Kicsit drága.
Keresés a hírek között – 2026. október 14. 13:00 előtti hírek
2026. október 14. 13:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
A főpolgármester egy videóban kitért a budapesti közbiztonság helyzetére is.
20 perces csúszás után jár kompenzáció.
Lakitelken a frakciószövetség Magyarország „jogállami és gazdasági lejtmenetét” értékeli.
A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
Orbán Viktor apjának gánti bányájából szállíthattak dolomit zúzottkövet az állami támogatással épülő iváncsai akkumulátorgyárhoz – írta a 444 egy birtokába került fuvarlevélre hivatkozva. A lap szerint a Market Zrt. több százezer tonna alapanyagot rendelt a bányából a beruházáshoz, miközben a miniszterelnök korábban azt állította, hogy apja cége soha nem kapott állami megrendelést.
A Fidesz közzétette a politikai foglyok listáját.
Kapitány István cáfolta, hogy le akart volna mondani: a gazdasági és energetikai miniszter szerint egyetlen dologról mondott le...
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság élén eddig Láng István állt, most az új főigazgató kinevezéséig helyettese veszi át feladatait.
Lényeges vagyoni tény eltitkolása akár két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Vadász Gábor szerint a polgármesternek erős hangulatingadozásai vannak.
Érdekes helyzetértékelést adott a családjogi szakjogász a szentendrei drámáról.
Sárosi Józsefet leváltották, de Magyar Péterék tagadják, hogy a döntésnek bármi köze lenne a paksi ingatlanügyhöz.
A nyomozást közben átvette a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
Új ellentmondásra világított rá az Orbán-kormány letartóztatott miniszteréhez, Seszták Miklóshoz köthető Volánbusz-ügy feltárója. Galgóczy Ferenc az Economxnak rámutatott: jelenleg is a NAV egyik elnökhelyettese Szalavics Mariann, aki éveken át volt gazdasági igazgató az állami buszos cégnél, éppen amikor a pénzfutárok hozták-vitték a védelmi pénzként beszedett százmilliókat „Kisvárda maffiafőnökének”.
Október 13-án váratlanul lemondott Tótth András energetikai államtitkár, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium közlése szerint személyes okok miatt. Értesülések hírbe hozták a gazdasági és energetikai minisztert, különösen Tárkányi Zsolt posztja után.
Október 20. és 23. között ingyenes vezetett sétákon tekintheti meg a közönség.
Rendkívül balesetveszélyes úthiba keletkezett a balatoni bringakör egyik szakaszán. A veszélyre a bringazas.hu közösségi oldalán hívják fel a figyelmet.
Megújul a Balaton egyik legnépszerűbb kerékpáros útvonala.
Gajdos László magyarázatot adott a cserére.
Az MNB-elnök nyolc pontban foglalta össze az eredményeiket.
Személyes okokkal indokolta Tótth András lemondását a Gazdasági és Energetikai Minisztérium. A távozás előtt a Tisza Párt debreceni képviselője, Tárkányi Zsolt kifakadt amiatt, hogy a kormány egyik államtitkára a helyiek aggodalmai ellenére egy akkumulátoripari konferencián készül felszólalni. A rendezvény programjában még szerdán is szerepelt a lemondott politikus neve.
Milyen kár, hogy Kapitány úr ezt a kiváló alkalmat elmulasztotta – sajnálkozott az ellenzéki párt közleményében.
Boldog István ügye kapcsán egy hét múlva hirdetett volna ítéletet a bíróság, a mára tervezett tárgyalás azonban elmaradt.
Magyarország összesen 16,4 milliárd eurónyi uniós forráshoz férhet hozzá a vállalt feltételek teljesítésével. Ebből 4,2 milliárd euró felszabadításáról már megszületett a döntés, a további összegekhez azonban még jóváhagyás szükséges. A teljes keret ráadásul 3,5 milliárd eurónyi visszafizetendő hitelt is tartalmaz.
A médiától a politikai kommunikációig.
Két tanár és két pedagógus-szakszervezet is az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, amely most kimondta: a sztrájkjogba való beavatkozás nem volt „szükséges egy demokratikus társadalomban”.
