Olvasónk hosszú utazásokhoz és napi ingázáshoz választotta a Jaguar első villanyautóját. A 2019-es I-Pace működésével már a kezdetekkor is voltak gondok, a tűzveszélyt csak az akkumulátor teljes cseréje zárná ki, de az egy vagyonba kerül.
Keresés a hírek között – 2026. október 29. 18:00 előtti hírek
2026. október 29. 18:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Fotó: Bosch A Bosch 2000 óta működik Bernolákovón (Cseklész, Szenci járás). Az üzem évente mintegy 250 ezer generátort újít fel, éves forgalma körülbelül 14 millió euró, nyeresége pedig hozzávetőleg 130 ezer euró. Roman Pavel, a vállalat szóvivője megerősítette, hogy a gyártást 2027 márciusának végéig fokozatosan megszüntetik, majd a telephelyet bezárják – írja a HN. A Bosch szerint a döntés hátterében az autóipar átalakulása, a globális piac visszafogott fejlődése, valamint az erősödő ár- és ve
Az elektromos autók egyik legdrágább alkatrésze továbbra is az akkumulátor. Nem véletlen, hogy az autógyártók és a politikai döntéshozók egyaránt stratégiai kérdésként kezelik, hol készülnek az akkumulátorcellák, és ki ellenőrzi az előállításukhoz szükséges technológiát. Az Európai Bizottság márciusban bemutatott Industrial Accelerator Act nevű javaslata ezért előnyben részesítené az Európai Unióban gyártott alkatrészeket és akkumulátorokat bizonyos közbeszerzéseknél és állami támogatási program
Országos szakszervezeti sztrájkot hirdettek meg péntekre, és ezzel egy időben diáktüntetések várhatók: Milánó központját lezárják, Rómában biztonsági gyűrű övezi a Colosseumot.
Szárnyal a Shell részvényeinek árfolyama, ami nagyon jót tehetett az energetikai miniszter vagyoni helyzetének.
A magyar napilappiac már 2025-ben súlyos válságban volt, a következő évben pedig lényegében eltűntek a hagyományos politikai napilapok. Polyák Gábor, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke a Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági magazinjában arról beszélt, hogy a nyomtatott sajtó visszaszorulása évtizedes folyamat eredménye, amelyet az állami támogatások sem feltétlenül tudnak megfordítani.
A női vezetők továbbra is bíznak saját vállalatuk növekedési lehetőségeiben, ugyanakkor lényegesen óvatosabban ítélik meg a gazdasági környezetet és a jövőbeli bővülés lehetőségeit, a férfi vezetőknél. A KPMG 2026-os Global Female Leaders Outlook felmérése szerint a női vezetők a bizonytalan környezetben elsősorban arra helyezik a hangsúlyt, amit saját szervezetükön belül képesek befolyásolni.
Az UEFA nagyon le akar számolni Gianni Infantinóval, ehhez azonban a következő hetekben kell egy jelölt, aki a jövő évi tisztújításon szembe is tudna szállni vele. Az MLSZ elnöke pedig már kivívta az európai szövetség szimpátiáját.
Jogerősen elutasították a felperesek keresetét.
Megduplázódott a Shell profitja.
A választások eredményeit alapul véve elképzelhető, hogy tavasszal ismét választások lesznek – vélekedik Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő.
Szerintük jó, hogy az LMBTQ-jogok érvényesülnek.
A Telex információi szerint egyebek mellett a Volánbusz-ügy egyik gyanúsítottjának vallomása és egy nyomkereső kutya jelzése alapján döntött úgy a bíróság, hogy három hónappal meghosszabbítja Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter letartóztatását, mivel már a bizonyítási eljárás befolyásolásának veszélye is fennáll vele kapcsolatban. Papp Gábor, Seszták védője a lapnak azt mondta, a széfben, melyben a bíróság szerint a politikus 9 milliárd forintot tárolt készpénzben, csak dokumentumo
Gyökeresen átalakul a Waberer’s cégcsoport, új nevet is kap.
Közel negyvenöt percen át tartó, feszült licitharcban dőlt el Claude Monet eddig nyilvánosság elől elzárt, monumentális festményének sorsa a Sotheby’s párizsi termében. Az impresszionista mester alkotása nemcsak a várakozásokat múlta felül messze, hanem azonnal átírta a franciaországi műkincspiac történetét is, amit négy önálló fejezetben tekintünk át.
Brüsszel végrehajtást vár, a kormány megtakarítást.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban hónapok óta tombol az ebola.
