Már idén béremelésre számítottak.
Friss hírek percről percre – 2026. október 20. 13:00 előtti hírek
2026. október 20. 13:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Mutatjuk a robotfűnyíró téli tisztítását, az akkumulátor tárolását, a dokkoló és a határolóvezeték kezelését, valamint a szerviz idejét.
54,25 millió eurós a megállapodás.
A magyar légtérben 2,1 százalékkal, 816 ezerre csökkent az átrepülő forgalom az idei első kilenc hónapban az előző év azonos időszakához viszonyítva, a Magyarországon le- és felszálló nemzetközi járatok száma ugyanakkor 4,6 százalékkal, 107 ezerre nőtt – közölte a HungaroControl Zrt. a légiforgalmi irányítók nemzetközi napja alkalmából.
A budapesti irodapiac vegyes képet mutatott 2026 harmadik negyedévében, ugyanis miközben a bruttó kereslet jelentősen nőtt az előző hónapokhoz képest, a kihasználatlansági ráta is enyhén, 13,1 százalékra emelkedett. A fővárosi modern irodaállomány mérete ezzel meghaladja a 4,5 millió négyzetmétert, a legélénkebb bérlői érdeklődést és a legnagyobb volumenű tranzakciókat pedig ezúttal a Váci úti irodafolyosón regisztrálták.
Több régióban keletkeztek súlyos károk
A képeken az észak-koreai vezető és lánya egy ruházati és cipőkiállítást tekint meg Phenjanban.
Vitézy Dávid létrehozta a tárca projektmenedzser cégét, a Hild Központot, ide kerül a Diákváros és a Rákosrendező felépítése, az Iparművészeti Múzeum felújítása és a Millenáris üzemeltetése. A Fotómúzeum beruházásának elindítására viszont nem ígért semmit.
Fontos, ami elhangzott ma, kedden reggel.
Gabriel Bortoleto elárulta, hogy az online szimulátorozás közben rendkívül értékes tanácsokat kap Max Verstappentől a karrierjéhez.
Nemi megerősítő műtéten esett át Az éhezők viadala és az Eufória transznemű sztárja, Hunter Schafer. A 27 éves angol színésznő egy friss interjúban árulta el, hogy fontos mérföldkőhöz érkezett az élete, és egy olyan beavatkozáson van túl, ami a nemi szerveket érinti. A műtétre még tavaly decemberében került sor, az eredménnyel pedig nagyon elégedett, és cseppet sem bánja, hogy meghozta ezt a döntést.
Több új rendelet szabályozza a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal működését, amely bekerül a körözési, bűnügyi és biometrikus nyilvántartási rendszerekbe.
Újabb korszak zárul le a világhírű finn rockzenekar történetében.
Megsemmisítette az Alkotmánybíróság azt a kormányrendeleti szabályt, amely lehetővé tette, hogy a súlyosan szennyezett területek megtisztítására kötelezett vállalatok akár éveken keresztül elhalasszák a kármentesítést. A testület szerint a szabályozás nemcsak az egészséges környezethez való jogot sértette, hanem lényegében a „szennyező nem fizet” elvét érvényesítette. A döntés az évtizedek óta húzódó óbudai gázgyári szennyezés ügyéből indult, de valamennyi hasonló, folyamatban lévő bírósági eljá
A marokkói Mirleftnél küzdenek meg egymással legügyesebb honfitársaink.
Sokan úgy tartják, hogy az ősz a bekuckózás és a melankólia évszaka – de van egy másik oldala is, amiről kevesebbet beszélünk. Több ember tapasztalja, hogy ilyenkor erősebben vágyik a közelségre, az érintésekre és a meghittségre.
Kérésére a múlt héten lekerült a háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin neve a sukorói Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia épületéről. Bár az ilyen döntés rendkívül ritka a sportvilágban, a magyar klasszis nem az egyetlen, aki nem tartott igényt a róla elnevezett létesítmény névhasználatára. Kerestünk hasonló eseteket a nemzetközi sporttörténelemben, amikor egy-egy legendás bajnok maga követelte a neve eltávolítását a falakról – nem sok ilyenre bukkantunk.
Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára az InfoRádióban üdvözölte azt a miniszterelnöki bejelentést, mely szerint az ársapkát kivezetik, bíznak benne, hogy ez már november közepén megtörténik.
A kísérletekben részt vevők évtizedek óta meglepően hasonló alakokról számolnak be világszerte. Friss kutatások most lépésről lépésre modellezik az élmények születését.
A lajhárok világa tele van olyan elképesztő evolúciós furcsaságokkal, amelyek miatt szinte földönkívüli lényeknek tűnnek.
Jövőre megszűnik a több mint másfél évtizedet megélő taotámogatás. Helyette 150 milliárd forint közvetlen támogatást ad a kormány. Ez elvileg elég, a legfontosabb kérdés az elosztása lesz.
A határellenőrzést korszerűsítik.
A gyors felmelegedés az érzékenyek közérzetét is befolyásolhatja.
A globális techóriások miatt is aggódik a Magyar Reklámszövetség.
Jelentős fejlesztés valósult meg az intézményben.
A miniszterelnök kedd reggel a Kossuth rádióban, később sajtótájékoztatón is a költségvetés részleteit ismertette.
Vizsgálódik a rendőrség, a 2025 januárjában történt bombariadókkal is lehet kapcsolat.
A 2027-es költségvetés adóintézkedései 929 milliárd forint többletbevételt hozhatnak, ebből 264 milliárdot lakossági adócsökkentésre fordít a kormány, így a nettó hiánycsökkentő hatás 665 milliárd forint, a GDP 0,7 százaléka lehet. A legnagyobb bevételi tételek között szerepel a TAO-támogatások megszüntetése és az innovációs járulék emelése, valamint az 1 milliárd forint feletti vagyonra kivetett vagyonadó; emellett az adózási kiskapuk bezárásából, egészségvédelmi és környezetvédelmi adókból is
Kiara Lord kemény beszólásokat kapott a TV2 sztárjától.
Sok magánnyugdíjpénztári tagnak érdemes lehet visszalépnie az állami nyugdíjrendszerbe a nyugdíjba vonulás előtt.
Első pillantásra miniatűr görögdinnyének tűnik, valójában azonban inkább az uborkára hasonlít, egy kis citromos beütéssel. A mexikói miniuborka egyre nagyobb figyelmet kap Európában, Romániában pedig már saját fajtáját is termesztik. A különleges növény nemcsak látványos, hanem ehető termései miatt is érdekes lehet a hobbikertészek számára.
Szülési szabadság, apasági szabadság, tudnivalók a CSED-ről, a GYED-ről, a GYES-ről és az egyszeri anyasági támogatásról: minden fontos információ egy helyen.
Kevesebbet kell várni a műtétekre, ha elindul a várólisták rövidítését célzó program.
Miközben az árrésstop megszüntetését a piaci verseny és a vásárlók szempontjából is egyértelmű sikerként értékeli az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), a kiskereskedelmi különadó 2027-re tervezett megemelése miatt komoly csalódottságának adott hangot a szervezet.
A díjátadó előtt több napig vetítik a shortlistes klipeket a Dugattyúsban, és lesz még kiállítás, tehetséggondozás és több tematikus buli is a programban.
A megsérült állomás fogadja, tárolja, szivattyúzza és szállítja az olajat és a kőolajtermékeket, napi 300 000 tonna kapacitással.
Az észlelt medve mozgása miatt a környéken közlekedőket és a túrázókat is fokozott óvatosságra intették a Putnok környékén járókat.
Nincs túl nagy változás.
Milánó, Dublin vagy éppen Bangkok lehet a befutó, ha kedvező árú karácsonyi utazást tervezünk.
Gombos Edina és a férje rögtön tudták mit kell tenni.
