Ma ünnepli a 73. születésnapját az örök fiatal és aktív Csepregi Éva, aki a Neoton énekesnőjeként örökre beírta magát a magyar könnyűzene történetébe. A popsztár élete az elmúlt évtizedekben szinte nyitott könyvvé vált, hiszen Csepregi Éva szívesen mesél a múltról, jelenről, zenei karrierről, de talán ezt a néhány érdekességet ön sem tudta róla.
Keresés a hírek között – 2026. október 22. 14:00 előtti hírek
2026. október 22. 14:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
A nyugdíj-megtakarítás után 20 százalékos adójóváírás járhat. 2026-ban még év végéig kihasználható a lehetőség, de a halogatás pénzbe kerülhet.
A szavazáson egyértelmű döntés született, az előterjesztést elkaszálták.
A francia kivitelezők sem a határidő tartásában erősek.
Katona Mazsi orrműtéten esett át, amelyet korábbi sérülései – volt egy wakeboard- és egy kisebb autóbalesete is –, illetve súlyos orrsövényferdülése miatt látott szükségesnek. A korrekciós műtétre három hete került sor, azóta Mazsi már jól van, elkezdett sportolni is.
Harmadik napja gyengül a forint az euróval szemben, bár csütörtök dél körül már valamelyest eltávolodott napi mélypontjától.
Miért kell eltávolítani a beteg lombot és hogyan takard a rebarbara tövét, hogy elkerüld a fagy és a rothadás kockázatát? Praktikus lépések és hibakerülő megoldások olvashatók a cikkben.
A Ferrari hosszú ideig éppen azért dolgozott, hogy megszüntesse a hagyományos kézi váltók hátrányait. A Forma–1-ből átvett technológiák, majd a duplakuplungos sebességváltók gyorsabbá és könnyebben vezethetővé tették a sportautókat. A mechanikus váltás élménye azonban sokaknak továbbra is hiányzott. Most különös fordulat történt. Az olasz gyártó júliusban bemutatta a 12Cilindri Manuale változatot, amelyet a nemzetközi autós szaklapok októberben már vezethettek is. A Car and Driver friss tesztje
Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója szerint a neofelhő-szolgáltatók iránti kereslet minden képzeletet felülmúl, ám a szűkös tőke jelenleg visszafogja a szektort – közölte a CNBC.
Szigorú intézkedések jöhetnek az iskolákban.
A tervezett villamos a Pacsirtamező utcán, a Flórián téren és a Szentendrei úton megy majd Kaszásdűlőig.
Személyautók ütköztek össze a Nagyvárad tér és a Haller utca kereszteződésénél csütörtök délután, az egyik jármű a villamossíneken állt meg.
Őrizetbe vették Matolcsy György volt jegybankelnököt, akit a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) kapcsolódó ügyben gazdasági csalás gyanújával hallgattak ki, és az ügyészség kezdeményezte a letartóztatását. Eközben fia, Matolcsy Ádám ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, a neve pedig az elmúlt években nemcsak az MNB-alapítványok vagyonával kapcsolatos ügyek, hanem a luxuséletmódja és a nagy értékű üzletei miatt is a figyelem középpontjába került.
Varga Endre lapigazgató saját elhatározásából elhagyja a portált, miközben az új vezérigazgató korábbi vállalkozásától új helyettes került a szerkesztőségbe.
A Vatikán szerda este közzétette a tüdőműtét után készült szövettani elemzések összefoglalóját. A kezelőorvosok döntése tisztázta, milyen programot vállalhat a következő hetekben az egyházfő.
A GKI mérte fel a bizalmat.
Munkaeszközből játéktábla
Nem kell rögtön szerelőt hívnod, ha akad a fiók. Egy alapos tisztítás és egy kevés gyertyaviasz is segíthet, hogy ismét simán csússzon.
Két rémült kisfiúra bukkantak turisták a lengyelországi Bieszczady-hegység egyik túraútvonalán. A nyolc- és tizennégy éves testvérek a sűrű ködben, sírva várakoztak, miután édesanyjuk nélkülük indult tovább a hegycsúcs felé. A nő később visszatért, de a turisták szerint a magyarázata és a reakciója is megdöbbentő volt.
A XV. Tejágazati Konferencián idén kivételesen két szakember, Egyed László és Hegedűs Imre vehette át „A magyar tejágazatért” kitüntetést. A díjjal a Tej Terméktanács a hazai tejiparért végzett kimagasló munkájukat ismerte el.
A rendőrség felszámolt harminc illegális weboldalt.
