Elrendelte a bíróság annak a két férfinak a letartóztatását, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy harmadik társukkal együtt hivatalos személynek kiadva magukat próbáltak meg vagyonokat kicsikarni egy budapesti férfiból. A hatóságok által leleplezett szervezettségre, a benzinkúti fellépésre és az elhurcolásig fajuló kényszerítésre négy önálló összefüggés mutat rá.
Keresés a hírek között – 2026. október 13. 03:00 előtti hírek
2026. október 13. 03:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Borkai Zsolt hétfőn írásban nyújtotta be lemondását az önkormányzati képviselői mandátumáról Győrben, lezárva 2024-es politikai visszatérését.
Túlélte a méreginjekciót, de nincs vége a jogi harcnak
Az egyetem közleménye szerint nem volt információjuk arról, hogy a hallgatónak köze lenne szélsőséges nézetű csoportokhoz, illetve nem tudtak az ehhez köthető személyes kapcsolatairól sem.
A Tisza Párt parlamenti frakciójának etikai bizottsága elé került Kaprinyák Tibor ügye, miután afrikai luxusvadászatokon elejtett egzotikus vadakkal pózoló fotói jelentek meg az interneten. A képviselőcsoport döntése alapján a politikus a vizsgálat lezárultáig egyáltalán nem vehet részt az Országgyűlés munkájában, miközben az eset négy fő fejezetben váltott ki éles feszültséget a politikai és állatvédelmi közegben.
A volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke a hétfő este a Bayer Show vendégeként adott interjút, és beszélt az új kormány gazdaságpolitikájáról, a letartóztatott exminiszterekről, az aranykonvojügyről, valamint a saját szerepéről is.
A Fidesz–KDNP javaslata a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsára vonatkozik. Pikó András fájlalja, hogy nem áll velük szóba a parkolás ügyében vádaskodó főpolgármester.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség alaptalannak találta és elutasította Matolcsy György volt jegybankelnök, valamint társai gyanúsítás és kényszerintézkedések elleni jogorvoslati panaszait.
Fejes Péter Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök. Ukrajnában elfogadták a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt. Elfogadták az uniós tagállamok külügyminiszterei az Oroszország elleni új szankciós listát.
Fél év után már a politikai mérleg is látszik.
Az érintettet a többi lakótól elkülönítve kezelik.
Soha nem látott eredményekről számolt be a kormánypárt képviselője, Lannert Judit miniszter is reagált.
Hallerné Nagy Anikó szerint 20. század története megmutatta, hová vezet az ilyesfajta térképrajzolgatás és a szomszédok iránti gyanakvás.
Többfunkciós hókotró- és darus kocsikkal bővült az állami cég járműállománya. További tíz gépet várnak év végéig.
Orbán Viktor Bayer Zsoltnak beszélt arról, hogy esetleg bíróság elé akarhatják állítani, illetve arról, hogy bár nem vitatja az újkommunista Tisza-kormány gazdasági minisztereinek jó szándékát, de azok baloldaliként mindig azokat ütik, akik teljesítenek és dolgoznak, a kormány célja pedig a teljes jobboldal eltörlése.
Új, nagy teljesítményű munkagépek állnak szolgálatba a Magyar Közútnál, már idén télen munkához látnak – írja közösségi oldalán Vitézy Dávid.
Súlyos eljárásjogi aggályokat vet fel Seszták Miklós elfogásának időzítése, miután a KDNP-s politikus védője szerint a hatóság hamarabb lépett fel ellene, mint ahogy a mentelmi jogának felfüggesztése hivatalosan érvénybe lépett volna.
Az átlagosnál kevesebb hó mellett is kialakulhat jelentős téli vihar. A friss előrejelzésben azonban az esőzések, az áradások és a part menti elöntések veszélye is hangsúlyosan megjelenik.
A 26 éves áldozat a támadásban életveszélyesen megsérült, meg kellett műteni.