Egyre nagyobb a baj már az általános iskolákban is – jelezte a program szervezője.
Fendler Judit többek között azt állította, hogy második pályázatakor Kubatov Gábor berendelte a Fidesz Lendvay utcai székházába és felrótta neki, mely kéréseiket nem teljesítette az elmúlt években.
A Fidesz ismét túlhúzta a húrt, amit Magyar Péter sem hagyott szó nélkül.
A miniszter a közösségi oldalán írta meg, hogy nem mondott le, és nem is tervezi ezt.
A tárcavezető megerősítette, egyelőre nincs napirenden a távozása.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja szerint a gyermekvédelmi törvény módosításával a Brüsszel-Tisza-paktum újabb részletei váltak ismerté.
Vádat emeltek egy nevelőszülő ellen.
Gyökeresen átalakítaná a közlekedésfejlesztés eddigi rendszerét a kormány: az új autópályák építése helyett a leromlott utak és hidak felújítására helyezné a hangsúlyt. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy 2027 tavaszán az állam visszaveszi a gyorsforgalmi utak üzemeltetését, miközben jelentősen szigorítaná a közlekedési szabályokat. A következő években emellett több mint 3500 milliárd forintos vasútfejlesztési program indulhat.
Miközben a vizsgált magyar szülők döntő többsége úgy hiszi, kézben tartja gyermeke digitális biztonságát, a túlzott képernyőidő miatt egyre romlik a fiatalok mentális egészsége. A Bethesda Gyermekkórház ismét konferenciát szervezett a gyermekek digitális jóllétéről, ahol a rémisztő adatok mellett megoldási javaslatokat is hallhattunk.
„Furcsa azt látni, hogy akit egy jókedvű, humoros figurának hittél, az közelről inkább egy agresszív zsarnoknak tűnik” – mondta Vadász Gábor volt hegyvidéki alpolgármester a XII. kerület vezetőjéről.
Tovább fokozódhat az olcsó, illegális és adózatlan termékek térnyerése.
Határozott hangvételű közösségi médiás bejegyzésben reagált Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter arra a sajtóhírre, amely szerint Tótth András energetikai államtitkár váratlan távozása előtt felmerült az ő lemondása is a tárca éléről.
Országreklámra és influenszerkampányra is kapott közpénzt korábban két cég, amelyekből most kiszállt Balásy Gyula, és új néven futnak tovább.
Fendler Judit próbálta távol tartani a NER-közeli vállalkozókat az intézménytől.
Még keressük a hatóságot, ahol vallomást tehet Fürcht Pál. A Központi Nyomozó Főügyészség már jelezte, hogy ott biztosan nem hallgatnák meg a volt főügyészt, aki Magyar Péter telefonügye mellett a Schadl-Völner-ügy ügyészségi vonatkozásairól is beszélne. Lehetséges, hogy ez első körben az Országgyűlés egyik bizottsága lesz, bár eddig nem érkezett megkeresés – számolt be a Reggeli gyorsban dr. Horváth Lóránt, aki Fürcht jogi képviselője a lemondásával összefüggésben indult fegyelmi eljárásban.
Kihelyezett frakcióülést tart Lakiteleken a Fidesz–KDNP csütörtökön és pénteken. A frakciószövetség áttekinti és értékeli Magyarország “jogállami és gazdasági lejtmenetét”.
Legalább 40 ütést mért kéthónapos kislányára egy amerikai férfi, majd az anyát is fojtogatta. A baba sérüléseit súlyos autóbalesetéhez hasonlították.
Egyenesen Brüsszelből érkezik oda Orbán Viktor.
A Fidesz és a KDNP képviselői kétnapos, kihelyezett frakcióülésen vesznek részt Lakiteleken csütörtökön és pénteken. Megfogalmazásuk szerint Magyarország jogállami és gazdasági lejtmenetét tekintik át, valamint az előttük álló parlamenti és politikai feladatokról egyeztetnek majd.
