A látogatók már találkozhatnak is vele.
Keresés a hírek között – 2026. október 27. 16:00 előtti hírek
2026. október 27. 16:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Rózsa András zuglói polgármester szerint az a baj a Karácsony Gergellyel való egyeztetések során, hogy nem a források bővüléséről, hanem ugyanannak a pénznek az újraelosztásáról beszélgetnek, és ha ez így marad, a kerületek és a főváros 2027-ben nem lesznek jobb helyzetben, mint 2026-ban. A kormány részéről pedig nem csak a forrásbővítést, hanem a szolidaritási adó hosszú távú kivezetésének menetrendjét is hiányolja.
Egy megrongálódott gerincvezeték miatt leállt a távhőszolgáltatás Pakson, ami mintegy 2900 fogyasztási helyet érint. A szolgáltató már dolgozik a hiba elhárításán, az intézményekben klímákkal és villanybojlerekkel hidalják át a kimaradást.
A minisztérium vezette szakmai testület az egészségügyi, a gyermekvédelmi és a szociális munkát hangolja majd össze, tíz civil szervezet bevonásával.
Állami szolgáltatássá válik.
Így segít a technológia a mindennapokban Új mosógépeket vehetett át az Ökumenikus Segélyszervezet
Autójával az úttest közepén, két forgalmi sávot elfoglalva állt meg, erre figyeltek fel a rendőrök.
Szerdán még szikrázó napsütés és csípős hideg váltja egymást, csütörtökre viszont feltámad a szél és futó záporok törik meg az őszi nyugalmat.
Befejeződött az M49-es gyorsforgalmi út 28 kilométeres, M3-as autópálya és Ökörítófülpös közötti szakasza. A kétszer két sávos autóutat kedden 14 órától nyitották meg a forgalom előtt – közölte a közlekedési és beruházási miniszter a helyszíni sajtótájékoztatón.
Hivatalosan is megjelent a Magyar Közlönyben az a határozat, amely új szakmai tanácsadó és koordinációs testületet állít fel a kórházakban magukra hagyott csecsemők helyzetének kezelésére. A döntés értelmében a munkacsoportot Gyurkó Szilvia gyermekjogi államtitkár irányítja.
Sólyom Zoltán veszi át a vállalat vezetését. A miniszter szerint az állami vállalat működését átláthatóbbá kell tenni.
Sólyom Zoltán veszi át a nyáron menesztett Guller Zoltán helyét.
Azt néznék meg, mi lett a hátrányos helyzetűek és a mélyszegénységben élők felzárkóztatására szánt hazai és európai forrásokkal.
Mentőhelikopterrel vittek kórházba egy 73 éves férfit, miután lángra lobbant a szobájában. A rendőrség első megállapításai szerint úgy dohányzott, hogy közben oxigénkészülékhez volt csatlakoztatva.
A Tisza-kormány is kemény kritikákat kapott.
Óvakodni kell a szemfüles tolvajoktól!
A politológus szerint jó, hogy nem lett köztársasági elnök a történészből.
A bíróság szerint Matolcsy György fia nincs már Európában, az ügyészség viszont nem akarja kijátszani a kártyákat.
A tűzoltók elfojtották a motortérben keletkezett lángokat.
Döntöttek a szervezők.
Drámai látvány a Balatonnál.
Néhány héten belül nyilvánossá is válnak a vélemények.
Lángolt egy mozdony Ócsa közelében, hosszabb eljutási időre kell számítani Budapest és Lajosmizse között.
Pósfai Gábor: csak a vizes vb több mint 80 milliárdba került volna, ezt 39 milliárd alattira faragták le.
Kigyulladt egy személyvonatot vontató dízelmozdony Ócsa és Felsőpakony között, miután tűz keletkezett a motorterében.
Nyolc polgármester átgondolatlan tervekkel vádolja a főpolgármestert, Soproni Tamás szerint pedig egymás ellen is kijátszaná a kerületeket.
A Tisza-kormány méltányos rendezést ígér annak a hitelt korábban felvevő 25 ezer családnak, akiknél nem valósult meg a gyermekvállalás. Kármán András arról beszélt, a hitelkonstrukció megmarad, de "kijavítják a hibáit".
