Az elmaradt adócsökkentést elemzik a Sajtóklubban.
Keresés a hírek között – 2026. október 11. 20:00 előtti hírek
2026. október 11. 20:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Magyar Péter a budavári Karmelita kolostorban adott interjút a finn Helsingin Sanomat lapnak, ahol világossá tette, hogy nem kívánja előmozdítani az azonos neműek házasságának bevezetését.
Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
A miniszterelnök erről egy finn lapnak nyilatkozott
„Akinek tényleg van leszervezett időpontja, az kap is interjút” – utalt a miniszterelnök egy pár nappal korábbi fiaskóra, amikor a norvég média állította azt, hogy Magyar nem volt hajlandó interjút adni nekik.
A Nemzetközi Valutaalap szeptember 23. és október 6. között vizsgálta a magyar gazdaság helyzetét, majd átfogó reformjavaslatokat fogalmazott meg a kormánynak.
Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya? Magyar Péter egyelőre mélyen hallgat az ügyben.
A tudományos és technológiai miniszter a Kontroll vendégként beszélt a tárca által tett két feljelentéscsomagról és a HUN-REN jövőjéről.
Megszerezhette a felhasználók és az ügyfélszolgálat levelezését.
Hankó Levente 30 kilométert futott a hétvégi SPAR Budapest Maratonon, a pólóján pedig egy édesapjának szánt üzenet állt. A fiatalember történetére Orbán Viktor is reagált, aki a közösségi oldalán állt ki mellette.
Egy 70 év körüli férfi holttestét találták meg vasárnap délelőtt a szegedi Zápor-tónál. A rendőrség megerősítette az esetet, a helyszínelés pedig még a déli órákban is tartott.
Orbán Viktor üzent a fiatalnak.
Megrázó esetre ébredt Szeged vasárnap kora reggel, mint kiderült, holttestre bukkantak a városban található Zápor-tónál. A helyszínre rendőrök érkeztek, a tragédia körülményeiről azonban egyelőre kevés részlet ismert. Az elhunyt egy körülbelül 70 éves férfi volt.
Nem lesz egyszerű megszüntetni az Állami Számvevőszék elnökének megbízatását.
Fülöp Botond szerint mindössze két út lehetséges annak érdekében, hogy el tudják távolítani hivatalából a számvevőszék vezetőjét.
Hankó Leventét az egykori miniszterelnök is támogatja.
Bevásárlólisták és lakcímek is a megszerzett adatok között lehetnek.
Évtizedeken át csonka híd emlékeztetett Esztergomban a háború pusztítására.
Lengyelországban az utóbbi időben egyre erőszakosabb a közélet, a héten 3 iskolai támadás történt, amiben egy ember életét vesztette.
Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek a luxemburgi tanácsülésen.
Különleges formájával a Balaton hullámait idézi a győztes sütemény.
Az interjúban, amelyet egy finn lapnak adott a Karmelitában, azt is mondta a miniszterelnök: "jobb dolgom is van, mint hogy én legyen az új Orbán".
A letartóztatásban lévő korábbi kulturális miniszter, Hankó Balázs fia, Hankó Levente teljesítette a 30 kilométeres távot a hétvégi SPAR Budapest Maratonon, hogy így fejezze ki támogatását édesapja felé. A sportteljesítményt követően Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is nyilvános kiállást fogalmazott meg a fiatalember mellett.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Ukrajna és Oroszország megegyezett az energetikai infrastruktúrát ért támadások azonnali leállításában. Bár Zelenszkij válasza szerint Kijev számára teljesen új volt az információ, az ukrán vezető közölte: hajlandó elfogadni a megállapodást, amennyiben Moszkva is így tesz.
A történész szerint nem lehet mindent kizárólag Orbán Viktor személyével magyarázni. A gyakori magyar politikai fordulatokról úgy fogalmazott: a rendszerváltások számát tekintve akár világelsők is lehetünk.