Fürcht Pál volt főügyész jogi képviselőjén keresztül közölte, hogy bármely illetékes hatóság előtt készen áll részletes nyilatkozatot tenni, miután Magyar Péter miniszterelnök azzal vádolta meg, hogy politikai utasításra minősítette át a 2024-es szórakozóhelyi telefonos incidenst rongálásból lopássá.
Újratárgyalta a parlament a köztársasági elnök által visszaküldött egészségügyi kamarai törvényt. A bizottság több észrevételt elfogadott, de az államfő egyik kifogását nem építette be a módosításba.
Orbán Viktor felháborodva kritizálta a Tisza minisztereit: „vicc az egész” – mondta. Úgy vélte, Magyar Péter szavainak semmi köze a valósághoz, az új kormány gazdaságpolitikáját és külpolitikáját egyaránt élesen bírálta. Az orosz-ukrán háborúról, az aranykonvoj-ügyről és a Fidesz jövőjéről is beszélt.
Orbán bejelentette, hogy további 3-4 embert lecserélnek a Fidesz-frakcióból, és arról beszélt, hogy a most születő feljelentésekből szerinte nem lesz semmi. Szerinte akik az aranykonvoj-ügyben bűncselekmény elkövetésével vádolják, „örüljenek, hogy megússzák” a végén.
Letartóztatások nélkül kellett kibírnunk ezt a hetet. A politikusétkeztetés rövid históriája. Hol vannak a kínai Nobel-díjasok? Orbán visszatérése visszatér. Ötkamarás parlamenetet! Idegesítés, mint marketingtrükk.
Szerinte ennek semmi köze a hatalommal való visszaéléshez.
A volt kormányfő szerint a Tisza-kormány adóemelésekkel, valamint a külföldi gazdasági szereplőknek kedvező intézkedésekkel veszélyezteti a magyar vállalkozásokat és munkahelyeket.
Megvan az új legfőbbügyész-jelölt. Zelenszkij is aláírta az új nyelvtörvényt. Orbán Viktor családja megússza az elszámoltatást?
A Bayer Show különkiadásának Orbán Viktor, a Fidesz elnöke volt a vendége. A beszélgetésben aktuális politikai és gazdasági kérdések kerültek terítékre.
Varsóban dőlhet el, merre halad Európa védelmi együttműködése.
Litauszky Balázs tizennégy év televíziós tudósítás után a kormányzati kommunikációban folytatja pályafutását, miután a Gazdasági és Energetikai Minisztérium kinevezte a sajtóosztály élére.
Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.
A volt kormányfő nem érti, miért kell a dohánytermékek jövedéki adóját emelni, továbbá szerinte nekik megvolt a véleményük az ukránokról, de nem akartak velük konfliktust.
„Én nem jövendőt mondok, nem jósolok, ezt már mind láttam” – mondta a volt miniszterelnök a Bayer Show-ban, ahol bejelentette, hogy október 23-án nem lesz ott a Fidesz ünnepségén, majd az első nagy Békemeneten mond csak beszédet.
Meghirdette az Inkubátor Program idei gyártási pályázatát a Nemzeti Filmintézet (NFI). A kezdeményezés keretében pályakezdő filmesek juthatnak támogatáshoz első egész estés játékfilmjük vagy dokumentumfilmjük, illetve rövid animációs alkotásuk elkészítéséhez. Az idei kiírásban a korábbi évek egyes nyertesei előtt is megnyílik a jelentkezés lehetősége.
Ki a tigris, és kik a borjak? Komment ma este.
A szarvasbőgés legszebb és legizgalmasabb pillanatai képeken.
A gyújtogatás előtt már késsel támadt az apjára, majd bezárta őket az épületbe. A férfi idős édesanyja életét vesztette a tűzben.
