Ennek több mint felét a fizetésekre fordítanák.
Keresés a hírek között – 2026. október 14. 21:00 előtti hírek
2026. október 14. 21:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Egy visszautasított kábítószer-ajánlatból lett fenyegetőzés.
Gajdos László szerint az önkormányzati telepek korszerűsítése mellett a felelős állattartás erősítésére is szükség van a kóbor állatok számának csökkentése érdekében.
Röviden, azt is kérdezhetnénk: újkommunisták-e akkor a tiszások, újkommunista-e Magyar Péter kormányának programja és működése?
Elhunyt Pintér Dezső, a Magyar Rádió munkatársa, a TV2 első elnöke. A magyar televíziózás meghatározó alakjára két egykori kollégája, Sváby András és Pálffy István emlékezett az ATV Heti Napló című műsorában. Mindketten részt vettek a TV2 1997-es elindításában, és évtizedeken át dolgoztak együtt Pintér Dezsővel.
A Mol az Economxnak megerősítette, hogy az amerikai pénzügyminisztérium engedélyével október 30-ig folytathatja a tárgyalásokat a szerb NIS többségi részesedésének megszerzéséről.
Újabb részletekre derült fény a Bayer-féle köztartozásügyben, miközben az NKA-s forintmilliókat is csepegtették a cégének.
A helyszínelés teljese vágányzár mellett folyik.
Az érintett vonalon teljes vágányzár van érvényben.
Baleset miatt változott a vonatok közlekedése a lajosmizsei vasútvonalon, az utasoknak pedig pótlóbuszos átszállásra és hosszabb eljutási időre kell számítaniuk szerda este.
Nyilvános határozathirdetést tart az Alkotmánybíróság (Ab) az Óbudai Gázgyár szennyezett területeinek kármentesítése ügyében jövő kedden.
Az egybegyűlteknek a belvárosi közbiztonság romlása miatt demonstráltak. Egy ügyvéd még azt is elmondta, hogyan érdemes bejelentést tenni úgy, hogy foglalkozzon is vele a rendőrség.
Több millió forint ellenében készített közösségimédia-elemzéseket az Orbán-kormány Miniszterelnöki Kabinetirodájának a Századvég a 2026-os választási kampány során. Csakhogy sok adat finoman szólva sem stimmelt benne.
Kábítószert kínáltak két férfinak, majd miután azok visszautasították az ajánlatot, késekkel és egy fegyvernek látszó tárggyal próbálták megfélemlíteni őket Erzsébetvárosban. A négyfős társaság október 13-án hajnalban a Dob utcában került konfliktusba a két férfival. A rendőrök a bejelentést követően egy órán belül elfogták a gyanúsítottakat – számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Facebook-oldalán.
A Magyar Közlönyben megjelent határozat 2026-ra 6 milliárd forintot irányoz elő a gyermekjóléti alapellátás és a gyermekvédelmi szakellátás megerősítésére.
Magyar Péter Brüsszelben jelentette be, hogy a Tisza-kormány külön uniós forrásokat szerezne a határkerítés és a határvédelem megerősítésére. A miniszterelnök az uniós csúcstalálkozó előtt a migrációról is beszélt, és élesen bírálta az előző kormány embercsempészekkel kapcsolatos döntését. Ezek mellett kijelentette, a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló ukrán törvény hétfői elfogadása történelmi áttörést jelent.
A cég százmilliókat követel az önkormányzattól.
Szokatlan helyzetbe került Dömsödi Gábor, miután megnyerte a pásztói időközi polgármester-választást. A korábbi televíziós műsorvezető jelenleg még a mindössze 102 lakosú Bokor polgármestere, miközben már Pásztó új vezetőjének választották. Az ATV Startban beszélt arról, hogyan rendeződik az összeférhetetlenség, miért tért vissza a város élére, és milyen tervei vannak.
Mi tény, és mi politikai értelmezés a Kommentben?
