A lájkgyűjtés mellett a rendőrség figyelmét is sikerült felkeltenie egy száguldozónak azzal, hogy kiposztolta gyorshajtását a közösségi oldalra.
Friss hírek percről percre – 2026. október 22. 12:00 előtti hírek
2026. október 22. 12:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Súlyos, 4–1-es vereségbe szaladt bele a Manchester United a Como otthonában a Bajnokok Ligájában, a lefújás után pedig nyilvános szóváltás alakult ki Bruno Fernandes és Michael Carrick között. A csapatkapitány a szakmai stáb taktikáját kritizálta, a vezetőedző pedig kemény üzenettel vágott vissza.
Növelni kell a GDP-t, különben baj lehet?
Szeptemberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 92,8 milliárd forint volt, 210,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban – erősítette meg csütörtökön kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
Már meg is van a vevő.
Így alakul a gyógyszertárak nyitvatartása az október 23-i hosszú hétvégén.
A párt szerint a miniszterelnök össze-vissza beszélt arról, hogy kik jönnek október 23-án.
Nem az van, mint korábban, hogy „valaki bemond valamit, és akkor lesz repülőrajt”. Jelasity Radován örül, hogy sok korábbi kolléga kötött ki a kormányzatban, és pozitív, hogy a bankszektor és a kormányzat gazdasági előrelátása „egy és ugyanaz”. Azért reménykedik benne, hogy a különadók csökkennek.
A játékban minél gyorsabban kell megtalálni Ádámot, aki strandon, jachtkikötőben, sivatagi szafarin és más helyszíneken vegyült el a tömegben.
Akár a lejárat előtt is elveszítheted a jogosítványodat – van egy szabály, amiről sok autós megfeledkezik.
A Tisza-költségvetésről és Matolcsy őrizetbe vételéről is beszél Schiffer András az ÖT YouTube-csatornáján, a Közelkép című műsorban.
Megérkezett az első hó a szlovén hegyekbe, a síközpontok pedig már közzé is tették a 2026/2027-es téli szezon árait.
Hivatalosan is beidézteti a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatóját a végrehajtási visszaéléseket feltáró parlamenti bizottság, miután felmerült, hogy korábban felsőbb utasításra kísérelték meg leállítani a Schadl–Völner-ügy nyomozását.
Így írják át a nyugdíjasok februárját.
Műtét utáni megkönnyebbülés: ezért nincs szüksége további kezelésre a 71 éves pápának.
Ukrán katonák mintegy 15 kilométert haladtak a föld alatti gázvezetékeken keresztül, hogy az orosz erők hátába kerüljenek a Harkiv megyei Kupjanszk térségében – közölte október 22-én az Ukrán Nemzeti Gárda 2. hadtestére hivatkozva a Kyiv Independent.
Ez a kulcskérdés.
Évtizedeken át viszonylag egyszerű képletre épült az európai tömegautógyártás: minél több autó készült egy-egy modellből, annál könnyebben oszlottak meg a fejlesztési és termelési költségek. A Volkswagen, a Renault, a Fiat és az Opel ezért tudott milliók számára elérhető járműveket kínálni. Ma azonban egyre nehezebb fenntartani ezt az üzleti modellt. Az európai autógyártók egyszerre kénytelenek finanszírozni az elektromos hajtások, az akkumulátorok, a szoftverek és a biztonsági rendszerek fejles
Kovács Gergelyék a testület feloszlatásáról vitáztak.
Egy ártatlan dolog miatt veszekszenek a párok.
A Paks II. Zrt. határozottan cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint már döntés született volna a Roszatom leváltásáról az atomerőmű-bővítés kapcsán.
Megrázó titokról rántotta le a leplet a tragikusan elhunyt Matthew Perry testvére. A színész családja számára egészen mást jelentett a Jóbarátok egyik legemlékezetesebb pillanata, mint a sorozat rajongóinak. Miközben a nézők boldogan figyelték, ahogy Chandler Bing feleségül veszi Monicát, Perry hozzátartozói attól féltek, hogy talán soha nem élheti át ugyanezt a boldogságot a való életben.
Trump kérte az intézkedést
Wolf Kati és testvére, Gábor különleges kihívásra vállalkoztak együtt.
A modellcikluson nem annyira, az új generáció teljesítményén annál inkább meglepődhetünk.
A Kronus bolygóért vívott háborúban ezúttal négy játszható frakció, elágazó történeti kampányok és kibővített többjátékos lehetőségek várják a Warhammer 40,000 rajongóit.
A jegybank egykori elnökének, Matolcsy Györgynek a fia csütörtök reggel is szerepelt a police.hu körözési listáján, gazdasági csalás gyanúja miatt keresik az MNB-üggyel összefüggésben. De milyen luxusautók kötődnek Matolcsy Ádámhoz? Összegyűjtöttük, mit lehet tudni a különleges sportautókról.
