Keresztszalag-szakadást szenvedett a PSG kétszeres Bajnokok Ligája-győztes focistája.
Sport: friss hírek – 2026. október 21. 16:00 előtti hírek
2026. október 21. 16:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
A dán FC Köbenhavn magyar válogatott védője, Markgráf Ákos rövid idő alatt kivívta csapattársai és edzője elismerését. Mohamed Elyounoussi még…
Egyelőre nem sikerül felvenniük a legmagasabb szint tempóját.
Az együttes edzői stábja elővigyázatosságból hozta meg furcsa döntését.
Korábban azt kommunikálta, hogy súlyosbító körülménynek kell tekinteni, hogy ő a csapatkapitány. Majd felsorakoztatta az érveit maga mellett.
Megrendítő veszteség érte Joshua Kimmichet a szerda esti mérkőzés előtt, ezért a Bayern München kulcsembere kikerült az Arsenal elleni keretből.
Október 21-én, szerda délben a magyar úszósport feledhetetlen alakjának, dr. Tóth Ákosnak szólt a harangjáték a Fiumei úti sírkertben. A mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem úszótanszékének nyugalmazott vezetője szeptember elsején rövid, méltósággal viselt betegség után hunyt el.
A Manchester Cityt fenyegető kizárás miatt a PSG, a Barcelona és a Real Madrid is Haalandra hajt.
Több mint korszakos tehetség.
Florian Wirtz hónapok óta kritikák kereszttüzében áll liverpooli teljesítménye alapján. Ám a Bajnokok Ligájában a német játékos ismét letette a névjegyét.
Austinban ünnepli 500. nagydíját a Honda, miközben az Aston Martin már a 2027-es áttörésre vár.
A Villarreal kapusa először védhetett az Anfielden.
Közleményt adtak ki a történtekkel kapcsolatban.
Egy mutatóban mindenképpen kiemelkedik már most a BL-idény...
A brazil versenyző meg van győződve arról, hogy az Audi hamarosan a világbajnoki címért harcolhat.
A Paris Saint-Germain talán a teljes tavaszi idényben sem számíthat Hvicsa Kvaracheliára. A grúz támadó a PSG és a Barcelona közötti Bajnokok Ligája-mérkőzés 59. percében, egy Xavi Esparttal történt ütközést követően hagyta el a pályát.
Máris megvan az új cél a katalánoknál.
Nincs megállás: alig egy hete annak, hogy a Ferencváros hazai pályán 2-1-es győzelmet aratott a cseh Viktoria Plzen ellen a labdarúgó-Európa-liga főtáblájának 2. fordulójában, ismét pályára lépnek a sorozatban a zöld-fehérek. A helyszín ezúttal is a Groupama Aréna lesz, ráadásul az előzetesen leggyengébbnek tartott ellenfél, a portugál másodosztályban szereplő Torreense látogat az Üllői útra csütörtök este 9 órakor (M4 Sport).
Győri Anikó műlábbal szerzett érmet.
Gulácsi Péter otthonának múlt heti kirablása után újabb futballkapus családja vált fegyveres támadás célpontjává: ezúttal a korábbi Sevilla- és PSG-játékos, Sergio Rico otthonába tört be öt álarcos fegyveres.
Az FIA szabálykönyve szerint a 2027-re 290 kilométerre csökkentett maximális versenytáv 2028-ban ismét 305 kilométer lesz a Forma–1-ben.
A Nyíregyháza Spartacus FC 2029 nyaráig meghosszabbította Kovács Milán szerződését – jelentette be a klub szerdán. A középpályás 2024 nyarán…
Új szabályzat lép életbe, amely megakadályozza a költségplafon megkerülését a Forma–1-ben a külső technológiai részlegeken keresztül.
A magyar csatárt már a szünetben lecserélték.
Az FIA 2027-től szigorúan elválasztja az istállók Forma-1-es és nem F1-es tevékenységét, bezárva ezzel a költségplafon megkerülésére alkalmas egyik kiskaput. Az intézkedés alapjaiban alakíthatja át a nagy autóipari vállalatokhoz tartozó csapatok működését.
Vannak fontosabb dolgok a futballnál.
Hatalmas bravúrt ért el a Konyaspor még a válogatott szünet előtt, amikor is Tóth Rajmund találatával legyőzték a Trabzonsport. Az akkori siker óta továbbra is várat magára a következő.
Finoman szólva sem sikerült eddig a madridi váltás...
Laurent Mekies elismerte, hogy Max Verstappen kulcsszerepet játszott az autó feltámadásában, ám a csapat nem mindig halad elég gyorsan.
Dembélé és Marquinhos is hetekre kidőlt.
Dráma a Bajnokok Ligája rangadóján: Marco Rossi csapatának egyik legveszélyesebb ellenfele dőlt ki.
