Tiszás ellentmondások sokasága sűrűsödik össze egyetlen szám körül.
Gazdaság: friss hírek – 2026. október 27. 00:00 előtti hírek
2026. október 27. 00:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Az elnök újraválasztása komoly bizonytalanságot váltott ki a pénzpiacokon.
Az élelmiszerárak az elmúlt években sok háztartás költségvetését átrajzolták, és egyre többen néznek másképp a saját kertjükre. Nem hobbiként, hanem olyan kis gazdaságként, amely jól megszervezve minden évben visszaad valamit a befektetett időből és pénzből. Ennek a megtérülésnek a nagy része meglepő módon nem tavasszal, hanem késő ősszel dől el.
Élesedik a verseny Hongkong stabilcoinpiacán, az Anchorpoint azonban nem akar mindenáron elsőként célba érni.
Szlovákia továbbra is érvényesíti nemzeti érdekeit, és fejleszti az Oroszországgal való együttműködést a szankciók által nem érintett területeken - jelentette ki Juraj Blanár szlovák kül- és európai ügyekért felelős miniszter hétfőn, miután Moszkvában tárgyalásokat folytatott Szergej Lavrovval, az orosz diplomácia vezetőjével.
Több légitársaság is új útvonalakat indít.
Hiába esett a Brent típusú kőolaj világpiaci ára.
A Defense News elemzése szerint Szaúd-Arábia nagy figyelmet fordít arra, hogy növelje a rakétagyártási kapacitását.
Donald Trump amerikai elnök egymillió dolláros jutalmat ígért mindenkinek, aki olyan választási csalást jelent be, amely letartóztatáshoz és elítéléshez vezet. Mindezt alig egy héttel a félidős kongresszusi választások előtt tette meg, amelyeken a közvélemény-kutatások szerint a Republikánus Párt szoros és nehéz küzdelem elé néz.
Miközben Matolcsy György szerint megvolt az 500 milliárdos alapítványi vagyon, a jegybanknak újabb 167 milliót kellett adnia egy korábban vállalt programra.
Az al-Dzsazíra arról számolt be, hogy az észak-afrikai ország 50 év után döntött a katonai lépésről.
A szív- és érrendszer egészségének megőrzését, valamint a kardiológiai rehabilitációt segítő mobilalkalmazást fejlesztett ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központja - közölte a PTE hétfőn az MTI-vel.
"Kavicsbányára" emlékeztet a kiszáradt Grüner See (Zöld-tó) a stájerországi Tragöß-St. Kathareinben. A tartós aszály nemcsak az Alpok egyik legnépszerűbb természeti látványosságát sújtja, hanem a környező szurdokvölgyekben is elapadtak a patakok, menedékházak maradtak víz nélkül, sőt még a kis vízerőműveket is le kellett állítani - írta a Heute.at.
Gernot Döllner az amerikai elnök georgiai kampányrendezvényén szólalt fel szombaton.
Az Egyesült Államok közel-keleti erői akár 96 órán belül készek nagyszabású katonai műveletet indítani Irán ellen, amennyiben Donald Trump elnök erre utasítást ad – értesült a CNN két amerikai hivatalos forrásból.
Néhány hete döntöttek erről.
Az online kaszinók üdvözlőajánlataiban a két forma gyakran együtt szerepel: az első befizetés mellé bónuszösszeg és egy adag ingyenes pörgetés jár. Működésük mégis eltér, és az értéküket a hozzájuk tartozó feltételek döntik el, a reklámban szereplő szám sokkal kevésbé.
Új szakmai és koordinációs testület alakult a kórházakban rekedt csecsemők és kisgyermekek helyzetének rendezésére. A megjelent kormányhatározat célja, hogy felgyorsítsa az érintett gyermekek családba vagy helyettesítő ellátásba kerülését, és biztosítsa, hogy az intézményben töltött idő alatt se maradjanak le a fejlődésükhöz szükséges ellátásokról.
