Magyar Péter gigantikus terveivel és 4,9%-os hiánycéljával indít 2027, de a volt jegybankelnök, Bod Péter Ákos komoly hiányosságokat lát.
Tisza Párt – 2026. október 20. 08:00 előtti hírek
A Tisza Párt frakciója támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását, ahogy Magyar Péter miniszterelnök közölte, a Független Közmédia Testület jelöltjei közül viszont nem mindenkit fogadtak el.
2026. október 20. 08:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
A Magyar Ügyvédi Kamara elnöksége hétfőn tárgyalta a Tisza Párt képviselőjének, Melléthei-Barna Mártonnak a vitaindító cikkét, amelyben azoknak a jogászoknak a felelősségre vonását javasolja, akik tudásukkal és szolgáltatásaikkal aktívan részt vesznek a korrupciós cselekmények megvalósításában.
Több ezer milliárd forintos átrendezést hajt végre a Tisza-kormány a 2027-es költségvetésben, amely elsősorban a minimálbéreseknek, a bruttó 680 ezer forint alatt keresőknek, a nyugdíjasoknak és a béremelésben részesülő állami dolgozóknak kedvez. A terhek a tehetősebb rétegekre, a nagyobb vállalatokra és egyes szektorokra hárulnak, a 40 év feletti kétgyerekes anyák pedig elveszíthetik adómentességüket. A csomag legnagyobb kérdése, hogyan csökkenti a kormány 2200 milliárd forinttal a kiadásokat,
A Wekerle Plusz program keretein belül a Tisza-kormány újra bevezeti a népszerű lakástakarék-pénztárak állami támogatását – jelentette be Magyar Péter. A miniszterelnök elmondása szerint 5 és 10 éves konstrukciókban gondolkodnak, az állami támogatás mértéke rövidebb távra 10%, hosszabb távra 20% is lehet. Kiszámoltuk, melyik megoldás lesz a nyerő a megtakarítók szempontjából!
Magyar Péter hétfői bejelentéseivel első ránézésre úgy tűnik, hogy sikerrel vette a Tisza-kormány a lehetetlen költségvetési trilemma megoldását. A piacok számára meggyőző, az egész Európai Unióban kimagasló hiánycsökkentést vállaltak, a gazdaságpolitika több tekintetben új irányt vett a 2027-es költségvetéssel (több társadalmi csoportot és üzleti érdekeket közvetlenül érintő átrendezések valósulnak meg jövőre), és az előző kormány intézkedéseiből fakadó determinációkból is visszavesz a Magyar P
Kivezetik az árrésstopot, megszűnik az Otthon Start, átalakul a lakástámogatási rendszer, nő a társasági adó, ugyanakkor csökken a személyi jövedelemadó, emelkedik a családi pótlék és a minimális nyugdíj, megmarad a 13. és 14. havi nyugdíj, és bevezetik az idősek SZÉP-kártyáját. Bemutatták a Tisza Párt költségvetési javaslatát.
Öt másik megbízást is kapott a Fellegi Tamás exminiszter érdekeltségébe tartozó EuroAtlantic cégcsoport azon a 2,9 milliárdos szerződésen túl, ami miatt a Tisza-kormány feljelentést tett – értesült a HVG. A vállalat vissza is juttatott a közpénzből, hiszen szponzori szerződésekkel magyar nagykövetségeket támogattak.
Magyar Péter konkrét intézkedéscunamit jelentett be hétfőn a parlamentben, ezek alapján a kormány nem kisebb államot akar, hanem másként működőt. A hamarosan nyilvánosságra kerülő dokumentum az átcsoportosítás és a paradigmaváltás költségvetése is lesz, nemcsak az igazságosságé és a fejlődésé.
