Péntek reggel 327 forint alá süllyedt a dollár jegyzése, miután a magyar fizetőeszköz a kezdeti oldalazást követően kissé erősödött.
Friss hírek percről percre – 2026. október 30. 14:00 előtti hírek
2026. október 30. 14:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Az amerikai védelmi minisztérium visszafogottabb nyilatkozatokra kérte több európai NATO-szövetségesét, köztük a balti államokat az orosz fenyegetéssel kapcsolatban.
A székház felújítását végző cég munkájával összefüggésben több mint 4700 garanciális hibát tártak fel.
A FromSoftware öt éve készülő online akciójátéka még várat magára, a fejlesztők ugyanis további időt szánnak a játékmenet tökéletesítésére.
Ne hagyja kárba veszni a beszedett magnéziumot: ezért nem mindegy, mivel öblíti le!
Erről csak most szólaltak meg!
Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves vármegyében is medvét észleltek.
Amerika üzenete Európának: „Segítünk nektek. Csak ne legyetek hangosak. Ne csapjatok zajt.”
Valósággal szabadesésbe került az ezüst. A nemesfém hetek óta tartó zuhanása pénteken újabb, közel egyéves mélypontra taszította a jegyzést. A piacon ráadásul olyan szélsőséges helyzet alakult ki, amilyenre több mint négy éve nem volt példa, ez pedig akár egy jelentős fordulat lehetőségét is felvetheti.
A hit és a történetírás ritkán ütközött úgy, mint a római kori krónikák leghíresebb bekezdésében. Az összehasonlító vizsgálat szerint a legfontosabb szavakat nem az eredeti szerző vetette papírra.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt.
Szétbontják az egészségügyi csúcsszervezetet, két új intézet veszi át a feladatokat november 1-től. Lesz újra különálló gyógyszerhatóság, az NNGYK pedig Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) néven működik tovább.
Kockázatosnak látják.
Minden idők legnagyobb kriptovaluta-lopását követhették el hackerek a Binance ellen. A világ legnagyobb kriptotőzsdéjéről körülbelül 6,3 milliárd dollárnyi, vagyis több mint 2000 milliárd forint értékű digitális eszközt tulajdoníthattak el. A vállalat az összeg közel felét már befagyasztotta, a támadás hírére pedig a bitcoin és több más kriptovaluta árfolyama is meredeken esett.
Donald Trump amerikai elnök a közelgő félidős kongresszusi választások előtt arról beszélt, hogy meglátása szerint hamarosan lezárul az Iránnal vívott háború. Azt ugyanakkor nem részletezte, hogy ez pontosan milyen módon fog megtörténni, mindössze annyit szögezett le, hogy Teherán soha nem juthat atomfegyverhez - jelentette a Times of Israel.
A Vraylar forgalma 14 százalékkal bővült az Egyesült Államokban az értékesítési partner AbbVie friss negyedéves jelentése alapján.
A Tisza-kormány intézkedéseivel kapcsolatos alkotmányossági aggályait osztotta meg a Fidesz-frakció a Velencei Bizottság Magyarországra látogató delegációjával csütörtökön. Hidvéghi Balázs, a Fidesz országgyűlési képviselője az InfoRádióban elmondta: némelyik intézkedés részleteit még a bizottság is meglepetéssel fogadta.
Eltántoríthatja a munkaadókat a bruttó bér emelésétől a kormány szja-csökkentése.
Jelentős adóváltozásokat tartalmaz a 2027-es költségvetés.
Kibertámadás gyanújával nyomoz a Pentagon, miután augusztusban több egyesült államokbeli katonai támaszponton is rejtélyes módon meghibásodtak az élelmiszereket tároló fagyasztók. Az ügyet ismerő tisztviselők szerint az amerikai hadsereg kibervédelmi egységei a bűnüldöző szervekkel közösen vizsgálják az eseteket, és már a francia hatóságokkal is felvették a kapcsolatot, mivel október elején hasonló szabotázs bénította meg a franciaországi szupermarketek hűtőrendszereit - írta a Reuters.
