Vitézy Dávid bejelentést tett a bővülő flottáról.
Keresés a hírek között – 2026. október 27. 09:00 előtti hírek
2026. október 27. 09:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Újra elérhetővé vált az Erasmus+ csereprogram minden magyar egyetem számára
A ciklus végéig 120 ezer lakás és ház energetikai felújítását tervezik.
Tiltakozók betörtek hétfőn este az Aleksandar Vucic-féle kormányzat propagandacsatornájának tartott Informer televízió belgrádi épületébe. A csatorna vezetése szerint a demonstrálók megrongálták a berendezéseket az épületben, valamint fenyegették az ott dolgozókat. Végül a tüntetők elhagyták a székházat, az udvaron azonban egy csoportjuk összecsapott az egyenruhásokkal.
A főpolgármester szerint a két kerületi vezető inkább a tévében panaszkodott a párbeszéd hiányáról.
Az emeletes buszokat egyrészt az autópályán is közlekedő távolsági járatokon fogják használni az elöregedett járművek helyett - jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Az utcai ünneplés után az Aleksandar Vučić rendszeréhez kötődő média is a tiltakozók célpontjává vált Szerbiában. Hétfő este tüntetők jutottak be a belgrádi Informer televízió szerkesztőségébe, ahol indulatosan kérték számon a csatorna vezetőjén a korábbi kormányzati propagandát és az egyetemisták elleni lejárató kampányokat. A konfliktus különös jelentőséget kapott, miután a vasárnapi parlamenti választáson a diákmozgalomból kinőtt ellenzék történelmi győzelmet aratott.
Újabb botrány körvonalazódik: közpénzből finanszírozott civil támogatásokból utaztathattak buszokkal résztvevőket a Fidesz rendezvényeire.
Az ügyészség felfüggesztett börtönt és végleges eltiltást indítványozott.
Egy magyar iskolában közel 180 ember elkapta a vírust.
Rengeteg új buszt vásárolnak a Volánnak, köztük több mint száz emeletes távolsági járművet is – jelentette be a közlekedési és beruházási miniszter..
A tenderek a következő napokban jelennek meg.
A honvédségi repülőgépek használata hatszor annyiba került, mint az összes többi kiküldetési kiadás együttvéve.
A kormány 2027-től megduplázza a tartósan beteg vagy súlyos fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt családi pótlékot is - közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn közzétett Facebook-bejegyzésében.
Karácsony szerint megbeszélés közben távoztak, hogy elmondhassák a tévében: a főpolgármester nem beszélget velük.
Az autópályán is közlekedő távolsági járatokon fogják őket használni.
Az Orbán-kormány utolsó ciklusában négy év alatt 794 millió forintért használta hivatali útjaira a honvédségi gépeket Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Az esetek többségében a csapatszállító géppel utazott, ráadásul gyakran közeli célállomásokra.
A Mol-csoport 133 milliárd forintnyi, korábban megfizetett szén-dioxid-kvótaadót igényel vissza az adóhatóságtól – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett tájékoztatásból.
Hidegfrontok hozhatnak lehűlést, és az ország legmagasabb pontjain akár hószállingózás is előfordulhat.
Helyi fegyverszünet lépett életbe kedd reggel az orosz megszállás alatt álló dél-ukrajnai Oleskiben. Melania Trump amerikai first lady az orosz és az ukrán vezetéssel egyeztetve segítette a humanitárius műveleteket lehetővé tevő megállapodás létrejöttét.
Összesen 77-szer repült honvédségi géppel, még szomszédos országokba is.
A Telex szerint a védett erdőkben kivágott fák jelentős része rossz hatásfokú biomassza-erőművekbe vagy exportra kerül, miközben Gajdos László szerződésekre hivatkozik.
A Magyar Péter miniszterelnök által bejelentett Wekerle Plusz Energetikai Felújítási Támogatás és Hitel az ország összes településén elérhető lesz a tervek szerint, és sem gyermekre, sem házastársra vonatkozó feltételt nem kötöttek hozzá. A felvehető hitelösszeg 15 millió forint fix 3 százalékos kamattal, ezen kívül 30-tól akár 50 százalékig terjedő, legfeljebb 7,5 millió forint állami támogatást adnak hozzá. A program részleteiről és a hozzá fűzött reményekről Tibor Dávidot, az ÉVOSZ alelnökét
Hétfő este a Magyar Közlönyben jelent meg
Több órás várakozás után jutottunk információkhoz.