Az Otthon Start Program (OSP) tavaly szeptemberben indult, és a Fidesz lakáspiaci csodafegyvereként tarolt a piacon. Idén már visszaesett az érdeklődés, miközben a Tisza-kormány több, a programhoz kapcsolódó, kiemelt projektként tervezett lakópark-építést felülvizsgál. Tegnap pedig a miniszterelnök új lakásprogramokat jelentett be, de az OSP szerződések is tovább élnek. Balogh Lászlóval, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjével beszélgettünk még múlt héten az Otthon Start örökségéről, a ki
Ha betartaná a Tisza a választási ígéretét, akkor jövőre az idei 322 800 forintos minimálbér 533 600 forintra nőne. Azt már most ki lehet jelenteni, hogy ez nem valósul meg,
Váratlan belső feszültségek kísérik az Európai Parlament legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt (EPP) tisztújítását. Manfred Weber, a néppárti frakció elnöke eredetileg arra törekedett, hogy a meglévő vezetőségi felállást konfliktusok nélkül vigye tovább. Weber terve azonban meghiúsulni látszik, miután több új kihívó is bejelentkezett a tíz alelnöki pozícióra. A belharc egyik kulcsszereplője Lakos Eszter, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője, akinek az indulása alaposan felforgatta az e
Gazdasági elemzők szerint nehéz, de nem teljesíthetetlen feladatot adott magának a Tisza-kormány a 4,9 százalékos hiánycéllal, amit Magyar Péter bejelentett, de sok múlik azon, mennyit tud spórolni magán az állam.
Kitört a belháború az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportjának tagjai között a közelgő tisztújítás miatt. Manfred Weber hiába próbálta megakadályozni a belső hatalmi harcot, a tíz alelnöki pozícióra tizenkét jelölt jelentkezett, köztük Lakos Eszter, a Tisza Párt EP-képviselője. A konfliktusban a francia elnökválasztás, a radikális jobboldallal folytatott együttműködés és egy vitatott e-mail is komoly szerepet kapott. A következő napokban ráadásul nemcsak a Néppárt, hanem a szocialisták
A miniszterelnök az Országgyűlésben ismertette a Tisza-kormány első, teljes egészében saját maga által összeállított költségvetésének főbb irányait
Kaprinyák ügyének még lesz folytatása, arról, hogy melyik bizottság tagja lehet a jövőben, még nem döntöttek.
Az Otthon Start Program (OSP) tavaly szeptemberben indult, és a Fidesz lakáspiaci csodafegyvereként tarolt a piacon. Idén már visszaesett az érdeklődés, ma pedig Magyar Péter bejelentette a Wekerle Plusz programot. Mi lesz most a lakáspiaccal rövid- és hosszú távon? Még minden bizonytalan, de földrengés nem várható.
A kereszténydemokraták korábbi jelöltjét kétszer is leszavazta az Országgyűlés tiszás többsége. A Magyar Rádió éléről érkező második jelöltet egyhangúlag szavazták meg.
Elfogadta az Országgyűlés a 2026-os költségvetés átfogó korrekcióját. A parlamenti képviselők 134 igen, 48 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett szavazták meg a törvényjavaslatot, amelyet Kármán András, a Tisza-kormány pénzügyminisztere terjesztett a törvényhozás elé. Az idei büdzsét még az előző kormányzati ciklusban, 2025-ben fogadta el a parlament.
Az Origónak nyilatkozó elemző szerint a 2027-es büdzsé „a csalódások költségvetése” lehet.
A használt lakások vásárlói járhatnak a legrosszabbul az Otthon Start átalakításával, miközben az új építésű ingatlanok előnybe kerülhetnek.
Kiegészítette nyitó vagyonnyilatkozatát Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke, miután Hidvéghi Balázs fideszes országgyűlési képviselő vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett vele szemben. A Tisza Párt politikusa hangsúlyozta: a vagyoni helyzetének érdemi bemutatását a mostani pontosítás nem érintette, rejtegetnivalója pedig nem volt, és nem is lesz.
Szokatlan és sokatmondó jelenetek tanúi lehettek azok, akik hétfőn figyelemmel kísérték az Országgyűlés munkáját. Miközben Magyar Péter miniszterelnök éppen a 2027-es költségvetés főbb irányvonalait ismertette, illetve a jövő évi gazdasági fordulat legfontosabb elemeit vázolta fel, meglepő látvány fogadta a Tisza Párt frakciójának soraiban ülőket figyelőket. Nem meglepő persze, ha egy-egy kormánypárti politikus is elunta magát, ugyanis a kormányfő több mint 126 percig beszélt, amely a rendszervá
Jelentős, többezer milliárd forintos átrendezést hajt végre a 2027-es költségvetésben a Tisza-kormány. Ezeknek a gazdaságpolitikai intézkedésneknek a hatására több társadalmi csoport is jobban járhat (minimálbért keresők, bruttó 680 ezer forintos bér alatt keresők, nyugdíjasok, béremelésben részesülő állami dolgozók), máshonnan viszont elvesz az új kormány (tehetősebb rétegek, nagyobb vállalatok, bizonyos szektorok). A legnagyobb kérdőjel pedig az intézkedéscsomag legfontosabb elemét érinti: hog
A noÁr néven ismert színész-aktivistának régi barátja, Nagy Ervin nem ajánlott kormányzati pozíciót, az NKA-botrány kapcsán pedig az új kabinet mulasztásait is szóvá tette.
