Még nem jött el az idő Orbán Viktor visszatérésére, ezért nem mondott a politikus beszédet a Bem téri fideszes rendezvényen tegnap – mondta el Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a Népszavának.
Keresés a hírek között – 2026. október 24. 12:00 előtti hírek
2026. október 24. 12:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Megkezdték a medvevadászatokat Hargita megyében, de a székelyudvarhelyi Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület igazgatója szerint az engedélyezett elejtések száma túl kevés.
A nagy boltok október második felében jelentős kedvezményekkel kezdték kínálni a faragható tököket, egyes helyeken akár 60 százalékkal is csökkentették az árakat.
További autógyárak létesítését tervezi Európában a kínai Chery, amelyhez a Magyarországon is forgalmazott Omoda és Jaecoo márkák tartoznak. A vállalat egyik vezetője elismerően beszélt a magyar autóiparról és a kínai beruházások hazai fogadtatásáról, konkrét magyarországi gyárépítést azonban egyelőre nem jelentett be.
Öngyógyuló védőfólia borítja az autót, amit 2025 végén újként helyezték forgalomba.
V8-as turbómotor, hengerenként négy szelep, 300 lóerő és teljes súlyozással 16 tonnás tömeg: a piactéren meghirdetett Kirovets K–701M adatai ma is figyelemre méltók.
Három embert állítottak elő a főváros XIV. kerületében, akik forgalomból kivont autóval menekültek az igazoltatni akaró rendőrök elől hétfőn - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
12 és 14 éves kor között duplájára ugrik a bankszámlával rendelkező gyerekek aránya, a tizenévesek pedig aktív digitális felhasználóként havonta átlagosan 14 alkalommal fizetnek bankkártyával a K&H legfrissebb felmérése szerint.
Az utazás nemcsak diplomáciai jelentőségű: a két ország a kereskedelmi kapcsolatok újjáépítésére készül.
Az étrend-kiegészítők piacán hatalmas a választék, az árkülönbségek pedig még akkor is jelentősek lehetnek, ha egyébként hasonló összetételű termékekről van szó. Vásárlóként gyakran találkozhatunk hangzatos nevekkel vagy különleges gyártási eljárásokkal, de azt már sokkal nehezebb kideríteni, hogy ezek indokolttá teszik-e a magasabb árat.
Súlyos kétségek merültek fel a Magyar Nemzeti Bank által 2015-ben, 4,5 milliárd forintért vásárolt Tiziano-festmény eredetiségével és vételárával kapcsolatban. Több művészettörténész szerint a Szépművészeti Múzeumban őrzött kép nem magától a reneszánsz mestertől, csupán a műhelyéből származik, ráadásul a műalkotás tisztázatlan provenienciája és hazai védett státusza miatt a kifizetett csillagászati összeg is indokolatlannak tűnik - írta meg a HVG.
A kormány 2027-től háromszorosára emelné a kiskereskedelmi különadó egyik kulcsát, így az 1 és 50 milliárd forint közötti adóalaprészre 0,15 helyett 0,45 százalékot kellene fizetni. A változás leginkább a közepes méretű, jellemzően magyar tulajdonú élelmiszerláncokat sújtaná, köztük a COOP, a CBA és a Príma hálózatához tartozó cégeket, amelyeket a Fidesz-kormány eddig kíméletesen kezelt. Egy 50 milliárd forintos forgalmú kereskedő adóterhe évente akár 147 millió forinttal is nőhet. A tíz legnagy
Októbertől Rakó Ágnes tölti be a KPMG Magyarország vezérigazgatói posztját, aki a regionális értékláncba való szorosabb beépülésben és a magasabb hozzáadott értékű szolgáltatásokban látja a vállalat jövőbeli növekedésének motorját. A vezető a Portfolio-nak arról is beszélt, hogy a tartósan bizonytalan gazdasági környezetben a hazai vállalatok számára elengedhetetlenné vált a rugalmas alkalmazkodás, valamint az ESG-irányelvek és az innovatív technológiák tudatos integrálása a mindennapi folyamato
A hitelminősítő hangsúlyozta, hogy a pótlólagos finanszírozási igényekre jelenleg nincsenek egyértelműen meghatározott források.
