A szerbiai választási fordulat a vajdasági magyarok politikai képviseletét is átalakíthatja. Sövény Ferenc, a Vajdasági Magyar Újrakezdés alelnöke szerint megbukott az a modell, amely a belgrádi és budapesti hatalomhoz való igazodástól várta a magyar közösség megmaradását, de változik a vajdasági magyarság jövője. Tímár Áronnal, a DE! Akcióközösség alapító tagjával a választási visszaélésekről beszélgettünk.
Friss hírek percről percre – 2026. október 27. 19:00 előtti hírek
2026. október 27. 19:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Korrupciós botrány miatt leminősítették a céget.
Egyelőre csak képeken mutatták be az újgenerációs modellt, és ezekből leszűrhető, hogy az új Seal 07 küllemében az Ocean Aesthetics 2.0 formanyelvét alkalmazza, amelyet már a Seal 08 modellen is láthattunk. Az autó elején zárt hűtőmaszkot, hullámformát idéző osztott fényszórókat és aerodinamikusabb kialakítás kapott. A tetőre szerelt LiDAR érzékelő arra utal, hogy a modell megkapja a BYD fejlett vezetéstámogató rendszerét, a God’s Eye B csomagot is. A formai változások mellett a karosszéria mére
Búcsúzunk!
Horváth Éva rendkívül nehéz időszakon van túl: a motorbalesete után hosszú hónapokon keresztül küzdött a felépülésért, a rehabilitáció pedig több mint egy évig tartott. A korábbi szépségkirálynő sokáig a mozgásában is korlátozva volt, így a mindennapok egyszerűnek tűnő feladatai is komoly kihívást jelentettek számára.
Távozik a Torreense vezetőedzője, Luís Tralhão. A portugál szakember közös megegyezéssel bont szerződést a torres vedrasi klubbal – számolt be róla az A Bola c. lap. Tralhão az előző idényben Portugál Kupát nyert a csapattal, miután a döntőben legyőzték a Sportingot, ezzel pedig kiharcolták az Európa Liga-indulást.
A nyomozók szerint a beszerzésekhez kapcsolódóan több százmilliós adócsalást követtek el.
Egy eddig be nem mutatott koncertfilm került elő a fiókból.
Sivatagosodó alföld, víz nélküli tavak, kiszáradt folyómeder. A Kontroll és a TV 4 közös műsorában, a Riporterekben körbejárták az országot, és mindenhol elkeserítő helyzetet tapasztaltak. Meddig bírja a magyar föld a víz nélküliséget?
A betegek véleménye mostantól eljut az orvosokhoz és a kórházakhoz.
Májer Bálint volt a vezérigazgatója az OTT-One-nak, amit Szijjártó minisztériuma annak ellenére választott partnernek, hogy a cég korábban egyáltalán nem foglalkozott egészségügyi eszközökkel.
Popkult jelenséget parodizál az Angri Birds-film.
Amikor egy családtag vagy ismerős ingyen költözik be az ingatlanba, sokan feleslegesnek tartják a papírmunkát.
Egyszerűbbé tenné a Microsoft a számítógépek feloldását, egy tesztelt újítással többféle azonosítási módszer is azonnal használható lenne anélkül, hogy váltogatni kéne.
A Balaton-part utolsó szabad vízparti területein is apartmanházak épülnek, a korábban elkülönülő üdülőövezetek pedig egyre inkább összeérnek. A néhány év alatt felfutó építkezési hullám nem pusztán a tópart látványát változtatja meg: tovább rombolja az ökológiai hálózatot, túlterheli a közlekedési infrastruktúrát, és újabb társadalmi konfliktusokat hoz a felszínre. Wettstein Domonkos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanisztika Tanszékének tanszékvezető-helyettese a Másfélfok-o
A Prema magyar pilótája kedd délelőtt a 19., délután a 28. időt autózta a Formula–3 szezon utáni tesztjének barcelonai zárónapján.
A testület létrehozásáról már meg is jelent a határozat a Magyar Közlönyben, a vezetője Gyurkó Szilvia lesz.
Felzárkóztatási Források Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság megalakítását kezdeményezi a Tisza-frakció.
A Barba Negrában lép fel a rocktörténet egyik meghatározó zenekara
Mutatjuk, hogyan változik a közlekedés az ünnepi hétvégén!