Nyilatkozott a közmédia testület elnöke
Csökkenhet a városok és régiók beleszólása az uniós fejlesztési pénzek felhasználásába a következő költségvetési időszakban – mondta az InfoRádióban Tüttő Kata. A Régiók Európai Bizottságának elnöke szerint a tervezett átalakítás a már erősebb térségeknek kedvezhet, ezért meg kell őrizni a területi fejlesztésekre elkülönített támogatásokat.
Hamarosan aláírják a megállapodást – közölte a külügyminiszter.
Éles hangú bejegyzésben reagált Schmidt Mária történész Márki-Zay Péter egyik korábbi állítására. A történész szerint a hódmezővásárhelyi polgármester tévedett, amikor vitatta egy 2019-ben tett kijelentését, amely Németország internetes infrastruktúrájának állapotára vonatkozott.
Eddig mintegy másfél millió tonna, vagyis körülbelül 60 ezer kamionnyi áru szállítása esett ki, és rövid távon javulás sem várható.
Lezárultak a tárgyalások a Norvég Alappal, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap – jelentette be Orbán Anita külügyminiszter a Facebookon.
Mindössze 14 percig tartott a Fehér Ház új szóvivőjének első sajtótájékoztatója, amelyen három kérdésre válaszolt, mielőtt váratlanul lezárta volna az eseményt.
A miniszterelnök kiemelte, hogy határozottan megerősítik a hazai és az európai külső határok védelmét.
Orbánt még mindig az SZDSZ üldözi, a Tisza a halott környezetért is felel, a Fidesz kulturális irányvonalába pedig beleillik a herezacskózás is. De lehet, hogy félreértünk valamit. Ez a Bubek.
A közvilágítás egyelőre bizonytalan ideig szünetel a településen.
Bayer köztartozása, a Norvég Alap pénzei, Kapitány le-nem-mondása.
Kitálalt a Partizánban Fendler Judit! A Szegedi Tudományegyetem kancellárja részletesen elmesélte, miként próbálták megfélemlíteni és zsarolni a NER vállalkozói.
Amerikában is téma lett Orbán Viktor cáfolata.
Hárommilliárd forintos tanácsadói szerződés ügyében tett feljelentést hűtlen kezelés, költségvetési csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt a Miniszterelnökség - tudatta közleményben a Kormányzati Kommunikáció szerdán az MTI-vel.
Újabb, régóta várt funkcióval bővült a MÁVPlusz alkalmazás: a legfrissebb verzióban már grafikusan is kiválaszthatják az utasok, hogy a még szabad helyek közül melyik ülésre szeretnének jegyet foglalni. A fejlesztésről Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter számolt be a Facebook-oldalán, kiemelve, hogy a felmérések szerint ezt a lehetőséget várták a legtöbben az új alkalmazásban.
A szervezők petíciót is átadtak a Belügyminisztériumnak.
Milliárdos támogatásokat követelnek a MOL extraprofitjából.
Ha lefektetik az alapokat, akkor sor kerülhet egy találkozóra Beregszázon is.
Az Orbán-kormány 5 éve inkább lemondott erről a pénzről, hogy bot lehessen a küllők között.
Az osztrák vasúttársaság hivatalos keresőjében már látszik is, hogy Miskolcról Railjettel lehet majd eljutni Münchenbe.
Az Országgyűlés elfogadta a gyermekvédelmi törvényről szóló javaslatot, amivel Orbán Viktor szerint a Tisza semmibe veszi a 2022-es népszavazás eredményét.
A sofőr egy buszmegállóba csapódva elütött egy 76 éves asszonyt, aki a helyszínen meghalt.
Magyarország félreáll, de jönnek helyette mások.
Szabadlábra került az a Macsek becenéven ismert M. János, akit az Orbán Viktor testvérét, Orbán Áront is érintő vízumbiznisz ügyében az április 12-i választás utáni napokban tartóztattak le.
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Rövidesen aláírják a megállapodást.
Öt perc látványos. A teljes időrend még érdekesebb.
Tordai Bence feljelentőként állt a rendőrség elé a Paks II. körüli milliárdos hűtlen kezelés gyanúja miatt indult eljárásban.
