A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok (a Cseh Nemzeti Bank, illetve a Szlovák Nemzeti Bank) nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. fióktelepét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Keresés a hírek között – 2026. október 16. 00:00 előtti hírek
2026. október 16. 00:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön - értesült a HVG.
Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.
A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják megtéveszteni – ráadásul folyamatosan újabb trükkökkel. Az Erste idei adatai szerint a bankkártyák esetében elsősorban az adathalászattal, míg az átutalásos csalásoknál pszichológiai manipulációval próbálkoznak. A technológiai védelem mellett ezért legalább ilyen fontos a tudatosság: nem elég egyszer megtanulni, mire kell figyelni, az újabb trükköket is fel kell ismerni. Az
Londoni elemzők szerint hat évre van szükség
Magyarországon is hiánycikk a Richter menopauza tüneteinek enyhítésére szolgáló Lenzetto készítménye, miközben Spanyolországban november második felétől várják az újbóli megjelenését a patikákban. A gyártó szerint a hormonkezelések iránti, vártnál jóval nagyobb kereslet okozza az ellátási gondokat, amelyek teljes rendezésére legkorábban 2027 második felében számítanak.
„Attól, hogy a munkavállaló szerepel a fényképen, még nem lesz jogosult arra, hogy a fényképet akár a munkaviszony alatt, akár azt követően szabadon felhasználja.”
Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken csütörtök reggel az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek voltak az esések. A magyar tőzsde felülteljesítő volt a csütörtöki kereskedésben, a vegyes nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az
Nimolancim néven a nyelőcső, valamint a fej és a nyak rosszindulatú daganatainak kezelésére szolgáló gyógyszert jegyzett be az orosz egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint.
Tizenkilenc ember sérült meg, miután egy busz és egy tehervonat ütközött a Csalagút francia bejáratánál – közölték a hatóságok.
Az Európai Unió egy új kereskedelmi védelmi eszköz kidolgozására készül, amellyel szükség esetén teljesen elzárhatná egységes belső piacát egy rivális hatalom, például Kína elől, ha az gazdasági támadást indítana a blokk ellen - írta meg a Bloomberg.
A mesterséges intelligencia infrastruktúráját finanszírozó adatközpont-kötvények árfolyama az utóbbi hetekben meredeken zuhant, mivel a befektetők egyre inkább kételkednek abban, hogy az AI-boom bevételei képesek lesznek fedezni a felhalmozott óriási adósságállományt. Az elemzők szerint a szektor a maga darwini pillanatát éli - írja elemzésében a Financial Times.
Több mint 230 éves történetében először dob piacra kifejezetten szezonális Unicum-variánst a Zwack. A csak október és december között elérhető újdonságot a vállalat egyértelműen az őszi-téli és karácsonyi időszakra pozicionálja.
Elmaradt a csütörtök estére betervezett sajtótájékoztató az unió állam-és kormányfőinek találkozóján. A kétnapos EU-csúcson a legélesebb vitákat a következő költségvetés és az energia váltja ki a politikusok között.
Több mint egymilliárd forintot ér a telitalálatos szelvény.
Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában tartsák meg a Római Szerződés aláírásának március 25-én esedékes 70. évfordulója alkalmából.
Attól, hogy a saját otthonod előtt állsz meg az autóval, még nem biztos, hogy szabályosan parkolsz. A KRESZ több olyan helyzetet is ismer, amikor a megszokás helyett bírság jöhet.
Szlovákia három napos csúszással ugyan, de rákapcsolt egy újabb atomerőművi blokkot a villamosenergia-hálózatra, amivel tovább erősíti áramexportőri pozícióját a közép-európai régióban - írta meg a Bloomberg. Az atomerőmű 471 megawattos blokkját csütörtökön szinkronizálták a hálózattal, egyelőre a kapacitás mintegy 20 százalékán – közölte az EPH vállalatcsoportjához tartozó Slovenské Elektrárne, az ország legnagyobb villamosenergia-termelő vállalata.
A decemberi uniós csúcstalálkozó lehet a következő hétéves költségvetésről szóló alku végső határideje.
Új szakemberrel erősödik a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelő Zrt. vezetői csapata: október 15-től Munkácsi Dávid tölti be a társaság befektetési igazgatói pozícióját. A szakember a Generali Alapkezelőtől érkezik, ahol több mint egy évtizeden át portfóliómenedzserként dolgozott.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy addig mire lesz szükség a kormány részéről.
