Az ügyészség szerint nem valósult meg bűncselekmény a koronatanúhoz kapcsolódó, Juhász Péter Pál elleni eljárásban. A Zsolti bácsi-ügyben is kulcsszerepet játszó fiatalember állításai körül már korábban is számos kérdőjel merült fel.
Belföld: friss hírek – 2026. október 21. 11:00 előtti hírek
2026. október 21. 11:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Az alapítványoktól a nyomozó főügyészségig, az MNB-botrány teljes története.
Kövér László szerint a Fidesz számított arra, hogy nehéz választás vár rá, a 2026. áprilisi vereség mértéke azonban még a párt vezetőit is meglepte. A volt házelnök a KözBeszéd című műsorban arról beszélt, hogy a tizenhat évnyi kormányzás alatt több fontos feladatot is elmulasztottak, köztük a fiatalokkal folytatott párbeszéd erősítését. Az oktatás állapotáról is önkritikusan nyilatkozott, miközben Orbán Viktor 2030-as miniszterelnök-jelöltségét korainak nevezte.
A miniszterelnök interjút adott az amerikai hírügynökségnek elszámoltatásról, jogállamról, migrációról, Ukrajnáról és a vagyonadóról.
Korábban magánéleti okokra hivatkozott, most azonban nem tudni, miért mondott le az MVM-es pozíciójáról.
Jogosítványa sem volt.
A Fidesznek vannak elvárásai.
Az ellenzéki párt elvárja, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai ügyében indult eljárást a hatóságok pártatlanul, politikai nyomás nélkül folytassák le.
Szalai Piroska képviselő a 2027-es költségvetésről a Napindítóban.
Miközben külföldi politikai vezetők és parlamenti delegációk érkeznek a magyar forradalom 70. évfordulójára, Magyar Péter a hazai politikai szereplők távolmaradását bírálta. A miniszterelnök szerint elfogadhatatlan, ha a magyar ellenzék képviselői nem vesznek részt az Országgyűlés ünnepi megemlékezésén. Bejegyzésében így fogalmazott: „Szégyen és gyalázat. Méltatlanok mindenféle tisztség betöltésére.”
A Fidesz sajtófőnöke Matolcsy György őrizetbe vétele után azt közölte, hogy tisztázni kell a kérdéseket, a felelősséget fel kell tárni, a törvények pedig mindenkire egyformán vonatkoznak, de az ártatlanság vélelme is mindenkit megillet.
A képviselő-testület feloszlatására tett javaslatot a Hegyvidéken Visi Piroska civil képviselő. Bár a kutyapártos Kovács Gergely kényelmes többséggel kezdte a ciklust, mára nincs elegendő támogatója ahhoz, hogy leszavazzák a javaslatot. Ugyanakkor a feloszláspártiak sincsenek elegen, így a Fidesz-frakció kezébe került a döntés.
Ettől függetlenül több másik bűncselekmény elkövetésével vádolják.
A volt jegybankelnököt szerda reggel vették őrizetbe az MNB alapítványainak ügyében.
Jelentős fordulat történt az országos port kavaró Szőlő utcai ügyben: az ügyészség megszüntette a Juhász Péter Pál ellen szexuális visszaélés és gyermekprostitúció kihasználása miatt indított eljárást az ügy koronatanúja, Bangó Sándor esetében.
Matolcsy Györgyöt jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítják. A volt jegybankelnököt szerda reggel vitték a Központi Nyomozó Főügyészségre.
A balesetben egy férfi megsérült, a HÉV egy szakaszon csak egy vágányon közlekedhet. Akár negyed órás késésekre is lehet számítani.
Őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt, a volt jegybankelnököt gazdasági csalással gyanúsítják. Az MNB-ügyben több helyszínen is akcióznak a nyomozók.
És ez be is fog következni, mondta a 444 kérdésére a nemzetközi sajtótájékoztatóján.
Az ügyben már nyomoz a rendőrség.
Az S74-es vonatok helyett pótlóbuszokkal vagy helyközi buszjáratokkal lehet utazni.
A rendőrség átvizsgálja az érintett épületeket, bombát egyelőre nem találtak.
Őrizetbe vették Matolcsy György korábbi jegybankelnököt, akit gazdasági csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítanak.
Pintér Bence, Győr polgármestere posztolt a büntetőügyről.
Október 23-ától látogatható a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum 1956 – Sorsok iktatva: Válogatás a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) gyűjteményéből című kiállítása a múzeum régi-új épületében, a budai Várban.
