Kína új szabálytervezetet tett közzé a platformgazdaságban dolgozók – köztük a futárok, sofőrök és más, úgynevezett "új foglalkoztatási formában" tevékenykedők – munkakörülményeinek javítására. A becslések szerint 84 millió embert érintő intézkedéscsomag jelentős előrelépést hozhat a munkavállalói jogok terén, ám az elemzők figyelmeztetnek, hogy a gyakorlati végrehajtás komoly akadályokba ütközhet - jelentette a Channel News Asia.
Keresés a hírek között – 2026. október 19. 10:00 előtti hírek
2026. október 19. 10:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
A Volkswagen konszern a bérek 2030-ig történő befagyasztását tervezi, ami az infláció miatt mintegy tízszázalékos reálbércsökkenést eredményezhet - írta a Süddeutsche Zeitung belső vállalati dokumentumokra hivatkozva.
A keresetek területi differenciáltsága valamelyest csökkent, de továbbra is jelentős maradt: a fővárosi munkáltatóknál a bruttó átlagfizetés 62,4%-kal haladta meg a legalacsonyabb bruttó keresetű Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét - írja a KSH tájékoztatója.
A Kreml szerint már egyeztetnek a háromoldalú csúcstalálkozóról, amelyet novemberben Kínában tarthatnak meg.
A Claude fejlesztője részvényeinek öt százalékát a munkaerőpiacra gyakorolt hatásuk kezelésére fordítaná.
„A 40 milliárdos építőipari cég ugyanolyan ügyfélélménnyel távozik tőlünk, mint aki csak egy ajándéktárgyat szeretne logóztatni” – mondja Kocsi László, a Rapidnyomda egyik alapító-tulajdonosa. A több mint tíz éve folyamatos fejlődési íven lévő, országos lefedettséggel bíró, sárospataki központú cégnél sok minden változik, két dolog azonban sosem: mindig az ügyfél az első, és hogy a mások…
Ötvenmilliárd forintból épült meg a beruházás.
Letartóztatták Chihuahua állam volt főügyészét, César Jáureguit, amiért engedélyezte a CIA részvételét egy mexikói drograzziában anélkül, hogy ehhez a szövetségi kormány hozzájárulását kérte volna - számolt be a CNN.
A CATL tovább bővülne Magyarországon, közben úgy érezni, több a kommunikáció a cég körül, mint a tényleges cselekvés. Az biztos, hogy tavaly nyár óta nem módosították a szerződést.
Idén közel egymillió autó cserélhet gazdát.
Az ukrén tengeri kereskedelem megbénulása miatt a vasúti, közúti és dunai szállítások jelentősége ismét megnőtt.
Új, nyilvánosan böngészhető kormányzati szervezeti fát indított a kabinet, amely egyetlen felületen mutatja be a központi állami intézményeket, a költségvetési szervek közötti irányítási és fenntartói kapcsolatokat, valamint a többségi állami tulajdonban álló vállalatokat – jelentette be közleményében a kormány. A cél, hogy a korábban különböző adatbázisokban elérhető információkat egységes, könnyen áttekinthető rendszerben tegyék hozzáférhetővé.
Vegyesen, de jellemzően csökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a vezető európai értéktőzsdéken, miközben az olajárak jelentős esést mutattak, az arany drágult, az európai földgáz jegyzése emelkedett, a dollárindex lényegében változatlan maradt.
A vállalat emellett mintegy 200 milliárd forintnyi adókedvezményben is részesülhet.
Kritikusan alacsony szintre apadt a csapásmérések pokoli eszközének készlete.
November 1-jén lejár a babaváró hitel türelmi ideje, ami súlyos következményekkel jár a feltételt nem teljesítőkre. A 2019-ben szerződőknek 3,8 millió forintot kell visszafizetniük, a törlesztőjük pedig 44 ezerről 91 ezer forintra nő.
Hétvégén súlyosbodtak a zavargások Európában, amire megütötték az eurót a kereskedés indulásakor, az európai tőzsdék pedig csökkenésekkel indítják a kereskedést, különösen a francia és az olasz index esik. Az ázsiai részvénypiacokon vegyes volt a kép reggel, a kínai index emelkedett a vártnál erősebb GDP-adatra, míg a japán tőzsde esett, Hongkongban pedig nem volt kereskedés. A hét hazai kulcseseményei ma és holnap lesznek, amikor a Tisza-kormány bemutatja az első teljesen saját költségvetését,
Alaposan ráfizethetnek, főleg a korai igénylők.
