Pócs János szerint bebizonyosodott, hogy nem követett el bűncselekményt.
János – 2026. október 16. 21:00 előtti hírek
János néven több hír is szól a nyilvánosságra hozott ügynökakták körüli vitáról: az iratokban feltűnt Szikora János és Gyurgyák János neve, és egy informátor fedőneve Kádár János volt.
2026. október 16. 21:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
A Magyar Honvédség szerint a tehetségkutatóban Janesco néven feltűnő Litvai János nem tájékoztatta az elöljáróit a szerepléséről, az ügyét az illetékes területvédelmi ezred vizsgálja.
A leendő energiaügyi államtitkár hisz a rendszerváltásban, az elszámoltatásban, az olcsóbb tűzifában és a rezsicsökkentésben. Utóbbiban akkor is, ha nem.
Elítélte a „Tisza-kormány brutális adóemelési terveit”, bírálta a Fidesz-KDNP által „gendertörvénynek” nevezett gyermekvédelmi törvénycsomag elfogadását és a „politikai foglyok” szabadon bocsátását követelte Bóka János a Fidesz, és Rétvári Bence a KDNP frakcióvezetője pénteken, a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülése után tartott közös élő Facebook-bejelentkezésben.
Két éve záratta be az állam a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szegedi és budapesti iskoláit, de a pert megnyerve ismét működhet a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium a jövő tanévtől kezdve.
A Café Péntek e heti vendégei Pigniczky Réka, Szilágyi Róza Tekla, Gárdos Péter, Elbert Márta, Vörös Fábián és Gát János lesznek. Hallgassák meg 20 órától!
A Magyar Fejlesztési Bank korábbi finanszírozási gyakorlatának átvilágítása súlyos kockázatokat tárt fel: az állami bank nem állami hitel-, kötvény- és garanciakitettségének több mint 60 százaléka mindössze hat, az Orbán-kormányhoz szorosan kötődő üzleti csoporthoz kapcsolódik. Gerendás János, az MFB új vezérigazgatója szerint ezek a vállalkozói körök különösen előnyös feltételekkel jutottak állami finanszírozáshoz, miközben a kockázatok jelentős részét végső soron az adófizetők viselhetik. A Po
A Szent János kórház babamentő inkubátorában talált újszülött kislány biztonságban van. Az intézmény elárulta, mi lesz a csecsemő sorsa és mikor indulhat az örökbefogadás.
Az adóemelések ellen tiltakozott, a gyermekvédelmi törvénycsomag jogi megtámadását helyezte kilátásba, és a politikai okokból bebörtönzöttek szabadon bocsátását követelte a Fidesz–KDNP. Bóka János és Rétvári Bence a kormánypártok intézkedéseit bírálta a két ellenzéki frakció lakiteleki tanácskozását követően.
Közös sajtótájékoztatót tartott pénteken délben a Bács-Kiskun megyei Lakitelelken Rétvári Bence és Bóka János. A két politikus a Fidesz-KDNP közös frakcióülését követően állt kamerák elé. A hétvégén Lakitelken rendezik meg a Digitális Polgári Körök (DPK) táborát.
Lejárt a határidő, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség döntött: az ATV.hu információi szerint bűncselekmény gyanújának hiányában nem rendeltek el nyomozást Pócs János ügyében.
Lezárult a Magyar Fejlesztési Bank pénzügyi átvilágítása, és a feltárt problémák alapján a bank még idén elszámolja a szükséges értékvesztéseket - közölte a Portfolio-nak adott interjújában Gerendás János, aki júniusban ült az állami bank vezérigazgatói székébe. A bank uniós forrásból nyáron végrehajtott 645 milliárd tőkeemelését nem érintik a múlt veszteségei, ezt a pénzt a bankokkal együttműködve új kkv-versenyképességi hitelprogramokra, „alapok alapja” struktúrában működő kockázatitőke-progra
Az ősbemutató centenáriuma alkalmából Béres Attila állítja színpadra a Magyar Állami Operaházban Kodály Zoltán Háry János című daljátékát.