Korszerű, klimatizált emeletes távolsági busz flotta érkezik a Volánhoz, amelyeket a távolsági vonalakon és a tervezett vasútfejlesztések miatti IC-pótlások során állítanak majd csatasorba - közölte Vitézy Dávid.
Figyelmeztetett a NAV.
Akció közben kapták el járőrök.
Négy fideszes, illetve állami rendezvényre indultak egy helyi civil szervezet által bérelt buszok Hódmezővásárhely és Makó környékről Budapestre. A színész-aktivista szerint itt itt felvetődik az állami támogatás pártpolitikai célú felhasználásának gyanúja.
Portrénkban végigkövetjük, Hankó Balázs hogyan lépésekkel jutott el a gyógyszerészettől a bukását okozó tárcavezetésig, és hogyan állt ebben mögötte apja, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke.
Rendhagyó interjút adott a 24.hu-nak Hankó Balázs felesége, aki elmondta, mi a véleménye arról, hogy Orbán inkább focimeccsre ment, amikor a férjét előállították.
A kiküldése előtt arról is beszélt, nem érti, hogyan lehet ő az I. rendű vádlott az összesen 25 milliárd forint EU-s és hazai pályázati támogatást érintő kenőpénzes büntetőper tárgyalásán.
Baleset történt az M0-áson, nem lehet használni a Dabas-Soroksár csomópontot.
Megrongált vezeték miatt leállt a távhőszolgáltatás Pakson, a város 2900 fogyasztási helyén nincs fűtés és melegvíz – közölte a szolgáltató Duna Center Therm Kft. ügyvezetője kedden az MTI-vel.
A hazai politikatörténet bizarr fordulata lenne, ha a volt miniszterelnök azért kerülne rács mögé, mert olyasvalaki vall ellene, a maga és a család bőrét mentendő, akit 2010-ben a „jobbkezének" nevezett és akit eddig mindig minden helyzetben megvédett.
Nem ugyanolyan ütemben fejlődött Gizella és Ludmilla.
A babaváró hitel gyermekvállaláshoz kötött feltételeinek jelentős enyhítését jelentette be kedden Magyar Péter miniszterelnök és Kármán András.
Kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség két nő ellen, akik a vád szerint többször durván szidalmaztak egy hároméves kisfiút.
Az egykori Ezüsthajó Kft. tulajdonosa is feltűnt.
A Wall Street Journal diplomáciai értesülése szerint Donald Trump körei Orbán Viktor volt miniszterelnök ENSZ-főtitkári jelölését készítik elő, amelyre Moszkva és Peking is nyitottnak mutatkozik.
A kormány hétfőn hivatalosan aláírta a Norvég Alap támogatási szerződését, amely révén 254,1 millió euró, azaz mintegy 92 milliárd forint fejlesztési forrás érkezik az országba.
A kormányfő hétfői bejelentése szerint a 2027-es költségvetés már a speciális nevelési ellátások kétszeresére emelését is tartalmazza, kiterjesztve az intézkedést a legkiszolgáltatottabb családokra.
A bölcsődékben, óvodákban jelenleg klímákkal fűtenek.
A hőség miatt májusra költözik a Pride.
A Fidesz-frakció keddi közleményében azt állítja, hogy Forsthoffer Ágnes végigasszisztálja Magyar Péter ámokfutását, majd Kövér Lászlót vádolja gyűlöletkeltéssel. A volt házelnöktől nemrég a Hír TV-ben azt kérdezték, hogy a Fidesz miért nem vett részt a kormány által szervezett október 23-ai megemlékezésen, amire Kövér azt mondta: ünnepeljen velük jó néhány éhes bengáli tigris.
Magyarország újabb konfliktusba kerülhet az EU-val, amiért nem akar részt venni az Ukrajnának szánt hitel finanszírozásában. Olvasd tovább: https://hellomagyar.hu/2026/10/27/magyarorszag-unios-forras-ukrajnao-hitel/
Egy idős nő gyanút fogott, amikor egy magát rendőrnek kiadó férfi a bankkártya adatait kérte. A csalót végül a valódi rendőrök fogták el.
