A törvényszék helybenhagyta a korábbi döntést.
Keresés a hírek között – 2026. október 13. 17:00 előtti hírek
2026. október 13. 17:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
A volt miniszterelnök a HÍR TV-nek adott interjúban is tagadta személyes érintettségét az "aranykonvoj" ügyben. Az ukrán pénzszállítók jogi képviiselője szerint Orbán Viktornak nincs más választása, mint a tagadás. Horváth Lóránt a közrádióban arról is beszélt, hogy Fürcht Pál volt főügyész kész önmagára is terhelő tanúvallomást tenni a NER és az ügyészség összefonódásainak feltárása érdekében.
Gurzó Mária mentelmi jogának felfüggesztéséről tárgyalt az Országgyűlés, ám a szavazást megelőző felszólalás váratlan derültséget okozott a képviselők soraiban.
Két nap alatt két cég üzletrészét is eladta.
Ismét letartóztatásba kerül a Jeszenszky Géza és felesége elleni kalapácsos támadással gyanúsított G. Ferenc, miután a Fővárosi Törvényszék megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság korábbi döntését. A másodfokú bíróság megszüntette a férfi bűnügyi felügyeletét és a vele szemben elrendelt távoltartást, mivel úgy ítélte meg, hogy továbbra is fennáll a szökés, az elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye. A végzés végleges.
A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról – írta a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében kedden.
Egy ország lélegzett fel a hétvégi eső után, de a következő hetekben hiába várhatjuk az újabb csapadékot.
Nem az első eset, a durva sértegetés miatt vizsgálatot követel a Fidesz-KDNP.
Mi lesz a tudós szerepe, ha a mesterséges intelligencia már a tudományban is túllép rajtunk?
A polgármester interjút adott az Indexnek, kiderült, mikor kapja vissza a város a strandfürdőt.
Lassan kezdődik az influenzaszezon, más betegségek is terjednek.
Súlyos baleset történt kedden délután Kismaroson, az Ady Endre úton, a vasútállomás közelében, ahol egy vonat elgázolt egy embert. A balesethez tűzoltók és mentők is érkeztek, miközben a történtek a vasúti közlekedést is érintették.
A Kecskeméti Törvényszék végleges döntéssel helybenhagyta a volt kulturális miniszter és a korábbi államtitkár letartóztatását az NKA-támogatások ügyében.
A jegybanki törvény módosítására készül az Országgyűlés. A cél az MNB-s cégek és alapítványok szigorúbb ellenőrzése.
Aztán bocsánatot kért.
A volt kulturális miniszter és védője fellebbezését nem fogadta el a Kecskeméti Törvényszék.
A valutaalap elképzelései között szerepel az adórendszer átalakítása, a rezsitámogatások felülvizsgálata és a nyugdíjkorhatár várható élettartamhoz igazítása is.
Notórius visszaeső, jó útra térni képtelen bűnöző az a férfi, akit nemrég fogtak el a TEK kommandósai egy építkezésen. F. Józsefet elfogatóparancs alapján keresték, még a rendőrség körözési toplistájára is felkerült, de csak alig több mint fél évig örülhetett a szabadságának. Az 53 éves férfi után azért kutattak, mert meglépett a bűnügyi felügyeletből, ahova a volt felesége brutális bántalmazása miatt került. A Blikk kiderítette, számos bűncselekmény írható még a számlájára.
Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT) – olvasható közleményükben.
Visszautasítják, hogy felelőtlenül túlgyógyszerezik a gyermekeket.
Mutatjuk, hogy mire számíthatnak a családok novemberben a családi pótlékkal kapcsolatban.
Elgázolt egy embert a vonat Kismaroson, az Ady Endre úton, a vasútállomásnál – közölte a katasztrófavédelem.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a zuglói polgármester bejelentése után megerősítette: a törvényes kampányfinanszírozási ellenőrzés keretében az NKA-támogatások ügyét is vizsgálják.
Néhány nappal korábban helyezték szabadlábra a kalapácsos támadót.