Továbbra is a piaci kockázatok jelentik a legnagyobb veszélyt a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatókra a feszült geopolitikai helyzet miatt – derül ki az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) legfrissebb, októberi kockázati jelentéséből. Bár a kötvénypiaci volatilitás és a kiberfenyegetések fokozódtak az elmúlt időszakban, az európai nyugdíjpénztári szektor pénzügyi helyzete összességében stabil maradt – írja a European Pensions.
Az altábornagyot szerdán menesztették, súlyos kötelezettségszegés indokával.
A szakemberek is felfigyeltek rá.
A jelenlegi piaci árak sok esetben már a termelési költségeket sem fedezik a sertés- és tejágazatban. A szakértő szerint a hazai feldolgozóipar modernizálása és a magasabb értékű termékek előállítása jelenthet kiutat.
Lewis Hamilton kijelentette, hogy a negyvenes évei közepéig is az F1-ben versenyezne, ha visszatér a futam Afrikába.
Szinte mindannyian ismerünk olyan embereket, akikkel a legapróbb nézeteltérés is kimerítő csatatérré változik. Bármilyen logikusan érvelsz, a szavaid egyszerűen süket fülekre találnak. Sigmund Freud egyetlen mondatban rámutatott arra, miért érdemes ilyenkor azonnal hátat fordítanod.
Szürreális jeleneteknek lehettek szemtanúi azok a szurkolók, akik megnézték a Green Bay Packers–Carolina Panthers profi amerikaifutball-liga (NFL) nyolcadik fordulójának csütörtöki nyitómérkőzését. A 27-19-es hazai győzelmet hozó mérkőzésen Christian Watson ugyan megsérült és mentő vitte kórházba, végül visszatért a pályára. Korábban is akadt példa arra, hogy egy játékos súlyos sérülése ellenére vállalta a játékot.
Új átkelők építésébe kezdtek az ukránok a Dnyeper folyón Kijevben, miután az elmúlt időszakban az orosz hadsereg célzottan támadta a főváros közlekedési infrastruktúráját - írta meg az Ukrajinszka Pravda.
A Portfolio-nál idén is díjazzuk a magyar vagyonkezelési, alapkezelői és privátbanki piac kiemelkedő szereplőit a november 11-ei Portfolio Professional Investment Day rendezvény keretein belül. De nem csak a zsűri döntésén fog múlni: szavazz Te is ezen a linken, segíts nekünk dönteni, melyik ma a legjobb befektetési alap, alapkezelő, privát- és prémium bank Magyarországon!
Megszűnik a Nemzeti Sportrádió. Az indoklás szerint a döntés azért született, mert az adó gazdaságilag nem fenntartható. A rádió már csak október 31-ig hallgatható.
November 1-jétől megszűnik a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK), amelynek feladatait két új szervezet, az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) és az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) veszi át.
Felforgatják az agrárkamarát: megszűnnek a megyei elnökségek, a főigazgató lesz az úr, a gazdák helyett a kijelölt szervezeteké lehet a döntő szó.
A Fővárosi Törvényszék szerint a volt fideszes képviselő körzetében visszaosztási rendszer működött, Boldog István végig tagadta a vádakat,mégis börtönbüntetést kapott.
Letöltendő börtönt is kaphat egy ukrán férfi, aki egy budaörsi takarító cég ügyvezetőjeként szexuálisan zaklatta 18 évnél fiatalabb alkalmazottját. A fiatal lányhoz már a második munkanapján illetlen helyeken ért hozzá a vádlott, aki ezután egyre merészebb lett, és több alkalommal is szexuális cselekményre kényszerítette a munkavállalót. A tinédzser végül csak pár hónapig dolgozott a cégnél, ugyanis a főnöke egy idő után már nem fizette ki az elvégzett munkáját.