A közlekedési és beruházási miniszter a helyszínen számolt be a huszonnyolc kilométeres szakasz elkészültéről. Az útberuházás a magyar-román határ felé vezető 49-es főút forgalmát váltja ki, hetven százalékkal csökkentve Mátészalka és a környező települések tranzitforgalmát.
A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a volt jegybankelnök fia külföldön tartózkodik.
Vádat emeltek egy bölcsődei gyermeknevelő és egy dajka ellen Somogyban, miután a rájuk bízott hároméves kisfiút rendszeresen szidalmazták
A rendőrök a kamerafelvételek alapján gyorsan azonosították és elfogták a 43 éves helyi férfit, aki beismerte a rablást.
Az akkori külügyminiszterrel idéztük fel az ügyet.
Temetőbe készül a hétvégén? Ezekre a változásokra figyeljen.
A MÁV tendert ír ki 105 emeletes buszra, amelyből 55 a forgalmas távolsági vonalakra kerül, 50 pedig a vasúti felújítások idején pótolja majd a kieső InterCityket.
A vádlottat jelenleg óvadék nélkül tartják fogva.
A bíróság különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás gyanúja miatt adott ki európai és globális elfogatóparancsot
Elindul a Wekerle+ Energetikai Felújítási Támogatás és Hitel program, amelynek keretében 2027 és 2030 között 633 milliárd forintot fordítanak az otthonok korszerűsítésére.
Olyan kamatemelés jön, ami nem könnyíti meg a lakásvásárlást.
Félmillió forintra bírságolták a Szent Imre Kórházat egy idős nő tragikus halála miatt. Mutatjuk a megdöbbentő hatósági vizsgálat részleteit és a bevezetett szigorításokat.
Novemberig várják a jelentkezőket.
A somogyi településeen 1956. október 27-én volt halálos sortűz
Nem büntetik azokat a babaváró hiteleseket, akiknél a határidőre nem teljesült a gyermekvállalási feltétel – jelentette be a pénzügyminiszter a 2027-es költségvetésről tartott sajtótájékoztatón, megjegyezve, hogy nem akarják büntetni ezeket a hiteleseket.
Bölcsődéket és óvodákat is érint a probléma.
A 32. Budapest Pride Felvonulást 2027. május 22-én rendezik meg. A megterhelő nyári hőséggel indokolták a döntést.
Bár a kormányváltás nem jelenti azt, hogy minden probléma egyik napról a másikra megoldódik, Szél Bernadett szerint az április 12-i politikai fordulat alapvetően felszabadító élmény volt, hiszen az ország megszabadult egy hosszú ideje fennálló autokratikus rendszertől. Úgy véli, az elszámoltatás intézményi alapjait meg kell teremteni, és hagyni kell dolgozni. Az elszámoltatás mellett a társadalmi szembenézést is nélkülözhetetlennek tartja.
Már nem szerepel az amerikai külügyminisztérium hivatalos keddi programjában az Orbán Anita és Marco Rubio közötti találkozó. Az amerikai külügyminiszter Donald Trumppal tart Texasba, helyettese pedig a tongai miniszterelnökkel tárgyal.
Narancssárga parókában menekülhetett a gyilkos
Elindul 2027-től a Wekerle átfogó otthonteremtési, otthonfelújítási, bérlakás- és kollégiumépítési program - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a 2027. évi költségvetés részleteiről szóló sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
A tervek szerint mintegy 25 ezer érintett család kaphat segítséget.
A katona a választási kampány hajrájában tett hitet a Tisza Párt mellett, korábban állítása szerint egy New York-i állással próbálták lekenyerezni.
Magyar Péterék tervezete a Fradi vezetését is átírhatja.
Kiadták az elfogatóparancsot.
Karácsony Gergely, Pikó András és Soproni Tamás nyilvánosan feszült egymásnak a fővárosi és kerületi önkormányzatok pénzügyei miatt.