Az elmúlt napokban rengetegen érdeklődtek a Szent János centrumkórház babamentő inkubátorában elhelyezett kislány iránt. A kórház a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében köszönte meg az aggódó üzeneteket, a szeretetet és a segítő szándékú felajánlásokat.
A kórház rengeteg aggódó, érdeklődő üzenetet kapott, így beszámoltak a csecsemő állapotáról.
Lehull a lepel, mit rejt a Tisza-kormány költségvetése? LMBTQ-val rettegtet a Fidesz? Mi lesz veled, vidéki sajtó? Csak néhány téma, nézze meg Ön is legújabb műsorunkat!
A tiltakozások ellenére Hankó Balázs volt kulturális miniszter Zalán Jánost nevezte ki a Kolibri Színház élére 2025-ben. Egy névtelen közlemény szerzői nepotizmusról és toxikus légkörről írnak, a sajtóosztály által megküldött levél szerint az intézmény fejlődik.
Pócs János videóban válaszolt Molnár Áron akciójára, és élesen bírálta a színészt.
Végső elkeseredésükben a nyilvánossághoz fordultak a Kolibri Színház munkavállalói, miután elmondásuk szerint sem a fenntartó minisztériumtól, sem a fővárostól nem kaptak érdemi segítséget. A dolgozók szerint a korábban kinevezett igazgató, Zalán János vezetése alatt elviselhetetlenné vált a légkör, ahol a besúgóhálózat, a nepotizmus és a folyamatos megfigyelés mellett aránytalanul leterhelt vagy büntetésből mellőzött kollégáknak valódi koncepció nélkül kell dolgozniuk. A társulat azonnali vizsg
A magyar fiatalok jövőképe még az ukrán 16 évesekénél is kedvezőtlenebb - mondta Szemelyácz János addiktológus a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. Az Integrált Drogterápiás Intézet (INDIT) Közalapítványának szakmai vezetője szerint a budapesti droghelyzet érdemi kezeléséhez nagyságrendileg ötmilliárd forintra lenne szükség. Az addiktológus beszélt arról is, hogy a szenvedélybetegek ellátásában és a gyermekpszichiátrián is súlyos gondot jelent a szakemberhiány, amely utóbbi területen a túlg
A budapesti gyermekszínház élére az előző kormány által kinevezett Zalán János vezetése alatt a munkavállalók szerint "besúgóhálózat" épült ki, gyárrá duzzasztották a működést, miközben nincs koncepció. Vidovszky György, aki tíz éven át rendezett a Kolibriben és akit a társulat szívesen látott volna az igazgatói poszton, a Klubrádiónak azt mondta: szomorú és vérlázító a helyzet, főleg, hogy hiába kért segítséget a társulat a minisztériumtól és a fővárostól. Úgy látja, a fenntartónak mindenképp l
Az elmúlt években Magyarország rendkívül sok pénzt költött sporteseményekre, különösen 2017-től. Az egyébként rendre drasztikusan dráguló rendezvények valódi gazdasági haszna azonban nehezen mérhető. A turizmusból, a külföldi látogatók költéseiből vagy a későbbi visszatérésekből származhatnak közvetett előnyök, de ezek pontosan nehezen kapcsolhatók az egyes eseményekhez – véli Kele János sportújságíró. Szerinte a Tisza-kormány feladata ezeket felderíteni.
Kérik, hogy a vizsgálatok idejére függesszék fel a Hankó Balázs által kinevezett igazgató, Zalán János munkáltatói jogköreit.
A kaszálós, főzőversenyes, pálinkamustrás „hagyományőrző” mulatságot két civil szervezet rendezte júniusban. Az egyik Pócs János választókerületének „támogatásbajnoka”, ketten együtt közel 160 millió forint állami támogatást kaptak 2022 óta, az egyesületre Hankó Balázsnak is gondja volt.
Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin családi emlékeiről, az 1956 utáni megtorlásokról és arról beszélt, mit gondolna nagyapja a mai Magyarországról. Interjú.
Több tízmillió forintos állami támogatás landolt két olyan civil szervezetnél, amelyek ezer szállal kötődnek Pócs János fideszes országgyűlési képviselőhöz. A finanszírozás érdekessége, hogy mindkét egyesület ugyanarra a rendezvényre kapott pénzt a Bethlen Gábor Alapkezelőtől, a rendezvénynek pedig maga a képviselő birtoka adott otthont – állítja Molnár Áron szerdán közzétett videójában.
A Fidesz frakcióvezetője éles bírálatot fogalmazott meg.
Nyilvános videóban bírálta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatási gyakorlatát Molnár Áron, rámutatva, hogy a Pócs János fideszes képviselőhöz köthető szervezetek párhuzamosan jutottak közpénzhez ugyanarra az eseményre.
A színész-aktivista szerint a fideszes országgyűlési képviselő földjén megrendezett aratónappal ráadásul el sem kellett számolni.
A Lázár János miniszterségéhez köthető mohácsi Duna-híd beruházásáról kiderült, már nem lehet visszaskálázni.
Közpénzből arattak Pócs János földjén, a rendezvényre két hozzá kötődő egyesület is támogatást kapott, részletes elszámolást pedig nem kellett benyújtani – állítja Molnár Áron
Szabadlábra került az a Macsek becenéven ismert M. János, akit az Orbán Viktor testvérét, Orbán Áront is érintő vízumbiznisz ügyében az április 12-i választás utáni napokban tartóztattak le.
Szexizmus, közéleti influenszerség és szellemes dilemma-játék a Loupe Színházi Társulás művészeitől. Rainer-Micsinyei Nóra és Molnár Áron a WMN Fesztivál színpadán!
Sajtóinformációk szerint már nincs letartóztatásban M. János, akit a Fidesz elnökének és korábbi miniszterelnöknek, Orbán Viktornak az öccsét, Orbán Áront is érintő vízumügyben vettek őrizetbe korábban.
A színész-aktivista szerint a Jász Nemzeti Egyesület és a Jászapáti Gazdakör párhuzamosan pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelőnél.
Milyen következménye lehet az „évszázad múzeumi rablásának”? Miért volt jobb főnök Lázár János, mint Gulyás Gergely? Nézze meg legújabb műsorunkat a művészettörténész, korábbi kormányfőtanácsossal!
Akkor került szabadlábra, amikor a nyomozást még a Központi Nyomozó Főügyészség, a KNYF folytatta vele és a letartóztatásban maradt társával, G.B.-vel szemben. Mi történt? Már nincs letartóztatásban az a Macsek néven ismert M. János, akit az Orbán Viktor testvérét, Orbán Áront is érintő vízumbiznisz ügyében az április 12-i választás utáni napokban tartóztattak le – tudta…
Két különleges alkotással idézi fel Kádár János alakját és az 1956-os forradalom utáni megtorlások történetét a Magyar Állami Operaház a forradalom 70. évfordulóján. Az Eiffel Műhelyházban egy rejtélyes hanglemez köré épülő áldokumentumfilm premierje és a kommunista vezető utolsó, 1989-es felszólalását feldolgozó színpadi dráma várja a közönséget. A két produkció öt estén, október 22. és november 1. között közösen szerepel a műsoron.
Az MFB elnök-vezérigazgatója szerint a fejlesztési bank előtt kettős feladat áll: kezelnie kell a korábbi működésből fakadó kihívásokat, miközben új stratégiát, célrendszert és szervezeti működést kell kialakítania. Gerendás János kiemelte: a banknak a kereskedelmi pénzintézetekkel együttműködve kell támogatnia a magyar gazdaság fejlődését.