Rövid távon várható valamelyes elcsúszás a magyar költségvetésben az aszálykárok és a geopolitikai sokkok miatt, de ezzel együtt is valószínűnek tűnik, hogy Magyarország 2032-ben csatlakozhat az euróövezethez – áll a világ egyik legnagyobb politikai-gazdasági kockázatelemző csoportja, az Eurasia Group csütörtökön Londonban bemutatott helyzetértékelésében.
Rövid távon várható valamelyes elcsúszás a magyar költségvetésben az aszálykárok és a geopolitikai sokkok miatt, de ezzel együtt is valószínűnek tűnik, hogy Magyarország 2032-ben csatlakozhat az euróövezethez - áll a világ egyik legnagyobb politikai-gazdasági kockázatelemző csoportja, az Eurasia Group csütörtökön Londonban bemutatott helyzetértékelésében.
Mutatjuk a nyerőszámokat.
Újabb kongói tartományra terjedt át az ebola: Észak-Ubangi a nyolcadik érintett tartomány, amely ráadásul a Közép-afrikai Köztársasággal határos, ez pedig tovább nehezíti a járvány megfékezését.
Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, aki ellen egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban lemondott vezetőjének képviseletét ellátó Horváth Lóránt ügyvédi iroda csütörtökön az MTI-vel. A hírt a Legfőbb Ügyészség megerősítette, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez nem a jogi képviselő által hangoztatott "válaszcsapás".
A nemzeti fizetőeszközünk árfolyama vegyesen változott csütörtök estére.
Immár tizennégy húzás óta nem volt telitalálat, így 1,14 milliárd forintos jackpot volt a tét a Hatoslottó 42. heti első, csütörtöki sorsolásán. Az alábbi számokat kellett beikszelni a sorsfordító vagyon bezsebeléséhez.
Matolcsy György volt jegybankelnök egy új videóban vitatta, hogy eltűnt volna az MNB-alapítványok 266,5 milliárd forintos alapítói vagyona. Szerinte ez hamis mese, a vagyon ugyanis megvan, nagyobbik része 12 közép-európai város 39 irodaházában és 6 bevásárlóközpontjában fekszik. Matolcsy hangsúlyozta, hogy az Állami Számvevőszék sem állította a vagyon eltűnését, csak azt, hogy a részvénycsomag tőzsdei értéke csökkent, és a 150 milliárd forintos értékvesztést hivatalosan el kellett volna számolni
Újabb kongói tartományra terjedt át az ebola: Észak-Ubangi a nyolcadik érintett tartomány, amely ráadásul a Közép-afrikai Köztársasággal határos, ez pedig tovább nehezíti a járvány megfékezését.
A lakosok mindennapjait nehezíti meg a miniszter döntése.
Csökkenő árbevétellel és adózott eredménnyel zárta a félévet a Bayer Construct Zrt. építőipari vállalat az előző év azonos időszakához képest – közölte a csődeljárás alatt álló társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
A világ hét legfejlettebb ipari országa (G7) 260 millió euróval (95 milliárd forint) járul hozzá a csernobili atomerőmű 2025 elején megrongálódott szarkofágjának helyreállítására irányuló erőfeszítésekhez
A cég adózott eredménye is jókora csökkenést mutat.
A ferencvárosi Diákváros megépítése, az egységes fővárosi parkolási rendszer bevételeiből finanszírozott útrekonstrukciók, valamint az állammal közösen működtetett, az agglomerációs ingázást is lefedő közösségi közlekedési hálózat jelentheti a megoldást Budapest legégetőbb lakhatási és közlekedési infrastruktúra-problémáira – fejtette ki Facebook-videójában Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.
Akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak az 57 százaléka kezdene el rendszeresen félretenni, ha biztosan tudná, hogy hosszú élet vár rá.
A Meta és az Apple csütörtökön együttműködést jelentett be a mesterséges intelligencia területén, amelynek keretében a fejlesztők mostantól a Meta legújabb, nyílt modelljét futtathatják az Apple csúcskategóriás asztali számítógépein. Az évekig tartó rivalizálás után az AI-boom teljesen átrajzolja a Szilícium-völgy szövetségi rendszereit - közölte a CNBC.
Míg a nyereségük az előző évinek csak egyharmada lett. És ezek még csak az első féléves számok.
Komoly fennakadások alakultak ki a budapesti belgyógyászati ügyeleti ellátásban és a betegek elhelyezésében, mivel a kórházi ágyak egy részét nem közvetlen egészségügyi ellátásra, hanem szociális gondoskodásra szoruló páciensek foglalják el. A probléma rendszerszintű megoldása érdekében az egészségügyi és a szociális ágazat szereplői összehangolt egyeztetésbe kezdtek – közölte egy Facebook-bejegyzésben Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
A balkonláda földje nem feltétlenül szemét! Megmutatjuk, hogyan tudod néhány trükkel felfrissíteni, mikor éri meg újra felhasználni, és mikor jobb, ha inkább a komposztba kerül. Szó esik a kártevőkockázatokról is!