Van abban valami abszurd, hogy ma, egy nappal az 1956-os forradalom és népfelkelés hetvenedik évfordulója előtt kell elemeznem a franciaországi megmozdulásokat, melyeket egyesek szintén forradalomnak, mások népfelkelésnek próbálnak beállítani, holott mindkettőhöz igen kevés közük van. Ugyanakkor a franciaországi helyzet minden, csak nem egyértelmű: a tüntetéseken valóban tömegek vettek részt, bár egy részük ezért, más részük azért, harmadik részük meg amazért. (Képünk illusztráció) [...] Bővebbe
Az ítélet szerint nem volt tisztességes az önkormányzattal szembeni eljárás.
A feszültség tovább éleződik, miután az iráni Forradalmi Gárda a térségben állomásozó amerikai bázisokat is megfenyegette
A Ferencváros megnyerte az első két mérkőzését, így hat ponttal, százszázalékos teljesítménnyel áll az Európa-liga táblázatán. Összesen tíz csapat nyitott dupla sikerrel, így köztük a gólkülönbség rangsorol. A pozíció további erősítése a cél a zöld-fehérek számára a csütörtök este 18.45-kor kezdődő hazai találkozó előtt.
Az emirátusok fővárosának különböző helyszínein eközben lépten-nyomon bizarr jelenségekkel találkozhatunk.
Nem tud haragudni a Fidesz-szavazókra, azokra viszont annál inkább, akik szétszakították a nemzetet.
A vidéki városok és falvak portáihoz a napokban érkezik a kormányablakbusz, országszerte több helyen könnyítik meg vele az ügyintézést.
A GKI nyáron nyolcéves csúcsra futó lakossági bizalmi indexe enyhe csökkenést mutat.
Több mint 3,2 milliárd forintot kell visszafizetnie a Magyar Államkincstárnak Budapest XV. kerülete számára, miután a Fővárosi Törvényszék jogellenesnek minősítette a 2024-es szolidaritási hozzájárulás beszedését. A bíróság megsemmisítette az összeg kivetéséről szóló határozatot és a beszedési megbízásokat, valamint kamatfizetésre kötelezte az államkincstárt. Az ügyben új hatósági eljárást is le kell folytatni.
A hétvégi szerb választásokról beszélt BalkanDad: humanoid robotot gyártó üzem van, szennyvíztisztító nincs?
Élesen bírálta a Fidesz Magyar Pétert az 1956-os forradalom 70. évfordulójára szervezett állami ünnepség miatt. Havasi Bertalan, a párt sajtófőnöke szerint a kormányfő által említett külföldi állam- és kormányfők helyett csak az Európai Unió vezetése képviselteti magát a budapesti rendezvényen. A párt szerint ez a magyar külpolitika kudarcát jelzi.
Az egyik nő 20–30 métert csúszott, a másik ágakba kapaszkodva rekedt a hegyoldalon. Mindkettőjüket sikerült kimenteni.
Hatályba lépett a törvénymódosítás.
A volt jegybankelnök őrizetbe vétele után kezdett el terjedni az az álhír, hogy közvetlenül Matolcsy Györgytől 91,8 milliárd forintnyi készpénzt foglaltak le.
A 2027-re dátumozott Google Play frissítés sajnos semmilyen jövőbeni funkciót nem hozott.
Az éjjel több mint 630 drónnal támadta Moszkva térségét az ukrán haderő, emellett kilőttek Oroszország fővárosára egy FP-5 Flamingó rakétát is, alig egy nappal azután, hogy amerikai békedelegáció hagyta el az országot. Ez egyértelműen az eszkaláció jele – mondta Jurij Knutov orosz biztonságpolitikai szakértő a Moszkovszkij Komszomolecnek, aki még durvább támadásokra számít.
Klubja, a Győr még nem tett le arról, hogy a fegyelmi bizottságnál kijárja a büntetés enyhítését.
A nemzeti ünnepeket a többség pártpolitikai csatározások színterének látja.
Megjelent az első hó a szlovén hegyek magasabb részein, miközben a síközpontok már közzétették a közelgő szezon jegyárait: a nagyobb síterepeken 41-50 euró között alakulhat egy felnőtt napijegy ára.
19 éve tart a Ferrari bajnoki aszálya, a szurkolók pedig már a Manchester Unitedhez hasonlítják a maranellói istállót.
Egy nappal azután, hogy körözni kezdték Matolcsy Ádámot, megjelent a „Hol van Ádám?” nevű ingyenes játék.