Újabb dokumentumok váltak nyilvánossá az Orbán-kormányok működéséről: ezúttal a 2011-es kormányülések összefoglalóit tették közzé. A feljegyzésekből kiderül, milyen ügyekről tárgyaltak a miniszterek az alaptörvény elfogadásától a nyugdíjrendszer átalakításán át a Malév helyzetéig.
A parafadugók újrahasznosításának egyik kevésbé ismert módja a kertészkedéshez kapcsolódik.
Egyáltalán nem kizárt, hogy Donald Trump csupán azért dobta be a bukott magyar kormányfő nevét lehetséges ENSZ-főtitkárként, hogy a végén saját valódi jelöltje fusson be.
Az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának magyarországi látogatásán összességében pozitív képet kapott Magyarországról. Értékelésük szerint az ország elindult a változás útján, ugyanakkor számos korábbi probléma megoldása még időt igényel. Különösen az LMBTQ-jogok, az igazságszolgáltatás függetlensége, az átlátható ügyelosztás és az uniós bírósági ítéletek végrehajtása területén maradtak hiányosságok – értékelte Fleck Zoltán jogszociológus.
Az egykor tömegterméknek számító nyomtatott áramköri lapok mára az MI nélkülözhetetlen építőelemeivé váltak.
Több ezer, az új Wekerle Plusz feltételeinek megfelelő 30-45 négyzetméteres garzonlakás közül választhatnak azok, akik az első lakásuk megvásárlását tervezik – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely az első lakásvásárlók „kedvenceinek” árszintjeit is bemutatja.
A szaúdi kapuslegenda szerint Joao Felix az Al-Nassr igazi motorja, nem a mesterhármast szerző Cristiano Ronaldo.
A szombati X-faktort és a vasárnapi Álarcos énekes című műsort is érinti a műsorváltozás, amelyre így mindkét hétvégi napon lehet számítani az RTL csatornán.
Megveszi a csehországi és a szlovákiai Tesco üzletláncot a holland Ahold társaság. A tranzakció értéke 1,7 milliárd euró – közölte Jirí Marecek, az Ahold üzletlánc szóvivője pénteken Prágában.
„Elsődlegesen megállapodásra törekszünk, de ha ez nem sikerül, egyoldalúan fogunk lépni” – mondta a miniszter.
Nikolaj Coster-Waldau Kijevben tartózkodott, amikor orosz légitámadás veszélye miatt a metróban kellett menedéket keresnie a helyiekkel.
Az egykor tömegterméknek számító nyomtatott áramköri lapok mára az MI nélkülözhetetlen építőelemeivé váltak.
A francia diplomácia vezetője szerint az ENSZ legmagasabb tisztsége nem szolgálhat vigaszdíjként egy olyan politikus számára, akit a saját népe leváltott.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság döntött, de a nemzetközi szövetség csalódott a történtek miatt.
Jól ismert modellek az élen.
Az elűzött örmények aggódnak, mi maradt hátrahagyott emlékeiből. Kiderült, hogy az ismert jelkép lerombolásáról szóló hírek hamisak voltak.
Magyar Péter azt javasolja az embereknek, hogy ne a posztjaiból tájékozódjanak.
XIV. Leó pápa levélszavazattal adhatja le voksát az Egyesült Államokban november 3-án tartandó félidős választásokon. Ha valóban él a lehetőséggel, ő lehet az első pápa a katolikus egyház kétezer éves történetében, aki világi választáson szavaz.