Az ellenzéki frakcióvezetők adóemeléseket, megalapozatlan ígéreteket és vállalkozásellenes intézkedéseket emlegettek, a miniszterelnök viszont hazugsággal vádolta az ellenzéki felszólalókat.
Bemutatta a Tisza-kormány első, teljes egészében saját maga által kidolgozott költségvetésének alapelveit Magyar Péter miniszterelnök. A nyugdíjasok esetében teljesülni látszanak a kormány ígéretei. Kérdés, hogyan alakulnak a reálbérek és mennyire érezzük meg az árrésstop kivezetését.
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a parlamentben ismertette a Tisza-kormány 2027-es költségvetésének alapelveit, a bejelentett intézkedések a Mol működésének számos kulcsterületét érinthetik. Elemzésünkben megnéztük, hogy pontosan mire kell odafigyelniük a befektetőknek a friss bejelentések kapcsán. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befekte
Hétvégén súlyosbodtak a zavargások Európában, amire megütötték az eurót, az európai tőzsdék pedig estek, különösen a francia és az olasz index. Az ázsiai részvénypiacokon vegyes volt a kép reggel, a kínai index emelkedett a vártnál erősebb GDP-adatra, míg a japán tőzsde esett, Hongkongban pedig nem volt kereskedés. A hét hazai kulcseseményei ma és holnap zajlanak, amikor a Tisza-kormány bemutatja az első teljesen saját költségvetését, és a Magyar Nemzeti Bank is dönt az alapkamatról. Magyar Péte
Rétvári Bence, a KDNP részéről azt állította, hogy a Tisza-kormány azokat a gazdasági pilléreket próbálja meg szétzúzni, amelyek a magyar vállalkozókra alapuló gazdasági növekedés alapjai lehetnének.
Nincs nyoma, hogy képviselővé választása után kezdeményezte volna a megbízatás megszüntetését.
Azt is láthatjuk, hogyan változott a rendszer 2018 óta.
Magyar Péter miniszterelnök október 19-én 13 órától napirend előtti felszólalásában a 2027-es költségvetés részleteit jelentette be. Mivel a beszéde több mint 20 percig tartott, a képviselők ezután 8 percben kérdezhették. Elsőként Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke reagált, aki szerint súlyos ára lesz a Tisza jövő évi költségvetésének, majd Rétvári Bence a Kárpátok Fidel Castrójának nevezte a magyar miniszterelnököt. Bóka János szerint pedig Magyar Péter egy nemlétező költségvetésről
– Ez alapvetően nem a közgazdászoknak, hanem a népnek szól. Rövid távú, a politikai támogatottság megőrzését szem előtt tartó program – fogalmazott a Magyar Hangnak a közgazdász.
Elkészült a 2027-es költségvetés, ez az első büdzsé, amit a Tisza-kormány rakott össze, kiknek adnak és kiktől vesznek el? Nézzük a legfontosabb számokat. A rendszerváltás első költségvetésének nevezte a kormány a 2027-es büdzsé tervezetét. A kormány korábban deklarálta, hogy elkötelezett a magyar euró bevezetése mellett, amit a piac nagy örömmel nyugtázott. A befektetőket leginkább az…
Gyökeresen átalakítja a lakástámogatási rendszert a Tisza-kormány: megszűnik az eddigi Otthon Start program, amelynek helyét a Wekerle+ veszi át. Magyar Péter miniszterelnök bejelentése szerint a korábbi konstrukció elhibázott és igazságtalan volt, mivel a támogatott hitelek közel 60 százaléka a legtehetősebb réteghez került, és sokan befektetési célra használták fel. A miniszterelnök arról is beszélt, mi lesz a sorsa a CSOK-nak és a rezsicsökkentésnek.