Áremelkedéssel indult a hét a hazai benzinkutaknál: hétfőtől drágult a 95-ös benzin, miközben a gázolaj ára nem változott.
Akár 320 milliárd forintnyi állami támogatásban és adókedvezményben részesülhet a kínai CATL debreceni akkumulátorgyára, miközben a szerződés nem garantálja magyar munkavállalók foglalkoztatását – derül ki a Népszabadság által megszerzett dokumentumból. A 2025-ben kötött megállapodás alapján 129 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás járhat a beruházáshoz, a vállalat konkrét gazdasági vállalásait azonban kitakarták. A gyár további bővítése egyelőre bizonytalan, miután a Magyar-kormány kö
A Kyiv Independent beszámolója szerint riasztották a NATO vadászgépeit Litvániában, egy ismeretlen vadászgép miatt. A háttérben az ukránok orosz elektronikai hadviselési lépésre gyanakodnak. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az NBC Meet the Press című műsorában adott interjújában arról beszélt, hogy van egy olyan forgatókönyv, amelyben már Kijev nem lenne képes helytállni - foglalta össze az Ukrajinszka Pravda. Az Egyesült Államok egy rövid szünet után újraindította az Ukrajna számára kulcsfontos
Benzinből hiány van, dízelből viszont exportra készülnek.
Csökkenéssel kezdik a hetet az irányadó európai indexek a hétvégén fokozódó zavargások hírére, de a negatívra forduló nemzetközi hangulatban a magyar tőzsde még tartja magát, emelkedéssel indítja a kereskedést a BUX.
Két nap alatt közel 16 százalékot zuhant az indonéz tőzsde, a péntekihez hasonló összeomlásra 1998 óta nem volt példa, az esés pedig ma is folytatódott. A befektetők a legnagyobb bankok és vállalatok részvényeitől is szabadulnak, a piac idén már több mint 40 százalékot esett. A pánikot az MSCI figyelmeztetése váltotta ki, Indonézia kikerülhet a legfontosabb nemzetközi részvényindexekből. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik le
Béremelés, bérfelzárkóztatás és iskolafelújítási program.
Hétfőn emelkedett a 95-ös benzin országos átlagára, míg a gázolajé változatlan maradt.
Több nyersanyag került a piacra, de közel-keleti konfliktus miatt továbbra is billeg az ellátás.
Hol vannak még olyan befektetési lehetőségek, amiket nem fedezett fel teljesen a piac? Október 21-én a Portfolio Investment Day-en erre is keressük a választ. Pletser Tamás, az OTP Alapkezelő senior portfóliómenedzsere és Molnár Péter, az Erste Investment nyersanyagpiaci specialistája mutatja meg, milyen lehetőségeket teremthetnek az energiapiacot felforgató folyamatok, és mik azok az energetikai és nyersanyagpiaci befektetések, amikben még komoly potenciál lehet. A konferencián Magyarország vez
A Magyar Államkincstár az első ütemben 41 ezer kérelem alapján összesen 26,6 milliárd forint előleget fizet ki az Agro-ökológiai Programban részt vevő gazdálkodóknak.
Először lépte át az egymillió forintot a magyarországi lakóingatlanok átlagos hirdetési négyzetméterára – írják a zenga.hu szakértői. Miközben Budapesten év eleje óta stagnálnak az árak, és bizonyos ingatlantípusoknál árcsökkenések is mérhetők, országosan enyhén tovább drágult a piac, aminek eredményeként idén szeptemberben az országos átlagár 1,004 millió forintra emelkedett.
Izrael-ellenes lépésekkel vádolja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Oroszországot, kijelentette azt is, hogy a két ország stratégiai érdekei egyre több fronton ütköznek - írta a Jerusalem Post.
A forint nagyot erősödött az euróval szemben és jó hangulatban várja a jövő évi költségvetés kora délutáni bemutatását.
A világ egyik legnagyobb nyugdíjalapja, a dél-koreai Nemzeti Nyugdíjszolgálat (NPS) mintegy 182 ezermilliárd wonos (körülbelül 137 milliárd dolláros) veszteséget könyvelhetett el részvényportfólióján, miután a technológiai szektor – élén a Samsung Electronics-szal és az SK Hynix-szel – meredeken esett - írja a Bloomberg.