Heves vita alakult ki a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) átalakításáról. Karácsony Gergely főpolgármester szerint évtizedes problémát oldhat meg a főváros és az agglomeráció közlekedésének összehangolása, ráadásul a megállapodás 50 milliárd forinttal csökkentené Budapest jövő évi közlekedési kiadásait. A Fidesz képviselői ugyanakkor a hatástanulmányok és a pontos költségszámítások hiányát kifogásolták, Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester pedig attól
A Media1 közérdekű adatigénylése nyomán kiderült: az ATV évente több mint 300 millió forint állami reklámbevételhez jutott a Fidesz-kormányzás idején. A becsült állami reklámbevételek közel négyszeresen meghaladták a televízió 2025-ös nyereségét. Eközben az ATV vezérigazgatójának egy Rogán Antalhoz szorosan köthető üzletemberrel közös médiavállalkozása is állami hirdetési bevételekhez jutott. A Media1 pénzügyi adatok és üzleti kapcsolatok alapján vizsgálta meg, milyen kihívások várhatnak az ATV-
Baka András és egyiptomi kollégája az együttműködés további területeit is vizsgálta.
Az utóbbi időben már sokkal kevesebben ragasztgatták az autójukra az éves öntapadós matricát, mint a rendszám regisztrációján alapuló megoldást.
Szerinte az ügyben enyhe ítélet született, aminek az egyik oka az időmúlás.
Dmitro Litvin, az ukrán elnök kommunikációs tanácsadója kifejtette, miként juthat egyezségre egymással Volodimir Zelenszkij ukrán s Vlagyimir Putyin orosz elnök – szemlézte az RBK Ukraine.
A nemzetközi szövetség kitiltotta őket, a Sportdöntőbíróság viszont Moszkva javára ítélt.
A kormány többé nem Budapest ellenfele, hanem Budapest partnere kíván lenni
A brit Tesco eladja csehországi és szlovákiai hálózatát az Ahold Delhaize-csoportnak, a magyarországi üzletek jövőjéről azonban egyelőre nincs döntés. A vevő a világ egyik legnagyobb boltlánca, amely a magyar piacról korábban kivonult Cora, Match és Profi hálózatok egykori tulajdonosával közös családi gyökerekkel rendelkezik.
A Fidesz álláspontja szerint az eljárás az ő kormányzásuk idején kezdődött, és azt üzente, hogy a korrupcióval szemben nincs tolerancia.
Nem biztos, hogy mindegyik rajongó rájuk ismerne.
Emelkedik a kata összege és négy év után cégeknek is lehet számlázni. A szolgáltatóiparban sokan aggódnak, Séllei Balázs fodrász, a Selected Salon társtulajdonosa szerint a szakma valódi gondja nem az adó, hanem az, hogy nem tud és nem mer árazni.
Súlyos vereségre készülnek a republikánusok az amerikai félidős választásokon, mivel több, korábban betonbiztos republikánus fellegvárban is megingott a pozíciójuk. A párt belső köreiben már nem azt találgatják, hogy elveszítik-e a képviselőházi többséget, hanem azt, hogy hány mandátummal maradnak alul - tudósított a Politico.
A Trónok harca 56 éves dán sztárja a helyiekkel együtt vonult le az óvóhelyként működő földalattiba az orosz légitámadások miatt. Kék pulóverben, csomagjai mellett hajtotta álomra a fejét.
A választási nyilvántartás szerint XIV. Leó korábban mindkét nagy amerikai párt előválasztásán részt vett polgári nevén, Robert Francis Prevostként.
A Karakter Kortárs Minifesztiválon Metzing Eszter, Keresztesi Botond, Melkovics Tamás képzőművészek és Tóth Pál Sándor gyűjteménykezelő, a GalleryTool alapítója segítségével arra keressük a választ: Mi kell ahhoz, hogy valaki művészetből éljen?
Látványos megjelenéssel hívja fel magára a figyelmet a Renault Trucks legújabb, limitált szériás vontatója. Három különféle színben rendelhető.
Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók Béla és a Bocskai út.
Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága a 2011-es kormányülések összefoglalóinak közzétételét kommentáló közleményében úgy fogalmazott: a „nemzeti kormány” minden döntése szabályszerű és célszerű volt. Vállalják döntéseiket és büszkék rájuk, mert azok megalapozták Magyarország „fantasztikus fejlődését”.
Az állam célja, hogy a 100 százalékban állami tulajdonú Magyar Közút üzemeltesse a hazai gyorsforgalmi utakat. Már a konkrét céldátum is megvan.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság elárulta: víziközlekedési baleset egy volt csak nyáron a Balatonon, két vitorlás kishajó ütközött.
Hosszú időre búcsút kell venniük a Börzsöny egyik legkedveltebb kiránduló- és bemutatóhelyétől az egyéni kirándulóknak és a családoknak: átfogó korszerűsítés és modernizáció miatt csaknem egy teljes éven át nem fogad majd vendégeket a királyréti Hiúz Ház.
Kiderültek az összegek.
Borult, szeles és helyenként esős időre számíthatunk ezen a hétvégén.
A Magyarországon forgatott Wicker megható és humoros tanmese a magányról, a mérgező hagyományokról és arról, hogy egy személy akkor is változást hozhat az életünkbe, ha vesszőből van fonva.
Kimi Antonelli már a hétvégi Mexikóvárosi Nagydíjon megszerezheti pályafutása első Forma-1-es világbajnoki címét, Max Verstappen szerint azonban a 20 éves versenyzőben még ennél is jóval több rejlik.
Hatalmasat zuhant az Intel részvényeinek árfolyama a tőzsdenyitás előtti kereskedésben, miután a vállalat a vártnál jóval gyengébb negyedéves előrejelzést tett közzé. A chipgyártó számai globális eladási hullámot indítottak el a félvezetőiparban.
Törött kézzel mutatott be bravúrt a Szeged kapusa. Rostislav Prokop az Újpest elleni Magyar Kupa-mérkőzésen, súlyos sérüléssel fogta meg a vendégek tizenegyesét. A hősiesen küzdő kapus nem sokkal később könnyek között hagyta el a játékteret.
Vannak emberek, akiket látszólag egy különleges, láthatatlan erő kísér végig az úton: az isteni védelem alatt álló jegyek a legjobb példák erre.
Az autózás költségeit és a rendőrségi ellenőrzéseket kifogásolta Facebook-bejegyzésében Nagy Alekosz. A posztban a belügyminisztert is bírálta, a Tiszától pedig azt kérte, hogy foglalkozzon az autósok helyzetével.
Matolcsy György távozása után gyökeresen megváltozott az MNB-Ingatlan Kft. hozzáállása a tőle korábban zsíros megbízásokat húzó baráti cégcsoport felé. Például bankgaranciákat hívtak le, és kizárták őket egy közbeszerzési eljárásból. A Raw-cégcsoport csalás és hamis tanúzás miatt feljelentette őket, a rendőrség pedig nyomozni is kezdett.
Tineke Strik ugyanakkor nemrég arról beszélt, hogy a magyar miniszterelnöknek nem lesz választása.
Első fokon öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék Boldog István volt fideszes országgyűlési képviselőt, akit hivatali vesztegetésben és vesztegetés elfogadásában találtak bűnösnek.
Egyre mélyebben a fehérvári futball.
Csalódottak az elemzők is a harmadik negyedév teljesítménye miatt.
Első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a volt fideszes képviselőt, Boldog Istvánt, közügyektől való eltiltással, pénzbüntetéssel és vagyonelkobzással. A politikus fellebbezne.
Szenzációs visszatérésre készül Fazekas-Zur Krisztina. A négy éve visszavonult kétszeres olimpiai bajnok kajakos tavaly még az amerikai hölgyeket készítette fel a Newport Aquatic Centerben, ezúttal viszont már magát hozná csúcsformába férje társaságában. A 46 éves, magyar–amerikai kettős állampolgárságú sportoló vágya, hogy ezúttal amerikai, tehát hazai színekben lehessen ott a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékokon.