A nehéz helyzetekben nem érezte azt, hogy játékosként és emberként számít a szövetségnek.
Washington szerint 1956 tanulságai hét évtized elteltével is érvényesek.
Néhány színt sem lát már rendesen.
Bár Lengyelországban és Magyarországon sem növekszik a mezőgazdaság teljes hitelállománya, a napi működést mégsem tudják a gazdaságok finanszírozni. A lengyel kezdeményezés számunkra is tanulságos lehet.
Az MNB-ügyet feltáró vizsgálóbizottság elnöke azt mondta, november 5-én akár vezetőszárral együtt is számítanak Matolcsy megjelenésére.
Korábban többségben voltak, most szétesett a Fidesz–KDNP frakciója Győrben. Ezzel együtt nem szavazták meg a közgyűlés feloszlatásának napirendre vételét.
Jön az Amerikai Nagydíj Austinból.
Elővigyázatosságból több weboldal elérhetőségét felfüggesztették egy olyan sebezhetőség miatt, mely a weboldalak 70 százalékát érintheti.
Nem borult a sakktábla, csütörtöki ülésén leszavazta saját feloszlatását a XII. kerületi képviselő-testület.
Jövő januártól 50 ezer forintról 150 ezer forintra emelkedhet az illetékmentes lakossági banki átutalások összeghatára. A változásokról a BiztosDöntés.hu számolt be.
Fedélzeti kamera rögzítette a balesetet.
Kovács Kristóf dramaturgként, rendezőként és újságíróként is maradandót alkotott, a Magyar Narancs alapító gárdájához tartozott.
A Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége október 20-án 10,8 tonna háromnyaras pontyot telepített, a legtöbb a Keleti-főcsatornába került.
Az Alfa Romeo Giulia Quadrifoglio sokak szemében a klasszikus sportlimuzinok egyik utolsó képviselője. Hátsókerék-hajtás, biturbó V6-os motor és karakteres olasz formavilág – olyan recept, amelyet az autóipar egyre ritkábban alkalmaz. A milánói Castagna azonban úgy gondolja, hogy ebből az alapból akár egy igazán különleges, nyitott grand tourer is születhetne. A több mint százéves múltra visszatekintő karosszériaépítő műhely október 21-én mutatta be elképzelését, amely gyakorlatilag teljesen új
A politológusnak 36 évet kellett visszamenni az időben, hogy olyan eseményt találjon, ahol kormányoldal és ellenzék együtt emlékezett egy nemzeti ünnepen.
Olajradiátorokkal fűtik fel a 17 fokos kórtermeket.
Fáklyák, történelmi emlékek és ünnepi beszéd: mozgalmas délután vár Budapestre. A Magyar Péter nevével fémjelzett program több helyszínen folytatódik.
Az amerikai állampapírhozamok lényegében stagnáltak szerdán: a 2 éves 2 bázisponttal 4,81%-ra változott, a 10 éves maradt a keddi 5,12%-on. A német 10 éves hozamok is minimálisan nőttek (2 bázisponttal 3,42%-ra), a hasonló lejáratú olasz hozamok pedig 7 bázisponttal 4,59%-ra.
Az ukrán katonák holttestnek álcázva magukat, zsákokba rejtőzve próbálták meglepni hátulról az orosz csapatokat – állítja egy orosz katona.
Zsinórban a második meccsén talált be, és zsinórban a második meccsén rúgott nagy gólt.
Csak ámulunk ezen a gólpasszon.
Habár a Központi Nyomozó Főügyészség Matolcsy György őrizetbe vétele után tegnap arról számolt be, két személyt érintően indítványozták a nemzetközi elfogatóparancs kiadását, valójában ennek hosszabb idő az átfutása, így egyelőre nincs elrendelve a nemzetközi körözés. Matolcsy Ádámot és a társát, Stofa Györgyöt tehát egyelőre csak Magyarországon tudnák elfogni a hatóságok.
Öt éve nincs közöttünk Venczel Vera: az Egri csillagok és A fekete város felejthetetlen színésznőjére emlékeznek a pályatársak. Azt mondta egyszer Coco Chanel, hogy egy ruhában mindig a nő a legfontosabb. A ruha a nő nélkül mit sem ér. Láthattuk Venczel Verát megszámlálhatatlan jelmezben. Fiúnak öltözve az Egri csillagokban, copfos, cserfes lányként az Isten hozta, őrnagy úr!-ban, és zárdában nevelt úrilányként A fekete városban. De Vicuskaként, Ágikaként és Rozalicska lelkecskeként ő mindig a k
Visi Piroska kezdeményezésére saját feloszlatásáról szavazott csütörtök reggel a XII. kerületi képviselő-testület. A javaslat azonban elbukott: a fideszes és a kutyapárti képviselők is ellene szavaztak, így Kovács Gergely polgármester és a testület is a helyén marad.
Az új végpont: Sátoraljaújhely.
Az ellenzéki párt rendezvényén többen is felszólalnak.
