Atombombák nem lesznek, miután november 4-én nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat, de biztosan előkerülnek majd ismert nevek, akiknek eddig nem volt ismert az állambiztonsági múltja. A levéltár 60 ezer nevet tesz majd közzé, a kommunista diktatúra legsötétebb időszakáról viszont alig fogunk megtudni valamit.
Ügynökakták
Az ügynökakták nyilvánosságra hozatala körül Orbán Viktor saját állambiztonsági iratait tette közzé, és közölte, hogy őt is megpróbálták beszervezni. Több szervezet és szereplő is reagált a listák megnyitására.
Az államtitkár mindenkit józanságra és objektivitásra intett.
Ismerősek az Orbán Viktor által közzétett ügynökakták? Ez nem véletlen, legalább harmadszor hozza nyilvánosságra a dokumentumokat a volt miniszterelnök. Mit lehet kiolvasni az alig kibogarászható adatokból? Mit bizonyítanak valójában a papírok?
Facebook-oldalán reagált.
A Fidesz elnöke kedden közzétett iratai szerint az állambiztonság fedőneveken nyomozott ellene és Lévai Anikó ellen, és lehallgatta a szolnoki lakásukat.
A volt miniszterelnök az ügynökakták nyilvánosságra hozatal előtt közölte, hogy őt is megpróbálták beszervezni. Mi történt? Orbán Viktor exminiszterelnök kedden Facebook-oldalán tette közzé, hogy sorkatonai szolgálata első időszaka alatt, 1982-ben megpróbálták beszervezni, de ezt visszautasította, így a kísérlet sikertelenül végződött. „Később folyamatos megfigyelés alatt tartottak engem, a feleségemet és ellenzéki társaimat. Az állampárt titkos nyomozásainak…
A volt miniszterelnök egy nappal az ügynökakták nyilvánosságra hozatala előtt elismerte, hogy őt is megpróbálták besúgónak beszervezni, de nem élt ennek lehetőségével.
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánosságra hozása miatt. A Zsidó Emlékezet Bizottságának az lesz a feladata, hogy a listákon szereplő, a magyarországi zsidó felekezeti életet érintő, illetve abban tevékeny szerepet játszó személyek ügyeinek történeti feltárását segítse. A bizottság vezetőjét, Novák Attila történészt kérdezte az InfoRádió.
Orbán Viktor közzétette azokat a dokumentumokat, amelyek kapcsán Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnök azt állíthatta, hogy 1990-ben három kézzel írt ügynöki jelentést látott Orbán Viktorról.
Cikkekkel, stúdiós műsorokkal, interjúkkal és videókkal segítünk minden olvasónknak, hogy eligazodhasson az előttünk álló időszak érzelmes, felfokozott, heves és néhol talán hisztérikus közéleti megnyilvánulásai között, illetve hogy jobban érthesse a saját családja múltját is.
Szerdán hozzák nyilvánosságra Magyar Péter ígérete szerint az úgynevezett ügynökaktákat, tehát elvileg kiderülhet, kik vettek részt a kommunista rendszer állampártjának besúgóhálózatában. Az elmúlt évtizedekben többször felmerült a Fidesz ellenlábasainak oldaláról Orbán Viktor érintettsége is és most, hogy az akták nyilvánossága kézzelfogható közösségbe került, ismét előtérbe kerültek a pletykák arról, hogy a volt miniszterelnök ügynök lehetett. Erről beszélt hamarosan megjelenő könyve kapcsán a
Szerdán hozzák nyilvánosságra Magyar Péter ígérete szerint az úgynevezett ügynökaktákat, tehát elvileg kiderülhet, kik vettek részt a kommunista rendszer állampártjának besúgóhálózatában. Az elmúlt évtizedekben többször felmerült a Fidesz ellenlábasainak oldaláról Orbán Viktor érintettsége is és most, hogy az akták nyilvánossága kézzelfogható közösségbe került, ismét előtérbe kerültek a pletykák arról, hogy a volt miniszterelnök ügynök lehetett. Erről beszélt hamarosan megjelenő könyve kapcsán a
Tanács Zoltán miniszter hangsúlyozta: ha valakinek a neve rajta van a listán, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy gonosz ember, besúgó volt.
A Duna Televízió új, Ügynökakták, a hallgatás ára című műsorának lesz a házigazdája.
Érdeklik-e az ügynöklisták a magyar Z generációt? Nem látszik a kiút a lengyel igazságszolgáltatási válságból, Putyin pedig mindent elkövet, hogy súlyosbítsa azt. A lengyel elnök újabb második világháborús német jóvátételt követel, abból támogatná Ukrajnát. Az amerikai hadügyminiszternek buknia kell. Miért annyira hatékonyak az európai populista pártok káderképzői? Témák és vélemények a világsajtóból.
Saját családtagjaikról, barátaikról és munkatársaikról is jelentettek a kommunista rendszer besúgói. Most több évtized után nyilvánosságra kerülhetnek a titkos akták: erről írt egy horvát napilap. Olvasd tovább: https://hellomagyar.hu/2026/11/03/horvat-lap-csaladi-titkok-ugynokaktak/
Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés plenáris ülésén az állambiztonsági ügynökakták megnyitása kapcsán felidézte nagyapja, dr. Erőss Pál jogi küzdelmét a spontán privatizáció idejéből.