A korábbi csapatfőnök szerint a holland pilóta éles kritikái hatékonyan ösztönzik jobb teljesítményre a Red Bull szakembereit.
A külügyminiszter kedden lehetséges amerikai befektetésekről egyeztetett Washingtonban, Marco Rubióval tervezett találkozóját a hét végére halasztották.
Vannak, akik megelégszenek azzal, ami éppen az ölükbe hullik, mások viszont addig nem nyugszanak, amíg el nem érik a kitűzött céljaikat.
Oroszországot tette felelőssé a román államfő a brassói Carfil lőszergyárnál szeptemberben történt gyújtogatásért, és határozottan elítélte Oroszország részvételét Románia területén elkövetett bárminemű szabotázsakcióban.
Élelmiszerbiztonsági vita alakult ki Franciaországban az andouille de Guémené körül. Egy gyártó a hagyományos füstölési eljárás megőrzéséért küzd.
Nagyító alatt ezúttal a jövő heti amerikai félidős választások és a felkészülés 2028-ra.
Izmosabb plug-in hibridet és gazdag csúcsfelszereltséget kapott a Škoda Kodiaq
Köböl Anita igazi dívaként ragyogott fekete földig érő estélyi ruhájában.
Combizomsérülés miatt kihagyja a szerdai Osztrák Kupa-mérkőzést a Salzburg magyar válogatott labdarúgója, Redzic Damir. A légiós állapotáról a honlapján számolt be a 17-szeres osztrák bajnok. A Salzburg szerdán a másodosztályban szereplő Bregenz vendége lesz a kupa nyolcaddöntőjében.
Netanjahu jobboldali koalíciójának irányvonala belpolitikai szinten mélyen megosztotta az országot
A kutatókat is meglepte a felfedezés.
Az Ünnepi Könyvhétre jelent meg, de most került a kezembe: Vasné dr. Tóth Kornélia műve: A régi magyar diáknyelv szótára – a diákélet közel 1900 szava, kifejezése korabeli helyesírással és magyarázatokkal, jelentés és szinonima mutatóval.
Mi nem teszünk némasági fogadalmat, mint a Majki Kamalduli Remeteség egykori szerzetesei, akik nem beszélhettek hónapokig senkivel... Mi világgá kürtöljük, hogy ide mindenképp el kell jönni, ha csodát szeretnének látni. A világon is egyedülálló az az épületegyüttes, amely két évszázada áll egy dombtetőn a vértesi erdőségben, egy gyönyörű tó partján. A majki apátság remeteségében, ha minden jól megy, cellaházakban várják majd a látogatókat
Részletek az új otthonteremtési programról.
A piactérhez már több mint ezer kereskedő csatlakozott, a vásárlók pedig több mint 160 ezer új termékkel találkozhatnak a kínálatban.
Több mint egy éve nem nyert már egyesben.
Vitézy szerint 2029-ig az út elér majd a román határig.
Hiába a drága mosópor, ha rosszak az arányok!
Részletek derültek ki az átszervezett programról.
Rohamosan terjed a vérzéses kór Afrika több országában.
Technológiai partnerségre lépett a Schaeffler és a német Wandelbots, hogy felgyorsítsák a mesterséges intelligenciára épülő robotikai megoldások bevezetését. Az együttműködés célja, hogy a különböző gyárakban fejlesztett automatizálási alkalmazásokat világszerte újra felhasználhassák, akár 40 százalékkal csökkentve azok életciklus-költségeit.
A visszafogott külsejű, Frozn szériás megoldás maximális RAM-kompatibilitást ígér, és még akkor sem száll el nagyon az ára, ha "nyugatiasítjuk" azt.
Emelkedik a vírusos megbetegedések száma, a rossz hír, hogy egyszerre többféle fertőzés is ágynyugalomra kényszeríthet.
Kylie Jenner neve hosszú évek óta egyet jelent a tökéletesre sminkelt arccal, a telt ajkakkal és a legújabb szépségtrendekkel.
Mintegy hat méter magasan helyeztek el egy új sebességmérő kamerát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajóbábonyban, a Kossuth úton.
Kedden második napja csökken a kőolaj ára a nemzetközi piacokon azokra a felerősödött várakozásokra, hogy sikerül enyhíteni a feszültséget a Közel-Keleten és ezzel egyidőben helyreállhat a hajózás biztonsága a Hormuzi-szorosban.
