A fideszes képviselő szerint 2024 nyarán kezdett drámaian zuhanni a fogantatások száma, ami mögött egyértelműen Magyar Péter áll. Utánajártunk, mi igaz ebből.
Friss hírek percről percre – 2026. október 18. 13:00 előtti hírek
2026. október 18. 13:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Ismét együtt mutatkozott a nyilvánosság előtt Varga Judit volt igazságügyi miniszter és párja, Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke. A pár ezúttal Horvátországban tűnt fel, ahol egy labdarúgó-mérkőzést tekintettek meg a helyszínről, és az ott készült fényképek szerint a korábbi politikus lelkesen szurkolta végig az összecsapást.
A holland pilóta igyekszik kihasználni a versenynaptár kedvező alakulását, hogy kipróbálja magát a belga állóképességi klasszison.
Chuck Berry nélkül a könnyűzene története másképp festene.
Több meghívott előadó visszalépett a hétvégi DPK-tábortól, míg egyeseket utólag húztak le a listáról a szervezők. Az egyik volt kormánybiztos le is mondta a részvételt miután nem szólalhat fel a fideszes rendezvényen.
Az Operaház főigazgatója szerint a kereszténységgel nem egyeztethető össze az a nézet, amely szerint bizonyos emberekért nem szabad imádkozni.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet.
Portugáliában építi fel magát újra Szalai Gábor, aki a Ferencvárostól kölcsönben került a Marítimóhoz. A 26 éves középhátvéd eleinte a…
Újra csatlakoznának az Európai Unióhoz.
A Balaton iszapos talaja jól befogadja a valószínűleg madarak által elhullajtott magokat. Nemrégen dinnye termett egy kiszáradt partrésznél, most paradicsom hozott termést.
Nem mindennapi kincsek kerültek elő Reviczky Gábor otthonából, amelyek láttán még a Vígszínház igazgatója, Rudolf Péter is elámult.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter Közép- és Dél-Ázsiába utazott, hogy megerősítse az Egyesült Államok kereskedelmi kapcsolatait.
A bántalmazással vádolt színésznő csapata közleményben tagadta, hogy Blair kárt akart volna okozni a személyzetnek
A spanyol AGRHOUND projektben egy kutya formájú robot gyűjt adatokat a szőlőültetvényekről és gyümölcsösökről. A fejlesztők a termésbecslést és a gyümölcs fejlődésének nyomon követését szeretnék pontosabbá tenni.
Vasárnap és hétfőn sem várható markáns fronthatás Magyarországon, így az időjárásra érzékenyek számára viszonylag nyugodt két nap következik.
Az albérletek esetében pedig kétéves mélypontra süllyedt a kínálat.
A tűzszerészek hatástalanították a száz kilogrammos szovjet rombolóbombát a XVIII. kerületben, a rendőrség feloldotta a hatástalanítás idejére elrendelt lezárást – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete az MTI-vel vasárnap délelőtt.
Hálás a szurkolóknak Gulácsi Péter. A magyar futballkapus családját hétfő este rabolták ki otthonában, a Villarreal korábbi magyar válogatott játékosát érthetően megviselték a történtek. Kihagyta együttese keddi Bajnokok Ligája-mérkőzését, a Napoli elleni 3-1-es sikert, de szombaton már pályán volt. Ő védte együttese hálóját, a találkozó 0-0-ra végződött az Elche ellen.
A párkapcsolatokban a hullámvölgyek és a nehézségek szinte elkerülhetetlenek. Ha azon kapod magad, hogy újra és újra ugyanazokba a problémákba ütközöl, az asztrológia segíthet. A csillagjegyed megmutatja, milyen ismétlődő mintákkal szabotálod a saját boldogságodat.
Vannak olyan csillagjegy-párosok, akik egymás jelenlétében nem akadályokat, hanem rejtett lehetőségeket látnak, és közösen bármilyen nehézséget előnyükre tudnak fordítani.
Megköszönte a szeretetet és támogatást, amit ő és családja kapott a nehéz napok után.
Jelentős forrást kaphatnak az önkormányzatok, köztük a Fővárosi Önkormányzat bérlakásépítésre és -felújításra.
A 66 éves akciósztár most sem hazudtolta meg magát.
