Németországban három és fél éves csúcsra ugrottak a termelői árak szeptemberben, amit elsősorban a közel-keleti konfliktus miatt megugró energiaárak hajtottak – közölte kedden a német szövetségi statisztikai hivatal.
Keresés a hírek között – 2026. október 20. 16:00 előtti hírek
2026. október 20. 16:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
A HSBC Asset Management megvizsgálja a Palantir kizárását a 9 milliárd dolláros globális iszlám részvényindex-alapjából, miután több nagy brit munkáltatói nyugdíjpénztár is kifogásolta az amerikai szoftvervállalatba történő befektetést – számolt be a Financial Times.
Az ereszcsatorna kisebb hibái - eldugulás, meglazult illesztés vagy kilazult rögzítés - sokáig rejtve maradhatnak és homlokzati, alap körüli nedvesedést okozhatnak. Cikkünkben lépésről lépésre bemutatjuk a vizsgálat, tisztítás és alapjavítás menetét, valamint mikor érdemes szakembert hívni.
Mutatjuk, mikor fordulhat nagyot a politika, miközben van egy nehezen feloldható ellentmondás.
A jegybank döntéshozói az óvatosság jelentőségét emelték ki a döntés indoklása során.
A tegnapi 2027-es költségvetéstervezet benyújtása után kedd délután a sajtó képviselői előtt tartott háttérbeszélgetést a Pénzügyminisztériumban Kármán András miniszter.
Országszerte 12 fontos ügy jelent meg közel 500 óriásplakáton.
Országszerte családok ezrei fedezték fel, hogyan készülnek a helyi élelmiszerek, és milyen munka zajlik a gazdaságokban. A Nyitott Porta Napok sikere azt mutatja, hogy az agroturizmus nemcsak kikapcsolódási lehetőség, hanem a vidéki gazdaság élénkítésének fontos eszköze is lehet.
Elmagyarázta a jegybankelnök, miért nem változtattak az alapkamaton. Azt is elmondta, hogy az árrésstop kivezetése valószínűleg nem dobja meg az inflációt, és fontosnak nevezte, hogy Magyar Péter bejelentette, miként csökkentené a költségvetési hiányt.
Házkutatást és lefoglalást tartott kedden a NAV Közép-Magyarországi Bűnügyi Igazgatósága a Nemzeti Filmintézet (NFI) budapesti székhelyén és szemlét tartott az NFI fóti telephelyén a 'Most vagy soha!' című filmmel kapcsolatos nyomozás részeként – közölte az NFI az MTI-vel.
Közös kártérítési formanyomtatvány, az utazási irodán keresztül foglalt repülőjegyeknél szigorúbb határidők jönnek az EU-ban.
Jelentős jegyáremelkedésre számíthatnak az Európában utazók 2027-ben: Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója szerint a repülőjegyek ára akár 10–20 százalékkal is növekedhet. A drágulás mögött elsősorban az iráni háború nyomán megemelkedett kerozinárak, valamint a légitársaságok várható pénzügyi nehézségei és a piaci kapacitások szűkülése állhatnak.
Az alapvetően pozitív hazai folyamatok mellett továbbra is indokolt az óvatosság a monetáris politikában - mondta kedd délutáni sajtótájékoztatóján Varga Mihály. Az MNB elnöke arra is kitért, hogy meglátásuk szerint viszonylag hamar csatlakozhatna Magyarország az ERM-II. árfolyamrendszerhez, de ezt a döntést a kormánynak kell meghoznia.
A pénzügyi szektorban dolgozók munkája sokszor számokból, elemzésekből, táblázatokból és hosszú órákon át tartó koncentrációból áll.
A hatósági csalamádé-ellenőrzések során több hiányosságra is fény derült, elsősorban az összetevők arányában, a jelölés és az allergénkezelés területén.
A reklámadó a tervek szerint 3,75 százalék lesz, és a nemzetközi platformoknak is fizetniük kell. A 15 százalékosra emelt társasági adó 3000-5000 céget érinthet. Az állam úgynevezett rezsivédelmi kiadásait 232 milliárddal emelik.
A vártnál nagyobb mértékben csökkent a német befektetői bizalom októberben, ami véget vetett az öt hónapja tartó javulási hullámnak – derült ki a ZEW gazdaságkutató intézet kedden közzétett felméréséből. A visszaesés hátterében a magas energiaárak állnak, amelyek visszafogják a fogyasztást és a beruházásokat.
Több helyszínen is megjelent az adóhatóság.
Egy orosz katonai műhold október közepén, amikor megközelítette a finn-amerikai Iceye cég egyik kereskedelmi megfigyelő műholdját, ami többek között az ukránokat is segíti.