Kiemelt éberségre van szükség az albérlethirdetések esetén, hiszen jóval gyorsabban zajlik a kiválasztás, mint az eladó ingatlanok esetében. A feltűnően alacsony ár lehet, hogy elhallgatott információkat takar, a sürgetés, valamint az előre kért pénzösszegek viszont lehetséges csalásokra figyelmeztetnek. A kockázatok csökkentése érdekében érdemes ellenőrizni a tulajdonosi hátteret, ragaszkodni az írásos szerződéshez, és előnyben részesíteni a szigorúan moderált platformokat vagy akár a számlakép
A kérdésre válaszoló cégvezetők egy része attól tart, hogy a bevezetendő vagyonadó rontani fogja a cégük versenyképességét, de a legnagyobb részük még egyáltalán nem tudja, mire számíthat.
Először csak néhány apró, leváló bőrdarabka jelenik meg a tenyéren, később azonban akár nagyobb területeken is hámlani kezdhet a bőr. Bár a panaszt sokan egyszerű kiszáradásnak tulajdonítják, a háttérben ekcéma, gombás fertőzés vagy más bőrbetegség is meghúzódhat. Nem mindegy, hogy a hámlást viszketés, apró hólyagok, bőrpír vagy fájdalmas repedések kísérik-e, ezek ugyanis sokat elárulhatnak a kiváltó okról.
A közvetlen egyeztetés lehetősége is felmerült az orosz elnök és két északi-európai vezető megbeszélésén.
Az elmúlt hónapokban számos bírálat és támadás érte Kis Grófót, miután az előadó nyíltan vállalta politikai véleményét, és támogatásáról biztosította a korábbi kormányt. A mulatós sztár állásfoglalása megosztotta a közvéleményt, a közösségi oldalakon pedig sokan élesen kritizálták a döntése miatt. A történtek azután is visszhangot keltettek, hogy Kis Grófo visszafizette a Nemzeti Kulturális Alaptól kapott támogatást.
Éveken át minden reggel egy órával a munkaidő kezdete előtt érkezett meg az irodába. Kollégái azt hitték, egyszerűen szeret korán kezdeni, ám az új főnöke egy reggel olyasmit fedezett fel, amire senki sem számított. A történet végül nemcsak egy alkalmazott kiszolgáltatottságáról, hanem a munkahelyi megbecsülés fontosságáról is szól.
Úgy tűnik, hogy még mindig nincs vége a szappanoperának.
Akár 20 százalékot is spórolhatnak azok, akik október végén és november elején ülnek be egy budapesti étterembe. Mutatjuk, milyen kedvezményes ajánlatokkal várják a vendégeket a főváros egyes vendéglátóhelyei.
Az Ázsia Expressz 2026-os évadának második hete sem szűkölködött drámai fordulatokban és emlékezetes pillanatokban. Dávid Petra és Kiara Lord már a verseny elején magukra haragította néhány ellenfelüket, ami nem maradt következmények nélkül. Bár a két lány nem riadt vissza attól, hogy hátráltassák a vetélytársaikat, ez a taktika most visszaütött: Balogh Eleni és Soós Dávid, akik korábban a jeges feladat során szenvedtek miattuk, egy lámafarmon zajló játék során kiosztották nekik a legnehezebb fe
Előálltak egy új eljárással, amely extrém körülmények között is megőrizi a napelem hatékonyságának 95 százalékát. Megnyílt az út a perovszkit cellák tömeggyártása előtt.
Mikroszálak, mikroszemcsék egyenlő mikrokarcok.
Nem vitás, hogy Antonelli zseniális, de mi lesz Russell-lel? Miért csak pénteken jó a Ferrari? Miért nem működött a kockáztatás a McLarennél? Ezekről beszélgettünk az Amerikai Nagydíj után.
Botrányos távozása után tiszta lap adódott a futballista életében, hogy visszatérhessen.
Nyilvános adatbázisok és apróhirdetések alapján azonosítottak Dubajban egy olyan ritka elektromos luxusautót, amely közvetlen kapcsolatba hozható az elfogatóparancs alatt álló Matolcsy Ádámmal. A nyílt forrású felderítés lépéseit és a vagyonelemek hálózatát négy különálló pontban tárjuk fel.
A súlyos szárazság az oka.
A kormány bemutatta a középtávú költségvetési tervét a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), a stratégia részleteit pedig szerdán a szélesebb nyilvánossággal is megosztják – közölte Kármán András pénzügyminiszter a Facebook-bejegyzésében.