Francia sajtóértesülés szerint az UEFA körül Infantino kihívóját keresik, és Csányi Sándor neve is elhangzott. Az MLSZ nem tud a jelöltségről.
"Új családtag érkezett", jelentette be Herceg Dávid felesége, Pál Bianka közösségi oldalán.
Közönségszavazás dönt a mosolygós napocskáról.
Az idei súlyos aszály következményei 2027-ben is gondot okozhatnak a növénytermesztésben és az állattartásban.
November elsején befejezi sugárzását a rádiócsatorna, közölték az okát.
Rangadó vár az FC Liverpoolra vasárnap az Arsenal ellen a labdarúgó Premier League-ben.
A gyanúsított lakásán a rendőrök nekik felállított csapdákat is találtak.
Jobb, ha erről te is tudsz
Két együttműködési megállapodást írt alá Washingtonban az amerikai és a magyar külügyminiszter
Szakmaiatlannak és felháborítónak tartja Szombathely polgármestere azokat a feltételeket, amelyeket az azbesztmentesítési pályázaton a támogatást igénylők számára előírtak.
A modern toborzási csapatok egyszerre szembesülnek a jelöltek és a munkáltatók ellentmondásos elvárásaival. A Gartner HR Szimpóziumán bemutatott négy kulcsfontosságú trend rávilágít arra, hogy a mesterséges intelligencia és a megváltozott piaci erők hogyan alakítják át a recruiterek mindennapjat.
Koruk színvonalán ezek a magyar traktorok korszerű konstrukciójú gépek voltak, sőt akadtak olyan egyedi vonásaik, amelyek miatt mindmáig legendás a hírük.
A vállalat eladásai visszaestek, a kínai piacon pedig egyre keményebb versennyel kell szembenéznie.
Három óra alatt juthatnánk el Budapestről Prágába? Magyar Péter a cseh miniszterelnökkel egyeztetett a több mint 10 milliárd eurós gyorsvasúti tervről, az energetikai együttműködésről, és Orbán Viktor ENSZ-főtitkári esélyeiről is kemény véleményt mondott. Olvasd tovább: https://hellomagyar.hu/2026/10/29/budapest-praga-magyar-vasut-csehorszag/
Orbán Anita külügyminiszter közösségi oldalán jelentette be, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel két fontos együttműködési megállapodást írtak alá a csütörtöki találkozójukon.
November 1-jétől megszűnik a Nemzeti Sportrádió, mert a működtetése gazdaságilag nem fenntartható, közölte csütörtökön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
A vendégek komfortérzetét a medencék és a szolgáltatások mellett a beltéri környezet minősége is jelentősen befolyásolja. Ennek javítását szolgálja a Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ téli fürdőjében megvalósult légkezelőberendezés-csere, amely a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.
Üres széf, milliárdos rejtély.
Átfogó iskolafejlesztési programot indít az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a hazai oktatási intézmények modernizálására - jelentette be Lannert Judit oktatási miniszter.
A talajokban, a folyókban és a felszín alatt is csökkent a víz mennyisége Magyarországon. A kutatók szerint a vízhiány mára országos problémává vált, és a korábban kevésbé érintett térségekben is jelentkezik.
Erős kritikát fogalmazott meg a Bayern München legendája.
Az Eurostat csütörtökön adta közre jelentését.
Rubio két fontos megállapodást írt alá a magyar külügyminiszterrel.
Győri Balázs 51 évet élt.
Számos konkrét tudományos és digitalizációs együttműködésről, köztük több millió eurós közös kutatási pályázatok indításáról és az európai szuperlézer-konzorcium finanszírozásának átalakításáról állapodott meg Magyarország és Csehország – számolt be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter egy Facebook-bejegyzésben.
A két ország közlekedési minisztere Prágában írt alá együttműködést, amely a vasúti kapcsolatokra és a visegrádi gyorsvasútra is kiterjed.
Brüsszel egy évet halasztana.
A civilek elleni támadással Melania Trump tűzszünetét sikerült megsérteni.
A Tisza-kormány intézkedéseivel kapcsolatos alkotmányossági aggályait osztotta meg a Fidesz-frakció a Velencei Bizottság Magyarországra látogató delegációjával csütörtökön – tájékoztatott az ellenzéki képviselőcsoport a Facebook-oldalán.
A külügyminiszter két megállapodást jelentett be a Marco Rubióval folytatott tárgyalása után.
Patakokban folyik majd a sör, és azt is megtudjuk, miért nem fázik a macska az ablakban.