Ketten is kezdeményezték Völner Pál ügyvédi tevékenységének vizsgálatát.
Olyan szakembert keresnek, aki elkötelezett a közmédia alapértékei mellett.
Tűzoltók emelték ki a szerelvény alól.
A középiskola közleménye szerint a tanuló váratlanul esett össze.
Elutasította a Kecskeméti Törvényszék a volt miniszter és védője fellebbezését.
Franciaországba tartott az a moldovai férfi, akinek hetekkel ezelőtt veszett nyoma Magyarországon. A család attól tart, hogy bűnbanda áldozata lett..
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult ellenük büntetőeljárás.
Továbbra is hallgat a Tisza-kormány az IMF-tárgyalásokról, Kármán András a parlamenti kérdésnél sem volt jelen.
A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bírósággal azonos álláspontra helyezkedett, és nem hagyta jóvá a korábbinál enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását.
A korábbi minisztert és egy volt államtitkárát szeptember 28-án vették őrizetbe.
A két ellenzéki frakció válaszul kivonult az ülésteremből.
A Fővárosi Törvényszék a letartóztatásnál enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására továbbra sem lát lehetőséget.
Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
Élesen támadta a Magyar Péter vezette kormány gazdaságpolitikáját, külpolitikai döntéseit és személyi összetételét Orbán Viktor a Hír TV rendkívüli Bayer Show-jában. A volt miniszterelnök szerint az országot adóemelések, gazdasági visszaesés és a külföldi érdekek térnyerése fenyegeti, miközben a korábbi kormány tagjai ellen politikai indíttatású büntetőeljárások zajlanak. A Fidesz elnöke saját politikai szerepéről is beszélt: jelenleg a jobboldal újjászervezésén dolgozik, és október 23-án még ne
Apáti István és Szűcs Gábor tettek javaslatot milyen irányba vezesse le fölös energiáit a képviselő asszony.
Gázpalackcsere közben történt a baleset.
Szerdán helyenként fagypont alá hűlhet a levegő, délután viszont akár 19 fokot is mérhetünk.
A szervezők tízpontos petíciót juttatnak el a Belügyminisztériumhoz, amelynek része az is, hogy tiltsák be a kristályozáshoz használt üvegpipa árusítását is
Mint arról Kármán András pénzügyminiszter beszámolt, a Magyarországnak járó uniós források mellett az Erasmus+ program támogatásának újraindítását is támogatja az EU.
Megszüntette az ellene folyó előzetes fegyelmi vizsgálatot a Budapesti Ügyvédi Kamara.
Vészhelyzet gyanúja miatt rendőri intézkedés kezdődött a nürnbergi repülőtéren, miközben egy görögországi járat leszállására készültek.
Leállították a Terror Háza kiadványainak árusítását.
A keddi parlamenti vita egy pontján a Tisza egyik képviselője bekiabált valamit. Amit ezután kapott, azt nem tette zsebre.
A volt külügyminiszter lapunknak elárulta: megnyugtatónak tartja a másodfokon eljáró bíróság döntését.
A Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság 2026 október 1-jén kihirdetett döntését, amivel két gyanúsított letartóztatást rendelte el az NKA-ügyben. A döntéssel szemben a gyanúsítottak és a védők fellebbeztek. A gyanúsítottakkal szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult büntetőeljárás – közölte a törvényszék. Hankó Balázs volt fideszes miniszterről és államtitkáráról, Varga-Bajusz Veronikáról van szó, és 17 milliárd forintnyi összegről.
Az Országgyűlés keddi ülésnapján tartott titkos szavazáson egyetlen ellenszavazat vagy tartózkodás nélkül döntött a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal hiányzó vezetőiről. A szervezet teljes vezetése ezzel a voksolással állt fel, négy összefüggő fejezetben bemutatva a kinevezések hátterét és az előttük álló hatásköröket.
A Tisza Párt a brüsszeli elvárásoknak akar megfelelni a gyermekvédelmi szabályok módosításával.
Akár közép-európai játékokat is el tudna képzelni.