Vlagyimir Putyin orosz elnök területi ambíciói Ukrajnában nem állnak meg öt megyénél, az oroszok által „Novorosszijának” nevezett teljes régiót meg akarják szállni – írja friss elemzésében az amerikai Institute for the Study of War (ISW).
A támogatás nemcsak a 65 év feletti nyugdíjasoknak járhat, hanem bizonyos megváltozott munkaképességű ellátásban részesülőknek is.
Tavaly novemberben lízingelték, decemberben kapott magyar rendszámot a luxusautó, amit végül alig használtak. Egy ilyen modell tavaly újonnan, felszereltségtől függően 110–120 millió forintba kerülhetett.
Már az átlagnyugdíjjal rendelkezők is megérezhetik a kiesést.
A csapadékhiány ellenére az öntözéses technológiáknak köszönhetően jó sütőtöktermés várható. A kanadai sütőtök népszerűsége töretlen, de egyre több különleges fajta is megjelenik a piacon, melyeknek akár a virága is fogyasztható.
Irán részletes terveket dolgozott ki a Perzsa-öbölben húzódó tenger alatti kommunikációs kábelek elleni támadásra arra az esetre, ha az Egyesült Államok és Izrael újabb csapást mérne az országra – közölte két magas rangú iráni biztonsági tisztviselő a Reuters hírügynökséggel.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal őszi árverési listája megint tartogat különleges meglepetéseket. Az ingóságok listáján 1527 tétel szerepel, egy 2000 forintos használt férficipő a legolcsóbb, a csúcson pedig precíziós szerszámgépek várják, hogy leüssön az árverés vezetőjének kalapácsa a bűncselekmények miatt megszerzett tárgyakra.
A szomszédos ország látogatott.
Fenntarthatósági kutatóközpontnak indult, szerveztek pár előadást, majd felszívódott a PADME egyik leglátványosabb intézménye, aminek valóban oktatási célokat szántak. Összeszedtük, mit sikerült felmutatnia működése eddigi 5 évében a BC4LS-nek.
Uborka, káposzta, paprika vagy csalamádé. Ha szeretnéd visszafogni a sóbevitelt, nem kell lemondanod a roppanós savanyúságról: néhány egyszerű konyhai trükkel sokat javíthatsz az ízeken.
Már a magyarok 48 százaléka használ mesterséges intelligenciát (MI) legalább alkalmanként, pénzügyi vagy biztosítási kérdésekben, de a fontos döntéseknél 64 százalékuk továbbra is az emberekhez fordul - derül ki az OVB megbízásából, az Ipsos által készített nemzetközi reprezentatív kutatásból.
Egész napos családi rendezvény Hortobágyon: kézműves foglalkozások, RaptorMobil ragadozómadár-bemutató, Darukonyha receptverseny és pásztorok éves számadása vár mindenkit október 24-én.
Komoly átrendezésre készül a kormány a 2027-es költségvetés mintegy 45 ezer milliárd forintos kiadási oldalán, ahol egyes területek több pénzt kapnak, másutt viszont szigorú takarékosság jön. A legfontosabb kérdés, hogy sikerül-e jövőre 1465 milliárd forinttal csökkenteni a kiadásokat, ami a GDP 1,5 százalékának felel meg. A szociális kiadások közben 734 milliárd forinttal nőnek, a különböző állami béremelések 677 milliárd forintba kerülnek, és 300 milliárdot fordít a kormány a családi pótlék me
Kínába látogatott Kim Dzsongun észak-koreai vezető - jelentette szombaton a Yonhap dél-koreai hírügynökség szöuli kormányzati forrásokra hivatkozva.
Donald Trump az üzemanyagárak csökkentésének egyik kulcsát látta a Vlagyimir Putyinnal kötött megállapodásban.
Gyakorlati útmutató kezdőknek: vágás, áztatás, hőkezelés és nedvességbeállítás szalmával, illetve a kávézacc biztonságos használata. A cikk gyakori hibákat és higiéniai szabályokat is bemutat, hogy jobb eséllyel termőre forduljon a laskagomba.
Az erdők természetvédelmi és közjóléti feladatainak kiszámítható finanszírozását, nyilvános gazdálkodási adatokat és a termőhelyhez igazított kezelést sürgeti az Országos Erdészeti Egyesület.