A Junior Prima díj Magyar Ismeretterjesztés és Média kategóriájának díjában részesült idén a Portfolio elemzője, Király-Gál Gábor. Kollégánk már a tizennegyedik elemző a lapunknál, aki a rangos elismerésben részesült.
Az olasz kormány a pénzügyi szektor széles körére – beleértve a bankokat, a biztosítókat és a Cassa Depositi e Prestiti állami hitelintézetet – tervez különadót kivetni a 2027-es költségvetés finanszírozásához - írja a Reuters. Bár a lépést már előre jelezték a politikusok, az ország legnagyobb bankjának, az Intesa Sanpaolónak a vezetője élesen bírálta az elképzelést.
Az Elice nagyot zakózott a tőzsdén.
Elnézést kért a közel hat éve csak interneten hallható Klubrádiótól Polyák Gábor, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának elnöke a testület nevében, annak október 19-i ülésén. Erre a korábbi Médiatanács döntései miatt került sor. Polyák Gábor bejelentette: rövidesen új frekvenciapályázatot hirdet a Médiatanács, amelyre a Klubrádió is pályázhat. Arató András, a Klubrádió igazgatóságának elnöke megköszönte a bocsánatkérést, de jelezte: szerintük nem pályázati lehetőséget, han
A Novo Nordisk legfrissebb elemzése szerint a cég következő generációs elhízás elleni gyógyszere, a CagriSema átlagosan 25 százalékos testsúlycsökkenést eredményezett felnőtt nőknél egy III. fázisú klinikai vizsgálat utólagos adatelemzésében - közölte a CNBC.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 5,5%-on hagyta kedden az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa. A döntés hátteréről délután érkezik a jegybank közleménye, illetve sajtótájékoztatót tart Varga Mihály elnök.
Öt szélturbina építését tervezik Szombathely közelében. A lakossági fórumon érvek és aggályok is elhangzottak.
A szakma már a gazdasági következményektől tart.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 5,5%-on hagyta kedden az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa. A nyári három hónapos mini kamatcsökkentési ciklus után már szeptemberben megállt a további lazítással az MNB, a jelek szerint az októberi ülés hangulatát is a kivárás jellemezhette. A forint ma gyengül mind az euróval, mind a dollárral szemben. Az euró részben a franciaországi zavargások csillapodásának hírére erősödik, miután a hatóságok több városban kijárási tilalmat vezettek be. Franciaorsz
A Novo Nordisk legfrissebb elemzése szerint a cég következő generációs elhízás elleni gyógyszere, a CagriSema átlagosan 25 százalékos testsúlycsökkenést eredményezett felnőtt nőknél egy III. fázisú klinikai vizsgálat utólagos adatelemzésében - közölte a CNBC.
Nem változtatott az 5,50 százalékos jegybanki alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén, a kamatfolyosó két széle sem változott.
Ez áll a háttérban, itt vannak a részletek.
Börtönből bérlakásba került az Ausztria legnagyobb csődjét okozó René Benko, de milliárdos tartozásai miatti monstre perei folytatódnak. De ki ez a szédületes csúcsokra emelkedő, majd onnan lezuhanó magyar származású ingatlanmágnás?
Az MNB Közleménye megerősíti, hogy a nemzetközi környezet egyre kevésbé támogató. Eközben viszont hazai oldalról az infláció cél alatt van, a gazdasági növekedést pedig az aszály fogja vissza. A legfontosabb utalás viszont az, hogy a jegybank mozgásterét meghatározza a a kormány gazdaságpolitikai intézkedése és azok piaci fogadtatása. Az MNB közleményét az alábbiakban teljes terjedelmében közüljük, a kiemelések tőlünk származnak.
A NER elsőszámú őrző-védő cége hatalmas profitot termelt az elmúlt években, Sarka Kata férje mégis a távozás mellett döntött.
Az új autó vásárlása sokak számára mérföldkő, ami kényelmet, biztonságot és kiszámíthatóbb közlekedést jelenthet, ugyanakkor komoly anyagi döntés is.
Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács alelnöke szerint az Oroszország és az Egyesült Államok közötti, évtizedekre visszavetett kapcsolatok nem javulnak érdemben, mivel a két ország rendszerszintű ellenfél volt, és az is marad - írja az orosz állami TASZSZ hírügynökség.
A szakmai szervezetek szerint a várható költségvetési bevételek mellett a lehetséges veszteségeket is mérlegelni kellene.
A jegybankelnök tájékoztatójáról tudósítottunk.
