Medveczky Ilona neve is előkerült a november 4-én nyilvánosságra hozott ügynökaktában, mint kiderült, szeretőjét kellett megfigyelnie.
Medveczky Ilona
Medveczky Ilona neve felbukkant az állambiztonsági iratokban, ő pedig elmondta, hogy egy külföldi filmforgatás miatt kellett aláírnia egy nyilatkozatot, különben nem utazhatott volna ki.
A táncművész most először szólalt meg annak kapcsán, hogy a neve napvilágra került az ügynökaktákban. Azt állítja: fiatalon olyan helyzetbe hozták, hogy csak egy dokumentum aláírásával engedték külföldre utazni egy filmforgatásra.
Medveczky Ilona szerint egy külföldi filmforgatás miatt került kapcsolatba az állambiztonsággal: útlevelét csak egy nyilatkozat aláírása után kapta meg.
Az aláírás volt a feltétele egy külföldi filmforgatásának.
Egy jugoszláviai filmszerep forgatására készült a táncosnő, de a hatóságok visszatartották az úti okmányát. A döntés hátterében egy kényes megbízás állt.
A színésznő az beszervezési akták megjelenése után már elmondta, hogy az aláírás volt a feltétele egy külföldi filmforgatásának, most arról is beszélt, milyen abszurd fordulatot vett „ügynöki karrierje”.
Kleopátra fedőnéven szerepelt a nyilvánosságra hozott állambiztonsági iratokban Medveczky Ilona. A legendás táncművész most először beszélt arról, hogyan került kapcsolatba a titkosszolgálattal. Állítása szerint fiatalon olyan helyzetbe hozták, hogy csak egy dokumentum aláírásával engedték külföldre utazni egy filmforgatásra.
Medveczky Ilona neve is felbukkant a nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásokban, miután kereshetővé vált az egykori mágnesszalagok adattára. A táncművész az ATV riportjában elmondta, milyen kényszerhelyzetben írattak vele alá papírokat egy nagyszabású külföldi munka előtt.
A színésznő-táncművész az ATV-nek azt mondta, Az oroszlán ugrani készül forgatására csak egy aláírás után utazhatott ki, ezért szerepel a neve az aktákban.
A legendás táncművész elmesélte, miként kötötték egy papír aláírásához az 1969-es film jugoszláviai forgatását. Az iratait csak az indulás reggelén, fél ötkor adták át neki a hatóságok.
Ezt árulta el a táncművész.
Medveczky Ilona neve is felbukkant a nyilvánosságra hozott állambiztonsági iratokban, ahol Kleopátra fedőnéven tartották nyilván. A legendás táncművész most először beszélt arról, hogyan kerülhetett kapcsolatba a titkosszolgálattal. Állítása szerint fiatalon olyan helyzetbe hozták, hogy csak egy dokumentum aláírásával engedték külföldre utazni egy filmforgatásra.
Medveczky Ilona, Márkus László, Simonyi András és több olimpiai bajnok neve is előkerült az állambiztonsági nyilvántartásokból.
Állítja: a karrierje forgott kockán.
Medveczky Ilona neve is szerepel a november 4-én nyilvánosságra hozott állambiztonsági aktákban.
A táncművész 21 éves volt, amikor beszervezték Kleopátra fedőnéven.
A kommunista titkosszolgálat feljegyzései között bukkant fel a revü egykori ünnepelt sztárja. A dokumentumok szerint a szervek később megszüntették a kapcsolatot a táncművésszel.
Tegnap nyilvánosságra hozták a titkosszolgálati adatbázist, az ügynökaktákból ömlenek a nevek, Medveczky Ilona pedig tiszta vizet öntött a pohárba az ATV.hu-nak.
Medveczky Ilona táncművész neve is megtalálható a szerdán nyilvánosságra hozott aktákban. A magyar revü egykori sztárja „Kleopátra” fedőnéven szerepel az egyik mágnesszalagon, a hozzá tartozó adatok szerint pedig kizárt hálózati személyként tartották nyilván.
A kádári állambiztonsági nyilvántartások megnyitásával Medveczky Ilona neve is felbukkant a kutatható digitális adatbázisban a Kleopátra fedőnév alatt.
Olyan ismert tévések, művészek, zenészek nevét találtuk meg a beszervezési iratok között, akikről eddig nem volt ismert, hogy érintettek lehetnek. Volt, akiről csak a mágnesszalagon maradt fenn információ, mást „terhelt adatok” alapján szerveztek be. Mások mellett szerepel a nyilvántartásokban Dévényi Tibor, Szikora János, Gáti Oszkár és Simonyi András neve is.
A Kádár-kori állambiztonsági nyilvántartások és a 6-os kartonok mostani böngészése nemcsak sötét és komor történelmi titkokat, de meglepően bizarr és nem egyszer mulatságos részleteket is a felszínre hoz. A hálózati személyek, informátorok és a beszervezésre kiszemeltek azonosítására a Belügyminisztérium tisztjei elvileg szigorú szabályok szerint fedőneveket adtak, néha viszont egészen különleges megnevezésekre esett a választás.