Egy hűvös nap után sokaknak jól esik a kellemesen meleg lábfürdő. Egyszerű otthoni program, ám a víz hőmérsékletére és az időtartamra figyelni kell, bizonyos keringési problémák vagy cukorbetegség esetén pedig elővigyázatosság szükséges.
Emelkedik a fizetendő kata összege, ugyanakkor a tb-ellátások számításának alapja is nagyot nő, derül ki A kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról című, a kormány frissen benyújtott törvényjavaslatából. Cserébe törvényben rögzítik, hogy a meglévő munkaviszonyt ne lehessen kisadózó egyéni vállalkozással „kiváltani”. Ez az adózás szempontjából fontos.
Újabb lendületet kaphatnak a Magyarországot Csehországgal és a régió többi országával összekötő vasúti fejlesztések.
Megerősített létszámmal készülnek az elkövetkező időszakra.
Ezt mondta el a szakértő.
Marco Rubio és Orbán Anita ezen kívül a két ország közötti bűnüldözési együttműködésről is megállapodást kötött.
Egy német állatkertben történt a baleset
Hiába cammogott lassan a medve 2026-ban, a kriptopiacon mindig történik valami izgalmas. Botrányok és nyertesek a Forbes Money podcastban.
A BDPST Group szerint nem változott a Gordiusz Magántőkealap befektetői köre, és az alap továbbra is a cégcsoport érdekeltségébe tartozik. A Gránit Alapkezelő a NAV-hoz fordul, hogy tisztázza, miért térnek el a nyilvánosságra hozott adatok a korábban bejelentettektől. Mi történt? Reagált a BDPST Group a Forbes csütörtöki cikkére, amelyben arról számoltunk be, hogy Tiborcz István…
További részleteket nem árult el a találkozóról a Tisza-kormány külügyminisztere.
Hans Sigl 57 évesen, ősz hajjal sármosabb, mint valaha.
Begyújtotta a motort a BUX.
Valkó Mihály vezérigazgatót Matolcsy György ügyével kapcsolatban vették őrízetbe.
99 százalékos feldolgozottságnál nincs változás a mandátumok eloszlásában.
Két együttműködési megállapodást írt alá a magyar és az amerikai külügyminiszter.
Akkumulátordiagnosztikai labor nyílt Kistarcsán; a Magyar Akkumulátor Szövetség (HUBA) szerdán átadott laborkonténerében a használt járműakkumulátor-modulok állapotvizsgálatához fejlesztenek tesztberendezést és eljárást azzal a céllal, hogy később hasonló modulok hatékony osztályozását tehessék lehetővé.
Papp Gábor fenntartja, jogsértő volt, ahogy őrizetbe vették a volt minisztert.
Hosszú orr, négy hajtott kerék, jellegzetes dízelhang: a Dutra a magyar gépgyártás egyik legkönnyebben felismerhető alkotása.
Nem mindenki fogadta kitörő örömmel a döntést.
Rendszerfejlesztés miatt október 29-ről 30-ra virradó éjszaka több órán át szünetel az Erste Bank számos szolgáltatása. Az ügyfeleket figyelmeztetik, hogy előre tervezzék meg bankügyeiket, mivel az elektronikus bankolás több funkciója nem lesz elérhető ebben az időszakban.
Tíz éven belül minden harmadik idős fát elveszíthetjük a klímaváltozás miatt Budapesten, és az új ültetésű fák fele nem éri meg az ötéves kort, ezért meg kell változtatnunk az ültetési technológiát. Budapesten már 65 utcában bizonyított a Stockholm faültetési rendszer. Megnéztük, hogyan működik.
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy férfit, aki megölt két villanyszerelőt, holttestüket pedig ismeretlen helyre rejtette – tudatta a táblabíróság csütörtöki döntését a Győri Fellebbviteli Főügyészség.
A Dóm téren felállított, mintegy 50 méter magas óriáskerékről már most madártávlatból lehet megnézni a várost, a nosztalgia körhintára azonban november 2-ig várni kell.
Az Európai Központi Bank mindhárom irányadó kamatot változatlanul hagyta.
A Ferrari kivételével az összes Forma–1-es csapat fiatal pilótának ad lehetőséget a Mexikói Nagydíj első szabadedzésén.
Tegnap volt az első meghallgatás
Magyar Péter Andrej Babisszal tartott közös sajtótájékoztatót Prágában, ahol a V4 új lendületéről és egy észak-déli gyorsvasútról is beszélt.