Sokan tapasztalják ötvenéves kor felett, hogy a rendszeres szűrővizsgálatok során a vércukorértékük magasabb a korábban megszokottnál. Bár ez az emelkedés nem feltétlenül jelent azonnal 2-es típusú cukorbetegséget, óriási tévedés lenne a korosodás elkerülhetetlen, természetes velejárójaként legyinteni rá. Az időben felismert prediabétesz ugyanis életmódváltással még teljes mértékben visszafordítható.
Ön milyen pózban ül a leggyakrabban?
Megrázó napokról és a szurkolók támogatásáról írt vasárnapi Facebook-bejegyzésében Gulácsi Péter. A Villarreal magyar kapusa azután szólalt meg, hogy az…
Legalább 1200 embert vettek őrizetbe a francia tüntetéseken: üzleteket fosztottak ki, épületek gyulladtak ki, 150 rendőr megsérült.
A dolgozók ötödének 25 százalékkal nőtt.
Az ecuadori Guayaquilban történt a tragédia.
Fónay Márta életét feldolgozó monodrámájában Bajor Lili a saját karrierjével is szembenéz. Azt mondja, Fónay sorsa rávilágított, hogy neki is küzdenie kell a drámai szerepekért.
81 éves volt.
A volt miniszterelnök úgy gondolja, „ezeket az embereket azért vitték be, hogy őt bevihessék”.
Erdőtüzek Indokínában, sérültek Kijevben, Donald Trump és holdsarló heti képes válogatásunkban.
Az ukrán külügyminiszter felszólította a nemzetközi szervezeteket, segítsenek a lakosokat kimenekíteni
Búcsúzunk.
Rendkívül szerencsés és gondtalan időszak kapujában áll négy csillagjegy: a következő három évben páratlan siker és szintlépés vár rájuk az élet szinte minden területén.
Kevés autómárka kötődik annyira egyetlen színhez, mint a Ferrari a piroshoz. A legendás Rosso Corsa azonban eredetileg nem a márka saját színe volt, hanem az olasz versenyautókat jelölte. A Ferrari motorsport sikerei és ikonikus sportautói tették világszerte ismertté, mára pedig az autóipar egyik legerősebb márkajegyévé vált.
A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
A datolya kedvező tulajdonságai az egészségmegőrzésben.
Míg az átlagos halandó százévesen már annak is örül, ha egy bögre forró teával a kezében békésen szundikálhat a hintaszékben, addig Sir David Attenborough inkább felhúzza a túrabakancsát, és expedíciót szervez a bolygó legvadabb pontjaira. A világ legismertebb és leginkább tisztelt természettudósa 2026-ban betöltötte a 100. életévét, de a pihenés szó láthatóan nem szerepel az értelmező kéziszótárában.
Mostanság leginkább a középkategóriás prémium modellek piacán pezseg az e-autós piac, ott debütálnak a legújabb technológiák, és ott érhetők el a legnagyobb hatótávok. Az SUV-újdonságok mellett említést érdemelnek szedán testvérmodellek is.
Ő volt a sportnapilap első megválasztott főszerkesztője. 81 éves volt.
A hatóságok vizsgálják a tűzeset okát.
A tulajdonosok idén augusztusban döntöttek a megszüntetéséről, a végelszámolás pedig szeptemberben indult meg.
Eltérő véleményeket hallottam. Mi az igazság?
Ahogy beköszönt a hidegebb idő, egyre többen aggódnak a növekvő fűtésszámlák miatt.
Egyre többen figyelik, hogyan faraghatnának le a patikai kiadásaikból, hiszen a vény nélkül kapható gyógyszerek ára sokszor komoly terhet jelent a családi kasszának.
Novemberben is 50 százalékkal olcsóbbak maradnak a másodosztályú vonatjegyek Szlovákiában, és a kormány azt sem zárja ki, hogy decemberben is folytatódjon a magas üzemanyagárak miatti támogatás. Közben az enyhe visszaesés ellenére sem várható tartós árcsökkenés, ráadásul a visegrádi országok közül gyakorlatilag Szlovákiában a legdrágább a tankolás.
Az orosz média szerint egy ember meghalt, öten megsérültek.