Október 28-án ismét elindul a We Love Kuponhét. Akár 20 százalékos kedvezménnyel és ajándékokkal fedezhetsz fel Budapesten bisztrókat, éttermeket, pizzériákat és bárokat.
4 csillagjegy élete tele lesz fordulatokkal.
A szerdai időjárás még enyhébb délutánt tartogat, a következő napokban azonban fokozatosan gyengül a nappali felmelegedés.
Vannak, akiknek szükségük van a nyüzsgő irodára és a kollégák társaságára ahhoz, hogy hatékonyan dolgozzanak.
A keddi zárásig a nagybank papírjai vitték a hátukon leginkább a pesti részvénypiacot. Csupán a Richternél volt csökkenés.
Meglepően őszinte és humoros pillanatnak lehettek szemtanúi a nézők Sváby András Útközben elmeséled – Csavargások Svábyval című műsorában, ahol Görög Zita lerántotta a leplet a titkos zsáneréről. A modell-műsorvezető nem rejtette véka alá, hogy teljesen elrabolta a szívét a hollywoodi sztár, Pedro Pascal, még ha a körülmények nem is feltétlenül ideálisak.
Jacob Allen Morley-t tavaly ítélték el kollégája meggyilkolása miatt, most egy közeli gazdaságból lopott autóval menekült el a börtönből.
Az extrém időjárás Isztambult sem kímélte, ahol egy hirtelen felhőszakadás teljes közlekedési káoszt idézett elő
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2733,88 pontos, 1,9 százalékos emelkedéssel, 146 629,75 ponton zárt kedden.
Hatalmas győzelmet arattak az egyetemisták a szerb parlamenti választásokon: a következő ciklusban az övék lesz a legnagyobb frakció. Videóriport.
Megdöbbentő és megrázó videóban számolt be a jelenlegi állapotáról Agárdi Szilvia: a látássérült énekesnő kórházba került, miután a világ egyik legritkább és legsúlyosabb bőrbetegsége, az úgynevezett toxikus epidermális nekrolízis (TEN), más néven Lyell-szindróma támadta meg a szervezetét.
Egyelőre inkább elrettentésnek tartja N. Rózsa Erzsébet azt a döntést, amellyel az egyiptomi parlament felhatalmazta az államfőt Szaúd-Arábia katonai támogatására. A Közel-Kelet-szakértő hangsúlyozta az InfoRádióban: a segítségnyújtáshoz szaúdi kérés szükséges, és a felhatalmazás kizárólag az ország védelmére vonatkozik.
Trump az orosz követeléseknek megfelelő engedményekre szoríthatja Ukrajnát, miközben az amerikai elnök választási sikert akar felmutatni.
A NOB a hónap elején megerősítette, hogy Magyarország, Németország, Katar, Dél-korea, a Dél-afrikai Köztársaság és Törökország mellett India is szeretne olimpiát rendezni.
Autóbaleset részese volt Stohl András a Budapestről Szentendre felé vezető úton október 25-én. A színész kocsijába hátulról belehajtottak - az esetet Stohl is megerősítette.
Az Európai Békekeretet még 2024-ben bővítették egy kifejezetten Ukrajnának szánt alzsebbel, amit az akkori magyar kormány sem vétózott.
A szélvihar munkásszállásnak használt konténereket is összedöntött.
És különleges taktikára sem készül Szűcs Lajos.
A zsebedben lapul egész nap, és többet tudsz meg belőle magadról, mint gondolnád.
Állami szerveknek szereztek be a koronavírus-járvány alatt maszkokat és lélegeztetőgépeket, most pénzmosást és költségvetési csalást is gyanít a NAV az elfogottakkal szemben. A főkolompost viszont még körözik. Már Magyar Péter is reagált.
100 millió forintos környezetvédelmi bírságot szabott ki a hatóság az iváncsai akkumulátorgyárat üzemeltető SK On Hungary Kft.-re a felszín alatti vizek szennyezése és a környezetvédelmi engedély előírásainak megsértése miatt. A hatóság azonnal felfüggesztette a szivárgást okozó csővezetékek és aknák használatát, a céget pedig 2 évre feketelistára tette, így a vállalat kizárásra került az állami támogatásokból – tájékoztatott Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-bejegyzésé
A Ponyvaregénytől kezdve Magyar Péter elhíresült kommentjéig számos poén előkerült.