Harmadik napja gyengül a forint az euróval szemben, reggel az euró 365,7, a dollár pedig 325 forint körül állt. A befektetők egyre idegesebbek a francia kötvénypiac helyzete miatt, és az olajpiacon is nő a feszültség. Egyes elemzők szerint az ERM-2-be való belépés időpontja körüli bizonytalanság is hozzájárulhat a forint gyengüléséhez. A mai nap az olajárak emelkedése mellett a tőzsdék esése ami mozgatja a nemzetközi hangulatot. Ilyen helyzetben a forintnak sincsen könnyű dolga és ezért gynegül
Bár a Balaton védelme egyértelmű alkotmányos kötelezettség, a jelenlegi környezetvédelmi jogszabályok formai betartásával a természeti kincsek ma mégis törvényesen elpusztíthatók. A hatályos jogrendszer már most is számos eszközt – például a környezetvédelmi célú kisajátítást vagy a jövő nemzedékek érdekeinek érvényesítését – kínálna a tó megóvására, de ezek alkalmazása csakis a politikai akaraton múlik. A klímaválság korában azonban a jogi keretek sürgős átalakítására és szigorúbb alkalmazására
A legendás Star Trek-karakter, Montgomery Scott szavai – „A fizika törvényeit nem lehet megváltoztatni” – különösen találók lehettek volna, mikor Yuehao Huang visszaadta bérelt autóját egy kelet-kanadai utazást követően. Bár szokás viccelődni a bérautók fantasztikus gyorsaságáról, az Avis autókölcsönző által állított több mint 18 ezer mérföld, azaz 29 ezer kilométer egy hét alatt egészen egyszerűen lehetetlennek bizonyult.
A Fradi csütörtöki Európa Liga-ellenfele, a portugál másodosztályú Torreense igazi futballmesét ír: májusban a korábbi Vidi-játékos, Stopira tizenegyesével legyőzte a Sportingot a kupadöntőben, most pedig Európa patinás klubjaival csap össze. A BBC Sport bemutatta a különleges kiscsapat történetét, amely a nemzetközi szerepléssel milliókhoz jutott, de hazai mérkőzéseit még a saját stadionjától 75 kilométerre kell rendeznie.
A szálláskeresés előtti pokoli hajszában az éhség vált a versenyzők legnagyobb ellenségévé.
Lucero Acosta csúnyán kikapott élete egyik legfontosabb MMA-meccsén, de egy közjátéknak köszönhetően mégis vastagabb pénztárcával távozhatott. A mexikói harcos olyan figyelmet kapott egy váratlan villantás után, amit hamar sikerült pénzre váltania.
A párizsi autószalonon elszabadult a nosztalgiajárat, és a jelek szerint az Alpine sem akart lemaradni róla. A franciák fogták a hetvenes-nyolcvanas évek karakteres, ékalakú sportautóját, az A310-est, és elektromos hajtással, modern formában gurították a reflektorfénybe.
Vajon mit üzen ezzel a fotóval a pártalapító?
Sok autós zavarba jön, amikor közúti ellenőrzés során félreállítja a rendőr, és egy egyszerű kérdésre is elhamarkodottan válaszolhat. Egy ügyvéd arra figyelmeztetett, hogy a „Tudja, miért állítottam meg?” kérdésre nem érdemes találgatással válaszolni, mert a sofőr akár olyan szabálysértést is elismerhet, amelyről a rendőr eredetileg nem is tudott.
Mutatjuk!
A Magyar Honvédség jövőre mintegy 100 milliárd forinttal több forrásból gazdálkodhat, miután a honvédelmi tárca költségvetése 2 százalékkal emelkedik.
A CQDIMM formátumú memódiamodult AI modellek és komolyabb multimédiás feladatok kiszolgálására szánja a gyártó.
Noha az olajpiac sosem volt teljesen globális, a szállítási költségek elszabadulása most eddig elképzelhetetlen mértékű töredezettséghez vezetett, írja a Bloomberg. Régiótól függően egy hordó nyersolaj ára 70 és 150 dollár között mozog, így a korábbi néhány dolláros árkülönbségek helyett ma akár 50-80 dolláros eltérések is kialakulnak.
Évek óta milliárdos bevételeket és százmilliós nyereséget termel az Interior Design Kft., de eddig nem lehetett tudni, milyen megbízásokból. Most közbeszerzési dokumentumokban találtunk nyomot a cég tevékenységéről.
Orbán Viktor szerint a Tisza visszahozza a munkanélküliséget, Kapitány István szerint viszont a járműiparban már nő a foglalkoztatottak száma. A trendek csak látszólag ellentmondásosak.
A főpolgármester szerint a főváros azt a felszabadító pillanatot szeretné megidézni a városháza előtti téren, amikor hetven évvel ezelőtt a forradalmi tömeg ledöntötte a Sztálin-szobrot.
