Több hónap csend után tett sokkoló bejelentést.
Friss hírek percről percre – 2026. október 20. 16:00 előtti hírek
2026. október 20. 16:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Németországban három és fél éves csúcsra ugrottak a termelői árak szeptemberben, amit elsősorban a közel-keleti konfliktus miatt megugró energiaárak hajtottak – közölte kedden a német szövetségi statisztikai hivatal.
A HSBC Asset Management megvizsgálja a Palantir kizárását a 9 milliárd dolláros globális iszlám részvényindex-alapjából, miután több nagy brit munkáltatói nyugdíjpénztár is kifogásolta az amerikai szoftvervállalatba történő befektetést – számolt be a Financial Times.
Az ereszcsatorna kisebb hibái - eldugulás, meglazult illesztés vagy kilazult rögzítés - sokáig rejtve maradhatnak és homlokzati, alap körüli nedvesedést okozhatnak. Cikkünkben lépésről lépésre bemutatjuk a vizsgálat, tisztítás és alapjavítás menetét, valamint mikor érdemes szakembert hívni.
Az Airbnb új, választható biztosítása akár napi 1000 eurós térítést is nyújthat azoknak, akiknek a nyaralását a heves esőzés teszi tönkre.
Bakonyi Renátó komoly árat fizetett a Házasság első látásra című realityben való szereplésért.
Repülőgép utasai idézték fel a kifutópálya evakuálását a St. Louis-i kényszerleszállás után
Az oktatási miniszter folyamatosan egyeztet a Belügyminisztériummal.
Mutatjuk, mikor fordulhat nagyot a politika, miközben van egy nehezen feloldható ellentmondás.
A jegybank döntéshozói az óvatosság jelentőségét emelték ki a döntés indoklása során.
Tetemes összegű a kárigény.
Egy különleges fűszer, szósz vagy prémium-alapanyag a világ más tájairól egészen új dimenzióba emelheti az otthoni főzést. Nem kell feltétlenül repülőre ülnünk ahhoz, hogy izgalmas ízeket ismerjünk meg, néhány jól megválasztott hozzávalóval a saját konyhánkban is kulináris utazásra indulhatunk.
Az elemző jogi lépésekre készül a miniszterelnök állításai miatt.
A rendőrség továbbra is nyomoz az ügyben.
Vannak időszakok, amikor úgy érezzük, semmi sem halad a terveink szerint, a változás mégis csendben elkezdődik. Az asztrológiai előrejelzés szerint október 17. és 25. között három csillagjegy életében indulhat el egy fontos átrendeződés.
Megkapta a parlament többségének bizalmát a Luca Niculescu vezette kormány.
A tegnapi 2027-es költségvetéstervezet benyújtása után kedd délután a sajtó képviselői előtt tartott háttérbeszélgetést a Pénzügyminisztériumban Kármán András miniszter.
A magyar és izraeli nép is tudja, hogy a szabadság nincs ingyen, de érdemes küzdeni érte, még ha magas is az ára – mondta Jichák Hercog izraeli államfő kedden Budapesten, miután a magyar köztársasági elnökkel tárgyalt. A Magyarország és Izrael közti kapcsolatok barátiak és stabilak, nincs kiemelkedő kétoldalú probléma a két ország között – mondta Baka András köztársasági elnök az izraeli államfővel tartott keddi sajtótájékoztatóján a Sándor-palotában Budapesten.
Új jogköröket kapott az új ÁVH-ként emlegetett hivatal.
Országszerte 12 fontos ügy jelent meg közel 500 óriásplakáton.
Folyton lepattogzik a körömlakkod? Mutatjuk, hogyan készíthetsz tartós, szép manikűrt otthon a megfelelő előkészítéssel és néhány egyszerű trükkel.