Lezárultak a tárgyalások, hamarosan aláírják a megállapodást.
Szerda estétől sötétségbe borulhat Bonyhád több utcája, miután a közvilágítást üzemeltető PS Project Kft. – a szolgáltatási szerződés felmondására hivatkozva – kikapcsolja a lámpákat. A cég szerint az önkormányzat többször megszegte a szerződést, emellett a jelentősen megváltozott üzleti környezet is hozzájárult a döntéshez. Filóné Ferencz Ibolya, a város fideszes polgármestere arról tájékoztatta a lakókat, hogy több utcában már mintegy 200 lámpatestből eltávolították a biztosítékot.
Az Igazságügyi Palota átadásának 130. évfordulója alkalmából október 20. és 23. között ingyenesen látogatható lesz a megújuló történelmi épület – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
Robbanóanyagot nem találtak.
Az Isztambuli Egyezmény ratifikációjának lehetőségét is megvizsgálja az új kormány – erről Sáfrány Réka a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség elnöke beszélt a Klubrádióban miután a szervezet a kormányváltást követően a Szociális és Családügyi Minisztérium képviselőivel folytatott egyeztetéseket. A találkozón a nők elleni erőszak és a nemek közötti egyenlőség kérdéseit is felvetette a női érdekérvényesítő szervezet. Sáfrány szerint az egyezmény elfogadása azért is fontos lenne, mert a jogszabál
A tiszás házelnök szerint hazugság, hogy a miniszterelnök eligazította őt az ülés szünetében, lejáratásnak nevezte Németh Balázs videóját.
Hárommilliárd forintos tanácsadói szerződés ügyében tett feljelentést hűtlen kezelés, költségvetési csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt a Miniszterelnökség – tudatta közleményben a Kormányzati Kommunikáció szerdán az MTI-vel.
Letartóztatásban marad, de a családjával tarthatja a kapcsolatot a gyanú szerint a 12 ember halálát okozó járművezető.
A miniszterelnök szerda délutáni Facebook-bejegyzése szerint elindult Brüsszelbe, ahol „kiemelten fontos uniós csúcstalálkozón” fog részt venni. Magyar Péter a háromnapos távolléte idején többek között tárgyalni fog a Visegrádi Négyek miniszterelnökeivel, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és részt vesz a néppárti kormányfők találkozóján is.
A volt kormányfő „Brüsszelt” és a „genderpropagandát” is emlegette.
A fellebbezések mellé most fogolykiváltó imát is szerveznek, Rétvári Bence péntekre hívja templomba a letartóztatott politikusok támogatóit.
Parragh László eddig hallgatott a kamarai elnökválasztás elvesztése után, most viszont egy közel kétszáz címzettnek elküldött levélben lopással vádolta meg a szervezet vezetését, Nagy Elek elnököt pedig „fehér galléros bűnözőnek” nevezte. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara korábbi vezetője arra kérte a címzetteket, hogy távolítsák el az utódját.
Sajtóinformációk szerint már nincs letartóztatásban M. János, akit a Fidesz elnökének és korábbi miniszterelnöknek, Orbán Viktornak az öccsét, Orbán Áront is érintő vízumügyben vettek őrizetbe korábban.
A színész-aktivista szerint a Jász Nemzeti Egyesület és a Jászapáti Gazdakör párhuzamosan pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelőnél.
Így változtatja meg a társadalmunkat a mesterséges intelligencia - Török Balázs új könyve arra ösztönöz, hogy tudatosan gondoljuk végig, milyen kapcsolatot szeretnénk kialakítani a mesterséges intelligenciával. A kötet a munkaerőpiac átalakulásától a gyermekeink jövőjén át az elmagányosodásig vizsgálja az AI társadalmi hatásait, tudományos és szakmai forrásokra, valamint a szerző saját kutatásaira támaszkodva.
