RTL
Az RTL a 2027-es műsorkínálatát ismertette: új Sztárbox-évaddal és több új formátummal készül, miközben a csatorna műsorai és szereplői körül más hírek is megjelentek.
Számára sincs tovább, ez derült ki rögtön.
Az RTL a következő években is nagy hangsúlyt fektet a szórakoztató műsorokra, amelyek közül több is folytatódik, hogy továbbra is lekösse a nézők figyelmét. A csatorna hivatalosan bejelentette, hogy a Sztárbox 2027-ben egy új, 6. évaddal tér vissza a képernyőre. Az RTL a jövő évi programkínálatát ismertető konferenciáján közölte a hírt, amely szerint a népszerű celeb-ökölvívó gála egy év szünet után jelentkezik majd újra friss összecsapásokkal.
Az RTL a tavalyi Big Picture konferenciáján jelentette be, hogy idén is új évaddal jelentkezik a népszerű sztárpárshow, a Nyerő Páros. Az idei szezon különleges, hiszen a műsor a jubileumi, 10. évadát ünnepli. Már júniusban, az új évad forgatásakor kiderült, hogy több korábbi szereplő is visszatér, ezúttal az új párjával, ám azóta nem érkezett friss hír a produkcióról, egészen mostanáig.
Lehetett ezt sejteni, hiszen az információk már érkeztek.
Az RTL és a TV2 közötti verseny a nézőkért az ünnepi időszakban mindig kiélezett, hiszen a karácsonyi műsorkínálat kulcsfontosságú a nézettségi versenyben. A Reszkessetek, betörők! visszaszerzése az RTL számára komoly előnyt jelenthet, hiszen a filmek évről évre stabilan vonzzák a nézőket a képernyők elé.
Óriási dobásra készül az RTL! A csatorna lerántotta a leplet a közeljövő legígéretesebb és legizgalmasabb projektjeiről: vadonatúj formátumok, nagysikerű közönségkedvencek folytatásai és meglepő tévés visszatérések várják a nézőket. Összegyűjtöttünk minden fontos részletet arról, mit láthatsz majd a képernyőn!
2027-ben új évaddal tér vissza a Sztárbox, de azt is megtudhatod, mik lesznek még az RTL kínálatában.
Medvegy Szilvesztert az RTL Házasodna a gazda című műsorában ismerhette meg az ország, ám az egykori realityszereplő az elmúlt években szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Most ismét beszédtéma lett a közösségi médiában, miután kiderült, mennyit változott a külseje az első televíziós szereplése óta. Egyesek szerint ma már alig lehet ráismerni.
Az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese szerint a digitális elérés fontosabb a lineáris tévés piacvezetésnél. Az RTL a Big Picture konferencián 2027-es műsorairól is bejelentéseket tett.
Teljesen új szerepkörben próbálhatja ki magát a Quimby énekese és perkása: hivatalosan is nagypapa lett Varga Livius. A rockzenész – aki a színpadi lét mellett pszichológusként és védikus életmódmentorként is dolgozik – az RTL Reggeli stúdiójában mesélt Jakupcsek Gabriellának a családi életük legfrissebb és legmeghatározóbb élményéről.
A Médiatanács arra kéri az Országgyűlést, hogy vegye ki az adótörvény-javaslatból a reklámadó visszavezetését, mert a várt 14 milliárd forint a költségvetés egészéhez képest csekély bevétel, az adó viszont súlyosan veszélyeztetné a hazai médiaszolgáltatók működését. Az állami testület becslése szerint az RTL üzemi eredménye veszteségbe fordulna, a TV2 nyeresége jelentősen csökkenne, az új teher pedig elsősorban a hírszolgáltatás minőségét rontaná. A Médiatanács kifogásolja a kötelező hatásvizsgá
November 5-én ünnepli az 51. születésnapját Németh Kristóf, akit egy egész ország zárt a szívébe a Barátok közt dörzsölt, de szerethető szívtiprójaként, Kertész Gézaként. Az RTL kultikus napi sorozata több mint két évtizeden keresztül ültette a képernyők elé a nézőket minden hétköznap este, de vajon ön mennyire emlékszik Gézára? Ebből a jeles alkalomból hoztunk most egy kvízt, amivel tesztelheti a tudását.
Új sorozatokkal, szórakoztató műsorokkal és népszerű produkciók visszatérésével készül a csatorna. A kínálatban egy különleges közéleti műsor és egy új tévécsatorna is helyet kap.
A csatorna előrukkolt a jövő év újdonságaival a Big Picture konferencián.
Nem várt nehézséggel kellett szembenéznie Szorcsik Vikinek az RTL Hotel Blöff című műsorának forgatásán.
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének Etikai Bizottsága megállapította, hogy az RTL Reggeli című műsora etikai vétséget követett el, amikor élő adásban egy előre megtervezett rosszullétet mutatott be anélkül, hogy tájékoztatta volna a nézőket. A szakmai testület határozata négy összefüggő fejezetben tárja fel a szerkesztőségi felelősség határait, a műsorvezetői érintettséget és a szponzori beavatkozás súlyos következményeit.