A Chelsea kapusa súlyos fejsérülést szenvedett, megműtötték, de jelezte, már jól van
A Ryu Ga Gotoku Studio készülő akció-kalandjátéka egy ötven évet felölelő történettel repíti vissza a játékosokat Japán múltjába, az első sztoritrailer pedig a főhős sorsfordító érkezését mutatja be.
Egészen a közelmúltig a klasszikus csempe volt a konyhák vitathatatlan királynője: praktikus, könnyen tisztítható, és rengeteg színben, illetve mintázatban volt elérhető. A belsőépítészek azonban egyre gyakrabban szakítanak a hagyományokkal: a legújabb trendek szerint a feltűnő csempéket a természetes, egységes, sima felületek váltják fel. A legújabb őrület nem más, mint a mikrocement!
Egy nemzetközi járat váratlanul eltűnt a radarokról, a mentőcsapatok csak a roncsokat és az utasok holttesteit találták meg. Részletek a tragédiáról.
A mesterséges intelligenciának az emberiséget kell szolgálnia, nem pedig csökkentenie az emberi szabadságot és méltóságot - erről beszélt Baka András köztársasági elnök Ljubljanában, az Arraiolos Csoport ülésén a Sándor-palota pénteki tájékoztatása szerint.
Nyolc olimpiáról tudósított a legendás sportújságíró.
A rendőrség feloldotta a hatástalanítás idejére elrendelt lezárást
„A Tiszát most még nem én vezetem, de majd ha rosszul mennek a dolgok, azt is rám fogják” – humorizált a Fidesz elnöke a lakitelki DPK-tábor vasárnapi kerekasztal beszélgetésén, ahol kijelentette: rájuk mindig lehet számítani és a pártjuktól várja mindenki a megoldásokat. Ezért legkésőbb márciusra állnak rendelkezésre, és akár egy héten belül képesek lesznek a kormányzásra. Orbán Viktor szerint a Tisza csak egy múló jelenség, ráadásul amerre néz, mindenütt rombolást lát.
Franciaországban szombaton országos tüntetéseket tartottak a megélhetési költségek emelkedése, a közszolgáltatások romló helyzete és az oktatási problémák miatt.
Sárgamellényesek és diákok vonultak utcára a megélhetési gondok miatt, közben rendbontók városházákat gyújtottak fel és üzleteket fosztottak ki.
Minden gyerek szereti a zöldséget, csak meg kell találni azt a formát, ahogyan szívesen megeszi. Kálci brokkolikrémlevese szinte minden gyereknél sikert arat, főleg, ha egy kis játékot is viszünk az ebédbe, és egyszerűen „dino levesnek” nevezzük.
A Meterséges Intelligencia jelentősen segítheti a nyomozók, illetve az NVVH munkáját, továbbá egészen új összefüggésekre is rávilágíthat. A kommandósok mostantól nem a nyomozás elején, hanem a végén érkezhetnek.
A hatóságok továbbra is vizsgálják a tűzeset okát.
Átlagosan 11,1 százalékkal volt magasabb a férfiak jövedelme a nők jövedelménél az EU-ban 2024-ben. Hazánk 16,9 százalékkal a negyedik legegyenlőtlenebb tagállam e mutató tekintetében.
A kormány bejelentette, hogy lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, aminek révén több mint 92 milliárd forint érkezhet Magyarországra. Miközben a hivatalos tájékoztatás most számolt be a megállapodásról, a civil szervezeteknek szánt 23 millió eurós önálló keretre már hónapokkal ezelőtt megnyílt a jelentkezés, a folyamat hátterét pedig négy önálló részlet világítja meg.
A kerti hulladéknak hitt falevél valójában értékes tápanyagforrás és természetes szigetelő
Az exkormányfő szerint azt akarják elérni, hogy az őrizetbe vett politikusok rá valljanak. A Fidesz állapotáról, a tiszások buborékjáról, az árulók típusairól és arról is beszélt Orbán Viktor, hogy mit kell kezdeni a volt miniszterelnökkel, azaz vele. A lakiteleki DPK-gyűlésen azt is megtudtuk, ők sosem uszítottak.
Összeomlott a BMW belső informatikai rendszere, miután a német autógyártó akár 650 000 eurót is meghaladó végkielégítést ajánlott fel a közös megegyezéssel távozó dolgozóknak.