A Budai Központi Kerületi Bíróság nemrég a gyanúsított bűnügyi felügyeletét és távoltartását indítványozta a letartóztatásban tartása helyett.
Tasó János vállalkozó egykori felesége, a helyi vagyonkezelő pénzügyi vezetője másodrendű vádlottként nem jelent meg a tárgyaláson.
Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen.
A magyar diákok mostantól újra tanulhatnak Erasmus ösztöndíjjal
Megszüntette a Budapesti Ügyvédi Kamara a Völner Pál ellen indított előzetes fegyelmi vizsgálatot, így a Schadl–Völner-korrupciós per másodrendű vádlottja továbbra is ügyvédként dolgozhat. A volt igazságügyi államtitkár ellen két magánszemély kezdeményezett eljárást, miután a bíróság jogerősen megállapította, hogy megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét. A fegyelmi biztos azonban úgy ítélte meg, hogy az esetleges felelősségre vonás már elévült, ráadásul a kifogásolt nyilatkozat nem k
Hankó Balázs hiába fellebbezett a letartóztatása ellen, a bíróság elutasította a kérelmét. Így a volt kulturális és innovációs miniszter továbbra is rács mögött marad. A bíróság helybenhagyta a letartóztatásról szóló korábbi végzést.
Bűnbakképzéssel vádolják az államtitkárt.
Megdöbbentő válaszokat közölt lapunk megkeresésére válaszolva az MTVA.
Azt sem tudják a dolgozók, melyik minisztériumnak dolgoznak.
A Kecskeméti Törvényszék elutasította a képviselő és védője fellebbezését.
Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
Forgács Ágnes elismerte tettét, és azt is elmondta, ki utasította erre.
Helybenhagyták a letartóztatásokat elrendelő döntést az NKA-t érintő ügyben, Hankó és korábbi államtitkára, Varga-Bajusz Veronika is fellebbezett.
A hazai lombikcentrumok eredményességei ugyan javultak, de néhány külföldön engedélyezett eljárás még hiányzik a magyarországi ellátásból. Az állami lombikintézetek szakmai irányításáért felelős Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője, Várnagy Ákos arról is beszélt, hogyan kell értelmezni a nemrég kiadott eredményességi statisztikákat.
Kiss Ambrus lapunknak elmondta, mennyivel lehet majd több bevétele a fővárosnak a parkolási rendszer átalakításával. A kerületi polgármestereket nem sikerült meggyőznie az ügyben.
A város vitatja az intézkedést, miközben az itt edző úszók számára alternatív lehetőségeket keresnek.
Tüntetést tartanak szerda délután a Horváth Mihály téren.
Az Országgyűlés kedden tárgyalta a jövedéki adóról szóló törvény módosítását is. A Tisza szerint a javaslat hozzájárul a magyar fuvarozók versenyképességének megőrzéséhez, a Fidesz és a KNDP élesen kritizálta a javaslatot, a Mi Hazánk szerint pedig az csekély segítség csupán a fuvarozóknak.
A Kecskeméti Törvényszék elutasította a fideszes képviselő és védője fellebbezését.
Újabb fejlemény történt Mártha Imre, a Budapesti Közművek vezérigazgatójának megfigyelési ügyében: a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a Ripost egyik korábbi munkatársát. Forgács Ágnes a 24.hu értesülése szerint elismerte, hogy követte és fényképezte a cégvezetőt, de azt állította, hogy mindezt akkori felettese, Ómolnár Miklós utasítására tette. A hatóságok személyes adattal visszaélés és rágalmazás gyanúja miatt folytatnak nyomozást.
Karácsony Gergely összehívta a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének ülését, ahol megvitatják ezt a kérdést is.
Sokáig kényes kérdés volt egy budapesti olimpia megrendezése. Az elmúlt napokban azonban egyértelművé vált, hogy politikai nézetek szőtték át ezt a kérdést is. Karácsony Gergely szerint ő mindig is olimpia-, és ezzel együtt, népszavazáspárti volt.
Megszűnt a Schadl-ügy másodrendű vádlottja ellen indított fegyelmi eljárás.