Több mint két hónappal Hayden Panettiere halála után a rendőrség lezárta a nyomozást a színésznő tragédiájának ügyében. A hatóságok megerősítették, hogy Panettiere véletlen gyógyszer-túladagolás következtében hunyt el, a vizsgálat nem talált olyan külső sérelemre utaló nyomokat.
November első hete izgalmas fordulatokat hozhat a szerelemben.
Hányszor nézted már tehetetlenül, ahogyan a gondosan felvert tojásfehérjéd pillanatok alatt szomorú, vizes tócsává roskad össze a tál alján? Nem a te ügyességeddel van a baj, csupán senki nem árulta el azokat az apró, kulisszák mögött őrzött mozdulatokat, amelyeket a tapasztalt cukrászok rutinszerűen alkalmaznak a műhelyekben.
Ötszörösére, 20 milliárdról 100 milliárd forintra emeli a kormány az országos úthálózat felújítására szánt keretet, miközben a Magyar Közút karbantartási forrásait is jelentősen növelik. Emellett öt jelentős közlekedési fejlesztés előkészítése indulhat el.
2026 szeptemberében az ipari termelői árak a belföldi értékesítésben 7,2 százalékkal, az exportértékesítésben 6,7 százalék-kal emelkedtek éves összevetésben, így átlagosan 6,9 százalékkal voltak magasabbak, mint 2025 szeptemberében; az előző hónaphoz képest a belföldi értékesítési árak 1,5, az exportárak 1,6 százalékkal növekedtek, így az ipari termelői árak összességében 1,6 százalékkal lettek nagyobbak – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Megörül az internet az álarcos jótevőért.
Több napos várakozás után került sor a találkozóra.
Elfogatóparancs után üzent Májer Bálint.
Ha gyakran érzi merevnek a nyakát, a vállait, sokszor fáj a feje, akkor itt az ideje, hogy jobban odafigyeljen mindennapi testtartására. A panaszok hátterében a legtöbb esetben a hibás testtartás áll. Cikkünkből kiderül, hogy mit tehet, hogy ezt elkerülje, és melyek azok az esetek, amikor komolyabb probléma gyanítható a háttérben, amivel javasolt orvost felkeresni.
Poszttraumás növekedés. Ez a fogalom jut eszembe, miközben Fábián Elizát, a The Pre állapotkozmetikai márka megálmodóját hallgatom, ahogy elmeséli, milyen utat járt be az elmúlt hét évben.
Történelminek nevezte az első cseh-magyar kormányülést, méltatta a visegrádi négyek együttműködését és beszélt a V4 országok közötti gyorsvasút terveiről is Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Prágában, az Andrej Babis cseh kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületét a Fidesz még kormánypártként rendszeresen kritizálta, Gulyás Gergely „átpolitizálódott véleményező testületnek” hívta.
Felhős, borult időjárásra kell készülni a hétvégén, amikor több helyen eső és zápor is előfordulhat, miközben a szél időnként megerősödik, a nappali hőmérséklet pedig jellemzően 10–15 Celsius-fok között alakul.
Több megkezdett doboz sör volt a férfinál.
A nemzetközi visszhangot kiváltó Naza filmben névtelenséget kérő izraeli tisztek megrázó beszámolóikból derül ki, hogyan segített nekik a mesterséges intelligencia a célpontok azonosításában, akiket gyakran otthonukban, családjukkal együtt likvidáltak. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nemcsak őket, hanem a film készítőit is árulással vádolja.
A vonat engedélyt kapott az indulásra
Országszerte borult, hűvös idő érkezik, pénteken is marad az erősen felhős ég, délen helyenként esővel és visszafogott nappali hőmérsékletekkel.
A volt fejlesztési miniszter védője szerint semmi nem bizonyítja, hogy védence milliárdokat rejtegetett volna otthonában. A bíróság ugyanakkor egy tanúvallomásra és egy pénzkereső kutya jelzésére hivatkozva meghosszabbította a politikus letartóztatását. Mi történt? Tagadja Seszták Miklós ügyvédje, Papp Gábor, hogy a volt fejlesztési miniszter 9 milliárd forint készpénzt tartott volna kisvárdai otthonának széfjében – írta a…
Nemrég ismét felkereshettem a Pac-Man főhadiszállást, hogy a legendás kiadó öt érkező játékát tudjam kipróbálni.
Van valami különös vonzereje azoknak az otthonoknak, amikben nem minden tökéletes. A parketta itt-ott megnyikordul, az ajtókon látszik az idő, a bútorok nem ugyanabból a kollekcióból származnak, mégis azonnal otthon érezzük magunkat.