A gyepbe ültetett krókuszok tavasszal különleges látványt nyújtanak: a fű között apró, színes virágok jelennek meg, mintha mindig is ott lettek volna.
A választás utáni nagy optimizmus lecsengett, de még így is jóval jobbnak érzik az emberek a helyzetet, mint 2022 óta szinte bármikor.
Eddig az volt a típuskérdés, hogy lehet az, hogy Matolcsy György még mindig szabadlábon van. Most már az, vajon Orbán Viktor tudott-e az eltűnt százmilliárdokról.
A K&H szerint a legalább 30 százalékos energiamegtakarítással számoló konzervatív becslés jól érzékelteti, hogy a tervezett konstrukció jelentősége túlmutathat a lakásfelújítások támogatásán: a háztartások energiafogyasztásának mérséklésével Magyarország energiafüggetlenségét is erősítheti.
Bezzeg Orbán Viktor idejében Magyarország még fontos tényező volt a világpolitikában.
Schilling Árpád szerint az elmúlt 16 évben a rendszerrel szemben folyamatosan ellenállók egy részéről megfeledkeztek, miközben az általuk elszenvedett sérelmek és traumák elismerése is elmaradt. A rendező a Dobszerdában azt is kifogásolta, hogy az új politikai korszak kezdetét sokan csak 2022–2023 környékére teszik, mintha előtte nem lett volna folyamatos ellenállás. Szerinte ezzel nemcsak a korábbi küzdelmeket és az azokban részt vevők fájdalmát tagadják meg, hanem azokat is újra kirekesztik, a
Ma már nem híressé válni nehéz, hanem megőrizni a népszerűséget.
A parlamenti vizsgálóbizottság elnöke arra kíváncsi, hogy ki szólt le fentről a főrendőrnek, hogy el kéne sikálni Völner Pál korrupciós ügyét.
Kulcskérdésnek nevezte a gazdaság szempontjából a beruházások beindulását a következő hónapokban a Magyar Bankszövetség elnöke, aki a Kossuth Rádió Felkelő című műsorában nyilatkozott csütörtökön.
Liam Lawson bravúros teljesítménnyel bizonyított a Red Bullnál Isack Hadjar váratlan sérülése után.
Kemény ütésváltás zajlott csütörtök hajnalban az oroszok és az ukránok között.
Különleges ezüstérmével emlékezik meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójáról a Magyar Nemzeti Bank.
Gyógyszertárak nyitvatartása az október 23-ai hosszú hétvégén.
Jobb munkaerőpiaci adatok érkeztek.
A nyári hónapokhoz képest némi javulást mutatnak a szeptemberi munkaerőpiaci adatok. Nőtt a gazdaságilag aktívak aránya a folyamatosan fogyatkozó népesség arányában – emelték ki a legfrissebb statisztikai adatokat kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
India négy nagyméretű partraszállító hadihajó beszerzését tervezi, amelyekkel jelentősen megerősítené haditengerészetét az Indiai-óceánon - írta meg a South China Morinng Post.
Az építőipar és a gazdaság kilátásai húzzák leginkább lefelé a hazai konjunktúraérzetet. A választások óta eltelt időben a bizalom kissé megtorpanni látszik, de a jövő évi költségvetési változtatások még a kormány malmára hajthatják a vizet. Az mindenképp rossz hír, hogy többen terveznek leépítéseket, mint létszámbővítést.
A legkönnyebben lenyomozható cselekményelem miatt gyanúsították meg most Matolcsy Györgyéket, Bódis András szerint az lesz az igazán fajsúlyos kérdés, hogy hány darab másik ügyet tesznek még mellé. A volt jegybankelnök hálózatának tevékenységét évek óta feltáró kollégánk az október 21-i őrizetbe vételek apropóján részletesen és érthetően elmagyarázza, hogyan jutottunk idáig, milyen vagyonvesztés történhetett és mi várhat most Matolcsy Györgyékre. A műsorban elhangzottak teljes háttere elolvashat
A tárcavezető a forradalom 70. évfordulója alkalmából a szolidaritás és a nemzeti önbizalom fontosságát hangsúlyozta
A 47 éves vezetőedző azonnal kifejtette, mire is gondolt.
Leragasztott rendszámmal próbálták elkerülni a lebukást, de a rendőrök így is kiszúrták a debreceni tolvajokat. A banda fejét letartóztatták.
Huszonhárom éve használja ugyanazt a Porsche 911 Turbót átlagautóként egy amerikai férfi, aki így már kiakasztotta a kilométerórát.
Halált okozó testi sértés gyanújával hallgattak ki egy 22 éves férfit, miután egy női holttestet találtak Kecskeméten a Kodály Zoltán téren – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
A növekvő kamat hírére felcsillant a lakossági megtakarítók szeme.