Az RTL+ előfizetőinek száma meghaladta a 850 ezret, a streamingplatform pedig már az internet-előfizetéssel rendelkező magyar háztartások közel 30 százalékában jelen van. Szabó Balázs, az RTL Chief Streaming Officere a Big Picture konferencián jelentette be az eredményeket.
Az X-Faktor idei évadának élő adásai novemberben kezdődnek az RTL-en, miután a versenyzők sikeresen vették a válogatók és a tábor (székes fordulók) akadályait. A az amatőr tehetségek már gőzerővel készülnek az első élő show-ra, sőt, a továbbjutott énekesek már be is költöztek a közös X-Faktor házba. Kiderült, mennyibe kerülnek a jegyek az élő adásra, amennyiben személyesen szeretne szurkolni a kedvenceinek.
Mutatjuk, mi jön.
A népszerű A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! című műsor európai bújócskájának legizgalmasabb szakaszához érkezett, amikor a versenyzőknek a barcelonai repülőtérre kellett eljutniuk. A játék szabályai szerint az érkezési sorrend döntött a kiesésről, így a leglassabb párosok számára véget ért a verseny. Csütörtök este kiderül, a vadászok vagy a menekülők nyernek-e.
A népszerű A visszavágó - Kapj el, ha tudsz! című műsor európai bújócskájának legizgalmasabb szakaszához érkezett, amikor a versenyzőknek a barcelonai repülőtérre kellett eljutniuk. A játék szabályai szerint az érkezési sorrend döntött a kiesésről, így a leglassabb párosok számára véget ért a verseny. Csütörtök este kiderül, a vadászok vagy a menekülők nyernek-e.
Peller Mariann új műsorral tért vissza, amelyben a pénzügyi tudatosságot helyezi középpontba. A Sláger FM-en debütáló Beszéljünk a pénzről című műsor nemcsak tanít, hanem mélyebb, érzelmi szinten is megközelíti a pénzhez fűződő viszonyunkat.
Újabb meglepő párosról derült ki, hogy beköltözik az RTL hamarosan induló realityjébe. A játékosok ezúttal hatalmas pénzösszegért versenyeznek, a győzelemhez azonban egészen szokatlan képességekre lesz szükségük. A legújabb szereplők között egy ismert szakember és a lánya is feltűnik, akik együtt vállalták a kihívást.
Új műsor indult Peller Mariann-nal a Sláger FM-en Beszéljünk a pénzről címmel. A pénz mindannyiunk életének része, mégis az egyik legnehezebben megközelíthető téma. Hogyan befolyásolják a családból hozott mintáink a pénzügyi döntéseinket? Miért olyan nehéz beszélni a fizetésünkről, az anyagi nehézségeinkről vagy éppen a sikereinkről? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Peller Mariann új műsora, a Beszéljünk a pénzről, amely a Sláger FM-en debütált, a Raiffeisen Bankkal közös tartalmi együttműkö
Többmilliós szerződést kötött a minisztérium A szavazat ára egyik alkotójával.
Önreflexióval és finom öniróniával indította a változókorról szóló gondolatait Erős Antónia. Az RTL híradósa a Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet a nemrégiben lezajlott menopauza-világnapra, megjegyezve: stílszerűen szinte el is felejtette a dátumot, ami akár a korszak egyik klasszikus velejárója, a feledékenység számlájára is írható.
Zsigmond Angi akár Ábel Anita nyomdokaiba is léphet: az influenszer az RTL Reggeli vendégeként árulta el, hogy a jövőben szívesen kipróbálná magát műsorvezetőként is. Amikor Ábel Anita arról kérdezte, milyen típusú műsorban tudná elképzelni magát, Angi nem sokat habozott, és elárulta, hogy a szíve leginkább a reggeli műsorhoz húz.
Etikai vétséget állapított meg a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Etikai Bizottsága az RTL Reggeli című műsorával kapcsolatban a Gryllus Dorka színművész közreműködésével bemutatott, előre megrendezett élő adásbeli rosszullét miatt.
Októberben indult volna, de csak jövőre láthatjuk?
A szövetség etikai bizottsága szerint a műsor több ponton is megsértette az újságírói etikai normákat.
Ki gondolta, hogy ez is megtörténhet a párral.
Vizsgálatot azonban nem indítanak az ügyben.
A Fókusz után lerántják a leplet!
Az RTL tehetségkutatójának tizedik adásában pattanásig feszült a hangulat a tábori szakasz székes feladatánál, miután ByeAlex egymás után küldte haza a színpadra lépő énekeseket.
A Bajnokok Ligája meccsei a következő szezontól csak az RTL előfizetéses platformján lesznek követhetőek, de a partnerségnek köszönhetően a Nemzeti Sporton is láthatóak lesznek exkluzív tartalmak.