Megújuló X8-as és X7-es modellekkel, valamint két X6-os újdonsággal érkezik a McCormick Bolognába. A fejlesztések a hajtásláncot, a hidraulikát, a kezelői környezetet és a precíziós gazdálkodási technológiákat is érintik.
Könnyebb volt kiemelni a roncsot, mint gondolták.
Az Ázsia Expressz következő adásában sem maradnak el a váratlan fordulatok: a versenyzőknek a betegségek, a borzalmas szállások és a kimerültség mellett egymás idegeit is próbára kell tenniük. Eleniék az előző fordulóban komoly előnyhöz jutottak, ám mások számára egyre nehezebbé válik a verseny. Ráadásul egy eddig békésnek tűnő párosnál is elszakad a cérna.
A Wekerle-programcsomag a megfizethető bérlakások és kollégiumi férőhelyek számát is növelné.
A Vészhelyzet (ER) 1994 és 2009 között vetített amerikai kórházi játékfilmsorozat tömegeket ültetett a televíziók elé világszerte. A 2025-ös, eddig két évadot megélt Vészhelyzet Pittsburghben kórházsorozat pedig szintén óriási sikerrel fut, jelenleg több mint 90 országban lehet streamelni. A közös pont? Noah Wyle, a még mindig szexi, sőt, most már a világ legszexibb férfijának kikiáltott színész. Legalább is a People magazin szerint.
Kedd délután kettőig a választók 44,9 százaléka szavazott Izraelben. A sorok miatt módosították a szabályokat, Jaír Golánnál késes incidens történt.
Vajon bevitték-e a nyulat is a kopasszal együtt?
Jelentős a távolság a munkáltatók és a szakszervezetek álláspontja között a 2027-es minimálbérről szóló tárgyalásokon. A vállalkozói oldal mindössze 4 százalékos emelést tart reálisnak a korábban megállapított 14 százalék helyett.
Szaúd-Arábia állami olajvállalata, a Saudi Aramco az elmúlt hetekben spot szállítmányokat kínált fel európai vásárlóinak a kulcsfontosságú Kelet-Nyugat exportvezeték leállása miatt kiesett mennyiségek pótlására. A megnövekedett kínálat már érezteti a hatását az európai olajárakban - írja cikkében a Bloomberg.
Az akciót több helyszínen hajtottak végre a nyomozók az országban és külföldi jogsegély alapján Ausztriában.
Két hónappal az RTL Híradótól való távozása után új fejezet kezdődik Zalavári Noémi életében.
Andrea Kimi Antonelli nevelése 10 millió eurójába került a Mercedesnek, ám az olasz pilóta mostanra jócskán megszolgálta a bizalmat.
Sok családban több évtizedes tabu a pénz, amit aztán a felnőtt gyerekek görgetnek maguk előtt és adnak szépen tovább. Így mára a magyar társadalom nagy része nehezen tud nyíltan, szégyenérzet, frusztráció vagy más erős negatív érzelem nélkül beszélni vagy akár gondolkodni a pénzről. Arról, hogy mi köze van a biztonságérzetünknek a pénzhez, D. Tóth Kriszta beszélgetett egy szakemberrel.
A mindenszentek és a halottak napja körüli megnövekedett forgalom miatt több budapesti temető közelében is ideiglenes közlekedési korlátozások lépnek életbe, amelyek az autósok útvonalát, a parkolási lehetőségeket és az egyes utcák megközelíthetőségét egyaránt érintik.
Mindeközben továbbra sem tudják, hogy Bolsonaro a vereség után elhagyta-e az országot.
A közút melletti bozótból hirtelen ugranak ki a vadak.
Trump megint bajba került egy rocksláger miatt
Milliárdos hasznot moshattak tisztára.
Ugye veled is előfordult már, hogy a frissen kimosott konyharuhát a kezedbe véve még mindig érezted rajta azt a furcsa, avas zsírszagot és a letörölhetetlen foltokat? Szerencsére létezik néhány pofonegyszerű házi fogás, amellyel a legviseltesebb, legsötétebb foltos darabokat is újra hófehérré, illatossá és szinte vadonatújjá varázsolhatod.
A szebb napokat megélt klub nyolc tétmeccs óta nyeretlen a szezonban.
