Hogyan lehet megvédeni a sírra helyezett virágokat és koszorúkat? 5 tipp a temetői lopás ellen, hogy ne keljen mindennek lába egyetlen éjszaka alatt. Sajnos az utóbbi években igen gyakori a temetői lopás jelensége. Több helyen olvasni olyat, hogy a sírokra kitett koszorúkat, az elhelyezett csokrokat, a kiültetett virágokat, sőt akár a síremlék részeit is ellopják…
Friss hírek percről percre – 2026. október 28. 04:00 előtti hírek
2026. október 28. 04:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Robert Pattinson hálásnak érzi magát, amiért Steven Soderbergh segít befejezni a Batman második részének forgatását.
Az asztrológia szerint négy jegy különösen hajlamos arra, hogy a tárgyakban őrizze a múltját, és néha egész otthonuk egyfajta időkapszulává válik.
A brazíliai elnökválasztás történelmi meglepetést hozott: a hivatalban lévő elnök, Luiz Inácio Lula da Silva a szavazatok 51,8%-ával legyőzte jobboldali kihívóját, a 48,2%-ot szerzett Flávio Bolsonarót, és ezzel megszerezte eddigi összesen negyedik mandátumát. Brazília demokratikus történelmében először fordult elő, hogy egy jelölt az első fordulóban elszenvedett vereségét követően mégis győzelmet aratott, miután hagyományos támogatói bázisát az északi és északkeleti régiókban mozgósítva növelni
És az RB Leipzigét is.
Mindössze pár másodpercig tartott, de aki felnézett kedd éjjel az égre, emlékezetes jelenséget láthatott.
Törés van a főpolgármester és a kerületek között – mondta Baranyi Krisztina a Klubrádiónak. Ferencváros polgármestere hozzátette, reméli sikerül kompromisszumot kötni, de ha nem, Karácsony nélkül is kiállnak magukért a kormánnyal szemben. Súlyos pénzeket visznek el a kerületektől, ami komoly problémákat fog okozni – mondta Pikó András józsefvárosi kerületvezető a Megbeszéljükben.
Elvitték a rosszfiúkat
Férje ott ült mellette, miközben Elise egy másik pár közös életéről hallott. A búcsúbeszédek olyan kérdéseket ébresztettek benne, amelyek elől többé nem tudott kitérni.
Horváth Gréta az Instagram-oldalán kapott nyíltan provokatív üzenetet, ám ahelyett, hogy felháborodott volna vagy csendben törölte volna a bejegyzést, szokatlan módon vágott vissza.
Phil Lord és Chris Miller a kirúgásuk ellenére sem zárja ki a visszatérést a Star Wars világába.
A Bitcoin az elmúlt hónapban jelentősen felülteljesítette a Grayscale mesterséges intelligenciához kapcsolódó számítási infrastruktúrába fektető ETF-jét. Miközben a világ legnagyobb kriptovalutája mindössze 4,7 százalékot veszített értékéből, a Grayscale AI Compute ETF (GCPU) árfolyama 32 százalékot zuhant.
Az egészséges életmód nem ér véget az étkezőasztalnál
Benne van a levegőben, hogy csapatot vált az aranylabdás világklasszis.
Ősszel gyakran nemcsak a nappalok rövidülnek, hanem az ízületi fájdalmak is feltűnőbbé válhatnak. Mutatjuk, mit tudunk az időjárás szerepéről, miért fontos a mozgás és a melegen tartás, valamint mikor érdemes orvoshoz fordulni.
Akár a repülőre szállást is megtilthatják az utasoknak
Közúti baleset érintettje volt Stohl András a Szentendre felé vezető 11-es főúton, miután egy kanyarodósávban várakozó járművébe hátulról beleszaladt egy másik személygépkocsi.
A nyugdíjba vonulás időpontja a későbbi ellátás összegére is hatással lehet, ezért érdemes alaposan átgondolni, mikortól kérjük a nyugdíj megállapítását.