Washingtonban találkozott a magyar és az amerikai külügyminiszter.
Két, az energetikai szektort és a rendvédelmet érintő együttműködési megállapodást írt alá Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel – közölte Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter Facebook-bejegyzésében.
Itt az igazság a citrom héjáról.
A társaság vezérigazgatója, Valkó Mihály jelenleg letartóztatásban van, ezért nem tudja ellátni a feladatát.
Papp Gábor hangsúlyozta, a hatóságok nem foglaltak le készpénzt Sesztáktól.
Végigjátszotta az FC Köbenhavn csütörtöki kupamérkőzését Markgráf Ákos. A magyar válogatott kerettag védővel a kezdőcsapatában a dán együttes 3–0-ra nyert…
Ezt valószínűleg sosem felejtik el.
Összeszedtük, melyik jegy mennyire marad meg az emlékezetben, a legkevésbé feltűnőtől a legfelejthetetlenebbig.
A New Balance vadonatúj sziluettel rukkolt elő. Megérkezett a 983-as, amit a 2000-es évek futócipő-archívuma ihletett. A modell bevezetését egy izgalmas, globális kampánnyal indítják, amelyben a két márkanagykövet, Coco Gauff és Aminé, a rapper fog össze. Az eltérő stílusú páros tökéletesen bemutatja, hogy a 983-as milyen sokoldalúan illeszkedik a legkülönfélébb szettekhez.
A határmenti Schattendorf önkormányzata 2023-ban zárta le a járműforgalom elől az ágfalvi határátkelőt, amivel hatalmas kerülőre kényszerültek az ingázók.
Két fontos együttműködést írtak alá.
Tavaly közel 150 ezer lakóingatlan cserélt gazdát Magyarországon, ami 14,5 százalékos növekedést jelentett egy év alatt.
Évi 5-6 százalékos hozam is kijöhet a Wekerle Plusz lakástakarékkal – kiszámoltuk.
Mélyül a két ország közötti együttműködés.
Kőkemény valóság kilenc epizódban.
A kegyelmi ügy kedvezményezettje megpróbálta rábírni a gyermekvédelmi rendszer egyik áldozatát arra, hogy másítsa meg vallomását. Kónya Endre hasonlót tett korábban abban az ügyben, amiben jogerősen elítélték mint főnöke, a bicskei gyermekotthon pedifil igazgatójának cinkosát.
Mexikóvárosban folytatódik ezen a hétvégén a 2026. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat, ahol Kimi Antonelli igencsak jó esélyekkel biztosíthatja be első világbajnoki címét.
A Paramount Pictures hivatalosan is megkezdte a globálisan több mint 350 millió dolláros bevételt termelő horrorsorozat harmadik részének előkészítését, miközben az eddigi rendező átadta a stafétabotot. A stúdió döntését és a háttérben zajló átrendeződéseket négy önálló részletben foglaljuk össze.
Izgalmas adatokat gyűjtött a Rubin Obszervatórium a Naprendszer peremvidékéről.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti biztost rendelt ki a Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt.-hez a további jogszerű működés szavatolása érdekében. A társaság vezérigazgatója jelenleg nem tudja ellátni a feladatát - közölte a jegybank csütörtökön az MTI-vel.
Eladó egy csodálatos Shelby Daytona, ráadásul kimondottan jutányos áron adják, azonban van vele egy kisebb probléma.
Ne megszokásból induljon ki a repülőtérre, ugyanis fontos változást jelentett be a Ryanair.
A GTC alapvető finanszírozása a következő négy-öt évre biztosított, így a vállalat fő prioritása most a magas kamatú hitelek visszafizetése és a működési hatékonyság növelése – fejtette ki rövid interjúban a Portfolio kérdéseire Rencz Botond és Országh Mihály. A lengyel és dél-afrikai tőzsdén jegyzett GTC vezetői szerdán hivatalosan is átadták a Centerpoint 3 irodaházat a Váci úton. A cég eközben küzdelmes időszakból igyekszik kilábalni, hiszen érintett volt a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak
Jön a Magánegészségügyi Summit 2026.
Öt év és egy hónap szabadságvesztést kapott.
Fejes Péter volt főügyész annak ellenére is szükségesnek tartja a változásokat, hogy állítja, nem veszítette el hitét a vádhatóságban. Szerinte bizonyos esetekben a rossz kommunikáció is rontotta a szervezetbe vetett közbizalmat.