Ahogy beköszönt az ősz, a boltok polcait ellepik a műanyag csontvázak, a vicsorgó töklámpások és az ijesztő jelmezek. Halloween ünnepe mára a modern popkultúra szerves részévé vált, a legtöbbeknek pedig a bulizásról, a horror-maratonról és a cukorkagyűjtésről szól. Kevesen tudják azonban, hogy ez az időszak sokkal mélyebb, spirituálisabb gyökerekkel rendelkezik.
Megtörte a csendet a letartóztatásban lévő volt kultúráért és innovációért felelős miniszter, Hankó Balázs felesége, és részletesen beszélt a családot ért megpróbáltatásokról. Hankóné Hrágyel Zsuzsanna a 24.hu-nak adott írásbeli interjújában nyíltan kitért arra is, kereste-e őt személyesen Orbán Viktor.
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.
Az emberek étel, víz és áram nélkül maradtak.
A kiadóknak nem tetszik, hogy az új felhasználási feltételek alapján a cég az engedélyük nélkül gyűjtheti be és használhatja fel a cikkeiket, a képeiket és a videóikat.
1,5 milliárd forintnyi vagyont foglaltak le, egy embert őrizetbe vettek, a bűnszervezet szökésben lévő egyik irányítója ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A hatóság több mint 660 millió forintos költségvetési károkozást vizsgál.
A Balaton-part több helyen szinte teljesen beépült az elmúlt évtizedekben. Ennek komoly következményei lehetnek a tóra és az ott élőkre nézve is. A még szabad területek sorsáról éppen ezért csak nagyon megfontoltan szabad dönteni.
A KSH közelmúltban publikált statisztikái szerint az idei június–augusztusi időszakban átlagosan 235 ezer munkanélküli volt Magyarországon, a munkakeresés átlagos időtartama csaknem 1 évre (11,7 hónap) nőtt, az érintettek több mint egyharmada (33,7%) pedig ennél is régebb óta keresett állást. Közben a Profession.hu kimutatása alapján 2026 második negyedévében a cégek 6,5%-kal több állást hirdettek meg, mint egy éve, a jelentkezések száma viszont 18%-kal csökkent. A két adatsor egyszerre igaz, és
Az Otthon Start helyett Wekerle Plusz otthontámogatási programot indít a kormány. Előírják a kötelező ötéves bentlakást, azaz nem lehet bérbeadni, vagy irodaként hasznosítani a támogatott hitelből vásárolt ingatlant.
A magyar külügy szerint csupán néhány napot csúszik Orbán Anita és Marco Rubio washingtoni találkozója, az amerikai fél azonban ezt egyelőre nem erősítette meg. Az Economx konkrétan rákérdezett arra is, hogy van-e már új időpont, illetve továbbra is tervben van-e az egyeztetés, idézhető választ azonban nem kaptunk.
A közelgő mindenszentek és halottak napja alkalmából jelentős forgalomkorlátozásokat és ideiglenes lezárásokat vezetnek be a fővárosi sírkertek környékén péntektől egészen vasárnap estig. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint a megnövekedő gépjárműforgalom és a gyalogosok biztonsága érdekében több kerületben teljes útzárakra, szakaszok egyirányúvá tételére és szigorú megállási tilalmakra kell felkészülniük a megemlékezőknek.
Az Erasmus+ program ismét valamennyi magyarországi egyetem számára elérhető, a hallgatók újra élhetnek a program adta lehetőségekkel, és már idén ősszel benyújthatják pályázatukat - hangoztatta Roxana Minzatu szociális jogokért és készségekért felelős uniós biztos kedden Budapesten.
A CARIAD és a Rivian körüli problémák után a kínai modellek elektronikájára épülhet a VW-csoport autóinak 75 százaléka. A teljes anyag Kínai technológiára válthatnak a Volkswagen Csoport villanyautói címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
A NAV szerint fiktív számlákkal több mint 660 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek a járvány idején egészségügyi eszközöket szállító cégek.
Többszáz milliós lehet a kár.
Milyen lenne a magyar nyelv, ha a nyelvújítók minden ötlete bevált volna? Kvízünkben tíz különös szóval teheted próbára a tudásodat és a nyelvérzékedet!
Az olasz üzemanyaghiány a mentőket is érintette.
