Szakértők fogják megállapítani, alkalmas állapotban van-e a férfi arra, hogy folytassák a kihallgatását.
Keresés a hírek között – 2026. október 26. 10:00 előtti hírek
2026. október 26. 10:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Élesen bírálta Kövér László korábbi házelnököt Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés jelenlegi elnöke, aki szerint elődje október 23-i kijelentései az emberi méltóság határait is átlépték. Kövér egy televíziós interjúban arról beszélt, hogy a Fidesz és a Tisza támogatói között szinte semmi közös nincs, a közös ünneplés kapcsán pedig "éhes bengáli tigriseket" emlegetett. Forsthoffer szerint az ilyen megnyilvánulások tovább mélyítik a társadalmi megosztottságot, miközben a magyarokat sokkal több mind
Fred Vasseur határozott fellépése után Lewis Hamilton inkább visszalépett a Charles Leclerc elleni csatától az Amerikai Nagydíj rajtjánál.
Rimóczi Zsófi egy YouTube-interjúban mesélt először a ByeAlexszel való kapcsolatának részleteiről. A tartalomgyártó elárulta, a felszínes csevegések helyett már az elején órákig tartó mély telefonbeszélgetéseik voltak.
Itt a változás.
A célpontok között rakodási infrastruktúra és egy Odesszába tartó, hadfelszerelést szállító hajó is szerepelt
Újabb részletek derültek ki.
123 millió forintos bírságot szabott ki a GVH.
Homályos látás, fejfájás, szédülés, szokatlan térérzet. Ezek a panaszok nem feltétlenül jelentik azt, hogy rossz dioptriát állapítottak meg. A megfelelő korrekció ugyanis több tényezőn múlik, mint egyetlen mérési eredményen. Nemzetközi kutatások szerint olykor egészen kis eltérések is elegendők ahhoz, hogy egy szemüveg viselése kényelmetlenné váljon. De mitől lesz valóban jó egy szemüveg, és miért nem ér véget a történet a dioptria meghatározásával?
A Wall Street Journal értesülései szerint a Trump-adminisztráció azt szeretné elérni, hogy Orbán Viktor legyen az ENSZ következő főtitkára. Ez kifejezetten fontos nemzetközi pozíció, magyar még sosem töltötte be ezt a tisztséget. Az amerikai vezetés állítólag már Oroszországgal és Kínával is egyeztetett arról, hogy a volt magyar miniszterelnök a három nagyhatalom közös jelöltjeként induljon a tisztségért. Ebből adódik a kérdés, van-e esélye a volt miniszterelnöknek, hogy megválasszák.
Sokan tapasztalják, hogy reggelre jelentősen csökken a telefonjuk töltöttsége, pedig egész éjszaka hozzá sem nyúltak a készülékhez. A háttérben akár egy alapértelmezett Android-funkció is állhat, amely akkor is szinkronizál adatokat, amikor a mobil képernyője már rég kikapcsolt.
Gajdos László élő környezetért felelős miniszter szerint a vízhiány a mezőgazdaságot és a gazdaság egészét is sújtja.
Hajnalig tartó népünnepéllyel fogadták Szerbia városaiban a diáklista győzelmét és Aleksandar Vučić bukását. Brüsszel támogatást ígért az új vezetésnek a demokratikus reformokhoz, a vereségét elismerő Vučić pedig már az ellenzéki szerepre készül, miközben külföldi beavatkozást emleget.
Egy 33 éves berlini férfit gyanúsítanak a gyújtogatással, aki egy korábbi bűncselekményt is bevallott a rendőröknek.
Nagy torlódások nehezítik a fővárosiak és az agglomerációban élők mindennapjait.
Nehezen tudja továbbra is elfogadni, hogy nem ítélték oda neki a Nobel-békedíjat.
A letartóztatott parlamenti képviselők nem használhatnak saját laptopot és internetet, de bizonyos esetekben a büntetés-végrehajtás biztosíthat számukra számítástechnikai eszközt. Ám azt nem tudni, hogy miként tudnak bekapcsolódni az ország ügyeinek intézésébe.