Tíz százalékkal zuhantak a német magánberuházások a járvány előtti szinthez képest.
Enyhe visszaesés várható nyitásban hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Vértelen forradalom zajlik Magyarországon a tavaszi hatalomátadás óta, amelynek során akár alkotmánymódosítással is el kell távolítani az előző rendszer kinevezettjeit a kulcspozíciókból a jogállam helyreállítása érdekében – fejtette ki Baka András köztársasági elnök a Válasz Online-nak adott interjújában. Az államfő elismerte, hogy hibázott az első legfőbb ügyészi jelölt kiválasztásakor, tisztázta a közelmúltbeli, határozottan Ukrajna-párti ENSZ-beszédének hátterét, és egyértelművé tette, hogy
Történelmi rekordot döntött a kínai tőzsde veszteségsorozata, miután a CSI 300 index tíz egymást követő héten esett, amire még nem volt példa a mutató történetében. A zuhanás közepette egyre több jel utal arra, hogy az állami hátterű befektetési alapok – amelyeket a piaci szereplők csak "nemzeti csapatként" emlegetnek – mind aktívabban avatkoznak be a piac stabilizálása érdekében – írja a Bloomberg.
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! – 2026 ősz, pótjelentkezés
Horvátország vasúthálózatának jelentős része több mint száz éve épült, a 2617 kilométernyi pályának mindössze 12 százaléka kétvágányú, és csak 39 százaléka villamosított. Az elavult infrastruktúra és a lassan haladó korszerűsítések miatt a vonatok átlagsebessége alig éri el az óránkénti 45 kilométert - írta hétfőn a Jutarnji List című horvát napilap.
A horvát turizmusban elköltött minden száz euróból mindössze negyvennyolc marad az ország gazdaságában, ami azt jelzi, hogy Horvátország nem használja ki kellően az ágazat gazdasági lehetőségeit. A bevételek jelentős része azért áramlik ki, mert a szállodák és éttermek sok árut külföldről szereznek be. A külföldi turisták 2025-ben csaknem 15,3 milliárd eurót költöttek Horvátországban, ez hatalmas piacot jelentene a helyi beszállítóknak. A belföldi beszerzés növeléséhez azonban komoly beruházások
Már csak néhány nap maradt hátra a fiatalokat érintő fájó dátumig.
Jó tartja magát a forint a főbb devizákkal szemben hétfő délelőtt a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, az előző heti kezdéshez képest még kissé erősebben is áll.
Kevesesebb mint két héttel a moratóriumuk lejárta előtt még mindig nem tudják a babaváró hitellel rendelkező, az első 5 évre előírt, majd meghosszabbított gyermekvállalási határidőt nem teljesítő házaspárok, mi lesz a hitelükkel. Bizonytalanságban vannak ezzel kapcsolatban egyelőre a bankok is.
A hulladékgazdálkodás egyre kevésbé pusztán arról szól, hogyan szabadulunk meg attól, amire már nincs szükségünk. Az elektrifikáció, az akkumulátorok, a napelemek és az elektronikai eszközök terjedésével is egyre több olyan hulladék keletkezik, amelyből értékes, esetenként stratégiai jelentőségű nyersanyagokat lehet visszanyerni. Az ALTEO a nyáron tette közzé körforgásos gazdasági szegmensének stratégiai kitekintését; ennek kapcsán a podcastban a szegmens előtt álló lehetőségeket és kihívásokat
Tollat ragadtak az emberek a hétvégén.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök interjút adott a Bloombergnek, amiben egy aggasztó körülményre hívta fel a figyelmet.
Hétfőn bruttó 3 forinttal emelkedett a 95-ös benzin literenkénti országos átlagára, a gázolajé változatlan maradt. A Holtankoljak.hu adatai szerint a benzin átlagára 645, a dízelé 709 forint literenként.
Egy Instagram-videó készítője látványos példával mutatta be, hogyan változott meg az érmék névértéke és az előállításukhoz használt fémek piaci értéke közötti viszony. A videóban tíz kilogrammnyi ötforintos érme szolgált alapul, amelynek a névértéke mindössze 11 905 forint, miközben a benne található réz, nikkel és cink a világpiaci árak alapján akár 35 ezer forintot is érhet.