Az újvidéki tragédia után a fiatalok tudni akarták, hogyan történhetett meg mindez, és kik viselik érte a felelősséget. Először emlékeztek, aztán kérdeztek, majd egyre többen vonultak az utcára és egyre többen álltak melléjük. Megfélemlítették, rágalmazták, bántalmazták őket, de ők újra és újra visszamentek. Most pedig visszaszereztek valamit abból, ami mindenkié.
A Netflix tíz évvel ezelőtt kezdte el felkarolni a dél-koreai sorozatokat, filmeket és televíziós produkciókat, ami egy új korszakot nyitott mind a platform, mind a fogyasztott tartalmak terén.
Milyen volt gyereknek lenni a hatvanas években?
Szakértővel néztük meg az új programot, milliókról van szó.
A 48 éves férfi egy szerencsétlen balesetben vesztette életét, miközben épp egy közlekedési balesetben elhunyt ismerőse temetésén vett részt.
Pontosan egy hét múlva ítéletet mondanak az amerikaiak Donald Trump eddigi elnöki teljesítményéről. November 3-án félidős választásokat tartanak az Egyesült Államokban, amelyen számos kormányzói és más állami tisztségviselői poszt mellett az is eldől, hogy a republikánusok megőrzik-e többségüket a szövetségi törvényhozásban, azaz a Kongresszusban. A Reuters és az Ipsos tegnap közzétett közvélemény-kutatása szerint a demokraták 53-44 arányban vezetnek Trump republikánusaival szemben a biztos szav
A Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza-kormány döntései miatt a jövőben jóval kedvezőtlenebb feltételekkel lehet lakáshoz jutni. Bóka János erről egy Facebook-videóban beszélt, reagálva a miniszterelnök és a pénzügyminiszter bejelentéseire.
Kevin Macdonald Oscar-díjas skót filmrendező, a szintén Oscar-díjas magyar emigráns forgatókönyvíró, Pressburger Imre unokája. Gyökereit kutatva Borsodig és a Bánságig is eljutott, nagyapja kalandos életéről könyvet írt, nemrég felvette a magyar állampolgárságot, az idei CineFesten pedig az Európai Mozi Nagykövete díjjal tüntették ki. Könnyebb dolga volt-e egy híres filmessel a felmenői között, és milyen emlékeket őriz a nagyapjáról? Kik a kedvenc magyar filmesei és melyik színésznővel forgatna
Az államadósság, az infláció, és a bűnbandák problémájával együtt Lula valójában egy csomagnyi gondot „örökölt meg” saját magától.
Nem futball(fél)isten, de a játéka önmagáért beszél. Nem tankszerű csatár, de félelmetes a kapu előtt. Nem zsonglőr, de remek a technikája és mindent tud, amit egy modern csatárnak tudnia kell.
Gondolatok az Árulókról, Vona Gáborról, Molnár Áronról és arról, hogy miért nem tudunk már egymással beszélgetni.
Hat év alatt hatodszor járulnak urnákhoz a szavazók.
Klímakatasztrófa? Globális éghajlatváltozás?
Amikor megérkeznek az első komolyabb éjszakai fagyok, általában a kerti csapra, a teraszon felejtett növényekre vagy a fűtésre gondolunk először. Pedig a lakásban is lehet egy egészen hétköznapi hely, amire ilyenkor érdemes figyelni. Egy furcsának tűnő, néhány másodperces mozdulat bizonyos otthonokban segíthet megelőzni egy rendkívül kellemetlen és költséges téli problémát.
Villámgyors észjárás
Tojoda Akió saját csapata, a Rookie Racing felel a dupla turbós V8-as motorral hajtott GR GT3 versenyeztetéséért a Super GT sorozat szezonzáró versenyhétvégén, amelyen a 250 km-es futamokat november 7-én és 8-án, szombaton és vasárnap rendezik meg. A Rookie Racing a 32-es rajtszámú GR GT3-ast „különleges járműként” nevezi a GT300-as kategóriába Eneos X Prime GR GT3 Concept néven, az ismeretlen teljesítménykiegyenlítéssel (Balance of Performance) rendelkező új gép azt a Mercedes-AMG GT3 Evót vált
Tavaly csak 3,7 milliárd forint volt a cég bevétele, ami több mint 70 százalékos csökkenés 2024-hez képest.
Lélegeztetőgépeket és maszkokat szállított a társaság a covid idején. Két embert már őrizetbe vettek, egy férfit Ausztriában fogtak el, egy másik vélhetően Indonéziában van.