A Saudi Aramco az elmúlt évek támadásaiból tanulva olyan válságkezelési képességeket fejlesztett ki, amelyekkel napok alatt képes helyreállítani a súlyosan megrongálódott létesítményeit – derül ki a vállalat vezérigazgatójával készült interjúból.
Kovács Imre, az ország legnagyobb vasúti árufuvarozója, az egyeskocsi szolgáltatást is kínáló Rail Cargo Hungaria vezérigazgatója a Világgazdaságnak elmondta, mitől duplázódhat meg a hazai vasúti árufuvarozás.
Hol vannak még olyan befektetési lehetőségek, amiket nem fedezett fel teljesen a piac? Október 21-én a Portfolio Investment Day-en erre is keressük a választ. Pletser Tamás, az OTP Alapkezelő senior portfóliómenedzsere és Molnár Péter, az Erste Investment nyersanyagpiaci specialistája mutatja meg, milyen lehetőségeket teremthetnek az energiapiacot felforgató folyamatok, és mik azok az energetikai és nyersanyagpiaci befektetések, amikben még komoly potenciál lehet. A konferencián Magyarország vez
Hivatalosan is belépett a cseh és a szlovák piacra a CIG Életbiztosító, miután a helyi felügyeleti hatóságok nyilvántartásba vették a társaság új fióktelepeit. A lépés a biztosító regionális terjeszkedési stratégiájának mérföldköve, amellyel a vállalat mindkét országban megkezdi az élet- és nem-életbiztosítási szolgáltatások nyújtását - írta a BÉT-en közzétett közleményben. A tervekről még júliusban beszélt a Portfoliónak Fedák István vezérigazgató, aki az akvizíció hátteréről, a várható pénzügy
Egy friss kutatás szerint a hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, és saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják. Ugyanakkor cégmérettől függően kihívásként értékelik az energiaárak kiszámíthatatlanságát, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságokat, valamint az ázsiai gyártók generálta árversenyt is.
Bár a magyar delegáció kétmilliárd eurós pluszforrást és a napi uniós bírság eltörlését követeli a hétéves keret jóváhagyásáért cserébe, az alagsori folyosón kiderült, hogy a formális tiltakozás a szövetségesek támogatását is veszélybe sodorhatja.
Az Európai Bizottság felmérése szerint.
Kisebb hullámokat produkált a forint árfolyama a csütörtöki kereskedésben, az euróval szembeni kurzusa a 364-es szint alatt kereskedett a nap nagy részében. Közben a magyar állampapírok piacán igazi vételi láz tombolt, a 10 éves kötvény hozama több havi csúcsra csökkent.
A Forbes Money Summit színpadán két korábbi jegybankelnökkel, Surányi Györggyel és Bod Péter Ákossal értékeltük az euró bevezetésének lehetőségét.
Csütörtökön reggel kissé erősebb szinten mozgott a hazai deviza, mint szerdán, napközben azonban egy kisebb hullámvasútra került.
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
A Trump-kormányzat újabb Irán elleni szankciókat léptetett életbe, amelyek 16 magánszemélyt és 10 szervezetet érintenek – derült ki az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön közzétett közleményéből.
Parragh László volt kamarai elnök nyilvánosan arról beszélt, hogy az intézmény szakképzési támogatásainak megszerzéséhez elvárás volt Balásy Gyula cégeivel szerződni. A volt elnök nyilatkozata és az MKIK belső feszültségei három külön fejezetben rajzolják ki a gazdasági szervezet körül kialakult helyzetet.
Az elmúlt hat évben a globális, és különösen a magyar mezőgazdaság hatalmas pofonokat kapott. Egyszerre kellett megküzdenünk a kedvezőtlen gazdasági környezettel és az egyre szélsőségesebb időjárással.
Ennek a következő évi költségvetésben is nyoma lesz.
A szervezet a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta javaslatait a Pénzügyminisztériumnak.
Tapasztalt HR-szakemberrel erősítette meg csapatát a Prohuman, hogy még nagyobb segítséget nyújthasson a HR területén a vállalatok versenyképességének megőrzésében.
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
A Pénzügyi Stabilitási Tanács, az FSB véglegesítette az autonóm mesterséges intelligencia (agentic AI) pénzügyi szektorbeli alkalmazására vonatkozó iránymutatását, amelyben a korábbi tervezethez képest szigorúbb emberi felügyeletet sürget a magasabb kockázatú felhasználási területeken.