Lamine Camara az egyik fő kiszemelt a Liverpool középpályájának megerősítésére, Fabrizio Romano transzferguru szerint már januárban léphet érte az angol klub. Az AS Monaco szenegáli játékosának megszerzését megkönnyítheti, hogy a Chelsea visszavonult a tárgyalásoktól. Olvastad? Andoni Iraola visszacsábítaná a Liverpool korábbi sztárját az Anfieldre! Romano szerint komoly erősítés készül A Liverpool 2027-ben meghatározó középpályásokkal bővítené…
Országszerte családok ezrei fedezték fel, hogyan készülnek a helyi élelmiszerek, és milyen munka zajlik a gazdaságokban. A Nyitott Porta Napok sikere azt mutatja, hogy az agroturizmus nemcsak kikapcsolódási lehetőség, hanem a vidéki gazdaság élénkítésének fontos eszköze is lehet.
Házkutatást és lefoglalást tartott a NAV a Nemzeti Filmintézetnél, a valaha forgatott legdrágább magyar játékfilm telephelyén és az NFI székhelyén.
Sahara Ray 34 éves volt.
A NAV Közép-Magyarországi Bűnügyi Igazgatósága házkutatást és lefoglalást tartott a Nemzeti Filmintézet budapesti székhelyén.
Egy friss interjúban Kovács Ákos őszintén beszélt rákdiagnózisáról és arról, mi segítette át a legnehezebb időszakon. A Kossuth-díjas énekesnél tavasszal találtak pajzsmirigydaganatot, a betegség még azzal is fenyegetett, hogy örökre elveszítheti a hangját. Még végakaratot is írt és családjával közösen számot vetett az életével.
A fideszes Harcosok Klubja tavalyi zánkai rendezvényére mutató webcím bukkant fel az október 23-i állami ünnep hivatalos regisztrációs honlapjának adatkezelési tájékoztatójában.
Megint megtréfál bennünket az időjárás!
Ecuadorban.
Christian Horner elárulta, hogyan szalasztotta el a Red Bull Lando Norris és George Russell leszerződtetését a junior éveikben.
Elmagyarázta a jegybankelnök, miért nem változtattak az alapkamaton. Azt is elmondta, hogy az árrésstop kivezetése valószínűleg nem dobja meg az inflációt, és fontosnak nevezte, hogy Magyar Péter bejelentette, miként csökkentené a költségvetési hiányt.
Házkutatást és lefoglalást tartott kedden a NAV Közép-Magyarországi Bűnügyi Igazgatósága a Nemzeti Filmintézet (NFI) budapesti székhelyén és szemlét tartott az NFI fóti telephelyén a 'Most vagy soha!' című filmmel kapcsolatos nyomozás részeként – közölte az NFI az MTI-vel.
Közös kártérítési formanyomtatvány, az utazási irodán keresztül foglalt repülőjegyeknél szigorúbb határidők jönnek az EU-ban.
Világszerte közel 570 millió ember él krónikus légzőszervi betegséggel, a COPD pedig már a harmadik vezető halálok, miközben Magyarországon a becslések szerint 500–600 ezer COPD-s betegből tavaly kevesebb mint 290 ezren részesültek diagnosztizált betegként ellátásban.
A Zen.com 35 pénznemet kezelő számlával, kártyás fizetéssel és devizaváltással indult el Magyarországon, négy különböző csomagban.
Élőhalottak és lidércek lepték el a Dorottya utcai kiállítás történelmi tereit a halloweeni szezonra. Az őszi meglepetésvendég viaszalakja mellé még Drakula koporsója is bekerült a termekbe.
Népszerűek, divatosak, de alacsonyabbnak és szélesebbnek mutatják viselőjüket, és a legtöbb nő számára előnytelenek.
Újabb ELTE-intézményeket érintett bombafenyegetés.
Az ügyfelek tömegei panaszkodnak
Jelentős jegyáremelkedésre számíthatnak az Európában utazók 2027-ben: Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója szerint a repülőjegyek ára akár 10–20 százalékkal is növekedhet. A drágulás mögött elsősorban az iráni háború nyomán megemelkedett kerozinárak, valamint a légitársaságok várható pénzügyi nehézségei és a piaci kapacitások szűkülése állhatnak.
Az alapvetően pozitív hazai folyamatok mellett továbbra is indokolt az óvatosság a monetáris politikában - mondta kedd délutáni sajtótájékoztatóján Varga Mihály. Az MNB elnöke arra is kitért, hogy meglátásuk szerint viszonylag hamar csatlakozhatna Magyarország az ERM-II. árfolyamrendszerhez, de ezt a döntést a kormánynak kell meghoznia.