Sok gazdi jó szándékkal követ olyan tanácsokat, amelyek közül jó néhány kifejezetten káros lehet. Megnéztük, melyek a leggyakoribb, még mindig terjedő tévhitek a kutyák és macskák gondozásáról, és mit tanácsolnak helyettük a szakértők.
A 2026 év elején piacra dobott autista Barbie-val ezúttal egy 3 perces animációs film főszereplőjeként találkozhatunk.
Életének 82. évében elhunyt Szekeres István, a magyar sportújságírás meghatározó alakja, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének egykori elnöke. A sportújságíró évtizedeken át dolgozott a magyar sportért, különösen közel állt hozzá a birkózás, amelynek népszerűsítésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett.
Most bárki elindulhat A Tigris Útján, de korántsem biztos, hogy élve célba ér.
Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből.
Tizenöt éve nem teljesített éles kerékcserét a Mercedes néhány szerelője, mégis bravúrosan teljesítettek Szingapúrban.
A békésnek tűnő hónapok mögött néha nem megoldott konfliktus áll, hanem az, hogy az egyik fél egyszerűen leállt.
Gyökeres fordulat jöhet a Lámpások második évadában Hal Jordan sorsa és John Stewart előrelépése miatt.
A YouGov rendszeresen megkérdezi a brit lakosságot, hogy ki a kedvenc királyi családtagjuk, és nem meglepő módon Katalin hercegné és Vilmos herceg mindig az élmezőnyben végeznek, hiszen nagy szeretetnek örvendenek a szigetországban. Ám a legelső helyet nem a házaspár vitte el most sem, hanem egy idősebb családtag.
Washington vizsgálja Ukrajnának azt a kérését, hogy hozzáférést kaphasson a Starshield amerikai katonai műholdas kommunikációs rendszerhez - jelentette ki az amerikai külügyminiszter szombaton.
Szinte úszik a boldogságban Szandi, amióta megszületett az unokája, Hazel Rose, akit legszívesebben egy pillanatra sem engedne ki a karjaiból. Az énekesnő láthatóan minden percét élvezi a nagymamaságnak, és örömmel osztja meg követőivel a legédesebb közös pillanatokat.
Európát ámulatba ejtő Magyarországról, új nemzedékről szól az interneten újra és újra előkerülő Nostradamus jóslataként terjedő szöveg. Kár, hogy kamu az egész.
Dömsödi Gábor, aki most ismét Pásztó polgármestere lett húsz hónapig volt munkanélküli 63 és 65 éves kora között, ez idő alatt havi 62 ezer forintos ellátásból élt, és hiába próbált elhelyezkedni, sehova nem vették fel. A nincstelenség hónapjai tanulságosak voltak és megalázók - mondta a Klubdélelőttben Kun Zsuzsának. Saját bevallása szerint Dömsödi még pénztárosnak is szívesen elment volna, de ismert közéleti szereplőként nehezen talált munkát. Azt is elismerte, hogy korábban nem takarékoskodot
A Magyar Sportújságírók Szövetségének egykori elnökét 81 éves korában érte a halál.
Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és sziklatörmelék már többször okozott károkat és fennakadásokat a váci vonalon, Nagymaros és Szob között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebookon.
Életfogytiglani börtönre ítélték egy óvoda vezetőjét, miután több mint 200 gyereknél ólommérgezést állapítottak meg.
Lamin Colley igazán feltűnő jelensége a magyar NB I-nek, akitől már megszokhattuk, hogy ha pályára lép - akár csereként is -, a játéka mellett mindig hoz valami rendkívülit. Ezt a mostani szezonban már számtalanszor igazolta: meccseket dönt el az utolsó pillanatokban, vagy éppen villámgyorsan kipirosozza magát.
Egy csillagjegy komoly fordulat előtt áll.
A második világháborúból származó robbanótestet később megsemmisítik.
A hónapok óta tartó háborúban Teherán súlyos katonai és gazdasági veszteségeket szenvedett, ám az iráni vezetés továbbra sem mutat hajlandóságot a...
Washington vizsgálja Ukrajnának azt a kérését, hogy hozzáférést kaphasson a Starshield amerikai katonai műholdas kommunikációs rendszerhez - jelentette ki az amerikai külügyminiszter.
