Egy új mesterségesintelligencia-alapú technológia áttörést hozott az időjárás-előrejelzésben, lehetővé téve a 2–6 hetes időtáv pontosabb megjóslását. Ez nemcsak a hétköznapi életet, hanem a katasztrófavédelmet és az energiaszektort is alapjaiban változtathatja meg.
Mesterséges intelligencia – Életmód hírek
A mesterséges intelligencia mára már szinte megkerülhetetlen a mindennapjainkban. Bill Gates is egyetért ezzel, sőt a Microsoft alapítója szerint az AI a következő években alapjaiban alakíthatja át a munkaerőpiacot – bár egyes szakmákat jobban megkímélheti, mint sok másikat.
Egyre több barátnőmtől hallom ugyanazt a sztorit: miután háromszor próbáltak meg elmondani valamit a párjuknak, végül inkább a mesterséges intelligenciának öntötték ki a lelküket. De vajon mit jelent ez a párkapcsolatainkra nézve?
A mesterséges intelligenciával készített Odüsszeia első részlete még Musk korábbi ígéretének sem tud megfelelni. A szereplőknek a hangsúlyozással is gondjuk akad, de legalább mindenkinek tökéletes a fogsora.
Elég néhány kattintás, és a megszokott nappalinkból elegáns, magazinba illő enteriőr születik. A mesterséges intelligencia pillanatok alatt új színeket, bútorokat, burkolatokat és egészen más hangulatot varázsolhat ugyanabba a helyiségbe. Ami korábban órákig tartó tervezést igényelt, ma akár percek alatt elkészülhet.
„It's a Match” – villan fel az értesítés a telefonodon, és te izgalommal vegyes kíváncsisággal nyitod meg az applikációt, hogy megnézd, kivel találtatok egymásra a virtuális térben. Ez az érzés sokaknak ismerős lehet, hiszen napjainkra az online társkeresés az egyik legnépszerűbb ismerkedési formává vált. Köszönhető ez a pár kattintással elérhető randiappoknak, amelyek új lehetőségeket nyitottak meg az egyedülállók előtt és jelentősen megkönnyítették a kapcsolatteremtést. Az applikáción belüli p
Arcfelismerés a beszállásnál, digitális útlevél a telefonunkon, mesterséges intelligencia az utazástervezéshez. A repülés egyre több területén jelennek meg új technológiák, amelyek gyorsabbá és egyszerűbbé tehetik az utazást. Egy nemzetközi felmérés szerint azonban éppen az európai utasok fogadják a legnagyobb fenntartásokkal ezeket az újításokat.
A nemzetközi visszhangot kiváltó Naza filmben névtelenséget kérő izraeli tisztek megrázó beszámolóikból derül ki, hogyan segített nekik a mesterséges intelligencia a célpontok azonosításában, akiket gyakran otthonukban, családjukkal együtt likvidáltak. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nemcsak őket, hanem a film készítőit is árulással vádolja.
Ismét áldozata van a mesterséges intelligenciának?