Az epilepsziáról a legtöbb embernek az jut eszébe, amikor valaki elveszti az eszméletét, a földre zuhan, és kontrollálhatatlanul rángatózni kezd. A betegség azonban ennél jóval kevésbé látványos tünetekkel is jelentkezhet. Egy szokatlan szagérzet, a hirtelen rátörő félelem vagy egy különös déjà vu-élmény is figyelmeztető jel lehet.
HírTV – Életmód hírek
Az olívaolaj mérsékelte a cukorfogyasztást követő hirtelen vércukor-emelkedést egy egérkísérletben, ha az állatok előbb kapták meg, mint a cukrot. A megfigyelés segíthet megérteni, milyen hatásai vannak annak, hogy mit és milyen sorrendben eszünk.
John Travolta idei thrillere váratlanul az amerikai Hulu legnépszerűbb filmje lett.
Ha valaki egyszer rákeres arra, hogyan lehet toxinmentes az otthona, simán érezheti úgy, hogy eddig egy kisebb vegyipari üzemben élt. Hirtelen gyanússá válik a mosogatószer, a serpenyő, a műanyag doboz, a kanapé, sőt még az a kellemes illatgyertya is, ami a lakásunk őszi hangulatát emelheti.
Mindössze tíz nappal a tervezett novemberi kezdés előtt, egyoldalúan mondta fel az együttműködést a gyártó partner, így hirtelen leállt a Loupe Színházi Társulás első nagyjátékfilmjének forgatása. A stáb a kész díszletek és az egy hónapja zajló próbák ellenére sem adja fel a munkát, a Becsapódás című mozit 2027-ben teljesen független produkcióként készítenék el.
Hirtelen széllökés kapott bele a díszletbe a Boszporusz partján. A fotós az utolsó pillanatban kapta el a sodródó nőt.
Szomorú hírt kaptak a kézműves sajtok kedvelői: tizenkét év után bezár a Vászolyi Sajtmanufaktúra.
Nagyot esett hétfőn a kőolaj világpiaci ára, miután a befektetők biztatóbb jeleket látnak a közel-keleti konfliktus diplomáciai rendezésére.
Szerelmi varázs és szakmai mérföldkövek.
Biztosan te is kerültél már olyan helyzetbe egy kiadós, sáros séta után, hogy a kutyasampont üresen találtad a polcon, és hirtelen jó ötletnek tűnt a saját kímélő tusfürdődhöz vagy egy babasamponhoz nyúlni. Bár a szándékod a legjobb volt, a szakemberek szerint pontosan ez az a pont, ahol óriási károkat okozhatsz a négylábú családtagod legfontosabb védelmi vonalában.
A hasnyálmirigy az egyik legfontosabb, mégis leginkább elhanyagolt szervünk, amely csendben, a háttérben dolgozik az emésztésedért és a vércukrod egyensúlyáért minden egyes percben. Amikor viszont baj történik – legyen szó hirtelen fellángoló gyulladásról vagy daganatos elváltozásról –, a következmények sajnos rendkívül súlyosak, hiszen a hasnyálmirigyrák még mindig a legrosszabb túlélési arányú betegségek közé tartozik.
Két új bemutatóra készül a Thália Színház.
Egy friss tudományos tanulmány egészen új megvilágításba helyezte az olívaolaj szerepét az étkezések során. A japán Kiotói Egyetem kutatói egereken végzett kísérleteik során arra jutottak, hogy az olívaolaj fogyasztása a szénhidrátok bevétele előtt jelentősen csökkentheti a vércukorszint hirtelen megugrását. Bár az eredmények egyelőre csak állatkísérleteken alapulnak, a felfedezés komoly lehetőségeket rejt magában, különösen a cukorbetegség kezelésének és megelőzésének területén.
A terápia kezdetén szinte mindenki súlyos csomaggal érkezik: gyerekkori sebekkel, aktuális krízisekkel és nyomasztó mintákkal. De mi történik akkor, amikor mindez elfogy, és hirtelen szembe kell néznünk a saját választásainkkal?
Erdélyi Mónika lánya, Molli már 18 éves felnőtt nő, új frizurájával rá sem ismertünk hirtelen a friss fotón.
Megawattóránként 100 euró fölé emelkedett a földgáz tőzsdei ára.