Életének 82. évében elhunyt Szekeres István, a magyar sportújságírás meghatározó alakja, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének egykori elnöke. A sportújságíró évtizedeken át dolgozott a magyar sportért, különösen közel állt hozzá a birkózás, amelynek népszerűsítésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett.
A Tisza Párt választás előtti ígéreteiből eddig semmi sem látszik.
Gryllus Dorka reggeli műsorban eljátszott rosszulléte mögött egy előre megtervezett drogériai reklámkampány állt, amely gyorsan országos felháborodást váltott ki.
A 2026-os parlamenti választási vereség óta először tartott nagyszabású közösségépítő találkozót a Fidesz hátországa Lakiteleken, ahol a szimpatizánsok és a párt közeli médiamunkásai nyíltan szembesültek a megváltozott politikai valósággal. A rendezvényen négy lényeges pontban rajzolódott ki, hogyan próbál alkalmazkodni az ellenzéki szerephez a politikai közösség.
Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója a Kontrollnak adott interjújában felmérte, mekkora eséllyel juthat el a korrupcióellenes eljárások sora a volt miniszterelnökig. A szakember négy egymásra épülő szempont mentén vizsgálta a felelősségre vonás és a pénzügyi megtérülés valós esélyeit.
Négy évnyi súlyos küzdelem után a legfrissebb orvosi ellenőrzések tanúsága szerint nyomtalanul felszívódott Rubint Réka korábban műthetetlennek tartott alapdaganata.
Gryllus Dorka élő adásban eljátszott rosszulléte az RTL Reggeli című műsorában országszerte komoly aggodalmat keltett, mielőtt kiderült volna, hogy a jelenet egy előre megtervezett gerillakampány része volt. A szokatlan akciót a drogérialánc és az RTL bocsánatkérése mellett szakmai testületek is elmarasztalták.
Két maszkos fiatal a száguldó szerelvény tetejére felkapaszkodva tette kockára az életét a budapesti M2-es metró vonalán a Puskás Ferenc Stadion és a Pillangó utca között.
Nem szereted a céklát? Mutatunk 11 élelmiszert, amely támogathatja a vérnyomás szabályozását.
A társaság minapi közleménye szerint a szezonális nyári visszaesés ellenére az idei első kilenc hónapban az AutoWallis csoport kiskereskedelmi üzletága 7,1 százalékkal több új járművet értékesített. A használtautó-eladás ugyanakkor 6,2 százalékkal csökkent. A visszaesés mögött elsősorban egyszeri bázishatás áll, mert 2025 első félévében a csoport mobilitási szolgáltatások üzletága flottacserét hajtott végre, amelynek során a korábbi járműveket részben az AutoWallis kereskedői hálózata értékesíte
Komoly változások előtt állhat a Madách Színház, hiszen a 81 éves Szirtes Tamás igazgatói megbízatása jövő januárban lejár.
A mesterséges intelligencia és a nukleáris fegyverek 2100-ig akár az emberiség fennmaradását is veszélybe sodorhatják, a The Lancet orvosi folyóirat új globális jelentése mégsem világvége-jóslatnak készült. A kutatók 17 súlyos egészségügyi fenyegetést vetettek össze közös mércével, hogy megmutassák a döntéshozóknak, hol lehet a legtöbb egészséges életévet megmenteni a következő 75 évben.
Betegsége évekre elszakította a színpadtól.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
27 másodpercenként készül el egy-egy hajtómotor a 65%-ban automatizált soron.
A Tesla mérnökei új műszaki részleteket árultak el a Roadsterről. A teljes anyag Nitrogén, ventilátorok, robotalkatrészek: így épül fel az új Tesla Roadster címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: György Botond.
A Live Forever – Az Oasis felemelkedése, bukása és feltámadása című, idén megjelent könyv nem csak az angol rockbanda rajongóinak lehet érdekes. A könyv részletes képet fest arról a zenével és partidrogokkal kísért ifjúsági forradalomról, amely világszerte felforgatta a klubszcénát.
A volt képviselőnek vannak sejtései, hogy miért változott meg a szervezők szándéka.
Daniel Dubois egy fikarcnyi esélyt sem hagyott ellenfelének.