Összesen csaknem húsz kilométeren korszerűsítik és szélesítik ki a Balatoni Bringakört, amelynek részeként a hazai forrásból finanszírozott négy legsürgősebb szakasz a tervek szerint már 2027-re, a nagyobb léptékű északi parti beruházáscsomag pedig 2029-re készülhet el.
Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos macskaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
Fellegi Tamás amerikai cége egy idő után már az EU-ról adott jelentéseket, a Miniszterelnökség szerint szó sem volt a járványról, pedig arra hivatkozva nem írtak ki közbeszerzést.
Költségvetési csalás, hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával feljelentetést tett a Miniszterelnökség egy 2021-ben megkötött tanácsadói szerződés ügyében, melyben az EAC International nevű cég érintett, melynek akkora tulajdonosa és vezérigazgatója Fellegi Tamás, a második Orbán-kormány minisztere volt.
Lezárult a jogállamisági feltételességi eljárás, így újra elérhetőek a magyar egyetemisták és kutatók számára az Erasmus+ és a Horizont Európa programok.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága indoklásában azt írta: a döntés aránytalan korlátozást jelentett a pedagógusok és a szakszervezeteik számára is. Az ügynek azonban még nem biztos, hogy itt vége: a kormány ugyanis január 6-ig kérheti az ítélet újratárgyalását.
Láng István lemondása után megszólalt Gajdos László.
A szervezetnél jelenleg is zajlik egy átvilágítás a közpénzek elköltése miatt.
Életfogytiglant kér az ügyész a férfira.
Nem olyan egyszerű megváltoztatni a közúti jelzőtáblákat.
A magyar miniszterelnök Brüsszelben vesz részt az uniós csúcson.
Ritka egyetértés alakult ki a Tisza és a Fidesz között: mindkét párt támogatja, hogy random alkohol és drogteszteket próbáljanak ki a parlamenti képviselőkön.
Milyen következménye lehet az „évszázad múzeumi rablásának”? Miért volt jobb főnök Lázár János, mint Gulyás Gergely? Nézze meg legújabb műsorunkat a művészettörténész, korábbi kormányfőtanácsossal!
Kert Attilát, Weyer Balázst, Nagy Iván Zsoltot, Szabó Stein Imrét és Bárdos Andrást kérdeztük arról: pályáznak-e a posztra?
A volt kormányfő szerint a miatt a törvény miatt támadja a kormánypártot, amely Magyar Péter szerint a kor kihívásainak jobban megfelelő és a gyermekeket jobban védő törvény.
Egy mezőkövesdi idősotthon miatt vitázik a politikus a polgármesterrel.
A támadók nem jutottak messzire, a rendőrök a közelben elkapták őket.
Petícióval kérik az államfő közbelépését.
Orbán Viktor szerdai Facebook-bejegyzése szerint Magyar Péter a brüsszeli érdekeknek megfelelően „kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak”. A Fidesz elnöke a kedden megszavazott gyermekvédelmi törvényjavaslatra utalt, amelyet az ellenzéki pártok mindegyike leszavazott.
Franciaország után Albániában is erőszakba csaptak át a jobb oktatási rendszerért utcára vonulók tüntetései. A diáktüntetők kedden téglákat és betonelemeket hajítottak az albán oktatási minisztérium épületére Tiranában, mire a rendőrség könnygázzal és vízágyúval válaszolt.
Pénteken először tárgyal négyszemközt Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij. Egy történelmi jelentőségű ukrán bejelentés is hozzájárulhatott a találkozó előkészítéséhez: Olvasd tovább: https://hellomagyar.hu/2026/10/14/pentek-talalkozo-magyar-zelenszkij/
A gyanú még nem magyarázza meg automatikusan a fogva tartást.
Semmi sem ingatja meg Rubint Réka gyógyulásba vetett hitét. A rákbetegséggel küzdő fitneszlady-t nemrég Németországban kezelték, s most érzi először, hogy a felépülésre valóban jók az esélyei.