A nagyszabású szervizakció a 2022 és 2026 között gyártott Sienna Hybrid modelleket érinti
Katonai gépek szorították földre a gyanús repülőt, a pilóta ezután eltűnt
A dél-koreai gyártó hivatalosan elindította a mesterséges intelligenciára épülő rendszere magyar nyelvi támogatását, amellyel a korábban hiányzó funkciók anyanyelven is működőképessé válnak.
Nem feltétlenül kell kevesebb áramot használni ahhoz, hogy csökkenjen a villanyszámla: az MVM új tarifájánál az is számít, mikor kapcsoljuk be a nagyobb fogyasztókat.
Lefülelték a szállítmányozókat
Az amerikai fegyveres erők utánpótlási válságára válaszul biotechnológiai és védelmi szakemberek közös vállalkozást indítottak a legkiválóbb szolgálati állatok sokszorosítására és genetikai feljavítására.
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő szerint Magyarország még ebben az évtizedben beléphet az euróövezeti tagság előtt kötelező ERM II. átváltási mechanizmusba, és a következő évtized elején bevezetheti az eurót, de ehhez addig jelentős költségvetési konszolidációt kell végrehajtania.
Alig hat héttel azután, hogy a New Jersey-i kiállása miatt kizárták Ed Sheeran amerikai stadionturnéjáról, Macklemore Dublinban állt újra tízezres közönség elé egy palesztin civileket támogató fellépéssorozattal.
Dél felé fordított ágyúkat figyeltek meg a határnál
Szerbiai rendszerváltás, lélegeztetőgép-razzia, kenőpénzes tárgyalás, suttyó dalokkal elárasztott fiatalság és az izraeli választás a 444 napindító hírlevelében.
Súlyos éjszakai gázolás történt Alsó-Szászországban, miután egy gépkocsi gyalogosok csoportjába hajtott, a közelben intézkedő járőrök pedig lövéseket adtak le a helyszínről menekülő járműre. A hatóságok azonnal nagyszabású akciót indítottak az érintettek felkutatására, miközben négy különálló részletből áll össze a történtek és a megindult eljárás pontos háttere.
Halottak napja és mindenszentek környékén a revizorok országszerte fokozottan ellenőrzik a koszorú- és virágárusokat, a jelmezkölcsönzőket, valamint minden olyan vállalkozást, amely alkalomhoz illő, szezonális termékeket forgalmaz - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
A másodosztályú Gyirmót hazai pályán 3–1-re legyőzte az élvonalbeli Honvédot, és bejutott a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe. A kispestiek a…
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 834-en lépték túl Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható bírság összege pedig maximum 468 ezer forint lehet. Volt olyan sofőr, aki a Tataháza belterületén 98 km/h-val ment; neki 140.000 forint bírságot kell fizetnie. A megyében egy hét alatt 44 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben tizenheten sérültek meg és egy személy életét vesztette
Az M0-s autóút keleti szektorán, az M3-as autópálya felé vezető oldalon Gyál közelében a burkolatot javítják. A 36-os km-nél a külső...
Az alapos takarítás nem is olyan régen még egy több órás, fárasztó rituálét jelentett a legtöbbünknek. Első lépésként magunk után ráncigáltuk azt a szebb napokat is látott gurulós porszívót, aminek a zsinórjába hol mi, hol a készülék akadt bele. Utána pedig nekiállhatunk a felmosásnak, de bármilyen óvatosan is közlekedtünk a lakásban, a vödörből akkor is kilötyögött a víz. A technológia fejlődésének hála ma sokkal hatékonyabban és kényelmesebben, vezetékek és vödrök nélkül is feltakaríthatjuk a
A kormány kedd este benyújtotta az Országgyűlésnek a jövő évi adótörvényekről, valamint a legalacsonyabb nyugdíj emeléséről szóló javaslatokat. A pénzügyminiszter azt írta a közösségi oldalán: ezekből világosan kiderül, kiknek könnyítenek a terhein, és kiktől kérnek arányosabb hozzájárulást.
