A HVG birtokába jutott belső levelezésből kiderül: egy volt fideszes miniszter tulajdonában álló tanácsadócég olyan szinten átvette a kommunikáció irányítását a Legfőbb Ügyészségen, hogy nemcsak a vezetők, hanem az alsóbb szinteken se beszélhettek másképp, mint amit ők szerettek volna.
Tisza Párt – 2026. október 19. 10:00 előtti hírek
A Tisza Párt frakciója támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását, ahogy Magyar Péter miniszterelnök közölte, a Független Közmédia Testület jelöltjei közül viszont nem mindenkit fogadtak el.
2026. október 19. 10:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Hétvégén súlyosbodtak a zavargások Európában, amire megütötték az eurót a kereskedés indulásakor, az európai tőzsdék pedig csökkenésekkel indítják a kereskedést, különösen a francia és az olasz index esik. Az ázsiai részvénypiacokon vegyes volt a kép reggel, a kínai index emelkedett a vártnál erősebb GDP-adatra, míg a japán tőzsde esett, Hongkongban pedig nem volt kereskedés. A hét hazai kulcseseményei ma és holnap lesznek, amikor a Tisza-kormány bemutatja az első teljesen saját költségvetését,
A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kijelentette: szakítanak az eddigi hagyományokkal, tiszteletben tartják a közösségek önállóságát.
„Amikor az erőszakot egyetlen mozdulattal ráhúzzuk a bevándorlókra, pontosan ugyanabba a leegyszerűsítő, bűnbakképző logikába csúszunk bele, amivel szemben a Tisza közössége létrejött” - írták.
Kevesesebb mint két héttel a moratóriumuk lejárta előtt még mindig nem tudják a babaváró hitellel rendelkező, az első 5 évre előírt, majd meghosszabbított gyermekvállalási határidőt nem teljesítő házaspárok, mi lesz a hitelükkel. Bizonytalanságban vannak ezzel kapcsolatban egyelőre a bankok is.
Kemény hangvételű molinóval tiltakoztak a ferencvárosi szurkolók a gyermekvédelmi törvény módosítása körül kialakult vita közepette.
A köztársasági elnök nem lesz fék a Tiszán a Válasznak adott interjúja szerint: a személyre szabott alaptörvény-módosítást is elfogadhatónak tartja, az önkényuralmat kiáltó fideszeseknek nem is fog válaszolni.
A Tisza Párt és a Fidesz sem állt rajthoz.
Hétvégén súlyosbodtak a zavargások Európában, amire megütötték az eurót a kereskedés indulásakor, az európai tőzsdék pedig csökkenésekkel indítják a kereskedést. Az ázsiai részvénypiacokon vegyes volt a kép reggel, a kínai index emelkedett a vártnál erősebb GDP-adatra, míg a japán tőzsde esett, Hongkongban pedig nem volt kereskedés. A hét hazai kulcseseményei ma és holnap lesznek, amikor a Tisza-kormány bemutatja az első teljesen saját költségvetését, a 2027-es büdzsét, és a Magyar Nemzeti Bank
A CEU Demokrácia Intézet szerint a Tisza szavazói inkább elutasítják a szabályokat megkerülő erős vezetőt, a fideszesek lelkesedése pedig csökkent.
Magyar Péter korábban azt mondta, hogy 2027-ben már jóval 6 százalék alatt kell lennie a hiánynak.
A Tisza szavazói a kétharmados győzelem után sem lelkesednek az olyan erős vezetőért, aki a céljai érdekében a szabályokat is megkerüli. A CEU Demokrácia Intézet felmérése szerint a választási vereség után a fideszesek véleménye is megváltozott.
Londoni befektetőkkel beszélgettünk arról, milyen költségvetést várnak, és milyen bejelentéseknek örülne igazán a piac. A konkrét hiánycél mellett számukra az a legfontosabb, hogy a kormány már a 2030-ig tartó út elején határozott lépéseket tegyen, és ne az utolsó évekre hagyja a nehéz döntéseket.