Hallerné Nagy Anikó arra reagált, hogy a német szélsőjobboldali AfD egyik, azóta lemondott ifjúsági vezetője olyan térképet tett közzé, amelyen Sopron is Németországhoz tartozik.
Sajókazán egy váltócipő miatt szabadultak el az indulatok.
„Minden adóemelés rossz” - jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint a lassú gazdasági növekedés időszakában adócsökkentésekkel és beruházásösztönző intézkedésekkel lehetne segíteni a gazdaságot.
Előkerült a 15 éves Nagy Enikő, akit az X-Faktor szombati adásából ismerhetett meg az ország; a makói rendőrség október 11-én, vasárnap adott ki körözést az eltűnése miatt. Mostanra kiderült, mi állt a bejelentés mögött.
Felfüggesztett börtönre és foglalkozás gyakorlásától való eltiltásra ítélték a nőt, aki egy évtizedig akadályozta az olasz apa és lánya kapcsolatát.
Orbán Viktor egyelőre nem szerepel a beígért felszólalók között, de úgy tűnik, meglepetésekben bővelkedő beszédekre lehet számítani.
Áder János volt államfő is felszólal
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet üdvözölte a magyar kormány döntését, amelynek értelmében megkezdődött az Európai Médiaszabadság-rendelet ellen indított magyar kereset visszavonásának folyamata. Erről Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter számolt be Facebook-oldalán.
Az ír államminiszter nagyon bizakodó.
A korábbi miniszterelnök hétfő este a Bayer Show vendégeként adott interjút.
A Fidesz elnöke adóemelésekről, gyárbezárásokról és önkényről beszélt
Orbán Viktor a Bayer Show rendkívüli adásának vendége volt, ahol Bayer Zsolt a választási vereség utáni időszakról, a Tisza-kormány gazdaságpolitikájáról, az adóemelésekről és a magyar gazdaság helyzetéről kérdezte. A volt miniszterelnök bírálta a kormány adópolitikáját, a vagyonadó bevezetésének tervét és a lakossági állampapírok megadóztatásának lehetőségét. Beszélt az IMF megjelenéséről, a magyar vállalkozások helyzetéről, a nyugdíjakról, valamint a Hankó Balázs és Seszták Miklós elleni eljár
A Terror Háza Múzeum éléről való menesztésével nem tudták elhallgattatni. Indul a Napi Mari.
Adóemelések, gazdasági helyzet és gyárbezárások – többek között ezek a kérdések kerültek terítékre.
A hatalmon lévők fel akarják számolni a jobboldalt, de ez nem fog sikerülni, mert a fél országot nem lehet börtönbe zárni – mondta a Fidesz elnöke a HírTV-nek adott exkluzív interjújában.
Az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke az InfoRádióban elmondta, a hetvenegy millió forintos kórházfejlesztésre azért is volt szükség, mert egyrészt ez a kórház látja el a térséget, másrészt a háború elől is egyre többen menekülnek a még biztonságosnak vélt Kárpátaljára.
Magyar Péter tolvajozott, a benzinárak és a politikai bingó pedig tovább fűtötték a parlamenti csatározást.
A volt miniszterelnök majd „az első nagy Békemeneten” fog megszólalni, a nemzeti ünnepen Áder János, Schmidt Mária és Bóka János beszél.
Tragikus eset történt vasárnap Szegeden, ahol egy 67 éves férfi holttestét találták meg a Zápor-tónál. A rendőrség, amely tájékoztatást adott az ügyről, a haláleset körülményeit jelenleg is vizsgálja.
Az egyetem visszavonta a kiadványt, és közölte: a vezetés nem kapott tájékoztatást a megemlékezésről.
Az anyja elmondta, hogy a lány lakásotthonban él Szegeden, és nem tért vissza időben, ezért a nevelőnek hivatalból bejelentést kellett tennie.
Közös megegyezéssel távozik a szervezet éléről Gulyás Balázs és Jakab Roland, a változás október 21-én lép hatályba.