A gyermekeket pedig biztonságos helyre vitték.
Fordulat az MNB-botrányban: őrizetbe vették Matolcsy György korábbi jegybankelnököt. Olvasd tovább: https://hellomagyar.hu/2026/10/21/orizetbe-vettek-matolcsy-gyorgyot/
Az oroszok állhatnak a bombafenyegetések mögött: az október 23-ai megemlékezés is veszélyben lehet! Kis-Benedek József szerint orosz hibrid zavarkeltés történik.
Múlt éjszaka került ki a Facebookra, hogy Csak Győr néven új képviselőcsoport jön létre. Több forrásunk is megerősítette: legalább nyolc képviselő, tehát a 14 fős frakció többsége elhagyja a Fideszt.
Egy 32 éves szekszárdi férfi több közlekedőt is veszélybe sodort, amikor ittasan és bódult állapotban menekült a rendőrök elől, majd egy parkoló autónak ütközött.
A G7 szerint a Gondosóra fenntartója 2023-ban és 2025-ben is szerződött a Fidesszel, a program több mint százmilliárd forintjába került a költségvetésnek.
Egyelőre nincs hivatalos közlés, Magyar Péter miniszterelnök ugyanakkor már megosztotta a hírt Matolcsy György őrizetbe vételéről.
Pintér Bence, Győr polgármestere szerdán közölte, hogy két embert gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség a Győr+Média Zrt. furcsa szerződései miatt. A nyomozás a vizsgálati szakba lépett, ez a vádemelés előtti utolsó szakasz.
Az ügyészség szerint nem úgy volt, ahogy Bangó Sándor állította.
A jövő évi költségvetésben ötször több pénz jut az országos közutak felújítására: az Orbán-kormány alatt biztosított 20 milliárd helyett 100 milliárd forint – közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Tótth András október 21-én lemondott az MVM igazgatóságában betöltött tisztségéről, miután az Index kedden megkereste az ügyben a Gazdasági és Energetikai Minisztériumot. A korábbi energetikai államtitkár október 13-án, személyes okokra hivatkozva távozott a kormányzati pozíciójából, az állami energetikai vállalat vezetésében azonban egészen mostanáig megtartotta a tisztségét.
A tavalyi évben már megközelítette az ötvenezret a magyarországi egyetemeken tanuló külföldi hallgatók száma.
A miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott interjút.
A Fidesz áprilisi választási vereségében sok minden közrejátszott Kövér László szerint. A párt országos választmányának elnöke azt nem gondolta, hogy végül „ekkora zakó lesz”, amelyben szerinte szerepe volt a gazdaság gyenge teljesítményének, a Fidesszel szemben felhalmozott „gyűlöletpotenciálnak”, a fiatalok „befűzésének” és „egy nagyon masszív külföldi összeesküvésnek” is.
A letartóztatásban töltött hónapokról is beszélt Kiss László az ÖT YouTube-csatornáján.
Szerda kora reggel őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt.
Az egykori jegybankelnököt szerda korán reggel vitték el a nyomozók a Központi Nyomozó Főügyészségre
Széthullik a Fidesz–KDNP-s frakció Győrben. A kedd este kitett bejegyzés alapján ugyanis 14 tagból 8-an kiléptek a Fidesz–KDNP közgyűlési frakciójából, és Csak Győr néven önálló képviselőcsoportot alakítottak.
A miniszterelnök az AP-nek beszélt az elszámoltatásról, az uniós pénzekről és Ukrajnáról.
Egy vágányon zajlik a közlekedés Kaszásdűlő és a Szentlélek tér között.
Földrengés volt szerda hajnalban Székesfehérvártól körülbelül kilenc kilométerre – közölte a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
Szerda korán reggel vitték el a nyomozók.
Arra jutottak, hogy Bangó Sándor ellen nem követett el szexuális bűncselekményt és gyermekprostitúciót a volt igazgató.
Szerda reggel őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt. Ügyvédje szerint gazdasági csalással és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítják.
A migrációban marad a keményvonal
Szerda kora reggel őrizetbe vették Matolcsy György volt jegybankelnököt, akit jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalással és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítanak.
A Magyar Nemzeti Bank volt elnökét gazdasági csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítják.
Hubai Imre kertészmérnök, ökológiai gazdálkodó a Napindítóban.
Szerda kora reggel őrizetbe vették Matolcsy György korábbi jegybankelnököt. Jogi képviselője szerint jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítják.