A túlsúly és az elhízás gyakorisága világszerte jelentős népegészségügyi probléma. Mikor indul be a fogyás? Mi kell ahhoz, hogy elkezdjünk megszabadulni a plusz kilóktól? A háttérben álló biológiai, élettani mechanizmusokat vizsgáljuk meg alaposabban cikkünkben.
Kubatov és a szenteste, legfőbb ügyész és egy új vizsgálóbizottság, Magyar Péter és Magyar Péter.
Marco Rubio után Markwayne Mulinnal találkozott a külügyminiszter.
A szervezet 2027-ben nemzetközi szimpóziumot rendez Khivában a kulturális örökség megóvásáról.
Az egész világ megrendült Sir Patrick Stewart halálhíre hallatán: a Star Trek és az X-Men-filmek sztárja szerdán, 86 évesen hunyt el, halálát másnap közölték a nyilvánossággal. A Shakespeare-színészként is világhírűvé vált brit sztár magánéletét kevesen ismerték, néhány évvel ezelőtt azonban Stewart őszintén vallott arról, milyen fájdalmasan megromlott a kapcsolata két gyermekével, és elismerte, hogy karrierjét sokszor a családja elé helyezte. Bár világszerte milliók rajongtak érte, a magánéleté
Az ukrajnai Herszon megye orosz kézen lévő egyik településéről péntektől evakuálják az Ukrajnába távozni kívánó lakosokat. Nem mindenki akar elmenni, főleg az idősek. Közben ukrán katonák szerint az orosz erők a fegyvernyugvást arra használják fel, hogy később támadást indítsanak Herszon város visszafoglalására.
A tévécsatornák jelentései szerint tűz és a füst látható a baleset helyszínén
Lewis Hamilton kedvese korábban Martin Brundle-t is kellemetlen helyzetbe hozta.
Hatalmas bukóban vannak az országban.
A parafadugók újrahasznosításának egyik kevésbé ismert módja a kertészkedéshez kapcsolódik.
Nagy kérdés, hogy a közösségimédia-használat vezet-e depresszióhoz, vagy éppen a depressziós tünetekkel élők töltenek több időt az online felületeken. És a probléma egyáltalán nem csak a fiatalokat érinti egy 183 ezer főt vizsgáló új kutatás szerint.
A kissejtes tüdőrák az egyik legagresszívabb daganattípus a világon: a diagnózis után száz betegből alig heten élik meg az ötödik évet, mivel a kór mesterien elrejtőzik a szervezet védekezőrendszere elől. A kutatók azonban most rábukkantak egy eddig figyelmen kívül hagyott fegyverre, a gamma-delta T-sejtre, amely képes átlátni a daganat álcáján és laboratóriumi körülmények között megsemmisíti a rákos sejteket. A szakemberek ráadásul két már létező gyógyszerrel kombinálva megnövelték ezeknek a se
Ha valaki abban a megnyugtató hitben ringatta magát, hogy az univerzum végtelen hidegében mi vagyunk az egyetlen intelligens lények – vagy legalábbis az egyetlenek, akik képesek összekuszálni saját dolgaikat –, rossz híre akad a NASA veterán űrhajósának: szerinte E.T. bizony odakint figyel ránk. Winston Scott nyíltan kijelentette, hogy a matematika makacs dolog, a földönkívüliek létezése pedig szinte elkerülhetetlen.
November 1-jén életbe lép az Európai Unió új, terméktípusonként kéteurós kezelési díja. A szabály elsősorban az olyan, közvetlenül a vásárlóknak szállító online piactereket érinti, mint a Temu és a Shein. A júliusban bevezetett háromeurós vámteherrel együtt egyes, alacsony értékű küldeményeknél már öteurós többletköltség is jelentkezhet.
Van, amit csak a saját bőrünkön át lehet megtanulni.
