntetést, mert szándékosan megszegjük az uniós törvényeket.
Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüsszeli uniós csúcson a legnehezebb pénzügyi kérdésekben nem született áttörés, a 2028-2034-es költségvetés vitája akár decemberre tolódhat, az ETS2 bevezetését viszont egy évvel elhalasztják. Itthon folyt
Nem győzte meg Erdődi Pétert a McDonald’s Rácz Jenő nevével kínált új hamburgere.
Jelentős érdeklődés övezi Magyar Péter legutóbbi ATV-s interjúját, amelyet a miniszterelnök telefonon adott Rónai Egonnak, az ATV Egyenes beszéd című műsorában, a brüsszeli uniós csúcstalálkozót követően.
A kormányfő szerint Hadházy csak kötekedni akar.
Bóka szerint a kormányfőnek másnapra már más forgatási terve volt.
Magyarország jelentős összeget kaphatna vissza.
A vétóról is említést tett.
Szerinte nem a határkerítés miatt kapja Magyarország az egymillió eurós napi bírságot, hanem mert „egy populista kormány szándékosan nem tartotta be a menekültügyi megállapodást”.
Maratoni egyeztetéseken vannak túl a felek.
A miniszterelnök arról is szót ejtett, hogy az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából mintegy 100-150 külföldi politikust és európai vezetőt hívtak...
Rózsa András videóban reagált.
A vétóról is említést tett.
A miniszterelnök szerint év végéig meglehet a megállapodás a napi 1 millió eurós migrációs büntetésről.
Az EU-csúcsról hazafelé tartva tudta kérdezni a miniszterelnököt a 444.
Bár korábban a magyar kormányfő elképzelhetőnek tartotta, hogy már az ősszel Beregszászon létrejöhet egy találkozó az ukrán elnökkel, ez valószínűleg elmarad. Ennek ellenére Magyar Péter a 444-nek cáfolta, hogy a mostani brüsszeli találkozójuk sikertelen lett volna.
A miniszterelnök szerint év végéig meglehet a megállapodás a napi 1 millió eurós migrációs büntetésről. Magyar Péter erről a brüsszeli uniós csúcs után beszélt a 444.hu-nak adott, szombaton megjelent interjújában.
Bár korábban Volodimir Zelenszkij úgy reagált a magyar kormány október 23-i meghívásárára, hogy az nincs ellenére, Magyar Péter szerint nem valószínű, hogy az ukrán elnök a jövő héten eljön Budapestre az 1956-os forradalom állami ünnepségére.
Magyar Péter szerint Magyarország több fontos ügyben is eredményt ért el az EU-csúcson, és az uniós költségvetés elfogadását is feltételekhez kötötte.
A csúcstalálkozóról jelentkezett be Magyar Péter.
Tarr Zoltánt Kolozsváron kérdezték az új magyar szomszédságpolitikáról.
Baráth Péter a Plzen elleni bajnoki előtt, bemelegítés közben vádliszakadást szenvedett. A 24 éves középpályás emiatt a magyar válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzéseit is kihagyta, ráadásul egy régóta esedékes kézműtéten is átesett.
A Fidesz frakcióvezetője úgy véli, a NAV a kormányfő forgatókönyvéhez igazodott.
Magyarország szempontjából is van jelentősége a Trump és Putyin közötti dízelmegállapodásnak – mondta Magyar Péter az uniós csúcsról hazafelé tartó repülőgépen. A miniszterelnök szerint ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet.
A miniszterelnök kitart a szigorú migrációs politika mellett és ezzel a feltétellel fogadja csak el Magyarország a következő uniós költségvetést. Ezért szerinte méltatlan a büntetés fenntartása.
Magyar Péter szerint Donald Trump és Vlagyimir Putyin dízelmegállapodása megkönnyítheti, hogy Magyarország további egy évre felmentést kapjon az orosz kőolajra vonatkozó amerikai szankciók alól. A miniszterelnök a 444-nek adott interjújában beszélt erről, még mielőtt az amerikai elnök újabb, Oroszországot sújtó büntetőintézkedések felfüggesztéséről döntött volna.
