A köztársasági elnök második jelöltje már elfogadható a Tisza Párt számára. Fejes Pétert kedden minden bizonnyal Magyarország új legfőbb ügyészévé választja a parlament.
Tisza Párt – Belföld hírek
Újabb ígéretét szegi meg a Magyar Péter vezette kormányzat.
A Fidesz visszaküldte volna Császár Attilát a közmédiába, de nem "mezei" riporternek, hanem a tulajdonosi jogokat gyakorló testület tagjának. A Tisza Párt azonban vétózott.
A nyugdíjasok SZÉP-kártya juttatását is úgy tűnik, hogy elhamarkodottan ígérte meg a Tisza-párt.
A pártnál próbált segítséget kérni egy aktivista, akinek rágalmazásért kell bíróság elé állnia.
Súlyos kritikát fogalmazott meg a Fidesz elmúlt 16 éves kultúrpolitikájáról L. Simon László író, volt kulturális államtitkár, a Nemzeti Múzeum volt főigazgatója. Szerinte a párt elárulta saját konzervatív értelmiségét, kiszorította az erkölcsi iránytűként működő személyiségeket, és ezzel maga is hozzájárult a Tisza Párt választási győzelméhez.
A Tisza párt alelnöke szerint harmincöt településről érkeztek hozzászólások a tó ügyében indított egyeztetés során.
korábban a Tisza Párt mellett kampányoló Pankotai Lili most ismét üzent az Otthon Start Program kivezetésével kapcsolatban.
A Fidesz-rendezvények "ceremóniamestere" politikai boszorkányüldözés áldozataként tekint magára. A vele készített beszélgetésben azt állította, hogy a "nemzeti oldal" híveinek többsége nem személyes haszonszerzésből állt Orbán Viktor rendszere mellé. Hosszan beszélt a Petőfi-filmre kapott állami támogatás ellenőrzési folyamatáról is.
Ősszel érdemi elmozdulás sem a kormánypárt, sem a legnagyobb ellenzéki párt támogatottságában nem látszik, ami önmagában jelzi, hogy nem egy megszokott kormányváltás zajlott le idén tavasszal.
A Tisza Párt képviselője történelmi tudásával szeretett volna büszkélkedni.
A korábbi halasztás után Magyar Péter miniszterelnök szombat délután a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy november 4-én nyilvánosságra hozzák a rendszerváltás óta viták kereszttüzében álló úgynevezett ügynökaktákat. A kormányfő a döntést a Tisza Párt egyik legfontosabb politikai és erkölcsi vállalásaként értékelte.
Mindenszentek és halottak napja előtt szokatlanul éles morális üzenetet küldött közösségi oldalán Forsthoffer Ágnes házelnök, visszautasítva az elmúlt hetek politikai vádjait és lejáratási kísérleteit.
A péntek este az Országgyűlésnek benyújtott 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslat szerint jövőre a Fidesz mintegy 50 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat, a Tisza Párt támogatása viszont körülbelül 500 millióval emelkedik.
A Fidesz jövőre mintegy 50 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat, a Tisza Párt támogatása viszont körülbelül 500 millióval emelkedik - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban, amelyet péntek éjszaka nyújtott be a kormány a parlamentnek.
Az összegeket a pártok támogatásáról szóló törvény alapján határozták meg, ahol az elosztásnál kimelten hangsúlyos a pártok választási eredménye.
Nagy Alekosz szokatlanul heves, indulatos hangvételű nyilvános bejegyzésben bírálta a hatóságok autósokat érintő bírságolási gyakorlatát, egyúttal a kormányzati vezetés felé is kemény kritikát fogalmazott meg.
A 2027-es költségvetési tervezet alapján jelentősen átrendeződnek a parlamenti pártok állami támogatásai, miközben a Tisza Párt jövőre már 1,2 milliárd forintot meghaladó összegből gazdálkodhat. A történelmi választási bukást szenvedett Fidesz támogatása ezzel szemben mintegy 50 millió forinttal csökken, de a pártalapítványok finanszírozásában is komoly változások következnek.
Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt alelnöke, országgyűlési képviselő nagy népszerűségnek örvend követői körében, a Fidesz politikusai azonban rendre támadják. Szombati Facebook-bejegyzésében ezekre reagált, szerinte az őt bírálók magukból kiindulva vádolják tisztességtelenséggel. Hangsúlyozta, hogy tiszta lelkiismerettel, saját értékítélete szerint él. Mindenszentek alkalmából érzelmes sorokat jegyzett le és emlékeztette az ellenzékieket, hogy "a koporsón nincsen zseb".
