Az ellenzéki párt Magyar Péter keddi rádióinterjúját kommentálta
Belföld: friss hírek – 2026. október 20. 12:00 előtti hírek
2026. október 20. 12:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Október közepére ígérték, de a szükséges jogszabályok hiánya miatt csak novemberben indulhat el a csípő- és térdprotézis-műtétek felgyorsítását célzó program. A többletműtéteket vállaló kórházak keresik majd meg a várólistán szereplő betegeket, hogy egyeztessenek velük a beavatkozás időpontjáról.
Összesen 13 millióval akartak megkárosítani.
Edzők, egyetemisták és más szakemberek is taníthatnak, a PDSZ szerint pedig egyes iskolákban már a pedagógiai asszisztensekkel is tanórákat tartatnak.
Renner Erikát kilencszer kellett megműteni, a rendszer pedig újra és újra cserben hagyta.
Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszterhez került a közbeszerzések intézése, módosították a paksi fenékküszöb-beruházásra vonatkozó szabályokat, és több milliárd forintot csoportosítottak át különböző állami feladatokra – dereül ki a Magyar Közlöny hétfői számából.
Látogatási és kijárási korlátozásokat vezettek be.
Csökken a szolidaritási adó, és emelkedik az önkormányzatok kötelező feladataira szánt költségvetési támogatás, de a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint a tegnap bejelentett források még nem biztosítják a stabil és nyugodt működés feltételeit a települések számára. Gémesi György a Reggeli gyorsban azt mondta: látszik a szándék, hogy a kormány több mozgásteret akar biztosítani az önkormányzatoknak, de több korábbi kérésüket még nem teljesítették, például a szolidaritási adó tekinte
Újabb jelentős változások körvonalazódnak az állami működésben.
Magyarországra érkezik Isaac Herzog izraeli államfő. A politikus Magyar Péter miniszterelnökkel és Baka András köztársasági elnökkel is tárgyal kedden. A látogatás az új magyar kormány hivatalba lépése óta az első alkalom, hogy magas rangú izraeli tisztségviselő érkezik az országba.
A honvédelmi miniszter arról tájékoztatott, hogy idén mintegy 200 fejlesztési projekt indult el, a munkát pedig 2027-ben is folytatják
Az új rendelet szerint az NVVH is kezelhet biometrikus adatokat.
A katasztrófavédelem méréseket végzett.
Simon Miklósról van szó.
A Független Rendőr Szakszervezet által készített felmérés szerint minimum 50 százalékos béremelést tartanának elfogadhatónak.
Június után augusztusban is benyújtotta lemondását a tárcavezető.
Ezentúl a kormány közbeszerzésekért felelős tagja Kármán András helyett Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter lesz.
Néhány napon belül már jöhet is a változás.
A csalódások költségvetése.
Az Operaház igazgatója nem tart a börtöntől és attól sem, hogy kirúgják. Ókovács Szilveszter a 24.hu-nak adott interjújában Magyar Péterékről is mesélt, elárulva azt, hogy mit is kapott tőlük jó pár évvel ezelőtt.
Nagyon nem mindegy, hogy valaki Magyarország melyik településén dolgozik, ugyanis a fizetések között olyan szélsőséges különbségek mutatkoznak, amelyek első ránézésre hihetetlennek tűnnek. Az adatok szerint akár tizenháromszoros differencia is lehet a bérek között.
Ma is több oktatási intézmény kapott bombafenyegetést.
Lesz-e fedezet a kormányfő által bemutatott költségvetésre, vagy adódhatnak gondok a megvalósítással?
Miközben még az amerikai Associated Press is bírálja a Tisza-kormány átláthatóságát, a miniszterelnök a külföldi és a hazai sajtóval ugyancsak sorra konfliktusba kerül.
Tarr Zoltán: Lényeges tisztázni egy elterjedt félreértést is, a 2027-re kilátásba helyezett, átlagosan 10,7 százalékos ágazati béremelés a személyi jövedelemadó csökkentésén...
Az eljárást nemrég megszüntették.
