69 milliós bírság lett a kuponakciók vége.
Auchan
Az Auchan körül két ügy szerepel a hírekben: a GVH közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a megtévesztő kuponakciók miatt, emellett határérték feletti alkaloidtartalom miatt visszahívták a darált mákját.
Csaknem 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető cég több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati lehetőségről.
69 milliós bírságot kapott érte.
Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra.
A vállalat elismerte a jogsértő gyakorlatot.
Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Auchanra, mert úgy látják: az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
Sok fontos információt elhallgatott az Auchan az akciójuk hirdetésekor.
A kiskereskedelmi láncot idén nyáron vásárolta fel Jellinek Dániel cége.
Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Auchanra, miután a kiskereskedelmi lánc több kuponakciója során is megtévesztette a vásárlókat. A vállalat elismerte a jogsértést, és lemondott a jogorvoslat lehetőségéről - írta a Versenyhatóság.
Határérték feletti alkaloid tartalom miatt hívott vissza egy darált mákot az áruházlánc. A fogyasztókat arra kérik, ne egyenek belőle.
Fontos figyelmeztetést adott ki a Nébih: határérték feletti alkaloidtartalom miatt visszahívták az Auchan egyik népszerű élelmiszerét.
Határérték feletti alkaloidtartalom miatt visszahívták az „Auchan darált mák 200 g” elnevezésű terméket a boltokból. Erről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán tájékoztatta az MTI-t.
Azonnali hatállyal és teljes körűen visszahívták a hazai hipermarketek és boltok polcairól az Auchan darált mák 200 grammos kiszerelésű termékét, miután a hatósági ellenőrzések során a megengedett biztonsági határértéket meghaladó alkaloidtartalmat mutattak ki benne. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nyomatékosan arra kérte a vásárlókat, hogy semmiképpen se fogyasszanak az érintett tételekből, mert az egészségi kockázatot jelenthet.
A Nébih azt kéri, aki ilyen terméket vásárolt, ne fogyassza el.
Határérték feletti alkaloidtartalom miatt visszahívták az „Auchan darált mák 200 g” elnevezésű terméket a boltokból.
A GVH vizsgálta az összefonódást, de a vevő bejelentette, hogy a vizsgálat okafogyott, a szerződés teljesítése nem fog megtörténni. A TritonLife külön beadványa szerint a vevő tagadta meg valamilyen szerződéses feltétel teljesítését.
A Gazdasági Versenyhivatal felhívja rá a figyelmet, hogy a meghirdetett akciók sokszor túl szépek ahhoz, hogy igazak legyenek, és könnyedén impulzusvásárlásra ösztönzik a fogyasztókat. Ezért érdemes fokozott körültekintéssel lenni az ajánlatok böngészésekor.
Az idén november 27-ére esik a Black Friday
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a közeledő Black Friday alkalmából az impulzusvásárlások elkerülésére hívja fel a fogyasztók figyelmét.
Közeledik a Black Friday napja, az azt megelőző hónapban pedig a legtöbb webáruház már „megelőlegezi” a kedvezményeket a vásárlóknak. Azonban pont az ilyen kedvezményes időszakokban érdemes különösen résen lenni. A hihetetlennek tűnő ajánlatok, a szemkápráztató akciók és a jól csengő reklámszlogenek között könnyen bújhatnak meg olyan megtévesztések, melyek többletköltségeket okozhatnak, vagy beárnyékolhatják a karácsonyi készülődést. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) idén is praktikus tanácsokkal
2026-ban 149 Ft-tól 15799 Ft-ig terjed az ünnepi desszertek ára.
Havonta egyszer 5 százalékos kedvezmény jár a vásárlás végösszegéből.
Közeledik a Black Friday napja, az azt megelőző hónapban pedig a legtöbb webáruház már „megelőlegezi” a kedvezményeket a vásárlóknak.
Az impulzusvásárlások elkerülésére hívja fel a fogyasztók figyelmét a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a közeledő Black Friday kapcsán.
Csapdába ejthetnek a kamuakciók.
A Gazdasági Versenyhivatal tanácsokat adott a Black Friday előtt: érdemes ellenőrizni a valódi árat, a webshop elérhetőségét és az értékeléseket vásárlás előtt.
A november végi Black Friday-akciók közeledtével a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) idén is fokozott óvatosságra inti a vásárlókat. A hatóság arra figyelmeztet, hogy az online térben gyakoriak a megtévesztő leárazások és a sürgető üzenetek, ezért a tudatos döntéshozatal, az árak összehasonlítása és a webáruházak megbízhatóságának ellenőrzése elengedhetetlen a felesleges kiadások elkerülése érdekében.
A hatalmas árengedmények nem mindig jelentenek valódi megtakarítást.
Érdemes előre megtervezni a hétvégi bevásárlást, mert november 1-jén, vasárnap szinte minden nagyobb élelmiszerüzlet zárva tart Magyarországon. A Lidl, az Aldi, a Penny, a Tesco és az Auchan hagyományos üzleteiben sem lehet majd elintézni a megszokott vasárnapi vásárlást, és a Spar áruházainak többsége is lehúzza a rolót. A jó hír, hogy a zárvatartás csak egyetlen napot érint, és néhány üzlettípus továbbra is fogadhat vásárlókat. Mutatjuk, hol érdemes még szombaton beszerezni a szükséges élelmis
A Nébih megkongatta a vészharangot.
A terméket az Auchan és a Spar is forgalmazza, a bele került szennyező anyag pedig súlyos tüneteket okozhat.
Egy megtévesztő reklámkampány miatt büntette meg a boltláncot a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Az Aldi Magyarország bírósági felülvizsgálatot kezdeményez a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) határozatával szemben, amellyel a hatóság bírságot szabott ki az üzletláncra az egyik reklámkampányuk megtévesztőnek ítélt tartalma miatt.
A GVH megtévesztő reklám miatt bírságolta meg az Aldit, a lánc azonban felülvizsgálatot kért, és a bírság kiszámításának alapját is vitatja.
Az ALDI Magyarország minden esetben arra törekszik, hogy fogyasztói kommunikációját a jogszabályi előírásoknak megfelelően folytassa, ezen túlmenően figyelemmel legyen a szakmai szervezetek ajánlásaira is, és átlátható, hiteles módon tájékoztassa vásárlóit. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az ALDI-nak a Nők Lapja Food Awards 2024. pályázaton a Legjobb akciók! és Legszélesebb választék! alkategóriákban elnyert 1. helyezésére vonatkozó kommunikációját vizsgálta. A GVH a vizsgált üzeneteket kellően
A diszkontlánc szerint nem volt megtévesztő a reklám.