Új szórakoztató csatornát indít az RTL Magyarország: a PRIZMA népszerű magyar műsorokkal, sorozatokkal és esti filmekkel érkezik.
Az Európai Bíróság ítélete még nem teljesült.
A pénzügyi szektorban dolgozók munkája sokszor számokból, elemzésekből, táblázatokból és hosszú órákon át tartó koncentrációból áll.
A hatósági csalamádé-ellenőrzések során több hiányosságra is fény derült, elsősorban az összetevők arányában, a jelölés és az allergénkezelés területén.
A rádió elnöke szerint ha nem ők nyernek a pályázaton, az azt jelenti, hogy Magyarország nem hajtotta végre az uniós ítéletet.
Bocsánatot kért a Klubrádiótól az NMHH Médiatanácsának elnöke. A rádió szerint nem pályázati lehetőséget, hanem frekvenciát kellene kapniuk.
De frekvenciaügyben nincs egyetértés. A Klubrádió szerint nem pályázati lehetőséget, hanem frekvenciát kellene kapnia.
Sándor Fegyir az ungvári Nagy Imre-szobor avatásán azt mondta a Klubrádiónak, az Európai Unió kérésére mindkét ország vezetője rábólintott, hogy a következő két hónapban sor kerüljön a személyes találkozóra. A kárpátaljai városban Iványi Gáborék kezdeményezésére állítottak szobrot a forradalom miniszterelnökének, az eseményen beszédet mondott Karácsony Gergely is, aki arról is beszélt tudósítónknak, hogy Budapest és a kárpátaljai régió kapcsolatait is erősítenék.
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt baleset.
Viszont rövidesen új frekvenciapályázatot hirdet a Médiatanács, amire a Klubrádió is pályázhat.
A reklámadó a tervek szerint 3,75 százalék lesz, és a nemzetközi platformoknak is fizetniük kell. A 15 százalékosra emelt társasági adó 3000-5000 céget érinthet. Az állam úgynevezett rezsivédelmi kiadásait 232 milliárddal emelik.
Jelentős vasútfejlesztések indulhatnak Magyarországon 2027-ben. A következő tíz évben mintegy 3550 milliárd forintot fordítanának a vasúti infrastruktúra és a járműállomány korszerűsítésére, többek között új InterCity-motorvonatok és HÉV-szerelvények beszerzésével. A jövő évi költségvetés valamennyi uniós projekt hazai önrészét biztosítja – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Példátlan, földindulásszerű balhé rázta meg a szórakoztatóipart.
Újabb csapadékzóna éri el hazánkat, amelyből helyenként 20–40 milliméter eső eshet. A csapadék eloszlása azonban nem lesz egyenletes.
Látványosan felpörgött a piac.
Eddig főleg az átláthatóság kényszere fogta vissza a tőzsdére kívánkozókat, most inkább a vagyonadó riasztja őket. Jórészt a kormányon múlik, hogy láthatóbb és vonzóbb lesz-e a pesti börze – vélekedik Tóth Tibor, a BÉT Nyrt. vezérigazgatója.
A támadás után lezárták a közeli strandokat.
Bár a legrosszabb forgatókönyvet állítólag elkerülheti a Manchester City, a valódi büntetésük így is komoly léptékű lesz.
Az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene 2026 augusztusában az Európai Unióban, az egy évvel korábbit így 2,6 százalékkal haladta meg – tájékoztatott az Eurostat.
A templomban kitört a pánik a baleset után.
Az Egyesült Államok belbiztonsági minisztériuma (DHS) elrendelte a kínai DeepSeek mesterségesintelligencia-fejlesztő vállalat termékeinek eltávolítását a szövetségi civil ügynökségek informatikai rendszereiből. Válaszul Kína közölte, hogy megvédi vállalatainak „törvényes érdekeit”.