Az XP a DOS-alapú rendszerek leváltásával, jobb teljesítményével és megbízhatóságával hosszú évekre meghatározta a személyi számítógépek világát.
Negyedik elnöki ciklusát kezdheti meg Luiz Inacio Lula da Silva Brazíliában, a nemzetközi politikai élet élesen reagált a választás eredményére.
Országosan stagnált a harmadik negyedévben az álláshirdetések száma, ám nagyok a földrajzi és a szakterületi kilengések. Kevesebb az informatikai pozíció, álláskeresői oldalról pedig nagyobb a harc a vezetői állásokért. Ez derül ki a Profession állásportál elemzéséből.
A népi megfigyelések szerint a Dömötör-napi hideg szél a kemény tél előjele, a meteorológiai előrejelzések alapján pedig a mai napon valóban élénk légmozgásra kell készülni.
A GVH szerint a boltlánc megalapozatlan állításokkal kampányolt.
A tűzoltók vizsgálják a körülményeket.
A denevérruhás szuperhős a bűnözők helyett az üzemanyagárakkal kezdett leszámolni: valaki egy Batman-jelmezben minden tankolás árát átvállalta egy töltőállomáson.
Hetek óta ugyanaz a helyzet.
A rendszert több millió egészséges ember arcképével és mintegy 35 ezer, daganatos betegekről készült fényképpel tanították be.
Éles, víz alatt rejtőző fémszerkezetek veszélyeztették a fürdőzőket Balatonudvari-Fövenyesnél. A Dörgicsei és Leshegyi Környezetvédelmi Egyesület közösségi gyűjtést szervezett, majd búvárok és vízimentők segítségével kiemeltette a roncsokat a tóból.
Több uniós országban szigorúbb besorolást kaptak a fertőzéssel érintett területek, Magyarországon azonban egyelőre nem változtak a korlátozási zónák. A vírus továbbterjedésének veszélye miatt a megelőzés továbbra is kulcsfontosságú.
A Sztárban sztár első perceiben derült ki minden.
Yan Diomandé nagyon becsapta Lamine Yamalt.
Öleli a Barcelona-szurkolókat José Mourinho.
A túlöntözés a szobanövények egyik leggyakoribb problémája lehet. Ha a talaj tartósan nedves marad, a gyökerek nem jutnak elegendő oxigénhez, és rothadásnak indulhatnak. Ezért olyan fontos a megfelelő vízelvezetés és a növény igényeihez igazított öntözés.
A szervezők szerint elsöprő sikert aratott a Digitális Polgári Körök első országos tábora, ezért máris meghirdették a következőt. A 2027. február 13–14-re tervezett lakiteleki találkozóra hatezer forintért lehet bejutni, de a legdrágább támogatói jegyért százezer forintot kérnek, és a szállást is külön kell fizetni. A Fidesz választási veresége után szerveződő politikai közösség újabb rendezvényének előadói egyelőre ismeretlenek, de az októberi táborban váratlanul Orbán Viktor is színpadra lépet
Több mint egy százalékkal gyengült a múlt héten a forint az euróval szemben, és egyelőre hétfő reggel is hasonlóan folytatja. A következő napokban a 2027-es költségvetésre és a középtávú makrogazdasági és fiskális pályára figyelhetnek elsősorban a befektetők, miközben amerikai és európai kamatdöntések is jönnek, melyek hatással lehetnek a nemzetközi hangulatra.
Országszerte minden településtípuson lassult a lakásárak éves növekedési üteme a harmadik negyedévben a Magyar Nemzeti Bank negyedévente publikált lakásárindexe szerint. Bár az előző negyedévhez képest országos átlagban nominálisan és a reálárakat tekintve is minimális drágulás történt, a friss jegybanki adatok szerint az éves árdinamika érezhetően mérséklődött. Több korábbi értéket is módosított az MNB, a tavalyi negyedik negyedéves árnövekedést a korábbi 23,5%-ról 24,4%-ra emelte a jegybank. A
A házelnök arra kéri követőit, hogy kárpótlásul tegyenek valami kedveset egy idegennel.