Több fontos szolgáltatás is elérhetetlenné vált kedd reggel.
Magyar Péter szerint nincs jól, hogy több százan többet keresnek a miniszterelnöknél.
A BUX-index is csökkent.
Vannak cégek, amelyek abból csinálnak üzletet, hogy mások pénzét befektetik. A Portfolio soron következő ingyenes rendezvényén egy ilyen sztorit mutatunk be, amely a magyar tőzsdei befektetőknek is elérhető: a Portfolio és az O3 Investor Club közös szervezésében megvalósuló exkluzív rendezvényén első kézből ismerheted meg a részvénykibocsátásra és szintlépésre készülő O3 Partners stratégiáját. Az eseménynek 2026. november 3-án a prémium Kimpton BEM Budapest ad otthont, részletek és jelentkezés a
A derékfájás, a nyak- és vállpanaszok, valamint a porckorongproblémák mindennapos témává váltak a középkorúak körében. A MozgásKlinika saját kutatása szerint a válaszadók 56 százaléka tartós mozgásszervi problémával küzd, miközben több mint felük ülőmunkát végez. A jelenség nemzetközi méretű: a derékfájás 2020-ban is 619 millió embert érintett, de 2050-re már 843 millió esetet vetítenek előre.
A háztáji tyúktartás lakóövezetben is megoldható, ha az ól tiszta, megfelelő helyen áll, a baromfi nem jut át a szomszédhoz, és a gazdálkodó előzetesen ellenőrzi a települési előírásokat.
A fapados légitársaság eredményeibe már jócskán belemart a magas olajár.
Költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomoznak.
Az Xpenggel létrehozott partnerség sem váltotta be a reményeket. A német autóóriás nem a hagyományos, több mint 3000 kereskedésből álló hálózatán keresztül árusította a modellt, hanem elsősorban a jóval kisebb Anhui hálózaton át.
Michael O'Leary szerint még ez sem fogja fedezni a légitársaságok többletköltségeit.
Megvan a pénz, indulhat a Baross Gábor-terv.
Házkutatást és lefoglalást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága a Nemzeti Filmintézet (NFI) budapesti központjában. Eközben a hatóság a szervezet fóti telephelyén is vizsgálódott. Az intézkedések egy költségvetési csalás gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőeljárás részeként történtek. Az ügyben Rákay Philip produkciója, a Most vagy soha! című film is érintett.
Nem mindennapi élőállat-szállítmány érkezett október 16-án Kazahsztán fővárosába. Videón a "kirakodás".
Körözhet és elfogatóparancsot adhat ki az új vagyonvédelmi hivatal.
Magyarországon már több mint 3,1 millióan tartoznak az 50–74 éves korosztályba, ami a társadalom egyharmadát jelenti.
A támogatott hitelek, a felújítási program és a bérlakásépítések egyaránt befolyásolhatják a következő évek lakáspiacát. A Balla Ingatlan elemzése szerint azonban a támogatott kereslet önmagában nem garantál sem több adásvételt, sem további általános lakásár-emelkedést. A kínálati korlátok, a már kialakult árszint és a háztartások fizetőképessége legalább ilyen fontos tényezők lesznek.
A kedvezményes áfa fenntartása és az otthonteremtési támogatások átalakítása mozdíthatja meg a piacot
Több közös pontja van az Egyesült Államoknak Ukrajnával, mint Oroszországgal, és Kijev a jövőben is nyílt, pragmatikus és őszinte kapcsolatokat szeretne fenntartani Amerikával - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Corriere della Sera című lapnak adott interjújában, amelyet kedden szemlézett az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Fokozódik a helyzet a Közel-Keleten.
A gazdasági és energetikai miniszter szerint „bármit is állít a Fidesz, a számok egyértelműek”, ők a magyar embereket választják.
A volt miniszterelnök szerint a 2027-es költségvetés baloldali költségvetés, mely a munkaalapú gazdaság hat pilléréből ötöt kidönt.
Kedden Oslóba látogat Steve Witkoff, a Fehér Ház különmegbízottja, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tárgyaljon az orosz-ukrán háború lezárásáról. Az amerikai diplomata az oslói megbeszéléseket követően a tervek szerint Moszkvában folytatja. Az ukrán 3. hadtest parancsnoka, Andrij Bileckij dandártábornok újságírók előtt fedte fel a Vivaldi hadműveletet övező, gondosan kidolgozott titoktartás részleteit. A sikeres ukrán művelet célja annak megakadályozása volt, hogy a
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 5,5%-on hagyta kedden az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa. A döntés hátteréről délután érkezik a jegybank közleménye, illetve sajtótájékoztatót tart Varga Mihály elnök.