A mesterséges intelligencia egyre inkább a mindennapjaink részévé válik: recepteket keresünk vele, utazást tervezünk, bonyolult dokumentumokat értelmezünk, vagy éppen egy nehezen megfogalmazható e-mail megírásához kérünk segítséget. Bár az AI számos feladatot megkönnyíthet, nem minden helyzetben érdemes feltétel nélkül megbízni benne.
A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és társszakmai szervezetei szerint nemcsak a hazai média- és reklámipart, hanem a teljes magyar gazdaságot is hátrányosan érintheti a reklámadó visszavezetése. A szervezetek a 2027-re tervezett, 3,75 százalékos adókulcs bejelentése után arra hívták fel a figyelmet, hogy az intézkedés ronthatja a magyar vállalkozások versenyképességét, és a gazdasági növekedésre is negatív hatással lehet.
Egyre több, hosszú évek óta együtt élő házaspár dönt a válás mellett a nyugdíjba vonuláskor. A „szürke válásnak” elnevezett jelenség mögötti statisztikák szerint a késői életkorban leggyakrabban a nők kezdeményezik a válást.
Hatalmas port kavart Seattle egykori rendőrfőnökének kijelentése, miszerint ellentmondásosak voltak a bizonyítékok Kurt Cobain 1994-es halálával kapcsolatban. Több ellentmondás volt ugyanis a rendőrségi jelentésben levont következtetések között.
Fejlesztések valósulnak meg Szolnokon a tisztább levegőért a LIFE IP HungAIRy projekt keretében - közölte Szolnok megyei jogú város az MTI-vel.
Béranya segítségével apa lesz a miniszterelnök és párja - az örömhírt a jegyesek az Instragamon jelentették be. A nyíltan homoszexuális Rob Jetten holland politikus baráti szívességgel válik apává.
A szájpadlás és a hangképző szervek egyéni felépítése közvetlen hatással van a beszédhangok képzésére
Különleges kiadást szinte bármilyen autóból lehet készíteni, ha akad hozzá megfelelő apropó. A Toyotának ezúttal a nosztalgia adta az ötletet: az Egyesült Királyságban a márka olyan kvízjátékkal népszerűsíti az Aygo X-et, amelyben a részvevők a millennium első éveinek emlékezetes eseményeivel és popkulturális jelenségeivel kapcsolatos tudásukat mérhetik össze. Az online verseny november 1-ig tart, jelentkezni itt lehet: https://www.toyota.co.uk/aygo-x-juicy-couture. A fődíj pedig nem más, mint a
Kaprinyák Tibor rendszeresen részt vesz egzotikus vadászatokon.
Donald Trump végül beállt az izraeli kormányfő mögé, alelnöke azonban nem hajlandó erre.
A nagyvad mozgástere rendkívül kiterjedt.
Jócskán átalakult a Haas autója a hazai versenyükre.
A cégek együtt indulhatnak a D2D-célú műholdas spektrumok értékesítési eljárásán.
Elmondása szerint most újra futballistának érzi magát a cseh válogatott védő, aki lehetséges jövőjéről is nyilatkozott.
A hiba azokat a szervereket is érinthette, amelyeken a Revolut szolgáltatásai futnak.
Távozik a Ferencvárosi Torna Club (FTC) elnökségéből Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója a jövő heti tisztújító közgyűlésen.
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) új vezetősége közölte, hogy a mai naptól november közepéig folyamatosan közzéteszik az állandó kollégiumok és két ideiglenes kollégium új pályázati felhívásait. A vezetés elsődleges célja, hogy a kulturális élet szereplői a lehető leghamarabb hozzájussanak a munkájuk folytatásához szükséges forrásokhoz.
A Szupermenta legújabb terméktesztjén 25 hazai előállítású csalamádét vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A hatósági ellenőrzések során több hiányosságra is fény derült, elsősorban az összetevők arányában, a jelölés és az allergénkezelés területén.
