Az Európai Bizottság vezetője beszédet is mond október 23-án, Macron francia elnök lemondta a részvételt
Belföld: friss hírek – 2026. október 19. 14:00 előtti hírek
2026. október 19. 14:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
A házelnök bevallása szerint eddig sem rejtegette a vagyonát, és 2023 óta nagyjából 23 millió forint osztalékot fizetett ki a számára a balatonfüredi Hotel Margarétát üzemeltető cég.
Ötven százalékkal megemelik az otthonápolási díjat – jelentette be a miniszterelnök.
A parlament Élő Környezetért Felelős Bizottságának tiszás tagja a választások előtt lelőtt egzotikus állatokkal pózolt.
Pócs János fideszes képviselő állítja, ő bármikor készen áll.
Vizsgálják, van-e összefüggés a mostani, és a néhány nappal ezelőtti esetek között.
Eljárást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett miatt, miután hétfő reggel több médiatartalom-szolgáltatóhoz érkezett fenyegető e-mail arról, hogy az országban több mint 70 oktatási intézményben robbanószereket helyeztek el – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kora délután a police.hu oldalon.
„19 év kormányzati mulasztás és késlekedés után egy lépésben megduplázzuk a családi pótlékot 2027-től” – jelentette be Magyar.
A miniszter szerint olyan intézkedésekre van szükség, amelyek csökkentik a vállalatok terheit.
Pósfai Gábor belügyminiszter szerint az eddigi vizsgálatok alapján a hétfő reggeli fenyegetések alaptalannak bizonyultak.
Budapestre látogat október 23-án Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki beszédet is mond az 1956-os forradalom 70. évfordulójára szervezett ünnepségen – jelentette be a bizottság szóvivője Brüsszelben.
Az államfő első interjúját adta.
„Olyan romokat örököltünk, olyan katasztrofális állapotban, olyan kifosztva vettük át ezt az országot, hogy már a további összeomlás megakadályozása is erőt próbáló feladat volt és lesz."
Egy számjegyűre, 9 százalékra csökken a minimálbér személyi jövedelemadója és havi 680 ezer forintos jövedelemig mindenkinek csökken az szja – közölte a miniszterelnök a költségvetés ismertetésekor. Növelik a rendvédelemben dolgozók, az egészségügyi szakdolgozók, illetve a nevelést és oktatást közvetlenül segítők bérét is.
Magyar Péter hívta meg a francia elnököt hazánkba az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából.
Horváth Lóránt és Fürcht Pál több dokumentumot eljuttatott a sajtónak, amelyek bemutatják hogyan működött az ügyészség, milyen javaslatokat kaptak arra vonatkozóan, hogyan kell kommunikálni. A belső levelezésben Szabó Bence a Tisza elleni akcióról szóló interjúi nyomán arról írtak, pszichózisban van az ország. Az MNB-ügy saját hatáskörbe vonása előtt pedig Fellegi Tamás családjának cégétől kértek politikai-kommunikációs elemzést. A céggel jelenleg is futó szerződése van a hatóságnak, ahogy egy m
Technikai változások lépnek életbe az MVM-nél: ügyfelek kizárólag a társaság saját digitális felületein kezelhetik elektronikus energiaszámláikat.
Az oktatási miniszter szerint a diákok jólléte áll a program középpontjában, emellett a pedagógusbérek és az oktatást segítő dolgozók fizetése is emelkedni fog.
A francia nagykövetség szerint egyébként sem erősítette meg senki a látogatás hírét.
„Bár a tervezetet a kormány állította össze a Pénzügyminisztérium koordinálásával, mögötte magyar emberek millióinak munkája, reménye, akarata és döntése áll, hiszen magyarok millióival küzdöttünk azért, hogy megállítsuk a rombolást, belekezdjünk hazánk újjáépítésébe, és végre megkezdődhessen honfitársaink millióinak a jóvátétele mindazokért az igazságtalanságokért, amelyeket az elmúlt évtizedekben elszenvedtek, és hogy végre eljöjjenek a hazánk fejlődésének évei” – folytatta Magyar, aki szerint
A magyar embereknek joguk van tudni, hogy mire költjük a pénzüket – fogalmazott a kormányfő.