Több mint 120 éves története alatt Kollár János az első magyar, akinek átadták a Bolyai János Nemzetközi Matematikai Díjat.
A képviselő a Bujdosó Andrea felszólalása közben elhangzott parasztozásra reagált, a sértegető később nyilvánosan bocsánatot kért.
Orbán elengedte október 23-at, Tasó János mindent bevallott, a tiszás képviselő parasztozott, az MNB pedig leszerződött. Itt a 444 napindító hírlevele.
Megvannak a Vagyonvisszaszerzési Hivatal elnökhelyettesei, Pócs Jánosért aggódott a miniszterelnök, lezártak egy jogállamisági eljárást Magyarország ellen. Milliárdok mentek a kipcsakolásra, Balásy Gyula kiszállt két cégéből is, és hiába Trump „energiatűzszünete”: az oroszok továbbra is lőnek. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
A miniszterelnök arra hivatkozva állt elő a javaslattal, hogy a fideszes Pócs János „egyre rosszabb állapotban van", és a tesztek bevezetésével ez ki is derülhetne.
Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés plenáris ülésén és közösségi oldalán kezdeményezte a kötelező, előre be nem jelentett parlamenti alkohol- és drogtesztek bevezetését. A kormányfő a szokatlan szigorítást a fideszes Pócs János viselkedésével indokolta.
A Princeton Egyetem professzora, Kollár János, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja vehette át kedden a Bolyai János Nemzetközi Matematikai Díjat a Families of Varieties of General Type című könyvéért.
A szaúdi repülőtereket ért véres húszi támadások nemcsak a légiforgalmat bénítják meg, de közvetlenül veszélyeztetik Szaúd-Arábia olaj utáni, turizmusra és külföldi befektetésekre épülő gazdasági stratégiáját is. Kemény János az Economx érdeklődésére elemezte, hogy milyen katonai és diplomáciai válaszlépésekre készülhet Rijád, miért utasítják el Irán közvetítői ajánlatát, és miért nincs könnyű helyzetben a szaúdi légvédelem.
Tasó János a volt feleségével összejátszva sikkasztott el közel 170 millió forintot a nyíradonyi önkormányzattól.
Tasó János vállalkozó egykori felesége, a helyi vagyonkezelő pénzügyi vezetője másodrendű vádlottként nem jelent meg a tárgyaláson.
Hat év után először nem mond beszédet Orbán Viktor október 23-án, a magukra hagyott fideszeseknek Áder Jánossal, Bóka Jánossal és Schmidt Máriával kell beérniük. És még a Békemenet is elmarad.
A miniszterelnök szerint Pócs János „egyre rosszabb állapotban van”.
Magyar Péter kötelező, előre be nem jelentett alkohol- és drogteszteket vezetne be az Országgyűlésben, kezdeményezését Pócs Jánossal indokolta.
Rendszeres és előre be nem jelentett alkohol- és drogteszt bevezetését javasolta az Országgyűlésben Magyar Péter. A miniszterelnök kedd reggeli videójában azzal indokolta a kezdeményezést, hogy meglátása szerint a fideszes „Pócs János egyre rosszabb állapotban van”.
Haver, volt itt egy rendszerváltás úgy 300 ezer évvel ezelőtt – gondoltam, miközben megsemmisítő tekintetet próbáltam vetni a Macskára. Aki úgy reagált, mint egy kicsit szőrösebb Bóka János. Indul a 444 macskafeljelentő vonala.
Azt kéri a Tisza-frakciótól, hogy terjesszenek elő javaslatot a házszabály módosítására.
A miniszterelnök a fieszes Pócs János állapotára hivatkozik.
„Az év beszólása” – írta az egyik hozzászóló.
A politikában sorra dőlnek a tabuk, a sportban mégis érintetlennek tűnik a díszlet. Persze, hogyan is kezdődhetne addig rendszerváltás, amíg a vezetők nem mernek őszintén beszélni?
