A márciusi előzetes bejelentést követően, a 4iG Informatikai Zrt. (4iG IT) és a Montenegrói Közmunkaügyi Minisztérium a mai napon 54,25 millió euró keretösszegű végleges szolgáltatási szerződést kötött a nyugat-balkáni ország rendvédelmi és határrendészeti szerveit érintő digitalizációs és technológiai program megvalósítására.
Keresés a hírek között – 2026. október 21. 06:00 előtti hírek
2026. október 21. 06:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
A hazai nyerstej értéke ötéves mélypontra zuhant, miközben a sajt- és joghurtimport aránya már a 70 százalékot súrolja. Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója az árrésstop azonnali kivezetését, a támogatások felgyorsítását és a közétkeztetés sürgős átalakítását tartja az egyetlen kiútnak.
A víztározó melletti hordalékterületen megvalósult, négymillió eurós beruházás az ország importfüggőségét enyhíti
Az elmúlt tizenhat év egyik legnagyobb szemfényvesztése a munkaalapú gazdaság meséje volt. A történet szerint mindenki dolgozik, boldogul, az ország pedig a saját lábán áll. Ugye amellett, hogy ez sem volt igaz, ehhez társult, hogy ha beteg vagy vagy tanulnál, oldd meg magad. Az új kormány bejelentéseiből sem látszik teljes szakítás ezzel az örökséggel.
Az ország 1700 településén 3531 iskolában folytatják tanulmányaikat az általános iskolás diákok - írja a KSH tájékoztatója.
Elemzők: a 2027-es minimálbér-emelés messze elmaradhat a korábbi bérmegállapodásban rögzített 14 százaléktól
Az új lakások kedvezőbb finanszírozása élénkítheti a keresletet, miközben a jogosultsági feltételek szigorodása, a használt ingatlanok iránti kereslet alakulása és a megfelelő árú lakáskínálat egyaránt meghatározó lesz. A program tényleges hatásai a részletszabályok ismeretében lesznek pontosabban megítélhetők – mutat rá az OTP Ingatlanpont legfrissebb elemzésében.
Olyan kötelezettségeket vállal a kormány, amelyeket évről évre teljesíteni kell, miközben a fedezetük tartóssága korántsem ilyen stabil.
A 2027-es költségvetés tervezett intézkedései jelentősen átrendezhetik az adóterheket.
Jelentősen átalakulhat a magyar lakáspiac a hétfőn bejelentett Wekerle Plusz program hatására, amely jövőre az Otthon Start helyébe lépve szűkebb vásárlói kör számára biztosít kedvezményes finanszírozást. Az új rendszerben a használt lakásokra magasabb kamat vonatkozik majd, miközben az új építésű ingatlanok megtarthatják a 3 százalékos hitel előnyét. A zenga.hu elemzése szerint a változások még idén újabb keresleti hullámot indíthatnak el, 2027-ben azonban a használt lakások piacán a kereslet g
Az Orbán-kormány nagyon mást ígért.
A kormány a 2027-es költségvetést a hiány csökkentésére és a felszabaduló uniós forrásokra alapozva mutatta be, miközben az Európai Unióval folytatott egyeztetések nyomán megszűnhet a költségvetést terhelő migrációs szankció is.
Új lendületet kaphat a magyar lakáspiac a 2027-es költségvetés bemutatásakor bejelentett lakáspiaci intézkedésektől. Az ingatlan.com szerint a változások fontos időszakban érkezhetnek. Az elmúlt hónapokban ugyanis a lakásvásárlási kereslet jelentősen elmaradt a korábbi csúcsoktól. A támogatási rendszer átalakítása ismét mozgásba hozhatja az eddig kiváró vásárlókat, az új építésű és használt ingatlanok piacán is.
De akkor mi számít a nyugdíj összegébe és mi alapján derül ki, hogy mennyi lesz?
Elképesztő családi kálváriát tárt fel Attila, aki lapunknak mesélte el a megrázó történetet. Állítása szerint a Pest megyében garázdálkodó lakásmaffia hálójába került egy mozgásképtelen, idős rokonuk is, akit a bűnözők teljesen kiforgattak az ingatlanjából, majd ismeretlen helyre – a gyanú szerint egy ház pincéjébe – zártak el a külvilág elől.