Az Alkotmánybíróság döntése nem mentesíti az önkormányzatokat a szolidaritási hozzájárulás megfizetése alól, és a korábbi tartozásokat sem törli el – figyelmeztetett Kármán András pénzügyminiszter. A tárcavezető szerint a jelenlegi szabályozást módosítani kell, mert az önkormányzatok nem kaptak megfelelő jogorvoslati lehetőséget a rájuk kirótt összegek vitatására. A kormány az év végéig új rendszert kíván kialakítani, amelyhez egyeztetést kezdeményez az érintett településekkel.
A volt miniszterelnök szerdán Brüsszelbe utazott a Patrióta csúcstalálkozóra, onnan fog majd Lakitelekre érkezni.
A Terror Háza kirúgott főigazgatója azt mondja, nem is tudta, hogy létezik ilyen portál.
Lehet-e cukormentesen étkezni?
Az új vezető kinevezéséig Gacsályi József, az OVF eddigi műszaki főigazgató-helyettese látja el a főigazgatói feladatokat megbízottként.
A miniszterelnök öccse érintetlen maradt, noha a Telex kutatása és bizonyítékai alapján kijelenthető, hogy a társai vele együtt ténykedtek, nélküle nem ment volna a biznisz.
Elsőként válaszolt lapunknak Kármán András minisztériuma.
Czetz Balázst, az eddigi megbízott főigazgatót nevezte ki a Magyar Nemzeti Levéltár új főigazgatójának Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter – jelentette be Sári Zsolt, az örökségvédelemért és közgyűjteményekért felelős államtitkár szerdán a közösségi oldalán.
Az Országgyűlés kedd esti vitáján az ellenzéki pártok is támogatták azt a kormánypárti előterjesztést, amely szerint munkaszüneti nappá nyilvánítják december 24-i munkanapot. Ugyan az elmúlt években gyakorlatilag karácsony előestéjén sem kellett dolgozni, mert áthelyezett munkanapnak számított.
Továbbra sem tudni, milyen szempontok és eljárás alapján választják ki a tankerületi központok vezetőit, ezért lapunk bírósághoz fordul az adatok megismerése érdekében.
A cél, hogy már a jövő évi szezonra elkészüljenek vele.
A rendőr fel is vette.
Rétvári Bence október 16-ra közös imát szervez a Belvárosi Templom altemplomába Hankó Balázsért, Seszták Miklósért és két másik gyanúsítottért.
Finoman szólva is furcsa, ami a kormányban zajlik. Ami biztos: a tárca egyik kiemelten fontos államtitkára valóban távozott a kormányból. Az okairól viszont nagy a hallgatás.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint lemondott volna a tisztségéről.
Országos átlagban két fokkal volt hidegebb az ilyenkor megszokottnál.
Hankóért már a letartóztatása előtt is imádkoztak a Fidesz-KDNP politikusai. Most az Orbán-imádó Osztie Zoltán atya templomában találkoznak a jó érzésű honfitársak.
Újra megnyílik a Horizon Europe program a magyar kutatók előtt,
Mindenkit érintő témák is szóba fognak kerülni.
Rákay Philip szerint politikai támadás zajlik ellene a rácalmási földügy miatt. Magyar Péterről is elmondta a véleményét.
De akkor még nem a vagyonvisszaszerzési hivatal vitte az ügyet, hanem a Központi Nyomozó Főügyészség. Úgy tudjuk, a nyomozást a választás előtt ugyanazért fékezték, mint amiért a választás után gyorsan pontot akartak tenni a végére.
Fékezés nélkül ütötte el egy autó diákot, aki bokatörést és zúzódásokat szenvedett, a baleset pedig a kosárlabda-karrierjét is veszélybe sodorta.
A hétvégén DPK-tábor is lesz a településen.
Az ellenzéki párt szerint Fendler „kancellári munkáját mindvégig zavartalanul folytathatta, a kormányzat bizalmát élvezve”.
Korábban 2008 és 2012 között a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, illetve a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője volt. Pályazatot írnak ki a posztjára.
A házelnök szerint Németh Balázs videója félrevezetően mutatta be a történteket.
A Nébih négy növényvédő szer rendkívüli alkalmazását engedélyezte.