A kormány januártól új vagyonadót vezet be az 1 milliárd forint feletti vagyonokra, hogy igazságosabbá tegye a közteherviselést
A G7 által megszólaltatott szakértők szerint a magyar a leggazdagabbakra célzó új sarccal együtt is a kevésbé progresszív európai adórendszerek közé tartozhat majd.
Olyan hibák csúsztak az engedélyezésbe, amelyek miatt új eljárásra lehet szükség.
Három év letöltendő börtönbüntetést kapott a Volánbusz egykori vezérigazgatója egy több mint 744 millió forintos károkozással járó buszbeszerzési ügyben, amelynek hátterében jelentős vagyonkimentési kísérletekre is fény derült. A 24.hu feltárta, hogy a nem jogerősen elítélt Fekete Antalt milyen üzleti és személyes kapcsolatok fűzik a Seszták Miklós volt fejlesztési minisztert és Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő-vezért érintő, több mint tízmilliárdos korrupciós botrány szereplőihez.
Részleges áremelésre derült fény.
Azonnali hatállyal távozott a Lindt vezérigazgatója, Adalbert Lechner, mindössze egy hónappal azután, hogy a svájci csokoládégyártó ismét lefelé módosította idei bevételvárakozását. A társaság átmeneti jelleggel a korábbi vezérigazgatót, Dieter Weisskopfot nevezte ki a cég élére - írja a Bloomberg.
Nehéz helyzetbe kerültek a svájci törvényhozók, hiszen ha túl szigorú tőkeszabályokat írnak elő az UBS számára, a bank külföldre költözhet, ha viszont túl engedékenyek, népszavazás fenyeget – mindkét forgatókönyv elhúzódó bizonytalansághoz vezetne a Reuters szerint.
Hétfőn literenként bruttó 3 forinttal drágult a 95-ös benzin, így országos átlagára 645 forintra emelkedett, a gázolaj ára viszont továbbra is 709 forinton áll. A dízel ára szeptember 17. óta egyetlen forintot sem változott, ami a piaci folyamatok ismeretében rendkívül furcsa. Az elmúlt hetekben ugyanis az olaj hordónkénti ára 102 dollárról 95 dollárra esett, majd 107 dollárig emelkedett, eközben a forint árfolyama is erősen ingadozott a dollárral szemben, a finomítói prémiumok pedig előbb zuhan
A 2026 tavaszán megválasztott új kormány határozottan támogatja az eurózónához való csatlakozást, célja pedig a maastrichti kritériumok 2030 körüli teljesítése.
Ma van a szerencse napja. Ilyenkor nemcsak a nyeremények, hanem a szerencséhez kapcsolódó emberi történetek is reflektorfénybe kerülnek. A szerencse továbbra is foglalkoztatja a magyarokat a Szerencsejáték Zrt. kutatásai szerint: ez a játékosi szokásokban, a kedvelt számmintákban és a mindennapi babonákban egyaránt megmutatkozik.
Az Európai Bizottság tanulmánya szerint vásárlóerő-paritáson számolva a 36 vizsgált mobil-, internet- és tévécsomag csomagból 17-ben az öt legdrágább ország között vagyunk, 10-ben pedig mi vagyunk a legdrágábbak.
Jelentős béremelésekkel és új fejlesztési forrásokkal erősítené az oktatást a kormány a 2027-es költségvetésben – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A pedagógusbérek továbbra is elérik a diplomás átlagbér legalább 80 százalékát, immár teljes egészében hazai forrásból, miközben a nevelő-oktató munkát segítők és a technikai dolgozók fizetése is emelkedik. Emellett közel 10 milliárd forint jut iskolafejlesztésekre, megduplázódik az ifjúságpolitika költségvetése, a koragy
Az amerikai részvénypiac szempontjából kulcsfontosságú hét következik: a Meta, a Tesla és a Netflix gyorsjelentései megmutathatják, hogy van-e még erő a technológiai részvényekben, vagy további árfolyamesésre kell felkészülni.
Súlyos politikai és társadalmi válság bontakozik ki Franciaországban, miután a hétvégi országos tüntetések több városban erőszakos zavargásokba torkolltak. A helyzet már Emmanuel Macron elnök kormányát is megrázta, a történtek után pedig a kabinet egyik legfontosabb tagjának távozása is napirendre került. A francia államfő azonban másként döntött.