A Subaru 2027 végéig fokozatosan kivezeti belső égésű motorral szerelt modelljeit az európai kínálatából, 2028-tól pedig kizárólag elektromos autókat értékesítene. A japán gyártó döntését elsősorban az egyre szigorodó uniós előírásokkal indokolja, amelyek jelentősen megdrágítják a hagyományos hajtásláncú járművek európai forgalmazását.
Minden eddiginél magasabb célárat határozott meg a vezető magyar bankrészvényre az Autonomous Research.
Vitális Milán játékára is jó esély van a kedd esti BL-meccsen.
Magyar Péter új kormánya kész helyzetet örökölt a gazdaságban, amelyben a Fidesz-közeli nagyvállalkozók jelentős pozíciókat szereztek meg. Cégeik ereje akkorára nőtt, hogy azzal az új, immáron nem fideszes kormánynak is komolyan kellett számolnia.
Magyar Péter szerint a 2027-es költségvetésben szereplő béremeléseket és az adócsökkentések hatását együtt kell értelmezni. A miniszterelnök a jövő évi költségvetést bemutató sajtótájékoztatóján a Klubrádió kérdésére azt mondta, hogy a kiemelt állami ágazatokban átlagosan 15 százalékos béremelésre jut többletforrás, de az emelés mértéke intézményenként és munkakörönként eltérhet.
Ma sincs változás az üzemanyagárakban.
A folyamatos éberségi állapot az autonóm idegrendszer egyik legalattomosabb működési zavara, és a legtöbben észre sem veszik, hogy hónapok, évek óta ebben élnek.
Magyarország rejtett tájai olyan helyszíneket őriznek, ahol maga a környezet kényszerít lelassulásra. A belső freskókra vetülő napfénytől a csendes erdőkig ritka pillanatok várnak.
A Google Cloud-szolgáltatások meghibásodása állhat a háttérben.
A 2025-ös aranyraliból kifulladás lett, de a hosszú távú emelkedést támogató tényezők továbbra sem tűntek el.
Nacsa Lőrinc szerint a Tisza Párt képviselői megakadályozták, hogy Magyar Péterre is kiterjedjen a vagyonosodási vizsgálat, miután leszavazták a KDNP-s politikus erre vonatkozó módosító javaslatát.
Lassan, de biztosan maga mögött hagyja a legendás bokszermotort Subaru: alig több mint egy év múlva már csak villannyal fognak visítani a japánok.
Az első fagy sok kellemetlen meglepetést okozhat a ház körül, ha néhány fontos teendő elmarad. Ezzel a tízpontos ellenőrzőlistával gyorsan átlendülhetsz az ilyenkor kötelező körökön.
Nagyon sok jogosultsággal felruházta a kormány az NVVH-t, nemcsak körözést adhat ki, hanem bekerül a DNS-mintavétel és biometrikus adatkezelés eljárásaiba is. A rendelet megjelent a Magyar Közlönyben.
A szociális szféra szintén jelentős többletforráshoz juthat.
Alaptörvényellenesnek mondta ki, és megsemmisítette a felszín alatti vizek védelméről szóló kormányrendelet egyik paragrafusát az Alkotmánybíróság (Ab) az óbudai gázgyár elmaradt kármentesítése kapcsán kedden kihirdetett határozatában.
A GLP-1 alapú készítmények mellékhatásait enyhítő étrend-kiegészítők piaca robbanásszerűen növekszik, az Egyesült Államokban az értékesítés 2025-ben már meghaladta a 74 milliárd dollárt.
Bár az októberi időjárás egyelőre kíméletes hozzánk és nem hozott fagyos fordulatot, a legfrissebb meteorológiai modellekben már megjelent az első havazás rémisztő dátuma!
A politikai feszültség a szélsőjobbnak kedvez
Közel 37 milliárd forintos igényt nyújtott be a zuglói önkormányzat a Bosnyák-téri monstrumot építő ZVK Development csődeljárásában. Eddig 2,9 milliárdos kompenzációról vitáztak.
Erre figyelj, hogy elkerüld a bajt!
Az Ovda légibázison egyeztettek.