Kerényi Györggyel, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az átalakuló közmédia szerepéről, a NER alatti lezüllesztésről, és arról, mit tenne, ha politikai nyomást tapasztalna a kormány részéről.
Egyre több ismert autómárkát utasítanak maguk mögé a kínai gyártók az európai eladási rangsorban, miközben több hagyományos szereplő a növekvő kereslet mellett is piacot veszít. Az ACEA legfrissebb adatai megmutatják, mekkorát változtak az erőviszonyok egyetlen év alatt, és mely gyártók maradnak le a versenyben. Közben a vásárlók hajtásláncok közötti választása is látványosan átalakul, Magyarország azonban több szempontból külön utat jár.
Megnéztük, melyik boltokban indultak a legjobb új heti akciók, és mutatjuk, most mit érdemes betenni a kosárba.
A kollekciót a Łódź régió folklórja ihlette, amely modern, kifejező divatnyelven születik újjá. A kivágások, hímzések, csipkék és jellegzetes minták történeteket mesélnek, miközben a kortárs dizájn szerves részévé válnak.
Nem mindennapi akcióhoz riasztották a debreceni tűzoltókat: egy kiskutya a Békás-tó egyik szigetén rekedt, és magától nem tudott visszajutni a partra.
Utoléri a magyar igazságszolgáltatás?
Az ügy szálai a Cambridge Analytica botrányig érnek.
Súlyos informatikai biztonsági hiba miatt több kormányzati oldal is elérhetetlenné vált Magyarországon.
Miért nem alszunk többet az óraátállítás után? Így csapja be a szervezetet a plusz 1 óra.
A Suzuki Jimny évtizedek óta különleges helyet foglal el az autórajongók szívében. A japán terepjáró apró méretei ellenére valódi összkerékhajtással és komoly terepképességekkel rendelkezik. Nem véletlen, hogy világszerte hatalmas kultusz alakult ki körülötte, különösen Japánban, ahol a tuningműhelyek szinte minden elképzelhető stílusban átépítik. A legújabb különlegesség azonban még a sokat látott Jimny-rajongókat is meglepheti. A Hirosimában működő C.L. Link ugyanis a kilencvenes évek amerikai
A HírTV Napindító című műsorának vendége volt a Bostonból bejelentkező ifjú zeneszerző Kovács Botond.
A feloszlatást Kovács Gergely korábbi szövetségese kezdeményezte. Visi Piroska szerint tarthatatlan, ahogy a kutyapártos polgármester vezeti a kerületet. A helyi Fidesz a Tisza és a Kutyapárt hatalmi harcának nevezte a kialakult helyzetet, de végül ők is nemmel szavaztak.
2026-ban még azok is igénybe vehetik a nyugdíjcélú megtakarítások után járó, 20 százalékos személyi jövedelemadó-jóváírást, akik csak most kezdenek takarékoskodni. Az éves támogatás összege akár 280 ezer forint is lehet, de ehhez az adott évben befizetett személyi jövedelemadóval is rendelkezni kell.
Ilyen már nagyon régen volt.
A punkkollektíva tagjait bebörtönözték, rendszeresen vegzálták, a csoportot pedig szélsőséges szervezetnek minősítették Oroszországban. Most a Magyar Zene Házában lépnek fel.
A Digitális Kormányzati Ügynökség és a Digitális Magyarország Ügynökség a P2M-mel és a Lounge-csoporttal kötött szerződései ügyében indult nyomozás.
Rácz Jenő számára véget ért Az Árulók.
A Fidesz is kisegítette Kovács Gergelyt, így nem lett meg a többsége a képviselő-testület feloszlatását célzó javaslatnak.
Még két hónapig nem fordulhat bírósághoz a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Jelentős eltéréseket mutatnak a magyarországi munkakörök bérszintjei, és sok esetben ugyanazon pozíción belül is több százezer forintos különbségek rajzolódnak ki. A Work Force 216 munkakör béradatait feldolgozó elemzése alapján 108 pozícióban, vagyis a vizsgált munkakörök pontosan felében eléri vagy meghaladja az egymillió forintot a havi bruttó alapfizetés mediánja. A munkakörök közötti eltérések mellett azonban legalább ilyen fontosak az egyes pozíciókon belüli különbségek: 64 munkakörben a f
Sokan rajonganak érte, mások a tökéletes háziasszony szerepének népszerűsítése miatt bírálják Nara Smith-t, aki a világ egyik legismertebb életmód-influenszere. A modell most Homemade címmel szakácskönyvet jelentetett meg, miközben családja rendkívül nehéz időszakon ment keresztül: kétéves kislányánál rákot diagnosztizáltak.
Ray Nicholson és Inde Navarrette is örömmel szerepelne a Taylor Sheridan által írt Call of Duty-filmben.
Mintegy két napon keresztül nem fogsz tudni ügyet intézni, miután éjszaka biztonsági okokból leállították 48 órára a magyarorszag.hu oldalt.