A kormánygépként használt katonai repülők költsége hatszor annyiba került, mint a miniszter és delegációi összes többi utazási kiadása együttvéve.
Országosan több mint 320 csecsemő és kisgyermek rekedt kórházban, átlagosan több mint 105 napot töltve az intézményekben. A kormány most szakmai testületet állít fel a helyzet rendezésére. Egy új, Pöttömke Bölcsőde néven működő ellátási forma kialakítását is megvizsgálják, hogy a legkisebbek mielőbb megfelelő gondoskodásba kerülhessenek.
A külügyminiszter kedden tárgyal Marco Rubioval.
Az egyetemisták szerbiai mozgalmának választási győzelme után parlamenti képviselő lehet Lázár Tibor zentai festőművész, aki az Egyetemista Lista 72. helyén szerepelt. Az Átlátszó múlt héten megjelent interjújában arról beszélt, miért vállalta a jelöltséget, hogyan jutott el Szerbia az országos tiltakozásokig, és miért tartja elengedhetetlennek a jogállam helyreállítását.
Most érkezett a riasztás: a NAV országszerte nagyszabású ellenőrzéssorozatot indít, a legkisebb mulasztásért is súlyos büntetés járhat.
Az óellenzék elutasítása, civilek beemelése a politikába, intenzív terepmunka és egy-két üzenet középpontba állítása: a vasárnap Aleksandar Vučićot legyőző szerb ellenzék stratégiája sok ponton emlékeztetett a Tisza áprilisi győzelmére. Az egyetemista listát bázisdemokrata módszerekkel állították össze, alighanem övék a világ legképzettebb politikusi garnitúrája: a 250 jelöltből 160-nak van doktori fokozata.
Szakmai tanácsadó és koordinációs testület jön létre.
Fodor Gábor szerint van realitása annak, hogy Orbán Viktor legyen az ENSZ új főtitkára. Az SZDSZ volt elnöke szerint a magyar politikus nagy erénye jelenleg, hogy nem feltétlenül diplomata alkat. A szervezetnek most ilyen emberre lenne szüksége.
A Magyar Nemzeti Bank tizenegy évvel ezelőtt az Értéktár program legdrágább darabjaként vásárolta meg a Mária gyermekével és Szent Pállal című alkotást, amelyet védettsége miatt nem lehetett kivinni az országból. Molnos Péter művészettörténész kutatása a kép korábban ismert tulajdonosi történetét is megkérdőjelezi, és továbbra sem világos, milyen független szakvélemények és értékbecslések alapján döntött a jegybank a vásárlásról.
800 millióért repült Szalay-Bobrovniczky Kristóf, bocsánatot kért az egyoldalú tájékoztatásért a Vajdasági RTV, Harry Kane az aranylabdás.
Izraelben október 27-én először tartanak parlamenti választást a 2023. október 7-i terrortámadás óta. Netanjahu kormánypártja és Gadi Eisenkot ellenzéki pártja fej-fej mellett halad a felmérésekben.
Közel 800 millió forintba került Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt honvédelmi miniszter külföldi repülőútjainak lebonyolítása a honvédségi gépekkel a 2022 és 2026 közötti kormányzati ciklusban.
Az uniós agrárminiszterek elfogadták a tanács álláspontját a 2028-2034-es időszakra vonatkozó közös agrárpolitikát (KAP) érintő rendeletről – közölte Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter az uniós mezőgazdasági és halászati tanács luxembourgi ülését követően a Facebook-oldalán hétfőn, késő este. Bejegyzésében kiemelte: a tárgyalások véghajrájában sikerült betenni a szövegbe a Magyarország számára legfontosabb kérdéseket.
Egy szupermarketnél talált pénztárcát egy munkanélküli férfi, de pénz helyett csak egy önéletrajzot nyújtott át a gazdájának.
Csapadékos napok után jöhet egy rendkívüli fordulat.
Kiábrándító tapasztalatairól beszélt Hanna, a népszerű magyar matekinfluenszer, aki korábban százezreket ért el matematikai videóival. A kétgyermekes édesanya szerint az emberek egyre kevésbé érdeklődnek az értelmes tartalmak iránt, és már a társadalom szellemi leépülésétől tart.
Megjelent az illetékes szakmai tanácsadó és koordinációs testület összetételéről szóló rendelet a Magyar Közlönyben.