A szakszervezet által készített felmérés szerint minimum 50 százalékos béremelést tartana elfogadhatónak az állomány a lemorzsolódás megállítása érdekében, de azzal is számolnak, hogy ez egy bérfelzárkóztatási folyamat kiinduló lépését jelenti. Üdvözlik ugyanakkor az illetményalap bejelentett emelését.
A magyar katolikus elöljárók pontokba szedték, milyen ez a mai társadalom szerintük. Számtalan témában vannak árnyalt gondolataik – a kérdés az, hogy erre mennyien kiváncsiak egyházon kívül és belül.
Az NNI vizsgálja a fenyegetéseket.
Kedden sem ért véget a fenyegetéshullám.
Vasárnap hajnalban kell visszaállítani az órákat.
Egy telefonhívásból büntetőügy lett.
„A költségvetést nem lehet olyan ígéretekre alapozni, amelyek mögött nincsen valódi fedezet” – jelentette ki Magyar Péter, aki szerint a kormány a fegyelmezett gazdálkodással felszabaduló forrásokat az egészségügybe, az oktatásba és a szociális szférába irányítaná.
Magyarország újjáépítésének lehetőségét teremtheti meg a következő évek költségvetése Magyar Péter szerint, aki a 2027-es tervekről, a gazdasági növekedés várható alakulásáról és az uniós források felhasználásáról is beszélt kedden reggel a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Beszélt arról, hogy milyen hibát követtek el, ahogy a Magyar Péter elleni rágalmazási perről és Varga Juditról is.
Hivatalos vizsgálat indult a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH), miután az RTL Reggeli című műsorában Gryllus Dorka egy élő adásban eljátszott rosszulléttel hívta fel a figyelmet egy fizetett kampányra. A szerkesztői tartalomnak álcázott, jelöletlen reklám miatt a csatorna és a megbízó is bocsánatot kért.
Medvét észleltek Putnok és Kelemér között, a Halastó közelében, Kelemér irányában.
Tömegesen jeleznek hibát a Revolut felhasználói: az alkalmazás elérhetetlenné vált, a kártyás fizetések és az átutalások is akadoznak.
A miniszterelnök elmondta, mekkora növekedéssel számol a kormány, a Fidesz szerint baloldali költségvetést készül.
Hollósi András miskolci önkormányzati képviselő beszélt a közelgő október 23-i megemlékezésekről.
Leszakadhat egy apró alkatrész, ami fulladást okozhat.
Újabb oktatási intézményt érintett a bombariadó kedden: a lapunk értesülése szerint az ELTE Gyakorló Óvodához is kivonult a rendőrség.
A visszahívás a magyar vásárlókat is érinti.
A salgótarjáni kórház felrobbantásával fenyegetőzött egy 29 éves Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfi, a Salgótarjáni Járási Ügyészség most három év börtönbüntetést kér rá - közölte az MTI-vel kedden a Nógrád Megyei Főügyészség.
A gazdaság élénkülésére, mérséklődő költségvetési hiányra és jelentős uniós források érkezésére számít a kormány a következő években. Magyar Péter miniszterelnök a Kossuth rádió kedd reggheli műsorában ismertette a 2030-ig szóló gazdasági terveket, amelyek szerint jövőre 2,4 százalékos növekedés és 3 százalékos infláció várható. A Fidesz ugyanakkor élesen támadja a 2027-es költségvetési elképzeléseket, mert szerintük azok adóemelésekkel és a munkahelyek veszélyeztetésével járhatnak.
A nő több millió forintot kereshetett a kezelésekkel.
A MAVIR új vezetése megvizsgálja a Profi-Komfort Kft. által elnyert takarítási közbeszerzést, amelyen az összes versenytárs ajánlatát érvénytelenítették.
Őrizetbe vettek két férfit, akik egy XVII. kerületi ingatlan tetőjavítását vállalták. A munkával nem számoltak el, helyette újabb összegeket követeltek a megrendelőtől.
Fizetni és utalni se tudnak a felhasználók. Dolgoznak a hiba javításán.