Itt van, mennyibe kerülnek hétfőn az üzemanyagok.
Jelentős veszteséggel zárta a harmadik negyedévet a Volvo Cars, amely újabb 2500 munkahely megszüntetését jelentette be. A svéd autógyártó eredményét az elektromos EX60 gyártásának lassú felfutása, valamint a kínai és az amerikai kereslet gyengülése rontotta. A vállalat a korábban bejelentett leépítéseken túl további költségcsökkentésre készül.
240 ezer forintért vették meg a legendás Yugót – döbbenetes, mi lett belőle a restaurálás után.
Tragédia történt a Kőszegi-hegységben, Kőszeg és Velem között, a Kendig-csúcs közelében: egy 60 év körüli túrázó életét vesztette. A férfihez mentőket riasztottak, megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel.
Volt olyan szer, amelynek 94 százalékos volt a konyhasótartalma.
Egy nagy vágy beteljesülése közeledik novemberben 3 csillagjegy számára. Olvasd el, ki vár békére, ki a szerelemre, és ki a régóta várt hírre!
Halálos tűzeset történt hétfő reggel Budapest II. kerületében, a Szeréna úton. Egy társasház harmadik emeleti lakásában robbanás történt, majd tűz ütött ki. A lakásban egy idős nőt találtak, akinek az életét már nem tudták megmenteni.
A múlt hét végén az olaj és a gáz ára is jelentős mértékben drágult a tovább éleződő geopolitikai feszültségek miatt.
Gyakorlatilag kiütötte orosz ellenfelét, mégis azt hozták ki győztesnek.
Farkasgénekkel gyorsabbá és jobb szaglásúvá tennék, majd testpancéllal és egyéb eszközökkel szerelnék fel a katonai, rendőrségi és mentőkutyákat.
A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.
Elon Musk cége 80 ezer helyszínre kötne bérleti konstrukciót a nagy amerikai toronycégekkel.
A HVG szerint a Honvédelmi Minisztérium új vezetése a 2023-as NATO-létszámjelentést 20 100-ról 17 600 főre korrigálta, a későbbi éveket is lefelé módosította.
Visszaéltek Takács Nikolas nevével és arcképével. A mostanság a Sztárban Sztár produkcióban is látható énekes a minap azzal szembesült, hogy már megkárosított áldozatok is vannak a felháborító ügyben.
Kimi Antonelli szerint a családja és a körülötte dolgozó szakemberek támogatása kulcsszerepet játszik abban, hogy a világbajnoki cím közelsége ellenére is nyugodtan tud versenyezni. A Mercedes olasz pilótája az Amerikai Nagydíjon aratott győzelme után elárulta, bár Austinban már rengeteget beszéltek az esetleges bajnokavatásról, sikerült kizárnia a külső zajokat, és kizárólag a feladatára koncentrálnia.
Tóth Gabi nem rejtette véka alá a véleményét a Megasztár idei évadáról. Az énekesnőt különösen a Helfy testvérek körül kialakult helyzet háborította fel, és egy TikTok-videóban azt is elárulta, szerinte miért nem lenne helye a történteknek egy tehetségkutatóban. Úgy véli, ha ő is a zsűriben ülne, egészen biztosan nem hagyta volna szó nélkül az esetet.
A Magyar Nemzeti Bank körüli botrányok és Matolcsy György letartóztatása közepette nemcsak a súlyos gazdasági vádak, hanem a jogi védelem is felkeltette a figyelmet. A volt jegybankelnök védelmét Dr. Bátki Pál ügyvéd látja el, akinek felbukkanása váratlan nosztalgiahullámot indított el a közösségi médiában.