A közlekedési miniszter szerint vasárnap este lezárulnak a Déli pályaudvar karbantartási munkái, hétfő hajnalban újraindul a vonatforgalom.
Magyar Péter miniszterelnök az elmúlt napokban többször is nyilvánosan Windisch László azonnali távozását sürgette az Állami Számvevőszék éléről, ám a közjogi környezet jóval bonyolultabb ennél. Fülöp Botond ügyvéd, a Vidéki prókátor szerzője négy pontban világított rá arra, miért ütközik rendkívüli akadályokba a számvevőszéki vezető elmozdítása.
A Déli pályaudvaron vasárnap este befejeződnek a karbantartási munkálatok, hogy hétfő hajnalban újraindulhasson a vonatforgalom - írta a közlekedési és beruházási miniszter.
Vasárnap este befejeződnek a hétvégi karbantartási munkák a Déli pályaudvarnál. A hétvégén teljes vágányzár mellett folytak a munkálatok.
Alig fél óra alatt három tizenévest támadott meg négy fiatal a KÖKI-nél és a Határ úti buszállomáson. A gyanúsítottakat másfél órán belül elfogták.
A miniszterelnök a Helsingin Sanomat újságírójának az alkotmányozási tervekről, az uniós pénzekről, az ukrán és orosz kapcsolatokról, valamint a társadalompolitikai kérdésekről is nyilatkozott.
A közlekedésért felelős miniszter kifejtette, miért nincs igazuk a fideszes hangoknak a vasútfejlesztést illetően.
Orbán Viktor osztotta meg a részleteket.
Új kutatóhálózati törvényt dolgoz ki a kormány.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Brachinger Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának adjunktusa.
A mögötte haladó autós rohant segíteni.
„Dad, I run for you” feliratú pólóban állt rajthoz Hankó Levente a hétvégi SPAR Budapest Maratonon. A letartóztatásban lévő Hankó Balázs, korábbi kulturális miniszter fia 30 kilométert futott. A képet Orbán Viktor volt miniszterelnök is megosztotta a Facebookon, amelyben azt írta, "Levente, veled vagyunk".
Az amerikai elnök vasárnap közölte, hogy a háborúzó felek megegyeztek az energetikai infrastruktúrákat érintő támadások azonnali leállításában. Sem Kijev, sem Moszkva nem erősítette még meg hivatalosan a megállapodást.
A miniszterelnök videóban összegezte a hét eseményeit
Mutatjuk a szerencsés számokat!
Fiatalon hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a testünk mindent kibír.
Orbán Viktor egykori miniszterelnöki irodájában nyilatkozott a finn HS-nek a magyar kormányfő, aki most a norvég közmédia nagy port kavart ügyét is felemlegette.
A katonai fellépés helyett a tárgyalásokat sürgeti Magyarország a rijádi repülőtér elleni támadás után.
Felszámolják a régóta fennálló sebességkorlátozásokat.
Zárt rendszerű gyártást vár el a TAPI Hungary Industries Kft.-től az önkormányzat a lakosságot zavaró szaghatások megszüntetése érdekében.
Farkas Attila váratlan távozása után rendkívüli polgármester-választást tartanak a Nógrád vármegyei Pásztón, ahol az ismert televíziós személyiség, Dömsödi Gábor is ringbe szállt a város vezetéséért. A nógrádi település lakói mellett a baranyai Magyarmecskén is az urnákhoz járulnak a választók.
Ezzel kapcsolatban Magyar Péter azt írta a Facebook-on: Akinek tényleg van leszervezett időpontja, az kap is interjút.
Hétfőn már több lesz a napsütés, de csak 14–19 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk.
„Dad, I run for you”, vagyis „Apa, érted futok” feliratú pólóban állt rajthoz Hankó Levente a hétvégi SPAR Budapest Maratonon. A letartóztatásban lévő Hankó Balázs, korábbi kulturális miniszter fia 30 kilométert futott.