Orbán Viktor nem tekinti lezártnak politikai pályafutását, és a Fidesz újjászervezését tervezi az áprilisi választási vereség után. A volt miniszterelnök Lakiteleken a Tisza-kormányt is keményen bírálta, és elismerte, hogy pártja egyelőre nem találja a hangot a fiatal választókkal. Politikai jövőjéről, az áprilisi választási vereség tanulságairól és a Magyar Péter vezette kormány működéséről is beszélt Orbán […] Olvasd tovább: https://hellomagyar.hu/2026/10/19/orban-viktor-fidesz-megujulas-besze
Akik nem teljesítették a gyermekvállalási feltételeket, súlyos pénzügyi következményekkel szembesülhetnek.
Szakítanak az eddigi gyakorlattal.
Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlésben napirend előtt beszél a Tisza-kormány első önálló költségvetéséről, a 2027-es büdzséről. A parlament a 2026-os költségvetés módosításáról is dönt.
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn kora délután, az Országgyűlésben ismerteti a 2027-es költségvetés terveit, amelyből kiderülhet, hogyan finanszírozná a kormány a korábban beígért gazdasági és társadalmi intézkedéseket. A parlament eközben az idei költségvetés módosításáról is szavaz, amely jelentős átcsoportosításokat és egy új, rendkívüli kiadásokra szolgáló alap létrehozását tartalmazza. A hétvégén több fontos kormányzati bejelentés is érkezett, a migrációs politikától az oktatás átalakításá
A magyarok többsége inkább a demokratikus berendezkedést preferálja a CEU Demokrácia Intézet kutatása szerint.
Komoly eladási hullám söpört végig az amerikai technológiai szektoron, mivel a befektetők egyre inkább kételkednek abban, hogy megtérülnek-e a sokszor hitelből finanszírozott mesterségesintelligencia-beruházások. A Nasdaq Composite több mint 4 százalékot esett a héten, a vártnál magasabb amerikai infláció pedig ismét felerősítette a kamatemelési várakozásokat. Közben a Hormuzi-szoros környéki támadások miatt a Brent olaj ára hordónként közel 110 dollárra drágult. Az európai tőzsdék ellenállónak
Korrekt, alapos, nagy munkabírású, rendkívül felkészült ügyész – így jellemezték a Válasz Online-nak a legfőbb ügyészi cím jelöltjét azok a jogászok, akik karrierjének legfontosabb ügyeiben bíróként vagy ügyvédként találkoztak vele. A köztársasági elnök a 65 éves Fejes Péter nyugalmazott címzetes főügyészt jelölte a legfőbb ügyészi pozícióra, akinek személyéről rövidesen döntés is születhet a Tisza-frakcióban. Baka András második jelöltje pártoktól független, a Polt Péter által 21 éven keresztül
Október 19-én, hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés következő ülésnapja. A képviselők egyebek mellett a 2026-os központi költségvetés módosításáról szavazhatnak, és sor kerülhet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa új tagjainak megválasztására is. A napirend szerint kérdésekre és azonnali kérdésekre szintén időt szánnak.
Ha nem tárja fel Hankó Balázs 17 milliárdos NKA-ügyét, a választás után még további összegeket kaptak volna a fideszes celebek – mondja Molnár Áron színész-aktivista, hozzátéve: ezt a munkát elvégezni nem az ő dolga lett volna, hanem a Tisza-kormányé. Molnár az Itt érzem magam otthon után ismét állami támogatás nélkül készült film, Az örökség főszereplője. Nagyinterjú.
A miniszterelnöknek a parlamentben kell számot adnia arról, miből finanszírozná a Tisza választási vállalásait.
Többeket meglepett, hogy a Tisza-kormány megduplázná a katát, ezt ugyanis a kampányban Magyar Péter nem hozta szóba.
De a fideszesek is csak addig, míg azt Orbán Viktornak hívják. A CEU kutatói elemzik a kormányváltás hatását a magyarok demokráciáról alkotott véleményére.
A magyar miniszterelnök a közösségi médiában közölte, hogy a Tisza-kormány mit fog képviselni a migrációs témakörben.
Közbeszerzési eljárás indult a tiszafüredi vasútállomáshoz és a szomszédos autóbusz-állomáshoz vezető belterületi útszakasz átfogó korszerűsítésére – derült ki Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzéséből.