Magyar Péter miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcsot követően betekintést engedett a tárgyalások kulisszái mögé, miután Facebook-oldalán olyan fényképeket mutatott be, amelyek a hivatalos egyeztetések hátterébe engednek bepillantást.
Brüsszeli tárgyalásai után faggatták.
Igen, az ukrán elnök látogatásáról is beszélt a magyar miniszterelnök.
Heves szóváltások, vétófenyegetések és éjszakába nyúló egyeztetések után elégedetten értékelte a kétnapos brüsszeli EU-csúcs eredményeit Magyar Péter. A miniszterelnök szerint Magyarország valamennyi fontos kérdésben érvényesíteni tudta érdekeit, különösen a migráció, az energiaárak és a kárpátaljai magyarok jogainak ügyében. Egyúttal világossá tette, hogy a kormány csak megfelelő pénzügyi garanciák mellett támogatja az Európai Unió következő hétéves költségvetését.
Magyar Péter szerint történelmi jelentőségű politikai megállapodás született Magyarország és Ukrajna között. A miniszterelnök az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról is beszélt, hogy az uniós költségvetési tárgyalásokon további forrásokat szeretne elérni Magyarország számára.
A miniszterelnök szerint az amerikai elnök olyan megállapodást köt, amilyet akar, de nem lenne logikus, ha nem kapnánk meghosszabbított mentességet az orosz kőolajra vonatkozó szankciók alól.
A miniszterelnök szerint a migrációs bírság kiszabása méltatlan, az amerikai-orosz dízelmegállapodás pedig még jól is jöhet Magyarországnak.
Magyar Péterék látványosságot csinálnak a letartóztatásokból, és az érintetteket már az eljárások lezárása előtt bűnösként állítják be.
Az Orbán-kormány bukása önmagában nem jelenti az általa kialakított hatalmi rendszer felszámolását, és arra sincs garancia, hogy a demokratikus intézményeket a jövőben ne lehessen ismét kisajátítani. Erről beszélgetett Rózsa Péter a Másrészről című műsorsorozat utolsó adásában Fleck Zoltán jogszociológussal és Martin József Péterrel, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatójával. A résztvevők szerint az elmúlt tizenhat év egyik legsúlyosabb tanulsága, hogy a jogállamot nem le
Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüsszeli uniós csúcson a legnehezebb pénzügyi kérdésekben nem született áttörés, a 2028-2034-es költségvetés vitája akár decemberre tolódhat, az ETS2 bevezetését viszont egy évvel elhalasztják. Itthon folyt
A Fidesz frakcióvezetője szerint a miniszterelnök hétfőre tervezte a volt kulturális és innovációs miniszter bilincsben történő elvezetését, és a forgatási tervbe nem fért bele, hogy a politikus másnap is az Országházban maradjon.
Magyar Péter 63 pontot, míg Orbán Viktor 25 pontot kapott a CEU Demokrácia Intézetének friss népszerűségi felmérésében, amely az 1994 óta vezetett adatsorban példátlan távolságot rögzített a két politikai vezető között. A reprezentatív kutatás eredményei négy önálló fejezeten keresztül világítanak rá a választói rétegek megosztottságára és az adatsor mögött húzódó összefüggésekre.
Gulácsi Péterre és családjára spanyolországi otthonukban támadtak.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy fél mondat miatt fél óráig blokkolta az EU-csúcs egyik pontját, az úgynevezett a migrációs következtetést.
Tarlós István volt budapesti főpolgármester a 24.hu-nak adott interjúban részletesen elemezte a 2026-os parlamenti választások után kialakult politikai helyzetet, nyíltan rámutatva a korábbi kormánypárt hibáira és az új vezetés kockázataira. A volt városvezető négy lényeges pontban értékelte a választási kudarc okait, a korábbi miniszterelnök visszatérési esélyeit, valamint a Magyar Péter vezette kormány első intézkedéseit.