A vártnál nagyobb mértékben csökkent a német befektetői bizalom októberben, ami véget vetett az öt hónapja tartó javulási hullámnak – derült ki a ZEW gazdaságkutató intézet kedden közzétett felméréséből. A visszaesés hátterében a magas energiaárak állnak, amelyek visszafogják a fogyasztást és a beruházásokat.
Kiadásvágás, adóemelés és korlátozott béremelések jönnek.
A magyar balhátvéd zavarba jött, amikor megkapta a labdát.
Ezúttal nem termékek, hanem civil szervezetek jelentek meg országszerte a SPAR plakátjain.
Több helyszínen is megjelent az adóhatóság.
Egy friss brit kutatás szerint a munkavállalók túlnyomó többsége számára elérhető valamilyen munkahelyi mentális támogatás, ám a karrierük miatti aggodalom, a megbélyegzés és a diszkréció hiánya visszatartja őket. Emiatt a szolgáltatások kihasználtsága rendkívül alacsony maradt.
Igazán különleges élményben volt része Stohl Andrásnak, aki egy felsőlajosi magánállatkertbe látogatott el, ahol testközelből csodálhatta meg a lenyűgöző nagymacskákat. A színész-műsorvezető nem csupán közelről figyelhette meg a fenséges ragadozókat, hanem az egyik tigris etetésében is részt vehetett, méghozzá nem mindennapi módon, cumisüvegből kínálhatta meg az állatot.
Az évtizedes követéses vizsgálat arra kereste a választ, hogy vajon törvényszerűen boldogtalanabbá válnak-e az egyedülállók.
A kultúratámogatási reform elkezdődött, új nyílt pályázatokat hirdet az NKA! – jelentette be Nagy Ervin kedden.
Pedig most remek mankó lenne mindenki számára, hogy mennyivel is csökken – már amennyiben csökken – a fizetése.
Egy orosz katonai műhold október közepén, amikor megközelítette a finn-amerikai Iceye cég egyik kereskedelmi megfigyelő műholdját, ami többek között az ukránokat is segíti.
Kigyulladt egy műhely Érden két napja. A dolgozóknak sikerült kimenekülniük, ám a kis kedvencük, a Mandarin névre hallgató tacsi a lángoló, füsttel teli épületben rekedt. Az apró kutyus füstmérgezést szenvedett, amikor a tűzoltók rátaláltak már elájult. Szerencsére a történet még sem végződött tragédiával.
A Junior Prima díj Magyar Ismeretterjesztés és Média kategóriájának díjában részesült idén a Portfolio elemzője, Király-Gál Gábor. Kollégánk már a tizennegyedik elemző a lapunknál, aki a rangos elismerésben részesült.
Az olasz kormány a pénzügyi szektor széles körére – beleértve a bankokat, a biztosítókat és a Cassa Depositi e Prestiti állami hitelintézetet – tervez különadót kivetni a 2027-es költségvetés finanszírozásához - írja a Reuters. Bár a lépést már előre jelezték a politikusok, az ország legnagyobb bankjának, az Intesa Sanpaolónak a vezetője élesen bírálta az elképzelést.
A magyar sportoló nevét többé hiába keressük ott, ahol eddig olvashattuk.
Az Elice nagyot zakózott a tőzsdén.
Több pénz, hosszabb rendelési idő és helyben elérhető vizsgálatok: jelentősen átalakulhat a háziorvosi ellátás 2027-től Magyarországon.
Elnézést kért a közel hat éve csak interneten hallható Klubrádiótól Polyák Gábor, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának elnöke a testület nevében, annak október 19-i ülésén. Erre a korábbi Médiatanács döntései miatt került sor. Polyák Gábor bejelentette: rövidesen új frekvenciapályázatot hirdet a Médiatanács, amelyre a Klubrádió is pályázhat. Arató András, a Klubrádió igazgatóságának elnöke megköszönte a bocsánatkérést, de jelezte: szerintük nem pályázati lehetőséget, han
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta kedden az utasok jogait rögzítő uniós szabályok frissítését, amelyek javítják az utasok jogainak védelmét és tájékoztatását utazási zavarok esetén egyebek mellett azáltal, hogy egységes uniós formanyomtatványt vezet be a visszatérítési és kártérítési igények benyújtásához.