A ZEN.COM elindítja szolgáltatásait Magyarországon. A globális pénzügyi alkalmazás 35 pénznemben teszi lehetővé a mindennapi pénzügyek kezelését, a fizetést, az átutalást és a devizaváltást, miközben pénzvisszatérítéssel, különféle kedvezményekkel és védelmi szolgáltatásokkal teszi előnyösebbé a vásárlást és az utazást. A ZEN.COM-ot világszerte már több mint 2 millió lakossági ügyfél és több mint 10 000 vállalkozás használja. A társaság stabil növekedésre számít Magyarországon, egy év alatt 100
A 2027-es igazságosságra és fejlődésre épülő költségvetésben 1165 milliárd forintot biztosít a kormány a rezsicsökkentés fenntartására - jelentette be a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-ra feltöltött videóban.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) üdvözli az árrésstop kivezetését, ugyanakkor csalódott, mert a kormány nem tett lépéseket a kiskereskedelmi különadó megszüntetése felé - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
A kedvezőbb finanszírozás élénkítheti az új lakások piacát, de a tényleges megfizethetőség továbbra is kulcskérdés marad. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó lakáspiaci intézkedések érdemben átalakíthatják a vásárlói döntéseket: az új lakások kedvezőbb finanszírozása élénkítheti a keresletet, miközben a jogosultsági feltételek szigorodása, a használt ingatlanok iránti kereslet alakulása és a megfelelő árú lakáskínálat egyaránt meghatározó lesz.
Több mint 487 millió forint keretösszegre hirdet pályázatot a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Előadó-művészetek Kollégiumának színházművészet szakterülete magas minőségű előadások forgalmazására és befogadására, valamint fiatal pályakezdő alkotók bevonására - közölte az NKA kedden az MTI-vel.
Az otthonápolási díj 50 százalékos emelését tartja a legfontosabbnak a 2027-es költségvetés tervezetében szereplő, a szektort érintő döntések közül a szociális, család- és idősügyi államtitkár.
A Junior Prima Díj célja, hogy ösztönzést adjon a 30 év alatti tehetségek kibontakozásához, és 3–3 millió forintos pénzjutalommal segítse az előrehaladásukat.
Nemcsak az Európai Unió fővárosait, hanem valamennyi európai régió főbb városi központjait és a legfontosabb szomszédos országokat is összekötő nagy sebességű vasúthálózat létrehozását szorgalmazta Strasbourgban elfogadott jelentésében az Európai Parlament kedden.
Átadták kedden a Horvátországgal határos délkelet-szlovéniai Brezicében Szlovénia legnagyobb naperőmű-komplexumát. A 2023-ban üzembe helyezett első erőműhöz két új létesítmény csatlakozott, így a rendszer összteljesítménye 9,35 megawattra nőtt - közölte a Száva alsó szakaszán működő vízerőműveket üzemeltető HESS, amely az állami tulajdonú GEN-csoporthoz tartozik.
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) is jogosult körözést elrendelni, illetve elfogatóparancsot kiadni, hasonlóan az ügyészséghez - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
A kezdeményezés 120 ezer család rezsijét csökkentheti
Peking ellenlépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha Nagy-Britannia az Európai Unió példáját követve büntetővámokat vagy korlátozásokat vezetne be a kínai elektromos autókkal szemben. Eközben a kínai EV-export több mint 100 százalékkal lőtt ki a szigetországban.
A szenátusi végszavazással a francia parlament egyhangúlag jóváhagyta kedden a Fekete Törvénykönyv és a francia gyarmatokon a rabszolgaságot szabályozó valamennyi dokumentum eltörlését, amelyeket a rabszolgaság 1848-as végleges felszámolása ellenére hivatalosan mindeddig nem töröltek el az országban.
Egy újonnan alakuló, 135 milliárd dolláros tőkéjű nemzetközi védelmi bank (DSRB) révén a piaci forrásoknál lényegesen olcsóbban és stabilabb feltételekkel finanszírozhatná a megnövekedett katonai és infrastrukturális kiadásait Magyarország.