A kormány a háztartások terheinek enyhítésével indokolja a rezsicsökkentés fenntartását és a lakások felújításának támogatását.
Az eddigi hatósági ellenőrzések során egyetlen érintett oktatási intézményben sem találtak robbanószert vagy robbantásra alkalmas eszközt az országszerte történt iskolai bombafenyegetések után – közölte Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebook-oldalán. A tárcavezető szerint a hatóságok minden szükséges intézkedést megtesznek a diákok és a pedagógusok biztonsága érdekében.
Kedden Oslóba utazik Steve Witkoff, a Fehér Ház különmegbízottja, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tárgyaljon az orosz–ukrán háború lezárásáról. Az amerikai diplomata az oslói megbeszéléseket követően a tervek szerint Moszkvába is ellátogat - tudta meg az Axios.
A rendkívül nehéz gazdálkodási helyzetben minden információ fontos lehet a termelők számára.
Jelentős hiánycsökkenést tervez a kormány 2027-re, és az egyenleg javítását döntően a kiadások lefaragásával érné el. Kármán András pénzügyminiszter egy kedd délutáni háttérbeszélgetésen kiemelte: a pénzforgalmi hiány a GDP 5,2 százalékára, az ESA-deficit 4,9 százalékra mérséklődik, a kormányzati kiadások pedig a GDP 51,2 százalékáról 47,3 százalékra csökkennek. A minisztériumok működési kiadásait 10, felhalmozási kiadásait 20 százalékkal faragják le, közben bevezetik a vagyonadót, emelik a nagy
Bármit is állít a Fidesz, a Tisza a magyar embereket választja – fogalmazott a gazdasági miniszter.
Így látják a jövőt ott, ahonnan a forint jön. Az eurót illetően a labda a kormánynál van – fejtegette Varga Mihály.
Megszűnt a mentelmi jog, akcióba léptek a hatóságok.
A világ legnagyobb elektromosautó-akkumulátor-gyártója, a CATL az elemzői várakozásoktól elmaradó eredményeket közölt a harmadik negyedévben, ami az élesedő piaci versennyel és a kínai autóeladások lassulásával magyarázható.
A 2027-es költségvetés 3 százalékos inflációval számol, így januártól várhatóan ugyanennyivel emelkednek a nyugdíjak. A kisebb ellátásokban részesülők a rendes emelésen felül is kaphatnak pluszpénzt.
A gerincsérv az új torokgyulladás.
A jegybankelnök egyértelműen közölte, mi a következő lépés.
Vezetőváltásokat jelentett be a CIB Bank, amelyek a társaság közelménye szerint a bank következő növekedési és fejlődési szakaszának támogatását szolgálják. Szabó Balázst a Lakossági és Vagyonkezelési Üzletág vezetőjévé nevezték ki, Győr Tamás pedig a Vállalati és KKV Üzletág vezetője lett, és új szerepében a bank pozíciójának további erősítéséért felel majd ezekben a stratégiai üzleti szegmensekben.
Nem változtatott az 5,50 százalékos alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén - jelentette be a jegybank.
Az ügyészségéhez hasonló, új jogosítványokat kapott a szeptemberben létrehozott Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH). A szervezet mostantól körözést rendelhet el és elfogatóparancsot adhat ki, valamint hozzáférhet a bűnügyi statisztikákhoz és a biometrikus adatokhoz, beleértve a DNS-mintákat is – tudósított a Telex.
5,5 százalékon tartják.
A társaság legfeljebb 1 764 706 új részvényt kínál nyilvánosan Magyarországon, és a BÉT szabályozott piacán folytatná a kereskedést.
Tíz napja van a Költségvetési Tanácsnak arra, hogy megvizsgálja a 2027-es büdzsét – mondta az InfoRádióban a testület elnöke. Horváth Gábor a hiánycélról és az árrésstopról is beszélt.
A hazai és európai kínálat szűkülése, valamint az aszály miatt idén is magas dióárakra készülhetnek a vásárlók. Az AKI, az USDA és piaci árak alapján a bejglihez való dió tovább drágulhat.
Hivatalosan is elindult a visszaszámlálás és megnyílt a látogatói regisztráció az év legizgalmasabb és legkülönlegesebb ipari rendezvényére: a Modern Gyárak Éjszakájára.
Hétfőn néhány forinttal emelkedett a benzin átlagára, kedden viszont nem változtak a hazai üzemanyagárak.
Miközben egyre többen használnak mesterséges intelligenciát a munkájukban.
Az alapkamatról határozott a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.
Ez lett a sorsa a jegybanki alapkamatnak.
