Megszüntette az ügyészség a Szőlő utcai ügyben a szexuális visszaélés miatt indított nyomozást.
Keresés a hírek között – 2026. október 21. 18:00 előtti hírek
2026. október 21. 18:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
A kormányváltás után is a korábbi Megafonhoz kötődő szereplők dominálják a politikai influenszerek Facebook-ranglistáját. A Telex és a Political Capital közös elemzése szerint Bohár Dániel és Deák Dániel érte el a legtöbb interakciót az elmúlt fél évben, miközben Molnár Áron a hetedik helyre került.
A KDNP szerint hamis volt a koronatanú állítása és bocsánatkérést vár, de a HVG szerint az ügyészség továbbra is gyanúsítja a javítóintézet volt vezetőjét.
A volt jegybankelnök őrizetbe vétele, a Tisza-kormány első költségvetése és Orbán Viktor lakiteleki stratégiaváltása is szóba került a Törökülés aktuális epizódjában.
A volt főügyész után folytatódik a meghallgatások sora.
A fogadási felületen már duplaakkora esélyt látnak a volt kormányfő letartóztatására még az idei év végéig.
A gyermekvédelmi szakemberek a terület rendszerszintű válságát feltáró országgyűlési vizsgálóbizottsága előtt létszám- és forráshiányról számoltak be.
A szervezet egy átfogó javaslatcsomagot dolgozott ki, melynek része a negyvenöt perces ebédidő, a menza áfájának csökkentése, illetve az alapanyagokra fordítandó minimum összeg is.
Kőbányán nem egyszerűen egy új múzeum épülhet
Steve Witkoff amerikai különmegbízott emberségesnek nevezte Putyint szentpétervári találkozójukon: Olvasd tovább: https://hellomagyar.hu/2026/10/21/trump-embere-emberseges-putyin/
A Külügyminisztérium a 444-nek elküldte a focista levelét, illetve azt is, hogy Dzsudzsáknak kétszer volt diplomata-útlevele.
Elfogatóparancsot bocsátott ki a rendőrség Matolcsy Ádám ellen, miután a hatóságok nagyszabású akciót indítottak a jegybanki alapítványi vagyon átjátszásának ügyében.
Délután öt után a rendőrség honlapján jelent meg.
Nem válallnak közösséget a magyar emberek végletes megosztására építő miniszterelnökkel.
Folytatódik a vasútvonalak felújítása a Balaton felé. Választókerületünk, mint turisztikai desztináció számára is kiemelten fontos, hogy Budapestről a lehető leggyorsabban és legbiztonságosabban lehessen lejutni a magyar tengerhez – írta a házelnök Facebook-oldalán.
„Ez egy valódi baloldali kormány, baloldali javaslatokkal”
Gazdasági csalás miatt keresik.
Újabb szereplő került a hatóságok látókörébe az MNB körüli ügyben: nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki két ember ellen.
Azonnali intézkedést ígér Trentin Balázs országgyűlési képviselő a Népligetnél uralkodó állapotok kapcsán. Néhány napja egy anyuka kislányával a Fradi vízilabdaedzéséről tartott hazafelé, amikor egy késsel hadonászó, drogosnak tűnő férfi a nyomukba eredt.
Szerda reggel vettek őrizetbe a volt jegybankelnököt az MNB-ügyben, akit gazdasági csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt gyanúsítanak.
Szerda kora reggel őrizetbe vette a Központi Nyomozó Főügyészség Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökét az alapítványi pénzekkel kapcsolatos nyomozásban. A történtekre a Fidesz részéről a sajtófőnök hivatalos nyilatkozattal reagált az állami hírügynökségnek.
Matolcsy Györgyöt rendőrök vitték el szerdán reggel. A volt jegybankelnököt őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásban, az MNB alapítványokkal összefüggésben. Az kihallgatás és őrizetbevétel a Központi Nyomozó Főügyészségen zajlott.