Előzetes szakmai egyeztetésre küldte az egyedi méltányossági gyógyszerfinanszírozás szabályainak módosításáról szóló tervezetet az Egészségügyi Minisztérium, a módosítás célja az e körbe tartozó gyógyszerek hozzáférhetőségének javítása, az erről szóló kiszámítható döntéshozatal – közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.
Nem árt előre felkészülni!
3 és 9 fok között alakulhat a hőmérséklet.
Amikor egy magát nyomozónak kiadó férfi azzal hívta fel a 93 éves aisói lakost, hogy illetéktelenek csapolták meg a számláját, a csaló könnyű zsákmányra számított. A rendőrség szerint az idős asszony azonban azonnal átlátta a helyzetet, és értesítette a fiát, ami végül a férfi elfogásához vezetett.
Lattmann Tamás nemzetközi jogász több szempontból sem lát túl sok esélyt arra, hogy Orbán Viktor valóban az ENSZ élére kerül. A szakértő felsorolta, milyen akadályok gördülhetnek a volt kormányfő főtitkári jelölése elé.
Egy újszülött baba rendkívül laza és békés viselkedése óriási vihart kavart az interneten. A kairói szülőszobán készült felvétel bemutatja őt.
A volt honvédelmi miniszter még Belgrádba is 140 férőhelyes csapatszállító Airbusszal utazott.
A brazil szövetségi rendőrség útlevelei leadására szólította fel Flávio Bolsonaro szenátort, miután az elnökválasztás második fordulójában vereséget szenvedett. Bolsonaro közölte, hogy eleget tesz a felszólításnak, és tagadta, hogy el akarna menekülni az országból.
Nagy lesz a különbség a reggeli és a délutáni hőmérséklet között.
Tizenkét év után vesztett választást Aleksandar Vucic pártja.
Ezzel évente 279 600 forinttal több segítséget kapnak a tartós betegséggel vagy súlyos fogyatékossággal élő gyerekeket nevelő családok - tudatta Magyar Péter. Az emelés kiterjed a nevelőszülőknél, gyermekotthonokban és más, a törvényben meghatározott intézményekben élő gyerekekre, az ideiglenesen elhelyezett gyerekekre és a további külön szabályozott jogosultakra is.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között várható.
A Pest Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványozta annak a mentálisan beteg férfinak a letartóztatását, aki idős, beteg édesanyját akarta megölni.
Hét budapesti kerületi polgármester a parkolási rendszer egységesítéséről szóló döntés visszavonását és új egyeztetéseket sürget. Megkerestük a szaktárcát.
A honvédségi gépek használata hatszor annyiba került, mint minden más együttvéve. Ráadásul jelentősen megemelkedtek a költségek egy furcsa közbeszerzés után, amelyet egy honvédségi cégvezető magáncége nyert meg.
Magyar Péternek és a Fidesznek is komoly kihívást jelentene, ha a volt kormányfőt tényleg ENSZ-főtitkárrá választanák.
Jogvédők szerint a kormány törekvése, hogy politikai nyomást gyakorolhasson a Cseh Televízióra és a Cseh Rádióra. Andrej Babiš ezt tagadja, és azt állítja, hogy csak átláthatóságot akarnak teremteni. Vasárnap ezrek tiltakoztak Prágában a kormány terve ellen.
Hegedűs Dániel, a berlini Európai Politikai Intézet vezetője szerint az európai gazdaság nem teljesít, és ezt érthető módon a politikán verik le mindenhol. Interjú!
Üzletbezárás, leépítés, bérfizetési nehézségek, pókhálószerű cégstruktúra, annak szinte minden pontján csődben lévő vagy afelé tartó vállalkozások, tízmilliárdos veszteségek, bedőlt hitelek – így fest most az Orbán-kormány kedvenc divatcége. Baldaszti Péter igazgatósági tag és az alapító Sándor Szandra a HVG-nek elismerték, hogy valóban nagy a baj, de a finanszírozás rendbetételén, befektetők, hitelezők bevonásán most is dolgoznak, bár a helyzetet egy tulajdonjogi vita is nehezíti.
Megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szakmai tanácsadó és koordinációs testület létrehozásáról rendelkezik a kórházban rekedt csecsemők és kisgyermekek helyzetének felülvizsgálata, valamint ellátásuk összehangolt kezelése érdekében.
Kedden többnyire napos, száraz időjárás várható. A korai órákban helyenként fagyhat, délután 12-16 fok lesz.