A miniszterelnök idézett a Büntetőtörvénykönyvből is, amely szerint szabadságvesztéssel büntethető, ha valaki az alkotmányos rend megdöntésére készül. Orbán Viktor viccelődve beszélt arról, hogy a saját közössége készen áll az ellenállásra, de az ország nagy része még nem fogékony a fideszes üzenetekre, mert a többség abban bízik, jó lesz a Tisza-kormányzása.
A magyar-magyar viszonyról és a támogatáspolitikáról is beszélt Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter péntek este egy kolozsvári panelbeszélgetésen. Hangsúlyozta, hogy a Tisza-kormány nem akarja a magyar közösségek leromlását, sok igaztalan állítás ellenére nem közösség-, magyar- és egyházellenes, hanem hegemónia-, kirekesztés- és korrupcióellenes.
Ezúttal nem egy könnyed megjegyzéssel intézi el a miniszterelnök a Fidesz elnökének legújabb nyilatkozatát, amelyben Orbán Viktor az általa korábban meghirdetett nemzeti ellenállás kapcsán "tompább eszközök kiosztásával" fegyveres lázadásra utaló kijelentést tesz az „újkommunista önkény”, illetve a Tisza-kormánnyal szemben.
Öt lépéses módszert mutat be új videójában a Gazdasági és Energetikai Minisztérium parlamenti államtitkára, aki a Fidesz-kormány volt belügyminiszterének érdekeltségébe került lovasberényi kormányüdülő történetével szemlélteti, a Tisza szerint miként fosztották ki a turizmust.
Sok erős ember harcolt a kampányban a Fidesz:KDNP színeiben, hogy újra kormányozzanak, de erős sebeket kaptak a volt miniszterelnök szerint. Orbán Viktor úgy látja, a Tisza csak akkor lehet történelmi kormányzó párt, ha új szellemi alapokat teremt és rekord gazdasági növekedést mutat.
Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés.
A fideszes képviselő szerint 2024 nyarán kezdett drámaian zuhanni a fogantatások száma, ami mögött egyértelműen Magyar Péter áll. Utánajártunk, mi igaz ebből.
„A Tiszát most még nem én vezetem, de majd ha rosszul mennek a dolgok, azt is rám fogják” – humorizált a Fidesz elnöke a lakitelki DPK-tábor vasárnapi kerekasztal beszélgetésén, ahol kijelentette: rájuk mindig lehet számítani és a pártjuktól várja mindenki a megoldásokat. Ezért legkésőbb márciusra állnak rendelkezésre, és akár egy héten belül képesek lesznek a kormányzásra. Orbán Viktor szerint a Tisza csak egy múló jelenség, ráadásul amerre néz, mindenütt rombolást lát.
Az exkormányfő szerint azt akarják elérni, hogy az őrizetbe vett politikusok rá valljanak. A Fidesz állapotáról, a tiszások buborékjáról, az árulók típusairól és arról is beszélt Orbán Viktor, hogy mit kell kezdeni a volt miniszterelnökkel, azaz vele. A lakiteleki DPK-gyűlésen azt is megtudtuk, ők sosem uszítottak.
A Tisza Párt választás előtti ígéreteiből eddig semmi sem látszik.
Hétfőn mutatja be a 2027-es költségvetés terveit Magyar Péter a parlamentben. A kormány az állam működésén spórolna, miközben több pénzt ígér a családoknak, a nyugdíjasoknak, az oktatásnak és az egészségügynek. A bejelentésből kiderülhet, milyen intézkedésekkel teremtenek fedezetet a vállalásokra, és mekkora beruházások indulhatnak uniós forrásokból.
A miniszter szerint az új kormány nem Orbán Viktor politikai működését kívánja lemásolni.
A kormányzati munka alapvető rombolásával vádolta a Tisza Pártot Orbán Viktor Lakiteleken. A Fidesz elnöke a Digitális Polgári Körök táborában kifejtette, hogy a jelenlegi kabinet az elmúlt 16 év eredményeit teszi tönkre, miközben nem látni építkező terveket.
Bár a hivatalos menetrendben nem szerepelt a neve, Orbán Viktor a közösségi oldalán bejelentette, hogy vasárnap délelőtt 10 órakor személyesen szólal fel a Digitális Polgári Körök (DPK) első országos táborában. Annak ellenére, hogy a nyilvánosságra hozott program alapján sokan feltételezték, hogy a Fidesz elnöke ezúttal távol marad, a korábbi DPK-rendezvények mintájára most sem hagyja ki a fideszes közösség kiemelt találkozóját.
Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés.
Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Orbán a Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Azt mondta: valójában rá vadásznak, őt akarják bevinni.
Bár a gázpiac megnyugodott Holoda Attila szerint, a korábbi árszint nem fog helyreállni.
A volt miniszterelnök úgy véli, hogy Hankó Balázst és a többi eljárás alá vont exkormánypárti politikust azért vitték be, hogy rá valljanak.
A kampányban több erős emberünk nagyon jól harcolt, de komoly sebeket kapott – mondta Lakitelken a DPK-táborban Orbán Viktor, aki ennek ellenére aranytartalékként gondol Szijjártó Péterre, és továbbra is számít Lázár János munkabírására is. A volt miniszterelnök szerint nemcsak a digitális térben vesztették el a választást, a Tisza Párt ugyanis 50 ezer önkéntessel dolgozott a kampány utolsó két hetében, míg a Fidesz csak 30 ezerrel.
Magyar Péter a Facebook-oldalán reagált Takács Péter kijelentésére, aki a Tisza Pártot és annak vezetőjét tette felelőssé a magyarországi születésszám csökkenéséért. A miniszterelnök egy ironikus megjegyzéssel válaszolt a volt egészségügyi államtitkárnak.
A Tisza-kormány előtt nagy feladat áll, a jövő héten bemutatandó költségvetés egyik fontos kérdése az lesz, hogyan egyezteti össze a kormány a bejelentett támogatási célokat a hiány fokozatos csökkentésével.
Megtalálta a felelősöket a Fidesz-kormány egykori egészségügyi államtitkára amiatt, hogy hazánkban egyre kevesebb gyermek születik. Magyar Péter már-már prófétai képességekkel erre hetekkel ezelőtt felkészült, de most sem hagyta válasz nélkül Takács Péter megállapítását.
A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik, elmarad a forradalmi béremelés! A munkáltatók a tervezett 14 százalék helyett alig 6 százalékos minimálbér-emelést akarnak jövőre.
Nem ezt ígérte Magyar Péter.
Az IMF hazánkban már levizsgázott, a kétezres évek baloldali kormányzásának csődtömegét a magyar embereknek kellett kamatostól megfizetniük.
Ma is az egyik legnagyobb sértés, ha valakit büdös vagy mocskos parasztnak neveznek. Nyilván tudja ezt az a tiszás képviselőnő is, aki mocskos parasztozta az ellenzéket az ország házában.
Velkovics Vilmos, Dezse Balázs, Apáti Bence és Kacsoh Dániel a közélet legfrissebb történéseit vitatták meg.
Bóka János pedig arról beszélt a DPK-táborban, hogy 2,5 milliárd euróra taksálta a Tisza-kormány a magyar gyerekeket.
Bosszúállással vádolta a Tisza Pártot a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója szombaton a lakiteleki Hungarikum Ligetben, a digitális polgári körök (DPK) országos táborában. Schmidt Mária úgy fogalmazott: nem azért szavazott 3,4 millió ember a Tisza Pártra, hogy kormányra kerülve most bosszút álljon mindenkin.
Az egyenruhások szerint a rendfokozatok átalakítása mit sem ér érdemi béremelés és kiszámítható előmenetel nélkül.
A fideszes országgyűlési képviselő Kátai-Németh Vilmosról azt mondta, „nem az a baj vele, hogy vak, hanem az, hogy gonosz”.
Forsthoffer Ágnes hazudott a vagyonnyilatkozatában? Eljárás indulhat a Tisza Párt házelnöke ellen a balatonfüredi hotel milliós osztalékai miatt.