Jelentős nemzetközi szakmai elismerést ért el a Diverzum, a rangos európai technológiai és üzleti hírportál, a Sifted rangsorában bekerült Európa 250 leggyorsabban növekvő startupja közé, a DACH & CEE régiós listán pedig a kiemelkedő 42. helyet szerezte meg.
Kedden is az AI-vállalatok és az iráni konfliktus fejleményei voltak a nemzetközi befektetői figyelem középpontjában, de idehaza is akadtak izgalmak: 14 órakor napvilágot látott az MNB kamatdöntése, és napközben a 2027-es költségvetési tervezetet is bemutatta a kormány, miután tegnap Magyar Péter már ismertette azt nagyvonalakban. Az európai tőzsdéken a kereskedés nagy részében negatív volt a hangulat, az amerikai tőzsdén pedig kezdetben újra nyomás alá kerültek az AI-részvények a nyitást követő
Évekig tartó késlekedés után az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) megadta a típusengedélyt a Boeing 737 Max 10-es modellre, amely a gyártó legnépszerűbb repülőgép-családjának utolsó, még engedélyre váró tagja volt - írta meg a CNBC.
Egy szerencsés külföldi vitte el a mesés főnyereményt.
A nagyvállalatok társasági adójának emelése, a kiskereskedelmi különadó növelése és a reklámadó újbóli alkalmazása egyes vállalkozások terheit emelheti, miközben a minimálbérhez kapcsolódó szja csökkentése növelheti a munkavállalók nettó keresetét. A 2027-es költségvetés tervezett intézkedései így jelentősen átrendezhetik az adóterheket – véli a Niveus.
Az évek óta erősödő El Niño-jelenség világszerte szélsőséges időjárási eseményeket vált ki. Indonéziában pusztító erdőtüzek tombolnak, Indiában a monszunesők elmaradása fenyegeti a mezőgazdaságot, a Csendes-óceán keleti medencéjében pedig rekordszámú hurrikán alakult ki. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) szerint a rendkívüli El Niño legalább 2027-ig fennmarad - írja a BBC, amely cikkében összegyűjtötte, hogy befolyásolja a globális időjárást az El Niño.
Újabb csapadékzóna éri el hazánkat.
A Fidesz szerint nagy siker Gál megválasztása, mert még soha nem volt EP-frakcióvezető magyar képviselő.
A miniszterelnök közölte, elbeszélget Orbán Anita külügyminiszterrel, hogy miért adott interjút az Indexnek.
Mutatjuk az Eurojackpot 43. heti kedd esti sorsolásának nyerőszámait. A szabályok szerint a játékosoknak öt számot kell eltalálniuk az 1–50 közötti tartományból, valamint két Euro-golyót az 1–12 közötti tartományban. A főnyeremény ezúttal 6,5 milliárd forint volt.
A kis- és mikrovállalkozások mentesülhetnek a csomagolási hulladékra vonatkozó szigorú uniós szabályok alól.
A vártnak megfelelő döntést hozott a jegybank. Az alapkamat 5,5 százalékon, az overnight jegybanki betéti kamat 4,5 százalékon, az overnight fedezett hitel kamata 6,5 százalékon maradt.
Folytatódik a költségvetést magyarázó kormányzati roadshow, az egyre több részlet megismerése után is egyelőre pozitív az összkép a 2027-es büdzséről.
Régi zománcozott edényedet használod? Nem mindegy, mit főzöl benne és hogyan tisztítod! Megmutatjuk, mikor jön el a búcsú ideje, és mik a leghasznosabb óvintézkedések a biztonságos konyhai használathoz.
Egyre nagyobb elégedettlenség övezi a 2027-es költségvetést.
A Tisza-kormány bemutatta az új, az előző adminisztráció gazdasági örökségét és a magas államadósságot kezelni hivatott költségvetését. Az új büdzsé a túlárazott állami kiadások és a kormányzati propaganda leépítése mellett az adócsökkentésre, a családi pótlék megduplázására, valamint több mint hatszázezer közalkalmazott – köztük az egészségügyi dolgozók, pedagógusok és rendőrök – két számjegyű béremelésére fókuszál, miközben célként tűzi ki a költségvetési hiány és az államadósság jelentős csök
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségéhez folyamatosan érkeznek vállalkozói észrevételek a tervezett vagyonadóval kapcsolatban, a szövetség ezek alapján pontosította javaslatcsomagját.