Újabb fejleményekről számolt be az Index a „minden idők legnagyobb olimpiai csalásaként" emlegetett ügyben. A magyar férfi 3x3-as kosárlabda-válogatott a belgák trükközése miatt maradt le a 2021-es tokiói olimpiáról. A belga szövetség és a játékosok kártérítést fizethetnek a mieinknek. A botrány azonban ennél is szerteágazóbb, a női csapatunk is csalás áldozata lehetett.
Nem léphet pályára a magyar válogatott elleni novemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésen Hvicsa Kvarachelia. A Paris Saint-Germain grúz támadója, a 2025/26-os Bajnokok…
Roberto Carlos kérdésére válaszolt a vb-bronzérmes játékos.
5+1 kérdés-válaszon keresztül ismerheted meg a portugál másodosztályú Torreensét.
Bardi Gyöngyi lemondása rámutat arra, hogy a sportágban nincs béke.
Nyáron nem szerezte meg, de ismét ott van a Celtic radarján Tóth Balázs. Sőt, egy angol portál szerint a Blackburn Rovers magyar válogatott kapusát már most télen kivásárolhatja szerződéséből a skót alakulat. Klubjának szurkolói pedig aggódhatnak, hiszen nagyon nehéz lesz pótolni az angol másodosztály egyik legjobb kapusát.
Az FTC elnöke nem feledkezett meg a múltról.
Mohammed bin Szulajm tisztázta a szezonzáró futamok sorsát a közel-keleti feszültségek árnyékában.
Különleges kék festéssel érkezik a Mercedes az austini Amerikai Nagydíjra a MANUFAKTUR program jóvoltából.
Gulácsi Péter szerint a Villarreal nagyszerűen kezdett Liverpoolban, de 2–0-s vezetés után már nem talált választ a hazaiak egyre erősebb…
A BL-címvédő PSG-nél is szomorkodhatnak a hír miatt.
A német klub támogatásáról biztosította a játékos családját.
Hónapokra kidőlt a grúz válogatott legjobbja, Khvicha Kvaratskhelia.
A játékos a Barcelona elleni mérkőzésen sérült meg.
A vállalat vezérigazgatója, Rékasi Tibor távozik a Ferencváros elnökségéből, emiatt vetődtek fel kérdések.
Ha ugyanezt a tempó tartják a csapatok, beállítják az eddigi rekordot.
A Premier League-be tart a Bilbao játékosa.
Christian Horner meglepőnek tartotta, ahogy Toto Wolff nyíltan próbálta átcsábítani Max Verstappent a Mercedestől.
A Lipcse elleni BL-meccs előtt is mondott néhány érdekes dolgot a Real Madrid edzője.
A Szoboszlai Dominikot sérülés miatt nélkülöző angolok kétgólos hátrányból álltak fel Gulácsi Péterék ellen.
A Paris Saint-Germain fordulatos, hatgólos mérkőzésen 4-2-re legyőzte az FC Barcelonát a Bajnokok Ligája alapszakaszának harmadik fordulójában, lezárva a katalán együttes idénybeli veretlenségét.
Mint beszámoltónk róla, a labdarúgó-Bajnokok Ligája alapszakaszának 3. fordulójának kedd esti mérkőzésén a Liverpool kétgólos hátrányból fordítva 4-3-ra nyert a Villarreal ellen az Anfield Roadon. A hazaiaknál Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos sem lépett pályára. A vendégek kapujában Gulácsi Péter állt, de nagy védései ellenére csapata nem szerzett pontot.
Föld körüli karrier, világsztárok elleni meccsek és életveszélyes helyzetek – Vadócz Krisztián futballpályafutása bőven tartogat olyan történeteket, amelyek egy kalandregényben is megállnák a helyüket. A 14 ország 18 csapatában megfordult 42-szeres magyar válogatott labdarúgó Ausztráliában mérgező pókkal került szembe, Indiában tíz vadkutya támadt rá, Uruguayban pedig fegyveres biztonságiak mellett szabadultak el az indulatok. És ha mindez nem lenne elég, elképzelhető, hogy már Mexikóban edzőskö
Bírósághoz fordult az F1 egyik korábbi beszállítója, az austini futam megrendezését azonban nem fenyegeti veszély.
Gulácsi Pétert és Varga Barnabást is megtalálták a keddi Bajnokok Ligája-játéknapot követően.
A Barcelona panaszt nyújtott be az UEFA-nál egy szurkolói transzparens miatt. A katalán óriásklub képviselői dühösen reagáltak arra, hogy a Paris Saint-Germain drukkerei egy horrorisztikus témájú, grafikus látványelemet (tifót) mutattak be a kedd esti BL-összecsapás előtt.
A Manchester City 5–1-re legyőzte az AEK Athént a Bajnokok Ligája alapszakaszának harmadik fordulójában. A görög csapatban Varga Barnabás kezdőként…
Még a kétgólos társa is a 18 éves Ngumohát dicsérte.