Az 1956-os forradalom emlékét idézi meg.
Erik von Detten, az egykori gyereksztár, aki olyan filmekben és sorozatokban vált ismertté, mint a Neveletlen hercegnő (a gimnázium szívtiprójaként Anne Hathaway karakterét is elcsábította – a szerk.) vagy a Görmenők, most egészen más okból került a figyelem középpontjába. Von Detten ellen csalás és idősekkel szembeni bántalmazás vádjával indítottak pert, amelyben egy idős házaspár, a 85 éves Sheila Greenberg és a 97 éves Norman Greenberg a felperesek. A vádak szerint Von Detten, aki a Rosland C
Csaknem 800 millió megtekintett perccel a legnépszerűbb tartalmak közé került a Netflix új sikersorozata.
A visszavont reformtervről is kérdeznek.
A Kopint Tárki vezetője szerint jó lépés, hogy a kormány az új költségvetéssel elengedi az intézkedést.
Nagy újítás is érkezik négy lépésben.
A miniszterelnök elárult egy számot a 2027-es évvel kapcsolatban, amely nagyon fontos az egész országnak.
Lip-Bu Tan, a cég vezetője szerint mindez komoly beruházásokat igényel majd.
Közel négyéves csúcsra emelkedett kedden az Ázsiában irányadó cseppfolyósított földgáz (LNG) spot ára – írja a Bloomberg. Az áremelkedés nem egyedi, az európai gázárak is az egekbe szöktek, hiszen nagy licitverseny alakult ki a két kontinens között az elérhető földgázforrásokért.
Határozatlan időre hosszabbítja meg a kormány az új lakások építésére vonatkozó 5%-os áfát – jelentette be Kármán András pénzügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján. Ezzel a piaci szereplők legszebb álma válik valóra.
Japánban egy névtelen adományozó példátlan felajánlással lepte meg Hjógo prefektúrát: 35 kilogramm színaranyat ajándékozott a helyi vezetésnek, amelynek értéke átszámítva meghaladja a másfél milliárd forintot. A nemesfémet a tervek szerint eladják a hatóságok, a befolyó összeget pedig a régió fejlesztésére fordítják. Az adomány különösen jókor érkezett, a térség ugyanis komoly pénzügyi nehézségekkel küzd. Az azonban továbbra is rejtély, ki áll a nagylelkű gesztus mögött.
Max Verstappen elismerte, hogy saját GT-csapatának versenyén sokkal jobban izgult a pálya szélén, mint amikor ő ül a volánnál.
Szombaton is román felségvizek felett kellett leszedni drónokat, az EU külügyi képviselője szerint Oroszország tettei világszerte nehezítik, hogy étel kerüljön a tányérokra.
A most megkötött megállapodás erősíti a 4iG nyugat-balkáni piaci jelenlétét.
A program többek között a határellenőrzést támogató technológiák, a kommunikációs rendszerek és az informatikai háttér fejlesztését foglalja magában.
Humor, emberség, remek színészi alakítások az Amatőrökben
A Közép-európai Egyetem még 2023-ban fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához az őket ellehetetlenítő törvénymódosítások miatt. Az ügyet a kormányváltás után most a Tisza örökölte meg. A kormány szerint annak sincs akadálya, hogy a CEU újra diplomát adjon Magyarországon.
Már korábban is elítélték.
Jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt kellett felelnie a hatóság kérdéseire.
A Revolut globális leállását egy Google Cloudot érintő üzemzavar okozhatta, de a két probléma közötti összefüggést egyelőre nem erősítették meg hivatalosan.
Az állam 1465 milliárd forintot spórol meg magán, csak a koncessziós szerződéseken 246 milliárdot. A közmédia 61 milliárddal kap kevesebbet. Az adóemelések és lakossági adócsökkentések egyenlege 665 milliárd forinttal növeli a bevételeket. A nyugdíjasok 3%-os emelést és 25-50 ezres SZÉP kártyát kapnak.