„Csapás a besúgókra: minden családban áruló” címmel közölt cikket a horvát Vecernji List napilap arról, hogy Magyarország a kommunista múlttal való szembenézés jegyében nyilvánosságra hozza az egykori állambiztonsági szolgálatok iratait. Az intézkedést Magyar Péter miniszterelnök kezdeményezte, és a döntés mintegy 50-60 ezer embert érinthet, akiknek neve szerepel a dokumentumokban. A történészek szerint az érintettek körülbelül tíz százaléka még életben van, így a lépés nemcsak történelmi, hanem
„Amit itt hallottunk, az politikai zsibvásár és nem személyes megtámadtatás” – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a parlament hétfői ülésén. Az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról indult vita hamar személyeskedésbe, kiabálásba és kölcsönös vádaskodásba torkollott. Toroczkai László rendreutasította a kormányfőt, Balla György a megszólítását kérte számon, Rétvári Bence pedig Magyar Péter titokban készített hangfelvételét emlegette.
Régóta terjednek híresztelések, pletykák a neten és a közbeszédben Orbán Viktor volt kormányfő rendszerváltás előtti állítólagos ügynöki múltjáról. Az első ilyen állítás, hogy 1998-ban felbukkant egy úgynevezett 6-os karton, azaz egy olyan akta, amit a kommunista állambiztonsági szervek vezettek az ügynöki hálózatukról, és ezen állítólag szerepelt Orbán Viktor neve is, de mivel csak a karton első oldala került elő, így nem tudni, vajon a fiatal Orbánt sikerült-e beszervezni. Az viszont biztosnak
Mit bizonyít egy név az ügynökaktákban? Hogyan hatnak az elhallgatott történetek a következő generációkra, és miként lehet szembenézni felmenőink döntéseivel és azok következményeivel? Rengeteg kérdést felvet az ügynökakták nyilvánosságra hozása...
Az ügynökakták évtizedeken át lényegében rejtve voltak a nyilvánosság elől: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára pincéjében őrizték az iratokat. Magyar Péter, idén áprilisban aratott győzelméhez vezető kampánya során megígérte, hogy nyilvánosságra hozzák az állambiztonsági dossziékat - idézi fel a brit lap. Nemzetközi lapszemle.
Költségvetési viták, lakáshitelek és a kommunista múlt feltárása.
November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének meg
Sonnevend Pált választotta elnökévé az Alkotmánybíróság, titkos szavazással. A TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. November 4-étől nyilvánosak lesznek az ügynökakták.
Évtizedek óta őrzött titkok válhatnak hozzáférhetővé Magyarországon november 4-én, szerdán. A kommunista diktatúra állambiztonsági iratainak nyilvánosságra hozatalával több tízezer egykori hálózati személy neve és nyilvántartási adata kerülhet fel az internetre. A dokumentumok között olyan információk is szerepelhetnek, amelyekről az érintettek családtagjai és ismerősei eddig semmit sem tudtak. Magyar Péter miniszterelnök bejelentette a közzététel időpontját, az Állambiztonsági Szolgálatok Törté
A 2026-os rendszerváltás egyik legfontosabb vállalását teljesítik és egyben egy 36 éves adósságot törlesztenek az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
Az ügynökakták nyilvánosságra hozatalakor november 4-én 80 ezer irat lesz böngészhető.
A papírokon mindig mások neve szerepel, és amikor jön a baj, a maffiafőnök minden további nélkül feláldozza azokat, akik helyette írtak alá, mondta Magyar Péter a parlamentben, ahol két hét szünet után újra heves napirend előtti vita jött össze.
A történelem nem múlik el nyom nélkül, de a felszínre hozatalának módja sem mindegy.
A költségvetés terve több szektornál okozott sérelmeket, de hogyan reagál erre a Tisza? Milyen hatása lehet az ügynökakták nyilvánosságra kerülésének? Elemzés a belpolitikai fejleményekről.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták és az állambiztonsági múlt kutatására – közölte a felekezeti szervezet.
Bóka János szerint a múlt feltárása közérdek, de a módszer kérdéses.
"A diktatúra embertelenségéről és nem egyéni sorsokról mondunk ítéletet az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával" - hangsúlyozta a miniszterelnök. Magyar Péter hozzátette, hogy a valódi bűnösök azok voltak, akik kiadták és végrehajtották a parancsokat. A kormányfő a napirend előtti felszólalás második felében ismét a maffiáéhoz hasonlította a NER működését, Orbán Viktort pedig "Keresztapaként" és "Hatvanpuszta donjaként" emlegette.
Egy 36 éves adósságot törlesztenek azokkal szemben, akiket megfigyeltek, megzsaroltak, akiknek kettétörték az életét, és azokkal szemben is, akik máig nem tudják, mi történt a családtagjaikkal mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén. Bejelentette: két lépésben nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat.
November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének meg