Sallai Ronaldnak nagy szerepe volt abban, hogy a Galatasaray megszerezze első pontjait a Bajnokok Ligája idei kiírásában.
Három, személyautókkal megrakott tehervagon kisiklott Klederingnél.
Csökkent a paksi atomerőmű teljesítménye. Ennek okairól és következményeiről kérdezte az InfoRádió Aszódi Attila atomenergetikai szakértőt, aki elmondta: ez üzemi esemény volt, nem hiba, most pedig tervezett karbantartás miatt csökkentik újra. A fenékküszöb miatt Paks teljes erővel működni képes, a románok viszont sokkal nagyobb bajban vannak, már hónapok óta nem megy az atomerőművük, és egyelőre nem is fog, de biztonsági kockázatok szerencsére nincsenek – mondta.
Vannak helyzetek, amikor az ember nem tud mit mondani. Nehéz megtalálni a megfelelő szavakat. Nincs ez másképp akkor sem, amikor valaki olyannal beszélünk, aki nemrég veszítette el egy szerettét. Vannak mondatok azonban, amikről hiába gondoljuk, hogy segítenek, csak még nagyobb fájdalmat és kellemetlen helyzetet okoznak. A szakértők azt tanácsolják, hogy ne a tökéletes szavakat keressük. Sokkal fontosabb, ha egyszerűen csak ott vagyunk a másik mellett.
A gyereket az édesapja és a falu polgármestere találta meg a telefonja helymeghatározója segítségével.
A rendőrök rövid idő alatt elfogták a 22 éves gyanúsítottat, és kezdeményezték a letartóztatását.
Haza lehet hozni a gyanúsítottat és a pénzt?
A 74 éves férfit idegesítette a szomszéd fűnyírása.
Szerdán a Quartz Befektetési Alapkezelő vezérigazgatóját, a Matolcsy Ádámot korábban már képviselő Sándor Tamást is őrizetbe vették.
A gázóriás légkörében kavargó felhők és a mélyből feltörő gázok példátlan bepillantást engednek az exobolygók időjárásába
Ha egy ital egyszerre gyönyörködteti a szemet, kényezteti az ízlelőbimbókat, és még az egészségünkre is jótékony hatással van, az már önmagában is figyelemre méltó. A hibiszkusz-tea pontosan ilyen: élénk vörös színe, enyhén savanykás, gyümölcsös íze és koffeinmentes mivolta miatt egyre népszerűbb, de az igazi szenzációt az egészségi előnyei jelentik. Vajon tényleg képes csökkenteni a vérnyomást és támogatni a szív- és érrendszer működését? Nézzük, mit mondanak a kutatások!
Két kisgyerek csodálta a Lamborghinit, a tulajdonos pedig behívta őket az autószalonba. Kedves jelenet, de az indiai vállalkozó marketingfogását már ismerjük.
Bíró Ica szerint új bizonyítékok kerültek elő ingatlanügyében, és a Metal Lady bízik benne, hogy jóvátételt kaphat.
A digitalizáció és a precíziós gazdálkodás terjedésével egyre nagyobb szükség van szakképzett munkaerőre, a mezőgazdasági fizetések azonban továbbra is jócskán elmaradnak az országos átlagtól. A jelentős bérhátrány miatt a gazdaságok számára egyre nehezebbé válhat a megfelelő szakemberek megtartása.
Egy bögre gőzölgő, forró tea a leghidegebb napokon is azonnal képes meghitt és megnyugtató hangulatot varázsolni az otthonodba. Sokan vagyunk azonban úgy, hogy a teakészítés megszokott rituáléja során elkövetünk egy nagyon gyakori, ám annál károsabb beidegződést: a végén a kanállal erőteljesen préselni kezdjük a teafiltert.
Már szerdán este elmondta a miniszterelnök.
A Real Madrid 4–1-es győzelemmel múlta felül az RB Leipziget, a mérkőzés után pedig az ellenfél edzője a madridiak kiemelkedő egyéni képességeit méltatta. Szerinte a királyiak a La Liga és a Bajnokok Ligája megnyerésére is esélyesek, mert játékosaik egyetlen villanással képesek eldönteni egy találkozót.
Zavartalanul élvezi a budapesti hétköznapokat Nikola Gruevszki, miközben hazájában 10 év letöltendő börtönbüntetés vár rá.
Október 22-én, vagyis a mai napon ünnepli születésnapját a mindig elegáns és utánozhatatlan stílusú Jeff Goldblum, aki többek között az ikonikus dr. Ian Malcolm szerepében vált ismertté. Steven Spielberg 1993-as mesterműve, a Jurassic Park nemcsak a vizuális effekteket forradalmasította, de generációk számára tette felejthetetlenné a dinoszauruszok világát. Most hoztunk egy kvízt a népszerű filmsorozat első részéről.
Kim Jodzsong bejelentette, hogy Észak-Korea napokon belül készenlétbe helyezi a Dél-Korea elleni propagandahangszórókat, és ellenintézkedéseket vezet be.