Tizenkilenc év után jön a fordulat a magyar családtámogatási rendszerben. Magyar Péter miniszterelnök a jövő évi költségvetés bemutatásakor jelentette be: a Tisza-kormány 2027. január elsejétől a duplájára emeli a családi pótlék jelenlegi összegét. A döntés több mint egymillió háztartást és közel 1,7 millió gyermeket érint.
Gyökeresen átalakítja a lakástámogatási rendszert a Tisza-kormány: megszűnik az eddigi Otthon Start program, amelynek helyét a Wekerle+ veszi át. Magyar Péter miniszterelnök bejelentése szerint a korábbi konstrukció elhibázott és igazságtalan volt, mivel a támogatott hitelek közel 60 százaléka a legtehetősebb réteghez került, és sokan befektetési célra használták fel. A miniszterelnök arról is beszélt, mi lesz a sorsa a CSOK-nak és a rezsicsökkentésnek.
Gyökeresen átalakítja a lakástámogatási rendszert a Tisza-kormány: megszűnik az eddigi Otthon Start program, amelynek helyét a Wekerle+ veszi át. Magyar Péter miniszterelnök bejelentése szerint a korábbi konstrukció elhibázott és igazságtalan volt, mivel a támogatott hitelek közel 60 százaléka a legtehetősebb réteghez került, és sokan befektetési célra használták fel. A miniszterelnök arról is beszélt, mi lesz a sorsa a CSOK-nak és a rezsicsökkentésnek.
Tizenkilenc év után jön a fordulat a magyar családtámogatási rendszerben. Magyar Péter miniszterelnök a jövő évi költségvetés bemutatásakor jelentette be: a Tisza-kormány 2027. január elsejétől a duplájára emeli a családi pótlék jelenlegi összegét. A döntés több mint egymillió háztartást és közel 1,7 millió gyermeket érint.
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn kora délután, az Országgyűlésben ismertette a 2027-es költségvetés terveit, amelyből kiderült, hogyan finanszírozná a kormány a korábban beígért gazdasági és társadalmi intézkedéseket. Kedden a pénzügyminiszterrel, Kármán Andrással tart majd sajtótájékoztatót a témában. A parlament az idei költségvetés módosításáról is szavazott, amely jelentős átcsoportosításokat tartalmaz. Kiderült, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elfogadta Magyar Péter
Emelkedik a kiskereskedelmi különadó, szigorodik a cégautóadó, visszatér a reklámadó, és megszűnik az árrésstop is.
A Tisza frakciója az etikai bizottság javaslatára döntött
Miután az ellenzék soraiból belengették, hogy eljárást indítanának a házelnök asszony ellen, a Tisza politikusa most pontosította a vagyonnyilatkozatát céges érdekeltségeivel kapcsolatban.
Hétvégén súlyosbodtak a zavargások Európában, amire megütötték az eurót az európai tőzsdék pedig esnek, különösen a francia és az olasz index, amelyek több mint másfél százalékkal kerültek lejjebb. Az ázsiai részvénypiacokon vegyes volt a kép reggel, a kínai index emelkedett a vártnál erősebb GDP-adatra, míg a japán tőzsde esett, Hongkongban pedig nem volt kereskedés. A hét hazai kulcseseményei ma és holnap zajlanak, amikor a Tisza-kormány bemutatja az első teljesen saját költségvetését, és a Ma
Egyelőre nincs frakcióálláspont Fejes Péterről, de vannak kritikus hangok a legfőbb ügyész jelölt személyével kapcsolatban.