Reggel őrizetbe vették a volt jegybankelnököt, és a Központi Nyomozó Főügyészségre vitték. Matolcsy György ügyvédje megszólalt az ügyben.
Jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítják a Nemzeti Bank volt elnökét.
A jegybank korábbi elnökét nyomozók vitték el a Központi Nyomozó Főügyészségre, ahová sajtóinformációk szerint dél körül érkezett meg Matolcsy György ügyvédje.
Őrizetbe vették Matolcsy György, egykori jegybankelnököt szerda reggel az MNB-üggyel kapcsolatban.
A gyanúsítotti kihallgatás még nem kezdődött el.
Megsemmisítette az Alkotmánybíróság azt a kormányrendeleti rendelkezést, amely lehetővé tette a kármentesítési kötelezettség felülvizsgálatát, ha a szennyezés felszámolása öt éven belül nem kezdődött meg, vagy hosszabb időre leállt. A testület szerint a szabályozás a gyakorlatban a szennyezőnek kedvezett, és ellentétes volt az egészséges környezethez való joggal, valamint a „szennyező fizet” elvével. A döntés az Óbudai Gázgyár területén visszamaradt, mintegy 200 ezer tonnányi mérgező anyag ügyéb
A Központi Nyomozó Főügyészség ügyészei jelenleg több helyszínen hajtanak végre eljárási cselekményeket. Este tájékoztatás jön.
A XV. kerületi polgármester szerint a rendőrség megkezdte az érintett iskolaépületek átvizsgálását.
Raffai János hivatali visszaéléssel is gyanúsítja a korábbi városvezetőt.
Az egykori jegybankelnök szerda korán reggel vitték el a nyomozók a Központi Nyomozó Főügyészségre.
Sávlezárás miatt közel 12 kilométeres torlódás van az M0-s Deák Ferenc hídján, az M5-ösön egy baleset miatt Soroksárnál araszolnak az autók.
Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt.
„Igyekszem elmagyarázni az embereknek, hogy a maffia- és bűnügyi filmeknél sem az első tíz perc a legizgalmasabb, hanem a közepe és a vége” – fogalmazott a miniszterelnök.
NOlimpia újratöltve.
Igazi matuzsálem.
Elnézést kért a Klubrádiótól Polyák Gábor, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának elnöke a testület nevében – a rádiót 6 esztendeje csak az interneten lehet hallgatni.
A Gondosóra program eddig 106 milliárd forintjába került a központi költségvetésnek, miközben a célként kitűzött másfél millió idős helyett alig több mint egymillióan regisztráltak. A pénz nagy része a 4iG-hez ment, a Fidesz aktivistáinak adatkezelése miatt pedig hatósági ellenőrzés zajlik.
Előkerültek a mémek.
Estére ígértek részleteket.
Egy poszt este, egy reggel. Nem unatkozik a kormányfő, de nem is lassít. A napot egy olyan interjúval zárta, ahol különös módon utasította vissza a kávét.
Újabb történelmi nap előtt a magyar igazságszolgáltatás, de az ügyészek még kérnek egy kis türelmet. De addig is ne feledjük, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt folyamatban lévő nyomozásban a mai napon összehangolt nyomozási cselekményeket hajt végre.
A döld mozgását a lakosok is érezték.
Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt.
Hadházy Ákos szerint a Magyar Államkincstár 130 millió forint visszafizetését rendelte el egy Mádon, uniós pénzből épült borászati üzem miatt.
A Fidesz miatt nyert az osztrák cég, Vitézy ott sem volt!
A földmozgást a lakosság is érzékelte.
Összehangolt nyomozati akciót hajt végre a Központi Nyomozó Főügyészség az MNB-ügyben, amelyben több hatóság munkatársai is részt vesznek.
Az erőssége 2-es volt, károkról nem érkezett bejelentés.
A hírt Bátki Pál, a volt jegybankelnök jogi képviselője közölte a Telexszel.
A forradalom 70. évfordulóján, Budapesten, vidéki városokban és külföldön is egész napos programokkal emlékeznek, 1956-ra. Az ünnepségsorozat már október 22-én elkezdődik, a szervezést pedig több állami intézmény közösen végzi majd.
Az Óbudai Gázgyár évtizedek óta súlyos környezeti kockázatokat jelent, a kármentesítést mégis elhalasztották a jogalkotó folytatólagos asszisztenciájával. Az Alkotmánybíróság most viszont megállapította, hogy az ezt elősegítő kormányrendelet egyik rendelkezése Alaptörvény-ellenes volt.