Nem lehet könnyű dolog a volt fideszes köztársasági elnök gyermekének lenni – derül ki abból a portréból, melyet az Index közöl Áder Orsolyáról, Áder János lányáról. Az írásban sok minden elhangzik identitásról, kínai sikerekről, és tiszás barátokról, de talán a cikk legérdekesebb része mégis csak az, hogy milyen egyszerű érvekkel söpri le az asztalról Áder Orsolya azokat a sajtóbeli felvetéseket, melyek külhoni érvényesülésének közpénzből való megalapozását firtatják
Nem lehet könnyű dolog a volt fideszes köztársasági elnök gyermekének lenni – derül ki abból a portréból, melyet az Index közöl Áder Orsolyáról, Áder János lányáról. Az írásban sok minden elhangzik identitásról, kínai sikerekről, és tiszás barátokról, de talán a cikk legérdekesebb része mégis csak az, hogy milyen egyszerű érvekkel söpri le az asztalról Áder Orsolya azokat a sajtóbeli felvetéseket, melyek külhoni érvényesülésének közpénzből való megalapozását firtatják
Festői környezet, négycsillagos szálloda, spakomplexum és gyönyörűen parkosított sétányok – a lakiteleki Hungarikum Ligetben zajlik az első DPK-tábor, ahol a Fidesz-KDNP szimpatizánsai gyűltek össze, s szombaton és vasárnap politikus, véleményvezérek előadásait nézhetik meg.
Kellemetlen, de lesznek még be nem tartott ígéretek.
Kósa Lajos sugallatára még 2025 nyarán rendelte magához az utónévkérelmekről való döntés jogkörét az Orbán-kormány kulturális minisztériuma. Ezzel mindössze annyit ért el, hogy az egész folyamat leállt, a szülők hiába vártak válaszra kérelmeik ügyében. A Tisza-kormány visszaadná a feladatot a szakmának.
Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüsszeli uniós csúcson a legnehezebb pénzügyi kérdésekben nem született áttörés, a 2028-2034-es költségvetés vitája akár decemberre tolódhat. Magyar Péter egy interjúban elmondta, hogy Zelenszkij arra kérte
A Fidesz frakcióvezetője szerint a választási vereség fájdalmára csak egyetlen gyógyír van: a következő választás megnyerése.
Az adóváltoztatás a hazai klubok sportolóit is érintheti.
Már globális referencia a debreceni BMW.
Fogyatkoznak a tiszások.
A Tisza lelkes támogatója elszomorodott a miniszterelnök interjúján.
Az Országgyűlés mentelmi bizottságához fordult Hidvéghi Balázs fideszes képviselő Forsthoffer Ágnes vagyonnyilatkozata miatt. A kormánypárti politikus szerint tisztázni kell, miért maradt ki a Tisza Párt politikusának bevallásából egy jelentős osztalékot fizető céges érdekeltség.
Ruff Bálint interjúval indult újra pénteken a Népszabadság nyomtatott verziója, ami a jövőben hetilapként jelentkezik majd. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Tisza kormányzásának első öt hónapját értékelve úgy fogalmazott, a rendszerváltásnak két része van, egy közjogi és egy gazdasági, utóbbi lényegesen nehezebb feladat.
Hiába kereste a Magyar Nemzet az egészségügyi, valamint a szociális és családügyi minisztériumot az ellátásban kialakult válság miatt.
Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter a nyomtatott formában visszatérő Népszabadság címoldalán beszélt a Tisza-kormány eddigi intézkedéseiről és a hatalomgyakorlás új szabályairól. A tárcavezető nyilatkozata alapján az államvezetés egyszerre számol fel a múltbeli gazdasági összefonódásokkal és zárja el a kapukat az új belső kiváltságok elől.
Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt feljelentést tett Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Családbarát Magyarország program 2026 tavaszán Szerencsen finanszírozott rendezvényei miatt - közölte a miniszter Facebook-oldalán.
Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüsszeli uniós csúcson a legnehezebb pénzügyi kérdésekben nem született áttörés, a 2028-2034-es költségvetés vitája akár decemberre tolódhat, az ETS2 bevezetését viszont egy évvel elhalasztják. Itthon folyt
A Népszabadságnak adott interjút a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ruff Bálint egyértelművé tette: a kormányzat zéró toleranciát hirdet az informális gazdasági érdekcsoportokkal szemben, a rezsicsökkentés rendszeréhez pedig mindaddig nem nyúlnak hozzá, amíg az ország el nem éri a teljes energiaszuverenitást.
A lehetetlenséggel ér fel az energetikai államtitkár pótlása.
Áder János lányának jóformán az összes barátja a Tiszára szavazott.