Válságban a magyar pszichiátria: az ellátásért felelős új miniszteri biztossal, dr. Szekeres György Tiborral beszélgettünk.
Közlekedési káoszra kell készülni a fővárosban.
Az influenszer szerint a „Matolcsy-klán” a magyar történelem második legkárosabb bűnszövetkezete, közvetlenül az „Orbán-klán után”.
A vártnál jóval erősebben nőttek az eladások.
Áramszünet esetén nem feltétlenül kell az internetről is lemondanunk.
A térfigyelő kamerák az egész akciót rögzítették.
A schwechati rendezőpályaudvaron történt egy ütközés, a hatalmas füstfelhő Bécsben is látszott.
Elárulta fittségének titkát
Egy friss közös kutatás szerint a munkaadók jelentős része bízik a felsőoktatásban, és a mesterséges intelligencia előretörése közepette is kitart a diplomás munkaerő mellett. A válaszadók közel fele úgy véli, hogy a következő években csak még fontosabbá válnak a felsőfokú végzettségek.
A KirakatSéta Kecskemét 2026 versenyen a „Régi hagyomány, új fényben” témát kellett saját üzletük történetéhez és a városi környezethez kapcsolniuk. Most az is kiderült, melyik kirakat nyerte a versenyt.
Több fontos oldal is leállt.
Az október 23-i hosszú hétvégén sem szünetelnek a TV2 saját gyártású műsorai: folytatódik az Ázsia Expressz és a Megasztár, valamint új kísérőműsor is indul Ördög Nóra vezetésével. A TV2 Csoport kábelcsatornái eközben filmmaratonokkal, népszerű vígjátékokkal és országos televíziós premierekkel készülnek.
Jelasity Radován a kormány gazdaságpolitikai fordulatának gyorsabb kezdetében reménykedett. A bankszövetség-elnökként arra figyelmeztetett: a következő hat-kilenc hónap meghatározó lehet a gazdasági növekedés szempontjából.
Elsőre nem hangzik túl soknak tíz másodperc, az Oxfordi Egyetem kutatói számára azonban ez hatalmas eredmény. A tudósoknak ugyanis sikerült két különálló eszköz között ezerszer hosszabb ideig fenntartaniuk egy rendkívül érzékeny kvantumkapcsolatot, mint korábban. A felfedezés fontos lépés lehet a jövő nagy teljesítményű kvantumszámítógépei és a kvantuminternet megvalósítása felé.
Évtizedeken át viszonylag egyszerű képletre épült az európai tömegautógyártás: minél több autó készült egy-egy modellből, annál könnyebben oszlottak meg a fejlesztési és termelési költségek. A Volkswagen, a Renault, a Fiat és az Opel ezért tudott milliók számára elérhető járműveket kínálni. Ma azonban egyre nehezebb fenntartani ezt az üzleti modellt. Az európai autógyártók egyszerre kénytelenek finanszírozni az elektromos hajtások, az akkumulátorok, a szoftverek és a biztonsági rendszerek fejles
India mintegy 6500 tonna ezüst behozatalára adott ki engedélyeket a következő hat hónapra, hogy a világ legnagyobb ezüstfogyasztójaként ki tudja elégíteni az ünnepi szezonban megnövekvő keresletet - írja a Reuters. A döntés a belföldi felárakat is mérsékelheti, miközben a globális árfolyamra is hatással lehet.
A kiválasztott német ügyfelek már idén kipróbálhatják a rendszert. A teljes anyag 2027-ben érkezik a Mercedes fejlett városi vezetéstámogató rendszere Németországba címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: György Botond.
Légi járatokat töröltek, kompokat állítottak le és turistalátványosságokat zártak be a Champi tájfun közeledése miatt. A korábban csaknem 295 kilométeres óránkénti széllel tomboló vihar Tajvant, Kína keleti partvidékét és Japán déli szigeteit is veszélyezteti.
Az akció-RPG mellé háromféle PlayStation 5-ös dobozos változatot is bejelentettek, ezek azonban csak jövőre érkeznek.