Rubio visszautasítja az ukrán vádakat, Witkoff Putyinnal is tárgyalhat
A karácsonyi készülődés közepette különösen jól jön egy olyan frizura, amely nem igényel sok időt, mégis tökéletesen mutat. A 2026-os téli hajtrendek között szerencsére több olyan fazon is akad, amely a rohanós hétköznapokon és az ünnepi összejöveteleken egyaránt megállja a helyét.
Vannak találkozások, amelyek pontosan akkor toppannak be az életünkbe, amikor a legkevésbé számítunk rájuk – és egyetlen futó pillantás vagy sorsfordító beszélgetés is elég ahhoz, hogy mindent felforgasson.
Októberben még szaporíthatod a rózsáidat dugványozással. Ha megfelelő hajtást választasz, jó eséllyel új növényeket nevelhetsz belőlük. Így rengeteg ingyen rózsád lehet!
Deák Dániel ismét jelentkezett a Magyar Péterrel kapcsolatos ügyben. A politikai elemző a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy hivatalos választ kapott a Központi Nyomozó Főügyészségtől. Állítása szerint a levélben a vádhatóság azt is rögzítette, hogy vele kapcsolatban nem tett megállapítást. Deák Dániel azt írta, nem hagyja annyiban a dolgot, és jogi lépéseket fontolgat.
Az Igazságügyi Palota bejárásán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette: központi holdingba szervezik a minisztérium alá tartozó cégeket.
Hamarosan megkezdődik a BYD Shark európai forgalmazása. Az Euro NCAP már jó előre kiértékelte a hibrid pickupot.
Az egyik legsürgetőbb feladat a diákok terheinek csökkentése a miniszter szerint.
Akár 20 százalékkal is megugorhatnak jegyárak.
Beismerte tettét az 50 éves férfi.
A Novo Nordisk legfrissebb elemzése szerint a cég következő generációs elhízás elleni gyógyszere, a CagriSema átlagosan 25 százalékos testsúlycsökkenést eredményezett felnőtt nőknél egy III. fázisú klinikai vizsgálat utólagos adatelemzésében - közölte a CNBC.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 5,5%-on hagyta kedden az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa. A döntés hátteréről délután érkezik a jegybank közleménye, illetve sajtótájékoztatót tart Varga Mihály elnök.
A Koszmosz-2612 nevű orosz műhold eddig példátlan módon, alig 500 méterre közelített meg egy Ukrajnának kulcsfontosságú megfigyelő eszközt. A szakértők szerint a manőver célja megfélemlítés vagy szabotázs is lehetett.
Fontos adatok derültek ki.
Az énekes szerint ez már egy lefutott meccs, de így is maximumot nyújt.
A családi magány ritkán kiabál. Inkább csendben beépül a mindennapokba, és sokszor évekig észre sem vesszük, mert hozzászoktunk.
Öt szélturbina építését tervezik Szombathely közelében. A lakossági fórumon érvek és aggályok is elhangzottak.
A szakma már a gazdasági következményektől tart.
Nyolcvankét éves korában elhunyt Soós Árpád, a Magyar Televízió egykori főrendezője.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 5,5%-on hagyta kedden az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa. A nyári három hónapos mini kamatcsökkentési ciklus után már szeptemberben megállt a további lazítással az MNB, a jelek szerint az októberi ülés hangulatát is a kivárás jellemezhette. A forint ma gyengül mind az euróval, mind a dollárral szemben. Az euró részben a franciaországi zavargások csillapodásának hírére erősödik, miután a hatóságok több városban kijárási tilalmat vezettek be. Franciaorsz
A Novo Nordisk legfrissebb elemzése szerint a cég következő generációs elhízás elleni gyógyszere, a CagriSema átlagosan 25 százalékos testsúlycsökkenést eredményezett felnőtt nőknél egy III. fázisú klinikai vizsgálat utólagos adatelemzésében - közölte a CNBC.
Előfordul, hogy csendben a saját szívverésedet hallod a füledben? A lüktető fülzúgás mögött ártalmatlan, de akár kivizsgálást igénylő ok is állhat.
