Hatalmas vásárlói roham fogadta az Apple első hajtogatható okostelefonját, ám a vállalat gyártósorai képtelenek tartani a lépést a rendkívüli érdeklődéssel. A cupertinói cég vezetése a legfrissebb gyorsjelentés alkalmával elismerte: lehetetlen pontosan megjósolni, mikor érheti utol magát a kínálat a kereslettel szemben. A mesterséges intelligencia felfutása okozta globális memóriahiány miatt az 1999 dolláros készülékre akár hónapokig kell várni, de az "útlevél formátumnak" képtelen ellenállni a
Mesterséges intelligencia
A mesterséges intelligencia témájú hírek főként arról szólnak, hogy a technológia gyorsan terjed a magyar cégeknél, és a GKI felmérése szerint egy év alatt 21 százalékponttal nőtt a használók aránya.
Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője s
Új AI-funkciókkal bővül a QUICKSURFACE reverse engineering szoftver, amely a 3D szkennelt alkatrészek szerkeszthető CAD-modellé alakítását gyorsíthatja fel. A fejlesztést november 17-én, a frankfurti Formnext kiállításon mutatják be, a technológia lehetőségeit pedig a hazai mérnökök is megismerhetik az ADMASYS HU segítségével.
Az iráni állami televízió részletes tájékoztató videót kezdett sugározni arról, hogy mi a teendő egy esetleges atomtámadás esetén. A mesterséges intelligencia segítségével készült polgári védelmi kisfilm azután került adásba, hogy olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint az Egyesült Államok akár napokon belül nukleáris csapást mérhet az országra - írta a Metro.
Az OpenAI, a Google, a Microsoft és az Anthropic is támogatja azt az új szabványt, ami lehetővé teszi a weboldalak számára, hogy megakadályozzák a mesterséges intelligencia adatgyűjtését.
A mesterséges intelligencia körüli piaci buborék kipukkadására, az amerikai államadósság-válságra és az európai gazdaság lassú hanyatlására figyelmeztetett Kenneth Rogoff, a Harvard Egyetem professzora és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori vezető közgazdásza a Firstpostnak adott interjújában. A szakértő szerint a tartósan magas kamatlábak, az elszálló adósságok és a geopolitikai konfliktusok olyan rejtett sebezhetőségeket hoznak felszínre, amelyeket a döntéshozók sokáig alábecsültek.
Az AI-t a 3D-szkennelt adatok feldolgozására használt szoftverekbe is beépítik: a Quicksurface mesterségesintelligencia-alapú funkciókkal bővül szoftver. A fejlesztés célja a visszamodellezési (reverse engineering) folyamat jelentős felgyorsítása, így a pontfelhőkből és poligonhálókból kevesebb manuális munkával készülhetnek el a szerkeszthető, gyártásra kész CAD-modellek.
Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
A Bíróság főtanácsnoka szerint sértheti a sajtókiadók uniós jogait, ha a mesterséges intelligencián alapuló chatbotok úgy használnak fel újságcikkeket válaszaik elkészítéséhez, hogy azok lényegében helyettesítik az eredeti publikációkat. Egy magyar kiadó és a Google közötti, a Kozsó balatoni delfinjeiről szóló cikkből kiinduló per így az egész európai digitális sajtópiac számára fontos precedenst teremthet.
A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
Dávid Petra a mesterséges intelligencia segítségével pocakos kismamának szerkesztette magát, a netezők kiakadtak rá.
Az iparban és az építőiparban is megduplázódott a használata.
Alaposan megváltozott a helyzet egy év alatt.
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya.
Egyre kevesebb az oldalra érkező forgalom az MI-keresőösszefoglalók miatt, ezért a cég védekezik a modellek automatikus adatgyűjtése ellen.
Gyakorlati példákkal várják az érdeklődőket egy ingyenes előadásra. Saját okostelefon sem szükséges, de előzetesen regisztrálni kell.
A tudományos és technológiai minisztert kérdeztük digitalizációs stratégiáról, nemzeti adatvagyonról, közbeszerzésekről, mesterséges intelligenciáról, de szóba került a kormányzási stílus is.
Európa súlyos csapdába sétálhat, ha a mesterséges intelligencia ipari alkalmazásaira koncentrálva átengedi a legfejlettebb modellek fejlesztését az Egyesült Államoknak és Kínának – figyelmeztetett Arthur Mensch, a Mistral AI vezérigazgatója. A francia techcég vezetője szerint a kontinensnek saját számítási kapacitást kell kiépítenie, és páneurópai stratégiára van szükség a technológiai szuverenitás megőrzéséhez - írta meg a Politico. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI & Digital Transf
Fontos tudni!