Az újabb fejlesztéseknek köszönhetően a modern levegő-víz hőszivattyúk ma már akár 75 Celsius-fokos fűtővizet is képesek előállítani, így a korábbi gépészeti korlátok átlépésével a meglévő radiátoros rendszerekhez is csatlakoztathatók. Ez a technológiai fejlődés megoldást kínálhat a társasházi lakások elöregedett gázkazánjainak cseréjére, elkerülve a bonyolult és költséges közös kéményátalakításokat. A 2027-től tervezett Wekerle Plusz program támogatásai pedig pénzügyileg is elérhetővé tehetik e
A pénzügyi szolgáltatók és a technológiai cégek hódítják meg az európai krém futballmezeit, miközben a legnagyobb klubok évente több mint 100 millió eurót kereshetnek sportszergyártói megállapodásaikkal. Magyarországon 2027-től megszűnik a sport tao-rendszere, és évi 150 milliárd forintos közvetlen állami támogatás veszi át a helyét. A finanszírozási modell átalakulása ezért újra előtérbe helyezi a kérdést: mennyit ér valójában a magyar futball a piacon, és mitől lesz egy klub önfenntartó üzleti
A mai napon hatályba lépett a Magyar Orvosi Kamara (MOK) jogköreit visszaállító törvénymódosítás, amelynek értelmében ismét kötelezővé vált a kamarai tagság az orvosi tevékenység gyakorlásához. Azoknak a szakembereknek, akik jelenleg nem tagjai a szervezetnek, de továbbra is a hivatásukban szeretnének dolgozni, november 20-ig kell kérniük a felvételüket.
Nem sokkal a sokakat felháborító élő jelenet után új szakmai vezetőt nevezett ki a csatorna. A műsort hétfőtől a Fókusz főszerkesztője irányítja megbízottként.
Az 1956-os forradalom emlékére bocsátják ki a pénzérmét.
Tardos Gergely október 29-én, csütörtökön 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának.
Szigorú biztonsági intézkedések mellett próbál visszatérni a rendes kerékvágásba Milánó a hétvégén kirobbant erőszakos utcai zavargások után.
Denzel Washington a Mission Impossible-filmek rendezőjével készít új mozis krimithrillert, amely 2027 őszén érkezik.
A fideszesek szavaztak a megmaradt kétfarkúakkal.
A 91 éves, Oscar-díjas brit színésznő, Judi Dench arról beszélt, már sem színpadon állni, sem filmezni, sem olvasni nem tud.
Döntése kiemelt jelentőséggel bírhat.
Minden tizedik nyugdíjas dolgozik Magyarországon: egyik csoportjuk a megélhetés, a másik, a másik a munka öröme, az aktivitás fenntartása és a hasznosság érzésének erősítése miatt. Az OTP Nyugdíjpénztár felmérése szerint a motivációk és a nyugdíjas évekre való anyagi felkészültség megítélése között jól látható az összefüggés.
Örömteli időszak elé néz Pálos Hanna: a színésznő második gyermeke jövőre érkezik, ezért egy időre a színpadtól is visszavonul. A hír a Mély levegő című monodrámát is érinti, hiszen a nagy sikerű előadást egy ideig nem láthatja a közönség. A színésznő Veraként az elmúlt két évben számos nézőt érintett meg a színpadon, most azonban kisbabája érkezésére fókuszál.
Üdvözli a jövő évi magyar költségvetés irányát Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel Intézet vezető kutatója. Az egyik legtekintélyesebb európai gazdaságpolitikai intézet nemrég mutatta be az elemzését, amely arra keresi a választ: hogyan vezetheti be Magyarország az eurót?
A bántalmazó kapcsolatból való kilépés nem mindig egyszerű, de sokat számít, hogyan reagál a környezet, amikor egy nő végre segítséget kér.
Határozottság, stratégiai gondolkodás vagy inspiráló kisugárzás – a vezetői képességek sokféleképpen megmutatkozhatnak. Ez az öt csillagjegy természetes tekintélyt sugározhat.
Mesterséges intelligencia segítségével fedeztek fel egy kritikus biztonsági rést a PHP programozási nyelvben, amely a weboldalak mintegy háromnegyedét érinti.
Az ügyvéd szerint a jegybank feltételezetten túlárazott bútorbeszerzései is bizonyíthatók lesznek.
A Hunyadi-sorozat, a Birodalom és a Még egy kívánság sztárja, Hermányi Mariann sorra halmozza a sikereket a hazai film- és színházi világban. A népszerűség és a folyamatos felkérések ellenére a színésznő tudatosan küzd azért, hogy két lábbal a földön maradjon, és elkerülje a sztárallűröket. Van azonban valami, amin mégis mély nyomot hagyott a hírnév: az utóbbi időben Mariann hatalmas belső átalakuláson ment keresztül, és ma már legszívesebben ki sem mozdulna a lakásából.
Nemcsak egy hagyomány fennmaradásáról, hanem a hazai gyepek, a legeltető állattartás és egy ma is élő ökológiai tudás jövőjéről szól a Magyar Pásztorok Nyilatkozata, melynek elkészítésében a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont szakemberei is részt vettek.