Továbbra sem látni, hogy Orbán Viktornak lenne bármi ötlete kivezetni a Fideszt a válságból.
A finn Helsingin Sanomat lapnak adott interjút a Karmelita kolostorban Magyar Péter, aki a melegek örökbefogadási jogának támogatása mellett egyértelművé tette: az azonos neműek házasságának bevezetését nem kívánja előmozdítani. A miniszterelnök az intézkedést a társadalmi érzékenységgel és a minden magyart képviselő felelősségteljes kormányzással indokolta.
Több műtárgy is elfért a felújított központban.
A Karmelita kolostorban adott interjút a miniszterelnök, több bejelentést is tett.
Hajszálon múlt a tragédia.
A kormányfő szerint a magyar embereknek elegük lett a korrupcióból, a hazugságokból és a propagandából.
Az OKFŐ október 11-i hatállyal felmentette Besenyi Orsolyát. A kórházat hétfőtől Törőcsikné Nagy Szilvia vezeti megbízottként a pályázat lezárultáig.
Éles vita bontakozott ki Széles Diána debreceni alpolgármester és Molnár Áron színész-aktivista között a debreceni Lencztelepi Tavaszköszöntő Családi Nap finanszírozása és jellege kapcsán. A vita középpontjában az áll, hogy a Tóth Gabi fellépésével megtartott rendezvény kampányeseménynek minősült-e, valamint miként használták fel az ehhez kapcsolódó közpénzeket.
Akár 7,5 fél év börtön is járhat a pedagógus cselekedetéért.
A tábort a jövő hétvégén rendezik meg a lakiteleki Hungarikum Ligetben. Az esemény előadói között szerepel mások mellett Schmidt Mária, Deutsch Tamás, Bóka János és Ókovács Szilveszter is. A DPK Tábor házigazdája az M5 volt csatornaigazgatója lesz, aki azóta már az ÖT.hu munkatársa.
Tőle szokatlan helyszínen, a Karmelitában adott interjút egy finn lapnak.
A színész-aktivista szerint a tények teljesen egyértelműek.
Ismét nem volt telitalálat.
Elindult az Ellenpólus Both Hunor vezetésével.
A Fertő part fenntartható és emberléptékű felújításáért évek óta lobbizó civilek mellett a hajótulajdonosokat és a horgászokat is meglepte az útfelújítás megkezdése.
Schmidt Mária és Deutsch Tamás is ott lesz a lakiteleki rendezvényen.
A szakértők szerint a rendkívül száraz nyár és az elmaradt esők miatt szinte teljesen elmaradt az idei őszi gombaszezon.
Előkerült a korrupció és az azonos neműek házassága is.
A Pécsi Tudományegyetem adjunktusa a Kincses Bácska Tisza Sziget kapcsolattartója volt.
Megérkezett a régóta várt eső Magyarországra, és az ország egyes részein már egyetlen éjszaka alatt jelentős mennyiségű csapadék hullott.
Az Orbán-kormányok nem éppen a késő Kádár-kor építészetének megmentéséről híresek, Győrben mégis ez történt. Az 3,2 milliárdos felújítás után a carrarai márvány, a földönkívüli medúzákat idéző lámpák és a pszichedelikus falikárpit is a helyén maradt – az eredmény meglepően jó lett.
Tizenhét család nevében írtak már alá petíciót Pomázon a Mély utca és a Rozmaring utca környékén lakó polgárok. A nyugalmukat – mi több biztonságukat, testi épségüket – egy ott lakó férfi kutyái veszélyeztetik. Hat keverék, harci kutya jellegű, hatalmas, erős, félvad, emberderékig érő kutya él egy portán, mindenre és mindenkire ráugranak, támadnak. Egy édesanyát meg is harapott az egyik eb, az utcán, hároméves gyermekét az utolsó pillanatban sikerült felemelnie, így annak "csak" ,megkapta a lábá
Molnár szerint „ami úgy hápog, mint egy kacsa, úgy totyog, mint egy kacsa, úgy néz ki, mint egy kacsa, az valószínűleg egy kacsa”.
