Tombor András szerint a Tisza-kormány politikai szempontok alapján számolja fel az intézmény korábbi működését.
Tisza Párt – 2026. október 4. 16:00 előtti hírek
A Tisza Párt kormányzásáról szóló hírek: az Országgyűlés megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek, december 24-e munkaszüneti nap lett, miközben Feledy Botond menesztése és más személyi változások vitát váltottak ki.
2026. október 4. 16:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
A következő évek stratégiája dőlhet el a hétvégén Erdőbényén, a honvédség központjában zajló, kétnapos kihelyezett kormányülésen az elemző szerint, ahonnan még semmilyen bejelentés nem érkezett, ami utal a Tisza-kabinet újszerű kommunikációjára.
A miniszterelnök azt nem közölte, melyik intézet készítette a kutatást vagy hogy pontosan mikor.
Elindult a virtuális üzengetés.
A politikus mindemellett visszautasította a kollektív bűnösség vádját.
Szakmai-etikai hiányosságokra hívta fel a figyelmet a Medián közvélemény-kutató intézet Magyar Péter vasárnap reggeli bejegyzésével kapcsolatban. Mint arról korábban beszámoltunk, a politikus a Tisza Párt által megrendelt belső mérésre hivatkozva jelentette be a Fidesz és a Tisza közötti különbség 6 százalékpontos növekedését, a felmérés módszertani részleteinek közzététele nélkül.
A Trump-adminisztrációt meglepte és összezavarta a magyarországi választási eredmény, Washington ugyanis nem érti, hogy a Tisza jobbközép, konzervatív párt, miközben a Fidesz a választási veresége után már nem igazán számít az amerikai kormánynak – mondta a Klubrádiónak adott interjújában Thomas Melia, az amerikai külügyminisztérium egykori helyettes államtitkára.
A kutatóintézet leszögezte: ha egy politikai párt úgy dönt, hogy nyilvánosságra hozza az eredményeket, akkor ugyanazok a szakmai-etikai elvárások lépnek életbe, mint bármely más közvélemény-kutatásnál.
Magyar Péter nyomába senki nem ér, Kubatov Gábor rekordja megdönthetetlen.
Ukrajna ismét át fogja verni a Tisza-kormányt, mert csak a vétó feloldására utazik, de diadalittas bejelentéseikből úgy tűnik, sem Magyar Péter, sem Orbán Anita nem tanult a nyári teljes diplomáciai kudarcukból – állapította meg a legnagyobb ellenzéki frakció annak kapcsán, hogy az ukrán parlament elé kerül a nemzeti kisebbségek oktatási jogait érintő törvényjavaslat.
Pikó András nyíltan szembefordult a budapesti parkolási rendszer tervezett központosításával, miután Karácsony Gergely főpolgármester és a Tisza-kormány vezetése a kerületek kihagyásával állapodott meg a bevételek elvonásáról. Józsefváros polgármestere szerint a döntés nem csupán pénzügyi csapás a helyhatóságoknak, de a korábbi hatalmi logikát idézi, amit négy összefüggő pontban fejtett ki a nyilvánosság előtt.
Tombor András szerint a Tisza a kormányváltás óta „csak pusztít”.
A Hann Endre vezette intézet szerint ha egy párt nyilvánosságra hozza egy kutatás eredményeit, be kell tartania az erre vonatkozó szakmai szabályokat.
Egy hét alatt hat százalékponttal nőtt a különbség a kormányzópárt és az Orbán Viktor-vezette, legnagyobb ellenzéki szövetség között – erről Magyar Péter adott jelentést egy friss felmérés alapján. Máris nekimentek, és akad is támadási felület.
Új pályázatot írt ki a Tisza-kormány a strasbourgi bíróság magyar bírói posztjára, miután az Orbán-kormány korábbi jelöltlistáját elutasították.
Magyar Péter vasárnap közölte, hogy egy saját megrendelésű közvélemény-kutatás szerint a múlt hét óta hat százalékponttal nőtt a Tisza Párt és a Fidesz közötti különbség.
A Hann Endre vezette Medián külön bejegyzésben reagált Magyar Péter közlésére.
Nincs azzal semmi baj, ha egy politikai párt közvélemény-kutatást rendel, de néhány etikai szabályt érdemes lenne figyelembe venni.
