A cselgáncsban Európa-bajnoki címet szerző, majd a televíziós műsorokban és a küzdősportok világában is bizonyító Szabó Franciska új fejezetet nyitna életében. A sportolónő edzői pályára készül, miközben a családalapítás gondolata is egyre inkább foglalkoztatja.
Keresés a hírek között – 2026. október 30. 10:00 előtti hírek
2026. október 30. 10:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
A közel-keleti válság tovább hajtja fefelé a dízel árát.
Jelentősen emelkednek a pótdíjak a vonatokon, a HÉV-en és a helyközi autóbuszokon november 2-ától – közölte a MÁV-csoport. A vasúttársaság közlése szerint az emelt összegű pótdíj az eddigi 25 ezer forintról 30 ezer forintra ugrik. A szigorítás különösen érzékenyen érinti a budapesti elővárosi vonalak kötelező jegyelővételi zónáit, ahol az alapelv szigorú és világos: előbb jegy, utána felszállás. Aki ezen állomásokon érvényes menetjegy nélkül száll fel a szerelvényekre, annak a menetdíj mellett a
Los Angeles-i otthonában érte a halál a Star Trek és az X-Men filmek világhírű sztárját. A hozzátartozók most hozták nyilvánosságra, hogy a színész élete utolsó szakaszában súlyos betegséggel küzdött.
A közel-keleti válság tovább hajtja fefelé a dízel árát.
A hatalmas árengedmények nem mindig jelentenek valódi megtakarítást.
A hűvösebb napok beköszöntével érdemes új, mégis hagyományos finomságokat kipróbálni. A milánói halottak kenyere egy omlós textúrájú, izgalmas őszi sütemény. Ezzel a recepttel pillanatok alatt elhozhatod Lombardiát a konyhádba!
A Széchenyi István Egyetem nagy hangsúlyt fektet a robotika oktatására és a műszaki érdeklődésű fiatalok tehetséggondozására. Az intézmény már kilencéves kortól lehetőséget biztosít a robotépítés és -programozás elsajátítására, a résztvevőket pedig rendszeresen felkészíti hazai és nemzetközi versenyekre. Emellett idén az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karon rendezték meg a First LEGO League megmérettetés regionális fordulóját, a központi campus pedig a WRO magyaror
Kilométereken át tartó gyorshajtást rögzítettek az M6-oson. Új sebesség-ellenőrzési rendszer jöhet.
A Nobel-békedíjas Dmitrij Muratovhoz kötődő lap szerint az orosz hatóságok módszeresen lehetetlenítették el a működésüket. November 9-én lekapcsolják a szervereket is.
The Czech and Hungarian governments held a joint meeting, where topics discussed included, among other things, a high-speed rail line connecting the V4 countries, and energy projects.
A szerencsétlenségben négyen vesztették életüket.
A Famalicão 2–2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3–1-re legyőzte a Bragát a Portugál Ligakupa negyeddöntőjében. Szűcs Tamás a 73. percben állt…
Új tulajdonoshoz került a hódmezővásárhelyi Rádió 7-et működtető médiacég. Szöllősi Emese még idén teljesen új rádiómárkát indítana a jelenlegi helyett. A korábban Rákay Philip Fidesz-közeli milliárdos megafonos influenszer érdekeltségébe tartozó társaságnál a választások után leépítések történtek, és a műsorkínálat is jelentősen átalakult.
Edináék mindent bevetnek az Ázsia Expresszben.
Eljárt felette az idő, pár hét múlva nyugati szomszédunknál is végleg ejtik az autópálya-díj rendezésének egyik formáját.
Egy frissen lemosott, kívülről csillogó-villogó használt autó könnyen elnyerheti a tetszésünket, a szép külső azonban sokszor rejt kellemetlen meglepetéseket. Szerencsére akad néhány árulkodó részlet, ami segíthet kideríteni, milyen múlttal bír a kiszemelt jármű.
Nem csak pályára lépett, a siker kulcsfigurája is lett a hajrában – törött bordái ellenére.
Ausztriában megszűnik a kiragasztható autópálya-matrica.
Szigorú alkoholfogyasztási és -értékesítési korlátozások lépnek életbe Milánóban, az AC Milan és a Ferencváros november 5-i Európa Liga-mérkőzése előtt. A tiltás a belváros mellett a San Siro stadion környékére is kiterjed, és az esti órákig érvényben marad.