A miniszterelnök szerint az Otthon Start szándéka alapvetően jó volt, a megvalósítása és kivételezése azonban mélységesen igazságtalan. Mi történt? A Tisza-kormány Wekerle Plusz programja váltja az Otthon Start lakáshitel-konstrukciót, jelentette be Magyar Péter miniszterelnök hétfőn, az Országgyűlésben. A Tisza-kormány 2027-es költségvetési tervének legfontosabb intézkedésekről és az állami béremelésekről részletesen beszámoltunk a Forbes.hu-n, de megvizsgáltuk azt…
Magyar Péter miniszterelnök a költségvetés október 19-i, hétfői vitanapján bejelentett egészségügyi program névadójaként beszélt Hugonnai Vilmáról a parlamentben. Nézzük meg, ki is volt Hugonnai Vilma! Az első magyar orvosnő, 1847. szeptember 30-án született Nagytétényben, egy grófi család ötödik gyermekeként. Svájcban szerezte meg orvosi diplomáját, amit csak késve ismerték el hazánkban. Előbb bábaként, majd ötvenéves korától orvosként dolgozott, egész életét a gyógyításra tette fel.
Óriási változás jön az otthonteremtésben jövőre.
Magyar Péter hétfőn a parlamentben mutatja be a Tisza-kormány első, teljes egészében saját maga által kidolgozott költségvetésének alapelveit, amelyet „az igazságosság, a fejlődés és az ország újjáépítésének büdzséjeként” jellemzett. A miniszterelnök mintegy 2100 milliár forintnyi hiánynövelő és 3000 milliárd forintnyi hiánycsökkentő lépést jelentett be, 4,9%-os GDP-arányos hiánycéllal. 2,5 millió munkavállaló személyi jövedelemadója csökken, a minimálbér szja-ja 9 százalékra mérséklődik, és meg
Egyelőre nem tudni, mikortól szűnik meg az intézkedés.
A jelenlegi 9 százalékról megemeli 2027-ben a Tisza-kormány a társasági adó általános adókulcsát - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a parlamentben napirend előtti felszólalásában.
Gazdaglistánk számos szereplőjét érinti a Magyar Péter által hétfőn bejelentett adóemelés. Mutatjuk, kik ők. Mi történt? 180 milliárd forint árbevétel fölött a nagyvállalatok társasági adókulcsa kilenc százalékról tizenegy százalékra nő, jelentette be Magyar Péter miniszterelnök hétfőn, a Tisza 2027-es költségvetési terve ismertetése során. Hozzátette: növelik az innovációs hozzájárulás mértékét is, amit a kisvállalkozásoknak továbbra sem…
Teljesen átalakítja a lakástámogatási rendszert a Tisza-kormány: a jelenlegi Otthon Start program helyét a Wekerle+ veszi át
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a parlamentben most mutatja be a Tisza-kormány első, teljes egészében saját maga által kidolgozott költségvetésének alapelveit, amelyet „az igazságosság, a fejlődés és az ország újjáépítésének büdzséjeként” jellemzett.Jövőre mintegy 2,5 millió munkavállaló személyi jövedelemadója csökken, a minimálbér szja-ja 9 százalékra mérséklődik, és megduplázzák a családi pótlékot. Az édesanyák adómentességénél ugyanakkor havi bruttó egymillió forintos jövedelemhatárt veze
A Tisza-kormány megtartja a 13. havi nyugdíjat, és kifizeti a 14. havi nyugdíj első heti részletét is, jelentette be hétfőn Magyar Péter miniszterelnök. Januárban minden nyugdíjas megkapja az éves inflációkövető emelést, amelynek mértéke várhatóan 3 százalék körül lesz. A kormány négy év alatt, 2030-ig lépésről lépésre bevezeti a mintegy 2,2 millió embert érintő Nyugdíjas SZÉP-kártyát, amelynek összegét élelmiszerre, gyógyszerre és pihenésre lehet költeni. Az első részlet 2027-ben érkezik, és fe
Többek között az egészségügyi szakdolgozók, szociális és gyermekvédelmi dolgozók, és a felsőoktatásban dolgozók is béremeléshez jutnak. Mi történt? Ahogy arról ebben a cikkünkben is írtunk, Magyar Péter hétfőn ismertette a 2027-es költségvetés részleteit. A miniszterelnök többek között a személyi jövedelemadó csökkentést jelentett be, mely a 680 ezer forintos jövedelem alatti magyarokat érinti. A minimálbér esetében…
A Tisza országgyűlési frakciójának hétfői ülésén az etikai bizottság javaslatára úgy döntöttek, hogy Kaprinyák Tibor távozik az Élő Környezetért Felelős Bizottságból – közölte Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője (képünkön) a Facebook-oldalán.