A miniszterelnök közölte, a párt által megrendelt reprezentatív felmérés szerint a múlt hét óta 6 százalékponttal nőtt a különbség a Tisza és a Fidesz között.
A Zala megyei lenti önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő, építőipari és műszaki mentéssel foglalkozó cég napokban indított felszámolása miatt kezdeményezett rendőrségi eljárást a térség tiszás országgyűlési képviselője, mivel már több dolgozó és hitelező kereste meg olyan információkkal, amik Nagy Márta szerint felvethetik a bűncselekmény gyanúját.
A miniszterelnök Facebook-oldalán írt erről vasárnap délelőtt
Rendszeresen kiélezett társadalmi és etikai vitát vált ki, amikor a természetvédelem iránt elkötelezett szakemberekről vagy politikusokról – mint a legutóbb nyilvánosságra került fényképek alapján Kaprinyák Tibor erdőmérnökről, a Tisza Párt országgyűlési képviselőjéről – kiderül, hogy hobbijuk a trófeavadászat. A nagyvadvadászat és a zöld elkötelezettség látszólag éles ellentmondásban áll egymással.
Budaörsön szavazategyenlőség miatt megismétlik a voksolást, két településen pedig a képviselő-testület feloszlása miatt járulnak az urnákhoz. Van ahol a Fidesz is indul, a Tisza ismét távol marad.
Újabb közvélemény-kutatási eredményről számolt be Magyar Péter miniszterelnök, aki szerint a TISZA és a Fidesz közötti különbség az elmúlt egy hétben 6 százalékponttal tovább nőtt.
Csak előre! – írta a miniszterelnök, aki szerint a kormánypárt 65 százalékon áll. A Medián szerint néhány fontos dolog kimaradt a jelentésből.
A Tisza Párt és a Fidesz közötti különbség növekedéséről írt a miniszterelnök Facebook-oldalán vasárnap. Hat százalékponttal nőtt a különbség a Tisza és a Fidesz között a múlt hét óta - közölte Magyar Péter a Tisza által rendelt reprezentatív felmérésre hivatkozva. Hangsúlyozta, újra 65 százalék felett állnak. "Csak előre!" - tette hozzá a kormányfő.
Csak átmeneti volt a Tisza apadása?
Hat településen tartanak ma időközi önkormányzati választást. Nagykátán a Fidesz jelöltje a Tisza támogatását élvező civil kihívóval is megküzd, Budaörsön pedig szavazategyenlőség miatt ismétlik meg a voksolást. A Nagykátán az ország szeme: győzni tud-e a Fidesz? bejegyzés először ACNEWS-én jelent meg.
A kormányfő azt nem árulta el, hogy melyik kutatóközpont végezte a felmérést.
„Az ember nem hiszi el, amit lát. Brüsszel tegnap még ellenség volt, ma már segélyhívó” – állapította meg Radnai Márk, a Tisza alelnöke arról, hogy Deutsch Tamás a fideszes európai frakció nevében levelet küldött az Európai Bizottságnak, amelyben Magyar Péter és a kormány jogállamiságot sértő intézkedései miatt kérnek támogató állásfoglalást.
A Tisza Párt elnöke közölte, a saját megrendelésű reprezentatív felmérés szerint a múlt hét óta hat százalékponttal nőtt a különbség a Tisza Párt és a Fidesz között. The post Magyar Péter: Újra 65 százalék felett a Tisza Párt first appeared on 24.hu.
A Tisza Párt által megrendelt reprezentatív felmérés szerint múlt hét óta 6 százalékponttal nőtt a különbség a Tisza és a Fidesz között – olvasható a miniszterelnök Facebook-oldalán.
Orbán Viktor volt miniszterelnök az országjárása során tartott beszédében kemény szavakkal bírálta a Tisza-kormányt.
Hiány, pénzromlás, ipar – kiderül, hogy is állunk.
Van, ahol egy az egyben mérkőznek meg.
Kiderült, miről tárgyal a Tisza-kormány a maratoni ülésén, Magyar Péter késő este jelentkezett be.
A szükséges nemzetbiztonsági ellenőrzések elvégzése után fokozatosan nyilvánosságra hozzák az Orbán-kormányok korábbi üléseinek hivatalos összefoglalóit; első lépésként a 2010-es dokumentumok váltak elérhetővé. Az erről szóló tájékoztatást Facebook-bejegyzésében tette közzé Csőszi Attila, a TISZA országgyűlési képviselője, az MNB-botránnyal foglalkozó bizottság elnöke.