Bessenyei István érdekeltségeiben komoly átrendeződés látható: az elmúlt öt hónapban két cégből szállt ki, egy másikban megszerezte a teljes tulajdonrészt, egy negyediknél pedig végelszámolás indult.
A hazai kkv-szektor számára valódi fordulatot hozhat a KATA-rendszer újraélesztése és átalakítása – véli Rammacher Zoltán, a K&H lakossági- és kkv-szegmens marketingvezetője. A szakember szerint a változások nemcsak a legkisebb vállalkozások mozgásterét bővíthetik, hanem hosszabb távon a munkahelyek megőrzését, a beszállítói hálózatok erősítését és a vidéki vásárlóerő növekedését is támogathatják.
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetősége már teljes, most a jogkörök bővítésére került sor.
Nem változtatott az 5,50 százalékos alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén – jelentette be a jegybank.
Minél tájékozottabbnak érzi magát egy cégvezető, annál jobban támogatja a magyar eurót.
A jövő évi költségvetés sarokszámainak ismeretében sem változtatott az alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésén: az irányadó ráta 5,5 százalékon maradt. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak, és az elemzők szerint az idén már nem valószínű újabb kamatcsökkentés.
Úgyhogy továbbra is 5,50 százalékon fog maradni. A jegybankelnök szerint a hazai pozitív inflációs folyamatok ellenére a nemzetközi helyzet miatt az óvatos monetáris politika fenntartása indokolt.
Továbbra is az AI-vállalatok és az iráni konfliktus fejleményei vannak a nemzetközi befektetői figyelem középpontjában, de idehaza is vannak izgalmas dolgok: 14 órakor napvilágot látott az MNB kamatdöntése, és napközben a 2027-es költségvetési tervezetet is bemutatta a kormány, miután tegnap Magyar Péter már ismertette azt nagyvonalakban. Egyelőre rossz a hangulat az európai piacokon, az amerikai tőzsdén pedig újra nyomás alá kerültek az AI-részvények a nyitást követően, de napközben kis hangula
Félmilliárd forinttal károsították meg az államkasszát egy fiktív számlagyár irányítói és megbízóik. Tevékenységük a nyomozóhatóság szervezett és hatékony fellépésének köszönhetően fájdalmasan ért véget – számolt be a NAV.
Egy hónap után ismét ülesezett a monetáris tanács.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter kedden elismerte, hogy az Ukrajna számára a PURL-program keretében vásárolt légvédelmi elfogórakéták egy részét valószínűleg még nem szállították le, ugyanakkor tagadta, hogy ennek politikai okai lennének - írja a Reuters.
A költségvetési hiányt 2027-re 4,9 százalékra csökkentené a kormány – ez volt a legfontosabb vállalása a jövő évi tervezetnek a Portfolio gazdasági lap igazgatója, makrogazdasági elemző szerint. Az InfoRádióban elmondta, még nem látni, pontosan milyen forrásokból fogja tudni fedezni az adócsökkentéseket a kormány, viszont első ránézésre inkább realista, mint populista a költségvetési tervezet.
Közösen ismertette a tervezetet Kármán András pénzügyminiszterrel. A kormányfő szerint tisztában vannak azzal, hogy vannak, akiknek magasabb fizetést kellene adni, de az ország helyzete egyelőre ennyit enged.
A jegybank monetáris tanács a keddi kamatdöntő ülésén az eddigi 5,5 százalékos alapkamat tartása mellett határozott.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter kedden elismerte, hogy az Ukrajna számára a PURL-program keretében vásárolt légvédelmi elfogórakéták egy részét valószínűleg még nem szállították le, ugyanakkor tagadta, hogy ennek politikai okai lennének - írja a Reuters.
Keddi ülésén 5,5%-on hagyta az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, amivel nem okoztak csalódást a szakértőknek. A jegybank számára a következő hetek fejleményei lehetnek meghatározók abból a szempontból, beleférhet-e még egy kamatcsökkentés az év vége előtt, így most kiemelten figyelik a hazai és nemzetközi piaci folyamatokat.
Az elmúlt két évtizedben Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa az uniós gazdasági növekedés egyik legfontosabb hajtóereje volt: miközben a régió az EU gazdasági súlyának mintegy 15 százalékát adja, a növekedéshez körülbelül 30 százalékkal járult hozzá. Carlos Mulas Granados, a Nemzetközi Valutaalap regionális képviselője szerint azonban az eddigi, olcsó munkaerőre és energiára épülő modell a határaihoz érkezett, ezért a régiónak az innováció, a magasabb hozzáadott érték és a termelékenység felé kell