A rendőrség szerint elszigetelt esetről lehet szó, nem érkezett hozzájuk más, az ügyhöz kapcsolódó fenyegetés.
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Két különböző generációhoz tartoznak, mégis sok közös tapasztalat köti össze őket. Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó és Dubei Debóra kosárlabdázó az élsport kihívásairól, a megfelelési kényszerről, a női sportolók lehetőségeiről és a családalapítás nehézségeiről is őszintén beszélgetett az nlc 25. születésnapja alkalmából készült podcastben, a MásKorban.
Egyes települések között tizenháromszoros a különbség.
Székesfehérvár fideszes polgármestere szerint „azért ahhoz kellhet egy lelkiállapot”, és azt is elmondta, hogy nagyon sok pénzbe kerül az igénylések megválaszolása.
Úgy tűnik, az ősz - szó szerint - legfilmbeillőbb hollywoodi románca van kibontakozóban. Jennifer Lopez és Brett Goldstein, akik a Munkahelyi románc című filmben alkottak egy párt, a hírek szerint a valóságban is közel kerültek egymáshoz. Legutóbb egy exkluzív party-n csípték el őket együtt.
2027-ben is emelkedik az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege. A változásra azoknak kell figyelniük, akik "maguk után fizetik a TB-t", vagyis más módon nem biztosítottak. A NAV közzétette a jövő januártól érvényes díjakat.
Nemzetközi vezetői tapasztalattal és erős tudományos háttérrel rendelkező szakemberrel erősíti magyarországi vezetését az Eli Lilly.
A Nébih Szupermenta tesztjén 25 csalamádét vizsgáltak, és 21 esetben eljárást indítottak. A több mint 3 millió forintos bírságot jelölési hibák, helytelen összetevő-arányok és allergénkezelési problémák miatt szabták ki.
Egy friss európai kutatás szerint a fogyasztók közel fele javulást tapasztalt a bankjával folytatott kommunikációban az AI megjelenésével.
Az NVVH ezen felül körözést is jogosult elrendelni és biometrikus adatokat is kezelhet.
Szolidaritási nyilatkozatban állnak ki magyar önkormányzatok Ukrajna mellett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából - közölték a dokumentum aláírói kedden.
Olcsó, laktató és igazi komfortétel, a krumplis tészta a legegyszerűbb alapanyagokból varázsol nosztalgikus, házias ebédet.
Történelmi drágulás jöhet az európai légi közlekedésben, ami a magyar utasok pénztárcáját is jelentősen megterhelheti. A Ryanair vezetője arra figyelmeztetett, hogy a magas üzemanyagköltségek miatt jövőre akár 20 százalékkal is emelkedhetnek a repülőjegyárak.
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal büntetőeljárásainak adataihoz kizárólag a hatóság ügyben eljáró tagjai férhetnek hozzá.
A Delta egykori rendezője 82 éves volt.
Akár 1,8 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kaphatnak tíz év alatt azok, akik belevágnak az új Wekerle lakástakarékba. Kármán András pénzügyminiszter a kormány keddi sajtótájékoztatóján azzal indokolta a lakástakarék-támogatás visszahozását, hogy ma kevés fiatalnak van elég önereje a jelzáloghitelhez; a félretett pénz lakásvásárlásra és felújításra, illetve hitelfelvételhez önerőként is felhasználható lesz. A bemutatott számokból arra következtethetünk, hogy havonta legfeljebb
Milyen gyakran kellene ágyneműt mosni?
A reklámkampány nem úgy sikerült, ahogy eltervezték. A DM és az RTL is bocsánatot kért a nézők megtévesztése miatt.
Egy román házaspár kétszer is megpróbálta kirabolni a 97 éves nőt, aki végül kiabálással és rugdosódással riasztotta el őket.
Több ezer vad pusztul el évente az utakon, egy ütközés után pedig az autómentés is komoly kiadást jelenthet. Ezt kell tenni, ha megtörtént a baj.