A pénzt a zöld átállásra, az egészségügyre, a helyi közösségekre, a kultúrára és a roma felzárkózásra költjük.
A német Helsing vállalat bemutatta a Contra névre keresztelt új légvédelmi rakétarendszerét, amely mesterséges intelligenciával vezérelt elfogás-koordinációval és lövedékenként százezer dollár alatti költséggel semmisítené meg a nagy sebességű támadó drónokat - tudósított a Defense News.
A múlt hét végén az AI körüli aggodalmak mellett az Irán elleni újabb amerikai csapások veszélye is nyomást helyezett a tőzsdékre. Donald Trump azonban néhány órával a hétfői kereskedés kezdete előtt jelezte, hogy egyelőre nem indítanak támadást Irán ellen. A fordulat hatására fellélegezhetnek a befektetők: a tőzsdék már emelkednek, az olajár pedig esésben van. Külön érdemes a mai napon kiemelni a brazil tőzsdét is, ugyanis meglepetésre Luiz Inácio Lula da Silva hivatalban lévő elnök nyerte a va
Hétfőn Pekingben gyűltek össze a Kínai Kommunista Párt (KKP) vezető tisztségviselői, ahol Hszi Csin-ping főtitkár és az ország elnöke meghatározhatta az elkövetkező időszak irányvonalát – írja a Nikkei Asia.
Egy amerikai gyár terve fontos üzleti lépés lehet a vállalat számára, a bejelentés körülményei azonban komoly belső feszültséget okoztak.
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A kormány 2027-től megduplázza a tartósan beteg vagy súlyos fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt családi pótlékot is - közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn közzétett Facebook-bejegyzésében.
Hatalmas felháborodást váltott ki, többen pedig a lemondását követelik Gernot Döllnernek Németországban, aki az Audi vezérigazgatójaként Donald Trump amerikai elnök oldalán jelent meg egy kampányrendezvényen. Bár az eseményen a vállalat első egyesült államokbeli gyárának felépítését jelentették be, a német politikai és szakszervezeti vezetők szerint a cégvezető durván megsértette a politikai semlegesség szabályait, amikor egy olyan elnök mellett állt ki, akinek az intézkedései károsítják a német
Az Axios értesülései szerint a demokraták már arra készülnek, hogy megfúrják az amerikai elnök megállapodását Moszkvával.
Bírósági határozat igazolja, hogy Király Júlia volt jegybanki alelnök a véleménynyilvánítás alkotmányos határain belül maradt, amikor élesen kritizálta a Magyar Nemzeti Bank alapítványi vagyonkezelését.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze november közepére az MBH Csoporthoz tartozó MBH Jelzálogbank, amelynek keretében új vezérigazgatót választhatnak. Már a jelöltjük is megvan a pozícióra.
A kanadai Cohere mesterségesintelligencia-fejlesztő cég jelentése szerint a biztonsági ellenőrzés során az Alibaba egyik Qwen MI-modellje megpróbált adatokat továbbítani egy pekingi felhőszerverre, ráadásul a modell saját belső logikájával ellentétesen.
Mennyibe kerül egy tyúk teleltetése? Egy egyszerű számítással megbecsülheted a téli takarmányigényt és a kiadást, miközben azt is megmutatjuk, hogyan spórolhatsz konyhai maradékkal, jó tartással és tudatos vízellátással.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) tájékoztatása szerint orosz szabotázskísérlet volt Brassó közelében – írja az MTI.
Emelkedéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
A csődhelyzetbe került Bayer Construct megsértette a tőzsdei szabályokat.
A Világgazdaság egyik olvasója arról írt a napokban, hogy egy tizenéves gyerek elállta az útját a Tesco visszaváltó pontjánál. Nem ritka, hogy gyerekek figyelik és „őrzik" a REpontokat.