Rétvári Bence A tanú című filmben érezte magát.
A Megafon korábbi influenszere szerint a kormányfő összekeverhette egy másik Deák Dániellel.
Újabb vezető távozott az Indamedia médiacsoporthoz tartozó Indextől. Fazekas Soma több mint öt év után, október 9-i hatállyal, saját kezdeményezésére távozott a portál marketingigazgatói posztjáról.
Az ukrán hírszerzés nyilvánosságra hozta a Kinzsal hiperszonikus rakéta eddig kevésbé ismert részleteit.
Három géppel, mintegy 30 kilométeres nyomvonalon kutatják a föld mélyét Baja térségében.
Könnyebbé válhat a magyar nyelvű oktatás Kárpátalján.
A fiatalnak a fellépését követően veszett nyoma.
Illetéktelen személy férhetett hozzá a vásárlók ügyfélszolgálati levelezéseihez, chatbeszélgetéseihez és telefonhívásainak leirataihoz – közölte a Kifli.hu. Az érintett adatok között nevek, e-mail-címek, telefonszámok és akár lakcímek is szerepelhetnek. A vállalat arra figyelmeztet, hogy a megszerzett információkat célzott internetes csalásokhoz használhatják fel.
Tény vagy politikai minősítés? Ez lesz a tét.
A bíróság első- és másodfokon is jogszerűnek minősítette a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) Seszták Miklóssal szembeni őrizetbe vételi intézkedését – tájékoztatta az NVVH hétfőn az MTI-t.
A város egykori polgármestere 2024-ben került vissza a testületbe
Ezúttal is elszabadultak az indulatok az Országgyűlésben. Volt itt pedofilozástól kezdve gyurcsányozásig minden, sőt, a plenáris ülés egy pontján Pócs somolyogva nemes egyszerűséggel egy „hányinger” feliratú táblát tartott maga elé.
Rendeződhet a kárpátaljai magyar kisebbség helyzete.
Ők lehetnek a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal elnökhelyettesei.
Gulyás Balázs elnök és Jakab Roland vezérigazgató közös megegyezéssel távoznak a kutatási hálózat éléről.
Megnyugtató hírek érkeztek Nagy Enikőről, az X-Faktor legutóbbi adásának fiatal versenyzőjéről, akit a napokban eltűntként körözött a rendőrség. A tinédzser lány épségben előkerült. A jó hírt KKevin is megerősítette, miközben a lány szülei is tiszta vizet öntöttek a pohárba a gyermekük eltűnésének valódi körülményeiről és a műsor körüli botrányról.
A bíróság a szökés és elrejtőzés veszélye miatt rendelte el a két gyanúsított letartóztatását.
Egy titokzatos beszélgetés Áder Jánossal, és a legfőbb ügyész lemond – a mai napig titok övezi, mivel bírta rá a Fidesz a köztiszteletnek örvendő és pártfüggetlen Györgyi Kálmán legfőbb ügyészt a távozásra. Baka András új jelöltje, Fejes Péter mindenesetre az ő időszakát tartja követendőnek.
Elmondjuk.
Semmit sem veszítettek vele, az oktatási törvény nagynehezen megszült módosítása nem csupán Magyarország és a kárpátaljai magyarok, hanem Kijev számára is fontos. Ennél tisztább tripla win-win-win a világon nincs.
Változás a győri városvezetésben.
Az új szabályozás a későbbi daganat kialakulásának kockázatát csökkentő beavatkozások társadalombiztosítási hátterét rendezi.
Lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról Borkai Zsolt, Győr korábbi polgármestere. A független képviselő azzal indokolta döntését, hogy nem akarja tovább játszani a statiszta szerepét. Helyét a közgyűlésben Bárány István veheti át.
Az is látszik, hogy tavalyhoz képest meglepően megugrott az egyházi egy százalékról rendelkezők száma.