Több európai repülőtéren is bombariadó miatt kellett intézkedni: Varsóban, Szófiában és a spanyolországi Murciában is utasszállító repülőgépeket vizsgáltak át. A fenyegetések miatt több járat útvonalát módosították, egyes gépeknek pedig a tervezettnél korábban kellett leszállniuk.
Bombafenyegetés
A bombafenyegetések több európai légitársaság járatait érintették: gépeket irányítottak át vagy kényszerleszállásra késztettek, és több repülőteret is lezártak, köztük Budapesten, Varsóban és Londonban.
Legalább hét európai repülőjárat kapott bombafenyegetést kedden, ami fennakadásokat okozott a repülőtereken, robbanószerkezetet azonban sehol sem találtak.
Riadó Európa légiközlekedésében
Egyelőre nem találtak kapcsolatot az esetek között.
Több európai légitársaság járatait is bombafenyegetés érte hétfőn és kedden, az utasoknak pedig váratlan átirányításokkal és biztonsági ellenőrzésekkel kellett számolniuk.
Bombafenyegetések sorozata okozott fennakadásokat az európai légi közlekedésben hétfőn és kedden. Lengyelországban, Bulgáriában, Spanyolországban és Magyarországon is biztonsági intézkedéseket kellett elrendelni, több utasszállító gépet más repülőtérre irányítottak, az egyik varsói repülőteret pedig ideiglenesen lezárták. A fenyegetések miatt több száz utas utazása szakadt meg, a hatóságok azonban az eddig ellenőrzött repülőgépeken nem találtak robbanószerkezetet. Egyelőre az sem világos, hogy a
Hat európai repülőjáratot érintett bombariadó.
A hétfőn Budapesten kényszerleszállást végrehajtó Wizz Air-gép után újabb légitársaságokhoz érkezett bombafenyegetés.
Londonból, Koppenhágából és egy Izraelből induló gép is érintett volt. Mi történt? Bombafenyegfetések miatt több repülőjárat is megszakította útját Európában. A 24.hu összefoglalója szerint Kontextus. Hétfőn Ferihegyen várták tűzoltók a Wizz Air London–Szófia-járatát, amelyet szintén bombafenyegetés ért.
Névtelen bombafenyegetések miatt vizsgálták át a hatóságok a Ryanair két utasjáratát a leszállást követően, miközben Európa-szerte több másik repülőgépet is riasztottak feltételezett robbanószerkezetek miatt. A Dublinból érkező gépet (FR9611) egészen a földet érésig az olasz légierő vadászgépe kísérte. A tűzszerészek átvizsgálták az utasokat, a poggyászokat és magukat a repülőket is, robbanóanyagot nem találtak, a riasztást feloldották. A hullám más országokat is elért: Spanyolországban és Lengy
Rendkívüli biztonsági intézkedések léptek életbe több reptéren.
Újabb bombafenyegetés miatt kellett megszakítania útját egy utasszállító repülőgépnek Európában.
Tegnap pont ezért szállt le Ferihegyen is egy repülő.
A hatóságok vizsgálják az ügyet.
A NATO légvédelmi készenléti szolgálata ALPHA-riasztást rendelt el, ezért a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe is felszállt.
Bombafenyegetés miatt szakította meg útját a Londonból indult, Szófiába tartó Wizz Air-járat, amely Budapesten hajtott végre kényszerleszállást. A NATO légvédelmi készenléti szolgálata ALPHA-riasztást rendelt el, a Magyar Honvédség Gripenje pedig a levegőbe emelkedett, hogy biztosítsák az utasszállító leszállását. A vadászgép pilótája ilyenkor rádión vagy kézjelekkel utasíthatja a polgári gép személyzetét, amelynek követnie kell azokat. Ha a pilóta nem engedelmeskedik, végszükség esetén akár le
Ruszin-Szendi Romulusz azt írta, bombafenyegetést kapott a Londonból Szófiába tartó Wizz Air-járat, amely emiatt megszakította eredeti útvonalát, és a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kért leszállási lehetőséget. A NATO légvédelmi készenléti szolgálata ALPHA-riasztást rendelt el: a Magyar Honvédség Gripenje perceken belül a levegőbe emelkedett és biztosította az utasszállító repülőgép leszállását Budapesten - tájékoztatott a miniszter. A vadászgép ezt követően visszatért a kecskemét
Ruszin-Szendi Romulusz közölte, a Londonból Szófiába tartó Wizz Air-járat bombafenyegetés miatt Budapesten szakította meg útját.
Fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak, a járat folytathatja útját Szófiába.
A Wizz Air megerősítette, hogy a hétfői London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át. A repülőgép az utasok és a személyzet biztonsága érdekében, a vonatkozó biztonsági előírásoknak megfelelően leszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, majd az erre kijelölt állóhelyre gurult.
Riasztottak egy Gripent a veszélyhelyzet miatt.
Ruszin-Szendi Romulusz: Ismét éles helyzetben bizonyított a Magyar Honvédség légvédelmi készenléti szolgálata
A NATO légvédelmi készenléti szolgálata ALPHA-riasztást rendelt el.
Bombafenyegetés miatt rendkívüli intézkedésekre volt szükség egy Londonból Szófiába tartó Wizz Air-járat esetében, amelynek végül Budapesten kellett megszakítania eredeti útvonalát.
A vadászgép ezt követően visszatért a kecskeméti bázisra, a további intézkedéseket pedig a rendőrség vette át.
Mutatjuk a részleteket!
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten - közölte a honvédelmi miniszter.
A vadászgép az akciót követően visszatért a kecskeméti bázisra, a további intézkedéseket rendőrség vette át – közölte Ruszin-Szendi Romulusz.
Bombafenyegetést kapott a Wizz Air Londonból Szófiába tartó járata, amely emiatt megszakította útját, és Budapesten kért leszállási engedélyt. A NATO éles riasztást rendelt el, a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe pedig perceken belül felszállt, hogy biztosítsa az utasszállító repülőgép leszállását.
A Londonból érkező gépet átvizsgálták, nem találtak bombát.
Londonból Szófiába tartott a járat, amikor bombafenyegetést kapott, majd Budapesttől kérte a leszállási lehetőséget.
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten – közölte a honvédelmi miniszter hétfőn a Facebook-oldalán.
A hétfői fenyegetés újabb kérdéseket vetett fel.
A biztonságpolitikai szakértő szerint a fenyegetések célja a lakosság elbizonytalanítása, és újabb akciók is jöhetnek.
A biztonságpolitikai szakértő szerint a legnagyobb valószínűséggel oroszok állhatnak a jól szervezettnek tűnő, és elterelő akciókkal is fűszerezett fenyegetések mögött.
A hétfőn kezdődött fenyegetéshullám szerdán is folytatódott: közel harminc borsodi és egy budapesti iskola kapott újabb bombafenyegetést. A Nemzeti Nyomozó Iroda azt vizsgálja, hogy az esetek összefüggnek-e a korábbi hasonló fenyegetésekkel.