A kínai kutatók teljesen új modellt alkalmazva mérték fel a grönlandi jég olvadását, és furcsa adatokat kaptak – írja a South China Morning Post.
A köles-, hajdina- és kukoricakása egyszerű, tápláló étel, ám eltérő módon viselkedik főzés közben. Megmutatjuk a folyadékarányokat, a csomósodás és leégés megelőzését, valamint sós és édes ötleteket is adunk.
A tartósan beteg gyermekek után járó emelt családi pótlék havi 46 600 forintra nőhet, de más támogatások is duplázódnak.
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től minden érintettre kiterjesztik a családi pótlék emelést.
A miniszter szerint az intézkedés a magyar gazdaság megerősítését szolgálja.
Az EGT és Norvég Alap átfogó célja a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek csökkentése.
Mintegy 134 ezer gyermek részesül ma ilyen támogatásban.
Kiszélesítették az emeléseket.
Móricz Dani húsz év után megválik a befektetési igazgatói pozíciójától, Pekár Dávidnak adja át a vezetői feladatokat. Dani nem vonul vissza, a befektetési szakmára és...
A fontos bejelentések podcastja: Viktor bejelentette, mit kell termeszteni a magyar kertekben, Dani meg bejelentette, hogy Dávid az új befektetési igazgató. HOLD After Hours. Milyen...
Nyár végére megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárfolyamot a dél-koreaiaknál. De mi folyik itt? Illetve ott? Ígérem, nem részvényárfolyamokról fogok írni,...
Egész Közép-Ázsia nagyon jó fundamentumokkal bír, nagyon alacsony bázisról indul szinte minden téren, tehát óriási a felértékelődési potenciál – ez az, amit egy értékalapú befektető...
A 2027-es költségvetési terv egyszerre ígér nagy lépést az euróbevezetés felé és jelentős többletkiadásokat a bérekre, a nyugdíjakra és a jóléti szolgáltatásokra. A 4,9 százalékos...
Donald Trump második elnöki ciklusa alatt az amerikai benzin- és gázolajárak átlagosan magasabb szinten alakulnak, mint Joe Biden kormányzása idején – derül ki az AAA amerikai autósklub adataiból. A drágulás komoly politikai terhet ró az elnökre a közelgő félidős választások előtt.
Több tíz kilométeren torlódtak fel a járművek.
Megkezdték az új vagyonadóról, valamint kata megújításáról szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése során beérkezett észrevételek értékelését.
Franciaország évtizedek óta először növeli nukleáris arzenálját, és tíz európai partnerországgal kötött megállapodást nukleáris elrettentő képességének kontinentális kiterjesztéséről – írta a Wall Street Journal .
A norvég külügyminiszter szerint lehetetlen volt megállapodnia az Orbán-kormánnyal a támogatásról.
XIV. Leó pápa november 6-tól 17-ig Uruguayban, Argentínában és Peruban tesz apostoli látogatást a korábban közölt program szerint.
Hiába hivatkozott új tanúk vallomásaira Gyárfás Tamás védelme, a bíróság elutasította a perújítási kérelmet.
Ez is bekerül a jövő évi költségvetésbe.
A kormány 2027-es terveiben a családtámogatások több csoportja is érintett, de nem minden ellátásról született egyszerre egyértelmű bejelentés.
A Tudatos Vásárlók teszteredményei segítenek eldönteni, hol érdemes többet költeni, és mikor találhatunk kedvezőbb áron is megfelelő készüléket.
„A jövőben is ott leszünk a magyar kis- és középvállalkozások mögött: kedvező, kamattámogatott hitelekkel” – hangsúlyozta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
Politico szúrta ki, hogy Donald Tusk lengyel miniszterelnök nem túl hízelgő hangnemben nyilatkozott a korábbi magyar kormányfő esetleges jövőjével kapcsolatban.
