A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint szeptemberben a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 661 ezer fő volt, a munkanélküliek száma pedig 224 ezer, így a munkanélküliségi ráta 4,6 százalékos. Ezzel a megszokottnál némileg jobb munkaerőpiaci adatok érkeztek – értékelt a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza, Regős Gábor az InfoRádióban.
Keresés a hírek között – 2026. október 22. 15:00 előtti hírek
2026. október 22. 15:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Politikai döntés született, a katonai beavatkozás még nincs napirenden.
Beismerte bűnösségét az elkövető.
Az Európai Parlament elismeri a bíróság meghatározó munkáját a nemzetközi jog és az igazságosság érvényre juttatásában.
Élőben közvetítjük a 15 órától kezdődő Gloria Victis – műegyetemi ünnepséget és koszorúzást. Az eseményen jelen lesz Tarr Zoltán és Magyar Péter is, akik egyaránt beszédet mondanak.
Egy sokatmondó, búskomor őszi túrafotóval emlékezett meg a Demokratikus Koalíció megalapításának 15. évfordulójáról Gyurcsány Ferenc: a párt korábbi elnöke egy Facebook-bejegyzésben osztotta meg a képet, amelyen hátizsákkal a távolba sétál.
Az MNB körüli botrány a kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítványt is érinti: az alapítvány 127,5 milliárd forintot fektetett a jegybankhoz köthető Optima Befektetési Zrt. vállalati kötvényeibe. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester elhatárolódott az ügytől, férje, Szemerey Szabolcs pedig a KecsUP kérdéseire azt mondta, őket senki sem kereste. A jegybank korábbi elnökét szerdán vették őrizetbe, és különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntettével gyanúsítják.
Elutasították a képviselők javaslatát.
Augusztusban volt csőtörés, és azután javították meg egy éjszaka alatt, hogy ott járt a Népszabadság stábja.
Nem érzi magát elfogultnak a vád képviselője.
Elsodorta az ár az ügyvédet is?
Januártól több száz önkormányzati alkalmazott bérének kifizetése válhat bizonytalanná.
Bútorszerelés a hétvégén, fellazult kerítésléc a kertben, vagy egy komplett lakásfelújítás?
Az Új köztemető a szokásosnál tovább, reggel hét órától este nyolc óráig látogatható október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján.
Az első jelentések szerint az egyik szállított elektromos BMW gyulladhatott ki először az ütközésben. A tűz ezután átterjedt más elektromos autókra is.
Példátlan kampány előzte meg a 2027-es költségvetést. Magyar Péter szerint teljes rendszereket alakítanak át, ugyanakkor a kormány elődei nem éppen sikeres fogásaiból is merít. Végigelemeztük az intézkedéseket és számokat, továbbá infografikán is bemutatjuk a változásokat – pénzben kifejezett hatásaikkal együtt.
Vona Gábor a közösségi oldalán üzent Molnár Áronnak, miután a színész-aktivista kijelentette, hogy nem szeretne többé politikusokkal közös műsorban szerepelni. Vona egyszerre köszönte meg a korábbi vitákat, és sok sikert kívánt neki a politikai tevékenységéhez.
Nyolc győri képviselő kilépett a Fideszből és Csak Győr néven alakított frakciót, a KDNP külön csoportot hozott létre.
A kilépő tagok úgy érzik, stigma ma fideszesnek lenni.
Csúnya vége lett.
Eltűnőben a tavaszi eufória.
A napokban tanulók sokasága ismerkedhetett meg Markovics Antal történetével, aki kisfiúként 37 embert segített át a zöldhatáron az édesapjával Jugoszlávia felé 1956-ban. Markovics történetét lapunk mutatta be tavaly, most pedig része lett a forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára készített felső tagozatos foglalkozástervnek. Középfokú oktatásban pedig a Láthatatlanok című, online verzióban szintén lapunkban debütált dokumentumfilmet ajánlja a minisztériumi anyag.
A március 15-i állami rendezvénytől a 2027-es vizes vb szervezéséig és kommunikációjáig több nagy közbeszerzést kell levezényelnie a kormányváltást túlélő Nemzeti Kommunikációs Hivatalnak, amely valódi versenyt és új szabályokat ígér.
Megszűnt a Fidesz–KDNP-frakció a győri közgyűlésben, mivel a csütörtöki ülésen nyolc képviselő bejelentette kilépését a frakcióból és a Fideszből, majd ezt követően Csak Győr néven új képviselőcsoportot hoztak létre. Emellett két képviselő megalakította a KDNP-frakciót.
Háromszorosára emeli a kormány 2027-től az illetékmentes banki átutalások összeghatárát, de nő a maximálisan fizetendő összeg is.