Egy nemzetközi aktivistacsoport tagja, amely az olívaszüret biztosításában segített.
Két izraeli katona életét vesztette egy Hebron közeli ellenőrzőpontnál történt halálos lövöldözésben pénteken. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) válaszul nagyszabású terrorellenes hadműveletet indítottak a ciszjordániai városban, amelynek keretében tömeges házkutatásokat, letartóztatásokat és épületbontásokat hajtanak végre - írta meg a Times of Israel.
Az Otthon Start program (OSP) megszűnése várhatóan ösztönzi majd az előre hozott vásárlásokat a kedvezményes hitelre jogosultak körében.
Komoly gonf lehet a magyar gazdáknak egy új adótervezet.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy kész békemegállapodást kötni és a jelenlegi frontvonal mentén befagyasztani a háborút, ugyanakkor határozottan kizárta az elfoglalt területek orosz fennhatóságának elismerését egy ABC News-nak adott interjúban.
Felszólította Kim Dzsongun észak-koreai vezető a katonai vezérkart, hogy építsék meg a világ legerősebb hadseregét - tudósított az UNN.
Egy friss kutatás szerint kifizetődő lehet a vállalatok számára, ha pénzt adnak a dolgozóknak a felmondásért. Az ilyen programok segítenek kiszűrni a céghez nem lojális munkavállalókat, miközben növelik a maradandó állomány teljesítményét. A BMW példája azonban mutatja ennek az eszköznek a veszélyét is.
Megerősítette Ukrajna hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek mélyen spekulatív, "CCC" szintű besorolását a Fitch Ratings.
Egy megtakarításról könnyű dönteni, amíg csak az éves kamatot nézzük. A nehezebb kérdés akkor merül fel, amikor a pénzre korábban lenne szükség. Mennyi kerülne ténylegesen a számlánkra, ha eladnánk a papírt, és mikor használhatnánk fel? A lakossági állampapírok összehasonlításában ennek ugyanolyan láthatónak kellene lennie, mint a kamatnak. A háztartás számára a biztonság része az is, hogy egy váratlan kiadás miatt ne kelljen rossz időpontban feladnia a tervét.
Az ellenzéki blokk és a jelenlegi kormánykoalíció pártjai sem szereznek várhatóan elegendő mandátumot az önálló kormányalakításhoz Izraelben - derült ki a jövő keddi parlamenti választások előtt utoljára közzétehető, péntek esti közvélemény-kutatásokból.
Tűz ütött ki péntek este a bajorországi Kehlsteinhaus épületében. Az épületet a világ Sasfészekként ismeri, és Adolf Hitler egyik hegyi menedéke volt.
A tanúhegyek olyan különleges felszínformák, amelyek keményebb kőzetrétegüknek köszönhetően ellenálltak az eróziónak. Hazai példáikon azt is megfigyelheted, milyen magas lehetett egykor a környező táj.
Aki Otthon Startra vágyik, most siet.
Többéves vízmegtartási programmal javítanák mintegy 400 ezer hektár mezőgazdasági terület vízbiztonságát – közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium.
Donald Trump amerikai elnök egy floridai kampánygyűlésen ígéretet tett arra, hogy az iráni háború lezárását követően Kuba ellen is katonai akciót fog kezdeni.
Most megúszták, de a bizonytalanságot növeli az október 24-re meghirdetett országos demonstráció, amelyre a kereskedők és a hatóságok egyaránt rendkívüli intézkedésekkel készülnek.
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Akár éveken belül általánossá válhat a vásárlást és a fizetést a mesterséges intelligencia végzi helyettünk. Mindezt a tudtunkkal és beleegyezésünkkel. A technológia már létezik, a tesztelésében magyar bankok is részt vesznek, az első ilyen vásárlásokat is végrehajtották idehaza. A fejlesztések gőzerővel folyatódnak, a BiztosDöntés.hu szakértői szerint a folyamat kulcsfontosságú szempontja a vevő biztonsága.
Donald Trump amerikai elnök akár 200 százalékos vámot is kivethet Ukrajnára és Oroszországra, erről az amerikai vezető személyesen beszélt - írta meg a RBK.