Az idei őszi szezon a klasszikus minták mámorában telik, de ettől még nem fulladnak unalomba a trendek. A virágos darabok például új hangulattal fűszerezik meg a szetteket.
Temérdek a gond a Volkswagennél.
A szombati Halloween sem segít.
Eladja csehországi és szlovákiai érdekeltségeit a Tesco, amelyek 1,2 milliárd euróért cserébe kerülnek az Ahold Delhaize kiskereskedelmi csoport tulajdonába.
Lássuk, mennyire ismered a kémiai elemek izgalmas univerzumát!
Az új-zélandi pilóta magabiztosan várja a Red Bull döntését, és felkészült arra is, hogy el kell hagynia csapatát.
Drágább lesz a magyar pirospaprika karácsonyra? Milyen termést hozott az idei szezon, és megérezzük-e a pénztárcánkon is, hogy a paprikaföldeken egyre nehezebb boldogulni?
A magyarországi országgyűlési választás előtt Andrej Babis és kormánya egyértelműen kiállt Orbán Viktor mellett
Ha nem tudod, milyen filmmel ünnepeld a rettegés éjszakáját, akkor jó helyen jársz: hoztunk néhány ötletet, amik biztosan feldobják a halloween estédet.
Október 30-án, pénteken érdemes kétszer is meggondolni, mit mondunk a másiknak. A horoszkóp szerint feszült nap vár ránk, amikor egy jelentéktelennek tűnő nézeteltérésből is komoly konfliktus alakulhat ki. A türelmetlenség, a féltékenység és a félreértések különösen a közeli kapcsolatainkat tehetik próbára, ezért most sokat számít, ki mennyire tud uralkodni az indulatain. Egy elhamarkodott mondat ugyanis sokáig fájhat.
Búcsúzunk!
Gondolkodtál már azon az uzsonna után a konyhapult felett állva, hogy mennyi értékes tápanyagot hajítasz a szemetesbe egyetlen almás pite vagy gyümölcssaláta elkészítésekor? A rutinos hobbikertészek régóta tudják, hogy az alma lehámozott héja valójában egy kincset érő, természetes tápanyagbomba a kerti virágoknak és a szobanövényeknek egyaránt.
A budavári önkormányzat képviselő-testülete október 22-én módosította a közösségi együttélés szabályait: a kutyát sétáltató gazdáknak ezentúl az ürülék felszedésére alkalmas eszközt, és a kutyavizelet feltakarításához elegendő vizet is maguknál kell tartaniuk.
Észak-Karolinában egy megvadult szarvas törte be egy mosoda ablakát, majd végigrohant az üzleten.
Átadták a Magyar Akkumulátor Szövetség (HUBA) akkumulátordiagnosztikai laborkonténerét Kistarcsán. A laborban a használt járműakkumulátor-modulok állapotvizsgálatához fejlesztenek tesztberendezést és eljárást azzal a céllal, hogy később hasonló modulok hatékony osztályozását tehessék lehetővé. A program hosszú távon az akkumulátorok élettartamának meghosszabbítását és a keletkező hulladék mennyiségének csökkentését segítheti.
Mozgalmas hét vár az Országgyűlésre: a képviselők a vagyonadóról, az új katáról és december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról is tárgyalnak, miközben új legfőbb ügyészt választhatnak.
Három – két görög és egy albán állampolgárt – vettek őrizetbe a görög hatóságok az Athén turistanegyedében szeptemberben történt, hat halálos áldozattal járó házrobbanás ügyében.
Az Ázsia Expresszben a kamera mindent felvett.
Somlai Bálint cégcsoportja 3,2 milliárd forintot követel az MNB-től.
Az amerikai hadsereg nyomozói már lehetséges hackertámadásként kezelik azt az augusztusi esetet, amikor 11 államban 14 támaszponton hibásodtak meg a hűtőgépek.