A 2025/2026. tanévre vagy annak második félévére szóló érvényesítő matricával ellátott diákigazolványok október 31-éig érvényesek – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
A miniszterelnök hangzatos tervei nem úgy haladnak, mint amiből bármi is lesz.
A nemzetközi jogász híradónknak elárulta, mekkora esélye lehet Orbán Viktornak arra, hogy az ENSZ főtitkárává válasszák.
Szervezett szavazószállítással, helyi verőemberekkel és nyílt provokációkkal szembesültek a magyar civil aktivisták a 2026. októberi előrehozott szerbiai parlamenti választáson a Vajdaságban. A DE! Akcióközösség önkéntesei hivatalos nemzetközi megfigyelőként léptek fel a szavazókörök tisztaságáért, a terepi tapasztalatok pedig négy önálló fejezetben rajzolják ki a határon túli küzdelmet.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a választási ellenőrzés részeként vizsgálja a Megafon tevékenységét – közölte a szervezet az RTL Híradóval. A Direkt36 szerint Szíjj László egyik építőipari cége két év alatt 300 millió forinttal támogatta a Megafont.
Novemberben a megszokott időpontban érkezik a nyugdíj, a Magyar Államkincstár 2026-os folyósítási naptára szerint az év utolsó hónapjában viszont a szokásosnál jóval korábban érkezik a pénz. Ez segítséget jelenthet a karácsonyi kiadások fedezésében, ugyanakkor a következő, januári utalásig hosszabb idő telik el a megszokottnál.
Ilyen lesz az időjárás ma, illetve a következő napokban.
Ködös, helyenként kifejezetten csípős reggelek után napos, többnyire száraz délutánokra számíthatunk, mérsékelt őszi hőmérsékletekkel és időnként élénk széllel.
Közvetlenül a VÉDA-rendszerre kötött, magasba szerelt sebességmérő berendezést telepítettek Sajóbábonyban. A Versenyképes Járások Program keretében megvalósult beruházástól a gyermekintézmények környékének biztonságosabbá tételét várja az önkormányzat.
A tűz miatt le kellett állítani a vasúti közlekedést a Szeged–Békéscsaba-vonalon. A katasztrófavédelem szerint ugyanakkor egy vonat műszaki hibája állhatott a háttérben.
Orbán Viktor egykori legnagyobb európai szövetségese is megbukott: vasárnap Szerbia leváltotta Aleksandar Vucicot. Brazília viszont úgy fest, nem kér a szélsőjobból: Lula újrázni tudott. Orbán Balázs házat vett, Magyar Péter csütörtökön Babissal tárgyal, Ukrajna sürgetné a tárgyalásokat. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
A szerbiai politikai fordulat javíthatja a szerb–magyar kapcsolatokat, és Szerbia európai uniós csatlakozási esélyeire is kedvező hatással lehet Szent-Iványi István külpolitikai szakértő szerint.
Egy 11,05 kilogrammos kecsegét fogott ki egy horgász a Duna zebegényi szakaszán. A 103 centiméteres példányt a mérés és a dokumentálás után visszaengedték a folyóba.
Az innovációs járulék emelése a közepes és nagyvállalatokra vonatkozik, a nyereségadó magasabb kulcsa a legnagyobb százra, míg az adótervezés korlátozása valószínűleg főleg a multikra lesz hatással.
A CEU kutatói a választás utáni magyar politikai paletta ideológiai hátterét térképezték fel, és azt találták, hogy a Tisza ebben leginkább a 90-es évek Fideszére hasonlít. Minden pártnak van fontos ideológiai magja, a Mi Hazánknál ez a rend, a Fidesznél a hagyomány, a Tiszánál a szabadság eszméje.
A Kárpát-medence fölé benyúlik egy nyugati anticiklon, de közben egy északkelet felől lefűződő hidegcsepp felhősödést okoz a keleti harmadban.
Kövér László éhes bengáli tigrisekhez hasonlította a tiszásokat, Forsthoffer Ágnes szerint átlépte az emberi méltóság határait.
A Pride helyet kapott, a jobboldali jogvédők kimaradtak a LIBE programtervezetéből.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) átfogó ellenőrzést tartott, amelynek során kiderült, hogy a vizsgálat alá vont folyékony mosószerek és mosóporok mintegy felénél komoly hiányosságok tapasztalhatóak. A laboratóriumi mérések a hatóanyag-tartalomtól kezdve a csomagolás sértetlenségén át a címkéken szereplő adatok pontosságáig mindenre kiterjedtek.