Ügyvéd nélkül maradhatott Matolcsy Ádám.
Sajtóértesülések szerint az amerikai elnök előzetesen egyeztetett Elon Muskkal a szolgáltatás korlátozásáról
Matolcsyék a jegybank alapítvány-botrányát kirobbantó HVG-t is meg akarták szerezni még 2016-ban, és ezért nagy pénzeket ígértek. Azt szerették volna, ha a lap a választások előtt visszavesz a kritikus hangvételből és pozitív hangvételű cikkeket közöl - árulta el a HVG mostani vezérigazgatója.
A reproduktív jogokért küzdő szervezetek szerint ez is kevés, és az elnök úgyis megvétózza majd.
A midiszoknya nőies stílusa ma sem vitatható, de a modern divatban egészen más szerepet kap az öltözködésben, mint régen.
Léteznek olyan emberek a környezetedben, akik már azelőtt pontosan tudják, mit készülsz mondani, mielőtt egyetlen szót is kiejtenél a szádon. Az asztrológiai elemzések szerint a tizenkét csillagjegy közül kettő olyan elképesztő intellektussal, emberismerettel és villámgyors észjárással büszkélkedhet, amivel szinte minden helyzetben felülkerekednek.
A 2027-es év ugyan még csak a küszöbön áll, de a lakberendezők és a festékgyártók már pontosan tudják, melyik szín fogja uralni a következő szezont. A Benjamin Moore festékmárka kihirdette a győztest: 2027 hivatalos színe a Webster Green lett. Ez egy hihetetlenül gazdag, vibráló zöld, tele lágy, természetes alaptónusokkal, ami pillanatok alatt eleganciát és optimizmust csempész bármelyik otthonba.
Október 29-én, csütörtökön 15 óra 30 perckor.
Rómában is megemlékeznek az 1956-os forradalomról; nem is akárhogyan.
Csütörtök este folytatja szereplését az Európa-ligában a Ferencváros labdarúgócsapata. A zöld-fehérek a portugál kupagyőztes Torreensét fogadják a Groupama Arénában. Mutatjuk, mikor és hol követheti élőben a mérkőzést.
Három ember halála után harminc illegális gyógyszer- és kábítószer-árusító weboldalt számolt fel a holland rendőrség, és három férfit őrizetbe vett. Az áldozatok oxikodon-tartalmú fájdalomcsillapítóként kínált tablettákat vásároltak az interneten, ezek azonban nitazéneket, vagyis rendkívül erős szintetikus opioidokat tartalmaztak. A 35, 39 és 66 éves gyanúsítottak a hatóságok szerint részt vettek a gyógyszerek árusításában, valamint a weboldalak működtetésében. A házkutatások során a nyomozók kr
Izraeli katonai vezetők arról tájékoztatták amerikai partnereiket, hogy a Hamász nem hajlandó leszerelni, sőt újrafegyverzi magát – derül ki a Haarec című izraeli napilap értesüléseiből.
Októberben tovább emelkedett a GKI konjunktúraindexe, miután a vállalati szektor kilátásai javultak, a fogyasztói bizalom azonban visszaesett. A várakozások ellentétes irányba mozdultak el, hiszen míg az ipar és a szolgáltatások felfelé húzzák a mutatókat, a háztartások pesszimistábban ítélik meg a gazdasági helyzetet, emellett az üzleti környezet kiszámíthatósága is romlott.
Minden eddiginél több, összesen hét olajszállító tartályhajót ért támadás egyetlen éjszaka alatt a Hormuzi-szorosban az iráni állami média közlése szerint. Négy hajó kigyulladt, további három pedig tengeri aknára futva vált irányíthatatlanná. Teherán eközben azzal fenyegetőzik, hogy az amerikai katonai támaszpontokat is megtámadhatja, ha Washington más útvonalakon biztosítja az olajszállítmányok áthaladását. Az incidenseket független források egyelőre nem erősítették meg.
A Kerekasztal Ceremónia zárásaként a játékosok többsége Filót száműzte a kastélyból. A kiesés hátterét és az érzelmi összeomlást négy meghatározó részlet világítja meg.
Kiadták a részletes adatokat a költségvetés helyzetéről.
Alonsóék teljesítménye még nem az igazi, de a Hondának most van mit ünnepelni.