Egy új, budapesti központi épület volna a legideálisabb a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) számára, amelynek kutatói és gyűjteményi munkája, valamint kiállításai jelenleg három fővárosi helyszínen zajlanak – hangsúlyozta az MTI-nek adott interjúban az intézmény megbízott főigazgatója.
A Kecskeméti Törvényszék szerint fennáll a szökés és az elrejtőzés veszélye.
Egyre feszültebb a viszony Marokkó és Spanyolország között.
A Tisza Párt a szavazatok 53 százalékával szerezte meg a parlamenti mandátumok 70 százalékát, amely egy olyan aránytalanság, amelyen szerintem egy demokratikus jogállamban mindenképpen módosítani szükséges, és egy arányosabb választási rendszert kell kialakítani - mondta a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Tóth Zoltán. A választási szakértő szerint a választási szabályok mellett az államszervezet egészéről is széles körű társadalmi vitát kellene folytatni, és nem a közvetlen köztársaságieln
Az Orbán-kormányok idején állami kommunikációs megbízásokból meggazdagodó Balásy Gyula két kommunikációs cégéből is kiszállt, az új tulajdonosok pedig nem sokat vártak a vállalkozások átnevezésével. Eközben a milliárdos állami megbízásokból profitáló üzletember több vállalkozását hatósági eljárások is érintik, és az állami megrendelések is sorra megszűnnek.
A 24.hu értesülése szerint Forgács Ágnest személyes adattal visszaélés és rágalmazás vétsége miatt hallgatták ki.
Az idei nyári szezonban csökkentek a késések a balatoni vasútvonalakon, miközben az utasforgalom is növekedett, a legforgalmasabb hetekben pedig az északi parti vonal pontossága hét százalékponttal javult az előző évhez képest.
Magyar Péter közösségi oldalán jelentette be, hogy még a mai nap folyamán új beszélgetéssel jelentkezik a Partizán YouTube-csatornáján. A bejegyzés szerint az interjú helyszíne és tálalása is eltér a megszokottól.
Ruszin-Szendi Romulusz javasolta a posztra.
Forgács Ágnes úgy gondolta, ha sztárokról lehet paparazzi fotókat csinálni, akkor Mártha kapuját is figyelhetik.
A Kecskeméti Törvényszék nem sokkal ezelőtt elutasította a volt kulturális és innovációs miniszternek és védőjének a letartóztatás elleni fellebbezését.
Az ügyvédből lett képviselő szerint a politikusok szándéka nélkül nem jött volna létre a NER közpénzszivattyúja, de nem egyedül hozták létre azt a rendszert, ami mozgatta a gépezetet. Kollaboráns jogászok, könyvvizsgálók, adótanácsadók és pénzügyi szakértők felelősségét veti fel.
A NAV továbbra is használja az Oxygen Forensics digitális kriminalisztikai szoftverét, miközben az amerikai hatóságok szerint a vállalat éveken át elhallgatta orosz tulajdonosi és fejlesztési hátterét. A Pénzügyminisztérium szerint jelenleg ugyanakkor nincs adat arra, hogy a szoftver kártékony kódot tartalmazna vagy jogosulatlan hozzáférést biztosítana az általa kezelt adatokhoz.
Karácsony Gergely szerint népszavazással kellene majd dönteni az olimpiarendezésről.
A Fidesz és a KDNP is bírálta a Médiatanács tagjainak választásakor történteket.
A Kecskeméti Törvényszék elutasította a fideszes képviselő fellebbezését. November 1-ig volt államtitkára, Varga-Bajusz Veronika sem mehet haza.
Egy 28 éves nőt támadtak meg kocogás közben: a férfi a földre rántotta, majd egy lejtőn keresztül magával sodorta.
Leállították a Terror Háza Múzeumot korábban működtető alapítvány könyveinek forgalmazását.
A gyújtogató édesanyja nem tudott kimenekülni a házból, ő életét vesztette.
Az ügyészség szerint az Igazságügyi és Megfigyelő Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.