A hazai pénzügyi és technológiai szektor legmeghatározóbb, kihagyhatatlan eseménye idén is elhozza a közeljövő bankolásának legizgalmasabb kérdéseit és válaszait. 2026. november 10-én a budapesti Marriott Hotel ad otthont a rangos Banking Technology konferenciának, ahol a bankszektor, az IT, a fintech világ és a szabályozói oldal krémje gyűlik össze. Ne hagyja ki ezt a rendkívüli lehetőséget az iparági kapcsolatépítésre és tudásszerzésre, tekintse meg a részletes programot és a kiemelkedő előadó
Irán merénylet-sorozatot készít elő az Egyesült Államok vezetői, tisztviselői ellen, egyes tervek végrehajtása már előrehaladott fázisban van - tudta meg az Axios amerikai kormányzati forrásokból.
Az olasz kormány fellépésre készül a teherautó-sofőrök által szervezett útlezárásokkal szemben, amelyek megbénították Dél-Olaszország közlekedését és áruszállítását.
Donald Trump egyik kezével ad, a másikkal elvesz: újabb csavar az amerikai vámháborúban.
Szokatlan állás az Antarktiszon
Tegnap letartóztatták Matolcsy György volt jegybankelnököt, 30 millió forintos óvadékért cserébe sem engedték el. A fia, Matolcsy Ádám még mindig szökésben, egyelőre azt sem tudni, pontosan melyik országban tartózkodik. Orbán Viktor miniszterelnökről közben lesifotó készült Párizsban, Franciaország fővárosában. Cikkünk folyamatosan frissül a magyar kormányzati döntésekkel, elszámoltatással kapcsolatos hírekkel.
Egy hónapra elrendelte a bíróság Matolcsy György volt jegybankelnök letartóztatását, miután elutasította a védelem által felajánlott 30 millió forintos óvadékot.
A botrány középpontjában egy olyan amerikai cég áll, amely Alaszka partvidékén tervez egy nagyszabású cseppfolyósítottföldgáz-terminált.
Állami tulajdonú nemzeti légitársaság létrehozását tervezi a koszovói kormány, a beruházás költségei és gazdasági megtérülése azonban egyelőre bizonytalanok - számolt be róla pénteken a Szabad Európa Rádió balkáni irodája.
Mielőtt tartalomgyártó lett, évekig egy multinál volt könyvelő. Még akkor sem hagyta maga mögött a biztos állást, amikor befutott, mára viszont teljes egészében az énmárkájára koncentrál. Miközben világmárkákkal dolgozik együtt, szem előtt tartja, hogy arra kell büszkének lenni, hogy magyarként meddig lehet eljutni. Több százezer követőjét számos cég szeretné elérni, az pedig alapvetése, hogy önazonos…
Korlátozott tűzszünetet hirdetett ki Oroszország és Ukrajna: Oleskij térségében elhallgatnak a fegyverek, a település lakosságát evakuálják. Donald Trump amerikai elnök Ukrajnát és Oroszországot is megfenyegette 200%-os védővámmal, ha nem állapodnak meg a háború lezárásáról. Donyeckben a helyzet napok óta változatlan: Dobropillját, Kosztyantynivkát, Limant ostromolják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati eseményeivel.
Hányan hagyják el az országot az adóalanyok közé kerültek közül, egyelőre becsülni se lehet, ahogy azt is nehéz előre jelezni: megtérül-e az államnak ez az új erőfeszítés, vagy később lemond róla, ahogy más országokban történt.
Gyakorlati tanácsok és ellenőrző lista a baltanyél cseréjéhez: miből legyen a nyél, hogyan ékelj helyesen, mikor tilos használni a felújított baltát a balesetek elkerüléséhez.
Két év alatt több mint kétszeresére nőtt a Kifli.hu-n eladott ázsiai termékek száma, és a vásárlók köre is hasonló ütemben bővült. A leggyorsabban a koreai konyha népszerűsége erősödik, amely egyetlen év alatt a harmadik helyre lépett elő a kategóriában.
A vállalat vezetői a Világgazdaságnak arról is beszéltek, miért maradhatnak nélkülözhetetlenek az üzletek a digitális térnyerés ellenére.
Egészen más képet mutat a 2027-es költségvetés, ha a számok mögé nézünk.
Négy aranyéremmel és további dobogós helyezésekkel zárta a nemzeti bajnokságot a sikeres tenyészet.