A patkányirtás megszervezése a főváros feladata, a helyzet azonban rendkívüli beavatkozást tehet szükségessé.
Várkonyi férje, Mészáros Lőrinc iránti feltétlen bizalmát akarta szemléltetni egy interjúban, kijelentései viszont akarva-akaratlanul találgatásba torkollottak a Mészáros-vagyon sorsáról.
Szoboszlai Dominik a Brentford ellen kiújult combsérülése miatt kihagyja a Villarreal elleni BL-meccset. Iraola szerint nem súlyosbodott a sérülés.
A vadonatúj CBR500R FOUR színre lépésével még izgalmasabbá válik az európai Honda-választék, hiszen a CB400 SUPER FOUR örökségét viszi tovább, és kifejezetten a motorosok új nemzedékének tervezték a japán gyártó szakemberei. Ez a modell egy kedvező áron kínált sportgép, amelyet soros, négyhengeres, 500 cm3-es erőforrás, alapáras Honda E-Clutch automatikus tengelykapcsoló és prémium futómű tesz igazán vonzóvá. A hőn szeretett CBR600RR-t számos ponton továbbfejlesztették a 2027-es modellévre, így
Korábbi edzője is megszólalt az ötszörös aranylabdás viselkedésével kapcsolatban.
Számos intézmény kapott bombafenyegetést az elmúlt időszakban. Lannert Judit most a Facebook-on számolt be a legújabb fejleményekről.
Olyannyira, hogy nehéz lesz bárkinek is megállni egy szelet után.
Teszteltük a Hyundai Konát, de nem egy jól felszerelt modellt vezettünk, hanem egy „alsópolcos” autót hajtottunk. Mit tud a dél-koreaiak legkedvezőbb ajánlata?
A hosszú hétvége és az őszi szünet előtt fontos figyelmeztetést adott ki a Magyar Víziközmű Szövetség.
10 vegyes kérdés gasztronómiából, történelemből és kultúrából – kiderül, van-e esélyed egy igazi tudásbajnoksággal szemben.
Nemzetközi fenyegetésről lehet szó.
Nem változtatott az 5,50 százalékos jegybanki alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén, a kamatfolyosó két széle sem változott.
Mindeközben a kínai márkák is egyre komolyabban törnek előre.
Ez áll a háttérban, itt vannak a részletek.
A közlekedésért felelős miniszter részletezte, mely nagyobb horderejű vasúti fejlesztések startolnak majd el jövőre.
A 4iG Informatikai Zrt. (4iG IT) és a Montenegrói Közmunkaügyi Minisztérium 54,25 millió euró keretösszegű végleges szolgáltatási szerződést kötött kedden a nyugat-balkáni ország rendvédelmi és határrendészeti szerveit érintő digitalizációs és technológiai program megvalósítására – tájékoztatta a vállalat az MTI-t.
Hétvégére újabb tüntetéseket jelentettek be.
Mihajlo a feleségét, a lányát és három unokáját is elveszítette, amikor 2022 márciusában az oroszok lebombázták a házat, ahol éltek. Miután az oroszok megszállták Izjumot, a férfinak is menekülnie kellett, de a város felszabadítása után visszaköltözött.
Nem kell drága koszorúkat vásárolnod ahhoz, hogy méltó módon emlékezz meg elhunyt szeretteidről. Egy egyszerű virágcserépből, néhány örökzöld növényből és színes bogyókból mutatós sírdíszt készíthetsz, ráadásul rövid idő alatt és kevés pénzből.
A brit királyi család tagjainak hivatalos látogatásait általában szigorú protokoll és gondosan megtervezett menetrend övezi. Időnként azonban történnek olyan spontán, forgatókönyvön kívüli események, amelyek többet mondanak minden előre letervezett nyilatkozatnál. Vilmos herceget pont egy ilyen spontán pillanat kapcsán kezdték el „a nép hercegeként” emlegetni a rajongók.
Megingott a bizalom az osztrák fociban, a legjobb bírók nekimentek Kassai Viktoréknak.