Komoly fordulat jöhet Jules Koundé barcelonai pályafutásában: a katalán klub már hajlandó lehet megfontolni a francia védő eladását. A Chelsea eközben már felvette a kapcsolatot, hogy tájékozódjon az átigazolás feltételeiről, de konkrét ajánlatról egyelőre nincs hír.
Hackertámadás érte a Binance-t, a világ legnagyobb kriptotőzsdei platformját.
Megawattóránként 101 euró fölé emelkedett az európai gázár, újabb, 2022 óta nem látott szintre kapaszkodva. Ami még aggasztóbb: a határidős jegyzések alapján a magas árszint a tél jelentős részében fennmaradhat – derül ki az ICE árútőzsde adataiból.
A hideg hónapokban különösen fontos odafigyelni a lakás páratartalmára és hőmérsékletére. A túl nedves levegő kedvez a penész megjelenésének, míg a túl száraz környezet irritálhatja a légutakat, és ronthatja az alvás minőségét.
Andrej Babis cseh és Magyar Péter magyar miniszterelnök egyaránt a pragmatikus, nemzeti érdekeken alapuló szövetség fontosságát hangsúlyozta.
Drágulnak a pótdíjak a jövő héttől.
Készülnek a hatóságok
Mérsékelheti a foglepedékben élő mikroorganizmusok szaporodását és savtermelését.
Letartóztatták a felfegyverkezve elkövetett rablással gyanúsított férfit.
86 éves korában meghalt Patrick Stewart, akit a legtöbben a Star Trekből és az X-men-filmekből ismerhettek. Kollégái sorra búcsúznak tőle.
A külügy után a belügy volt soron.
A McLaren a nehéz szezonkezdet után futamgyőzelmekig jutott, a Mexikóvárosi Nagydíj előtt azonban már a Red Bull-lal azonos pontszámmal áll a konstruktőri harmadik helyért zajló küzdelemben.
Brett Sylviát csütörtökön mentették fel tisztségéből.
Íme néhány a legjobb vasforrások közül
A friss fejlesztőkörnyezet a swapchainen is módosít, így több kontrolt kap az AMD általa.
Felvétel készült a veszélyes mutatványról.
Íme hat olyan dolog, amit egy férfi egyszerűen nem csinál, ha valóban jól érzi magát a bőrében és a párkapcsolatában.
Elhunyt a pankráció legendás óriása, Julio Barrera, aki Jumbo Baretta néven vált világhírűvé. A fénykorában 170 kilót nyomó sztár 59 éves volt. A halála okát nem közölték.
Az amerikai védelmi minisztérium tisztviselői az elmúlt hetekben arra kértek több NATO-tagállamot, hogy fogják vissza az Oroszország jelentette fenyegetéssel kapcsolatos retorikájukat, mivel a Pentagon szerint ezzel aláássák a kontinens biztonságát - jelentette a Reuters.
Lezárult az autós Oscar-díjként is emlegetett autós díj szavazásának első köre, amelyben az idei új típusok felhozatalából választotta ki a nemzetközi zsűri a hét legjobbat.
Schmidt Mária több mint egy hete várja Tarr Zoltán válaszát az ügyben.
Újabb kérője akadt Lisandro Martíneznek: a Barcelona mellett az Atlético Madrid is megszerezné a Manchester United argentin védőjét. A spanyol klubok érdeklődése komoly átigazolási versenyt indíthat el, miközben a 28 éves játékos szerződése 2027 júniusáig köti az angol együtteshez.
Új szabályokat vezetett be az I. kerületi önkormányzat: a kutyát sétáltató gazdáknak november 21-től kakizacskót és a kutyavizelet feltakarításához elegendő vizet is maguknál kell tartaniuk, ezeket a közterület-felügyelők ellenőrzik.
Új kutatás fedi fel, kinek segíthet a filléres gyógyszer.
Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója a Napindítóban.
A Tesco megállapodott csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek eladásáról a nemzetközi Ahold Delhaize kiskereskedelmi csoport számára. 1,2 milliárd euró készpénzt várnak az eladásból, a brit áruházlánc pedig a befolyó összeg nagy részét részvény-visszavásárlásra fordítja. A tranzakció a magyarországi hálózatot nem érinti, az továbbra is a Tesco tulajdonában marad.
Összeütközött a levegőben két helikopter, amelynek következtében mindkét légi jármű egy autópályához közeli mezőre zuhant Oregonban. A balesetben hárman meghaltak. Egyelőre nem tudni, mi okozta a szerencsétlenséget, a hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben.
Ismét Erling Haalandról beszél a világ. A Manchester City labdarúgója a Brighton and Hove Albion ellen megnyert Ligakupa-mérkőzés után ikonikus szettben jelent meg a pályán. A szurkolók egy ismert színészhez hasonlították, a norvég válogatott játékos pedig humorosan reagált.
Kipattant a mentőből, és már ment is vissza.
Kim Dzsongun a mesterséges intelligencia és a drónok felgyorsított katonai fejlesztését sürgette egy észak-koreai fegyverbemutatón.
Észak-koreai hackerekhez vezethetnek a Binance elleni, mintegy 6,3 milliárd dollárt érintő támadás nyomai. A blokkláncelemzők szerint a Lazarushoz kapcsolódó TraderTraitor állhat az október 29-i akció mögött, amely során percek alatt több hálózaton is kiürítettek tőzsdei tárcákat. A Binance hozzávetőleg 3 milliárd dollárnyi eszköz zárolásáról és a veszteségek teljes fedezéséről számolt be, az elkövetők kilétét azonban még nem erősítette meg.
Váratlan fordulat?
Az amerikai elnök Nobel-díjas kijelentéseiből csináltak viccet
A Jófogás és a Vatera oldalak reklámértékesítését is átveszi az Atmedia Csoport jövő évtől. A népszerű online piacterekkel bővül az egyébként is széles tematikájú portfólió.
Napirend előtt is voltak személyeskedő viták a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén, aztán folytatódtak akkor is, amikor a BKK átalakításáról beszéltek a fővárosi képviselők.
Mintegy ezer négyzetméternyi védett nádast taroltak le markológéppel Balatonberényben, egy lakópark előtti partszakaszon, ezzel súlyosan megkárosítva a Natura 2000-es terület élővilágát. Az ügyben rendőrségi nyomozás indult.
2011 kulcsév volt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kialakításában. A kormány ülésein is téma volt az Alaptörvény előkészítése, majd annak 2011. áprilisi elfogadása után a jogszabályi környezetbe ültetése.
Trent Alexander-Arnold egyre kevesebb lehetőséget kap a Real Madridban, ami több Premier League-klub, köztük a Liverpool érdeklődését is felkeltette. A korábbi liverpooli közönségkedvenc azonban a hírek szerint nem akar visszatérni Angliába: továbbra is Madridban szeretné kiharcolni a helyét.
Nézd meg, Te mivel szembesülsz október 31-én és november elsején!
A lapot a közelmúltban külföldi ügynöknek minősítették, megfosztották az adománygyűjtés lehetőségétől, és a szerkesztőségének is ki kell költöznie a csaknem harminc éve használt moszkvai épületből.
165 millió forintért vásárolta meg azt a budaörsi családi házat a feleségével közösen Benkő Tibor, amelyet vezérkari főnökként, illetve honvédelmi miniszterként 2012–2022 között használt. Az Orbán-kormány egykori tárcavezetője szerint minden törvényes keretek között történt, azok a kritikák pedig, miszerint luxusvillában él, nem fedik a valóságot.
A Limitless Medical Kft.-t április 16-án jegyezték be, április 17-én kapta az első, 603 milliós megrendelését a külügytől. A beszerzésekben több minisztériumi vezető, köztük Menczer Tamás neve is előkerül.
A jövő évi költségvetés-tervezet szerint megszűnik az árrésstop, a közepes, főként magyar boltláncok különadója viszont jelentősen emelkedik.
Kínában bezuhant az MI-cégek értékelése, a Google jelentése pánikot váltott ki a befektetők körében, és a legújabb MI-jelentések sem épp derűsek.
A WTA érzéketlen döntése ellen fordultak, a teniszező a közösségi oldalán reagált.
A főbb részvények vegyesen nyitottak.
A néhány hete lezárult közlekedésbiztonsági kérdőívet több mint 300 ezren töltötték ki, és az átlagsebesség-mérés bevezetését a válaszadók 72 százaléka támogatta – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. Az e-rollerek ügyében már bejelentették a szigorítást, a részletek is megvannak, a tervezet társadalmi egyeztetésen van.
Az árrésstop megszüntetésével szabadabb verseny kezdődhet a boltokban, a különadó azonban megmarad, és egyes kereskedőknek a korábbinál jóval nagyobb terhet jelenthet. A Tisza-kormány fokozatos átalakítást ígér, miközben a költségvetés rendezése korlátozza a mozgásterét. A változások a magyar franchise-hálózatokat alkalmazkodásra kényszeríthetik, a vásárlókért folyó küzdelemben pedig ismét az akciók kerülhetnek előtérbe.
A Médiatanács az elmúlt 16 év gyakorlatával szemben teljesen új alapokra helyezi együttműködését - állítja a szervezet.
Aggasztó hírek érkeztek a történelmi siker kapujában álló olasz pilótáról.
A jövő évi költségvetés-tervezet szerint megszűnik az árrésstop, a közepes, főként magyar boltláncok különadója viszont jelentősen emelkedik.
Az energiaárak kérdése Magyarországon továbbra is egyszerre gazdasági, versenyképességi és politikai probléma: miközben a rezsicsökkentés rendszere változatlanul a lakossággal marad, a vállalatok sokszor európai összevetésben is magas gáz- és villamosenergia-költségekkel szembesülnek. A földgázpiacon az LNG-verseny, az orosz gáz kivezetése, a geopolitikai feszültségek és a tárolói helyzet egyaránt mozgatják az árakat, míg az áramárakat a gázos erőművek és a megújulók időjárásfüggősége is befolyá
A holdjegyed sokat elárulhat arról, hogyan szeretsz, milyen gyorsan engedsz közel valakit magadhoz, és miért nehéz vagy éppen könnyű számodra átadni magad az érzéseidnek.
Az orosz hadsereg az éjjel tömeges csapást mért az ukrán dróngyártó hadiüzemekre
A KSH adatai szerint szeptemberben 4,8 százalékkal csökkent a születések, 18 százalékkal a házasságkötések száma Magyarországon. A természetes fogyás az előző évhez képest nőtt.
Lehet, hogy nem is vagy beteg, csak fázik a tested?
Sorra hódítja meg a fenséges hegycsúcsokat Jurácsik Mátyás. Az egykori újpesti futballista hatvan fölött lett a hegymászás szerelmese. A 66 esztendős egykori hátvéd nemrég tért vissza Szlovénia és a Júliai-Alpok legmagasabb pontjáról, a 2864 méter magas Triglavról.
Max Verstappen nyitott lenne arra, hogy Daniel Ricciardóval és Sebastian Vettel-lel közösen rajthoz álljon a Le Mans-i 24 óráson.
Az Amazon árbevétele emelkedett, nyeresége viszont csökkent.
Egy bob kisiklott, az utasa kiesett a járműből, a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark pedig határozatlan időre bezárta a bobpályát.
A takarítást végző cég ügyvezetőjét „befolyási viszonnyal visszaélve folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés bűntettével” vádolja a budaörsi ügyészség.
Harcra kész partnerek kellenek, hogy elrettentsük a NATO ellenségeit és megvédjük a szövetség területén élő közel egymilliárd embert – jelentette ki a HVG-nek adott interjúban Matthew Whitaker, az USA NATO-nagykövete, akit a Varsói Biztonsági Fórumról Pápára érkezve tudtunk megszólítani.
Hatalmas durranás lehet készülőben
Kiderül, miről tárgyalt az Orbán-kormány az Alaptörvény elfogadásának évében.
Tíz évvel ezelőtt is próbálkoztak vele, akkor nem sikerült bevezetniük az általános sorkatonaságot.
Az idei akciós időszak sok szempontból hozhat változást az előző évekhez képest.
A Fenerbahçe elleni 2–1-es győzelem után idegenben folytatja a török bajnokságot a Galatasaray: Sallai Roland csapata pénteken, magyar idő szerint…
Egy átlagos autó tankjának teletöltésekor is már több ezer forintos különbséget jelent, hogy benzint vagy gázolajat tankolunk.
Tizennyolc éves csúcsra ugrott a BP nyeresége a legutóbbi negyedévben, elsősorban a kiugróan magas finomítói árréseknek köszönhetően. A brit energiaipari óriás ezzel párhuzamosan drasztikusan lefaragta a nettó adósságát is, ami megnyithatja az utat az év elején felfüggesztett sajátrészvény-visszavásárlások újraindítása előtt - jelentette a Bloomberg.
Felkészültünk arra, hogy a víz a következő évtizedek egyik legértékesebb erőforrásává válhat?
A fentieken túl a Dead by Daylight és a Spirittea is kipróbálható lesz az előttünk álló napokban.
Az eredeti helyszín, Szaúd-Arábia ejtése után kijelölték a leghíresebb tereprali-viadal 2027-es kiadásának új fogadóit.
5893 gyermek született, és 8788 fő vesztette életét.
A Hofherr traktorok a magyar mezőgazdaság gépesítésének emblematikus gépei közé kerültek. Jellegzetes felépítésük, robusztus megjelenésük és a hozzájuk kötődő gazdatörténetek miatt a veterán találkozók kedvelt szereplői.
Csütörtök este az is eldől, hogy a címvédő Pécsett lép pályára a következő körben.
Mutatjuk, mi történt.
25 ezerről 30 ezerre.
Korábban sosem volt olyan szeptember, amikor a napi 200-at sem érte el a születésszám. Most ez is megtörtént.
Balatonberényben engedély nélkül, markolóval irtottak ki védett, Natura 2000-es nádast egy lakópark előtt. A rendőrség nyomoz, a megbízó egyelőre ismeretlen.
Rengeteg volt a szabálytalanság, de az eredmény lényegileg már nem változhat: 24 ezer szavazatról van szó, miközben a győztes listák között 623 ezer a különbség.
Több mint három és fél évnyi pereskedés után a bíróság elutasította a kínai CATL debreceni akkumulátorgyára ellen benyújtott keresetet. A döntéssel egy jelentős jogi akadály hárult el a beruházás elől, mindössze néhány héttel a próbaüzem megkezdése után.
Katar közvetítésével folytatódnak a diplomáciai egyeztetések az Egyesült Államok és Irán között - értesült a Reuters.
Stagnálással indult a kereskedés a BÉT-en.
Nem erre számítottak az elemzők.
Jevhen Hmara ukrán védelmi miniszter közölhette Zelenszkijjel, hogy a kényes diplomáciai helyzet miatt célszerűbb egyelőre elhalasztani ezeket a támadásokat.
A katonai szállítóhelikopter teljesen megsemmisült, fedélzetén tizenöten utaztak.
Amikor egy chatbottal beszélgetünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a képernyő túloldalán egy intelligens elme figyel ránk. A felszíni ékesszólás mögött azonban nem valódi gondolkodás, hanem statisztikai valószínűségszámítás és mechanikus szabályhalmaz rejtőzik. Friss kutatások szerint a nagy nyelvi modellek működése olyannyira eltér az emberi logikától, hogy a viselkedésük sokszor egy földönkívüli intelligencia zavarba ejtő logikájára emlékeztet.
Az aszály miatt a mezőgazdaság ronthatta jelentősen a gazdasági teljesítményt.
Kris Jenner a napokban Kim Kardashian oldalán bukkant fel Rómában, a megjelenése pedig mindenkit letaglózott: a valóságshow-sztár egyértelműen letagadhatna jó pár évtizedet. A Kardashian-Jenner klán 70 éves feje sosem titkolta, hogy kés alá feküdt.
A vállalati élet gyakori konfliktusai keltek életre az Itt és Most Társulat színészeinek tolmácsolásában, október 14-én a budapesti Átrium Színházban, a Conflict Night előadásban. Az improvizatív jeleneteket egy négytagú - kommunikációs és HR-es szakértői - “rezonőrcsapat” elemezte és terelte a megoldás felé.
Charles Leclerc szerint a Ferrari képes lehet megnyerni a Mexikóvárosi Nagydíjat, a Mercedes és a Red Bull legyőzéséhez azonban hibátlan hétvégére lesz szüksége.
A víz válhat az egyik legértékesebb erőforrássá.
Két fontos lehetőség is könnyíthet a jogosult zuglóiak helyzetén az év végéhez közeledve. Az egyiknél azonban már szorít az idő: aki elmulasztja a határidőt, lemarad a segítségről.
Ukrajna az elmúlt időszakban jelentősen fokozta az orosz főváros elleni légicsapásokat.
Elmaradt az elemzői várakozásoktól, de még a kormány terveitől is a magyar gazdaság harmadik negyedéves teljesítménye – főleg a nyári aszály miatt.
A letartóztatása sem mentesíti Matolcsy Györgyöt a parlamenti vizsgálóbizottság előtti megjelenési alól – véli a jogi szakértő. Így elképzelhető, hogy a volt jegybankelnököt jövő héten beviszik az Országházba, igaz, a bizottság előtt meg is tagadhatja a válaszadást.
Gyengén indult a kereskedés a budapesti tőzsdén, a BUX 0,5 százalékos eséssel kezdte a napot. A blue chipek közül a Richter és a Magyar Telekom enyhén emelkedik, a Mol 0,4, az OTP pedig 1,2 százalékkal esik.
Ahogy közelednek az ünnepek, mindannyian arra vágyunk legbelül, hogy végre elcsendesedjen a külvilág zaja, és a rohanó hétköznapok után a valódi, meleg szeretet vegyen körül bennünket. Az asztrológiai előrejelzések szerint a csillagok állása három különleges jegy számára olyan érzelmi mélységet és békét tartogat, amilyenre nagyon rég nem volt példa.
Genetikai tényező, hormonális változások vagy anyagcserezavarok?
Boldog iskolás és másokon segít az izomsorvadásos gyermek.
A Fidesz frakcióvezetője a jobboldal előtt álló feladatokról, a kormányzati döntések veszteseiről és az ellenzék felszámolásának veszélyéről beszélt.
A 2026-os év egyik legnagyobb dróncsapását hajtották végre az orosz főváros ellen október 30. hajnalára – közölte a Ria Novosztyi. Közben a közösségi médiában megjelent felvételek alapján hatalmas tűz ütött ki Oroszország egyik stratégiai fontosságú üzemében – számolt be az Ukrajinszka Pravda. A NATO-szövetségesek borúlátóan ítélik meg annak az esélyét, hogy Ukrajna a jövő heti amerikai félidős kongresszusi választások előtt megkapja a sürgősen igényelt Patriot elfogórakétákat - számolt be az Uk
D. Tóth Krisztát hiába hívták a megújuló közmédiához, ezért felelt nemmel.
Jelentősen emelkedett a rotavírus-fertőzéses esetek száma Magyarországon. A szakemberek a megelőzés fontosságára hívják fel a figyelmet, hiszen ez lehet a védekezés leghatékonyabb eszköze.
Súlyos légi baleset történt Oregonban.
Tizenhárom évvel a legendás frontember, Cipő halála után a Republic együttes továbbra is aktívan koncertezik, de nem ők az egyetlenek, akik játsszák a Repül a bálnát vagy A 67-es úton-t, ám ez ügyben eddig hiába küldött felszólításokat az eredeti Republic.
A tánc csodákra képes. Képzeld magad elé, amikor főzés közben a konyhában táncolsz önfeledten vagy egy jó bulit, ahol kitáncolhatsz magadból minden feszültséget és a dopaminszinted az egekben van. De gondoltál már rá úgy, mint gyógyító módszerre? Egy olyan eszközre, amely segít megélni olyan érzelmeket, amiket eddig nem tudtál? Kiadni magadból, aminek már nincs helye a testedben, lelkedben? Fehérvári Dóri táncművész, természetgyógyász, kineziológus, női és kismama jógaoktató táncterápiáján kétsz
Megrendítő mondatok Kóbor János lányától: „Halloweenkor volt az utolsó nap, hogy apu még jól volt”
Ebben eddig bele se gondoltak a legtöbben, pedig...
Most már Mate Rimac is megtanulta a leckét: nem szabad a kocsiban hagyni a kulcsot, főleg, ha a szóban forgó jármű egy Bugatti Chiron.
November 2-tól a helyközi vasúti, HÉV- és buszközlekedésben az emelt összegű pótdíj az eddigi 25 ezerről 30 ezer forintra nő.
"Ez a poszt nem arra szolgál, hogy vigaszdíj legyen egy választásokon vereséget szenvedett, népe által elűzött vezető számára" - tisztázta a francia külügyminiszter.
Ahogy ügyesednek a kódoló generatív algoritmusok, úgy okoznak egyre nagyobb káoszt a világ vezető videójátékos platformján. A sokasodó kritikákat a Steam némileg flegmán igyekszik lerázni magáról.
Bruttó hazai termék (GDP), 2026. III. negyedév.
Október 30-a különleges fordulatokat tartogathat három csillagjegy számára. Egy régóta dédelgetett álom, egy váratlan találkozás vagy egy olyan lehetőség, amelyre már hónapok óta várnak, most végre elérhető közelségbe kerülhet.
Az ODISYS nyílt napján Kecskeméten a mezőgazdasági gépek szerelmeseit várják: bemutatók, szakmai konzultációk és üzemeltetési tanácsok a napi gazdálkodási döntések támogatására.
Piros tartományban zárták a csütörtöki kereskedést a vezető Wall Street-i indexek. A Dow Jones és az S&P500 0,30%-kal, míg a technológiai túlsúlyos NASDAQ 1,4%-kal került lejjebb, miután a befektetők a nagy technológiai vállalatok mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházásainak megtérülését, a gyorsjelentéseket és a friss inflációs adatokat értékelték.
Az amerikai megtakarítási ráta hosszabb távon csökkent, miközben a hosszú kamatok is lefelé tartottak; eközben a fejlett gazdaságok termelékenységnövekedése lassult. Ez önmagában nem bizonyítja, hogy...
A vevő a holland–belga Ahold Delhaize, amely elárulta, milyen márka alatt futnak tovább az üzletek. A magyarországi részlegről most nincs döntés, minden opciót mérlegelnek.
Matolcsy Györgynek a letartóztatása ellenére is meg kell jelennie a parlamenti vizsgálóbizottság előtt, ha a testület fenntartja a november 5-i meghallgatás időpontját. A jogszabályok ugyanis az előzetes letartóztatásban lévő személyekre is vonatkoznak, így a volt jegybankelnöknek is eleget kell tennie az idézésnek.
A kormány az autópálya-koncesszió megszüntetésén dolgozik, amelynek eredményeként 2027. április 1-jétől a százszázalékos állami tulajdonban lévő Magyar Közút venné vissza a hazai gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetését az MKIF-től – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter egy Facebook-videóban.
Győztesnek nyilvánította a Benjámin Netanjahuval szemben álló politikai tábort Jáir Lapid ellenzéki vezető a keddi izraeli parlamenti választások után. A B’Jachad párt második embere ugyanakkor türelmet kért a választóktól, mivel az egyértelmű többség hiányában rendkívül nehéz kormányalakítási tárgyalások várnak a pártokra - közölte a Times of Israel.
A rendkívüli után rendes ülésen is egymásnak feszülnek a felek.
A politikus szerint szakmailag indokolatlan a szélsőbaloldali terrorizmus kiemelése. Azt is kéri, vizsgálják ki a 2023-as antifa-ügyek politikai szálait.
Nem mindennapi jelenetek játszódtak le az angol hatodosztályban szereplő Dorking Wanderers öltözőjében: Marc White, a klub alapítója, tulajdonosa és menedzsere válogatott káromkodások közepette esett neki játékosainak a Hemel Hempstead elleni mérkőzés félidejében.
Erősen csökken a lakosságszám idehaza.
Kifogott a párizsi fosztogatókon a Luis Vuitton által használt biztonsági üveg, a kínai gyártó már a videóval reklámozza magát.
A letartóztatott exminiszter az idei választás előtt több támogatás odaítéléséről döntött, mint az előző három év azonos időszakában összesen.
A magyar gazdaság az idei harmadik negyedévben éves alapon 1,5, negyedéves összevetésben pedig mindössze 0,1 százalékkal bővült a Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint, ami elmarad az elemzők várakozásától. A hivatal szerint a negyedéves adat decemberben felfelé módosulhat, mert a második negyedév növekedési ütemét várhatóan lefelé húzzák. A növekedés fő hajtóereje már az ipar volt, elsősorban a járműgyártásnak és az elektronikai termékek gyártásának köszönhetően, a súlyos nyári as
Visszaadta korábbi nyereségének nagy részét a japán jen a dollárral szemben, miután a japán jegybank (BoJ) a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamatlábon - írja a Bloomberg. Bár Ueda Kazuo jegybankelnök fenntartotta a további szigorítás lehetőségét, a következő lépés időzítésével kapcsolatban nem szolgált új támpontokkal, a tőzsdéket pedig a jegybanki eszközértékesítések váratlan felgyorsítása nyomta le.
Október 29-én érkezett a ttragikus hír: egy nappal korábban örökre lehunyta a szemét a színészlegenda.
Váratlanul kitette a keretéből Jack Grealish-t az Everton labdarúgócsapata. Az angol válogatott támadó a „klub fegyelmi szabályzatának megsértése" miatt került parkolópályára. Az együttes nélküle is továbbjutott a Newcastle ellen a Ligakupában.
Elindul a Jeney Lajos Iskolafejlesztési Program: a kormány a kisebb felújításoktól az energetikai korszerűsítésig rendbe tenné az iskolaépületeket.
Hosszú idő után a héten újra meglódultak az üzemanyagárak a kutakon: így kanyarodunk rá a november 1-jei hétvégére.
Az amerikai választási tisztségviselők a szövetségi hatóságok lehetséges beavatkozásaitól tartanak a közeledő félidős voksoláson.
Elhunyt Sir Patrick Stewart, a Star Trek legendás Picard kapitánya, az X-Men X professzora és a brit színjátszás egyik legnagyobb alakja. A 86 éves színész olyan életművet hagyott maga után, amilyet kevesen mondhatnak magukénak. Hét olyan dolgot gyűjtöttünk össze, ami miatt biztosan nem fogjuk elfelejteni.
Egy utazási szakértő szerint a színes bőrönd mindenféle nem kívánt bajba sodorhatja az embert.
Továbbra is több magyar hal meg, mint amennyi gyerek születik, a tendencia nem változott. Itt vannak a friss adatok.
Az elző negyedévhez képest gyakorlatilag stanált a GDP 2026 III. negyedévében, az egy évvel korábbi szintet így 1,5 százalékkal haladta meg – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Rosszul meghúzott, korrodálódó csavarok miatt indítottak visszahívásokat Európában. További problémákról cikkünkben olvashatsz.
A 2026–2036 közötti időszakra készült új agrárstratégia jelentős szerkezeti átalakulást vázol fel.
Erősen csökken a lakosságszám.
Több mint 250 kolumbiait öltek meg és mintegy ezernek veszett nyoma
Két hét stagnálás után a hét közepén kezdett drágulnoi a gázolaj.
Mennyire volt nekik nehéz ezt a döntést meghozni.
Cikkünk frissül.
Max Verstappen szerint a három egymást követő versenyhétvége komoly fizikai terhelést ró az F1 résztvevőire, ezért a szezon ezen szakaszában „normális”, hogy pilóták és csapattagok is megbetegszenek.
Litvánia 2032-től általános hadkötelezettséget vezetne be, és meghosszabbítaná a fiatal férfiak katonai szolgálatát az Oroszországgal fennálló biztonsági feszültségek miatt – jelentette be Gitanas Nauseda államfő.
A japán kormány decembertől fokozatosan visszavágja a bőkezű üzemanyagár-támogatásokat, amelyek eddig megvédték a fogyasztókat az amerikai–iráni háború okozta drágulástól - írja a Bloomberg. Az intézkedés nyomán az autósoknak magasabb költségekkel kell számolniuk a kutakon, miközben a vezetés az áram- és gázszámlák tervezett kedvezményeinek előrehozatalával igyekszik enyhíteni a háztartások terheit.
Miért ne működne a legfelső szegmensben is a kínai hatalomátvétel?
Óscar Puente közlekedési miniszter a sajtónak úgy fogalmazott: ami a központban történt, az ép ésszel felfoghatatlan.
A különleges hangszert érintés nélkül meg lehet szólaltani.
Ki ne ismerné azt a helyzetet, amikor a mosógép már rég befejezte a dolgát, de odakint szakad az eső, és a teregetőt kénytelenek vagyunk a lakásba menekíteni? Az eredmény: estére a törölközők még mindig nedvesek, a farmerok szinte csöpögnek, és a friss mosás illata is kezd elillanni. De vajon mit tehetünk, hogy a ruhák gyorsabban száradjanak, és ne kelljen a párás lakásban bosszankodnunk? Most megmutatjuk a titkokat, amelyekkel búcsút inthetünk a nedves ruhák okozta stressznek!