Bujdosó Andrea frakcióvezető azt mondta lapunknak, ha ez megtörtént, bocsánatot kell kérnie képviselőtársának, ami végül meg is történt.
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
Egyelőre nincs bővebb információ a középiskolás állapotáról.
Az ügyészség szerint az Igazságügyi és Megfigyelő Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.
A kormány által is támogatott, de zömében a hazahozott uniós forrásból finanszírozott beruházással a veresegyházi 71-es vasútvonalon a Rákospalota–Újpest és Vác-Alsóváros közötti szakaszon számos fejlesztést végeznek majd el.
Az influenszer alaposan kivesézte, hogy a volt miniszterelnök hogyan próbálja áthárítani a felelősséget a beosztottjaira az aranykonvojügyben.
Európai viszonylatban drámaian alacsony, a képzés első éveiben mindössze havi nettó 140 ezer forintos állami ösztöndíjból kell megélniük a magyar doktoranduszoknak.
A volt politikus továbbra is folytathatja ügyvédi tevékenységét.
Az édesapja elmenekült, az édesanyja bennégett.
Az Országgyűlés – 129 támogató és 33 ellenszavazat, valamint 8 tartózkodás mellett – elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát két héttel elhalasztó előterjesztést. A vitában a KDNP vezérszónoka jelezte, nem támogatják a javaslatot, míg a Mi Hazánk korábbi aggályai beigazolódását látta a határidő-módosításban.
A főpolgármester ugyanakkor túlzónak tartja a reakciókat.
A budapesti szociális válság kezelésére évi 5-6 milliárd forintot fordítana Karácsony Gergely. A főpolgármester a kerületek közötti igazságosabb forráselosztást is sürgeti, miközben elnézést kért a polgármesterektől, amiért nem egyeztetett velük időben a parkolási rendszer átalakításáról.
Továbbterjeszkedhet a legnagyobb magyar bank. Az OTP-nek azonban még számos akadállyal kell megküzdenie az észt Luminor Bank megszerzéséért.
Az Országgyűlés kedden megválasztotta az NVVH három további elnökhelyettesét.
Nem a kerületi polgármesterek álláspontjával, hanem a Fővároséval ért egyet a Magyar Mobilitási és Autóklub, amely az egységes fővárosi parkolást szorgalmazza. A budapesti parkolást azért kell egységesíteni, mert az az autósok számára egyszerűbb, kiszámíthatóbb rendszert eredményez. A MMAK átfogó parkolási stratégia kidolgozását javasolja, amelyben a szervezet részt venne. Közben Karácsony Gergely elnézést kert, amiért a kerületvezetőket nem vonta be az előzetes egyeztetésbe.
Balásy Gyula egymást követő napokon adta el a két vállalkozásban meglévő tulajdonrészét, a cégeket átfazonírozzák.
Sürgős állami támogatást kér a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) a súlyos pénzügyi nehézségekkel küzdő független helyi lapok számára. A szervezet szerint több vidéki szerkesztőségnél már a mindennapi működés is veszélybe került, ezért arra szólítja fel a kormányt, hogy a határon túli magyar elektronikus sajtó támogatásához hasonlóan a hazai helyi médiumok számára is írjon ki pályázatot.
Jelentős leépítések és csatorna-összevonások jöhetnek a közmédiában.
A Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk képviselői nem vettek részt a szavazáson.
A Profi-Komfort Kft. nyerte el a MAVIR öt régióra szóló, hároméves takarítási közbeszerzését, miután a 18 beérkezett ajánlatból 13-at érvénytelennek minősítettek.
Mióta új alelnököt neveztek ki a Nemzeti Kulturális Alapnál, Duda Éva táncművész-koreográfus, Nagy Ervin korábbi élettársa, valamint Molnár Áron későbbi felesége, komoly kulturális támogatásokat nyert el. Öt pályázatával mintegy 11 millió forintot ítélt neki oda az NKA. Emellett a közvetlenül a Nagy Ervin államtitkársága alá tartozó Táncművészeti Bizottság tagjának is kinevezték nemrég.