Erling Haaland kisebb hátprobléma miatt pihent az AEK ellen, de Maresca nyilatkozata szerint már az Aston Villa elleni Premier League-meccsen is kezdhet.
A Paris Saint-Germain látványos, 4–2-es győzelmet aratott a Barcelona ellen a Bajnokok Ligájában, az eredmény azonban komoly aggodalomra adhat okot Luis Enrique számára. Ousmane Dembélé, Khvicha Kvaratskhelia és Marquinhos is sérülés miatt fejezte be idő előtt a mérkőzést. A sérülések pontos súlyossága egyelőre nem ismert, így a következő orvosi vizsgálatok dönthetik el, mennyire nehéz időszak vár a párizsiakra.
Egyelőre nem biztos, hogy megrendezik a szerda 18:45-re kiírt Como-Manchester United Bajnokok Ligája-mérkőzést, miután a lombardiai térségre súlyos időjárási figyelmeztetést adtak ki.
Borzalmas napja volt a szupersztárnak.
De nyugati csúcsrangadót is rendeztek az NBA szezonnyitóján.
Lando Norris úgy érzi, világbajnoki címe óta nagyobb súllyal esik latba a véleménye a Forma-1-es versenyzők fontos egyeztetésein, ahol elsősorban a pilóták és a szurkolók érdekeit igyekszik képviselni.
Korábban több mint ezer játékost és játékvezetőt büntettek meg hasonló okok miatt.
Stéphane Ratel szerint egyetlen éjszaka alatt megváltozott a jegyeladások üteme a holland pilóta rajthoz állása miatt.
Fontos megállapodást kötöttek év elején - derült most ki.
A válogatott szövetségi kapitánya újra és újra belengeti a menesztésének lehetőséget, annak ellenére, hogy 14 éves magyarországi pályafutása során egyetlen munkaadója sem rúgta ki.
Stabil megoldás nincs, a polgármester szerint a város elment a falig.
Veszélybe került a ma esti Como–Manchester United Bajnokok Ligája-mérkőzés a Lombardiát sújtó időjárás miatt.
A Liverpool kétgólos hátrányból fordítva 4–3-ra legyőzte a Villarrealt a Bajnokok Ligája alapszakaszának harmadik fordulójában. A hétgólos anfieldi mérkőzés után…
Nyílt levélben mentek neki a legjobb osztrák játékvezetők Kassai Viktornak. Az egykor Bajnokok Ligája-döntőt is vezető magyar futballbíró 2023 óta vezeti az Osztrák Labdarúgó-szövetség (ÖFB) játékvezetői testületét. A helyi sporik Kassai fizetését is sokallják.
Alex Jacques figyelmeztet, ha Hamilton felülbírálja a Ferrari stratégiáját, sosem nyer bajnoki címet Maranellóban.
A meglepetések versenyén az öt hónap után visszatért klasszis búcsúja került középpontba.
Fekete-Győr András szerdán a Magyar Olimpiai Bizottság székházában egyeztet Gyulay Zsolt MOB-elnökkel és Szalay-Berzeviczy Attilával, a Budapesti Olimpia Mozgalom vezetőjével a 2036-os budapesti olimpia lehetőségéről. A Momentumból nemrég kilépett politikus a NOlimpia mozgalom képviselőjeként vesz részt a megbeszélésen, de továbbra sem támogatja a rendezést. Álláspontja szerint Magyarországnak más területekre kellene összpontosítania a forrásait, és a kérdésről országos népszavazáson kellene dön
Szakértelmével továbbra is szívesen támogatja a klubot.
Kimi Antonelli mindössze második Forma-1-es idényében, 102 pontos előnnyel közelít a világbajnoki címhez. Christian Horner szerint a 20 éves versenyző pályán mutatott teljesítményével már kiérdemelte, hogy a Mercedes egyértelműen őt helyezze előtérbe George Russell-lel szemben.
A bajnoki cím kapujában álló Kimi Antonelli elárulta, hogyan győzte le a rá nehezedő óriási mentális nyomást a Mercedesnél.
Ő lehet az, aki védekező középpályásként megfelelő egyensúlyt teremthet a Liverpool játékában Szoboszlai Dominik és társai helyett.
Markgráf Ákos szeptember óta valamennyi mérkőzését végigjátszotta az FC Köbenhavn színeiben, és mára a dán csapat védelmének meghatározó tagjává vált. A 21 éves magyar játékost csapattársai is nagyra tartják: Thomas Delaney szerint kifogástalanul teljesít, és több elismerést érdemel annál, mint amennyit eddig kapott.
Sportbalesetben életét vesztette az ismert német sportriporter, Michael Pfeffer. A ZDF már nyugdíjba vonult kommentátorát Brazíliában érte a halál. A 67 éves szakember mindig is rajongott az extrém sportokért.
A háttérben dolgozhat az MLSZ.
A PSG-Barcelona meccsen nem csak a csúcsfutball került a figyelem középpontjába.
Törökországban áll a bál