Valkó Mihály Matolcsyval együtt került rács mögé.
A Mol visszaigényel mintegy 133 milliárd forintot a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, mert az Európai Unió Bírósága jogellenesnek minősítette a Magyarország által 2023 óta alkalmazott szén-dioxid-kvótaadót.
Az átlagos nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között alakul.
A férfi két és fél éve titokban befolyásolni akarta az egyik áldozatot.
Amerikai kutatók egy olyan, méretei alapján valószínűleg törpebolygóra bukkantak, ami a Plútónál is távolabb kering a Naptól.
Zárt ajtók mögött arra ösztönzik a Trump-adminisztráció tisztviselői az amerikai vállalatokat, hogy vegyék át az Atlanti-óceánon jelenleg az Egyesült Államok felé tartó orosz gázolajszállítmányokat. Az érintett cégek azonban a súlyos jogi következményektől és a reputációs kockázatoktól tartva elzárkóznak az üzlettől - tudta meg a Washington Sun.
Az Európai Központi Bank (EKB) döntéshozói készen állnak arra, hogy decemberben ismét kamatot emeljenek, amennyiben az inflációs kilátások nem javulnak. Bár a jegybank a legutóbbi ülésén változatlanul hagyta az irányadó rátát, a közel-keleti háború gazdasági következményei és az energiaárak megugrása miatt az év végén újabb szigorításra lehet szükség az áremelkedés megfékezése érdekében - számolt be a Bloomberg a birtokába jutott belsős értesülésekről.
Mennyibe kerül 1 köbméter víz? A lakóhely, csatornadíj és a társasházi elszámolás miatt jelentős különbség lehet két háztartás vízszámlája között.
Ígéretet tett a hazautazásra és a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében indult eljárásban való részvételre Májer Bálint.
A döntés még nem jogerős, Hankó élhet panasszal. Csakhogy a hajvágás nem egy kapcsolattartási forma, így arra nincs lehetősége a fogvatartottaknak.
Hat nappal csuklótörése után Jorge Martín rajthoz áll a gyorsaságimotoros-világbajnokság idénybeli 19. versenyhétvégéjén, a Malajziai Nagydíjon. Erre komoly indoka van a 2024-es világbajnoknak. A szabadedzés után viszont megvizsgálják az orvosok.
Havi 100 ezer dollárt is elkérhetnek egy minimális előnyért
Balesetvizsgálati szakértőt kérdeztünk, hogy zajlik majd a vizsgálat és hogyan történhetett Spanyolországban idén már másodszor súlyos vonatszerencsétlenség.
Hatórás meghallgatáson ismertette álláspontját Fürcht Pál az aranykonvoj-ügyben. Szerinte már a kezdetektől nem stimmelt az ügy.
Manipulatívnak és hergelésre alkalmasnak nevezte közleményében a Puskás Akadémia a miniszterelnökség által ma közzétett úgynevezett tao-térképet, melyen az elmúlt tizennégy év valamennyi látvány-csapatsportágat támogató döntését feltüntették. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a negyedik legtöbb támogatást éppen a Felcsút kapta.
Barna Zsolt elnök-vezérigazgató elmondása szerint a névváltoztatási javaslatról a társaság 2026. december 8-ai közgyűlése dönt, majd terveik szerint a szükséges cégjogi eljárásokat követően, 2027. január elején lép hatályba. A cégek átnevezése fokozatosan történik, összköltsége elenyésző. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása - válaszolta Barna Zsolt újságírói kérdésre. Barna Zsolt A Waberer’s név évt
Ma öt éve hunyt el váratlanul a legendás színész.
Több ezer embert vágott mellbe a kormányfő bejelentése: kedden hozták nyilvánosságra, másnaptól már hatályba is lépett az Otthon Startot váltó új, Wekerle Plusz nevű lakáshitel, ami szakértők szerint inkább szigorításokat, mint engedményeket tartalmaz. A lakásvásárlók pánikba estek, aki pedig nem tud időben lépni, havonta több tízezer forintot bukhat.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség indítványának megfelelően a lélegeztetőgép-biznisz kapcsán két ember letartóztatásáról döntött csütörtökön a Győri Járásbíróság. Mindkettőjüknél arra hivatkozott a nyomozó hatóság – amit a bíróság is elfogadott –, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének a veszélye.
Nem mindennapi jelenet játszódott le.
Állítólag olyan jelöltet keresnek, aki le tudja győzni Infantinót.