A vonatbaleset halálos áldozatainak számát jelenleg 69-re teszik, de ez tovább emelkedhet.
Hatalmasat kereshetnek rajta.
Lemondta több tervezett nyilvános szereplését is Donald Trump amerikai elnök és JD Vance alelnök a félidős választási kampány utolsó napjaiban. Az államfő a személyes nagygyűlések helyett telefonos fórumokon próbálja mozgósítani a szavazókat a keddi voksolás előtt, amelyen az előrejelzések szerint a republikánusok elveszíthetik kongresszusi többségüket - számolt be a CNBC.
A műsorvezetőnő 2025-ben vette át dr. Krasznai Dóra helyét a Mokkában, egy év elteltével azonban váratlanul ő is elköszönt a műsortól.
Benne maradt a kulcs, valaki beült, és elhajtott: ugyanaz a hiba vezetett egy szekszárdi furgon és a Bugatti-főnök saját hiperautójának eltűnéséhez.
Péntek este a magyar fővárosban folytatódik az együttes európai turnéja.
Az elemzői várakozások duplájával, 0,4 százalékkal bővült az eurózóna gazdasága a harmadik negyedévben a magas infláció, a kötvénypiaci eladási hullám és a váratlan francia lassulás ellenére is. Az Eurostat által publikált előzetes növekedési adatokból kiderül, hogy a mediterrán és északi országok jó teljesítménye kitartott, a rangsorok végén pedig többnyire a nyugat- és közép-európai országok helyezkednek el. A vártnál gyengébb GDP-adatnak köszönhetően Magyarország negyedéves és éves viszonylat
Októberben látványos pánik helyett inkább kivárás jellemezte a piacokat: a szeptemberi kötvénypiaci riadó után az amerikai hosszú hozamok valamelyest visszacsúsztak, de közben Európában, különösen Franciaországban új feszültséggóc alakult ki. A részvénypiacok indexszinten továbbra sem mutatnak jelentős zuhanást, a felszín alatt viszont erős rotáció zajlik, miközben az AI-beruházási boom finanszírozhatósága és megtérülése egyre több kérdést vet fel. A magyar alapkezelők most összességében nem haj
A jövőre már negyedik alkalommal esedékes márciusi lakásbiztosítási kampány intézményének a megszüntetését kérte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a Pénzügyminisztériumtól – értesült a Portfolio. Nem egységes a biztosítási szakma a kérdésben, a Magyar Nemzeti Bank viszont a biztosítottak érdekeire hivatkozva egyértelműen a kampány fenntartása mellett foglalt állást megkeresésünkre. Lássuk a pró és kontra érveket!
Családok veszíthetik el otthonukat
A válasz erre nem éppen egyszerű.
Riasztották a tűzoltókat a budapesti Uzsoki Utcai Kórházhoz, miután tűz ütött ki az intézmény sebészeti osztályán.
2029 nyaráig hosszabbított a 22 éves támadójával a Nyíregyháza.
Már zajlanak az egyeztetések a Mészáros Lőrinc és Szijj László érdekeltségébe tartozó Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel (MKIF) a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről.
A felszólítás előzménye, hogy az észt miniszterelnök szeptember végén sarokba szorított patkánynak nevezte Putyint, mert lelassult Oroszország ukrajnai hadművelete.
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált és autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen globálisan összehangolt műszaki-jogi keretrendszer nélkül. Ez a harmonizáció eddig elmaradt, azonban az ENSZ-EGB a közelmúltban megalkotta az automatizált vezetési rendszerek biztonsági követelményeit rendszerező első világszintű szabályozást. Ezen szakmai mérföldkő főbb részleteit foglalja össze Nyalka Csaba, a DLA Piper Hungary együttműködő szenior ügyvédje.
Közel félmilliárd forintba kerülnének az előírt vizsgálatok Nemény András szerint, aki Magyar Pétertől vár segítséget.