A hazai együttes sorozatban hatodik bajnokiját vesztette el
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a folyékony mosószerek és mosóporok összehasonlító vizsgálatánál a készítmények mintegy felénél tárt fel hiányosságot - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
46 éves korában elhunyt Eric Bauza kanadai szinkronszínész, aki a Bolondos dallamok ikonikus figurái, köztük Tapsi Hapsi és Dodó Kacsa modern hangjaként vált világszerte ismertté. A halálhírét családja jelentette be október 25-én a színész Instagram-oldalán közzétett közleményben. A Los Angeles megyei halottkém nyilvántartása szerint Bauza halálát magas vérnyomással összefüggő szív- és érrendszeri betegség okozta.
Azt állították, hogy náluk a legszélesebb a választék és a legjobbak az akciók.
A szűkülő importot a belső tartalékok sem tudják megnyugtatóan ellensúlyozni.
Új pénzügyi korlátokat vezetne be a kormány a különösen drága gyógyszeres kezelések támogatásában, ami súlyos betegek ezreinek ellátását is bizonytalanná teheti. A társadalmi vitára bocsátott törvénytervezet alapján egy beteg kezelésére évente legfeljebb mintegy 92 millió, a teljes terápia során pedig összesen 459 millió forint állami támogatás juthatna. A szabályozás a gyógyszergyártókat jelentős árcsökkentésre ösztönözné, miközben bizonyos esetekben a kórházaknak is részt kellene vállalniuk a
Akár 120 ezer otthon újulhat meg 2030-ig a tervezett, 600 milliárd forintos lakossági energiahatékonysági program segítségével. A társasházak lakásonként legfeljebb 5 millió forintos támogatáshoz juthatnak, maximum 200 ezer forintos önerő mellett; egy 45 lakásos épület esetében így akár 225 millió forint programforrás is rendelkezésre állhat – írják az ingatlan.com szakértői.
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Hír TV Napindító című műsorában elemezte a legfrissebb világpolitikai eseményeket.
A németek alig negyede számol azzal a YouGov közvéleménykutató-intézet vasárnap közzétett felmérése szerint, hogy az uniópártok (CDU/CSU) és a szociáldemokraták (SPD) koalíciós kormánya képes lesz fennmaradni a 2029 elején esedékes szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásokig.
Egyelőre nincs döntés, de állítólag az oroszok és a kínaiak sem elleneznék a tervet.
Az ellenzéki vezető többször próbált visszatérni az országba, de minden alkalommal megakadályozták. Machado korábban jelezte, hogy ismét indulna az elnöki tisztségért, ha választást tartanának az országban.
A politika új korszaka kezdődik Szerbiában. Brüsszelben örülnek.
Sem az ötödik leggazdagabb magyar, sem a választások óta látványosan darabjaira hulló Megafon nem reagált a Direkt36 megkeresésére. Mi történt? Az ötödik leggazdagabb magyar, Szíjj László érdekeltsége, a Vakond Via Kft. is támogatta a Megafon működését, két év alatt összesen 300 millió forinttal – írja a Direkt36. A lap az Organized Crime and Corruption Reporting Project…
Harminc szakember dolgozott egy szélturbinalapát szállítójárművének mentésén Németországban, még a darabolás is felmerült opcióként.
Magyarország megmutatta, hogy békésen is el lehet zavarni egy több mint egy évtizedig hatalomban lévő autoriter vezetőt: az előzetes félelmekre rácáfolva Alekszandar Vucsics elismerte, hogy pártja vereséget szenvedett a vasárnapi előrehozott választáson, és nem tüzelte híveit erőszakra. A győztes lista ünneplő hívei is sajátos módon mutatták ki dühüket. Riport a helyszínről.
Szó sem volt arról, hogy Brüsszel határozza meg a migrációt, az oktatás tartalmát vagy az igazságszolgáltatási jogköröket.
A szakértők szerint már napi egy kisebb adag is előnyös lehet.
Egy második kerületi társasház harmadik emeleti lakásában október 26-án, hétfő reggel tűz ütött ki.
Nagyszabású gazdasági átalakításra készül a hatalomra törő szerb diákmozgalom: milliárdos korrupciós ügyeket vizsgálnának felül, átalakítanák az állami támogatásokat, és olcsóbb gyógyszereket, valamint lakhatási kedvezményeket ígérnek.