A mellrák elleni küzdelem fontosságára hívja fel a figyelmet az Ooops! Think Pink! – Mindenkinek jár a figyelem! programja. A Vajda-Papír Csoporthoz tartozó márka ezzel a megelőzésre fókuszálva folytatja a társadalmi felelősségvállalás jegyében végzett munkáját, amelynek középpontjában 2020 óta a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal kialakított, mára stratégiai partnerséggé fejlődött együttműködés áll. Az évek során szociális és egészségügyi intézményeket, hátrányos helyzetű gyermekeket és fogyaté
Thomas Anders
Alig néhány nappal a premier után sorra számolnak be a felhasználók arról, hogy az Apple történetének legdrágább készüléke a hajtás mentén váratlanul tönkremegy. A cupertinói cég a panaszok hatására hivatalos állásfoglalást adott ki a garanciális folyamatról.
A keddi tisztújító közgyűlésen újabb négy évre kapott bizalmat
A Tisza-kormány által még júniusban vállalt november 1-jei határidővel hatályba lép a 322/2026. számú kormányrendelet, amely elsősorban azoknak a házaspároknak nyújt segítséget, akiknél nem teljesült — vagy várhatóan nem fog teljesülni — a gyermekvállalási feltétel. Őket emiatt eddig a kamattámogatás visszafizetésére kötelezték, miközben a hitelük kamatozása kvázi a személyi kölcsönök szintjére ugrott volna. Egyszerre több fronton, többek között részletfizetési kedvezménnyel, alacsony jövedelem
Wes Streeting és Wladyslaw Kosiniak-Kamysz közös varsói sajtótájékoztatóján egy új, átfogó katonai együttműködési paktumot írtak alá
A változékony őszi frontok után hirtelen télies fordulat készülődik a légkörben, amely a megszokottnál jóval korábban hozhat fagyos levegőt a Kárpát-medencébe. A jövő héten a hőmérséklet jóval az átlag alá csökken, és a magasabban fekvő tájakon akár havazás is előfordulhat.
Egy üzleti kapcsolatban sokszor nem a nagy, látványos dolgok maradnak meg a leginkább, hanem egy jól eltalált figyelmesség. Egy hasznos ajándék pozitív élményt kapcsolhat a céghez, és később is a megajándékozott eszébe juttathatja a márkát. Ha pedig nem alkalmi ötletként, hanem tudatos kampány részeként kezelik, az eredménye is jobban követhető. Az AdGift kínálata is épp erre a szemléletre épül.
Túl meleg volt idén a Triglav gleccsernek, az utolsó jégdarabok is eltűntek.
Nem ilyen kupameccsről álmodott az Union Berlin.
Határozott véleményt formált a vezérkarfőnök
A kormány kedden ismertette a Wekerle+ program részleteit. Az energetikai felújítási elem évente legalább 30 ezer otthon korszerűsítését célozza. 2030-ig így összesen több mint 120 ezer lakás és ház újulhat meg. A programra több mint 600 milliárd forint uniós kohéziós forrás jut.
Megszűnő támogatás, új hitel és parlamenti vita.
Ördög Nóra őszintén beszélt arról, hogy annyira túlterheltté váltak a mindennapjai, hogy már a kiégés veszélyét is érzi. A műsorvezető elárulta, szinte minden percét előre be kell osztania.
Megjelent az Országgyűlés honlapján több kormányzati adójavaslat is, köztük a bankok és biztosítók különadóiról és a tranzakciós illeték változásairól szóló törvényjavaslatok. A banki extraprofitadó az idei év logikáját fogja követni, a biztosítóknál megszűnnek a hagyományos biztosítási adónak a kisebb szereplőket helyzetbe hozó sávjai, a tranzakciós illetéken pedig részben enyhít, részben szigorít a kormány.