Reagált arra, hogy egy cikk szerint az ő lemondása is felmerült.
Sajtótájékoztatót tartott szerda délelőtt a Független Közmédia Testület (FKT) az MTI Naphegy téri székházában. A téma egy nem mindennapi esemény, a Magyar Rádió és Televízió Zrt. vezérigazgatói választása volt.
Tizenegy Állatvédő Egyesület (Újbuda Állatmentés) közérdekű adatigényléssel fordult a tárcához.
Megkezdte a tatai Réti VIII. tó lehalászását a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ). Az egész évben nevelt halakat a Duna neszmélyi és táti mellékágaiba telepítik.
Jelentős fennakadással kell számolniuk a vasúton utazóknak a debreceni fővonalon, miután Kisújszállásnál megrongálódott a felsővezeték, és emiatt szünetel a vonatforgalom.
A Kecskeméti Törvényszék elutasította a fellebbezéseket, a bíróság szerint továbbra is fennáll a szökés, az elrejtőzés és a bizonyítás jogellenes befolyásolásának...
Szilícium-völgy helyett Konténer-völgy. A Saját Tőke podcast soron következő adásában Orbán Krisztián és Nagy Tamás beszélgetnek cégvásárlási célpontok kereséséről, és arról, hogy hogyan ne add el a céged.
Bombafenyegetés miatt riasztották a rendőröket kedden délután a fővárosi Nyírő Gyula kórházhoz. A helyszínre több rendőrautó is érkezett, az épületet pedig tűzszerészek vizsgálták át. Robbanóanyagot vagy robbantásra alkalmas eszközt végül nem találtak.
Orbán Anita külügyminiszter tett rendkívüli bejelentést.
Nagy István április 7-ig volt külügyi állományban, kérdés, hogy végül milyen tevékenységet végzett ott a magyar kormány számára.
Az aszálykrízis közepén újabb személyi változás történt a vízügyi vezetésben, miközben Láng István távozásának okairól továbbra sem tudni semmit.
Újabb kulcspozícióban történik személyi csere a közigazgatásban: Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója 2026. október 15-ei hatállyal benyújtotta lemondását. A döntést az Élő Környezetért Felelős Minisztérium tudatta a nyilvánossággal a hivatalos közösségi oldalán.
Láng István 2018 óta vezette az OVF-et, a főigazgatói posztra pályázatot írnak ki.
A jegybankelnök a parlamentben az infláció mérséklődéséről, a rekordmagasságú tartalékokról és a korábbi MNB-vezetés örökségének rendezéséről számolt be
Templomi imádsággal állna ki a büntetőeljárás alá vont korábbi kormánypárti politikusok mellett a KDNP, amely politikai üldözötteknek tekinti egykori vezetőit. Rétvári Bence frakcióvezető október 16-ra szervezett közös imát Hankó Balázs, Varga-Bajusz Veronika, Seszták Miklós és Bús Balázs támogatására. A politikusok ellen ugyanakkor milliárdos nagyságrendű gazdasági visszaélések és korrupció gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.
Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja szerint kormányközeli cégek próbáltak beszállítóvá válni, őt pedig emiatt megfenyegették.
A cég elmaradt tőketörlesztése miatt.
Tízéves kancellári munkája alatt egyszer sírta el magát Fendler Judit, miután állítása szerint egy NER-közeli vállalkozó kirúgással fenyegette, ha nem bízza meg egy túlárazott beszerzéssel.
Egy marihuánával teli kartondobozt találtak a hatóságok.
Sajtótájékoztatót tartott szerda délelőtt a Független Közmédia Testület az MTI Naphegy téri székházában. A téma egy nem mindennapi esemény, a Magyar Rádió és Televízió Zrt. vezérigazgatói választása volt.
Berki Ákos, 22 éves, balassagyarmati fiatal. Neve még nem jelent sokat, de potenciál van benne, mint minden pályakezdőben. A különbség közte és kortársai között az, hogy ő a parlamentben ül, a Tisza frakciójában.
Megszólalt a minisztérium a gáztárolókkal kapcsolatban.