A hivatalos amerikai programok átalakulása miatt kérdésessé vált a keddre tervezett kétoldalú egyeztetés - értesült az ATV.hu.
A Budai Központi Kerületi Bíróság az MNB ügyben kibocsátotta az európai és nemzetközi elfogatóparancsot a külföldön tartózkodó Matolcsy Ádám és Stofa György ellen.
Elhalasztották Orbán Anita külügyminiszter és amerikai kollégája, Marco Rubio keddre tervezett washingtoni találkozóját. A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint az egyeztetés az amerikai fél kérésére került át a hét második felére, mivel Rubio kedden Donald Trump elnököt kíséri texasi útján.
A külügyminiszter Washingtonban várja amerikai partnere visszatértét.
Köszönjük, hogy velünk tartottak.
A hiteltörlesztésre vagy lakbérre fordítható éves támogatás így egy év után meg is szűnhet, idén összesen 186 ezer közszolgálati dolgozó vette igénybe.
Potyó Imre fotója egész Európát lenyűgözte.
Nem lesz külön pénzintézet a lakástakarékok létrehozása miatt, az marad a kereskedelmi bankoknál.
Az amerikai fél kérésére a hét második felére halasztották Orbán Anita külügyminiszter keddre
Alapjaiban alakítja át a nyugdíjrendszert a kormány a jövő évtől kezdve. Mutatjuk kik nyernek nagyot az új SZÉP-kártyával és kik buknak a módosításokon.
Kármán András szerint megmaradhatnak az állami támogatás nélküli lakástakarékok is, melyek most is működnek, az ő programjuk ebben nem szeretne kizárólagos lenne.
A honvédelmi miniszter egyeztetett Pierre Vandierrel, a NATO transzformációs parancsnokságának főparancsnokával.
Idén több mint 60 általános iskolát jelöltek „Az ország legjobb iskolája” díjra. A kezdeményezéssel azokra az iskolákra hívná fel a figyelmet az Együttnevelés Szövetség, amelyek eredményesen nevelik együtt a különböző társadalmi és etnikai hátterű gyerekeket.
Rubio Donald Trump elnököt kíséri Texasba kedden.
Újabb fejlemény történt a Magyar Nemzeti Bank ügyében, miután a bíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki Matolcsy Ádám és Stofa György ellen.
Hirdetést adtak fel a Profession.hu-n a közmédia vezérigazgatói posztjára, a végső kiválasztott határozatlan időre kap szerződést a Duna Médiaszolgáltató élére, amihez havi bruttó hárommillió forint körüli alapbért ígérnek.
A jövő hadviseléséről tárgyaltak Budapesten.
Megdöbbentő eredmény a mosópor a teszten: az egyik mosópor 94,10 százaléka konyhasó volt. A mosószerteszt során 36 terméket vizsgáltak meg.
A Tudományos és Technológiai Minisztérium szerint a 2026-os 26,8 milliárd forint helyett 13 milliárd forintos összeget terveznek a rendszer üzemeltetésére. A 4iG eleinte kevésbé volt együttműködő az átadás-átvételnél, de most úgy néz ki, fennakadás nélkül mehet tovább a program.
Nehéz helyzetben lévő építőiparról beszélünk – kezdte a válaszát a miniszterelnök arra kérdésre, nem lesz-e túlfűtött az építőipar, hasonlóan az Orbán-kormányok által adott támogatáshoz.
Nemzetközi és európai elfogatóparancsot adott ki a Budai Központi Kerületi Bíróság az MNB-ügyben érintett Matolcsy Ádám György és Stofa György ellen. A gyanúsítottak tartózkodási helye ismeretlen, a magyar hatóság így büntetőeljárás lefolytatása céljából kéri a kiadatásukat.
Marco Rubio hivatalos programjából eltűnt a tervezett találkozó.
Pénteken nyújtják be a költségvetés tervezetét Kármán Andrásék.
Az MNB-ügyben akarják meggyanúsítani.
A nyomozás során szükségessé vált a meghallgatásuk. A bíróság nem találta aránytalannak az elfogatóparancs kiadását.