A magyar kapitány furcsa kommunikációja a téma.
Jeff Goldblum 30 évvel fiatalabb felesége igazi bombázó, már az olimpián is bizonyította a tehetségét.
Kellemetlen helyzetbe került Katalin hercegné kedden, az ománi szultán tiszteletére rendezett királyi banketten a windsori kastélyban. Az eseményről készült videón néhány szemfüles királyi rajongó szúrta csak ki az apró malőrt.
A módszerrel az étvágy és az energiafelhasználás szabályozásában fontos idegsejteket térképeztek fel, és több olyan receptort is azonosítottak, amelyek később az elhízás kezelését célzó gyógyszerkutatásban lehetnek érdekesek.
öbb mint 70 millió forint értékű vagyont zárolt a NAV egy használtautó-kereskedőnél. A vállalkozás irányítója az Európai Unióból behozott gépjárműveket értékesített, de közben megpróbálta kijátszani az áfaszabályokat és a telephelyét sem jelenetette be. Ráfizettt.
Győri Enikő rántotta le a leplet a legújabb tiszás meséről az uniós csúcs után.
A szocializmus összeomlása után Magyarország a közép-európai térség eminense volt, Szerbia páriaállammá vált. A kétezres évek mindkét országban zűrzavarosak voltak, majd szinte párhuzamosan épült ki Aleksandar Vučić és Orbán Viktor rezsimje. Az áprilisi magyarországi országgyűlési választásokig sokan azt hitték: a szavazófülkékben az ilyen választási autokráciák megdönthetetlenek.
Újra fellángolt Christian Horner és Helmut Marko régóta húzódó konfliktusa: a Red Bull korábbi tanácsadója valótlanságok gyűjteményének nevezte Horner önéletrajzát, annak megjelenési időpontját pedig kínosnak tartja.
Átalakíttatná a Fehér Ház sajtószobáját Donald Trump. A New York Times értesülései szerint az amerikai elnök eltávolíttatná onnan az újságírókat, és úszómedencét alakítana ki a helyiségben.
Világszerte sorra váltak elérhetetlenné a kormányzati honlapok és digitális közszolgáltatások, miután két rendkívül súlyos biztonsági rést fedeztek fel az internet egyik legelterjedtebb programozási nyelvében. Magyarországon is korlátozták több állami oldal működését, a magyarorszag.hu portálon pedig várhatóan 48 órán keresztül szünetel az ügyintézés. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter korábban már figyelmeztetett a veszélyre. Elmagyarázzuk, miért is van szükség ilyen drasztikus
A DMRV Zrt. az ország más vízműveihez hasonlóan locsolási kedvezményt ad nyáron a lakosoknak, miközben azért könyörögnek nekik, hogy ne locsoljanak a hőségben.
Az egész gazdaság ráfizethet a tervezetre.
Az elmúlt évek 9%-os bruttó béremelése után jövőre mindössze 5,5%-os növekedéssel számol a kormány. Ha a számítása valóra válik, extrém lassulás lesz a bérdinamikában. De hogy lesz ebből 4%-ot meghaladó fogyasztásbővülés?
Rengeteg helyen változik a forgalmi rend.
Orosz Barbara megmutatta balatoni otthonának csodás kilátását.
Nem is a fél, hanem a háromnegyed internetet érintő kritikus sérülékenységre bukkantak biztonsági kutatók, ám ennek híre még azelőtt kiszivárgott, hogy a szükséges javítások elkészültek volna.
Ez következik az időjárásban a következő napokban.
A hasfájás az egyik leggyakoribb panasz gyermekkorban, ugyanakkor diagnosztizálása, a megfelelő kezelés megválasztása gyakran nem egyszerű feladat. Hátterében a különböző életkorokban más-más betegségek állhatnak, a panaszokra is eltérő módon lehet következtetni, és a tennivalók is különbözőek.
Nem verte nagy dobra a kormány, de a háromszorosára emeli 2027-től az illetékmentes banki átutalások összeghatárát. Így a mostani 50 ezer forint helyett januártól már 150 ezer forintig nem terheli ez az állami elvonás a lakossági ügyfeleket – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az illeték jelenlegi százalékos mértékén nem változtat a kormány, viszont nem szeretne kevesebb pénzt beszedni ebből, így ennek tranzakciónkénti maximális összegét 20 ezer forintról 30 ezerre növeli a tervek szerint.
Munkahelyek is megszűnnek a döntések miatt.
Kyle Walker 2020 és 2024 között zsinórban négy angol bajnoki címet nyert a Manchester Cityvel. A jobbhátvéd ezt a menetelést a lábára is tetováltatta. Viszont elárulta: ha a Citytől a pénzügyi botránya miatt elveszik az aranyérmeket, akkor ő is eltávolíttatja a tetoválását.
„Nem szerepelek együtt politikusokkal” – itt húzza meg a határt a színész-aktivista.