Willi Orbánéknak szerdán a Real Madrid otthonában kell helytállniuk a labdarúgó-Bajnokok Ligájában. A két forduló után egy győzelemmel álló német RB Leipzig az első két meccsét megnyerő, José Mourinho irányította csapathoz látogat. A mérkőzés esélyese egyértelműen a királyi gárda, amely sokkal jobb formában is van.
Időarányosan nézve 26 százalékkal csökkent az álláshirdetések száma az Egyesült Államokban. A cégek inkább mesterséges intelligenciával foglalkozó biztonsági mérnököket keresnek.
Az első HomeView kérdéses sikere azonban még beleszólhat a második megálmodásába.
Börtönből bérlakásba került az Ausztria legnagyobb csődjét okozó René Benko, de milliárdos tartozásai miatti monstre perei folytatódnak. De ki ez a szédületes csúcsokra emelkedő, majd onnan lezuhanó magyar származású ingatlanmágnás?
Az MNB Közleménye megerősíti, hogy a nemzetközi környezet egyre kevésbé támogató. Eközben viszont hazai oldalról az infláció cél alatt van, a gazdasági növekedést pedig az aszály fogja vissza. A legfontosabb utalás viszont az, hogy a jegybank mozgásterét meghatározza a a kormány gazdaságpolitikai intézkedése és azok piaci fogadtatása. Az MNB közleményét az alábbiakban teljes terjedelmében közüljük, a kiemelések tőlünk származnak.
Az 1956-os Budapest hangulatát idézik vissza.
Egy óvónő több mint egy éven át bántalmazta a rábízott „csikóhalas” kisgyermekeket. Két év felfüggesztett börtönt kapott.
Christian Horner elárulta, hogy Fernando Alonso és a Red Bull már a papírokat is kicserélte egymással.
A NER elsőszámú őrző-védő cége hatalmas profitot termelt az elmúlt években, Sarka Kata férje mégis a távozás mellett döntött.
A 2002-es A szállító tette igazi sztárrá Jason Stathamet, akinek alakítása a mai napig kiemelkedik.
Van, amikor eljön az a pillanat, amikor az ember már nem akar tovább megfelelni mindenkinek.
Az új autó vásárlása sokak számára mérföldkő, ami kényelmet, biztonságot és kiszámíthatóbb közlekedést jelenthet, ugyanakkor komoly anyagi döntés is.
Az Év Hős Kutyája Facebook oldalán tették közzé, miszerint Posztumusz díjat kap az ország egyik leghíresebb mentőkutyája, Mancs. A szívszorító hírt halálának 20. évfordulóján osztották meg. A bejegyzést Lehoczki László özvegye is újraközölte és meghatottan nyilatkozott róla.
Kiderült ugyanakkor a legfrissebb pártpreferencia-mérésük is, amely a választások után végrehajtott módszertani revíziót követően kifejezetten közel áll a legutóbbi Medián-méréshez.
Simon Miklós több mint húsz évvel ezelőtti bozótirtási ügyében másokat már jogerősen elítéltek, vele szemben azonban a mentelmi joga akadályozta a büntetőeljárás lefolytatását. Az áprilisi választási vereségével ez a védelem megszűnt, kihallgatásának időpontja pedig most került nyilvánosságra.
Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács alelnöke szerint az Oroszország és az Egyesült Államok közötti, évtizedekre visszavetett kapcsolatok nem javulnak érdemben, mivel a két ország rendszerszintű ellenfél volt, és az is marad - írja az orosz állami TASZSZ hírügynökség.
Megnéztük, mit talált el előzetes elemzésünk, mi nem került szóba és milyen feltételekkel nyithat új fejezetet Budapest és Kijev
Christina Applegate amerikai színésznő évek óta a rosszabbodó fizikai és lelki állapotáról számolt be, többször kórházba került, kerekesszékbe kényszerült. Az 54 éves művész nemrég egy podcastműsorban osztotta meg elcsukló hangon a legfrissebb fejleményeket az állapotáról. Az adásban elmondta, hogy orvosai tévesnek ítélték a 2021-ben felállított szklerózis multiplex diagnózisát. Az egészségi állapota azonban ettől nem oldódott meg, mert továbbra is ugyanazokkal a tünetekkel küzd, amelyek pokollá
Ijesztő látvány.