Egész hétvégén Erdőbényén ülésezik a kormány, az eddigi jelzések alapján pedig több fontos gazdasági, szociális, közlekedési és környezetpolitikai döntés is előkészítés alatt áll. A kihelyezett kabinetülés középpontjában a 2027-es költségvetés, a nyugdíjasokat érintő intézkedések, a Budapesttel kötött megállapodás, valamint több nagyberuházás áll. Közben politikai viták is kísérik a hétvégi eseményeket: szombaton folytatódott a csütörtöki fővárosi alku miatti vita a kerületekkel, Matolcsy György
Tombolnak az indulatok az NKA-ügyben héten letartóztatott, volt kulturális és innovációs miniszter miatt a pártjában: miután a tiszás Juhász Áron távozásra szólította fel a Magyar Gyógyszerészi Kamara éléről Hankó Balázs édesapját, a Fidesz egyik alelnöke éles szavakkal illette kormánypárti képviselőtársát.
Rendőrségi eljárást kezdeményezett a lenti önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő, építőipari és műszaki mentéssel foglalkozó LE-KO Kft. napokban indított felszámolása miatt a térség tiszás országgyűlési képviselője.
Október 4-én időközi önkormányzati választást rendeznek Nagykáta 5-ös számú egyéni választókerületében. A voksolás tétje nem csupán az elhunyt képviselő helyének betöltése, hanem a helyi és országos erőviszonyok felmérése is egy olyan körzetben, ahol a kormánypárt korábban domináns pozícióval rendelkezett, de az áprilisi országgyűlési választások szoros eredményeket hoztak.
Kétnapos kihelyezett kormányülést tart a Tisza-kormány Tokaj-Hegyalján, az erdőbényei tanácskozás első napjának végén pedig Magyar Péter is bejelentkezett. A miniszterelnök beszámolója szerint a kabinet tagjai megviselten, de bizakodóan dolgoznak a vállalt célok megvalósításán a gazdaságot, a költségvetést és a közigazgatást érintő maratoni egyeztetéseken. Közben az is kiderült, mi került a kormánytagok tányérjára szombat este.
A 2027-es költségvetés az erdőbényei kihelyezett kormányülés egyik fő témája. Uniós biztosi állásfoglalást kért a Fidesz és a KDNP EP-képviselőcsoportja a Tisza-kormány szerintük „önkényuralmi” lépéseiről. Szélsőséges nézetei miatt már korábban eltiltották a repüléstől a Flydubaj járatán a kapitányt megsebesítő másodpilótát. Az InfoRádió legfontosabb hírei szombaton.
A hatóságok mondvacsinált okokkal koncepciós eljárást indítottak két volt fideszes miniszterrel szemben
Felrobbant a kommentszekció Juhász Áron posztja alatt.
Oroszlánok, antilop és bivaly elejtéséről készült fotók kerültek elő Kaprinyák Tiborról, a Tisza Párt országgyűlési képviselőjéről, aki erdőmérnökként az Országgyűlés Élő Környezetért Felelős Bizottságának az alelnöke. A politikus vadászszenvedélyéről korábban a HAON számolt be, most pedig a TV2 Híradó foglalkozott az üggyel. Horn Gábor volt SZDSZ-es politikus szerint politikai szempontból nem szerencsés, hogy a környezetvédelemmel foglalkozó szakbizottság egyik vezetőjének ilyen hobbija van.
Április óta visszatért az állatorvosláshoz Hadházy Ákos, akinek nem teljesen könnyű az átállás, hiszen a tényfeltáró munkájára most is szükség van. Szerinte Magyar Péterék még nem követtek el sok hibát, de úgy véli, hogy azért van szóvá teendő dolog a választások óta is.
Úgy tűnik sem Magyar Péter, sem Orbán Anita nem tanult a nyár közepi teljes diplomáciai kudarcukból – hívta fel a figyelmet közleményében a párt.
Kiakadt a közélet Osztie Zoltán prédikációján. Magyar Péter elhatárolódást követelt, az egyház reagált, Gégény István szerint újabb szankció jöhet.