A Magyar Reklámszövetség szerint a reklámadó visszavezetése veszélyeztetheti a hazai médiapiac versenyképességét. A szervezet részletes gazdasági hatásvizsgálat közzétételét kéri a kormánytól.
Visi Piroska 12. kerületi önkormányzati képviselő az október 22-i Képviselő-testületi ülésre előterjesztette a javaslatát: mondják ki a testület feloszlását, és adják vissza a döntést a választóknak.
Magyar Péter Kármán Andrással mutatta be részletesen a jövő évi büdzsét
Adóemelésekkel, új közterhekkel és egyes kedvezmények korlátozásával teremtene fedezetet a kormány a jövő évre ígért intézkedésekhez. Magyar Péter a parlamentben ismertette, kiknek kellene többet befizetniük az államkasszába.
A miniszterelnök Kármán András pénzügyminiszterrel közösen ismertette a költségvetés részleteit.
Működésképtelenné vált a népszerű Revolut applikáció kedd reggel, sem fizetni, sem utalni nem tudnak a felhasználók.
Hétfőn, két óránál is hosszabb parlamenti előadásában a miniszterelnök már ismertette a 2027-os költségvetés alapvetéseit, kedden 10 órakor azonban a pénzügyminiszterrel együtt újabb információkat közölt. Kármán András a költségvetés részleteiről minden rendelkezésre álló ábrát megosztott, Magyar Péter pedig példákkal illusztrálta, milyen élethelyzetű emberek hogyan léphetnek egyet előre 2027-ben annak ellenére, hogy a költségvetést nagyon nehéz helyzetben vették át. Rengeteg ábrát mutatunk!
Kedden délután ül össze a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF)
Nagy Imrét pozitívan ítéli meg a többség, Kádár Jánost már nem.
Magyar Péter hétfőn ismertette a 2027-es költségvetés főbb intézkedéseit, kedden reggel pedig a Kossuth Rádióban a büdzsé gazdasági előrejelzéseiről és a hiánycélról beszélt. A kormányfő az „igazságosság és a fejlődés költségvetésének” nevezte a tervezetet, amely adócsökkentésekkel, béremelésekkel és magasabb családi, illetve nyugdíjellátásokkal számol. Most Kármán András pénzügyminiszterrel közli a legújabb részleteket. Kövesse élőben folyamatosan frissülő cikkünkben!
Az október 15-i eset után ismét több iskola kapott fenyegetést. Volt, ahol arra kérték a szülőket, hogy ne vigyék iskolába gyermeküket.
Látnak pozitív elmozdulást, de összességében csalódottak.
Novemberben indulhat a csípő- és térdprotézis-műtétek várólistáinak csökkentését célzó program. A kórházak többletfinanszírozásért cserébe több műtétet végezhetnek, miközben az átlagos térdprotézis-várakozás már csaknem 300 nap.
A MAVIR új vezetése felülvizsgálja azt a közbeszerzési eljárást, amelyben nettó 712,9 millió forintért három évre a Profi-Komfort Kft. kapta meg öt régió alállomásainak takarítását - írja a Telex. A cég közvetett tulajdonosa Szikora Linda, Kovács Zoltán korábbi nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár felesége.
Pintér Bence arra kérte a főpolgármestert, hogy ne általánosítson és nyilatkozzon mindenki nevében.
A friss felmérés szerint a Fidesz-szavazók kétharmada is egyetért azzal, hogy teljes építési tilalmat vezessenek be a Balaton-part kiemelt fontosságú területein.
Az iskola azonnal megtette a szükséges lépéseket.
Kevésnek és csalódást keltőnek tartják a rendvédelmi dolgozókat képviselő szakszervezetek a miniszterelnök által hétfőn bejelentett átlagosan 15 százalékos béremelést – közölték szakszervezeti vezetők kedden az MTI érdeklődésére, reagálva arra, hogy Magyar Péter az Országgyűlésben ismertette a jövő évi költségvetés tervezetét.