Kaia Gerber modell és színésznő megható, személyes üzenetben búcsúzott az elhunyt bátyjától, Presley Gerbertől az Instagramon. A posztban gyerekkori videókat, közös fényképeket és egy hosszú, érzelmekkel teli levelet osztott meg, amelyben megpróbálta szavakba önteni a veszteség fájdalmát. Kaia őszintén vallott arról, hogy a gyász kifejezésére nincsenek megfelelő szavak, és arról, mennyire szeretett Presley húga lenni.
Új jogköröket kapott a vagyonvisszaszerzési hivatal.
A klubot bűnösnek találták a Premier League pénzügyi szabályzatának súlyos, kilenc szezonon át tartó megsértésében. A csapatra pontlevonás, azonnali kiesés, sőt, akár visszaminősítés is várhat.
Különleges programokkal idézik fel az 1956-os eseményeket a fővárosban.
Összesen 21 termék bukott meg a vizsgálaton.
Egy japán űrszonda és két francia űreszköz indult útnak kedden a Mars holdjai felé, hogy mintákat gyűjtsön, és segítsen megérteni a Naprendszer kialakulását és a földi élet eredetét.
Még Hosszam Hasszan ikertestvérét is büntették.
12 témakör 42 kérdése vár sürgős megválaszolásra.
A délelőtti kereskésben minimális az emelkedés.
Folytatódik a hírszerzési együttműködés.
Franciaország és Dél-Afrika után Hawaii felé vette az irányt a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó, mintegy 22 milliárd forintos magánrepülő. Honolulu mellett Kahului is belefért az útba, a szigetvilágot pedig a milliárdos és felesége már a tavalyi szilveszterkor is kipróbálta.
Harminc éve lehet tudni, hogy milyen sok és veszélyes szennyező anyag van az egykori gázgyár talajában, de ezek eltávolítását mindig elhalasztotta a tulajdonos jogutódja, az MVM Next.
Mi a felvidéki étel, a bryndzové halušky titka? A tökéletes állaghoz alapvetően csupán nyers krumpli és liszt szükséges.
Hétfőn reggel került fel a mi hazánkos Apáti István országgyűlési határozati javaslata, amely – elfogadása esetén – megindíthatná a parlamenti drogteszttel kapcsolatos törvényalkotást.
„A keresztapja hozta el hozzám, és azt mondta, íme, egy tiszta teremtés, aki kíváncsi rád!” – mondta 23 éves leendő feleségéről a „klublegenda” Bodnár József.
Formálódott Donald Trump terve az 51. amerikai szövetségi államról, de ez most nem jött be.
A kiadáscsökkentés a GDP 1,5 százaléka.
A Liverpool a Villarrealt fogadja kedden a Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik körének rangadóján.
Több iskolát és a BME-t is lezárták, rendkívüli szünetet rendeltek el.
Megint egy középpályás...
Életkoronként teljesen más dologtól félünk, de van, amiben minden generáció egyetért.
Az óbudai gázgyár területén kármentesítés nem valósult meg, bár a szennyezésről évtizedek óta tudnak a hatóságok.
A leállás hátterében a világ egyik legnagyobb techcégének, a Google-nek a felhőszolgáltatása állhat a belsős információ szerint. A javítás még zajlik.
Megtalálhatták mi okozza a Revolut teljes lehalását, a probléma feltehetően a Google oldalán lehet.
Új lendületet adhat a magyar lakáspiacnak a 2027-es költségvetésben bejelentett intézkedéscsomag, köztük a Wekerle Plusz program és az új lakásokra vonatkozó 5 százalékos kedvezményes áfa fenntartása – közölte az ingatlan.com.
Rade Bajić korábban részt vett az egyik legnagyobb belgrádi ingatlanfejlesztés vizsgálatában.
Az iráni konfliktus okozta ellátási bizonytalanság továbbra is magasan tartja az olajárakat, miközben a feszült geopolitikai helyzet a globális részvénypiacokra is rányomja a bélyegét.