A nagyvállalatok társasági adójának emelése, a kiskereskedelmi különadó növelése és a reklámadó újbóli alkalmazása egyes vállalkozások terheit emelheti, miközben a minimálbérhez kapcsolódó szja csökkentése növelheti a munkavállalók nettó keresetét.
Az emelt összegű és a kiemelt ápolási díjat is.
Szombaton várható a következő tüntetés Milánóban.
A miniszterelnök reméli, hogy a vagyonadóból több folyik be a kormány által óvatosan kalkulált 200 milliárd forintnál.
Te megvetted már a repjegyeid jövőre? Érdemes lehet már most intézkedni: Olvasd tovább: https://hellomagyar.hu/2026/10/20/repulojegy-dragulas-johet-2027-ryanair/
A fuvarozói érdekképviseletekkel folytatott egyeztetést követően a közlekedési miniszter úgy döntött, hogy részlegesen felfüggeszti a kamionstopot ezen a héten csütörtök 22 óra és péntek 6 óra között, a szombat-vasárnapi korlátozás a megszokott rend szerint érvényben marad - közölte a Közlekedési és Beruházási Minisztérium (KBM) kedden az MTI-vel.
Nem folytatja a 14. havi nyugdíj további fokozatos felépítését a Tisza-kormány, helyette a Nyugdíjas SZÉP-kártyát vezetik be – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök. A kormányfő szerint a korábbi rendszer igazságtalan volt, mert a nagy nyugdíjak mellé rendkívül nagy 13. havi juttatás járt, ami tovább nyitotta az ollót a nyugdíjasok között. A SZÉP-kártya teljes felépítése után a 250 ezer forint alatti nyugdíjjal rendelkezők évi 200 ezer, a 250-500 ezer forint közötti ellátásban részesülők ped
Két hónapon belül hivatalos találkozón egyeztet Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Az olasz kormány bűncselekménynek minősítette az erőszakos tüntetésen való részvételt az elmúlt napok zavargásai után.
Tovább csökkent a sertés termelői ára, egyre nagyobb bajban az állattartók.
Szerdán csapadékzóna éri el Magyarországot, a hét közepén sokfelé kell számítani esőre, záporra, sőt akár zivatarra is. A csapadék eloszlása ugyanakkor meglehetősen egyenetlennek ígérkezik, így míg egyes területeken csak kevés eső várható, a nyugati és északkeleti országrészben akár 40 milliméter csapadék is hullhat - közölte az Időkép.
A tervezetet csak módosításokkal tartják támogathatónak.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök oslói sajtótájékoztatón több bejelentést is tett az amerikaiakkal történt tárgyalások után.
Nigériában megerősítették az első ebolafertőzést a fővárosban, Abujában. A fertőzött nő korábban Ugandában járt.
Tavaly 521 ezer forint volt a nettó havi átlagos munkajövedelem Magyarországon.
Egy budapesti fizetésből nagyságrendekkel könnyebb megfinanszírozni egy fővároson kívüli otthont, de egyáltalán nem mindegy, hogy Pest megyén belül melyik településre esik a választás. A money.hu kiköltözési kalkulációja a 2026-os nettó kereseti és lakásár-adatok összevetésével mutatja be: aki hajlandó egy kicsit távolabb költözni a főváros határától, tízmilliókat spórolhat.
Interjút adott a közlekedési és beruházási miniszter.
Az infláció évek óta nem látott alacsony szinten van, a statisztika szerint nő a gazdaság, mégis alig találni valakit, aki ezt a pénztárcáján is érzi. Jön az uniós pénz, és a kormány új adót vezet be a milliárdosokra, papíron tehát fordulat van, a gazdaság szereplői mégis kivárnak. Kozák Ákossal, az Egyensúly Gazdaságkutató és Tanácsadó társalapítójával azt néztük meg, mire vár a magyar gazdaság, mi ebből a valóság, és mikor ér el a változás a boltig, a gyárig és a nyugdíjasokig.
Órákig tartó Google Cloud-üzemzavar bénította meg a Revolut szolgáltatásait kedden, a brit neobank mellett más pénzügyi cégek és közszférabeli weboldalak működése is akadozott.