A kormány 192 milliárd forintot szán az egészségügyi szakdolgozók bérének emelésére, ám az összegből olyanok is részesülnek, akik nem szakdolgozók. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke szerint az ő munkájuk is fontos, de ez kedvezőtlen a szakdolgozókra nézve.
Matolcsy Ádám György, a volt jegybankelnök fia és Stofa György üzletember ellen adtak ki körözést az MNB-ügyben szerdán - derült ki a police.hu körözési listájáról.
Ne adja oda a kisállatának.
Baranyi László színészt, 1956-os szabadságharcost díjazta a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Fidesz pártalapítványa az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából a budapesti Terror Házában – közölte a szervezet.
Matolcsy Ádám György, Matolcsy György volt jegybankelnök fia és Stofa György üzletember ellen adtak ki körözést az MNB-ügyben szerdán - derült ki a police.hu körözési listájáról.
Szerda estétől kiterjedt esőzés és egyre erősödő szél érkezik, a Dunántúlon helyenként kiadós mennyiség hullhat, csütörtökön pedig marad a borongós, őszies idő.
Gazdasági csalás miatt körözik. Az eljárást a Budapesti XII. Kerületi Rendőrkapitányság folytatja.
Az eddig kihallgatott gyanúsítottak, köztük Matolcsy György a vallomástételt megtagadta – áll az Központi Nyomozó Főügyészség közleményben.
A tűzszerészek a kiemelés idejére körülbelül száz embert evakuáltak a környékről.
Miután őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank volt elnökét, a fia, Matolcsy Ádám is feltűnt a rendőrség körözési listáján. Az ügyészség korábban közölte: szerdán két embert vett őrizetbe a főügyészség, és két ember ellen nemzetközi elfogatóparancs kiadását indítványozta. Előzőleg gyanúsítottként hallgatták ki Matolcsy Györgyöt és bűntársait. A letartóztatásról várhatóan pénteken dönt a bíróság.
Dull Szabolcs elemző a Tisza felemelkedésének és a Fidesz választási vereségének történetét mutatja be.
Az Országházban ismerték el a kiválóságokat.
Az MNB-ügyben három embert, köztük Matolcsy György volt jegybankelnököt vették őrizetbe. Két emberrel szemben nemzetközi elfogatóparancs kiadását indítványozta a Központi Nyomozó Főügyészség.
A magyar médiapiac működését és a szerkesztőségek fejlesztési lehetőségeit is veszélyeztetheti a reklámadó újbóli bevezetése – figyelmeztetett Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonosa a Kossuth Rádióban. A médiavállalkozó szerint a kormány döntése különösen a kisebb, vidéki szerkesztőségeket sújthatja.
Nemzetközi elfogatóparancs alapján keresik az őrizetbe vett volt jegybankelnök fiát és társát.
Több győri fideszes képviselő kilép a párt közgyűlési frakciójából, és CSAK GYŐR néven új képviselőcsoportot hozott létre, amely a helyi érdekek mentén, önállóan politizálna, és akár Pintér Bence polgármester előterjesztéseit is támogathatja.
A polgármester feljelentése miatt indítottak nyomozást.
Rendőrök zárják le az Üllői út környékét.
Édesapja Matolcsy György már őrizetben van.
Szűcs Gábor hazugsággal vádolta meg Magyar Pétert, miután Fürcht Pál volt főügyész parlamenti meghallgatásán kijelentette, semmilyen SMS-t nem írt a miniszterelnöknek. A fideszes képviselő úgy véli, csak a show kedvéért mondta ezt korábban a kormányfő.
Tótth András október 21-én lemondott az MVM igazgatóságában betöltött tisztségéről. A korábbi energetikai államtitkár október 13-án személyes okokra hivatkozva távozott kormányzati posztjáról, azonban az állami energetikai vállalat vezetésében továbbra is szerepet vállalt.
A gyermekvédelemről tárgyaltak az Országgyűlésben.
Az ügyészség közleményben számolt be a döntésről.