Tokió nem szeretné, ha a japán vállalatokat hátrány érné, és azt szeretné, hogy termékeiket az uniós gyártású járművekkel azonos elbánásban részesítsék. A francia és a német kormány pénteken közös nyilatkozatban jelentette be, hogy a tervezett ösztönzőrendszerben nem részesülhetnének kedvezményben a Japánban gyártott járművek. A megállapodás a Dél-Koreából és Törökországból származó elektromos autókat is kizárna, Nagy-Britannia azonban – feltételekkel – jogosult lehetne a kedvezményekre.
Budapesten kívül most érződik az áremelkedési hullám.
Fontos beruházás kapcsán szólalt meg a miniszter.
Hétvégén súlyosbodtak a zavargások Európában, amire megütötték az eurót a kereskedés indulásakor, az európai tőzsdék pedig csökkenésekkel indítják a kereskedést. Az ázsiai részvénypiacokon vegyes volt a kép reggel, a kínai index emelkedett a vártnál erősebb GDP-adatra, míg a japán tőzsde esett, Hongkongban pedig nem volt kereskedés. A hét hazai kulcseseményei ma és holnap lesznek, amikor a Tisza-kormány bemutatja az első teljesen saját költségvetését, a 2027-es büdzsét, és a Magyar Nemzeti Bank
Kína gazdasága a harmadik negyedévben 4,5 százalékos éves növekedést ért el, felülmúlva a várakozásokat. A lendületet azonban szinte kizárólag az export szárnyalása adja, miközben a belföldi kereslet és az ingatlanpiac továbbra is gyenge lábakon áll – számolt be a Reuters.
Először lépte át az egymillió forintot a magyarországi lakóingatlanok átlagos hirdetési négyzetméterára a zenga.hu adatai alapján. Miközben Budapesten év eleje óta stagnálnak az árak, és bizonyos ingatlantípusoknál árcsökkenések is mérhetők, országosan enyhén tovább drágult a piac, aminek a hatására idén szeptemberben az országos átlagár 1,004 millió forintra emelkedett.
A Fidesz újraszervezéséről beszélt Orbán Viktor Lakitelken, ahol Szijjártó Pétert és Lázár János hátraléptetéséről is beszélt.
Az eurót hétfő reggel hat órakor 362,94 forinton jegyezték a péntek délután hat órai 362,80 forinttal szemben
A pásztorság hosszú távú fennmaradásához a szakmai tudás átadására, a legelőkhöz való biztos hozzáférésre és a következő generáció számára is vonzó életpályára van szükség. A Magyar Pásztorok Nyilatkozata 27 pontban foglalja össze a szakma jövőjét meghatározó feltételeket.
2027 januárjától újabb iskolák és beszállítók is bekapcsolódhatnak az Iskolatej Programba – közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium.
Magyar Péter korábban azt mondta, hogy 2027-ben már jóval 6 százalék alatt kell lennie a hiánynak.
Oroszország mindeközben legalább az év végégi biztosan benzinimportra szorul, mondta Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes.
Október 19-én a hajnali órákban orosz ballisztikus rakétával támadtak Ukrajnára, de ismételten elmaradt a figyelmeztetés – számolt be az RBK Ukraine.
A jegybank júniusi Pénzügyi Stabilitási Jelentése szerint a 2026 közepén lejáró türelmi idős szerződések közül 24,7 ezer esetben, 182 milliárd forintnyi hitelállománynál nem teljesült a feltétel.
Már hétfőn döntenek az egyik tartomány sorsáról.
Érdemes elkerülni az érintett útszakaszt.
Latin-Amerika több, Donald Trump amerikai elnökhöz közel álló kormánya egyre inkább a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) és a Világbankhoz fordul pénzügyi támogatásért. A washingtoni székhelyű intézmények eközben támogatják a térségben terjedő, költségvetési fegyelmet és piacbarát reformokat előtérbe helyező gazdaságpolitikát.
Október 19-én a hajnali órákban orosz ballisztikus rakétával támadtak Ukrajnára, de ismételten elmaradt a figyelmeztetés – számolt be az RBK Ukraine.
Nevetségesen alacsony kártérítést ítélt meg az amerikai bíróság a chipgyártónak. Elmagyarázzuk, miért.