A Tisza-kormány megtartja a 13. havi nyugdíjat, és kifizeti a 14. havi nyugdíj első heti részletét is, jelentette be hétfőn Magyar Péter miniszterelnök. Januárban minden nyugdíjas megkapja az éves inflációkövető emelést, amelynek mértéke várhatóan 3 százalék körül lesz. A kormány négy év alatt, 2030-ig lépésről lépésre bevezeti a mintegy 2,2 millió embert érintő Nyugdíjas SZÉP-kártyát, amelynek összegét élelmiszerre, gyógyszerre és pihenésre lehet költeni. Az első részlet 2027-ben érkezik, és fe
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a parlamentben most mutatja be a Tisza-kormány első, teljes egészében saját maga által kidolgozott költségvetésének alapelveit, amelyet „az igazságosság, a fejlődés és az ország újjáépítésének büdzséjeként” jellemzett.Jövőre mintegy 2,5 millió munkavállaló személyi jövedelemadója csökken, a minimálbér szja-ja 9 százalékra mérséklődik, és megduplázzák a családi pótlékot. Az édesanyák adómentességénél ugyanakkor havi bruttó egymillió forintos jövedelemhatárt veze
A miniszterelnök az igazságosság és a fejlődés költségvetésének nevezte a hétfőn bemutatott, 2027-es költségvetési tervet. Mi történt? Bemutatta 2027-es költségvetési tervét a Tisza-kormány az Országgyűlésben. Magyar Péter miniszterelnök parlamenti beszédét megelőzően több alkalommal is az igazságosság és a fejlődés költségvetésének nevezte a tervet, melyet október végén nyújthatnak be a parlament elé. Hozzátette, a bejelentett programok…
Kaprinyák Tibor vadászfotói vitát váltottak ki, a TISZA-frakció pedig döntött bizottsági tagságáról.
Hétvégén súlyosbodtak a zavargások Európában, amire megütötték az eurót az európai tőzsdék pedig esnek, különösen a francia és az olasz index, amelyek több mint másfél százalékkal kerültek lejjebb. Az ázsiai részvénypiacokon vegyes volt a kép reggel, a kínai index emelkedett a vártnál erősebb GDP-adatra, míg a japán tőzsde esett, Hongkongban pedig nem volt kereskedés. A hét hazai kulcseseményei ma és holnap zajlanak, amikor a Tisza-kormány bemutatja az első teljesen saját költségvetését, és a Ma
A parlament Élő Környezetért Felelős Bizottságának tiszás tagja a választások előtt lelőtt egzotikus állatokkal pózolt.
Horváth Lóránt és Fürcht Pál több dokumentumot eljuttatott a sajtónak, amelyek bemutatják hogyan működött az ügyészség, milyen javaslatokat kaptak arra vonatkozóan, hogyan kell kommunikálni. A belső levelezésben Szabó Bence a Tisza elleni akcióról szóló interjúi nyomán arról írtak, pszichózisban van az ország. Az MNB-ügy saját hatáskörbe vonása előtt pedig Fellegi Tamás családjának cégétől kértek politikai-kommunikációs elemzést. A céggel jelenleg is futó szerződése van a hatóságnak, ahogy egy m
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a parlamentben most mutatja be a Tisza-kormány első, teljes egészében saját maga által kidolgozott költségvetésének alapelveit, amelyet „az igazságosság, a fejlődés és az ország újjáépítésének büdzséjeként” jellemzett.Jövőre mintegy 2,5 millió munkavállaló személyi jövedelemadója csökken, a minimálbér szja-ja 9 százalékra mérséklődik, és megduplázzák a családi pótlékot. Az édesanyák adómentességénél ugyanakkor havi bruttó egymillió forintos jövedelemhatárt veze
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a parlamentben most mutatja be a Tisza-kormány első, teljes egészében saját maga által kidolgozott költségvetésének alapelveit, amelyet „az igazságosság, a fejlődés és az ország újjáépítésének büdzséjeként” jellemzett. A kormányfő szerint a korábbi 16 év gazdaságpolitikájával való szakításra van szükség, mivel az előzetesen vártnál is súlyosabb állapotban vették át az országot. A költségvetést még ezen a héten megküldik a Költségvetési Tanácsnak, az Országgyűlé
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a parlamentben most mutatja be a Tisza-kormány első, teljes egészében saját maga által kidolgozott költségvetésének alapelveit, amelyet „az igazságosság, a fejlődés és az ország újjáépítésének büdzséjeként” jellemzett. A kormányfő szerint a korábbi 16 év gazdaságpolitikájával való szakításra van szükség, mivel az előzetesen vártnál is súlyosabb állapotban vették át az országot. A költségvetést még ezen a héten megküldik a Költségvetési Tanácsnak, az Országgyűlé
„A Tisza-kormány az elmúlt hetekben, hónapokban elkészítette hazánk 2027-es költségvetését, amelyet még ezen a héten megküldünk a Költségvetési Tanácsnak, és a hónap végén benyújtjuk a tervezetet a Magyar Országgyűlésnek is” – kezdte Magyar Péter, aki szerint ez az igazságosság és a fejlődés költségvetése lesz.