A hatóságok hivatalosan is elrendelték a nyomozást a Tudományos és Technológiai Minisztérium (TTM) által korábban tett 4 feljelentés ügyében. Minderről Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter adott hírt közösségi oldalán.
Toroczkai László és a Fidesz egy társasjáték miatt támadták az iskola vezetőségét, és a programot szervező alapítványt.
Beidézteti és nyilatkozattételre kötelezi Tomin Szilviát, a Nemzeti Védelmi Szolgálat volt főigazgatóját Toroczkai László. A parlament végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának elnöke a Kossuth rádió reggeli adásában beszélt erről.
A Szociális és Családügyi Minisztérium több, a budapesti belgyógyászati ellátásban kialakult helyzettel kapcsolatos kérdésre nem tudott érdemi választ adni.
A tervezett villamos a Pacsirtamező utcán, a Flórián téren és a Szentendrei úton megy majd Kaszásdűlőig.
Őrizetbe vették Matolcsy György volt jegybankelnököt, akit a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) kapcsolódó ügyben gazdasági csalás gyanújával hallgattak ki, és az ügyészség kezdeményezte a letartóztatását. Eközben fia, Matolcsy Ádám ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, a neve pedig az elmúlt években nemcsak az MNB-alapítványok vagyonával kapcsolatos ügyek, hanem a luxuséletmódja és a nagy értékű üzletei miatt is a figyelem középpontjába került.
Az ítélet szerint nem volt tisztességes az önkormányzattal szembeni eljárás.
Az emirátusok fővárosának különböző helyszínein eközben lépten-nyomon bizarr jelenségekkel találkozhatunk.
Élesen bírálta a Fidesz Magyar Pétert az 1956-os forradalom 70. évfordulójára szervezett állami ünnepség miatt. Havasi Bertalan, a párt sajtófőnöke szerint a kormányfő által említett külföldi állam- és kormányfők helyett csak az Európai Unió vezetése képviselteti magát a budapesti rendezvényen. A párt szerint ez a magyar külpolitika kudarcát jelzi.
Egy nappal azután, hogy körözni kezdték Matolcsy Ádámot, megjelent a „Hol van Ádám?” nevű ingyenes játék.
Vajon mit üzen ezzel a fotóval a pártalapító?
Mutatjuk!
A Magyar Honvédség jövőre mintegy 100 milliárd forinttal több forrásból gazdálkodhat, miután a honvédelmi tárca költségvetése 2 százalékkal emelkedik.
A főpolgármester szerint a főváros azt a felszabadító pillanatot szeretné megidézni a városháza előtti téren, amikor hetven évvel ezelőtt a forradalmi tömeg ledöntötte a Sztálin-szobrot.
Közlekedési káoszra kell készülni a fővárosban.
Az influenszer szerint a „Matolcsy-klán” a magyar történelem második legkárosabb bűnszövetkezete, közvetlenül az „Orbán-klán után”.
A térfigyelő kamerák az egész akciót rögzítették.
Az 1956-os forradalom emlékére bocsátják ki a pénzérmét.
A fideszesek szavaztak a megmaradt kétfarkúakkal.
Üdvözli a jövő évi magyar költségvetés irányát Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel Intézet vezető kutatója. Az egyik legtekintélyesebb európai gazdaságpolitikai intézet nemrég mutatta be az elemzését, amely arra keresi a választ: hogyan vezetheti be Magyarország az eurót?
Az ügyvéd szerint a jegybank feltételezetten túlárazott bútorbeszerzései is bizonyíthatók lesznek.
Ügyvéd nélkül maradhatott Matolcsy Ádám.
Matolcsyék a jegybank alapítvány-botrányát kirobbantó HVG-t is meg akarták szerezni még 2016-ban, és ezért nagy pénzeket ígértek. Azt szerették volna, ha a lap a választások előtt visszavesz a kritikus hangvételből és pozitív hangvételű cikkeket közöl - árulta el a HVG mostani vezérigazgatója.
A közgyűlés feloszlatására irányuló városvezetői javaslat nem kapott többséget.
Megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék csütörtöki ítéletében a Magyar Államkincstár (MÁK) határozatát, amellyel 2024-re több mint 3 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást vetett ki a főváros XV. kerületére. A törvényszék egyben új eljárásra kötelezte a hatóságot.
Áder János, Schmidt Mária és Bóka János is beszédet mond.
A döntő elemeiben neoliberális, a rászorultsági elvet következetesen háttérbe szorító orbáni adó- és társadalompolitika – végre! – a szolidaritás irányába mozdul el.
Budapest egyik legismertebb terének helyén egykor mocsaras vidék húzódott, később pedig a világ legmélyebb artézi kútja fölé emeltek díszes építményt.