Az NVB határozata nem jogerős, ellene három napon belül lehet jogorvoslatot kérni a Kúriától
A szükséges aláírások fele másfél hét alatt összegyűlt azon a petíción, amely a zöld rendszámos autók ingyenes parkolásának megtartása mellett áll ki – mondta el az InfoRádióban a kezdeményezést támogató Magyar Elektromobilitás Egyesület elnöke, Antalóczy Tibor.
Több termékért még 1000 forintot sem kell fizetni.
Egyre kínosabbá válik a magyarázkodás.
A Petőfi Kulturális Ügynökség területén keresztül vezet az egyetlen alternatív útvonal az Óbudai-szigetre. A Budapest Közút szerint nem fog csúszni a híd felújítása.
Újabb képek mutatják, milyen súlyos állapotba került a Tisza-tó a tartós csapadékhiány és a hőség miatt: a friss felvételek szerint a tó egyes részei teljesen kiszáradtak. A helyzet már augusztusban is aggasztó volt, akkor a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság közölte, hogy lényegében elfogyott a Tisza-tó hasznosítható vízkészlete, ezért rendkívüli intézkedéseket vezetnek be.
Nem ez az első ügy, ami miatt a hatóságokhoz fordul a tárca.
Lemondása után az ügyészségnek is hátat fordít az előző legfőbb ügyész, bár a Legfőbb Ügyészség szerint korai találgatni.
A kormány egyeztet az iparkamarával annak átalakításáról, ám a kamarai biztos kinevezését nem tartja gyámság alá helyezésnek Nagy Elek, az MKIK elnöke, aki szerint a kormányzati kritikák és a belharc az előző vezetés öröksége. Azt is elárulta, meddig maradna elnök. Interjú.
Péntek reggel rendkívüli ülést tart a Fővárosi Közgyűlés a Fidesz–KDNP kezdeményezésére. A frakció azt szeretné elérni, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a jövőben csak a közgyűlés előzetes felhatalmazásával hozhasson döntéseket a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában. A vita középpontjában a parkolási bevételek újraelosztása áll, amely több mint tízmilliárd forintot vonhat el a belső kerületektől.
Két embert hallgatott ki gyanúsítottként a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), miután felmerült a gyanú, hogy hamisított ajánlásokkal vettek nyilvántartásba két képviselőjelöltet a 2026-os országgyűlési választáson. A rendőrség közlése szerint az egyik jelölt ajánlóívein 12 olyan ember aláírása is szerepelt, akik az ajánlásgyűjtés idején már nem éltek.
Kiadta Kardosné Gyurkó Katalinnak Orbán Balázs országgyűlési képviselői mandátumát a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdán.
Előzetes figyelmeztetés nélkül sebességkorlátozást vezetett be a SpaceX a frontvonalon használt Starlink-terminálok egy részénél, ami több ukrán katonai műveletet is meghiúsított – állította Szerhij Beszkresztnov, az ukrán elnök tanácsadója. A szakértő szerint a műholdas kapcsolat megszakadása a drónok irányítását és a katonai egységek közötti kommunikációt is megnehezítette.
Hűvös, többnyire száraz éjszaka vár ránk, csütörtökön sok napsütésre, keleten helyi záporokra és élénkülő északi szélre készülhetünk.
Orbán Viktor a Tisza lépését súlyosan antidemokratikusnak nevezte
A Nemzeti Választási Bizottság kiadta Kardosné Gyurkó Katalinnak a mandátumot.
De csak ott lesz csere, ahol muszáj, ahol lehet, megoldják átmatricázással a spórolás jegyében.
Az élődonoros szervátültetés több betegnek adhat esélyt, a szervadományozásról pedig már az iskolákban többet kellene beszélni – erről beszélt az InfoRádióban a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért kuratóriumi elnöke.
A valóságtól elrugaszkodott feltételezés, hogy nem ő, hanem a miniszterelnök fog menni.
Mivel a vállalkozó már régóta nem tudott megegyezni a fideszes önkormányzattal, elsötétül a Tolna megyei város.
A gyermekvédelmi törvény átírása itt még nem ér véget.
Először csak a legfőbb ügyészi posztról mondott le, most az egész szervet otthagyja.