Saját kulcsával vitte el munkaadója teherautóját egy férfi, majd hamis adásvételi szerződéssel túladott rajta. A rendőrök elfogták.
A Pilóta Nélküli Erők egyik ezredénél jártunk a drónok indításakor.
Mi mondathatja Magyar Péterrel bárminemű bizonyíték vagy ésszerű logikai összefüggés hiányában, hogy a „felfordulásért” felelős francia tüntetők bevándorlók?
A díjjal a 30 év alatti, kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal tehetségeket ismerik el.
A szakmai szervezetek szerint a várható költségvetési bevételek mellett a lehetséges veszteségeket is mérlegelni kellene.
A múmia visszatér nyomába se ér az első résznek.
A jegybankelnök tájékoztatójáról tudósítottunk.
Magyar Péter a parlament hétfői ülésén a jövő évi költségvetés sarokszámainak ismertetésekor közölte, hogy a kormány megszünteti a kiskereskedelmi boltokra vonatkozó árrésstopot.
Az oktatási intézményeket ért bombafenyegetések miatt az oktatási tárca folyamatosan egyeztet a Belügyminisztériummal,
Olaszországban egyre nagyobb számban jelentenek „tükörcsel” néven is ismert autós csalási eseteket, amelyek főként a turisták által látogatott területeken fordulnak elő. Különösen az Adriai-tenger partvidéke és Toszkána érintett, ahol a csalók előszeretettel alkalmazzák ezt az aljas trükköt. Egy osztrák lap nyár végi beszámolói szerint a népszerű fürdővárosok, mint Lignano és Grado, szintén az elkövetők célkeresztjébe kerültek.
Több fontos szolgáltatás is elérhetetlenné vált kedd reggel.
A hatóság munkatársai Rákay Philip több milliárdos filmjének iratait keresték.
Több év után most már vasszigor jön az App Store-ba, nem lehet többé meztelen deepfake tartalmakat generálni másokról.
Bangó Margit mögött rendkívül nehéz időszak áll, az elmúlt évben ugyanis komoly egészségügyi problémákkal kellett megküzdenie.
Felfoghatatlan, ami történt.
Újabb fordulatot vett Gryllus Dorka és az RTL Reggeli című műsorának ügye.
Jön az otthonkorszerűsítési program.
Az 51 éves magyar tűzoltó a bajorországi Oberstdorfban megrendezett tűzoltó-lépcsőfutáson vett részt.
A Nemzeti Filmintézet fővárosi és fóti telephelyére is kiszálltak a NAV nyomozói.
Rossz hete volt itthon az amerikai filmeknek.
Palvin Barbi hat héttel a szülés után már istennőként tündökölt a Victoria's Secret kifutóján, az átlag kismama számára azonban egyáltalán nem természetes, hogy ilyen hamar visszanyeri a formáját. Szőcs Reni szerint az sem mindegy, hogy ehhez milyen mozgásformát választanak az édesanyák.
A hatóság házkutatást tartott.
Érkeznek az Orionidák. Mit kell tudni a meteorrajról?
Gajdosék továbbra is csak négy zebra elhullásáról tudnak, a vizsgálat lezárult, az adatokat még feldolgozzák.
Mi változott meg a mindent felforgató áprilisi választás óta a politikában és a médiában? Kéri Lászlóval, Tóta W. Árpáddal, Benyó Ritával és Martini Noémivel beszélgetünk az Eötvös10 Művelődési Házban.
Magyar Péter szerint nincs jól, hogy több százan többet keresnek a miniszterelnöknél.
A BUX-index is csökkent.
Vannak emberek, akik kedvesen mosolyognak rád, bókolnak, és úgy viselkednek, mintha a legjobb barátaid lennének. Aztán amikor hátat fordítasz, már egészen más hangnemben beszélnek rólad.
Valamivel nehezebb kiszámítani, mint egy autó karbantartási költségeit, és ez nagyon fáj a vállalatoknak.