Jelentősen gyengébb félévet zárt a jelenleg csődeljárás alatt álló magyar építőipari vállalat, a Bayer Construct a június 30-ával záródó első félév konszolidált eredménykimutatása alapján, amelyet a BÉT-en tett közzé a társaság, mint egy éve ilyenkor. Az értékesítés nettó árbevétele 2026 első félévében 25 százalékkal 91,8 milliárd forintra olvadt az egy évvel korábbihoz képest - az állami megrendelések szinte teljes leállása tavaly év végétől az egész magyar építőipart rosszul érintette.
Egyre komolyabb eladási hullám söpör végig a világ tőzsdéin, a célkeresztben pedig éppen a mesterséges intelligencia térnyerésének legnagyobb nyertesei állnak. Az elmúlt napokban több olyan figyelmeztető jel is megjelent, amely komoly kérdéseket vet fel az AI-boom fenntarthatóságával kapcsolatban és ismét egyre többen kongatják a vészharangot. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi sza
Az OpenAI a saját chipjeit már az év vége előtt beépítheti adatközpontokba. Miért kezdtek bele, mi lesz az Nvidiával és mennyit segített maga a mesterséges intelligencia a fejlesztésben? Két éve Sam Altman, az OpenAI alapítója és Richard Ho, a cég hardverrészlegének vezetője Ázsiába utazott, hogy találkozzon a legnagyobb chipgyártók, így a TSMC, a Samsung és…
Túk sok a korlátozás és a szabálytalan, külföldi rivális.
Felesége is a bíróság elé állt.
A volt miniszterelnök a magyar választásokról, az ország előtt álló nehézségekről és a jelenlegi feladatairól is beszélt a Forbes Money Summit eseményén.
A konfliktus eszkalációja már az olajpiacokat is megmozgatta.
Újbuda önkormányzata azonnali intézkedéseket és garanciákat követel a kormánytól a Déli Körvasút építésének felfüggesztése miatt. László Imre, XI. kerületi polgármester közleményében azt írta, hogy Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterhez fordult, hogy a kerületben élők ne szenvedjék el a félbehagyott beruházással járó tartós lezárásokat, az állam pedig tartsa be a korábban tett környezetvédelmi és városfejlesztési vállalásait.
Az albérletárak emelkedése is mérsékeltebbé vált.
A szakértők szerint életveszélyessé vált, ezért megszűnik a külföldi turisták körében is népszerű szekszárdi kilátó. A magaslatot napokon belül lezárják a látogatók elől, és még idén lebontják, mivel a faszerkezet rovarok és gombák okozta károsodása már nem javítható gazdaságosan. A teljes újjáépítéshez már keresik a külső forrásokat és pályázati lehetőségeket.
Nem biztos, hogy a közbiztonság és a higiéniai körülmények romlására a boltok környékén a készpénzhasználat kivezetése a megfelelő válasz.
Az elmúlt időszak időjárásának köszönhetően átnedvesedett a talaj felső rétege, ami kifejezetten kedvező feltételeket teremt a mezőgazdaság számára. A csapadék hatására jelentősen javultak a talajviszonyok, így az őszi szántóföldi munkák a megfelelő ütemben haladhatnak – derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. Facebook-bejegyzéséből.
Az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX - közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-vel csütörtökön.
A NAV fokozatos átállást javasol az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogramról a korszerűbb digitális szolgáltatásokra. A december 31-i teljes kivezetés helyett több lépcsőben, fokozatosan valósulna meg az átállás. Elsőként a legnagyobb cégek áfabevallását érintené a változás, a kis- és középvállalkozások több időt kapnának.
Meg kell javítani a sérült védőburkot.
A Tisza terve a jelenlegi formájában a vállalkozások működéséhez szükséges eszközöket is adóalappá teheti, ami a fejlesztéseket és a béremeléseket is visszafoghatja.
Nemzetközi példákon keresztül vizsgáljuk meg a Tisza-kormány megosztó ötletét, a milliárdosokat terhelő vagyonadót. A helyzet most úgy áll: több strukturális kihívással is szembenézhet – de cizelláltabb szabályozással elejét vennék annak, hogy már a startvonalnál bukásra legyen ítélve ez a tehetős rétegekre szabott adóintézkedés.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön kijelentette, hogy az orosz olajfinomítókat ért ukrán csapások nem okoztak jelentős károkat – számolt be az Interfax hírügynökség.
Nagy port kavart a vitatott energetikai megállapodás.
Kitört az indiai whiskyláz, mindenki márkás italt piál
Új részletek derültek ki.