Megállíthatatlan az olaj drágulása: Trump újabb csapásokat helyezett kilátásba.
Tűz ütött ki péntek este Adolf Hitler volt náci vezér egykori rezidenciáján a Bajor-Alpokban – közölte a helyi rendőrség és katasztrófavédelem.
A családi pótlékra kifizetett összeg és az érintettek száma alapján az egy családra jutó átlagos összege alig változott az elmúlt két évtizedben. Az utolsó jelentősebb emelkedés 2008-ban történt. Egy kis családipótlék-történelem a most bejelentett duplázás előtt.
A várakozásokat messze meghaladó növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának pénteken ismertetett előzetes mérőszámai.
Egyre több elemző, gazdasági szakember sürgeti, hogy az Egyesült Királyság térjen vissza az Európai Unióba. Maga a miniszterelnök is így gondolja, sőt az emberek is, akik a mai tudásukkal már nem szavaznák meg a kilépést, amely egyébként megosztotta a társadalmat a népszavazáson. Akkor a kilépést sürgetők szinte jelentéktelen szavazatszámmal, de nyertek.
Szeptemberben már jelentősen nőtt a Magyarországon keresztül szállított ukrán gabona és olajos magvak mennyisége, miközben Magyar Péter miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tárgyalása ismét napirendre helyezte a tranzit bővítését. A szaktárca szerint erről szó sincs.
Az amerikai légierő 2035-re olyan vadászgépflottával számol, amelyben a lopakodó repülőgépek a jelenleginél nagyobb súlyt képviselnek.
Óraátállításra kerül sor most vasárnap: hajnali 3:00 órakor 2:00 órára kell visszaállítani az órákat. Magyarországon a téli időszámítás hivatalos kezdete a gyakorlatban azt is jelenti, hogy egy órával többet alhatunk, mivel visszafelé állítjuk az órát. Azt, hogy meddig marad velünk az óraátállítás, egyelőre nem tudjuk pontosan. Az Európai Parlament a tavaszi és őszi, egy órás óraátállítás eltörléséről döntött korábban, a megvalósítás viszont több tényező miatt várat magára. Az, hogy Magyarország
Százmilliárdos veszteségtől tartanak az agráriumban: eltűnt a pénz a beruházások mögül.
Továbbra is inkább drágulás várható a kutakon.
Miközben egyes térségekben érezhetően szűkült az álláskínálat, máshol kétszámjegyű növekedést regisztrált a Profession.
Mególalt a korábbi üzlettárs, aki azt állítja sem közvetlenül, sem közvetve nem adott utasítást az értékpapírcsere végrehajtására.
A Világjáró ezúttal Friuli Venezia Giulia tartományban járt.
Lassult az amerikai gazdaság teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi, 2021 júliusa óta legmagasabb szintről az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) pénteken ismertetett előzetes értékei alapján.
Nem támogatást kér az építőipar, hanem munkát.
A hedge fundok bruttó piaci kitettsége már meghaladja a 40 ezer milliárd dollárt, és egyre nagyobb szerepet játszanak a részvények, az államkötvények és a devizák kereskedésében. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) friss jelentése szerint ezek a szereplők nyugodt időszakokban javítják a likviditást és segítenek kiszűrni az árazási hibákat, válság idején viszont a tőkeáttétel, a zsúfolt befektetési pozíciók és a befektetői pénzkivonások egymást erősítő eladási hullámot indíthatnak el. A kutatás több mi
Gálhidy László állítja, amíg működésüknél fogva az erdőgazdaságok fennmaradásának záloga a fakitermelés, addig hiába reménykedünk a fakitermelési moratórium meghosszabbításában. A WWF Magyarország Erdő programjának vezetője szerint az évtizedeken át folytatott erdőgazdálkodással és a fafajok homogenizálásával lerontottuk az erdőink állapotát. Emiatt védtelenebbek lettek az erdőtűz, a kórokozók ellen, s mindezt tetézi a klímaváltozás. Úgy hiszi, ha az időjárást nézve az idei nyár a mérvadó, akkor
A klónozott kutyaprogram nem csupán állattenyésztési vagy biotechnológiai vállalkozásként értelmezhető, hanem az amerikai védelmi ipar újabb fejlesztési irányaként is.