Hétvégén súlyosbodtak a zavargások Európában, amire megütötték az eurót a kereskedés indulásakor, az európai tőzsdék pedig esnek, különösen a francia és az olasz index. Az ázsiai részvénypiacokon vegyes volt a kép reggel, a kínai index emelkedett a vártnál erősebb GDP-adatra, míg a japán tőzsde esett, Hongkongban pedig nem volt kereskedés. A hét hazai kulcseseményei ma és holnap lesznek, amikor a Tisza-kormány bemutatja az első teljesen saját költségvetését, a 2027-es büdzsét, és a Magyar Nemzet
Majdnem napra pontosan két hónappal a választások előtt került ki a netre egy titokzatos honlap egy hálószobai fotóval és a „coming soon” felirattal. A radnaimark.hu ismeretlen készítői azt sejtették, hogy egy olyan videó van a birtokukban, mellyel a Tisza párt egyre inkább győzelemre esélyes elnökét kábítószer fogyasztás gyanújába lehet keverni. A 444. most utánajárt, hogy ki is állhat a lejáratási kampány hátterében.
Több önkormányzati beruházás akadozik a TOP Plusz programban. Brüsszelben a támogatások felhasználásának és a fejlesztések megvalósításának gondjairól beszéltek.
A Tisza Párt frakciója az etikai bizottság javaslatára úgy döntött, hogy Kaprinyák Tibor távozik az Élő Környezetért Felelős Bizottságból, miután nagy felháborodást váltottak ki a vadászatokon készült fényképei. A képviselő parlamenti munkáját a vizsgálat idejére felfüggesztették, jövőbeli bizottsági tagságáról pedig később határoznak.
Lépett a Tisza a botrányba keveredett Kaprinyák Tibor ügyében.
Eközben ellehetetlenítik a több ezer családnak munkát adó magyar céget.
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn kora délután, az Országgyűlésben ismerteti a 2027-es költségvetés terveit, amelyből kiderülhet, hogyan finanszírozná a kormány a korábban beígért gazdasági és társadalmi intézkedéseket. A parlament eközben az idei költségvetés módosításáról is szavaz, amely jelentős átcsoportosításokat és egy új, rendkívüli kiadásokra szolgáló alap létrehozását tartalmazza. Kiderült, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elfogadta Magyar Péter meghívását az okt
Kaprinyák Tibor távozik az Országgyűlés Élő Környezetért Felelős Bizottságából, amelynek alelnöke volt – közölte Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője. A képviselőcsoport az etikai bizottság javaslatára döntött a személyi változásról, miután a politikus afrikai vadászatokon készült fotói miatt indult vizsgálat.
Kaprinyák Tibor parlamenti mandátuma is is bánhatta volna.
Újabb fejlemény történt Kaprinyák Tibor ügyében: a Tisza-frakció etikai bizottságának javaslatára a képviselő távozik az Országgyűlés Élő Környezetért Felelős Bizottságából. A döntést Bujdosó Andrea, a frakció vezetője jelentette be legújabb közösségi médiás bejegyzésében.
Ez állhat a tárcavezető távolmaradása hátterében.
Később döntenek arról, hogy Kaprinyák Tibor hova kerülhet át.
A képviselő olcsón megúszta.
Arról később döntenek, hogy melyik bizottságban dolgozik tovább.