Jelentős változás a 2027-es költségvetés tervezetében: az otthonápolási díj alapösszege, valamint az emelt és a kiemelt ápolási díj 50 százalékkal nőhet. A szociális ágazatban dolgozók átlagosan bruttó 15 százalékos béremelésre számíthatnak.
A több mint 2 millió nyugdíjas negyedét érinti közvetlenül a kormány valamelyik, a szokásos évi öregséginyugdíj-emelésen túli intézkedése és ezek összességében a legelesettebbek javát szolgálják. A sávos plusz emelésbe ugyanakkor érdemes lenne bevenni mindenkit, akinek 180 ezer forintnál kisebb a nyugdíja – véli Farkas András. A nyugdíjszakértővel az Esti gyorsban értékeltünk.
A szomszédos országokból is várnak munkavállalókat.
A nagyvállalatok társasági adójának emelése, a kiskereskedelmi különadó növelése és a reklámadó újbóli alkalmazása egyes vállalkozások terheit emelheti.
Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
Peking határozottan védi iparági érdekeit
Az Európai Unió kérte, beleegyeztek.
A diszkontlánc mindkét őszi ünnepnapon bezár, az ünnepek körüli napokon viszont a megszokott nyitvatartással fogadja a vásárlókat.
Az európai gáztőzsdén is csökkent az ár.
Franciaország a Sentinelle egység katonáit is beveti a hétvégi tüntetéshullám megfékezésére, miután az elmúlt napokban évek óta nem látott zavargások rázták meg az országot. A kormány több helyen kijárási tilalmat rendelt el, a belügyminiszter pedig felajánlotta a lemondását - jelentette a CNBC.
Egységesen lépett fel a hazai média- és reklámipar a reklámadó 3,75 százalékos újrabevezetése ellen: tizenhárom szakmai szervezet közös közleményben követeli a különadó végleges kivezetését.
Az Apple eddig teljesen elutasította a hasonló megoldásokat.
Minden évben megfogadjuk, hogy idén nem költekezünk túl karácsonykor, mégis előfordul, hogy december 23-án kapkodva vásároljuk a túlárazott ajándékokat.
Új otthonfelújítási program is indul.
Kedden, közép-európai idő szerint 18 óra körül kezdett újra működni a brit Revolut digitális bank szolgáltatásainak egy része, miután egy több órán át tartó Google Cloud-leállás számos pénzügyi vállalkozást és közszférabeli weboldalt érintett.
A jelentés szerint a rendkívüli nyári hőség és a súlyos aszály elsősorban a tavaszi vetésű növényeket, köztük a kukoricát és a szóját érintette.
Magyar Péter kabinetjének első költségvetése elsősorban az állami kiadások visszafogásában és az alacsonyabb jövedelműek támogatásában hoz fordulatot – mondta a Kontrollnak Török Zoltán. A Raiffeisen vezető elemzője szerint a csaknem 1500 milliárd forintos megtakarítás komoly vállalás az állam részéről, de úgy véli, a rezsicsökkentéshez gazdasági szempontból is érdemes lett volna hozzányúlni.
A vállalatokat érintő adóváltozásokról, a Wekerle Plusz lakhatási programról és a beígért gazdaságpolitikai fordulatról is megtudtunk részleteket.
Mobilszolgáltatóként már jelen vannak.
Kövesdy Attila államtitkár szerint a korábbi jogviták tapasztalatai alapján a külföldi techcégektől is be lehet szedni az adót.
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Közel 20 milliárd forintos szerződést is kötöttek.
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
A Goldman Sachs elemzői szerint a befektetői hangulat romlása paradox módon kedvező vételi alkalmat teremthet a részvénypiacokon, ezért a Wall Street-i nagybank felülsúlyozásra módosította a részvények ajánlását a következő három hónapos időtávra - írja a CNBC.
A Pénzügyminisztérium háttérbeszélgetésen ismertette a részleteket.
A keret az áram- és a földgáz lakossági egységára mellett a távhőellátás, a vízközmű-szolgáltatás és a szemétszállítás díjának alacsonyan tartását szolgálja.
A sóskúti gyár fontos szereplő lett volna a gyorsan fejlődő hazai akkumulátorgyártásban, a környezetvédelmi aggályok azonban most behúzták a kéziféket a beruházásban.