Egy év alatt 21 százalékponttal nőtt a mesterséges intelligenciát használó vállalatok aránya a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérésében részt vevő cégek körében – közölte a gazdaságkutató társaság az MTI-vel. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI & Digital Transformation konferenciánkon. Regisztráció és részletek itt! AI & Digital Transformation 2026
Aggasztó képet fest Donald Trump amerikai elnök tájékozódási szokásairól több, a Fehér Ház működését ismerő forrás. A beszámolók szerint az elnök egyre inkább olyan információs környezetben él, amelyet hízelgő médiatartalmak, politikai ellenfeleit támadó videók és mesterséges intelligenciával készített képek uralnak. A legnagyobb kérdés az, hogy mindez milyen hatással lehet a világ egyik legbefolyásosabb vezetőjének döntéseire.
Az elemzői várakozásokat jócskán felülmúló negyedéves számokat közölt a Palantir, amely a mesterséges intelligencia iránti keresletnek köszönhetően közel megduplázta bevételeit. A vállalat ráadásul jelentősen megemelte éves előrejelzését is, a részvények azonban ennek ellenére estek a tőzsdezárás utáni kereskedésben.
Egyetlen év alatt 21 százalékponttal ugrott meg a mesterséges intelligenciát használó magyar vállalatok aránya, az iparban és az építőiparban pedig valósággal berobbant a technológia. A látványos terjedés mögött azonban van egy meglepő ellentmondás: miközben egyre több cég veti be az AI-t, egyre kevesebben érzik úgy, hogy az valóban felforgatja a piacot.
A gazdasági stagnálás a magyar logisztikai szektort is visszafogja, az e-kereskedelem, az akkumulátoripar és a külföldi terjeszkedés azonban új lehetőségeket kínál. Miközben a Waberer’s már mesterséges intelligenciával szervez fuvarokat, az akkumulátorok raktározására továbbra sincs egységes hazai tűzvédelmi szabályozás.
Hollywoodi stúdiók, központi bankok és kriptotőzsdék után a Binance-et is elérték Észak-Korea elit kiberbűnözői. A szankciókkal elzárt diktatúra szisztematikus képzéssel több ezres, elszánt kiberhadsereget épített ki, amely mesterséges intelligenciával felfegyverezve robbanásszerűen növeli a globális pénzügyi rendszerre leselkedő veszélyeket.
Mesterséges intelligencia segítségével hírességekről készítenek hamis, félmeztelen fotókat, amelyeket valódi paparazziképekként terjesztenek az interneten. A manipulált felvételek célja elsősorban a kattintások és a közösségi médiás elérések növelése.
A magyar vásárlók harmada okostelefont vagy konyhai robotot venne a karácsonyfa alá az év végi leárazásokon. A fogyasztók körében egyszerre hódít a mesterséges intelligenciával támogatott spórolás és a fiatalok lemaradástól való szorongása. A felmérések szerint a gyors akcióvadászat helyett egyre tudatosabb stratégiák határozzák meg a belföldi technológiai költéseket.
Alaposan körbejárta a témát a mesterséges intelligencia.
A piaci hatások megítélése – vagyis az AI adott iparágra gyakorolt átalakító hatásának értékelése – az első riadalom elmúlása után jelentősen változott.
A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson, ami azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, s
A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson, ami azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, s
A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson, ami azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, s
Közel 900 milliárd dolláros kötelezettséget vállalt a mesterséges intelligenciát kiszolgáló infrastruktúra kiépítésére az Anthropic a következő évekre – írta meg a Financial Times a vállalat tőzsdei bevezetést előkészítő, frissített dokumentumai alapján. A Claude nyelvi modellt fejlesztő cég számítási kapacitásokra fordított kiadásai jelenleg gyorsabban nőnek, mint a bevételei, ami a jövő hónapra tervezett elsődleges nyilvános részvénykibocsátás előtt komoly kérdéseket vet fel a befektetőkben az
A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Délután lendületet kaptak az európai piacok, miután Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson. A bejelentés azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések
Alig néhány óra alatt kell elkészíteniük a rövidfilmjüket a Filmathon résztvevőinek. A különleges versenyen a mesterséges intelligencia veszi át a hagyományos filmforgatás szerepét, az elkészült alkotásokat pedig másnap reggel már a Westend mozivásznán láthatja a közönség.
Trump hatalma, a tőzsde jövője és a mesterséges intelligenciába öntött dollármilliárdok sorsa forog kockán.