Gyengült a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Az MVM csoport meghosszabbította tagságát 2029-ig az amerikai villamosenergia-ipari kutató intézetben, az együttműködési megállapodást a cégcsoport és az Electric Power Research Institute-tal (EPRI) 2026. október 24-én írta alá - közölte a cégcsoport hétfőn az MTI-vel.
A meteorológiai előrejelzések alapján idén szokatlanul korán, már november elején jelentősen meggyengülhet a poláris örvény. Ez a jelenség kedvez a sarkvidéki hidegbetöréseknek, amelyek hatása a következő hetekben Európában, így Magyarországon is érezhetővé válhat - írta az Időkép.
Matolcsy Ádám és bizalmi embere ellen napok óta érvényben van az országos körözés, a nemzetközi lépések elrendelése azonban még nem történt meg. A hatóságok előtt álló eljárási akadályokat, a határidőket és a jegybanki alapítvány körül zajló nyomozás hátterét négy önálló részben tekintjük át.
Gyengült a magyar fizetőeszköz.
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Megújulhatnak az MBH Jelzálogbank vezető testületei, új vezérigazgatót választhatnak.
„Abban az évben vehető igénybe, amely évben annak forrása az adott évi központi költségvetésben rendelkezésre áll” – ezzel a kitétellel vezette be a megbukott Orbán-kormány azt a támogatási formát, amelyet idén 186 ezren használhattak ki, döntő többségük 1 millió forint értékben. Az intézkedés tehát eleve bizonytalan alapokon állt, mostanra pedig egyértelművé vált: az új Tisza-kormány szerint nincs meg a folytatáshoz a szükséges költségvetési forrás. A mindössze egy évig élő támogatást minden kü
Politikusok ki, elszámolás be.
Estére gyengült a forint: az euró 367 forint fölé, a dollár pedig 328 forint fölé emelkedett.
A 2027-es költségvetés tervezete alapján a korábbi 30 milliárd forintról több mint a két- és félszeresére, 80 milliárd forintra növekszik a vasúti infrastruktúra felújítására fordítható keretösszeg – számolt be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
A bűnözők egyik legfőbb ismertetőjele a sürgetés.
A Tisza-kormány 2027-től megduplázza az emelt összegű családi pótlékot, így a korábban bejelentett emelés az általános juttatások mellett a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermekeket nevelő családok emelt támogatására, a saját jogon jogosult felnőttekre, valamint az intézményi nevelésben élőkre is vonatkozik. A mintegy 1,7 millió gyermeket és egymillió családot érintő intézkedéshez a 2027-es költségvetésben közel 300 milliárd forintos többletforrást biztosítanak – derült ki Magyar Péter
Kétmillió embernek emelkedhetnek a mindennapi kiadásai.
Feljelentést tett a Pénzügyminisztérium Nagy Márton volt miniszter utazásai és a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri delegációinak ideiglenes külföldi kiküldetései miatt hűtlen kezelés, költségvetési csalás és hivatali vesztegetés elfogadása bűncselekmények megalapozott gyanújával - közölte a PM az MTI-vel hétfőn.
Más alapokra helyezve, alacsonyabb hőfokon folytatódhat a magyar-szerb viszony.
A Nikkei Asia értesülései szerint a japán gyártó nagy fordulatra készül Európában, az egyik piaci szegmensből teljesen kivonulnának.
A Tiborcz István üzlettársa, Balázs Attila tulajdonában álló cégnek október 21-én a kötvények után tőketörlesztést kellett volna fizetnie, de ez elmaradt.
Bő egy év után búcsúzik az Otthon Start, és bár a program sok fiatalt segített első lakáshoz, a Duna House értékelése szerint a kedvezmény előnyének nagy részét elvitte az a drágulás, amelyet maga is felerősített. A jogosultak ezért nem feltétlenül jártak jól, akik pedig kimaradtak belőle, azok ugyanazokat a magasabb árakat már kedvezmény nélkül fizették meg.