A jövő heti uniós csúcson várhatóan Zelenszkijjel is találkozik a magyar kormányfő, aki egy finn lapnak adta az első interjúját a Karmelitában.
Befejeződik a Déli pályaudvar karbantartása: az elmúlt két napban teljes vágányzár mellett dolgoztak a MÁV szakemberei az állomáson. A nagyszabású lezárásra azért volt szükség, mert az elmúlt években halmozódó pályahibák miatt kellemetlen sebességkorlátozásokat kellett bevezetni, ami folyamatos késésekhez vezettet. Ennek most, Vitézy bejelentése alapján, vége lesz.
Ahogy az eutanáziához sem nyúlna egyelőre.
Pályázatot írnak ki a főigazgatói pozícióra.
Azonnali hatállyal menesztették a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház főigazgatóját. Hétfőtől már a megbízott főigazgató vezeti az intézményt.
A Fidesz-kormányzat idején Magyarországra érkezett palesztin a terrorszervezet izraeliek elleni 2023-as tömeges nemi erőszakkal egybekötött mészárlása után kapott kedvet az izraeliek elleni harchoz. Másnapra a BME-s tanulmányait hátrahagyva haza is utazott és csatlakozott egy fegyveres brigádhoz, Két évre rá halt meg, miután megpróbáltak túszul ejteni izraeli katonákat. A BME ezt követően az idei évkönyvét az ő emlékének ajánlotta.
Újabb bejegyzést tett közzé a miniszterelnök, záporoztak a kritikus hozzászólások.
Orbán Viktor nevét nem találtuk a programtáblában.
A vagyonadó bevezetése és a kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata) vonatkozó szabályok lazítása a Tisza fontos kampányígérete volt, a héten mindkettőnél megtudhattuk a részleteket is.
Nem lesz hó októberben: lassan unni lehet már a változatlan időjárást! Vasárnap hidegfront éri el térségünket, fejfájást és álmosságot hozva.
A korábbi országgyűlési képviselő elégedetlen a vizsgálatot lezáró belügyminisztériumi jelentéssel.
Olyan helyszínen adott interjút Magyar Péter, ahol ezelőtt soha.
Nyilasi Tibor, Gera Zoltán, Lipcsei Péter és Lisztes Krisztián neve is szerepel azon a nyílt levélen, amelyben 89 sportoló állt ki klub elnöke mellett.
Új sziget bukkant elő a Dunából a Margit hídnál, amióta napról napra újabb negatív rekordokat dönt a folyó vízállása. A szárazra került földdarab úgy néz ki, mintha Budapest egy újabb szigettel gyarapodott volna. De kié ez a terület? Melyik kerülethez tartozik, és lehet-e rajta építkezni? A fővárosi önkormányzat sajtóirodájának válasza szerint hiába húzódott vissza a víz, jogilag továbbra is a Duna medrének számít.
Tóth Gabi fellépéseinek finanszírozása miatt merült fel a tiltott kampányfinanszírozás gyanúja, miután Molnár Áron színész-aktivista nyilvánosságra hozott dokumentumokat a Patr-Event Kft. állami támogatásairól.
A kiállás egyúttal tiltakotás a tervezett összeférhetetlenségi szabályok ellen.
Tovább fokozódik a vita a kata tervezett átalakítása kapcsán. Miután Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az adónemből 60 milliárd forint plusz bevételre számít a kormány, Magyar Péter üzent "a bukott hatalom embereinek". Hangsúlyozta, a Tisza az "igazságosság és fejlődés költségvetésén" dolgozik.
Véget ér a karbantartás.
Tótth Árpád vasárnap felmentette tisztségéből Besenyi Orsolyát.