A KK felhívta a figyelmet, hogy senki ne zaklassa és fotózza az iskolába érkező gyerekeket.
Miután a Tudományos és Technológiai Minisztérium az átvilágítás során túlárazásra és hiányosan igazolt teljesítésekre gyanakodva feljelentéseket tett, nyomozás indult a Lounge és a P2M állami szerződései miatt, Tanács Zoltán miniszter közlése szerint a tárcát eddig négy ügyben értesítették a nyomozás elrendeléséről a hatóságok.
A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették.
Magyarországon látható a liberális autoriter rendszer kibontakozásának legújabb és legszélesebb formája – vélekedett Orbán Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője Strasbourgban csütörtökön.
Ma kezdődnek a megemlékezések az '56-os Forradalom és Szabadságharc 70. évfordulójának alkalmából
Bizonytalanná vált a nemzetközi elfogatóparanccsal körözött Matolcsy Ádám jogi képviselete, miután a hatóságok a Matolcsy család állandó ügyvédjét is őrizetbe vették.
A politikai elemző szerint értelmetlen nemzeti egységről szónokolni, ha a politikusok a nemzet legfontosabb pillanataiban sem tudnak egy légtérben tartózkodni.
Az országban zajló folyamatokkal való elégedettség mértéke is csökkent.
A nyár közepe óta a Tisza Párt lejjebb jött a csúcspontról, a Fidesz-KDNP pedig valamelyest javított. A kormánypárt támogatottsága a három hónappal ezelőtti 58-ról 55 százalékra csökkent, de továbbra is hatalmas fölénnyel vezeti a pártok rangsorát.
A gyógyszertárak az ügyeleti rendnek megfelelően lesznek nyitva a háromnapos, hosszú hétvégén – közölte a a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján csütörtökön. A boltoknál a három napból csak egy olyan lesz, amikor a fő szabály szerint zárva tartanak.
Dömötör Csaba szerint a kampányhazugság nem marad következmények nélkül.
Az intézményben kisdiákoknak tartottak foglalkozást a berögzült nemi sztereotípiák megkérdőjelezéséről, ebből kerekített olyan genderháborút a fideszes és a mi hazánkos oldal, hogy még a parlamentben is erről volt szó.
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz és a KDNP az Otthoni Energiatároló Program feltételeinek módosítása miatt. Szerintük a kormány utólag csökkentette a már megítélt támogatások összegét, amivel családonként akár 700 ezer forintot is elvehet az érintettektől.
A Köztér információi szerint nem fogadták el az államtitkár lemondását, mivel nincsen helyette megfelelő ember pozícióra.
Két, a választás végkimenetelét döntően befolyásoló botrányról derült ki, hogy hazugság volt.
A győri közgyűlésben eddig tizennégy Fidesz–KDNP-s képviselő dolgozott, de csak négy fideszes képviselő maradt. A frakcióból nyolcan új csoportot alapítottak, és a két KDNP-s delegált is kiszállt. A polgármester ismét megpróbálta feloszlatni a testületet, most sem sikerült.
Kemény kritikákat kapott a kabinet adócsökkentési ígérete a közösségi médiában.
Kovács Gergely, a XII. kerület MKKP-s polgármestere még néhány hónapot adna a képviselő-testületnek, hogy megpróbálják helyreállítani az együttműködést. Ha azonban nem sikerül működőképessé tenni a testületet, és nem tudnak költségvetést elfogadni, akkor szerinte fel kell oszlatni a képviselő-testületet és új választást kell tartani, de ő mint polgármester nem mondana le - jelentette ki a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. Az interjú elkészülte után a testület végül nem szavazta meg a saját
A délnyugat felől érkezett csapadékzóna alaposan eláztatta csütörtökre az ország egyik felét, és még közel sincs vége a vonulásának.
Nem ez az első Tiszán belüli túlárazott bérlés, amelyre az adófizetők pénzét költik.
A cél, hogy Kaszásdülőt összekössék a belvárossal.
A XV. kerületnek adott igazat a Fővárosi Törvényszék.
Az óbudaiak egy része szerint a villamos nem oldja meg a kerület igazi gondját, az agglomerációs autóforgalmat.
Csőszi Attila a volt jegybankelnököt akkor is meg szeretné hallgatni, ha már letartóztatták.
Kiderült, hány évet kapott másodfokon.
Fennállt a kockázata annak is, hogy megszűnik a kórház teljes telephelyének fűtése.
Új műsorvezetővel bővül az RTL Fókuszának csapata: október 24-től Matthesz Flóra is feltűnik a műsorban. A nézők eddig elsősorban a Bajnokok Ligája-közvetítésekből ismerhették, most azonban egy egészen más televíziós műfajban is kipróbálhatja magát.