Jelentős fordulat történt az úgynevezett MNB-ügyben, miután a Központi Nyomozó Főügyészség 2026. október 21-én gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökét.
A közlemény szerint a nyomozó ügyészek az úgynevezett „MNB ügy” egyik szálát érintően intézkedtek.
Kateřina Konečná csatlakozott a Patrióták Európáért európai parlamenti (EP-)frakcióhoz
Kitüntetéseket adott át a miniszterelnök.
Átadták az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetéseket az Országház Kupolacsarnokában. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából művészek, tudósok, történészek, oktatók és kutatók teljesítményét ismerték el. Számos ismert név tűnik fel a díjazottak között.
Új frakciót alapítanak.
Átadták az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetéseket az Országház Kupolacsarnokában. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából művészek, tudósok, történészek, oktatók és kutatók teljesítményét ismerték el – tájékoztatott a Kormányzati Kommunikáció.
A mai napon a nyomozó főügyészség elfogta és őrizetbe vette Matolcsy Györgyöt, a Közép-Európai III. Magántőkealapnak a kölcsönszerződés megkötése során eljáró képviselőjét, az értékpapírügyletben közreműködő ügyvédet, míg további két személyt érintően nemzetközi elfogatóparancs kiadását indítványozta
Átadták az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetéseket.
Matolcsy kihallgatását követő őrizetbe vételénél a 24.hu is jelen volt. Fotókon, amint elviszi a rendőrség az Orbán-kormány egykori miniszterét, egyben az MNB volt elnökét.
Matolcsy Györgyöt és két másik személyt pedig őrizetbe vettek.
A Központi Nyomozó Főügyészség Matolcsy György fia, valamint Stofa György ellen adott ki elfogatóparancsot.
Néhol kiadósebb csapadék eshet, már látható az előrejelzésben, hogyan érkezik meg a ciklon.
Szerdán két embert vett őrizetbe a főügyészség, és két ember ellen nemzetközi elfogatóparancs kiadását indítványozta. Előzőleg gyanúsítottként hallgatták ki Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank volt elnökét és bűntársait. A letartóztatásról várhatóan pénteken dönt a bíróság.
A letartóztatásról várhatóan pénteken dönt a bíróság.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vették őrizetben szerdán Matolcsy Györgyöt. Az ügyészség is megerősítette, hogy a volt jegybankelnök megtagadta a vallomástételt.
Az eddig kihallgatott gyanúsítottak a vallomástételt megtagadták.
November 30-ig meghosszabbították a Hégető Honorka-díj idei nevezési határidejét. A pályázatra olyan videós és fotós alkotásokat várnak, amelyek fontos társadalmi problémákat, azok következményeit és lehetséges megoldásait mutatják be. Az idei kiírás kiemelt témája a klímaváltozás, a díjakat 2027 januárjában adják át.
Hatalmas lezárásokra és menetrendi változásokra kell készülni Budapesten október 23-án! Mutatjuk a sűrített metrók és a lezárt megállók teljes listáját.
A nyomozó ügyészek az úgynevezett „MNB ügy” egyik szálát érintően intézkedtek.
A Tisza azonnali segítséget ígért az időseknek, de csak szépségtapaszt ad.
„Voltak információik arról, hogy ha valaki kívülállóként akart részt venni egy licitáláson”
A köztársasági elnök szerint a kitüntetésükkel nemcsak az eredményeiket ismerjük el, hanem azt is, hogy általuk több lett Magyarország
Átadták az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetéseket.
Matolcsy Ádám György, Matolcsy György volt jegybankelnök fia és Stofa György ellen adtak ki körözést
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójához kapcsolódó elismeréseket az Országház Kupolacsarnokában adták át.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára új kiállítás nyílt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum budavári, Kapisztrán téri épületében. A tárlat október 23-tól látogatható, a megnyitóhoz kapcsolódva pedig egy több mint 250 képet tartalmazó, kétnyelvű kötetet is bemutattak.