Vitézy Dávid létrehozta a tárca projektmenedzser cégét, a Hild Központot, ide kerül a Diákváros és a Rákosrendező felépítése, az Iparművészeti Múzeum felújítása és a Millenáris üzemeltetése. A Hild Központ vezetője Ambrus György építőmérnök lesz, akit már a nyáron kineveztek a Várkapitányság és a Steindl Imre Program élére is.
Egy szeptember 22-i határozatban döntöttek az eljárásrész megszüntetéséről. De továbbra is több súlyos bűncselekménnyel gyanúsítják Juhász Péter Pált.
Újra találkoztak a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szereplői
Egyelőre nem tudni kik a gyanúsítottak, a feljelentést tevő polgármestert arról tájékoztatták, hogy vizsgálati szakba lépett az önkormányzati céget érintő hűtlen kezelési ügy nyomozása.
Több helyszínen, több társszerv bevonásával hajtanak végre akciókat.
Folytatja munkáját a gyermekvédelmi rendszer válságát feltáró bizottság. A rendkívüli érdeklődéssel kísért ülést élőben követheti az ATV Extrán.
A sofőr azt mondta, nem ismeri őket.
A Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt nyomoz az MNB-ügyben.
Az ügyben Hadházy Ákos tett bejelentést az Integritás Hatóságnál.
Hiába tűnt vonzónak az amerikai politika szereplőinek a magyar illiberális példa, ez a politika nem dob nagyot az életszínvonalon, ezért nem tudja megnyerni a szavazók jelentős részét – fejti ki Brian Goodman, az Arizonai Állami Egyetem tanára. Kérdés, mi lesz most a posztliberalizmussal, hogy az orbáni modellnek vége.
A Közszolgálati Döntőbizottság hatvan nappal meghosszabbította az eljárási határidőt Havasi Bertalan, az Orbán-kormány volt helyettes államtitkára, a Fidesz sajtófőnöke Miniszterelnökséggel szembeni illetményigényéről szóló panaszának elbírálására.
A minisztériumokban nem dolgoznak, az államigazgatás leállt, a közszolgák regényeket olvasnak – terjed internetes beszámolókban. A Tisza igyekszik csak az eredményekről beszélni, de forrásaink szerint nem mindenhol ment a tervezett módon a minisztériumok felállítása, és több helyen továbbra is nagy a bizalmatlanság a régi és új közszolgák között. Az elmúlt fél év alapján körvonalazódik, melyik miniszter mit hozott magával a kormányba.
Nem értenek egyet vele, úgy vélik, a hazai tartalomszolgáltatókat különösen negatívan érinti a reklámadó újrabevezetése, amely véleményük szerint az egész hazai gazdaságra rossz hatással lehet.
Dömsödi Gábor, Pásztó régi-új polgármestere az ATV interjújában árulta el, miért tiltaná ki Gyurcsány Ferencet a helyi kocsmából, és hogyan tért vissza.
Tudom, hogy voltak, akik többet vártak, de a mostani gazdasági helyzetben a 15 százalék egy óriási erőfeszítés az ország részéről – mondta a belügyminiszter a rendvédelmi dolgozóktól érkező kritikákra utalva.
A jövő évi költségvetésben ötszörösére nő az országos közutak felújítására szánt forrás.
Eszközparkot bővítettek, szakembereket képeztek, és eszközkölcsönző rendszert hoztak létre.
Egyre súlyosabb patkányproblémáról számolnak be Zugló lakói: a rágcsálók az Ilka utcában is rendszeresen felbukkannak, sokan pedig már szellőztetni sem mernek tőlük.
Az amerikai elnök szerint Moszkva fölényben van.
A párizsi olimpia óta nem hajlandó fizetni a stábtagjainak.
A közlekedési és beruházási miniszter szerint a 2027-es költségvetés biztosítja a szükséges forrásokat
Jelentős nézettséget ért el Magyar Péter kedd este, élőben közvetített interjúja, amit a Telex csatornáján követhettek az érdeklődők.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-videójában ismertette a tervezett intézkedéseket, amelyek között a közutak felújítására szánt összeg ötszörösére emelése, a vasúti beruházási keret növelése, illetve új, fiatalokat célzó lakástámogatási konstrukciók is szerepelnek.
A pénzügyőrök a Krak-éri pihenőhelyre tereltek ki rutinellenőrzésre egy román teherautót, ami különféle autóalkatrészeket szállított.