Az áprilisi országgyűlési választás óta először tartott országos rendezvényt a jobboldal. A Fidesz a választási vereség után fél évvel most először hívta közös találkozóra azokat a jobboldali polgárokat, akik közösségben gondolkodnak. A Digitális Polgári Körök (DPK) lakiteleki rendezvényén Panyi Miklós országgyűlési képviselő, a Fidesz frakcióvezető-helyettese adott villáminterjút lapunknak.
A statisztikai átlagnyugdíj elfedi az idősek valóságát: óriási szakadék tátong a megyék között, és sokaknak a fűtés meg a gyógyszer között kell választaniuk.
Szauer Tamás, a HVG vezérigazgatója egy Facebook-bejegyzésben írt arról, hogy 2016 nyarán Matolcsy Ádám egy budapesti szórakozóhely VIP-részlegében arról beszélt neki, hogy a családja sok pénzt fizetne a HVG-ért, cserébe a választások előtti fél évben vissza kellene fogni a kormánykritikus cikkeket, és meg kellene jelentetniük az általuk küldött anyagokat. Szauer szerint Matolcsy a beszélgetés végén azzal fenyegette meg, hogy „Nekünk nem szokás nemet mondani!”.
Ha szerződést bontanak, elveszhet a Roszatomnak eddig kifizetett 1,1 milliárd euró, vagyis nagyjából 403 milliárd forint.
Elárulták, mi várható letartóztatás esetén.
Rács mögött az orbánomics főépítésze, folytatódik a hadjárat a korábbi elit korrupciója ellen – Matolcsy György őrizetbe vételéről és az elszámoltatás egyéb fordulatairól írnak a külföldi lapok. A Zeit Oroszország-szakértője szerint Orbán Viktor csak mímelte a részvétet a Nagy Imre-temetésen. Mit mondott Bolgár György a Nationnek Magyar Péterről? Nemzetközi lapszemle.
A negyvenöt év után újjáépülő villamosvonallal könnyebbé és gyorsabbá válhat Óbuda egyik legforgalmasabb útszakaszának közösségi közlekedése.
Öt ember ellen javasolnak vádemelést.
Nem állította le a Mathias Corvinus Collegium (MCC) hazai képzéseit az új kabinet, az MCC-t működtető alapítvány megszűnése után sem. Szeptembertől az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium háttérintézménye gondoskodik a középiskolai és junior képzési programok folytatásáról, az MCC-től örökölt kötelezettségek teljesítéséről.
Stofa György nem csupán Matolcsy Ádám állandó üzleti partnereként vált ismertté, de a hazai gazdasági színtéren számos jelentős projektben kulcsszereplő volt. Főbb tevékenységei közé tartozott a bútoripari érdekeltségek kezelése, és korábban még a letelepedésikötvény-program orosz közvetítőcégének egyik beszállítójaként is emlegették a nevét.
Egyik pillanatról a másikra a 2,5 milliós támogatást 1,8 millió forintra csökkentették.
Stofa György nem csupán Matolcsy Ádám állandó üzleti partnereként vált ismertté, de a hazai gazdasági színtéren számos jelentős projektben kulcsszereplő volt. Főbb tevékenységei közé tartozott a bútoripari érdekeltségek kezelése, és korábban még a letelepedésikötvény-program orosz közvetítőcégének egyik beszállítójaként is említették nevét.
Tordai Bence még szeptemberben tett feljelentést az Apáthy-villa építése kapcsán feltételezett, több százmillió forintos áfacsalás gyanúja miatt. A NAV most az ATV megkeresésére elárulta, hol tart az ügy.
A magyar egészségügy nem a krónikus betegségek kiszűrésére van kitalálva, hanem az akut problémákra. A Magyarország jövő időben legfrissebb adásában arról beszélgettünk, hogyan lehetne jobbá tenni a magyar egészségügyi rendszert.
Megszűnt a Fidesz–KDNP-frakció a győri közgyűlésben, miután nyolc képviselő a csütörtöki ülésen váratlanul bejelentette kilépését a képviselőcsoportból. A kilépők egyúttal párttagságukról is lemondtak a Fideszben, és egy új, Csak Győr névre keresztelt képviselőcsoportot alapítottak. E közben két képviselő külön frakcióba szervezte a KDNP-t.
Az amerikai elnök szerint nem tárgyalnak Iránnal.
Ki akarta fentről leállítani a Schadl–Völner-ügyet?
Megnyugtató fordulatot hozott a bicskei iskolánál történt ijesztő reggeli incidens hatósági kivizsgálása, amelyben egy idegen sofőr szólította le az énekes nyolcéves gyermekét. A rendőrség adatgyűjtés és a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése után megszüntette a büntetőeljárást, miután megállapították, hogy nem történt bűncselekmény.