A volt állami cégvezér, Barta-Eke Gyula vallomást sem tett a bírósági tárgyaláson, de Karsai Tamás volt helyettes államtitkár vallomása is csak annyira terjedt ki, hogy az ügyvédje kérdésére kijelentette: nem követett el bűncselekményt. Az I. rendű vádlott ismét szóváltásba került a bíróval, de most nem vezettették ki.
Az egykori pártelnök független politikusként folytatja.
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalása előtt az Országgyűlés két megemlékezéssel indította a munkát.
Bővül a magyar médiapiac.
Több mint 16 millió forinttal tartozik Eger önkormányzatának a Senator Házat üzemeltető cég, amelynek tulajdonosa és ügyvezetője Mirkóczki Ádám, a város korábbi polgármestere. Mirkóczki elismerte, hogy nem fizeti a bérleti díjat, mert szerinte a magas bérleti költségek és a rezsi mellett nem lehet gazdaságosan működtetni a vállalkozást. A felek jelenleg azt vizsgálják, hogyan lehetne rendezni a tartozást, miközben az önkormányzat célja az is, hogy a város egyik legismertebb műemléképülete ismét
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalása előtt az Országgyűlés két megemlékezéssel indította a munkát.
„A Tisza-kormány az elmúlt hetekben, hónapokban elkészítette hazánk 2027-es költségvetését, amelyet még ezen a héten megküldünk a Költségvetési Tanácsnak, és a hónap végén benyújtjuk a tervezetet a Magyar Országgyűlésnek is” – kezdte Magyar Péter, aki szerint ez az igazságosság és a fejlődés költségvetése lesz.
Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén napirend előtt ismerteti a 2027-es költségvetési tervezet főbb irányait, amely az átcsoportosítások mellett több más fajsúlyos parlamenti döntéssel is összefonódik. A plenáris ülés menetrendjét és a mögötte álló politikai átrendeződést négy fontos összefüggés mutatja be.
Megszűnik az árrésstop, új hitel jön az Otthon Start helyett, és több ágazatban béreket emel a kormány
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közzétette a pontos összeget. Mutatjuk, mennyit kell majd fizetni 2027-től.
Béremeléseket és személyi jövedelemadó csökkentéseket jelentett be Magyar Péter a jövő évi költségvetés részeként.
A miniszterelnök felszólalásával kezdődik az Országgyűlés hétfői ülése.
Úgyhogy ezúttal se legyünk telhetetlenek.
Magyar Péter Orbán Viktort fenyegette, de duplán is bakot lőtt.
A rendőrök felkeresik azokat az oktatási intézményeket, amelyek hétfőn bombafenyegetést kaptak. Az igazgatókkal egyeztetve hajtják végre a szükséges intézkedéseket, ügyelve arra, hogy a lehető legkevésbé zavarják meg az oktatást. A hatóságok eddig egyetlen intézményben sem találtak robbanószert vagy robbantásra alkalmas eszközt.
Majdnem napra pontosan két hónappal a választások előtt került ki a netre egy titokzatos honlap egy hálószobai fotóval és a „coming soon” felirattal. A radnaimark.hu ismeretlen készítői azt sejtették, hogy egy olyan videó van a birtokukban, mellyel a Tisza párt egyre inkább győzelemre esélyes elnökét kábítószer fogyasztás gyanújába lehet keverni. A 444. most utánajárt, hogy ki is állhat a lejáratási kampány hátterében.
Három évet kapott - egyelőre nem jogerősen – Fekete Antal egy olyan visszaélésért, ami erősen emlékeztet a Volánbusznál később elkövetett bűncselekményekre. Szivek Norbert „felfedezettje” nem akart fizetni, de vagyonkimentési kísérletei lelepleződtek.
Közel két év után jön újra Budapestre.
A HVG a birtokába jutott belső levelezés alapján arról írt, hogy a Fellegi Tamás volt fideszes miniszter érdekeltségébe tartozó EuroAtlantic Zrt. érdemben befolyásolta a Legfőbb Ügyészség kommunikációját.
Nem fél az őrizetbe vételtől, sem a leváltástól a kormányzati átvilágítással érintett Operaház főigazgatója. Ókovács Szilveszter szerint nem pályáztak sem az NKA-hoz, sem Balásy-cégekkel nem szerződtek. Beszélt a Magyar Péterrel való viszonyáról, hogy miért nem engedte fellépni Mága Zoltánt, és megerősítette: 2028-ban újra pályázik.