Kritikus biztonsági rések miatt korlátozták több magyar kormányzati oldal elérését. A magyarorszag.hu ügyintézése 48 órára leáll.
Mikor volt utoljára, hogy tényleg csak magadra figyeltél? Hogy lelassítottál, kizártad a külvilág zaját, és végre a saját feltöltődésed került a középpontba? November 7-én pontosan erre nyílik lehetőséged az URBAN LIFESTYLE by ELLE eseményen, ahol a TRIBE Budapest Stadium különleges falai között dinamikus pilatesórák, léleknyugtató hangfürdő és inspiráló élmények segítenek kiszakadni a hétköznapok rohanásából.
A Bajnokok Ligája alapszakaszának harmadik fordulójában a Real Madrid 4–1-es győzelmet aratott a Santiago Bernabéu gyepén az RB Leipzig ellen, a meccs képe azonban sokáig korántsem volt egyoldalú. A madridi siker és a lipcsei összeomlás legfőbb pilléreit négy felvonásban követhetjük végig.
Dömsödi Gábor időközi választási győzelmével ismét elfoglalhatja a pásztói polgármesteri széket, miközben bokri otthonában egy kéretlen nagypolitikai szomszéd felbukkanása borzolta a kedélyeket. A kettős településvezetéstől a helyi kocsmaajtó bezárásáig négy önálló fejezetben rajzolódik ki a visszatérő politikus rendhagyó helyzete.
Az Arsenal 2–2-es döntetlent harcolt ki a Bayern München otthonában a Bajnokok Ligája alapszakaszának rangadóján, ahol a londoniak Declan Rice kései villanásával maradtak veretlenek. A találkozó sorsfordító pillanatait és következményeit négy összefüggő részben mutatjuk be.
A Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetője a parlament végrehajtási visszaéléseket vizsgáló testülete előtt részletezte a Schadl–Völner-ügy leginkább vitatott mellékszálát, és határozottan tagadta a politikai iratmanipulációkat.
Rendkívüli parlamenti meghallgatáson számolt be a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetője arról, milyen politikai és hivatali nyomás nehezedett a nyomozókra a rendszerváltás utáni korszak egyik legsúlyosabb korrupciós botrányában. A vizsgálóbizottság előtt elhangzott állítások 4 önálló fejezetben tárják fel, miként próbálták megakadályozni az eljárást, és hogyan játszották ki az ügyészek a leállítási direktívát.
A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vette Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökét, akinek az elszállítását a helyszínen rögzítették a fotósok.
A volt jegybankelnök szerda reggeli elfogása után az ügyészség a közvetlen környezetére is kiterjesztette a kényszerintézkedéseket, és újabb két kulcsszereplőt vettek őrizetbe a hatóságok.
Szerda kora reggel összehangolt bűnügyi akció keretében őrizetbe vette a Központi Nyomozó Főügyészség Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökét. A hatóságok a jegybanki alapítványok körüli hűtlen kezelés és gazdasági csalás ügyében léptek fel.
A Központi Nyomozó Főügyészség nagyszabású fellépése után felkerült a rendőrségi körözési nyilvántartásba Matolcsy Ádám, miközben édesapját őrizetbe vették a hatóságok.
A South Park tizenkilencedik évada megjósolta: a reklámok emberi alakot öltenek. Gryllus Dorka RTL-en eljátszott rosszulléte pontosan ezt a disztópiát tette valósággá.
A Központi Nyomozó Főügyészség nagyszabású akciója után Török Gábor a volt jegybankelnök elszámoltatását az eddigi legfajsúlyosabb intézkedésként értékelte.
XIV. Leó pápa tüdőműtétjét követően megérkeztek a várva várt végleges szövettani és molekuláris vizsgálati eredmények, amelyek pontos képet adnak az egyházfő szervezetének állapotáról. A Szentszék és a kezelőorvosok közlése alapján a daganatos megbetegedés körüli bizonytalanság lezárult, és a pápa folytathatja szolgálatát.
A veszély világszerte több portált is érint, tömeges leállítások vannak
A Vállalkozásfejlesztési Tanács ülésén beszélt erről a miniszter
Kulcskérdésként merült fel a pedagógusok és a nevelést segítő dolgozók bérezése.
Megjelent az első hó a szlovén hegyek magasabb részein, miközben a síközpontok már közzétették a közelgő szezon jegyárait: a nagyobb síterepeken 41-50 euró között alakulhat egy felnőtt napijegy ára.
Megint Magyarország ellen döntöttek.
Egy szép, igényesen kialakított otthon értéke jóval túlmutat a bútorokon, a burkolatokon vagy a műszaki megoldásokon. Benne van az a figyelem és energia is, amit a tulajdonosa évek alatt belefektetett. Éppen ezért egy váratlan káresemény nemcsak anyagi veszteséget jelenthet, hanem komoly szervezési terhet is róhat a családra.