Az ügyészség szerint színlelt szerződéssel akarták kimenteni az alapítványi vagyon feletti kontrollt.
Nem sokkal délután fél négy után véget ért a volt jegybankelnök gyanúsítotti kihallgatása. A bíróság várhatóan pénteken dönt arról, hogy elrendeli-e a letartóztatását.
Harminc intézményt kellett ellenőrizni egy levél miatt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal augusztus 18-án jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki Simon Miklóst, miután a tavaszi választási vereségével megszűnt a képviselői mandátuma.
Átadták az állami kitüntetéseket az Országház Kupolacsarnokában, itt a teljes lista arról, kiket ismertek el.
Fürcht Pál állítása szerint amíg ő főügyész volt, az ő tudtával Rogán vagy Rogán embere nem járt be az ügyészségre iratokat kihúzni. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) volt vezetője az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai ülésén arról beszélt, hogy az ügyészség már 2007-2008 környékén értesült a végrehajtói kar visszaéléseiről. Fürcht Pál a saját felelősségére vonatkozó kérdésre elmondta, nem akarta abba a helyzetbe kerülni, mint az az orvos, akinek m
Száz kilométeres körzetekben rendeltek el korlátozást a fertőzések miatt.
Sokak szerint ez még idén megtörténik.
Az ügyészség már 2007-2008 környékén értesült a végrehajtói kar visszaéléseiről – mondta Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) volt vezetője az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai ülésén.
„Egyidőben az útlevelet megküldöm” – írta kézzel írt levelében a magyar futballválogatott 2019-től kezdve elvileg sportdiplomáciai feladatokat is ellátó volt csapatkapitánya.
Indítványozták Matolcsy György letartóztatását a hatóságok - közölte a Telex szerda délután. A volt jegybankelnököt a Központi Nyomozó Főügyészségen hallgatták ki gazdasági csalás bűntettének és hamis magánokirat felhasználása vétségének gyanújával.
A letartóztatásáról várhatóan október 23-án, pénteken dönt majd a bíróság.
A Hercegprímás utcában került elő a rombolóbomba.
Újabb fordulat a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke ellen indult büntetőeljárásban: az ügyészség indítványozta Matolcsy György letartóztatását. A döntésre azt követően került sor, hogy szerda délután fél négy után befejeződött a volt jegybankelnök gyanúsítotti kihallgatása, amely során a gyanúsított nem kívánt érdemi vallomást tenni a hatóságok előtt.
Fürcht Pál állítása szerint amíg ő főügyész volt, az ő tudtával Rogán vagy Rogán embere nem járt be az ügyészségre iratokat kihúzni. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) volt vezetője az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai ülésén arról beszélt, hogy az ügyészség már 2007-2008 környékén értesült a végrehajtói kar visszaéléseiről. Fürcht Pál a saját felelősségére vonatkozó kérdésre elmondta, nem akarta abba a helyzetbe kerülni, mint az az orvos, akinek m
Bátki Pál, Matolcsy György jogi képviselője megerősítette, hogy a korábbi jegybankelnök ügyében indított eljárás korrekt módon halad előre. Az ügyvéd elmondta, hogy védence együttműködően és fegyelmezetten viselkedett, ezért a hatóságok eltekintettek a fizikai kényszerintézkedésektől, így bilincs alkalmazására sem került sor. Bátki hozzátette, hogy számítottak az eljárás megindulására, így az nem érte őket váratlanul.
Tizenkét évet töltött a jegybank élén, és bár saját tevékenységét mindig is sikeresnek ítélte, Matolcsy György nevéhez rekordmagas infláció, gyenge forint és a jegybanki alapítványok több száz milliárd forintos vagyonának sorsa körüli botrány is kötődik.
Szétesett a győri Fidesz-frakció, és mostantól új képviselőcsoportban tevékenykednek tovább a városban. Akár még a polgármester is profitálhat ebből.