Az ország túlnyomó részén mérhető mennyiségű csapadékot hozott a tegnap este érkezett hidegfront, amelynek nyomán a csapadékmennyiség jellemzően 0 és 10 milliméter között alakult – derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. tájékoztatásából.
Örömhírről számolt be a hivatalos közösségi oldalán Lehmann Csongor. Az Európa-bajnok triatlonista a Seychelles-szigeteken kérte meg a párja kezét. A korábbi triatlonversenyző, Pintér Rebeka boldogan mondott igent.
Nyíltan megüzente Majka, nem tűri ezt tovább.
A szakértő szerint jöhet egy enyhe korrekció a tőzsdén.
A TV2 képernyőjén elhangzott határozott nem után kevesen hitték volna, hogy a Házasság első látásra két szereplője valaha egy párt alkot majd. Páli Juci és Lőrincz Ján kapcsolata azonban a kamerák leállása után fordulatot vett, és a kitartó udvarlást követően most hivatalosan is összekötötték az életüket; a rendhagyó szerelmi történet négy meghatározó fejezetben bontakozott ki a nyilvánosság előtt.
Dömsödi Gábor megrázó interjúban idézte fel felesége, Dömsödi Krisztina daganatos betegségének és fél karja amputációjának hátterét, valamint a hazai egészségügyi hozzáférés aránytalanságait. A korábbi televíziós személyiség és pásztói polgármester a családi kálváriáról és közéleti ellehetetlenüléséről vallott.
A Portfolio-nál idén is díjazzuk a magyar vagyonkezelési, alapkezelői és privátbanki piac kiemelkedő szereplőit a november 11-ei Portfolio Professional Investment Day rendezvény keretein belül. De nem csak a zsűri döntésén fog múlni: szavazz Te is ezen a linken, segíts nekünk dönteni, melyik ma a legjobb befektetési alap, alapkezelő, privát- és prémium bank Magyarországon!
Egy asztalnál írja az EU szabályait egy magyar ápoló és egy máltai villanyszerelő.
A Kőszegi-hegység egyik legismertebb kirándulóhelye ismét rendezett környezetben várja az erdőjárókat – és még a szökőkút is újra működik.
A legdrágább gyógyszeres kezelések támogatását korlátozná a kormány egy új törvénytervezettel. Lapinformációk szerint évente közel 92 millió, a teljes kezelésre pedig mintegy 459 millió forintos felső határt vezetnének be, miközben bizonyos esetekben a kórházaknak is részt kellene vállalniuk a költségekből. A szigorítás a súlyos, ritka betegséggel vagy daganatos kórképpel élő betegek gyógyszerhez jutását is befolyásolhatja.
Méretes esés néz ki a dél-amerikai ország tőzsdéjén.
Nagyjából stagnálással startolt el a BUX.
Ősi DNS árulta el egy eddig ismeretlen szarvasmarhaféle létezését
Nem állítja le a kormány a mohácsi Duna-híd építését, ugyanakkor jelentősen csökkenti a beruházás költségeit. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy a kapcsolódó útfejlesztések felülvizsgálatával 75 milliárd forintot takarítanak meg, a kivitelező pedig 59 milliárd forintnyi, teljesítéssel nem fedezett előleg visszafizetését vállalta. A tárcavezető szerint a beruházás jól példázza az előző kormány elhibázott fejlesztéspolitikáját, de a híd megépítését mindenképpen bef
Mentőt hívni csak indokolt esetben, nem kell félnetek, jó lesz.
Bill Gates szerint a mesterséges intelligencia elképesztő gazdagságot és kényelmet teremthet az emberiség számára, ám az odavezető út korántsem lesz könnyű. A Microsoft társalapítója úgy véli, a következő húsz év hatalmas felfordulást hozhat a munkaerőpiacon, és egyes ma teljesen hétköznapi foglalkozások akár el is tűnhetnek. A változások az irodai dolgozókat és később a fizikai munkát végzőket is érinthetik. Gates arról is beszélt, mi történhet azokkal az emberekkel, akiknek a feladatait a jövő
A magyar gázolajár egyre nehezebben tartható. Az importőrök vesztesége nő, miközben a nemzetközi dízelpiac szűkössége az ellátást is veszélyeztetheti.