A portált Kohán Mátyás, Lentulai Krisztián és Kacsoh Dániel hívta életre.
Rózsaszínes-lilás virágai miatt könnyű megcsodálni az őszi kikericset, ám minden része mérgező. A benne lévő kolchicin a kiszáradás után is veszélyt jelenthet az állatokra.
Magyar Péter korábban azt mondta, a francia elnök is itt lesz az 1956-os megemlékezésen.
Megduplázzák a családi pótlékot, 680 ezer forintos havi jövedelem alatt mindenkinek csökkenni fog az adója, jövőre 9 százalékra csökkentik a minimálbér személyi jövedelemadóját, jelentette be a Parlamentben a kormányfő. A költségvetési hiányt 4,9 százalékra csökkentik, ehhez a fedezet részben a 2000 milliárd forintot elvonó NER megszüntetése és a vagyonadó lesz. Az árréstopot megszüntetik, a rezsicsökkentés, a babaváró, a falusi csok marad.
Az Európai Bizottság elnöke is elfogadta Magyar Péter meghívását.
9 százalékra csökkentik a minimálbér szja-ját. Mindenkinek csökken az adója 680 ezer forintos bér alatt, ezzel 250 milliárd forintot hagynak 2,5 millió embernél, ez átlagosan évi 240 ezer forintos plusz jövedelmet jelent. Témakörönként jelentett be mindent 2 órás beszédében, a gyermekvédelemtől az államháztartásig, az egészségügytől a lakhatáson át a vállalkozások sorsáig.
A 2027-es költségvetés bemutatása a mai parlamenti ülés legfontosabb eseménye: Magyar Péter miniszterelnök ismertetheti a 2027-es büdzsé főbb irányait. Mint beharangozta azt, az eddigi legfontosabb parlamenti beszédét tartja. A kormányfő korábbi ígérete szerint a költségvetés az igazságosságot és a fejlődést helyezi középpontba, és Magyarország újjáépítését szolgálja. A bejelentésekben kiemelt szerepet kaphatnak a családok, a nyugdíjasok, a magyar vállalkozások, valamint az oktatás és az egészsé
A megüresedő vezetői pozíció betöltésére a minisztérium pályázatot ír ki, és az új vezető kiválasztásáig az ügynökség szakmai irányítását a minisztérium felügyeli.
Az Európai Bizottság elnöke a héten Strasbourgba utazik, ahonnan csütörtökön tér vissza Brüsszelbe, pénteken pedig már Budapesten lesz. Ursula von der Leyen részt vesz az 1956-os forradalom 70. évfordulójára szervezett megemlékezésen, ahol beszédet is mond – jelentette be a bizottság szóvivője Brüsszelben.
A KDNP jelöltjét támogatták, Siklósi Beatrix viszont nem kapta meg a szükséges szavazatokat.
Az Országgyűlés ülése.
Emmanuel Macron francia elnök már korábban elfogadta a meghívást.
Budapesti és vidéki intézményeket is felsorolt a hétfő reggeli fenyegető e-mail. A rendőrség intézkedik, és arra kéri az érintetteket, hogy kövessék a helyszínen kapott utasításokat.
Az Európai Bizottság elnöke az október 23-i ünnepségen vesz részt.
A Tisza Párt frakciója az etikai bizottság javaslatára úgy döntött, hogy Kaprinyák Tibor távozik az Élő Környezetért Felelős Bizottságból, miután nagy felháborodást váltottak ki a vadászatokon készült fényképei. A képviselő parlamenti munkáját a vizsgálat idejére felfüggesztették, jövőbeli bizottsági tagságáról pedig később határoznak.
Elkezdődött a budapesti fejlesztéseket segítő útalapprogram előkészítése, erről döntött a fővárosi közgyűlés szakbizottsága.
Élő közvetítésünk a parlament hétfői ülésnapjáról.
Ókovács Szilveszter szerint a kormány képviselőinek nyilatkozatai alapján nincs oka félni attól, hogy elveszíti a Magyar Állami Operaház főigazgatói pozícióját, ugyanakkor a közösségi oldalán arról írt, hogy a politikai fordulatok után sem lenne szerencsés automatikusan lecserélni az intézmények vezetőit. A 24.hu-nak adott interjúban a főigazgató az Operaház átvilágításáról, a munkáját ért kritikákról és az intézmény finanszírozásáról is beszélt.