Ha azt hitte, hogy a spenót csak Popeye kedvenc étele, akkor ideje újragondolni! Az orvosok egyre gyakrabban emelik ki, hogy ez az egyszerű, minden boltban legalább fagyasztva kapható zöldség igazi szuperfegyver lehet a vércukorszint szabályozásában. És ami a legjobb: nemcsak hatékony, de olcsó és könnyen elkészíthető is. Dr. Meggie Powers, a táplálkozástudomány szakértője szerint a spenót és más leveles zöldségek fogyasztása kulcsfontosságú a vércukorszint stabilizálásában, különösen azok számá
Egyre nyíltabb nézeteltérés bontakozik ki Dél-Korea és az Egyesült Államok között a háborús hadműveleti irányítás (OPCON) átadása körül - írta a Nikkei Asia.
Szigorú járványvédelmi intézkedések léptek életbe: több térségben kötelező a baromfik zárt tartása.
Szereted, de mintha az utóbbi időben jóval hangosabban venné a levegőt és idegesítően rág a vacsoraasztalnál? Lehet, hogy csak elmúlt a rózsaszín köd, de az is lehet, hogy a párkapcsolati kiégés fenyeget titeket!
A Barcelonának kedvez a Bajnokok Ligája sorsolás?
Mutatjuk az MBVK árverés listáját, illetve azt, hogyan lehet az árverezett ingatlanokra licitálni és mire érdemes figyelni.
A közgyűlés feloszlatására irányuló városvezetői javaslat nem kapott többséget.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnökének őrizetbe vétele ellenére a parlamenti vizsgálóbizottság továbbra is számít Matolcsy György november 5-i meghallgatására, akit szükség esetén akár vezetőszáron is a testület elé kísérnének - írja a Telex. A Központi Nyomozó Főügyészség jelezte az együttműködési szándékát, miközben az esetleges letartóztatásról október 23-án dönt a bíróság.
A gyógyszertárak az ügyeleti rendnek megfelelően lesznek nyitva a háromnapos, hosszú hétvégén – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján csütörtökön.
Az amerikai autóipar aranykorában szinte elképzelhetetlenül sok különböző modell, karosszériaváltozat és felszereltség készült. A hatalmas ország útjain egykor elegáns kabriók, monumentális limuzinok és különleges kupék közlekedtek. Sok közülük azonban nem múzeumba, hanem bontóba került. Évtizedekkel később ezek a telepek valóságos autótörténeti lelőhelyekké váltak. A magas fűben, egymásra halmozott karosszériák között olykor olyan járművek bukkannak fel, amelyekből ma már alig maradt fenn néhán
A munkaszerződés közös megegyezéssel módosítható. Azonban vannak olyan esetek, amikor kötelező. Például a minimálbér emelkedése, hosszabb távollét utáni béremelés vagy a munkavállaló egészségi állapota és gyermeknevelési kedvezményei miatt. Dr. Szabó Gergely ügyvéd írása a HR Blogon.
Egy svájci gyászportál tévesen halálhírt közölt egy 7 és egy 12 éves fiúról. Mindketten élnek, a hibát csak az apjuk jelzése után törölték.
A generatív mesterséges intelligencia, AI-alapú automatizálás, az agentic AI alapjaiban rajzolta át a vállalatoknál az IT és az üzlet kapcsolatát – és ezzel együtt az IT-biztonsággal kapcsolatos elvárásokat és feladatokat.
Három fiatalon elhunyt színész, megrázó bűnügyek, súlyos vádak és egy forgatás, amelyről évekkel később is nyugtalanító történetek kerültek elő.
Lengyelország lendületesen növekszik, Csehország a költségvetési fegyelemben jár az élen, Magyarországon a legmagasabb a kamat és az államadósság, Szlovákia pedig az euróövezet tagjaként más gazdaságpolitikai mozgástérrel rendelkezik.
A Kreml-ellenes punkzenekar produkciója „beszámol Putyin politikai és háborús bűntetteiről”.
Megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék csütörtöki ítéletében a Magyar Államkincstár (MÁK) határozatát, amellyel 2024-re több mint 3 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást vetett ki a főváros XV. kerületére. A törvényszék egyben új eljárásra kötelezte a hatóságot.
Ne véletlenül várnak nagyon sokat hazájában a Como játékosától...
Pierre Waché elárulta, hogyan változott meg Max Verstappen véleménye a Red Bull idei versenyautójáról.
Áder János, Schmidt Mária és Bóka János is beszédet mond.
Az Európai Parlament 47,39 milliárd eurós költségvetést javasol a 2028–2034-es Erasmus+ programra, 6,56 milliárddal többet az Európai Bizottság előirányzatánál. A képviselők a megélhetési költségekhez igazítanák az ösztöndíjakat, és szélesítenék a résztvevők körét.