A Fideszt korábban valóban nem nagyon érdekelte más, mint hogy miként lehet a lehető legtöbb pénzt a közösből megszerezni, ellopni. Egy „perverz elosztási rendszerben” (Ferge Zsuzsa találó kifejezése) az alacsonyabb jövedelműekkel finanszíroztatták a jobb jövedelmi viszonyok között lévőket. Ráadásul az akkori intézkedések egy tekintélyes része azt szolgálta, hogy Mészáros, Tiborcz, Garancsi – egyszóval Orbán – minél nagyobb vagyont harácsolhasson össze.
Megnéztük azt a zánkai katonai kalandparkot, amire több mint félmilliárd forintot kapott Balásy Gyula cége. Széthulló, filléres díszleteket, szakszerűtlenül renovált katonai eszközöket találtunk.
Felvette a kamera, hogyan rámolják ki az üzletet. Az egyik elkövető azt sem tudta, hogy kerültek hozzá a finomságok.
Normális infrastruktúrával rendelkező laktanyákról beszélt legújabb videójában honvédelmi miniszter, aki szerint biztosítani kell a szolgálathoz a feltételeket.
A miniszterelnök Kármán Andrással mutatja be a 2027-es költségvetést.
A pénzügyminisztertől a vidék- és településfejlesztési miniszterhez kerül a közbeszerzésekért felelős kormányzati hatáskör egy hétfő este megjelent kormányrendelet alapján.
A 2027-es költségvetést bemutató sajtótájékoztatót tartanak kedden délelőtt a Pénzügyminisztériumban. Az eseményen Magyar Péter miniszterelnök és Kármán András pénzügyminiszter is részt vesz.
Többször, külföldről is hívták az egészségügyi intézményt.
Bombariadó miatt kedden rendkívüli tanítási szünet van az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolában, a Trefort gimnázium épületét is átvizsgálták.
Ezzel csökkentenék a háztartások terheit és az elektronikai hulladék mennyiségét.
Nemcsak a Tisza-kormány feljelentésében szereplő, csaknem 3 milliárd forintos szerződés révén jutott közpénzhez Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszter cégcsoportja, mert 2013 és 2022 között további öt szerződést kötöttek a magyar érdekeltségeivel, összesen 160,7 millió forint értékben, 2023-ban pedig az EuroAtlantic Zrt. szponzorként magyar külképviseleteket támogatott - derítette ki a HVG közérdekű adatigényléssel.
A világ minden pontjáról érkeznek a Houdini-múzeumba.
Sikorski szerint pénzutalások és hangfelvételek bizonyítják az Orbán-kormány és az oroszok együttműködését.
Jövőre 2,4 százalékos növekedést és 3 százalékos inflációt vár a kormány, miközben a Fidesz éles közleményben bírálta a költségvetést.
Többször is fenyegetőzött az elkövető.
A közbeszerzés során minden riválist kizártak, pedig jellemzően sokkal olcsóbban végezték volna el a feladatokat.
A katonák szolgálati körülményeinek javítására fordítja a Honvédelmi Minisztérium azt a pénzt, amelyből a korábbi vezetés a budai Várban alakított volna ki minisztériumi irodákat. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter bejelentése szerint az átcsoportosított forrásokból már idén mintegy kétszáz infrastrukturális fejlesztés indult el. A beruházások 2027-ben is folytatódnak, elsősorban a nagyobb laktanyák korszerűsítésére és a katonák elhelyezési körülményeinek javítására összpontosítva.
A Kopint Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója az InfoRádióban elemezte, mi lehet a hétfőn bemutatott 2027-es költségvetési terv alapja, hogyan hat mindez a pénzpiacokra és kik járnak a legjobban a változtatásokkal.
Kéthetente jár a rendőrségre a gyászoló anya.
Az oltási munkálatok miatt egy sávot lezártak.
Kuruzslás miatt emeltek vádat egy dunakeszi nő ellen, aki a vád szerint képesítés nélkül végzett botoxkezeléseket és ráncfeltöltéseket. A nő négy év alatt legalább 48 ilyen beavatkozást végezhetett.