Hadházy Ákos a kormányhoz fordult.
Visi Piroska 12. kerületi önkormányzati képviselő nyújtotta be a testület feloszlatásáról szóló javaslatot.
Donald Trumpról eddig is lehetett tudni, hogy nagy rajongója a küzdősportoknak.
A szabályozás szerint a kihallgatás akkor is megkezdhető, ha a gyanúsított jogi képviselője egy meghatározott határidőn belül nem jelenik meg.
A hírügynökség információi szerint a Magyar-kormány várhatóan még idén vagy jövő év elején végleges döntést hoz a paksi atomerőmű második blokkjának ügyében.
Declan Rice elárulta Roberto Carlosnak, kit tart a Premier League legjobb szabadrúgáslövőjének. Az Arsenal középpályása Szoboszlai Dominikot választotta.
Ha nemzetközi szintű problémák alakulnak ki a gyógyszerpiacon, akkor Magyarország érdekérvényesítő képessége igen csekélynek mutatkozik. Mi történt? A jelek szerint nem tudta enyhíteni a magyar ellátórendszer azt a nagyon súlyos gyógyszerhiányt, amelyet hivatalosan idén február óta tartanak nyilván, és sajnos rövid távon nem látszik a helyzet megnyugtató rendezése sem, írja csütörtöki cikkében a G7. Több…
31 év működés után lehúzza a rolót a BioWare. Az EA a készülőben lévő új Mass Effect fejlesztését sem folytatja.
A kaszásdűlői HÉV-megálló és a nagy amfitátrum között.
Az ellenzéki párt közleménye szerint önálló magyar külpolitika híján az állam- és kormányfők helyett csak a gyarmattartók jelezték Magyar Péternek magas szintű részvételüket a budapesti ünnepségen.
A kata újbóli kiterjesztése lendületet adhat az új ügyfelekért folyó versenynek.
Egy étteremben fotózták le.
Jogsértő a magyar szabályozás.
A tőzsdéken időről-időre felbukkannak olyan lehetőségek, amelyek elképesztő hozamlehetőséggel rendelekeznek. Ezúttal egy olyan részvényt hoztunk, amely most több szempontból is izgalmas lehet a befektetők számára, ráadásul most a profik is nagy fantáziát látnak benne.
Egy friss kutatás szerint a mesterséges intelligencia munkaerőpiaci mumusa már nem az ijesztget, hanem szépen ránk rúgta az ajtó. Az amerikai teljes munkaidős dolgozók közel fele tartalék karriertervet fontolgat, miközben a technológiai és pénzügyi szektor határozott ecsetvonásokkal festi fel, milyen alkalmazkodási kényszer jelenhet meg a hagyományosabb ágazatokban. A karrierbiztosítás sokaknál saját kezdeményezésből indul, gyakran önfinanszírozott képzésekkel, hogy kevésbé függjenek a jelenlegi
A palesztin szervezet az ENSZ koordinátorán keresztül juttatta el üzenetét a jeruzsálemi vezetésnek
Az Európai Unió Bírósága szerint Magyarország és a Cseh Köztársaság is megsértette az uniós jogot azzal, hogy meghatározott határidő elteltével lehetővé tette a gyanúsítottak ügyvéd nélküli kihallgatását. A magyar szabályozással kapcsolatban egy másik jogsértést is megállapítottak: a nemzeti jog nem tartalmazta az ügyvédi segítségről való lemondás uniós garanciáit.
Nem túl jó rajttal indult a háromszoros világbajnok Michelisz Norbert első kínai hétvégéje, most egy másik kínai helyszínen folytatódik a túraautós világsorozat. A Geely csapat hazai pályájának számító Csangduban az időmérő után a negyedik helyről rajtolt Michelisz beragadt, miközben az élen a két Geely-pilóta tökéletesen eltalálta az indulás pillanatát, így már az első körben helyet cseréltek, mert így a bajnokságra esélyesebb Santiago Urrutia több pontot szerezhetett előzékenyen csapattársánál
A Nyíregyháza Spartacus FC bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Benczenleitner Barnával, aki 2029 nyaráig kötelezte el magát a klub mellett. A…
Gyakorlatilag a fél mezőny "felismerhetetlen" lesz a Forma-1-es Amerikai Nagydíjon, a potenciális főszereplők is új ruhába öltöznek.
Fokozott figyelemre van szükség.
Rekordütemben nő a harmadik országokból érkező tojás mennyisége az Európai Unióban, miközben az uniós export jelentősen visszaesett. A török szállítások több mint húszszorosukra emelkedtek, Ukrajna pedig továbbra is a legnagyobb külső beszállító. A fokozódó árverseny különösen nehéz helyzetbe hozhatja a magyar tojástermelőket, akiknek már most is jelentős árcsökkenéssel kell szembenézniük.
A miniszterelnök és köre számára egyre terhesebb az 1956-os forradalom és szabadságharc.