A minisztérium azt is közölte, ki irányítja majd az intézményt az utód kinevezéséig.
Magyarországon ma több mint 1 millió ember él diagnosztizált cukorbetegséggel.
A jelek szerint akár a száz százalékos parlamenti támogatás is összejöhet Varga Mihálynak.
Kihelyezett frakcióülést tartanak Lakiteleken.
Kemény szavakkal bírálta Kovács Gergelyt, a XII. kerület polgármesterét korábbi helyettese, Vadász Gábor. A momentumos politikus szerint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke egészen más embernek bizonyult a közös munka során, mint amilyennek korábban megismerte. Vadász azt állítja, hogy a polgármester ellehetetlenítette a munkáját, kihagyta a fontos döntésekből, és a kerület korábbi vezetésének átvilágítása sem halad megfelelően.
A változást az Élő Környezetért Felelős Minisztérium jelentette be.
Hadházy szerint Sárosi Józsefet azért váltották le az egyik vizsgálóbizottság éléről, mert megírta róla, hogy a paksi földvásárlásokon nyerészkedhetett.
Czetz Balázs öt évre kapott megbízatást.
November közepéig lehet pályázni a közmédia vezérigazgatói posztjára. Olvasóinkat arról kérdezzük, vajon pártatlan lehet-e a szervezet elnöke?
Lakitelken gyűlnek össze.
Bár a minisztérium hivatalosan cáfolta, a HVG több forrásból úgy értesült, hogy kedden felmerült Kapitány István lemondása is a gazdasági és energetikai tárca éléről.
Néhány nappal korábban még a magyar energiapolitika nagy fordulatát jelentette be
A polgármester szerint a kérdés valójában az, hogyan érinti a változás a helyben élőket.
A tárcavezető szerint a szabályozást módosítani kell.
Élesen bírálta a Fidesz–KDNP-t és a Mi Hazánkat Magyar Péter, amiért a két ellenzéki pártszövetség, illetve párt képviselői nemmel szavaztak a gyermekvédelmi törvény módosítására. A miniszterelnök a Partizánnak adott interjújában különösen a kórházban hagyott csecsemők támogatását és a gyermekek internetes védelmét érintő rendelkezések elutasítását kifogásolta. A beszélgetésben szóba került az új legfőbbügyész-jelölt személye, a könyvek fóliázásának ügye és az 1956-os forradalom hetvenedik évfor
A lakosság segítségét kérték az azonosításukhoz.
A frakciószövetség áttekinti és értékeli Magyarország jogállami és gazdasági lejtmenetét.
Németh Balázs videót posztolt a keddi Országgyűlés után, amelynek kísérőszövegében azt állítja, hogy Magyar Péter a szünetben „magához rendelte és kiosztotta” a házelnököt. Forsthoffer Ágnes alaposan helyre tette a fideszes képviselőt, és azt is elárulta, valójában miről beszélgetett Magyarral az ominózus videóban.
Deák Dániel szerint Magyar Péter és Kapitány István között is komoly konfliktus alakult ki.
November 1-jétől tételsoronként 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről érkező online rendelések után – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A díj a csomag értékétől függetlenül fizetendő. A vásárlóknak nincs külön teendőjük: a vámkezelést és a fizetést továbbra is a posta, a futárszolgálat vagy a platform megbízottja intézi.
Belső levélben bírálta élesen a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jelenlegi elnökségét Parragh László, a szervezet korábbi elnöke.
A frakciószövetség áttekinti és értékeli Magyarország jogállami és gazdasági lejtmenetét.
Láng István október 15-ével mondott le a főigazgatói posztról.
Több rendőrautót és egy rendőrségi kisbusz vonult ki az esethez.
Lovkó Csaba lett a privatizációs vizsgálóbizottság elnöke Sárosi József helyett. A Tisza szerint nem Hadházy Ákos paksi földügyről szóló posztja miatt.
Ami Orbán Viktor idején országos felháborodást váltott volna ki, azt Magyar Péternek ma szó nélkül elnézik.
A feladatokat az új főigazgató kinevezéséig Gacsályi József műszaki főigazgató-helyettes veszi át.