Az Emberség Erejével Alapítvány elnöke a Pécs Tv-n beszélt erről.
Az Európai Bizottság elnöke is eljön a forradalom 70. évfordulójára.
Számos intézkedésnek lehettünk szemtanúi.
Magyarország 2027-es költségvetését mutatja be Magyar Péter miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben, ahol megemlékezés, képviselői mandátumigazolás is lesz. A képviselők dönthetnek az idei büdzsé módosításáról.
Ahol a finompékáruk igazán finom pékáruk
Lépett a Tisza a botrányba keveredett Kaprinyák Tibor ügyében.
A Népszabadság szerint a debreceni CATL-gyár több mint százmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást kaphat, a szerződés magyar létszámot nem ír elő.
Eközben ellehetetlenítik a több ezer családnak munkát adó magyar céget.
A hírt Bujdosó Andrea frakcióvezető jelentette be.
Siklósi Beatrix nem kapta meg a szükséges támogatást.
Kaprinyák Tibor parlamenti mandátuma is is bánhatta volna.
Újabb fejlemény történt Kaprinyák Tibor ügyében: a Tisza-frakció etikai bizottságának javaslatára a képviselő távozik az Országgyűlés Élő Környezetért Felelős Bizottságából. A döntést Bujdosó Andrea, a frakció vezetője jelentette be legújabb közösségi médiás bejegyzésében.
A Konfrontot Kohán Mátyás, Lentulai Krisztián és Kacsoh Dániel alapította.
Indonézia, Malajzia és Pápua Új-Guinea térségében súlyos tűzkockázatot jelez egy új kutatás. Brazíliában közben a szárazföldi szénelnyelés gyengülését vetítik előre a számítások.
Magyar Péter hétfőn bemutatta a költségvetés tervezetét, 16 éve az elsőt, amit nem Orbán Viktor és miniszterei készítettek. A miniszterelnök a parlamentben mondta el a főbb számokat.
Ez állhat a tárcavezető távolmaradása hátterében.
A bizottság elnöke eljön 1956 hetvenedik évfordulójára.
„Lezárom a momentumos korszakomat. Független politikusként folytatom a munkát” – írta Facebook-oldalán Fekete-Győr András, a Momentum alapítója és volt elnöke.
Feketének két vádlott-társával közösen több mint 744 millió forint kártérítést is meg kell fizetnie.
Később döntenek arról, hogy Kaprinyák Tibor hova kerülhet át.
Súlyos sérülést szenvedett az áldozat.
Kilépett a Momentumból Fekete-Győr András, a párt egyik alapítója.
A volt városvezető úgy fogalmazott, halott ügy a Senator Házat érintő üzleti konstrukció.
A 444 írt a részletekről.
Ma ismerteti Magyar Péter a 2027-es költségvetés fő irányait az Országgyűlésben. A parlament ülése 13 órakor kezdődik, a miniszterelnök a megemlékezések után szólal fel.
Az etikai bizottság javaslatára.
A képviselő olcsón megúszta.
Arról később döntenek, hogy melyik bizottságban dolgozik tovább.
Nincs megoldatlan ügy, a nyomozók számára nem létezik felderítetlen gyilkosság! Így vannak ezzel a nyíregyházi rendőrök is, akik egy csaknem másfél évtizeddel ezelőtt történt rejtélyes kivégzés nyomait sem hagyják kihűlni. Minden emberélet egyformán fontos, ebben az esetben ráadásul egy igazságszolgáltatásban dolgozó nőt öltek meg brutális kegyetlenséggel, amit egy igazi zsaru soha nem felejt el.
Egyhangúlag támogatta az Országgyűlés művelődési bizottsága Boór-Gőblyös István, a Magyar Rádió volt ügyvezető elnökének jelölését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagjává. A Fidesz által jelölt Siklósi Beatrix televíziós és rádiós szakember azonban nem kapta meg a szükséges támogatást a testület hétfői ülésén.
A színész-aktivista szerint az életén kívül szinte mindent feláldozott a politikai fordulatért, a kulturális tárcát pedig még barátja kinevezése ellenére sem kíméli.
A szakember szerint a termelési lánc a kulcs.
Később döntik el, melyik bizottságban folytatja a képviselő.
A régészeti lelet a középkori mindennapokba enged bepillantást.
A vadászfotóiról elhíresült politikus alelnök volt a parlamenti bizottságban.