Új vezérigazgatót választhatnak.
Megjelent a Portfolio riportfilmje, Út a magyar euróhoz címmel. A filmben arra keressük a választ, hol tart Magyarország az euró bevezetésének útján: milyen történelmi, gazdasági, politikai és társadalmi kérdések kapcsolódnak ehhez a folyamathoz. Milyen tapasztalatokat lehet levonni más országok példájából? Mikor és hogy kellene bevezetnünk az eurót? És hogy kellene ezt jól csinálnunk?
A rendelkezésre álló forrásokból jelentős összegek jutnak többek között zöld átállásra, helyi fejlesztésekre és az egészségügyre.
Andy Burnham brit miniszterelnök kijelentette hétfőn, hogy szeretné, ha Nagy-Britannia még az ő életében ismét csatlakozna az Európai Unióhoz.
A mindenszenteki és halottak napi megemlékezések miatt érdemes előre átgondolni a nagyobb bevásárlást, ugyanis november 1-jén, vasárnap a legtöbb áruházlánc, szupermarket és pláza zárva tart az országban. A hivatalos munkaszüneti napon kizárólag a jogszabályban rögzített kivételek fogadhatják a vásárlókat, míg másnap, november 2-án, hétfőn visszaáll a normál nyitvatartási és munkanapi rend.
Egyetlen sorba rendezi a párban elkészülő kiskockabálákat a Massey Ferguson új hidraulikus kivezetője. A gyártó szerint ezzel akár 50 százalékkal csökkenthető a bálák begyűjtéséhez szükséges menetek száma.
Hűtlen kezelés és költségvetési csalás gyanújával tett feljelentést a Pénzügyminisztérium a korábbi tárcavezető külföldi delegációi miatt, miután a felmért vagyoni hátrány meghaladta a százmillió forintot.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter szerint nagyon súlyos helyzetbe kerülhet az iszlamista hatalom – írja az Iran International.
Emelték a Mol 12 havi célárát, ezzel pedig mindenki jól járt.
Az EU csökkenteni akarja hatalmas külkereskedelmi hiányát.
Pafféri Zoltán május óta felügyelőbizottsági tag volt Jászai Gellért cégében, miután Böszörményi-Nagy Gergely távozott.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1847,28 pontos, 1,3 százalékos emelkedéssel, 143 895,87 ponton zárt hétfőn.
Új, a Föld pályáját keresztező kisbolygót fedezett fel Maróti Tamás amatőrcsillagász október közepén. A nemzetközi szinten is hivatalosan elismert, 2026 TM77 jelzésű aszteroida a megfigyelő nyolcadik sikeres felfedezése.
Jön az amerikai negyedéves jelentési szezon egyik legkritikusabb időszaka, az S&P 500 indexben szereplő vállalatok harmada ugyanis a héten teszi közzé számait. Az eddig jelentő vállalatok többsége kellemes meglepetést okozott, és az elemzők masszív profitnövekedést várnak az index szintjén, ami egy időre elterelheti a befektetők figyelmét a magas üzemanyagárakról, a kötvényhozamok emelkedéséről és az AI-aggodalmakról.
Emelkedéssel zárt a budapesti tőzsde, a BUX 1,3 százalékot erősödött. A Mol árfolyamát céláremelés is támogatta.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1847,28 pontos, 1,3 százalékos emelkedéssel, 143 895,87 ponton zárt hétfőn
Az állami újraelosztás módját meg kell változtatni, a forrásokat a gazdagabbaktól a szegényebbek felé irányítani. Ennek jó példája a differenciált nyugdíjemelés, és fontos része a vagyonadó.
A Claude nevű népszerű chatbotot fejlesztő Anthropic ismertette tervezett tőzsdei bevezetésének részleteit, amely a várakozások szerint minden idők legnagyobb nyilvános részvénykibocsátása lehet a Nasdaqon.