Heves szóváltás bontakozott ki a hazai közéletben, miután a szigorú rendőrségi közúti ellenőrzések miatt az egykori valóságshow-győztes indulatos hangvételű bejegyzésben vonta kérdőre a döntéshozókat és korábbi választását.
A 24.hu által megszerzett hivatalos minisztériumi iratok tanúsága szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium a koronavírus-járvány első hullámában mindössze napokkal a bejegyzése után kötött milliárdos szerződéseket a Limitless Medical Kft.-vel, ráadásul a teljes összeget előre kifizette. A dokumentumok nyilvánosságra kerülése után Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke élesen bírálta az ügyletet.
A Tisza-kormány intézkedéseivel kapcsolatos alkotmányossági aggályait osztotta meg a Fidesz-frakció a Velencei Bizottság Magyarországra látogató delegációjával csütörtökön. Hidvéghi Balázs, a Fidesz országgyűlési képviselője az InfoRádióban elmondta: némelyik intézkedés részleteit még a bizottság is meglepetéssel fogadta.
Magyar Péter azt javasolja az embereknek, hogy ne a posztjaiból tájékozódjanak.
Magyar Péter miniszterelnök parlamenti beszéde a 2027-es költségvetésről olyan volt, mint amikor valaki egy felfújt léggömbre felfesti az általa elképzelt mennyországot.
Miért most? Miért ennyire? Miért volt sikeresebb a Tisza és az Egyetemista Lista, mint a korábbi ellenzéki pártok? A fő ok az ellenzékváltásban keresendő, de számos más tényező együttállása is szükséges volt ahhoz, hogy Vučićot és Orbánt ilyen elsöprő erővel váltsák le.
Az ellenzéki pártok a Tisza-kormány intézkedéseit bírálták.
Baka András államfő első jelöltjét leszavazta a Tisza Párt.
Hivatalosan is társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány azt a törvényjavaslatot, amely munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A kezdeményezést a Tisza Párt három parlamenti képviselője terjesztette be azzal a céllal, hogy a módosítás már idén életbe léphessen. A tervezet szerint a szenteste pihenőnap lenne, amelyet december 12-én, szombaton kellene ledolgozni. A lakossági véleményezésre december 5-ig nyílik lehetőség, miután a korábban indított szakszervezeti népszavazási kísérlet e
Hajdu Márton szerint a Tisza Párt jobbközép politikája és bevándorlással kapcsolatos álláspontja az amerikai konzervatívok számára is elfogadható.
A Tisza-kormány átalakítja a határon túli magyarok egyszerűsített honosításának rendszerét: 2027-től a magyar külképviseletek intéznék az állampolgársági ügyeket, a pártokhoz kötődő alapítványok közreműködése nélkül. A változás az erdélyi RMDSZ és a vajdasági VMSZ által támogatott irodahálózatokat egyaránt érintheti, amelyek eddig jelentős magyar állami forrásokból működtek. Az átszervezés nem jelenti a honosítás megszüntetését, ugyanakkor több száz millió forintos támogatások elvesztésével és j
340 ezren mondtak véleményt, most szigorítana a Tisza Párt.
Litkai Gergely a Kultúrtájban Matolcsy Györgyről, a Tisza Pártról, vagyonvisszaszerzésről, erdeink védelméről és a Világelejéről.
Az ellenzéki párt úgy látja, óriási összegek fognak hiányozni a családok kasszájából.
Kétszer is hivatalos levélben fordult az új kormányhoz Orbán Viktor, hogy biztosítsák számára a törvényben előírt kétfős titkárságot, de állítása szerint egyik megkeresésére sem érkezett válasz. Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke szerint a volt miniszterelnök munkáját ezért továbbra is a párt Lendvay utcai központjából segítik. A jogszabály alapján Orbánt a hivatali idejével arányos ideig titkárság és állami gépkocsihasználat is megilleti, az ügyben azonban egyelőre nem ismert a Tisza-kormány
Jövő június 15-ig hosszabbítanák meg négy parlamenti vizsgálóbizottság jelentéstételi határidejét a Tisza Párt képviselői. A javaslat a gyermekvédelem, a kegyelmi botrány, a közvagyon elvesztése és a Magyar Nemzeti Bank működése kapcsán indított vizsgálatokat érinti, amelyeknél az indoklás szerint még jelentős mennyiségű adatot és dokumentumot kell feldolgozni.
A döntés következtében a Tisza-kormány többé nem finanszírozza a határon túli magyar pártok által működtetett, a honosítást segítő irodahálózatokat.