Magyar Péter miniszterelnök elégedetten számolt be a brüsszeli uniós csúcstalálkozó fejleményeiről, miután a tárgyalások második napja is jelentős intenzitással zajlott.
Azt kérték számon, hogy Magyar Péterék hallgatnak az intézkedések valódi hátteréről.
Magyar Péter miniszterelnök az Országházban kezdeményezte a parlamenti képviselők kötelező és szúrópróbaszerű alkohol- és drogtesztjét, miután nyíltan bírálta a fideszes Pócs János viselkedését. A kezdeményezés heves szakmai és etikai vitát váltott ki, a toxikológus pedig megvizsgálta a vizsgálatok gyakorlati korlátait és következményeit.
Az Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozójának helyszínén zárt ajtók mögött ült le egymással Magyar Péter magyar miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy áttekintsék a kétoldalú vitákat és a kapcsolatok jövőjét.
Új migrációs és kereskedelmi védőintézkedések jönnek, ismét az asztalra kerülhet a terv, hogy szankcionált orosz vagyont használó jóvátételi hitelt adjanak Ukrajnának.
Budapest és Kijev a kapcsolatok új alapokra helyezéséről beszél, Donald Trump viszont újra élesen bírálta az ukrán elnököt. A Magyar Péter Zelenszkij találkozó különös külpolitikai pillanatban jött.
Minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek – hangsúlyozta a kormányfő.
Magyar Péter pénteken Brüsszelben úgy fogalmazott, hogy a szigorú határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
A miniszterelnök szerint nem minden tagállam képviseli ezt az álláspontot
Brüsszelből adott interjút a miniszterelnök.
Abban egyeztek meg, hogy a továbbiakban a minisztereik folytatják a tárgyalásokat.
Az illegális bevándorlás kérdésén felül vita volt a karbonadóról és a költségvetésről is.
Évek óta nem volt ennyire nyílt, őszinte és néha érzelmes vita Brüsszelben
Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
Magyar Péter hangsúlyozta, hogy szerinte a magyar érdekeket vétózás helyett szövetségépítéssel lehet eredményesebben képviselni.
Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került a kohéziós források jövőjét illetően. Magyar Péter szerint az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem fogadható el. A miniszterelnök péntek este azt is közölte: a legszigorúbb migrációs helyzetkezelése mellett állt ki Brüsszelben. Közben a kormányfő találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is. Itthon a betegellátás elérte a határait, ezért a kormány rendszerszintű változásra k
Magyar Péter lázasan, fáradtan, de elégedetten jelentkezett be az új Facebook-videójában a brüsszeli uniós csúcstalálkozó után. A miniszterelnök arról beszélt, hogy a kétnapos tárgyalásokon Magyarország számára fontos kérdésekben sikerült eredményeket elérniük, többek között az energiapolitika, az illegális migráció és az uniós fejlesztési források ügyében. Beszámolt a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott négyszemközti egyeztetéséről is.
Az uniós állam- és kormányfők nem kerültek közelebb az új uniós költségvetéshez. A tárgyalást novemberben folytatják. Magyar és Zelenszkij tárgyaltak egymással, azonban annak eredményéről nem sok mindent tudtunk meg.
Magyar Péter miniszterelnök szerint minden fontos kérdésben sikerült érvényesíteni a magyar érdekeket a kétnapos brüsszeli EU-csúcson, ahol évek óta nem látott, indulatos vita zajlott. A migrációról csak rövidített megállapodás született, de bekerült a dokumentumba, hogy a szervezett bűnözői csoportok is felhasználhatják nyomásgyakorlásra az illegális migrációt, ami a napi egymillió eurós bírság rendezését is segítheti. Az energiaárak ügyében elérték, hogy az EU felülvizsgálja az ETS-rendszer ga
A miniszterelnök összességében elégedett az EU-csúccsal, elmondása szerint két nap alatt minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értek el.
A szigorú határvédelemről és az illegális migráció visszaszorításáról folytatnak vitát az uniós tagállamok vezetői.