Tragédia történt a Kőszegi-hegység egyik népszerű túraútvonalán. A helyszínre mentőket is riasztottak, ám a történtek végül halálos áldozatot követeltek.
Carlos Sainz szerint kettős mércét alkalmaznak a felügyelők, miután az Amerikai Nagydíjon a falba szorították, mégsem járt érte büntetés.
Alekszandar Vucsics vereséget szenvedett az előrehozott szerbiai parlamenti választáson.
Megtévesztő reklámkampány miatt 123 millió forintra bírságolta az Aldit a Gazdasági Versenyhivatal. Az üzletlánc egy közönségszavazáson elnyert díjakra hivatkozva hirdette, hogy nála található a legszélesebb választék és a legjobb akciók, a hatóság szerint azonban ezek nem bizonyították a versenytársakkal szembeni elsőségét.
Ausztrália második legnagyobb nyugdíjalapja francia államkötvényeket vásárol, mivel úgy ítéli meg, hogy a piac túlbecsüli Franciaország költségvetési problémáit és az EKB kamatemelési várakozásait, miközben más befektetők éppen menekülnek a francia államadósságból – jelentette a Bloomberg.
Elhunyt egy legendás szinkronszínész.
Jó a telefonod, mégis cserélnéd, mert gyorsan merül az akksija? A REDMI Note 17 Pro Max 5G akkumulátora akár hat évig kiszolgál, a telefon szoftveresen is sokáig friss marad, az ütődéseket és a vizet is jól bírja.
Autóbusz ütközött személyautóval a Baranya megyei Szederkényben hétfőn, a balesetben heten sérültek meg.
A korábbi mélypont fele sem biztos, hogy meglesz.
A szakértői vizsgálatok eredményei egy héten belül rendelkezésre fognak állni Thomas Markle ügyében.
Egy ilyen árkategóriájú telefonnál a vásárlók joggal várhatják el, hogy a legfontosabb újítás megbízhatóan működjön.
Tízezrek pártolhatnak át másik biztosítóhoz az év végi kgfb-kampányban.
Szerbiában parlamenti többséget veszíthetett a korábbi hatalmi tábor, Prágában a közmédia függetlenségét féltő tömeg tiltakozott.
Az előttünk álló napokban többek között megjelenik a Phantom Blade Zero.
6 csillagjegy fordulatok előtt áll.
A filmsztárként is világhírű frontember, Jared Leto zenekara 2027. május 17-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
Ezt az autót a Lexus egy nagyon jól behatárolt célcsoportnak készítette. A teljes anyag Villanyautó teszt: Lexus ES 500e AWD címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Antalóczy Tibor.
A kereskedés első perceiben pozitív a hangulat a hazai piacon, a nagypapírok közül legjobban a Mol teljesít a nyitást követően.
Amikor antibiotikumot szedünk, általában arra figyelünk, hogy mielőbb meggyógyuljunk, és lehetőleg az emésztésünk se lássa kárát a kezelésnek. Arra viszont ritkábban gondolunk, hogy a gyógyszer a hüvely természetes baktériumflóráját is megváltoztathatja, ami olyan kellemetlen panaszokhoz vezethet, mint a viszketés, az égő érzés vagy a szokatlan folyás.
A főtitkári megbízatás akár tíz évre is kivonhatná a korábbi kormányfőt a napi magyar belpolitikából.
Palvin Barbi edzője megmutatta, miként zajlott a magyar szupermodell hathetes felkészülése a divatshow-ra. Komoly lelki és fizikai leterheltséggel járt a szülés utáni felkészülés, de Barbi a fáradtság ellenére is minden egyes edzésen megjelent.
Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a kgfb-kampány a magyarországi gépjárműállomány hetedét érinti, az előző évek tapasztalatai alapján a tulajdonosok 8-10 százaléka él a biztosításváltás lehetőségével. Az év végi kampányban a tarifákat idén is legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki a kötelező biztosítással foglalkozó 12 biztosító. Az érintett ügyfeleknek ezt követően egy hónapjuk van arra, hogy a piaci lehetős
A vörösbegy az egyik legkedveltebb kerti madár, amelyet jellegzetes narancsvörös melléről szinte mindenki felismer.
A vagyonadó a demokratákat is megosztja: Kalifornia kormányzója, Gavin Newsom is ellenzi, szerinte ronthatja a versenyképességet. Mi történt? Bő egy hét múlva, november harmadikán szavaznak Kaliforniában arról a javaslatról, amely egyszeri, öt százalékos vagyonadót vetne ki az állam legalább egymilliárd dolláros vagyonnal rendelkező lakóira. A javaslat a Demokraták között is komoly konfliktust robbantott ki, míg…
Kiderült, hol műtik meg a magyar válogatott térdsérülést szenvedő futballistáját. Tóth Milánnak a Vasas MTK elleni élvonalbeli bajnokiján szakadt el a keresztszalagja, ezért várhatóan ebben az idényben már nem lép pályára. A hírek szerint a 24 éves támadót hétfőn Ausztriában operálják meg.
A FAO vietnami képviseletének vezetője szerint az agrárinnovációk sikerét nemcsak a kísérleti eredmények, hanem a költségek, a piaci hozzáférés és a gazdák hosszú távú alkalmazkodóképessége is meghatározza.
Hiába a Fradiváros-ügy, Kubatov Gábor az esélyes.
Hétfőtől lezárásokra és torlódásokra kell számítani több autópályán, mert burkolatjavítási munkálatok kezdődtek.
Elon Musk szerint azért lassították a Starlinket, mert Ukrajna támadó dróncsapásokhoz használta. Zelenszkij tanácsadója szerint ez műszakilag lehetetlen volt.
Pierce Brosnan feleségének és fiainak friss fotójáért tekerj kicsit lejjebb!
Néhány egyszerű lépéssel felszabadíthatod az elfoglalt tárhelyet.
Dánia végleg megszünteti a nyérctenyésztést, és nem kér kivételt az Európai Unió 2027-ben életbe lépő tilalma alól. Az országban 2026 augusztusában már csak hét ilyen gazdaság működött.
Közel 40 millió forintért vásároltak növényeket a kertbe.
Amit a Csakfoci vasárnap délután megírt, hétfő reggelre hivatalossá vált: Berndt András vezetőedző felajánlotta lemondását Csákváron, amit el is fogadtak.
A 60 év körüli férfi súlyos sérüléseket szenvedett.
Egy építész szerint a szerződésekben hússzoros túlárazás is van.
A kormány 25 milliárd forintot fordít a magyar vállalkozások exportfejlesztésére
A New York-i parkban tesztelt humanoid robot bébiszitterként és társalkodóként is megállhatja majd a helyét.
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Az áldozat az ország másik feléből érkezett a nyugati határhoz, és a Kéktúra szakaszát teljesítette, gyalogosan kirándult.
Súlyos frontális karambol Szederkénynél.
A lázadásból luxus lett.
Meghan Markle édesapja, Thomas Markle botrányba keveredett: a beszámolók szerint a férfi otthonában kiskorúakról készült, szexuális tartalmú felvételekre bukkantak. A gyanús anyagokat állítólag a férfi fia, Thomas Markle Jr. találta meg, aki értesítette a hatóságokat.
Galata–Fener török rangadó – összecsap a két török ősi rivális.
A Wall Street Journal szerint a Trump-kormányzat Orbán Viktort javasolja az ENSZ főtitkárának, amit Moszkva és Peking is támogatna.
Már túl van az első "győztes meccsén" is...
Másodpercenként több tízliternyi büdös, zavaros folyadék ömlött a folyóba.