Egész hétvégén Erdőbényén ülésezik a kormány, az ülések után pedig akár több fontos bejelentés is érkezhet. Közben tovább dagad a vita a kormány és Budapest alkujáról: Óbuda-Békásmegyer polgármestere Magyar Péterhez fordult, mert a kerületeket kihagyták az egyeztetésből, Vitézy Dávid szerint viszont az egyezség legnagyobb előnye az összehangolt menetrend és jegyrendszer, valamint a főváros stabilabb és kiszámíthatóbb működése lesz.
Ukrajna ismét át fogja verni a Tisza-kormányt: úgy tűnik sem Magyar Péter, sem Orbán Anita nem tanult a nyár közepi teljes diplomáciai kudarcukból, és most ismét diadalittasan jelentik be, hogy Ukrajna kész biztosítani a kisebbségek nyelvhasználati jogait – közölte a Fidesz-frakció szombaton.
A volt magyar kormánypárt attól az Európai Bizottságtól és annak illetékesétől kér vizsgálatot a Tisza-kormány lépései miatt, amelynek elnökét, Ursula von der Leyent lejárató plakátkampányok főszereplőjeként ábrázolt. De más okok miatt is lényegében biztosra vehető: a panasz még egy következő szintig sem jut majd el. Más cél állhat a háttérben: megfosztani az országot az EU-s pénzektől.
A HírTV és a HírFM interaktív műsora.
Állásfoglaláast kértek az Európai Bizottság alapjogi biztosától a Tisza-kormány intézkedései miatt.
A Tisza-tavi horgászat új kihívásokat és lehetőségeket tartogat horgászok számára. A megfelelő hely kiválasztásán keresztül, a helyi 2026-os horgászrend és a természeti adottságok figyelembevételével mutatjuk meg, hogyan lehet sikeres a horgászszezon végéhez közeledve is.
Maurizio Jacobacci több olyan játékosnak is lehetőséget adott, akik a bajnoki mérkőzéseken kevesebb szerephez jutottak, miközben taktikai szempontból is több […] A Honvéd-Tiszakécske: Jacobacci kísérletezett, bombagól döntött bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.
Nem csitul a budapesti kerületi polgármesterek haragja. Az egységes parkolás bevezetése megcsapolja a számláikat, mindemellett az is fáj nekik, hogy kihagyták őket a tárgyalásokból. Miután Óbuda polgármestere levélben kereste meg Magyar Pétert, most a VIII. kerület vezetője ragadott klaviatúrát, hogy levezesse, miért kockázatos a döntés úgy, hogy nem vonták be őket.
A hét elején a Házbizottság is csak elbábozta a vizsgálatot.
Botrányos fejleménynek nevezte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szombaton, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottsága „nem hajlandó” napirendre tűzni az egymás helyett szavazó tiszás képviselők ügyét.
A kihelyezett kormányülésen tárgyalják a készülő klímatörvény tervezetét is, amelynek elsődleges célja a hazai vízkészletek megőrzése és a természetes élőhelyek helyreállítása a súlyosbodó aszályhelyzet kezelése érdekében – derült ki Gajdos László, a TISZA élő környezetért felelős miniszterének Facebook-bejegyzéséből. A miniszter sikeres társadalmi egyeztetésről beszél, a civil szervezetek viszont több időt kérnének.
Beavatkoznak a szakmai önigazgatásba?
Uniós biztosi állásfoglalást kért a Fidesz és a KDNP a „Tisza-kormány önkényuralmi lépéseiről”.
A Soroksár legyőzésével hangolt a DVSC elleni bajnokira a Ferencváros. A Honvéd a Tiszakécske ellen szenvedett vereséget.
Már az első utalásoknál káosz alakult ki a Tisza-kormány dízelautósoknak szánt támogatásánál.
A miniszterelnök úgy értékelte a levélküldeményt, hogy a két párt itthon folyamatosan fenyegetőzik, majd ahhoz a Brüsszelhez rohan panaszkodni, amelyet éveken keresztül gyalázott.
Mennyire tudhatott Orbán Viktor vigyázni arra, hogy ne érinthessék a kormányzatához köthető ügyek esetleges következményei? Meg tudja-e védeni valaki? Természetes folyamat, ha a Tisza veszít a választások után a népszerűségéből. Mennyit ér az ember, ha nőnek születik és mit kockáztat, ha kilép a politikai nyilvánosság elé? Ezekről is szó lesz a mai Hetesben. Valamint szóba jön még, hogy Magyarország vezetőinek nem kell mindenáron keresniük Donald Trump kegyeit – erről Thomas Melia egykori amerik
A két bukott kormánypárt szerint a tiszás parlamenti többség alkotmányos puccsot hajtott végre, és eltávolították a „független” közjogi tisztségviselőket.