Félbeszakadt Pindroch Csaba kőrösnagyharsányi fellépése, amikor a nézőtéren egy idős úriember az előadás kellős közepén felvette a telefonját, és beszélgetni kezdett. A váratlan közjáték minden színész rémálma, ám Pindroch Csaba és a közönség is remekül kezelte a szokatlan helyzetet. A nem mindennapi jelenet végül hatalmas derültséget keltett a nézőtéren.
Orbán Viktornak megint igaza volt?
A színésznő most először vallott arról, milyen szokatlan helyzet hozta rá a frászt az idegenek otthonaiban. A rettegés mellett a több ezer méteres magasság légszomja is kínozta.
Döbbenet és felháborodás övezi azt a brutális támadást, amely hétfőn érte Helen Haines ausztrál független szövetségi képviselőt. A 65 éves politikust szülővárosában, Wangarattában egy terepjáró többször is szándékosan elütötte. Az állapota továbbra is kritikus, a férje szerdai nyilatkozata szerint mindkét lábát amputálni kellett.
Zaklató keseríti meg egy család életét Szlovákiában, a Nagykürtösi járásban található Kőkesziben. Valaki temetkezési vállalatokat küld a házukhoz, illetve hamis állathirdetéseken keresztül provokálja őket. A rendőrség már vizsgálja az esetet.
A Coca-Cola történetének egyik legnagyobb üzleti melléfogásává válhat a Costa Coffee.
A döntő elemeiben neoliberális, a rászorultsági elvet következetesen háttérbe szorító orbáni adó- és társadalompolitika – végre! – a szolidaritás irányába mozdul el.
Egy tölthető hibrid SUV Kínából, amely divatos formával, gazdag felszereltséggel és alacsony fogyasztással próbálja meggyőzni a vásárlókat.
Az euróbevezetéssel kapcsolatban nagyon jelentős változás következett be Magyarországon kevesebb, mint egy év alatt. Míg 2026 áprilisa előtt sokaknak lehetett az a benyomása, hogy beláthatatlanul messze járunk a közös pénz átvételétől, aközben pár hónap alatt eljutottunk oda, hogy a piaci szereplők gyakorlatilag a 2030-as évek eleji, sikeres euróátvételt árazzák. Ebben a cikkben arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a jelenleg abszolút a figyelem középpontjában lévő költségvetési hiánylefara
Az idei évben szinte minden alágazat komolyan szenvedett a klimatikus és piaci viszonyok hatásaitól, így túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egy kudarcos évet zár a mezőgazdasági szereplők többsége. Kérdés, hogy mindez hogyan hat az egyébként is hatékonysági deficittel küzdő élelmiszeriparra. A termelés és a feldolgozás lehetséges alkalmazkodási lépésiről és az ehhez szükséges finanszírozás kérdéseiről beszélgetünk az Alapvetés podcast műsorában, ahol vendégünk Boros Zoltán, az MBH Bank agrár- és éle
Ismertették az államháztartás helyzetét.
Részegen vitte el édesanyja autóját egy fiatal férfi Sopronban, majd miután balesetet okozott, a rendőrök említésére inkább elmenekült.
Egy kis pihenésre vágyott egy dél-afrikai önkéntes fotós, leheveredett a fa alá és elaludt. Ám hamarosan társaságot kapott. Egy nőstény gepárd telepedett mellé, és egészen szokatlan módon fejezte ki a ragaszkodását.
Napos, csapadékmentes időre, valamint 14 és 17 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletre számíthatunk az október 23-i nemzeti ünnepen
Budapest egyik legismertebb terének helyén egykor mocsaras vidék húzódott, később pedig a világ legmélyebb artézi kútja fölé emeltek díszes építményt.
A KK felhívta a figyelmet, hogy senki ne zaklassa és fotózza az iskolába érkező gyerekeket.
A kiszivárgott információ arról szólt, hogy mérlegelik, a paksi bővítés Roszatom nélküli folytatását. A projekcég szerint a vizsgálatot végző szakértőktől semmi sem szivároghatott ki, ami erre utalna.
A dél-koreai Puszan hálás a cápának, amiért látogatók százezreit vonzotta hozzájuk.
Miután a Tudományos és Technológiai Minisztérium az átvilágítás során túlárazásra és hiányosan igazolt teljesítésekre gyanakodva feljelentéseket tett, nyomozás indult a Lounge és a P2M állami szerződései miatt, Tanács Zoltán miniszter közlése szerint a tárcát eddig négy ügyben értesítették a nyomozás elrendeléséről a hatóságok.