A hétfői ülésen a frakciótársaival bingózó Pócs Jánosba állt bele a miniszterelnök.
Váratlan javaslattal élezte tovább a Pócs Jánossal folytatott politikai csatározását Magyar Péter: a miniszterelnök kötelező, előre be nem jelentett alkohol- és drogteszteket vezetne be az Országgyűlésben. A kezdeményezést a fideszes képviselő általa kifogásolt viselkedésével indokolta, és a szükséges törvénymódosítás előkészítésére kérte a Tisza-frakciót. Az ötletnek van politikai előzménye: 2014-ben éppen a Fidesz vetette fel a politikusok rendszeres drogellenőrzését.
A kormányfő szerint a fideszes Pócs János „egyre rosszabb állapotban van”.
Ó, azok a régi szép idők, amikor az Alapjogokértnek hazudott, szépen pödört bajusz magának adhatott milliós fizetése mellé még egy milliós fizetést.
További részleteket közöltek a Fidesz október 23-i megemlékezéséről, Áder János is részt vesz rajta.
Áder János volt államfő is felszólal
A volt miniszterelnök majd „az első nagy Békemeneten” fog megszólalni, a nemzeti ünnepen Áder János, Schmidt Mária és Bóka János beszél.
Egy titokzatos beszélgetés Áder Jánossal, és a legfőbb ügyész lemond – a mai napig titok övezi, mivel bírta rá a Fidesz a köztiszteletnek örvendő és pártfüggetlen Györgyi Kálmán legfőbb ügyészt a távozásra. Baka András új jelöltje, Fejes Péter mindenesetre az ő időszakát tartja követendőnek.
Az ünnepségen felszólal Schmidt Mária valamint Bóka János.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a parlamentben történteket bírálta, miután Magyar Péter miniszterelnök felszólalása alatt fideszes képviselők bingóztak, Pócs János pedig egy „hányinger” feliratú papírt mutogatott.
Áder János volt államfő is felszólal.
Ó, azok a régi szép idők, amikor az Alapjogokértnek hazudott, szépen pödört bajusz magának adhatott milliós fizetése mellé még egy milliós fizetést.
A Fidesz a Bem téren tartja október 23-i megemlékezését. Az ünnepségen Áder János, Schmidt Mária és Bóka János is felszólal.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a budapesti Bem térre vár mindenkit az 1956-os forradalom 70. évfordulóján.
A rendezvényen felszólal Schmidt Mária, Áder János és Bóka János is.
A részletekről Jánosi Dalma tudósított Rómából.
A Fidesz frakcióvezetője kijelentette, hogy a Tisza Párt javaslata szigorítaná a pedofil-nyilvántartáshoz való hozzáférést, míg a Fidesz módosító javaslatot nyújtott be ennek megakadályozására.
A képviselő választ vár Baka Andrástól Radnai Márk sértő kijelentése után.
Pontot ér Orbán Viktor, Pócs János és Mészáros Lőrinc neve is, Hankó Balázsé viszont csak akkor, ha Seszták Miklóséval együtt hangzik el.
Bóka János bírálta a Tisza-kormányt, mondván, az kormányzás helyett adóemeléseket hajt végre.
Megható történetet osztott meg közösségi oldalán az Észak-budai Szent János Centrumkórház: a késő esti órákban beszállított, a 102. születésnapját éppen aznap ünneplő asszonyt különleges figyelmességgel fogadták a sürgősségi osztály munkatársai. Bár az osztályon dolgozók feszített tempóban és folyamatos terhelés mellett végzik a munkájukat, mégis találtak időt arra, hogy emlékezetessé tegyék az idős beteg jeles napját.
Corvin János törvénytelen gyermekből előbb trónörökös, majd horvát bánt lett. Tragikus sorsával nemcsak saját, de egész dinasztiájának története is véget ért.