Egy családi ebéd közben valaki hirtelen elejti a kanalat, majd furcsán kezd beszélni. A többiek talán azt hiszik, csak elfáradt, vagy rosszul lett egy pillanatra, pedig ezek a tünetek akár stroke-ot is jelezhetnek. A szélütés egyik legnagyobb veszélye, hogy nem mindig jár fájdalommal, ezért az érintett és a környezete is hajlamos lehet kivárni, hátha magától elmúlik. Pedig az időben megkezdett kezelés alapvetően befolyásolhatja a felépülés esélyeit. Van egy könnyen megjegyezhető, négybetűs szabá
Az elmúlt évtizedben a letisztult vonalvezetés és a vintage formatervezés jelentette az önálló otthont teremtő fiatalok legfőbb igazodási pontját, mára azonban a stílus elérte csúcspontját és hirtelen lejtmenetbe kezdett. A lakberendezési fordulat hátterét és az ízlésváltás legfőbb okait öt önálló fejezet járja körül.
Rajzfilmjein generációk nőttek fel.
Az idei évben a magyar és a nemzetközi művészvilág több meghatározó alakját vesztette el.
Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója a Napindítóban.
Megijedsz, amikor a mérleg hirtelen másfél kilóval többet mutat a tegnapi értékhez képest, pedig az égvilágon semmit nem változtattál az étrendeden? Mielőtt drasztikus koplalásba kezdenél, fontos, hogy tudd, mi állhat a súlygyarapodásod mögött.
Pénteken egy Mars-Merkúr kvadrát okozhat kihívásokat, méghozzá úgy, hogy a Merkúr ráadásul még retrográd mozgásban is van. Mutatjuk, mire érdemes figyelni az egyes csillagjegyeknek, hogy elkerüljék a buktatókat ezen a feszültséggel teli napon. Óvatosan a szavakkal és a hirtelen döntésekkel október 30-án!
Vannak könyvek, amelyeket becsukok, aztán néhány nappal később már csak arra emlékszem, hogy kellemesen kikapcsoltak. Mások viszont velem maradnak: eszembe jutnak mosogatás közben, egy beszélgetésben, vagy akkor, amikor a saját életemben találkozom valamilyen helyzettel, amelyre hirtelen egészen más szemmel nézek.
A küszöböt átlépve tapasztalt hirtelen memóriakihagyás mögött egy ismert idegrendszeri mechanizmus áll. A kutatások szerint a fiatalok agya éppúgy megbicsaklik ilyenkor, mint az idősebbeké.
A természet néha egészen különleges módon tárja fel a múlt titkait, s most sem történt ez másként! A Duna vízszintjének drámai csökkenése a Morava-folyóval való összefolyásánál egy igazi történelmi kincset hozott felszínre: a pozsonyi Dévény-vár alatt előkerült a Millenniumi Emlékmű egy kődarabja. Az ikonikus műemléket 1921-ben egy robbanás rongálta meg, és azóta szinte teljesen eltűnt. A vár kezelője, a Pozsonyi Városi Múzeum (MMB) osztotta meg a hírt a közösségi médiában, amely azonnal felkelt
Amikor az orvos mosolyogva közli a várva várt hírt a vizsgálaton, hogy kislánnyal bővül a család, az ember szíve azonnal megtelik leírhatatlan izgalommal. Cikkünkben bemutatjuk a legfrissebb toplistát, a hivatalos szabályokat, és adunk néhány bevált tippet ahhoz, hogy megtaláld a kicsinek a tökéletes keresztnevet.
Amikor a kommunikációért és gondolatokért felelős Merkúr látszólag hátrafelé kezd lépkedni a titokzatos Skorpióban, szinte garantált, hogy a felszín alatti feszültségek hirtelen utat törnek maguknak. Ez az intenzív, tisztázó időszak 2026. október 24. és november 13. között zajlik, ráadásul az égbolton párhuzamosan a Vénusz is retrográd mozgást végez.
Nincs is jobb érzés annál, mint amikor a hűvös estéken belépsz a kamrába, és büszkén végignézel a nyáron gondosan elspájzolt lekvárokon. Aztán a sorok legmélyéről hirtelen a kezedbe akad egy magányos üveg, amelynek a poros fedelére még jó néhány évvel ezelőtti dátumot kanyarítottál fel. Ilyenkor joggal fog el a bizonytalanság: vajon megmenthető még egy kiadós palacsintázáshoz, vagy jobb, ha azonnal elengeded a kezét?
A színész nem hitt a fülének, amikor először hallotta a hírt.