„Szánalmas és röhejes” – így reagált Magyar Péter miniszterelnök a Fidesz és a KDNP EP-képviselőinek szombati levelére, amelyben uniós állásfoglalást kértek a Tisza-kormány szerintük „önkényuralmi” lépéseiről.
Szánalmasnak és röhejesnek nevezte.
A két ellenzéki párt kifogásolta a legfőbb ügyész távozásának körülményeit.
Európai Unió demokráciáért és jogállamiságért felelős biztostól kértek segítséget.
Az Európai Bizottság fellépését sürgeti a Fidesz–KDNP, amely szerint a Tisza-kormány több intézkedése súlyosan sérti a jogállamiságot és az ellenzék működésének feltételeit. A pártszövetség EP-képviselői azt állítják, hogy Brüsszel korábban jóval hangosabban reagált a magyar jogállamisági vitákra, most viszont szerintük „fülsiketítő a csend”. A vádak között alkotmányos puccs, politikailag motivált büntetőeljárások és egy szerintük politikai rendőrségként működő új állami hivatal létrehozása is s
A kormány szigorítaná a Magyar Falu Programban beszerzett falubuszok elszámoltathatóságát, mivel a jelenlegi szabályozás alapján az önkormányzatoknak nem kell beszámolniuk a tárcának a járművek napi használatáról. A jövőbeli támogatási programok tervezésekor felülvizsgálják a korábbi pályázatok hiányosságait, a tapasztalatokat pedig beépítik az új eljárásrendbe – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Lőrincz Viktória, a Tisza Párt vidék- és településfejlesztési minisztere.
Levélben kért uniós biztosi állásfoglalást a Tisza-kormány „önkényuralmi” lépéseiről a Fidesz és a KDNP – olvasható a két párt európai parlamenti képviselőcsoportjának szombati sajtóközleményében.
Egész hétvégén Erdőbényén ülésezik a kormány, az ülések után pedig akár több fontos bejelentés is érkezhet. Közben tovább dagad a vita a kormány és Budapest alkujáról: Óbuda-Békásmegyer polgármestere Magyar Péterhez fordult, mert a kerületeket kihagyták az egyeztetésből, Vitézy Dávid szerint viszont az egyezség legnagyobb előnye az összehangolt menetrend és jegyrendszer, valamint a főváros stabilabb és kiszámíthatóbb működése lesz.
Levélben kért uniós biztosi állásfoglalást a Tisza-kormány „önkényuralmi” lépéseiről a Fidesz és a KDNP – derül ki a két párt európai parlamenti képviselőcsoportjának szombati sajtóközleményében.
A kötelező magánnyugdíj-rendszer Magyarországon 1998. január 1-je és 2011. január 31-e között működött, aztán államosították. (Kénytelen vagyok a kötelező jelzőt alkalmazni, megkülönböztetve az önkéntes magánrendszertől, amely változatlanul megmaradt.) Meglepő módon az elmúlt 16 évben a Fidesz kritikusainak zöme visszatérően úgy beszél a kimúlt nyugdíjrendszerről, mint a kihagyott nagy lehetőségről. A végletes kijelentés szerint – amely például a Tisza-programban is olvasható – a magánnyugdíj-va
A 2013-ban bevezetett rezsicsökkentés a jelenlegi formájában fenntarthatatlanná vált, és óriási terhet ró a magyar költségvetésre.
Levélben kért uniós biztosi állásfoglalást a Tisza-kormány tevékenységéről a Fidesz és a KDNP.
Az idei évben immár XIV. alkalommal rendezték meg a szőke Tisza partján hazánk egyik legnagyobb gasztronómiai eseményét, a Tiszacsegei Harcsapaprikás Főző Fesztivált. Mint az elmúlt években, így idén is a Blikk séfjeként foglalhattam el a helyemet a zsűriben.
Az „önkényuralmi” lépések miatt.
A Tisza-kormány szabadságot, demokráciát és jogállamiságot korlátozó, önkényuralmat kiépítő lépései kapcsán vár reagálást Michael McGrath uniós biztostól a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja.