Újabb mozis játékadaptáció készülhet el.
Keresés a hírek között – 2026. október 30. 21:00 előtti hírek
2026. október 30. 21:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
A volt kormányfő feleségével, Lévai Anikóval együtt találkozott a boszniai Szerb Köztársaság korábbi elnökével, akit tavaly egy év börtönre ítéltek, és eltiltották a közhivatal viselésétől.
Szerinte a jogállami garanciák működnek.
Fiatalon, komoly nyomás nélkül sokszor könnyebb a csúcsra jutni, mint később a sikereket megismételni – mondta a vasárnap nagy eséllyel Forma–1-es világbajnokká váló Kimi Antonelliről Gyulay Zsolt, a Hungaroring és a MOB elnöke, aki kajakozóként alig 22 évesen lett először világbajnok, majd két évvel később a szöuli olimpián két aranyérmet is nyert.
Kölcsönbe érkezhet vételi opcióval!
A döntősök fennmaradó öt helyét a szélesebb közönségnek szánt, megfizethetőbb elektromos kisautók foglalják el.
10 állandó versenyző maradt a garázsban a Forma-1-es Mexikóvárosi Nagydíj első szabadedzésén. A pályára lépő közül messze a ferraris Charles Leclerc volt a leggyorsabb.
Az HBO hivatalosan is bejelentette, kik formálják meg a Harry Potter-sorozat ikonikus szellemeit és a Teszlek Süveget. A produkció, amely a varázsvilág rajongóinak egyik legjobban várt adaptációja, december 25-én debütál, és már most biztos, hogy a második évad forgatása 2026 vége előtt megkezdődik. A főszereplők között Dominic McLaughlin alakítja Harry Pottert, míg Ron Weasley és Hermione Granger szerepében Alastair Stout és Arabella Stanton lesz látható.
A bántalmazás után a beteg életét már nem lehetett megmenteni.
A gyógyvízzel rendelkező falvak között két olyan település is akad, amely kiemelkedik a mezőnyből. Az egyik helyen négy, a másikon pedig öt olyan termálkutat tartanak nyilván, amelyek vize hivatalos gyógyvíz-minősítéssel rendelkezik.
Szódabikarbóna, citrom és néhány egyszerű tisztítási trükk segíthet megszabadulni a fa vágódeszkába ivódott hagymaszagtól, és frissen tartani a konyhai eszközt.
Boldog börtönbe megy, a baloldaliakat arcon csapták.
A Reuters pénteki jelentése szerint a Pentagon az elmúlt hetekben arra kérte több NATO-tagállam képviselőit, hogy mérsékeljék az Oroszországgal kapcsolatos retorikájukat. A hírügynökség négy, az ügyet ismerő forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy Washington álláspontja szerint bizonyos európai tisztviselők nyilatkozatai kockázatot jelentenek a kontinens biztonságára nézve.
Az ICE szerint nem szándékosan ütötte el az ügynökük a férfit, azonban a körzeti ügyész úgy találta, a felvételek mást mutatnak.
A 36 éves előadó hónapok óta romló mentális állapotban volt.
Charles Leclerc zárt az élen a Mexikói Nagydíj nyitóedzésén, miközben tíz fiatal pilóta kapott lehetőséget a mezőnyben, az Audi és az Aston Martin pedig technikai hibával szembesült.
A 26.10.2-es, WHQL aláírással rendelkező szoftvercsomag mást nem is kínál.
A hatóságok szerint a környezetvédelmi engedélyek és a hatásvizsgálatok letelte előtt kezdtek erdőirtásba és vízelvezetési munkálatokba
Hat cukorhelyettesítőnél merült fel probléma.
Úton vannak Ukrajna felé azok a konvojok, amelyek a Herszon megyei Oleskiből kimenekített lakosokat szállítják – közölte Dmitro Lubinec, az ukrán parlament emberi jogi biztosa. A humanitárius misszió kezdete óta egyetlen alkalommal sem sértették meg az akcióról szóló megállapodást, a helyszínen pedig a segélyszállítmányokat is sikeresen célba juttatták - írta meg az Ukrajinszka Pravda.
Jelentős változás jöhet a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedésben: Olvasd tovább: https://hellomagyar.hu/2026/10/30/valtozas-budapest-agglomeracio-bkk/
A 23 éves paraguayi válogatott játékos felkeltette a Matracosok érdeklődését...
2026-ban 149 Ft-tól 15799 Ft-ig terjed az ünnepi desszertek ára.
A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Forma-1-es Mexikóvárosi Nagydíj első szabadedzésén. A monacói versenyző közel 7 tizedmásodperces előnnyel végzett a vb-éllovas Kimi Antonelli előtt, míg a Mercedes másik autójával köröző Frederik Vesti harmadikként zárt.
Három, illetve két meccsre tiltották el a török rangadón összeverekedő futballistákat.
Vannak emberek, akiknek elég belépniük egy szobába, és máris minden tekintet rájuk szegeződik. Nem feltétlenül ők a leghangosabbak, és nem is próbálják mindenáron magukra vonni a figyelmet, mégis van bennük valami különleges. A kisugárzásuk, a tekintetük vagy éppen a megfoghatatlan titokzatosságuk miatt nehéz őket elfelejteni.
A fővárosi önkormányzat igazgatja a továbbiakban is a Margitszigetet, miután a XIII. kerülethez való visszakerülést a képviselők többsége nem támogatta a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén, amelyen döntés született arról is, hogy online térképen közzéteszik a jövőben a budapesti nyilvános illemhelyeket.
Yaakobishvili Áron nem kevesebb, mint 16 kapura tartó lövést hárított a Király Kupában. Egy spanyol helyi lap ezért nemes egyszerűséggel 10 pontra értékelte teljesítményét az Almeríában. Az edzője kiváló kapusnak nevezte a magyart, aki ezen a találkozón debütált a spanyol másodosztályú klub színeiben.
A lépésről Karácsony Gergely főpolgármester, Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid közlekedési miniszter októberben állapodott meg.
A lázálmok jellemzően sokkal inkább kapcsolódnak a negatív érzelmekhez, mint a normál álmok. Ennek oka nem tisztázott, de a kiszolgáltatottság és a betegség miatti rossz közérzet is szerepet játszhat bennük.
Hárman kórházba is kerültek.
Az orosz hadiipar egyik legfontosabb repülőgépprogramja újabb veszteséget szenvedett.
Az élő környezetért felelős miniszter leszögezte, nem maradhat következmények nélkül a balatoni nádasirtás; továbbá felvázolta, hogyan erősítenék az állatvédelmi szabályszegések elleni fellépést.
Sokáig arra törekedtünk, hogy az otthonunk minél letisztultabb, modernebb és egységesebb legyen. Az egyszerű formák, a visszafogott színek és a szinte észrevétlen kiegészítők uralták a nappalikat. Most azonban egyre nagyobb teret kapnak azok a személyes, nosztalgikus részletek, amikhez emlékek és történetek kapcsolódnak.
Jövőre lesz kész a 800 lóerős csomag, addig meg kell elégedni 720 lóerővel.
Egy hírhedt ufókutató interdimenzionális ragadozót kiáltott a mexikói határon készült felvételek láttán. A magyar szakemberek és a hatóságok azonban gyorsan leleplezték a különös jelenséget.
Lezárult a 2026-os országos rallycrossbajnokság, ahol Benik Benett az utolsó versenyhétvégén kiharcolta a bajnok második helyezést, amihez az kellett, hogy az utolsó futamon a döntőben előrébb végezzen, mint a riválisa. Benett a fináléban hallatlan izgalmak után megszerezte a győzelmet, és így a képzeletbeli bajnoki dobogó második fokára állhatott fel.
,,A háromoldalú tárgyalásokat felújításáról állapodtunk meg"
Elsőfokú ítéletet hirdetett a bíróság az európai uniós pályázati pénzek visszaosztásával vádolt volt kormánypárti politikus büntetőperében. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint a kiszabott büntetés nem elégséges az elhúzódó korrupciós ügyben.
Egy forgalmas kereszteződésben pillanatok alatt bekövetkezhet a baj. Az egyik autó áthalad az úttesten, miközben oldalról egy másik jármű érkezik. A vezetőknek nincs idejük reagálni, a következő pillanatban pedig már az utasok védelmén múlik minden. Ezt a helyzetet modellezte a Mercedes-Benz október 20-án, amikor a sindelfingeni biztonságtechnikai központjában két sorozatgyártású CLA-t ütköztetett egymással. A kísérletben egy 48 voltos hibrid hajtású CLA Shooting Brake csapódott egy tisztán elek
Az egyiptomi elnökkel tárgyalt Magyar Péter Budapesten.
Megjelent a bíróság honlapján, hogy leváltották az elnököt és helyettesét, majd azt írták, hekk az egész. Közben az igazságügyi miniszter kezdeményezte mindkettejük mentelmi jogának felfüggesztését.
Párizsból Milorad Dodik otthonába vezetett a volt miniszterelnök útja.
A Nemzeti Sport főszerkesztő-helyettese publicisztikában tette helyre a Puskás Akadémia közleményét, amelyhez nyilván köze volt Szöllősi Györgynek, a lap májusban kirúgott főszerkesztőjének. Mi ez, ha nem tőrőlmetszett rendszerváltás?
A megszokottnál jóval nagyobb utasforgalomra készül a MÁV-csoport a Mindenszentekhez kapcsolódó hosszú hétvégén.
Öten fulladtak a Balatonba a nyári turisztikai szezonban, ugyanannyian, mint tavaly – írta a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság (BVRK) Siófok képviselő-testületének ülésére készült, a város honlapján is közzétett tájékoztatójában. A dokumentumban szerepel az is, hogy a vízirendészek több mint kétszáz ember életét mentették meg.
Fordulónyi izgalom vár az OTP Bank Liga szurkolóira: a hétvégi program szombat délutántól vasárnap estig hat mérkőzést kínál.
Többsávos vízdíjat javasol a főváros.
November 1-jétől a MÁV Pályaműködtetési Zrt. veszi át a vasúti beruházások jelentős részének operatív lebonyolítását a Közlekedési és Beruházási Minisztériumtól (KBM) - derül ki a pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből.
Jelentősen megnőtt a felső légúti panaszokkal jelentkező betegek száma.
Kijózanító pofonként érte a Wall Streetet a technológiai részvények súlyos eladási hulláma, amely felerősítette azokat a félelmeket, hogy a részvénypiaci szárnyalást eddig hajtó mesterségesintelligencia-láz túlfűtötté vált. A kiábrándító vállalati gyorsjelentések nyomán a Nasdaq 100 index több mint 4 százalékot zuhant ma, és ezzel technikailag korrekcióba fordult - írja a Bloomberg.
A Galatasaray pénteken 4–0-ra nyert a Konyaspor otthonában a török bajnokságban. Sallai Roland kezdőként lépett pályára, és végigjátszotta a találkozót.…
Dicsérő kommentárt írt Magyar Péterről egy cseh lap, külön kiemelték, mivel érkezett Prágába, és Orbán Viktort is megemlítették.
Az abálás a magyar konyha egyik jól ismert, mégis gyakran félreértett eljárása. Nem célja a heves forralás: a húsokat, belsőségeket és egyes zöldségeket forráspont alatti, nyugodt hőmérsékleten készíti elő.
A helyiségből mindenki épségben kijutott.
Az ügyészség már 2019-ben megfigyelte a fideszes képviselőt, akit 2020 tavaszán gyanúsítottak meg. 2021 júniusától négy előkészítő ülést tartott a bíróság, aztán 2022-től 17 érdemi ülést. A bíróság szerint sok időt vitt el a tanúk meghallgatása, a lehallgatási anyagok lejátszása és a megfigyelési anyagok ismertetése.
A Netflix legújabb háborús drámája egy okinavai amerikai futballmeccs megrázó történetét dolgozza fel.
Dodikot tavaly egy év börtönre ítélték, és eltiltották a közhivatal viselésétől.
Közös projekttel rukkolt ki a Sztárban Sztár két énekese. Ádám Szofi és Dr. Mátyás közös dalának egy részlete már hallható a TV2 videójában.
Az adatbázis szerint az autót a tulajdonos kérésére kivonták a forgalomból.
A miniszterelnök szerint Schiffer a Fidesz és a Mi Hazánk alkalmazottjaként működik.
Egy forgalomból kivont, két és fél éve műszaki vizsga nélküli, hűtőkocsi szállította az október 23-i fideszes zászlómenet több mint másfél kilométeres nemzeti szalagját.
Az eseményen a végzősök diplomakollekciói mellett a szakmai együttműködésekben rejlő lehetőségeket is bemutatta
A test utolsó útja.
Részvénypiaci értékének több mint 30 százalékát veszítette el az Intel egyetlen nap alatt.
A babona szerint a viszkető tenyér pénzügyi változást jelezhet, de vajon a bal vagy a jobb kéz jelent pénzérkezést, és melyik utalhat kiadásra?
Nem mindegy, milyen sapkát választasz a hideg hónapokra: ezek az időtálló, nőies és modern fazonok az 50 feletti korosztály ruhatárába is remekül illenek.
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat hatására csökkenéssel zárt pénteken a Budapesti Értéktőzsde.
Különleges kalandba vág bele Tassi Rózsa és a férje, Rocco Siffredi: az egykori magyar szépségkirálynő és a világhírű olasz pornólegenda indul az Ázsia Expressz olasz verziójában, a Pechino Express 2027-es évadában. A több mint harminc éve házas pár Dél-Amerika legkeményebb terepein – a chilei sivatagoktól Rio de Janeiróig – napi alig egy eurós büdzsével küzd meg a győzelemért és a jótékonysági fődíjért.
Vajon mit él át az, aki tudja, hogy hamarosan meghal, és hogyan segíthetünk neki az utolsó időszakban?
Novemberben a pénzügyek terén a korábbi döntések átgondolása, majd az új lehetőségek kerülhetnek előtérbe. Nézzük, mely csillagjegyeket hogyan érinti részletesen a novemberi pénzhoroszkóp.
Egyesek szerint idén már túl sok volt a turista, fogyasztásmentes terekre van szükség. Mások szerint a folyamat megállíthatatlan, és a kérdés csak az, hogyan lehetne jobb minőségű turizmusunk. Abban a legtöbben egyetértenek, hogy jó lenne egy egységesebb vízió és egy alapos felújítás.
Pénteken a Kossuth téren az Isztambuli Egyezmény ratifikálását, a nők és gyermekek védelmét és a szívhangrendelet eltörlését követelték a demonstrálók.
A tektonikus lemezek vándorlása az évmilliók során alapjaiban változtatta meg egy-egy terület bolygón belüli elhelyezkedését. Kíváncsi vagy, hogy az otthonodat rejtő földrész régen hol volt? Csak be kell írnod a címed a világ egyik legérdekesebb térképének keresőjébe.
Teljes kapacitással újraindította a tavaly októberi tűzesetben súlyosan megrongálódott Dunai Finomító AV3 üzemét a Mol - közölte az olajtársaság a tőzsde honlapján pénteken.
Archie Brown, a Fenerbahce labdarúgója három, míg Abdülkerim Bardakci, a Galatasaray játékosa két mérkőzésen nem léphet pályára, mivel mindketten piros lapot kaptak a hétfői rangadót követő tömegverekedés során.
Lassan az oxigént is el lehetne kezdeni kiszivattyúzni az légkörből, mert belátható időn belül semmi jóra nem számíthatunk.
De továbbra sem mondott biztosat a Liverpool edzője.
Több mint négyszáz évvel ezelőtt élt az első dokumentált vállalati pszichopata, Jeronimus Cornelisz, aki egy hajókatasztrófa után kegyetlen hatalmi rendszert épített ki.
Itt a második része a híres filmidézetekkel foglalkozó kvízünknek. Lássuk, mennyire ismered az ismert filmek még ismertebb idézeteit!
Jövő júniusig le lehet zárni a Kanada "társult tagságáról" az Európai Unióval folyó tárgyalásokat - jelentette ki Mark Carney kanadai miniszterelnök pénteken az észak-amerikai ország és az unió kétnapos montreali csúcstalálkozója végeztével.
A közös programok, a négyszemközti beszélgetések és a betartott ígéretek azt mutatják, hogy az új élethelyzet nem veszélyezteti a korábbi kötődéseket.
Érdemes egy próbát tenni az alkalmazással, amelyik bebizonyítja, hogy a valóban jó minőségű zene hallgatásának nem feltétlenül kell együtt járnia előfizetéssel vagy reklámokkal. Az alkalmazás mobilokra is elérhető, illetve van webes változata is.
500-szor ütötte meg barátnőjét 3 óra alatt.
A Konyaspor csapatában a magyar válogatott Tóth Rajmundot az első félidő után lecserélték.
A polgármester szerint a mostani vezető a legutóbbi igazgatói pályázaton elinduló színészt teljesen ellehetetlenítette.
A közös programok, a négyszemközti beszélgetések és a betartott ígéretek azt mutatják, hogy az új élethelyzet nem veszélyezteti a korábbi kötődéseket.
A túléléshez alkalmazkodhattak?
Kényes történelmi kérdésekről beszélt III. Károly király, aki kilencnapos karibi körútja első állomásán, a Bahamákon mondott beszédet.
Rendezik az egyiptomi vasúti szerződések ügyét.
Politikai üldöztetésről beszél és továbbra is magát tartja a brazilok törvényes vezetőjének Flávio Bolsonaro, aki a Lula ellen elbukott vasárnapi elnökválasztás után már Floridában van. A 60 millió választóját magára hagyó elnökjelölt ellen Brazíliában korrupció és pénzmosás gyanújával zajlik eljárás. A Bolsonaro-mozgalom egyre több tagja köt ki az USA-ban.
A California, Dream On: Aerosmith & Friends című rendezvényen álltak össze újra, amelyre számos világhírű zenészt hívtak meg.
A rendőrség körbezárta az Alkotmánybíróságot.
Egy félidőn át két magyar futballistát is figyelhetett Marco Rossi.