Az NB II-es Gyirmót ütötte ki az élvonalbeli kispestieket
Egyelőre nem fog elkészülni a Waititi-féle Star Wars.
Az amerikai esküdtszék szerint a nő szabad akaratából vett részt a terrorszervezet kiképzésén.
Kubatov Gábor újabb négy évre a Ferencváros elnöke marad, a megválasztását követő sajtótájékoztatón pedig többek között a klubot érintő törvényi változásokról, a külső nyomásról, a költségvetés 30 százalékos csökkentéséről és a jövőbeli fejlesztésekről is beszélt. A Fradi első embere az Európa Liga megnyerését is célként nevezte meg, miközben hangsúlyozta: a klub a jövőben is az aktuális jogi helyzethez igazítja majd a lépéseit.
Amellett, hogy a videómegosztó applikáció atyja 100 milliárd dollárral az első a listán, a harmadik helyre a Debrecenben gyárat építtető CATL aksigyártó vállalat alapítója futott be.
Harry Kane hétfő este Londonban vehette át pályafutása első Aranylabdáját, miután eredményes szezont zárt klubjában és a nemzeti tizenegyben.
Újraválasztották a klubelnököt.
Az Európai Bizottság új stratégiája a természeti katasztrófák előrejelzését és a klímakockázatok kezelését hivatott hatékonyabbá tenni
Sólyom Zoltán veszi át a Szerencsejáték Zrt. vezetését keddi hatállyal - jelentette be Kármán András pénzügyminiszter Facebook-oldalán kedden.
Újabb négy évre választották meg Kubatov Gábort.
Sajnos nem, a szakértők el is mondják, miért.
Megszüntetné az élelmiszerekre és a drogériai termékekre vonatkozó árréskorlátozást a kormány. A kedden benyújtott törvényjavaslat az inflációs folyamatok normalizálódásával és a forint erősödésével indokolja a lépést.
A londoniak csak kölcsönben hajlandóak őt elengedni!
2024-ben nem jártak sikerrel!
Melissa Ann Smith holttestét vadászok találták meg 1974-ben, halálát most DNS-vizsgálattal kötötték a sorozatgyilkoshoz.
Hatalmas belső lázadás és nézői felháborodás kényszerítette meghátrálásra a holland közmédiát
A jármű sokak szerint még újonnan sem ért semmit.
Kubatov Gábor vezeti a következő négy évben is a Ferencvárosi Torna Clubot. Az egyesület az Elek Gyula Arénában tartotta keddi…
A választott versekhez fűződő személyes történetekről beszélgetünk november 7-én a Trafóban. Az ingyenes programra még lehet regisztrálni.
A második negyedévi határozott fordulatot követően továbbra is a pozitív tartományban maradt a hazai családi vállalatok makrogazdasági várakozásait mutató indexe.
Földrajzi problémák, bérajánlat és bérigények közötti mélyülő szakadék és alig a töredékében sikeres toborzási folyamatok jellemzik a magyar munkaerőpiacot. És ez még csak a jéghegy csúcsa.
Hogyan kell havi kétmillióért háromjegyű számokat összeadni, a gondolkodás látszatát keltve?
Szexuális erőszak vádjával áll bíróság elé Fabio Paim a Chelsea korábbi labdarúgója. Az egykor szupertehetségnek kikiáltott, majd a futballt hátrahagyva felnőttfilmes karrierbe kezdett portugálról egy 20 éves egyetemista lány állítja, hogy betört a lakásába, majd megerőszakolta. Paim hamarosan nemi erőszakkal, rongálással és birtokháborítással áll bíróság elé, pedig egykor még Cristiano Ronaldo sajátjánál is fényesebb jövőt jósolt neki.
A puffadás elleni csodaszer ott lapul a konyhádban, és lehet, hogy eddig csak az ételekbe tetted. Nézd meg, hogyan nyugtatja meg a gyomrodat ez a pár száz forintos fűszer egy kiadós ebéd után!
Sokáig kiesésre állt, végül mégis kiharcolta a nyolcaddöntőbe jutást az RB Leipzig a Német Kupában. A Willi Orbánnal felálló együttes…
A legnagyobb párt továbbra is a Likud lehet 24–25 mandátummal
A politikus szerint arányosabbá válik a teherviselés.
A Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt támogató pártok 50 mandátumot kaphattak, ami elmarad a kormányfőt ellenző pártoktól, amelyek összesen 70 képviselői helyet szerezhettek a keddi parlamenti választásokon a helyi televíziók exit poll eredményei szerint.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt honvédelmi miniszter hivatalos külföldi útjai során rendkívüli mértékben támaszkodott a katonai légiflottára, a repülések költségei pedig messze meghaladták a kíséret egyéb kiküldetési tételeit.
A fokhagyma ültetése ősszel egyszerű feladat, de néhány szabályra figyelni kell. Mutatjuk, hogyan ültesd el a gerezdeket lépésről lépésre!
Több mint tízmilliárd forintból fejlesztette hatvani gyártóüzemét a Lipóti Pékség - közölte a társaság az MTI-vel.
Ismét Kubatov Gábort választották meg a klub elnökének.
A Fővárosi Törvényszék európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a bíróság Matolcsy Ádám és Stofa György ellen. Lezajlott a kormánytájékoztató, amelyen Magyar Péter, Kapitány István és Kármán András tartott előadást a Wekerle Programról. Az is kiderült, hogy jövő héten dönt a kormány a december 24-i munkaszüneti napról, és a legfőbb ügyész személyéről. Mindeközben Orbán Anita Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel tárgyalt volna kedden Washingtonban, de az amerikai fél lemondta a találko
DNS-minták alapján sikerülhet megoldani egy 1974-es gyilkosságot.
A NATO-nak arra a forgatókönyvre is fel kell készülnie, hogy közvetlen háborúba keveredik Oroszországgal – jelentette ki Wes Streeting brit védelmi miniszter Varsóban. Szerinte minél felkészültebb a szövetség, annál kisebb az esélye a fegyveres összecsapásnak.
Megjelent a kormány 298/2026. számú rendelete a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, amely elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását (kizárva a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket), ugyanakkor használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Más kamattámogatott lakáshitellel együtt nem lesz igénybe vehető a program, de teljesen eltűnnek a tb-elvárások, a bankoknak fizetett kamattámogatás pedig jelent
Kubatov Gábor maradt a Ferencvárosi Torna Club elnöke, mivel a keddi tisztújító közgyűlésen újabb négy évre bizalmat kapott.
Újabb négy évre bizalmat szavaztak neki a keddi tisztújító közgyűlésen. Kinevezésére azonban hatással lehet, ha novemberben az Országgyűlés elfogadja a sportösszeférhetetlenségi törvénymódosítást.
Az Eli Lilly átszervezi kereskedelmi tevékenységét, így a gyógyszergyártó egyetlen globális szervezetbe vonja össze amerikai és nemzetközi üzletágát, miközben 2027 elejétől több vezetői pozícióban is változás történik. Az átszervezés részeként a cég az amerikai és a nemzetközi kereskedelmi tevékenységét egyetlen egységbe, a Lilly Global Markets szervezetbe olvasztja be, aminek élére 2027. január 1-jétől Ilja Juffa kerül ügyvezető alelnökként.
Rendszám nélkül száguldott a motor, majd üldözésre provokálta a rendőröket.
Az Apple új számítógépei nagyobb teljesítményt, fejlettebb MI-feldolgozást és gyorsabb vezeték nélküli kapcsolatot kínálnak.
A futsal Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, a lengyelországi Gliwicében történt