A kétszeres Forma-1-es világbajnok egész jó futamot teljesített az Aston Martinnal Amerikában, de egy ütközés megfosztotta a még jobb eredménytől.
A Red Bull csapatfőnöke, Laurent Mekies elismerte, hogy az istálló rajtproblémáit ebben a szezonban már nem tudják teljesen felszámolni, a végleges megoldásra pedig 2027-ig kell várni.
Ilyen még soha nem volt a Sztárban sztár adásában
2023-ban például 2500 fővel toldotta meg a magyar hadsereget. Az egyáltalán nem ritka, hogy korrigálni kell a becsült adatokat, de ez a 12,4 százalékot jelentő eltérés kilóg a sorból.
Súlyos baleset történt Törtel és Abony között, küzdenek a sofőrért.
A babaváró hitel, a CSOK, a falusi CSOK és a rezsicsökkentés szabályain nem változtat a 2027-es költségvetés – jelentette ki egy hete a parlamentben a miniszterelnök. Arról viszont nem beszélt Magyar Péter, mi lesz azzal a gyermekvállalást nem teljesítő csaknem 30 ezer házaspárral, akik számára november 1-jén, vagyis most vasárnap lejár a kétszer is meghosszabbított határidő. Még mindig nem jelent meg a helyzetüket rendező jogszabály sem.
Komoly eladási hullámra készülnek a befektetők Brazíliában, miután Luiz Inácio Lula da Silva hivatalban lévő elnök megnyerte a vasárnapi elnökválasztást. A piacok korábban a jobboldali fordulatra számítva emelkedtek, az eredmény azonban keresztülhúzta a várakozásokat: szakad a brazil reál, és a tőzsde is masszív mínuszban nyithat.
Volt olyan tétel, amelyen 18 millió forintos túlárazás volt.
Kelemen Ágnes szerint a mezőgazdasági tevékenység és a vízmegtartás kombinálható.
A II. kerületben történt a tragédia
Az új lakások megfizethetősége, az irodapiac visszafogott fejlesztési aktivitása és a műemléki épületek szállodai hasznosítása elsőre egymástól távoli témáknak tűnhetnek, mégis ugyanannak az ingatlanpiaci környezetnek a különböző oldalait mutatják. A közös pont a DVM, amely tervezőként, kivitelezőként és fejlesztői szemléletű szereplőként is rálát ezekre a folyamatokra. Massányi Tibort, a cég ügyvezető partnerét többek között arról kérdeztük, hogyan látja a piac jelenlegi állapotát, milyen hibák
Itt vannak az adatok!
A séta tempója is sokat elárulhat a jellemről.
Szíjj László érdekeltségei is hatalmas állami megbízásokat kaptak az Orbán-kormányok idején. Egyik cége 300 millió forintot adott a fideszes kampányokat segítő Megafonnak – derítette ki a Direkt36 az OCCRP nemzetközi tényfeltáró hálózattal közösen.
Jövőre több százmilliárd forintos költségvetési és uniós forrásból indítanak átfogó vízmegtartási programot Magyarországon, amelynek célja a klímaváltozás okozta vízhiány kezelése, valamint az országba érkező és a helyben keletkező vizek elvezetése helyett azok megtartása – hívta fel a figyelmet Facebook-videójában Gajdos László, a TISZA élő környezetért felelős minisztere.
A középvezetők gyakran nehéz szervezeti helyzetben vannak, és nem a prioritásaikkal vagy a döntésképességükkel van a baj. Mit jelez, ha a szervezetnek van egy nyelve, de a vezetők mégis másképpen működnek? Mikromenedzsment, a döntési szabadság határai és a szervezet reakciói. Hogyan segíthet a HR a középvezetőknek? Gulyás Ágnes HR szakember írása.
Súlyos balesetet szenvedett, majd meghalt egy túrázó Kőszeg és Velem között a Kendig-csúcsnál.
A nemrég bejelentett Wekerle Plusz program a mostani állás szerint vonzóbb választást jelent a piaci hitelekhez képest, új lakásokra 3, használtakra 5 százalékos hitelt kínálnak.